Learning to breathe - 19. Fejezet

Jacob nem tudta, mihez kezdjen. Nem szeretett volna tovább atyáskodni Joey felett, pedig úgy látta, a lánynak nehezére esik ésszerű döntéseket hoznia. Mindent megtett volna, hogy levegye saját válláról ezt a terhet – melyet maga sem tudta, egyáltalán miért vállalt –, és szeretett volna nyugodtan élni; a saját gondjaival, emberi kapcsolataival foglalkozni.

Úgy gondolta, bőven elég, ha éjjelente meglátogatja farkasként, hogy a lány ki tudja beszélni a gondjait, aztán lassan ezek a találkozások is megritkulnak majd, és minden olyan lesz, mintha ők ketten mindig csupán ismerősök lettek volna, akik semmit nem tudnak egymás problémáiról.

Most mégis úgy látta, ez sehogyan sem akar összejönni, de nem akarta ennyiben hagyni. Feszengve állt a garázsban a szintén kínos csöndbe burkolózó nő előtt, amikor az mégis megszólalt.

– Jake, ez tényleg…, Nagyra értékelem, de talán jobb lenne, ha ezt mégis Leah-nak adnád. Nagyon köszönöm, amit eddig értem tettél, bár nem tudom, mi vitt rá, de hidd el, boldogulok egyedül is. Eddig is megvoltam. Látom, hogy jót akarsz, legalábbis úgy tűnik. Talán Billy kért meg, hogy figyelj rám, de nem kell. Miattam nem kell rosszul érezned magad, vagy olyat tenni, amihez semmi kedved.

– Jaj, Joey!

– Ne, várj! Ez most nem a szokásos ellenállós duma. Figyelj, őszintén nem tudom, miért nem kedvelsz, de ha nem egy eget rengető dolog az ok, akkor nem lenne rossz, ha úgy tudnánk egymás mellett élni, mint normális szomszédok. De ennél többet nem kérek. Csak ne legyen szemmel verés, meg ilyesmi.

Jacob felhorkant. – Azt hiszem, ez megoldható. Viszont van egy kikötésem és ez nem azért van, mert mindenáron pátyolgatni akarlak, csak szeretném, ha nem kéne mindig miattad aggódni. Egyikünknek sem. Szóval, a bringa a tiéd. Valaki majd megtanít használni, és akkor, mint a szél, otthon lehetsz bármikor. Talán Seth…

– Őt most inkább hagyjuk, ha lehet. – szegezte tekintetét a cipője orrára a nő.

– Rendben, akkor Seth stornó. Valamelyik srác? Vagy, nem tudom.

– Hát, ha Leah-nak beleférne…

– Jó, akkor megkérdezzük őt.

Így is tettek. Leah viszont nem tudott segíteni, mert szinte minden ideje be volt táblázva, ami pedig nem, azt az édesanyjával töltötte.

Végül minden lehetőséget átgondolva arra jutottak, hogy mégis Jacob fogja megtanítani a lányt biciklizni, bár egyikőjük sem repesett az örömtől.

Aznap este Jacob még hazakísérte a nőt, és abban maradtak, hogy este, munka után majd gyakorolnak.

Másnap Joey szokásos reggeli rutinját a telefon csörgése zavarta meg.

– Szia! – hallotta egy nagy sóhaj kíséretében.

A vonal túlsó végén felcsendülő hang hallatán a meglepetéstől először csak pislogni tudott, aztán egy gyenge torokköszörülés után üdvözölte a hívót. – Szia, Seth…

– Tudom, hogy nem vagy rám kíváncsi, de kérlek, hadd beszéljek veled!

– Miről? – A nő idegességében az ajkát harapdálta és közben azon gondolkozott, hogy van-e értelme ennek a beszélgetésnek.

– A múltkoriról… légy szíves…

– Rendben. – sóhajtott most a lány.

– Sajnálom, hogy múltkor olyan hülyén viselkedtem. – Nem kapott választ, ezért néhány csendes másodperc után folytatta. –Tudom, hogy szörnyű dolgokat vágtam a fejedhez, de nem úgy gondoltam. Azt hiszem, az a sok alkohol elvette az eszem.

– Igen, lehet. – Joey némán állt a nappaliban; úgy gondolta, hogy azokat a dolgokat nagyon is komolyan gondolta a férfi, csak normális esetben talán nem olyan durván vágta volna a fejéhez.

– Joey – csendült fel újra Seth hangja –, nem beszélhetnénk át még egyszer a kettőnk viszonyát?

– De – bólintott magában a nő –, de lehet, hogy nem jutunk semmire.

– Igen, de hátha. Én tartom magam ahhoz, amit mondtam. Még mindig szeretlek – hangja suttogássá halkult –, és nagyon nehéz így, hogy nem látlak, nem beszélünk. Joey, te tényleg nem…?

– Ó, Seth! Úgy látom, a legutóbbi beszélgetésünkkor félreértettél. Itt nem arról van szó, hogy nem szeretlek – az orcái annak ellenére kipirultak, hogy csupán telefonon beszéltek –, csak…

– Tudom, emlékszem. Valamiért nem tudsz velem lenni, csak azt nem mondtad meg, hogy miért. Joey, nem akarlak elveszíteni! Kérlek!

A nő szemébe könny szökött, de nem hagyta őket legördülni. Annyira szeretett volna azonnal a férfi karjaiba szaladni, de ha elképzelte, szorongani kezdett. Szeretett volna mindent elmondani neki, hogy megértse a tetteit, de egy hang azt súgta neki, hogy a férfi akkor hátat fordít neki, megveti majd, azt mondja, magára vessen. Gyűlölte magát, amiért olyan, amilyen. Azért, mert nem tud határozottan igent vagy nemet mondani. Azért, mert boldogtalanná teszi a férfit, akinek a mennyországot adná. – Seth, semmi sem változott. – Nagyot sóhajtott, aztán erőt gyűjtve folytatta. – Van elég türelmed?

– Nem tudom. – Most Seth jött zavarba. – Már annyira régen várok rád. Mi a baj? Csak mondd el! – Amikor a nő nem szólalt meg, csalódottan folytatta. – Joey, nem bízol bennem? Te tényleg nem bízol bennem?

– Nem erről van szó, csak…

– Csak?

– Csak nem akarom, hogy megutálj. Ezzel egyedül kell megbirkóznom. És ha sikerült, ha majd elég erős leszek hozzá, hogy elviseljem, ha megundorodsz… akkor majd…

Seth-nek az egész csupán értelmetlen magyarázkodás volt. Semmit sem értett abból, amit Joey mondott, csak azt, hogy valami nagyon rossz dolog történhetett, amit a nő nem akar megosztani vele, mert nem bízik benne eléggé. – Joey, mit szeretnél tőlem?

– Azt, hogy légy a barátom. És hogy légy boldog. Ha velem nem, hát valaki mással.

– És ha én csak veled lehetek boldog?

– Akkor, kérlek, légy türelemmel. Szerinted menne?

– Nem tudom. De ha azt mondod, hogy majd észhez térsz, megpróbálom.

Joey néhány másodpercre elnémult. – Akkor először próbáljunk újra barátok lenni, mint a kezdetekkor, amikor ideköltöztem. És Seth, ha közben mégis feladnád, vagy egyszerűen csak beleszeretsz valakibe, nem köt semmi.

A férfi beleegyezett. – Egy kicsit nehéz lesz visszaállnom arra, hogy ne legyek veled olyan közvetlen. Nekem is kell egy kis idő és türelem. De ezen talán segít majd a távollét.

– Megértem, de mit értesz pontosan távollét alatt?

– Elutazom. Talán két hét, de lehet, hogy kevesebb. Átmegyek a Makah Rezervátumba Emily családjához. Tudod, Em másod unokatesónk és a nagybátyám megbetegedett. Amíg felépül, én segítek majd a ház körül.

– Értem. Ez kedves tőled.

– Ez így természetes.

– Igen. Hát, akkor én most megyek, különben elkésem.

– Rendben, de Joey!

– Tessék?

– Semmi. – A vonal másik végén csak egy nagy sóhaj hangzott fel. – Vigyázz magadra, míg nem leszek itthon! És, ha nem sértődsz meg, próbálj meg visszaváltozni a régi Joeyvá. Hiányzik.

– Igen, nekem is…

Este Jacob és a Rabbit várta a nőt az üzlet előtt.

Jacob a szokásos szenvtelen arckifejezését öltötte, de amikor a nő odaért hozzá, halvány mosoly jelent meg az arcán.

– Szia! Van erőd ma tanulni? Jó lenne minél előbb túlesni a dolgon.

– Megpróbálhatjuk.

Már útban voltak Joey háza felé, ahol Jacob korábban már kitette a biciklit, amikor a férfi hamiskás vigyorral a nőhöz fordult. – Jó napod volt ma?

Joey értetlenül bámult rá. – Tűrhető. Miért?

– Csak kérdeztem. Találkoztam ma Seth-tel…

– Értem. Azért azt a vigyort letörölheted a képedről. Nem történt semmi rendkívüli.

– Ha te mondod! De, szerintem, most már akár ő is gyakorolhatna veled, ha már úgyis beszélő viszonyban vagytok…

– Olyan sűrűn mostanában azért nem fogunk találkozni.

Jacob néhány percig szótlanul vezetett, aztán leparkolt. Mielőtt kiszállt volna, még a nőhöz fordult. – Ne bántsd meg a kölyköt. Nem érdemli meg.

Joey szeme elkeskenyedett, legszívesebben felpofozta volna a férfit a szemtelenségéért. Sértette, hogy bár semmi köze hozzá, folyton beleszól az életébe. Anélkül, hogy bármit is tudna róla. Igyekezett visszafogni magát, de egy mondat mégis kicsúszott a száján. – Ahogy Leah sem.

A férfi gyilkos tekintetet lövellt felé, kiszállt az utóból és hangosan becsapta maga mögött az ajtót. – Na, pattanj fel arra a biciklire!

Joey a piros kétkerekűn ült, Jacob pedig a háta mögött tartotta azt, hogy a nő fel ne boruljon, ha elveszítené az egyensúlyát.

Már az előkészületek sem mentek zökkenőmentesen, mert a nő nem tudott kibújni a bőréből: bár egy szót sem szólt, a vak is láthatta, hogy húzódozik a férfitól, annak közelségétől. Jacob már az első pillanatban észrevette, mi a probléma – számított is rá, hogy ez lesz –, ezért rögtön az elején leszögezte, hogy tudja, hogy a lány nem akar túl közel lenni hozzá, de csak így tud segíteni neki. Biztosította róla, hogy csupán ezért érinti meg. Mindketten feszültek voltak; a korábbi szóváltásuk mindkettejük elevenébe hatolt, így most nem szívesen töltötték együtt az idejüket, de abban egyet értettek, hogy Joey minél előbb megtanul egyedül biciklizni, annál hamarabb megszabadulnak egymástól.

Egy ideje már gyakoroltak, de Joeynak még korántsem sikerült elsajátítania a biciklizés tudományát.

Éppen a házához tartottak vissza az úton, amely egy kissé lejtett és egy kanyar is volt benne. Jacob most is a hátsó kerék fölött fogta a vázat, épp’ csak annyira, hogy ha a nő elveszítené az egyensúlyát, egyenesben tudja tartani.

Joey szótlanul tekert, és a férfi ugyanígy követte őt. Érezte, hogy megbántotta a férfit a kocsiban tett kijelentésével, bár ezen nem kellett volna meglepődnie, hiszen éppen ezért mondta, amit mondott. Most mégis megbánta a dolgot. Nem volt jó így együtt töltenie az időt a férfival, és egyébként is, éppen az előző este kérte őt arra, hogy próbáljanak normálisan viselkedni egymással. Erre ő mit csinál? Bár tudta, hogy a férfi kezdte, azzal is tisztában volt, hogy neki sem kellett volna folytatnia a szurkálódást. Ki akart békülni Jacobbal, nem akart ilyen rossz hangulatban elválni tőle.

– Jake, én… – Hátra fordult, de legnagyobb meglepetésére a férfit nem találta a bicikli mögött. Ami azt illeti, a közelben sehol sem látta. Amint érzékelte a biztos kéz hiányát, azonnal kétségbe esett, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, elveszítette az egyensúlyát. A lejtőn megnövekedett sebességgel egyenesen a kanyar felé száguldott, amit már nem tudott bevenni, és felborult a biciklivel. Egyenesen egy bozótba gurult, ott aztán megállt.

Jacob már éppen kezdett örülni, hogy a lány percek óta mennyire jól hajtja egyedül a biciklit és így hamarosan elválhatnak útjaik, amikor látta, hogy Joey hátrafordul, és röviddel ezután felborul.

Nagyon megijedt. Szeme előtt képek kezdtek peregni egy lányról, egy motorról, saját magáról és egy balesetről. Kétségbeesetten kiáltott fel. – Bella!

Egy perc sem telt bele és Joey mellett guggolt. A nő még mindig a bokorban feküdt és nyöszörögve káromkodott. Arra kapta fel a fejét, hogy a férfi az ölébe húzza a felsőtestét és idegen néven szólongatja.

– Bella! Bella, jól vagy?

Joey összeráncolta a homlokát. – Jake, Joey vagyok. Joey, tudod, akit ki nem állhatsz.

– Persze, persze. De jól vagy? – Ahogy a nő felült, két hatalmas tenyerét az arcára helyezte és vizsgálni kezdte.

– Jól vagyok, csak engedj el, légyszi. – A meleg tenyerek lecsúsztak az arcáról, de Jacob ijedtsége nem múlt el.

– Bella, a homlokod! Kórházba kell menned!

Joey megtapogatta a homlokát és egy ponton valóban nagyobb fájdalmat érzett. Csípett, ha hozzáért és valamilyen ragacsos dolog tapadt a kezéhez, de érezte, hogy az csak felületi sérülés. – Ez csak egy horzsolás, Jake. Azt hiszem, inkább neked kellene orvoshoz menned. Valami baj van a memóriáddal. – A férfi értetlenül nézett rá. – Még mindig Joey vagyok.

– Ne haragudj! Csak…

– Mindegy, de ha nem gond, nekem mára ennyi elég volt a bringázásból.

– Persze, de akkor is beviszlek a kórházba. Agyrázkódásod is lehet. Nagyot estél.

Joey hiába tiltakozott, mint mindig, most is a férfi győzött. Attól eltekintve, hogy a nő felelősségre vonta Jacobot, amiért elengedte a biciklit, egész úton nem szóltak egymáshoz. Még a kórházban sem beszéltek, ahol ellátták Joey apróbb sérüléseit, és gyógyultnak nyilvánítva hazaengedték.

Visszaérve a házhoz Jacob kisegítette a lányt az autóból. Joey ezúttal nem rázta le magáról a férfi kezét, jól esett rá támaszkodnia; gyengének érezte magát, talán a fáradtságtól is.

Jacob egészen a nappaliig kísérte a nőt. Leültette egy fotelba, megágyazott neki a kanapén és úgy, ahogy volt, ágyba parancsolta.

– Ha holnap szédülnél, ne menj be dolgozni!

– Jake, tényleg nincs semmi bajom, csak fáradt vagyok.

– Persze. Akkor én megyek. – Aztán mégis megfordult a nappali ajtajában. – Figyelj, Joey, azt hiszem, én mégsem tudom vállalni a tanításod. Már amúgy is megy. Mielőtt megijedtél, már percek óta egyedül mentél, szóval rám itt már nincs szükség.

– Hát, én nem úgy érzem, hogy meg tudnék állni a biciklin. De mindegy, ha nem akarsz, ne gyere. De ha ez azért van, mert előtte olyan bunkó voltam a kocsiban…

– Mi?

– Amit Leah-ról mondtam.

– Ja, nem. Én kezdtem. Mindegy. Én csak nem tudok jönni többet. Valaki majd segít. Azért vigyázz magadra!

Joey még hallotta a bejárati ajtó csukódását, aztán egyedül maradt a gondolataival. Tudta, hogy valami baj van. Jacob szomorú volt és ehhez annak a Bellának lehet köze.

Jacob egyenesen a garázsba ment, nem akart ilyen állapotban az apja elé kerülni. A baleset óta kínozták azok a képek, és nem tudta, hogyan szabadulhatna meg tőlük.

Már hosszú ideje kint volt, amikor a garázs ajtajában megjelent Leah.

– Szia!

A férfi leejtette a tarkójára szorított kezeit és felnézett rá. Tekintete elkínzott volt. Leah azonnal tudta, hogy valami nincs rendben és leült mellé.

– Mi a baj, Jake? – A férfi nem fordult felé. – Nézz rám! Mi a baj? – Egyik kezével a férfi álla alá nyúlt és maga felé fordította az arcát. Megijedt, amikor meglátta a fekete szempárból sugárzó szomorúságot. – Jake, mondj valamit! Mi történt?

Ekkor a férfiból minden igyekezete ellenére folyni kezdtek a szavak. – Nem tudom! Nem tudok küzdeni ellene!

– Mi ellen?

– Nessie és Bella emléke ellen. – Jacob elmesélte, mi történt Joey-val, aztán azt is, hogy egyszer mit élt át Bellával. – Azt hittem, hogy Joey Bella. Hogy neki is felszakadt a homloka, mint Bellának, amikor tanulás közben leesett arról a rohadt motorról! Bella arcáról meg állandóan Nessie jut eszembe! Ördögi kör és én nem tehetek ellene semmit!

Leah csitítani próbálta az elkeseredett férfit. – Nincs semmi baj. Ez így természetes, idővel elmúlik.

Jacob hirtelen megnyugodott, hevessége elszállt, csupán a korábbi szomorúsága maradt meg. – Nem akarok Joeyval találkozni.

– Miért? – Leah megdöbbent. Az a lány igazán nem tehet az egészről. – Ugye, nem őt okolod ezért is?

Jacob sértődötten nézett rá, de ez az érzelem hamar el is tűnt az arcáról. – Nem, dehogy. De ha vele vagyok, valahogy mindig rám tör ez a rossz érzés, és jönnek az emlékek.

– Nem is hasonlít Bellára vagy Nessie-re!

– Nem, külsőleg tényleg nem. De másban igen. Majdnem olyan kétbalkezes, vonzza a veszélyt. Ennyi bőven elég. És én nem akarok Nessie-re gondolni állandóan! Nem bírnám. Nagyon fáj. – Mélyet sóhajtott. – Tényleg úgy érzem, hogy sosem leszek képes túltenni magam rajta. Mindig az ő arcuk fog kísérteni.

– Biztos vagy benne?

Jacob ismét a nő felé fordult. Látta csalódottságát, de egy cseppnyi remény is bujkált a szemében. És valami más is. Vágy… talán. Szeretet, igen, az biztosan.

Hosszan nézte a nőt, az arcán átsuhanó érzelmeket, aztán lassan közelebb hajolt. Egy pillanatra megállt. Meg akart győződni arról, hogy a nő nem húzódik el. És Leah-nak esze ágában nem volt elhúzódni.

Jacob nyelt egyet. – Nem, nem vagyok biztos benne. – Még közelebb hajolt és ajkát Leah-éhoz érintette…