Jacob kipihenten ébredt fel. Kinyitotta a szemét és azonnal rájött, mitől volt annyira furcsa érzése. Míg aludt, elfelejtette, hogy Joeynál van, és a karjaiban tartja a nőt.
Lenézett a békés arcra; a függönyökön átjutó néhány fénypászma sejtelmesen világította meg. Barna haja gesztenyeszínben játszott a napfénytől, csontfehér bőrének különös ragyogást kölcsönzött.
Még sosem látta ennyire nyugodtnak Joeyt, mintha halvány mosoly bujkált volna a szája szegletében – talán álmodott.
Elmosolyodott, miközben őt nézte. Önkéntelen reakció volt, maga sem tudta, mi váltotta ki.
Néhány kusza hajtincs az arcába lógott; már majdnem felemelte a kezét, hogy megigazítsa őket, mégsem mozdult.
Karjában mocorgott a lány, majd aludt tovább.
Érezte az általa átmelegített, törékeny test puhaságát. Más volt, mint Leah.
A finom fészkelődéstől felszállt a bőre illata; édes volt, talán mandula. A tusfürdője illata. Belevegyült valami más is, ujjairól a fahéj intenzív illata párolgott.
Az egész olyan ismerős volt, otthon illata volt.
Egy gondolat hasított belé; nem emlékezett, hogy felébredt volna az éjjel. Biztosan tudta, hogy nem álmodott sem Nessie-vel, sem Bellával.
Kellemes érzés töltötte el.
Mosolyogva nézte a mélyen alvó nőt. Erős késztetést érzett, hogy végigsimítson az arcán. Ujjbegye épp’ csak hozzáért a selymes bőrhöz, amikor megállította a mozdulatot. A korábbi kellemes érzése felerősödött, átalakult. Bizsergés futott végig a gerincén.
Leeresztette a kezét, a nőre meredt. Nagyot sóhajtott.
Finoman kihúzta a nő alól a másik karját és vigyázva, nehogy felébressze, kiszállt az ágyból.
Papírt és tollat keresett. Csupán egy szót firkantott a közepére: Elmentem.
A parton rugdosta a köveket, zsebre tett kézzel járta be a jól ismert szakaszt.
Tovább szőtte a gondolatot a szellemeiről. Valójában amióta múlt délután találkozott Seth-tel és Joeyval, nem látta őket. A boltban sosem látta őket, a klubban sem, ahova a nővel ment. Amikor Joey nála aludt, nem volt rémálma.
Most ugyan érezte a kísértetek jelenlétét, de csupán gyengén. Mint amikor akadozik a tévéadás.
Nem akarta elfogadni a tudata peremén motoszkáló gondolatot.
Sem a gerincén végigfutó elektromosságot.
Sem a nyilalló érzést a mellkasában.
És már megint itt tartott. Már megint saját magával kellett megküzdenie.
Még mindig mintha a karjaiban érezné a nő lágyságát, puhaságát.
Megrázta magát, tisztán kellett látnia.
Eszébe jutott az a néhány pillanat, amikor meglátta Joeyt a fekete ruhájában. Tudta, hogy mélyen megbántotta a hallgatásával, de nem mondhatta ki, ami először a nyelve hegyén volt. Így is majdnem kibukott a száján. Gyönyörű vagy! Lélegzetelállító! Káprázatos! Tündöklő! Ez mind egyszerre.
Pedig annak látta. Gyönyörűnek, lélegzetelállítónak, káprázatosnak, tündöklőnek. Bájosnak, nem hivalkodónak. Akkor, először, ízig-vérig nőnek látta, de Joey, Seth és a saját érdekében ezt megtartotta magának. Mindhárman jobban járnak így.
És persze jön az újabb hazugság Seth-nek; nem láthatja, amit ő, amilyennek ő látta Joeyt. Seth semmit se láthat. Se az ő gondolatait, se Joeyéit. Most érezte igazán, mennyire kirekesztették barátját a világukból. A saját, kétszemélyes világukból, ami csak az övék. A közös titkokkal teli világuk. Ez köti össze őket. Ennyi, és nem több.
