Joey jókedvűen sétált be a Black-házba. Leah-t a konyhában találta, éppen ebédet főzött és közben dudorászott; Joey is bekapcsolódott az éneklésbe.
– Szia, Joey! – Az idősebb nő meglepetten fordult meg. Míg neki hirtelen rossz érzése támadt a lány társaságában, az vidáman folytatta a dalolást.
– Szia! Mit főzöl?
Leah a fazék felé pillantott, de amikor visszafordult, nem válaszolt a kérdésre. Vett egy mély lélegzetet és komolyan szólalt meg.
– Joey, beszélnünk kellene…
A lány gyanakodva méregette. – Miről?
– A tegnap estéről…
– Később, ha lehet.
– Joey…
– Nézd, most éppen jó passzban vagyok, nem szeretném elrontani a kedvem. Később, délután, rendben?
– Rendben.
Mintha semmi sem történt volna, Joey újra azt a gondtalan arckifejezést öltötte magára, amivel a helyiségbe lépett. – Billy a szobájában van?
– Igen.
– Hogy érzed magad?
– Jól, lányom. – Billy kíváncsian fürkészte a lány arcát. Nem értette őt, de úgy látta, még nincs itt az ideje a kérdezősködésnek.
– És mit szólnál, ha kimennénk a levegőre? Régen voltunk már kint együtt.
– Igazad van. Jó ötlet.
– Rendben. Akkor várj egy kicsit itt.
– Nem mintha el akartam volna szaladni… – Mindketten elmosolyodtak, aztán Joey komoly lett, arcáról elszántság tükröződött.
– Megyek, megküzdök Jacobbal… Remélem, nem akadékoskodik és elenged velem.
Billy hangosan felnevetett és megszorította a lány kezét. – A szellemek legyenek veled!
Joey elszántan masírozott a garázs felé, felkészülve, hogy akár vérre menő csatát vívjon Billy felügyeleti jogáért.
A garázs bejáratához érve megtorpant. Először sehol sem látta Jacobot, aztán beljebb, egy eldugott kis pad-féleségen megpillantott két lábat, a törzset viszont eltakarta egy javításra szoruló autó. Óvatosan beljebb ment, aztán meglátta a férfit, kiterülve, mint egy béka, félig lelógva a padról.
Jacob aludt. Első ránézésre nyugodt álma volt, de volt valami feszesség az egész testhelyzetében. Joey már-már feladta, mert abban biztos volt, hogy ha felébreszti, a férfi nagyon ideges lesz. Aztán meggondolta magát.
Jacob arca hirtelen megrándult, keze ökölbe szorult. Szemgolyója cikázott a szemhéja alatt, bőrén pillanatok alatt verejtékcseppek ütköztek ki.
A nő azonnal rájött, hogy Jacobnak rémálma van. Tapasztalatból tudta, hogy ilyenkor az ember mindent megadna, hogy felébredjen. Elnézve a férfi fájdalmas arckifejezését, nem is gondolkodott, mi tévő legyen. Közvetlenül a férfi elé állt és szólongatni kezdte, először halkabban, majd egyre erősödő hanggal, de Jacob semmire sem reagált.
Joey megrémült, különösen, amikor meglátta, mennyire kidagadnak a férfi erei, mintha küzdene, hallotta zihálását, látta összepréselt szemhéjait. Tartott Jacobtól, de összeszedte magát és teljesen fölé hajolt.
– Jacob! – Kezét finoman a karjára helyezte, és óvatosan rázogatni kezdte. – Jake, gyerünk, kellj fel! Jake!
A hatalmas test hirtelen felemelkedett és Jacob ülő helyzetéből meredt a nőre, aki halálra rémült a váratlan mozdulatsortól, és kezét a szájához kapva, kikerekedett szemmel nézett rá vissza.
– Mi…?
– Csak rosszat álmodtál. Én… Ne haragudj, de úgy tűnt, jobb, ha felébresztelek.
– Aha… – Jacob szörnyen festett. Úszott az izzadságban, arca fáradtnak, szomorúnak tűnt.
Joey jobbnak látta menni.
– Várj! – Jacob végighúzta a kézfejét nedves nyakán, bosszúsan törölte meg a nadrágjába, és visszafordult a nőhöz. Lágyabb hangon szólalt meg. – Ezt ne mondd el senkinek, légyszi.
– Mit?
– A rémálmot…
– Rendben. – bólintott Joey, majd hátat fordított neki és elindult. Már az udvaron járt, amikor eszébe jutott, miért is akart valójában beszélni a férfival. Csupán néhány másodpercig gondolkodott, hogy vajon jó ötlet-e újra megzavarni őt, aztán megfordult és kissé idegesen visszament.
Jacob éppen elvette kezét az arca elől, mely szemmel láthatóan gondterhelt volt – Joey látta, hogy nem sír, valószínűleg csak a tenyerébe temette az arcát. Felpillantva, Jacob arcára egy pillanatra düh ült ki, de az, ahogy jött, el is tűnt.
– Bocs, hogy megint zavarlak, de igazából azért jöttem, mert szeretném kivinni Billy-t levegőzni.
– Igen? És...
– Csak, gondoltam – vágott a szavába a nő –, megkérdezem, nem gond-e. Mostanában nem igazán engedtél a közelébe.
Jacob arca újra megváltozott. Egy kis ideig mintha gondolkodott volna, furcsán grimaszolt, aztán a lábain idegesen hintázó nőhöz fordult. Úgy tűnt, mondani akar valamit, mintha bűnbánat vegyült volna arca feszültségébe, aztán az egész egyetlen szóváltás nélkül elillant. Gyenge félmosolyt küldött felé. – Persze, vidd csak ki. Biztosan jól fogjátok érezni magatokat.
Joey leesett állal állt előtte, nem hitt a saját fülének – ami azt illeti, a mosoly láttán a szemének sem; az egész viselkedése szokatlan volt számára. – Biztos? – kérdezett vissza kétkedve.
– Biztos. Menjetek csak. – Egész lénye valamiféle kedvességet sugárzott, de közben ott volt az a láthatatlan, vibráló feszültség is, ami elbizonytalanította Joeyt.
Végül a nő úgy döntött, kap a könnyen jött alkalmon. Bátortalanul visszamosolygott és elindult. A bejárattól még visszaszólt; újra hatalmába kerítette a jókedv. – Ne aggódj, Jake, ebédre visszahozom!
A férfi értetlenül nézte az eltűnő lányt, egy pillanatra elmosolyodott, majd visszazuhant az apátiába.
Billy hangos kacagása töltötte be a teret.
Jacob a tornácon állt és nézte, ahogy egyre sűrűbben esett az eső. Magában dúlt-fúlt, amiért ráhagyta apját a lányra. Felelőtlenségnek tartotta. Az apja így is eléggé beteg, nem hiányzik neki még egy tüdőgyulladás is. Karba font kézzel kémlelte a látóhatárt és azon gondolkodott, mennyire lenne mérges rá az édesapja, ha dühösen a keresésére indulna. Úgy sejtette, nem örülne neki, hiszen hallhatóan jól érzi magát valahol.
Aztán meglátott egy nem elhanyagolható sebességgel bekanyarodó, azonosíthatatlan járművet. Billy és Joey volt az; Joey vízhatlan dzsekije Billy fejére volt terítve, a lány teljesen elázott és szaladva, teljes erejével nekifeszülve tolta a kerekesszéket a ház felé. Billy úgy nevetett, akár egy kisgyerek: szemmel láthatóan élvezte a kalandot.
– Gyerünk, Joey! Már mindjárt ott vagyunk!
– Igen. – A nő szavait alig lehetett érteni a zihálástól, de azért ő is az öreggel nevetett. – Azért… ismerd be…, hogy jó hajtó… lennék!
– Meghiszem azt! De azért legközelebb kisebb súllyal gyakorolj!
– Tényleg… Igazi sószsák vagy…
Jacob ekkor ért oda hozzájuk. Lehajolt apjához, benézett a kabát alá és miután meggyőződött róla, hogy nincs baj, tekintetét Joey-ra szegezte.
A lány csurom víz volt, a ruha a testére tapadt és félős-bűnbánó tekintettel nézett vissza rá. Elhúzta a száját és szemlesütve suttogott felé. – Sajnálom.
– Semmi baj, de most már menjünk be. Meg fogtok fázni. – Helyet cserélt Joeyval és turbó sebességre kapcsolt. – Na, apu, ha azt bírtad, amit Joey csinált, akkor most figyelj! De jól kapaszkodj meg!
– Nem gondoltam volna, hogy egyik percről a másikra ilyen vihar lesz. Olyan szépen sütött a nap délelőtt!
Joey Leah mellett ült a konyhában és babot meg cukorborsót fejtettek. Mivel más nem volt kéznél, Joey Jacob néhány régebbi ruhadarabját viselte, és az őrületbe kergette, hogy percenként kellett feltűrnie a melegítő felső ujjait. Leah igazán komikusnak találta a vitorlavászon nagyságú ruhákban szenvedő lányt és fel is kacagott.
– Pszt, Leah! Felébreszted Billyt. Ez amúgy sem vicces…
– Dehogynem! De rendben, abbahagyom. – Arcára komolyságot erőltetett, aztán az erőfeszítés semmissé lett. Már őszintén ráncolta a homlokát. – Nem akarom elrontani a hangulatot, de azt hiszem, most már megfelelő a pillanat, hogy…
– Joey felkapta a tekintetét a borsós tálról, aztán közönyösen fordult vissza tennivalójához. Ebéd után Jacob visszament dolgozni, így csak ketten voltak.
– Ki vele, Leah! Mi érdekel a tegnap estével kapcsolatban?
– Minden. – Bukott ki a nőből. – Mármint… akkor is minden. Nem értelek titeket. Seth teljesen kifordult magából. Te sem olyan vagy már vele, amilyen voltál. Néhány hete még olyan jól kijöttetek egymással. Mi történt?
Joey nagyot sóhajtott. – Nem tudom. Én nem akarok a szeretője lenni, ő nem akar a barátom lenni.
– Nem akarsz? Nekem kívülről mindig úgy tűnt, főleg az utóbbi időben, hogy köztetek nagyon alakul valami. Félreértettem volna?
– Nem tudom. Ez nem ilyen egyszerű.
– Ez sosem egyszerű, de valahogy mégis megoldódik.
– Ez más, Leah. Azt hiszem, nekünk nem fog menni. Mindketten mást akarunk.
– De…
– Nincs de, Leah! Nekem idő kéne, Seth pedig nem tud várni. Nem arról van szó, hogy nem akarok vele lenni; nem tudok. Most legalábbis még nem.
– Hát, Seth tényleg nem a türelméről híres. Ebben nagyon hasonlít Jake-re.
– Akkor már érted a problémát.
– Igen, ezt a részét igen. De azt egyáltalán nem, hogy ha szereted, mire vársz még? Azért be kell látnod, hogy egy pasi sem tudna a végtelenségig várni.
– Tudom. – Joey mérges lett. Csak azt nem tudta pontosan, hogy a nőre-e vagy inkább saját magára. – Nézd, felfogtam, rendben? Tisztában vagyok vele, hogy igazatok van, és elrontottam. Most már lezárhatjuk a témát?
– Joey, én nem akartam…
A lány leintette. – Ne haragudj. Nem akartam bunkó lenni, de talán tényleg jobb, ha ezt hagyjuk. Én már lezártam az egészet. Tudomásul vettem, hogy Seth semmit sem akar, ha nem kaphat meg mindent. És meg is értem. Most már csak szeretnék túllépni a dolgon.
– Rendben. – A karjára tette a kezét. – Azért remélem, hogy hamar túllépsz a problémáidon, mert jó lenne látni végre valakit az oldaladon.
A lány csak nézett maga elé és fejtette tovább a borsót, Leah pedig nem említette többet az öccsét.
Késő délután Jacob is befejezte a munkát és csatlakozott a többiekhez a nappaliban.
Leah a kanapén ült és zoknikat stoppolt, Joey pedig a padlón kuporgott Billy lábánál és versenyeztek, ki válaszol előbb a kvíz kérdésekre. Jól érezték magukat és Jacob már bánta, hogy az utóbbi időben elüldözte a lányt az édesapja mellől.
Billy felpillantott rá, amikor leült Leah mellé, és kedvesen mosolygott, ő pedig visszamosolygott. Az egész helyzet annyira idilli volt, hogy nem tudta, el merje-e hinni, hogy mindez a valóság és nem csak egy szürreális álom. Utoljára akkor érezte így magát, amikor Cullenék még Forks-ban éltek, Bella és ő legjobb barátok voltak, Nessie volt a mindene és a farkasok fegyverszünetet kötöttek a vámpírokkal.
Akkor minden tökéletes volt. Most azért hibádzott néhány dolog.
A délután hátralévő része is ilyen csendesen telt. Billyék tévéztek, Jacob pedig segített Leah-nak, egészen közel húzódva hozzá, suttogva beszélgettek.
Még nem sötétedett, amikor Jacob Joey-hoz fordult.
– Joey, kijönnél velem a garázsba segíteni?
A nő furcsán nézett rá, láthatóan nem értette, miben tudna ő segíteni neki és ezt szóvá is tette. – Biztos, hogy én kellek oda?
– Biztos. – Jacob sejtelmesen mosolygott és a lánynak az az érzése támadt, hogy valamilyen összeesküvésbe csöppent, csak azt nem tudta, hogy ez ellene irányul-e, vagy ő is a részese lesz.
Jacob némán kísérte ki a lányt, aki hiába kérdezősködött, semmit sem tudott kiszedni belőle.
A garázsba érve egy nejlonnal letakart kupac előtt álltak meg. Jacob egyetlen mozdulattal lerántotta a nejlont és a rejtélyes kupacról kiderült, hogy egy piros bicikli az.
Egészen újnak tűnt: fénylett a fémváz, csillogott a friss festés.
Joey elmosolyodott.
– Leah-nak vetted? Biztosan tetszeni fog neki, mert, gondolom, ehhez kellett a segítségem.
– Ó, nem. Egyrészt nem vettem, csak felújítottam, ez az én régi bringám. Másrészt ez nem Leah-é, hanem a tiéd. – Arcán semmilyen különösebb érzelem nem mutatkozott.
A nő értetlenül pislogott rá. – Az enyém? De miért? Mármint… te nem igazán kedvelsz, ha jól tudom. Akkor miért adsz nekem ajándékot, ráadásul olyat, amit saját kezűleg készítettél? – Közben ujjaival macskakörmöt formált.
Jacob elmosolyodott. – Ne láss bele semmit, de mivel te sem kedvelsz engem és a velem való kocsikázást még kevésbé viseled el, gondoltam, így egyszerűbb lesz. – Kissé lehajtott fejjel, féloldalas mosollyal figyelte a nő döbbent arckifejezését. Nagyon jól mulatott magában.
– Hát, ez igazán kedves tőled. – Joey félve nézett fel rá. – Tényleg értékelem az erőfeszítést és az előrelátást, de én nem tudok biciklizni.
Néhány másodpercig dermedten néztek egymásra, aztán mindkettejükből kitört a nevetés…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése