Joey a félelemtől mozdulni sem tudott. Szeme a vele szemben álló támadója és a vörös farkas között cikázott. Azon tűnődött, melyik halál lenne egyszerűbb: hagyni, hogy ez a két alak erőszakot kövessen el rajta, vagy inkább azért imádkozzon, hogy a szörnyeteg legyen gyorsabb és egy pillanat alatt harapja át a torkát.
Egyik halálnem sem nyerte el a tetszését, de akármilyen ostobán hangzott is volna ez mások előtt, ha lehetősége lett volna választani, az utóbbira voksolt volna.
Az állat lassan, fenyegetőn közeledett feléjük. Hegyes fogai éles csattanással csapódtak egymásnak egy-egy figyelmeztető, ugatás-szerű vicsorgás után, de úgy tűnt, a két támadó kezdeti rémülete elszállt és már nem féltek tőle. Alkoholtól eltompult agyuk nem fogta fel a veszélyt. A Joey előtt álló férfi bárgyún vigyorogva mutatott a farkas felé, és valami ostobaságot kurjongatott, többször elismételve a kutyuli szót.
Amikor a még mindig vicsorgó állat már nem tűnt elég érdekesnek, a férfi visszafordult Joeyhoz, és ott folytatta, ahol abbahagyta. Joey újult erővel próbált védekezni, teljesen hiába. El sem hitte, hogy két ilyen részeg ember egyáltalán még a saját lábán áll, az pedig, hogy ennyi erő van bennük, teljes képtelenségnek tűnt.
Arcán patakokban csorgott végig a könny, teljesen tehetetlennek érezte magát. Azt kívánta, bárcsak rémálom lenne az egész és hamarosan felébredne, de tudta, hogy ez a valóság, és nem tud elmenekülni előle.
Bár számára csigalassúsággal telt az idő, csupán egy perc telt el azóta, hogy a férfi újra vele kezdett foglalkozni. Mire észbe kapott, már csak széttépett rongyként hevert a pólója a földön.
A farkas eleinte csak elijeszteni akarta a támadókat. Alapelve volt – mint az összes falkatársának –, hogy embert nem sebesítenek meg, de amikor rájött, hogy az a két bolond semmibe veszi és már a farmerjától akarják megszabadítani a lányt, nem tudott uralkodni magán.
Joey csupán annyit látott könnyein át, hogy a nadrágjával babráló férfira hirtelen hatalmas árnyék vetül, a következő pillanatban pedig a vállába mélyed a farkas fogsora. A férfi felüvöltött fájdalmában és azonnal elengedte Joeyt, mint ahogy a társa is, aki eddig minden erejével igyekezett lefogni a nőt.
Az állat megrázta, majd hatalmas fejét oldalra lendítve arrébb dobta a férfit, aki összeroskadt a földön néhány méterre a nőtől. Amikor a férfi a társa segítségével menekülni próbált, a farkas utánuk vetette magát.
Joey földbe gyökerezett lábbal állt ott, ahol hagyták. Nem is értette miért, de képtelen volt megmozdulni és hazáig szaladni, ahogy azt minden normális ember tette volna.
Aztán már esélye sem volt a menekülésre, mert a farkas visszatért. Az állat véres pofája gyűlöletről árulkodott, teste remegett. Úgy fújtatott, mint egy felbőszült bika, miközben a nő felé lépdelt.
Joey pupillái kitágultak, arcára kiült az iszonyat. Tudta, ha most nem tér vissza az ereje, akkor vége. Logikusan végiggondolva azt is tudta, hogy még ha engedelmeskednének is végre a végtagjai, a farkasnál gyorsabban úgysem tudna futni. A rémülettől reszketni kezdett, de még mindig nem mozdult. Egészen addig tartott ez a bénult állapot, amíg az állat már szemtől szemben állt vele. Pofája egy vonalban volt Joey arcával, így a nő közelről láthatta a gyűlölettől izzó, mélyen ülő, fekete szempárt.