Nem több!
– Jake… - Megfordult. Joey, karját a mellkasa köré fonva állt előtte. Fázott. – Nem tudtál tőlem aludni? – Zavarban volt, látta rajta. – Pedig nem is volt rémálmom…
Még ez is!
– Nem, jól aludtam… Te miért keltél fel?
– Fáztam. Mindig rögtön észreveszem, amikor Seth felkel, mert hirtelen hideg lesz. Veled is így van.
Jacob nem válaszolt, rá se nézett a nőre. Körbenézett, de tudta, hogy fölösleges. Érezte, amikor a kísérteti vibrálása megszűnt. Amint meghallotta Joey hangját…
– Jake, valami baj van? Mérges vagy, szomorú, vagy… Olyan komoly vagy.
– Nem, nincs baj. – mondta ki nagy nehezen. Tekintete a nő nyakára siklott. Hajszálvékony ezüstláncon a bőrére simult a Viharmadár. Vörös szeme mintha szikrákat hányt volna. Vonzotta.
Már pontosan tudta, amit az este még nem volt képes megfogalmazni. Nagyot dobbant, majd összeszorult a szíve.
Nem azért adta a medált a lánynak, mert nagy dolgot vitt véghez, nem is, mert nagy dolgokra hívatott. Bár bizonyos értelemben mégis így volt, mert ő volt az, aki életre keltette a holtakat és ő volt az is, aki időről-időre visszaküldte őket oda, ahova tartoznak.
Annak adta az erejét őrző medált, aki számára a legtöbbet jelenti. A legnagyobb értékével ajándékozta meg, a szívét adta oda. A szíve volt a medálba zárva, mely összetört azon a végzetes napon. Ezért vonzotta őt annyira a szikrát hányó szempár.
Joeynak adta, aki arra volt hívatott, hogy összefoltozza és életet leheljen belé, hogy boldoggá tegye. Az első felét már teljesítette.
Joey volt a legfontosabb, ő az, akit szeret.
Hát kimondta, legalábbis gondolatban.
Ugyanabban a pillanatban el is átkozta magát érte.
Joey követte a férfi tekintetét és megérintette a medált. – Úgy érzem, mintha… - elmosolyodott – melegíti a bőrömet. Hihetetlen. Egy fém, ami meleget sugároz magából! – Belékarolt és maga után húzta a parton. Megállás nélkül csacsogott.
Nem figyelt oda, lopva nézett csak néha a vidám arcra.
Nem értette, hogyan történhetett ez. Mikor? Miért?
Az volt a terv, hogy odafigyel rá, a helyes irányba terelgeti, segít feldolgozni a személyes tragédiáját. Barátság nem volt belekalkulálva, bár megkönnyítette a dolgot. Az sem volt betervezve, hogy éppen ő lesz az, aki majd megnyugtatja, aki miatt megembereli magát. Pedig így volt.
És azt sem tervezte, hogy mindeközben a lány minden hibája és a saját józan esze ellenére, észrevétlenül beleszeret. Éppen Seth Joeyjába. A lányba, aki minden tekintetben tabu… Pedig megtörtént.
Ez is csak vele eshetett meg…
Elengedte Joey karját. – Nekem most mennem kell.
A nő zavartan nézett rá. Pontosan tudta, mi jár a fejében: éppen azon gondolkodik, mivel bántotta meg, túl sokat beszélt, ráerőltette magát, túl sok volt a tegnapi királynő-dolog – valamivel túllőtt a célon.
Majdnem megsajnálta, de eldöntötte, hogy mostantól erős lesz. Ha most nem megy el, nem tudja, hogyan állná meg. Legszívesebben szorosan magához ölelné és megcsókolná. És ezzel elárulná mindhármukat.
Hogyan szerethet bele mindig olyan nőbe, aki mást szeret, akinek már van valakije? Akinek ott van Seth…
Hogyan fog elé állni ezek után?
Hogyan fog Leah elé állni? Leah. Őt eddig nem is vette számításba, csakis hármukra gondolt. Ez is jelent valamit.
– Tényleg mennem kell! – További magyarázkodás nélkül sarkon fordult, de még hallotta, ahogy a lány maga elé suttog egy sziát.
A Clearwater testvérpár sokáig nem tért haza, a bácsikájuk súlyos beteg volt. Seth minden nap hívta Joeyt, ahogy Leah is Jacobot. A különbség csupán a beszélgetések minőségében és hosszában volt mérhető.
Joeyék vidám páros voltak, őszinte érzelmeket tükröztek a beszélgetéseik, míg Leah-ék erőltették, kedvetlenek voltak, már a nő sem volt lelkes.
Jacob minden tőle telhetőt megtett, hogy ne találkozzon Joeyval. A bevásárlások alkalmával hűvös volt, tartózkodó és ezeket a látogatásokat leszámítva nem kereste a nő társaságát – legalábbis eleinte. Ám rá kellett jönnie, hogy nem képes nézni Joey szomorú arcát, nem tud mit válaszolni a kérdésre, hogy miért is kerüli őt. Nem, nem ő bántotta meg, semmit se csinált rosszul.
Akkor pedig nincs is oka, hogy bántó hangnemet üssön meg a nővel szemben, nincs miért kerülnie.
Így, akármennyire nehezére esett is, minden visszatért a régi kerékvágásba. Már csak ő érezte magát rosszul, Joey nem.
Nem szeretett farkasként kóborolni, amikor a többiek is kint voltak; már így is tele volt a ki nem mondott, kemény munkával háttérbe szorított, kavargó érzéseivel. Mintha a feje egy üst lenne, csordultig telve fortyogó, halálos katyvasszal, mely a nyomástól bármikor felrobbanhat. Ehhez már igazán nem hiányzott a nevetséges szerelmi nyavalyája is.
A vörös farkas egyedül rótta az erdőt, élvezte a fejében lévő csöndet. Sokadjára gondolt a Joey iránt táplált érzéseire és be kellett vallania magának, hogy bár bizonyos szempontból végzetesnek is bizonyulhat a felfedezése, máshonnan nézve nagyon is megnyugtató. Legalább rájött, hogy mégis képes szeretni, úgy igazán, mélyen.
Ha nem gondolt Seth-re és Leah-ra, szinte úgy érezte magát, mint egy fuldokló, aki végtelennek tűnő idő után végre a felszínre jut és a tüdejébe friss levegő áramlik. Mintha egy zuhanó ember szerencsésen földet érne, és szilárd talajon állna.
Ezt jelentette neki a Joey iránt érzett szerelme. Ezt tette vele a nő. Végre tisztán látott.
Távoli neszre lett figyelmes, bezárta elméjét. Egy perc múlva megszűnt a békés csend.
– Szia, Jake! – Seth hangja vidáman csengett.
– Szia! Meggyógyult a bácsikád?
– Nem. Ő sajnos kórházba került. Mi, Leah-val, már nem sokat tehetünk érte.
– Akkor mitől vagy ilyen vidám? Félre ne értsd, szíved joga…
– Joeynál voltam. Másfél hétig nem láttam, gondolhatod. Nagyon hiányzott.
Jacobnak eddig se nagyon volt kedve beszélgetni, most viszont még a szíve is összeszorult. Bele se akart gondolni, milyen volt a viszontlátás boldogsága.
Szégyellte magát a féltékenysége miatt, különösen azok után, amit azért tett, hogy ők ketten végre egymásra találjanak. De már minden megváltozott.
Most ő maga is szerelmes férfi volt, és sajnos ugyanazt a nőt szerették.
A vörös farkas dermedten állt homokszínű társa előtt, kis híján szűkölni kezdett, de még idejében kontroll alá vonta érzéseit.
– Jake, jól vagy?
– Persze, minden rendben.
– Akkor jó. És milyen volt Joey szülinapja?
– Ő nem mesélte el?
– Dehogynem. Ismered, milyen. Csak – gondoltam – te is megmutathatnád.
– Nincs mit mutatnom. Semmi érdekes nem volt. Vacsorát főztünk, ettünk, beszélgettünk. Ennyi.
– Mondta, hogy megkért, aludj ott. Hogy bírtad a rémálmait? Gondolom, nem sokat pihentél.
– Igen, ott aludtam, de nem volt gond. Pihentető volt az éjszaka. Nem volt rémálma, legalábbis én nem tudok róla, pedig felébredtem volna, elhiheted.
– Tényleg? Hát, ennek igazán örülök. Biztosan tényleg a tévé az oka. Azért megmutatod? Szeretném látni…
– Seth, mi ez a mánia? Ennek véget kell vetni! Esküszöm, úgy érzem magam, mintha a kémed lennék. Mikor hagysz fel végre azzal, hogy minden lépését figyeled? – A vörös farkas halkan morgott. Valójában saját magát féltette és a barátságát Seth-tel. Nem tudta, hogy ha Joeyra gondol, el tudja-e titkolni a valódi érzéseit. Úgy sejtette, nem. Beletörődött, hogy ez csupán plátói szerelem, sosem tenne keresztbe a barátjának – nem is tudna, Joey fülig szerelmes belé –, de Seth-nek valószínűleg a tudat is elég lenne, hogy ő szemet vetett a barátnőjére, hogy kettejük között minden rosszra forduljon. Ezt pedig nem engedhette.
A heves szívdobogás egyszer úgyis elmúlik, de ha szerencséje van, a barátság nem.
– Nyugi, Jake! Rendben, igazad van. – Kissé lehajtotta a fejét. – Talán tényleg túlzásba vittem a dolgot.
A vörös farkas bólintott, majd elfordította a fejét. Míg együtt voltak, hallgatag volt.
A következő napokban, amikor emberként találkoztak, megmaradt ilyennek.
Seth látta a maszkot, amit Jacob feltett, érezte az állandó feszengését, amikor együtt voltak, és úgy vette észre, szó szerint nem képes a szemébe nézni. Ha éppen Joeyval volt együtt valahol, csak a legritkább esetben csatlakozott hozzájuk, és akkor sem volt önmaga. Mintha máshol járt volna, mintha szándékosan nem figyelt volna rájuk. Soha többé nem engedte be a gondolataiba.
Valami történt, amíg nem volt itthon, a zsigereiben érezte. Valami még aznap történt Joey és Jake között, amikor ő elment. Talán jobb is, hogy nem tudja, mi.
Emily barátságos, erdei háza a kinti hideg, nyirkos levegő ellenére melegséget, meghittséget sugárzott. Bent fenséges illatok terjengtek, az egybegyűltek beszélgettek.
Joey áfonyamártást, gesztenyét, ropogós húst szagolt. Sütőtökpite is készült, és még ki tudja, mi. Elvégre Hálaadás volt.
Meghúzta magát az egyik sarokban, magára tekert egy pokrócot és csipkebogyó teát szürcsölt. A barátait nézte, elgondolkodtatták.
Mosolyogva figyelte, ahogy az egyre szebb, egyre nőiesebb Claire frissítőt visz Quilnek, aki az ölébe ülteti, mintha még mindig kisgyerek lenne, a hajával babrál, a lány pedig a vállára dönti a fejét, óvatosan, hogy ne tűnjön fel, mennyire megváltoztak az érzései. Egy titok lappangott kettejük között, mégis boldognak tűntek.
Rachel és Paul elválaszthatatlanok voltak, mintha összenőttek volna. Muszáj volt egymáshoz érniük, megcsókolniuk egymást, vagy csak összemosolyogniuk.
Ugyanilyenek voltak Jaredék is.
Emily és Sam pedig a legboldogabb házasságban éltek, amit valaha látott. Nem voltak titkaik, megértették egymást, nem egyszer befejezték egymás mondatait. A boldog emberek mintapéldányai voltak.
Ha magára és Seth-re, vagy Leah-ra és Jacobra gondolt, nem mondhatta el ugyanezt.
Vajon mi a baj velük?
Boldog Seth-tel, szereti, de már annyiszor érezte, hogy valami mégsem jó. Valami hiányzik, és ez az érzés csak erősödik.
Az, hogy Leah és Jacob kapcsolata romokban hever, számára nem volt kérdés. Szinte mindent tudott, mindketten elmondták neki a saját verziójukat. Egyszerűen nem szerették egymást. Nem eléggé, hogy életben tarthassák a kettejük között szövődött románcot.
Vajon az ő és Seth szerelme is eleve halálra van ítélve?
Talán tényleg jobb a bevésődés. Az elrendelt, elrendezett szerelem már biztonságosabbnak, előnyösebbnek tűnt az irányíthatatlan, kiszámíthatatlan, ellenőrizhetetlen érzelmeknél. Kezdte belátni a bevésődés felsőbbrendűségét, mely éppen az egyszerűségében rejlett. Abban, hogy az eleve elrendelt emberbe szeretsz bele. Nincs kockázat, nincs sérülés.
A hatalmas, vörösre, ropogósra sült pulyka az asztal közepén állt. A férfiaknak szinte szó szerint csorgott a nyáluk, Joey el is nevette magát az arcukat látva.
Az ima végeztével Jacob azonnal a tányérjára szegezte a tekintetét, igyekezett csak az evésre koncentrálni. Nem tudott hova nézni, folyton azon kapta magát, hogy egy ponton megállapodik a tekintete. Egy szempár, egy mosoly vonzotta, és muszáj volt ellenállnia.
Most mégsem állt ellen, Joey értetlenül csóválta a fejét.
– Mi a baj, édes? – Az újabb nyilallást a szíve tájékán Jacob már szinte meg sem érezte.
– Nem értelek titeket. – Minden szempár rá szegeződött, legalább észrevétlenül bámulhatja. – Indiánok vagytok, kiirtották a népeteket. Miért ünneplitek a Hálaadást? Miért adtok hálát? Ez tök… ciki, már bocs, hogy ezt mondom. – Egy pillanatra mindenki dermedten nézett rá, Jacob viszont szíve szerint elnevette volna magát. Ez olyan Joeys volt, tipikusan a nő viselkedése. A legváratlanabb helyzetben vágja a képükbe az igazságot.
– Nézz csak oda! – Jared az asztal közepén lévő pulyka maradékára bökött. – Én ezért adok hálát. Legalább van okunk, hogy ekkora madarat együnk. Itt a kaja a lényeg, Joey.
Jacob figyelte, ahogy a nő meredten bámul előbb Jaredre, majd a pulykára és lassan széles vigyor ül ki az arcára.
Jared hangosan felnevetett a nőt látva, és hamarosan mindenki követte a példáját. Seth arcon csókolta Joeyt; Jacob rezzenéstelen arccal tűrte a gyomron rúgást.
A kacagás egy szempillantás alatt félbeszakadt, már ami a férfiakat illeti. Mindegyikük feszültté vált. Jacob ugrásra készen várt. Kezdte kitolni a székét, de Sam megelőzte. A vállára tette a kezét, maradásra kérte.
Felfordult a gyomra az idegességtől, agyában izzottak az idegpályák. Türelmetlenül várta, hogy Sam, aki kiment megnézni, hogy jók-e a sejtéseik, visszatérjen.
Bár ne az lenne, amire gondol! Nem érezte késznek magát a találkozásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése