Titkos történet - 1.

Mona már másfél hónapja lakott Chloe-nál, és az igazat megvallva nemcsak zökkenőmentesen telt el ez az idő, de legjobb barátnőkké váltak. Élték a londoni nők problémamentes, szingli életét, és a munkahelyen sem okozott gondot a főnök-beosztott viszony.

Mona egész napos munka után este fél kilneckor ért haza. Kulcsát ledobta a konyhaasztalra, a kezében lévő, nyers élelmiszerrel telepakolt szatyrokat pedig a földön próbálta elhelyezni, lehetőleg úgy, hogy ne guruljon szanaszét a tartalma.

– Chloe! Megjöttem! Jobban vagy már? – kérdezte barátnőjétől, akit korábban hazaküldtek a munkából, mert nagyon rosszul érezte magát. Válasz azonban nem érkezett a kérdésre, ezért Mona folytatta a pakolást; úgy gondolta, Chloe éppen alszik.

Levette kabátját, és elkezdte elpakolni az élelmiszereket, miközben saját gyomrának korgását hallgatta. Amikor végzett, farkaséhesen vetette rá magát a tűzhelyen álló fazékra, a fedőt fölemelve azonban szomorúan konstatálta, hogy ő itt ma már semmit sem fog enni. Mindeközben egyre hangosabb nevetés és zene hallatszott ki a nappalijukból, de Mona képtelen volt elmenni odáig, hogy megnézze, mi folyik ott. Ehelyett a fáradtságtól és az éhségtől erőtlenül lerogyott a konyhaasztal mellé, és csak bámulta a padlót.

Néhány perc múlva kinyílt a konyhát a nappalitól elválasztó ajtó, és egy magas, göndör hajú srác lépett a helyiségbe, kék kockás ingben és farmerben. A fiú nem vette észre Monát, mert a konyhaasztal éppen egy beugróban volt elhelyezve, így szó nélkül a tűzhely felé vette az irányt, a fedő felemelése után azonban csak grimaszolt egyet. Kinyitott még néhány szekrényt, de mikor egyikben sem talált ehető táplálékot, hangosan korgó gyomrát fogva hitetlenkedett, hogy egy buliban fog éhen halni.

Mona a jelenetet látva csak mosolygott magában, ’bár amikor először vette közelebbről szemügyre a fiatal férfit, azt hitte, rosszul lát. Nézte a ragyogó, kék szemeket, a huncut mosolyt, és a minden látható testrészét beborító aranyszínű szeplőket, és rá kellett jönnie, hogy ismeri ezt a srácot.

– Hm, nem is tudtam, hogy Chloe-nak híres ismerősei is vannak… - gondolta magában, még mindig mosolyogva. – ’Bár, azt sem gondoltam volna, hogy miközben elvileg haldoklik, képes bulit rendezni… – húzta föl most már szemöldökét is.

Eközben a srác tanácstalanul állt a konyha közepén, kézfejét a szájához emelve gondolkozott, de semmire sem jutott.

– Kellett nekem utolsónak jönnöm, a srácok mindent elpusztítottak. – gondolta, közben pedig ’basszus, de nagy lúzer vagyok’ fejet vágott.

Ami igaz, az igaz, a fiú csak tíz perccel Mona előtt érkezett a buliba, így esélye sem volt.

Egy hirtelen gondolattól vezérelve megfordult, hogy az elmélkedést az asztalnál folytassa, de már pördültében a szívéhez kapott, mert akkor a semmiből egyszer csak ott volt Mona, aki a reakciót látva kárörvendően kuncogott.

A fiú kikerekedett szemmel, nagy adag levegőt préselve ki felfújt szájából állt Mona előtt, még mindig a szívén pihentetve kezét.

– Úristen, de megijesztettél! – nevette el magát ő is.

– Sajnálom. – válaszolta Mona tettetett átéléssel.

– Mióta ülsz itt? Nem is láttalak bent. – beszélt tovább a srác, miközben leült Monával átellenben.

– Mert nem is voltam bent.

– És nem akarsz bemenni?

– Nem. Éhen haltam, képtelen vagyok mozogni, de lehet, hogy a fáradtságba haltam bele. – Ekkor hatalmasat korgott a lány gyomra. – Nem, mégis inkább éhen haltam.

– Igen, szerintem is. – nevetett a lánnyal.

A fiú kis szünet után előrenyújtotta jobb kezét, és szélesen mosolyogva mutatkozott be.

– Danny Jones.

– Mona Larson. – rázta meg a fiú kinyújtott kezét – Örülök, hogy megismertelek.

– Hát még én, de legközelebb kíméletesebben lépj színre! – kapott ismét a szívéhez Danny.

– Majd igyekszem.

– Rendben, ha már ilyen jól összebarátkoztunk, és ráadásul mindketten éhesek vagyunk, nem hozunk valami kaját? Különben én is a te sorsodra jutok…

– Én innen nem moccanok sehova. Felhasználtam az összes energiámat. Ha nem kapok valami ennivalót, életem végéig itt fogok ülni.

– Ne már, gyere, veszünk együtt valamit, és teletömjük magunkat. – dörzsölgette a hasát kéjesen.

– Tényleg nincs erőm megmozdulni, ne haragudj. – meresztgetett boci szemeket Dannyre.

– Hát, jól van. Akkor várj meg, tíz perc, és hozok valamit. – mosolygott Danny hősiesen.

Mona az asztalra hajtott fejjel várta a megváltó halált, amikor kicsit több mint tíz perccel Danny távozása után kopogtak a bejárati ajtón. A lány a maradék erejét összeszedve feltápászkodott, elcsoszogott az ajtóig és kinyitotta azt.

Danny jött vissza, és szélesen mosolyogva, büszkén mutatta fel a frissen levadászott, közepes pizzákat.

– Én hősöm! – ragyogott fel Mona szeme, és beengedte a fiút.

– Megszoktam már, hogy körberajonganak a lányok, de ilyen szívből jövően még senki sem bókolt nekem. – nevetett Danny.

– Na, látod, ezért jó szívességet tenni nekem. Amúgy mennyi volt a kaja? – érdeklődött Mona, és már vette is elő a pénztárcáját.

– Ugye most csak viccelsz? – komolyodott el a srác – Akkor a tettem elveszítené lovagias mivoltát. – meresztgette szemeit értetlenül.

– Hát, nem akarok a büszkeségedbe tiporni, szóval akkor köszönöm a vacsorát!

Mindketten mosolyogtak, és nekiláttak az evésnek.

– Ja, amúgy, ha nagyon finnyás vagy arra, hogy hogyan esznek az emberek, inkább menj be, mert én olyan vagyok, mint egy malac.

– Á, nekem nem tudsz meglepetést okozni. – és épphogy kimondta az utolsó szót, a ketchup Danny ingjére csöppent. Összenéztek, és mindketten hangos nevetésben törtek ki.

Vacsora közben beszélgettek; kiderült, hogy nagyon hasonló az ízlésük, a humorérzékükről nem is beszélve. Rengeteget nevettek, és lassan megtudták egymásról a fontosabb tényeket: család, suli, munka, hobbi. Az is kiderült, hogy Chloe Tomon keresztül ismeri a bandát, azaz Dannyt és a barátait, akik a McFly nevű zenekarban játszanak együtt. Tom családjának háza Chloe-éké mellett volt, így gyakorlatilag együtt nőttek fel, sőt, kiskorukban nemegyszer Chloe vigyázott a nála két és fél évvel fiatalabb fiúra.

Éppen Mona és Chloe megismerkedésénél tartottak, amikor kivágódott a nappali ajtaja, és egy vékony, hosszú hajú fiú rontott be a konyhába.

Ő volt Dougie.

Körbenézett, és anélkül, hogy köszöntötte volna a lányt, letámadta Dannyt.

– Hol voltál? Már mindenhol kerestünk…

– Itt. Miért, már megint felhúztad Harryt, és most nekem kellene megmenteni? – vigyorodott el Danny.

– Látom, szereted a hőst játszani… – mosolygott Mona.

– Jó, ha az ember fontosnak érezheti magát. – húzta ki magát a srác.

– Néha túl fontosnak érzed magad… – grimaszolt Dougie – Öcsém, te kijöttél a konyhába, és itt is le tudtál akasztani egy új csajt? Nem vagy ám semmi! – közben végig Monát bámulta, aki csak felhúzta a szemöldökét, de nem reagált érdemben a célozgatásra.

– Erre most mit mondjak? Mindenhol csajokba botlom. – rázta le magáról a felelősséget kuncogva.

– Túl nagy az arcod, haver, de azért így is szeretlek. – rázta meg a fejét vigyorgás közben Dougie, majd Mona felé fordult. – Dougie Poynter.

Mona lenyelte az utolsó falatot, bemutatkozott, és kezet rázott a fiúval.

– És mit csináltok itt kint? Miért nem jöttök inkább be?

– Pizzát eszünk. – válaszolta Danny.

– És nekem nem hagytál?! – méltatlankodott Dougie.

– Te talán gondoltál ránk, amikor befaltad a fazék tartalmát? – és a tűzhelyen álló, üres edényre mutatott.

Dougie grimaszolt, és jobbnak látta hagyni a témát, tudván, hogy barátjának igaza van.

– Na, akkor nem jöttök be?

Danny és Mona összenéztek, majd Danny válaszolt kettejük helyett is.

– Dehogynem.

– Én túl fáradt vagyok most a bulizáshoz. – húzta el a száját a lány.

– Ne csináld már, gyere be velünk, majd leülünk a kanapéra, és ott beszélgetünk! Még táncolnod sem kell, sőt, a piáért sem kell felállnod! – kérlelte Danny tágra nyílt, kék szemekkel.

– Ja, ne legyél már ennyire antiszociális! Hallottad, Danny egész este ugrálni fog körülötted. Én kihasználnám a helyedben! – kacsintott Dougie Monára, és elnevette magát.

Mona még makacskodott egy kicsit, de a két kölyökkutya-tekintet láttán kénytelen volt beadni a derekát.

A nappaliba érve Mona arra eszmélt, hogy Chloe csüng a nyakában, teljesen részegen. Megpróbálta megtudni tőle, hogy elmúlt-e a rosszulléte, de a jelenlegi állapotában reménytelen volt akár egyetlen értelmes mondatot is kicsikarni barátnőjéből.

Egy gyors bemutatkozás után Harryre ruházta Chloe pátyolgatásának privilégiumát, és amikor végre megszabadult a nála tíz centivel magasabb lány súlyától, nagyot fújtatva telepedett le a kanapéra, Dannyvel az oldalán.