Az állat arckifejezésén egy percre nyugalom tükröződött; farkasszemet néztek, az állat és ő. Úgy tűnt, a farkas az arcát tanulmányozza, mintha valamit vizsgálna rajta. Joey elképzelni sem tudta, mi járhatott abban a röpke percben a farkas fejében, de nem is volt sok ideje gondolkodni a dolgon. A nyugalom egy szempillantás alatt tűnt el az állat arckifejezéséről. Először csak morgott, végig a nőt fixírozva, majd előtűntek a sok jót nem ígérő fogak is. Joey homlokán hiányos öltözete és a dermesztő hideg ellenére kiütközött a veríték; magában eszeveszett tempóban imát mormolt, összekeverve a sorokat, de a várt segítség elmaradt. Hirtelen abbahagyta az imádkozást, mert a farkas hátra lépett néhány centit, ám a következő másodpercben dühödt vicsorgásba kezdett. Fülsüketítő hangja majdnem beszakította Joey dobhártyáját, a csupán karnyújtásnyira lévő, vadul csattogó fogak mögül pedig vértől fémes, forró lehelet csapott az arcába.
Ez volt az a pillanat, amikor Joey adrenalin-szintje az egekbe szökött, ezzel erőt adva neki. Újra ő uralkodott a teste fölött; légzése szapora volt ugyan, de a hideg levegő már könnyebben járta át a tüdejét.
Egy lépést tett hátra, majd még egyet, olyan lassan, amennyire a félelem engedte. Addig hátrált óvatosan, amíg már több méter választotta el az állattól, aki még nem hagyta ugyan abba a vicsorgást, de már szelídült a hangja.
Joey úgy látta, a farkas nem akarja követni – vagy csak játszadozik vele, és kellő távolságból akarja üldözőbe venni –, ezért egészen a közel száz méterre lévő kanyarig hátrált. Amint a farkas a látószögén kívül esett, hátat fordított és olyan sebesen, ahogy csak tudott, rohanni kezdett. Az állatot hátrahagyva a hangja is halkult, majd elenyészett.
Joey inaszakadtáig rohant, addig meg sem állt, míg el nem érte a házát. Az ajtót becsapta, elfordította a kulcsot a zárban, egy széket tolt a kilincs alá és ellenőrizte az összes ablakot. Amikor mindennel végzett, összeroskadt a kanapén. Bal kezét az oldalához szorította, mely úgy szúrt, mintha kést forgatnának benne, és próbálta lelassítani a légzését, mely még mindig kapkodó volt. Tüdejéből sípolva távozott a levegő, lábai égtek a fájdalomtól.
Ahogy lassult a légzése, a könnyei úgy kezdtek szivárogni, míg végül keserves zokogásban tört ki. Karjait szinte meztelen, izzadságban úszó mellkasa köré fonta, térdét a mellkasához húzta és sírt. Amikor az összes könnyét elsírta, némán, mozdulatlanul ült tovább a kanapén. Csak bámulta a falat; olyan ritkán pislogott, hogy az ember azt hihette volna, vörös, üveges szeméből elszállt az élet. Órák hosszat ücsörgött ilyen állapotban, aztán valamikor hajnalban magához tért és úgy, ahogy volt, végigdőlt a kanapén, magára húzta a díszként szolgáló, hímzett takarót és a lámpa fényénél mély, de zaklatott álomba merült.
Felébredve első útja a fürdőszobába vezetett. Körül sem nézve a csaphoz ment, hogy megmossa égő szemét. Feltekintve a tükörképével találta szemben magát, egy szétzúzott arccal, melyben saját magát kellett felismernie. Jókora kékes folt éktelenkedett állkapcsán, ajka mélyen felrepedt és a sebből szivárgó vér rászáradt az állára. Egy percig némán, kifejezéstelen arccal meredt tükörképére. Nyugodt volt és most csupán az érdekelte, hogyan tudná újra emberivé varázsolni magát ehelyett a roncsra emlékeztető valami helyett.
Hátat fordított a tükörnek, kibújt az esti támadás óta rajtamaradt ruhákból és beállt a zuhany alá. A forró víz csípte az ajkán lévő sebet és a bőrét dörzsölő keze is fájdalmat keltett a zúzódásai környékén, de úgy érezte, ha elég sokáig folyatja magára a vizet és elég erősen dörzsöli a bőrét, talán lemoshatja magáról a szennyet, és eltűnik a bőrét szinte átmaró kezek emléke.
Munkába menet, kilépve a verandára, megtalálta az összegyűrt, szétszaggatott ruhadarabjait, melyeket este az úton hagyott. Néhány percig némán állt a kupac fölött, azon tűnődve, vajon ki vihette oda őket, aztán felkapta a rongyokat, az út menti kukába dobta őket és rákanyarodott a boltba vezető útra.
Sam egy vászonzsákkal a kezében lépett be az eldugott barlangba. Jacob tagjait szétdobálva, erősen horkolva feküdt a hálózsákon. Sam csupán néhány percig volt képes hallgatni barátja visszhangzó horkolását, aztán lehajolt hozzá és a vállát rázogatva igyekezett felébreszteni őt.
Jacob ijedten riadt föl, azonnal felült és ide-oda cikázó tekintettel nézett körül.
– Nyugi, Jake, csak én vagyok. – Sam megrázta a fejét. – Hoztam ennivalót, és beszélgethetnénk is, ha gondolod…
– Mit hoztál? Farkaséhes vagyok! – Magához vette a zsákot és egyenként kivette belőle az ételhordókat.
– Emily sütött húst, Leah pedig sütit küldött. Azt mondta, Joey sütötte. Tényleg finom, én is kóstoltam, de látom, neked is ízlik.
Jacob a sütivel kezdte és mire Sam befejezte a mondatot, már magába tömött egy szeletet. Elismerően bólintott és amint szabad lett a szája, válaszolt is.
– Tényleg jó, de mondd meg Leahnak, hogy csak mert jól süt, még nem fogom jobban kedvelni.
Sam ismét csak a fejét rázta, de nem ellenkezett. – És hogy vagy?
Jacob a szájába tömött még egy süteményt, majd a húsnak is nekilátott. A saját érzéseiről nem akart beszélni. Úgy gondolta, ez csak rá tartozik, és nem fogja kiteregetni mások előtt.
– Megvagyok… de most valami másról kéne beszélnünk.
– Mi az? – Sam tekintete kíváncsiságról és egy cseppnyi aggodalomról árulkodott.
– Szólj Joeynak, hogy ne mászkáljon egyedül sötétedés után. – Sam kérdő tekintete láttán folytatta. – Láttam este. Egyedül gyalogolt haza. Te is tudod, hogy ez azért a reziben sem veszélytelen… – Jacob egyre zavartabban viselkedett. Nem akarta elárulni Samnek, hogy mi történt Joeyval, mert a nőre akarta bízni, hogy beszél-e róla. Megrántotta a vállát. – Mindegy. Csak szólj neki, hogy legyen óvatosabb…
Joey szinte futva tette meg az erdei utat és a lakott területen sem sokat lassított. Igyekezett kitérni az emberek útjából, tekintete a környezetét pásztázta. A boltba érve bezárta maga mögött az ajtót és csak a nyitási idő után húsz perccel fordította meg rajta a zárva táblát. Szerencséjére nem sok vevő tévedt be hozzá, de szinte kivétel nélkül mindegyik rákérdezett az ajkát kettészelő sebre és ő mindenkinek elmondta, hogy este, Blackéktől hazafelé menet megbotlott egy fa gyökerében és olyan szerencsétlenül esett, hogy egyenesen az arcán landolt. Meghallgatta a sajnálkozó kommentárokat, és amikor távoztak, nagyot sóhajtott, arcát pedig a tenyerébe temette.
Gondolatai időről időre visszatértek az este történtekhez, de nem a támadáshoz – azt jó mélyen eltemette agyának egy eldugott részében –, hanem a farkashoz. Eleinte a történtek ezen része is halálra rémítette és hálát adott az égnek, hogy megmenekült az amúgy lehetetlenül nagyra nőtt farkastól, most viszont másként kezdett gondolkodni.
Abban biztos volt, hogy csakis az állatnak köszönheti, hogy a támadói terve meghiúsult, azt viszont már korántsem értette, ami utána történt. Hiszen a farkas látszólag támadni akart, valójában azonban semmit sem tett, hagyta elsétálni. Akárhogy törte a fejét, erre nem talált logikus magyarázatot és egy idő után fel is hagyott a válasz kutatásával és inkább örült, hogy mindkét veszélytől megmenekült.
Nagyon fáradt volt, fájt a feje, sajogtak a zúzódásai, de itt nem pihenhetett. Elővette az otthonról elhozott Nicholas Sparks kötetét, és belemélyedt a romantikus történetbe.
Joey remélte, hogy este nem kell egyedül hazamennie, de napközben még Seth sem látogatta meg, mert az éjszakai dorbézolás után egész nap aludt, és bár a nő ezt nem tudta, de Seth még adni akart magának egy kevés haladékot, míg csupán barátként viszontlátja őt.
Eljött az este kilenc óra és Joeynak esélye sem volt kísérőt keríteni magának – hacsak el nem mondja, mi történt. Márpedig azt nem akarta.
Miután mindent elszámolt, lezárta a kasszát és felöltözött, elindult az ajtó felé, ott viszont megtorpant. Úgy érezte, nincs eléggé felhúzva a pulóvere cipzárja, pedig annál följebb már nem is húzhatta; azt hitte, kilóg a dereka, pedig azt is több rétegnyi anyag fedte. Félt, hogy túlságosan kihívóan néz ki, pedig már az ideköltözése előtt áttért a puritánabb életre. Igyekezett minél férfiasabb, minél többet takaró ruhadarabokat viselni, de most úgy tűnt, ez sem volt elég óvintézkedés.
Az üzletből kilépve tudtán kívül is kisebbre húzta össze magát. Fejére húzta a kapucniját, de csak annyira, hogy attól még kilásson oldalt. Óvatos léptekkel indult el a keskeny utcákon. Igyekezett gyorsan mozogni, de nem annyira, hogy azzal feltűnést keltsen. Zenét most sem hallgatott, bár idegállapota jócskán megkövetelte volna, ő azonban tisztában akart lenni a körülötte zajló dolgokkal.
Ám hiába volt óvatos, az ő érzékei nem foghattál fel azt, ami a háta mögött történt. Jacob nesztelenül surrant utcáról utcára Joey nyomában. Neki nehezebb dolga volt, mint a nőnek, mert nem csak Joey, a környéken lakók sem érhették tetten, amint a nő után lopódzik.
Amikor kiértek a lakott területről, Joey először csak felgyorsította lépteit, majd rohanni kezdett, nyomában Jacobbal, aki közben átváltozott a hatalmas vörös farkassá. Joey még akkor sem vett észre semmit; sokkal inkább lekötötte, hogy a lába elé nézzen futás közben.
Amint hazaért, biztonságban érezte magát. Leült, hogy kifújja magát és közben igyekezett kizárni a paranoiába hajló gondolatait. Miután lemosta arcáról a vastag sminkréteget, lezuhanyozott, készített magának vacsorát és egy nagy bögre karácsony ízű teát, és bevackolta magát az ágyába, hogy elolvassa a könyve hátralevő részét.
Tizenegy óra magasságában egy semmiből jövő sugallatra kimászott az ágyából és a függönyök mögül kilesett minden ablakon. A bejárati ajtó melletti ablakon kinézve valami valóban megragadta a figyelmét.
Először csak egy nagy, sötét halomnak tűnt, ám egy kis tanulmányozás után Joey színeket és formákat is látott bele. Másra nem tudott következtetni, mint hogy az erdő szélén fekvő dolog az a nagy farkas, amelyikkel előző este találkozott. Gerincén végigfutott a hideg és ezzel egyidejűleg a szokásos bénultság is jelentkezett.
Percekig állt gombóccal a torkában, amikor azt látta, hogy a farkas felpattan és éberen tekint körbe, majd leül, és a házat bámulja. Joey ekkor visszahúzta a függönyt, hogy az állat ne vegye észre, de percekkel később kinézve még mindig ott ült. A nő hosszasan tépelődött, mi tévő legyen. Az első gondolata persze azt volt, hogy felhívja Sethet, de aztán rájött, hogy azzal az ő életét is veszélyeztetné – és később ugyanerre a következtetésre jutott mindenki mással kapcsolatban is.
Joey hallgatott a megérzéseire, melyek most azt súgták, hogy ki kell mennie az állat elé. Nem tudta, miért, de így érezte. Felvett hát néhány melegebb ruhadarabot, a sütőből elővett egy szelet húst és kilépett a verandára…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése