Learning to breathe - 35. Fejezet

Másnap Joey olyan ideges volt, mint még soha. Másra se tudott gondolni, csak, hogy hogyan kerülhetett ilyen helyzetbe.

Össze volt zavarodva, hirtelen túl sok minden szakadt a nyakába, de még mindig úgy érezte, Seth-et szereti, Jacob pedig csupán jó barátja.

Megivott egy nyugtatóteát, de a feszültség nem hagyta el. Egyetlen porcikája sem kívánta ezt a napot; utálta magát azért, amire készült, de tudta, ha boldog akar lenni, meg kell tennie ezt a lépést.

Valamikor dél után Jacob lépett be a kereskedésbe. Joey gyomra kavargott, torka hirtelen annyira összeszűkült, hogy alig kapott levegőt. Idegességtől kiszáradt ajkát igyekezett megnedvesíteni, miközben a férfi helyett próbált csak az előtte álló vásárlókra koncentrálni.

Amikor Jacob a közelében járt, odasúgta neki, hogy később szeretne beszélni vele, és a férfi értette, hogy meg kell várnia, amíg kiürül az üzlet.

Joey minden igyekezete ellenére sem tudta levenni a szemét barátjáról; látta, hogy az időről-időre aggodalmasan néz felé. Egy része nagyon szeretett volna túl lenni az egészen, de, persze, éppen ilyenkor volt a legtöbb vásárlója, a másik része viszont éppen ennek örült, mert így elodázhatta a dolgot.

Nemsokára kiürült a bolt és Jacob megállt előtte. – Jól vagy, Joey? Mi a baj?

– Nem igazán vagyok jól. – Idegesen tördelte az ujjait, alig mert a férfi szemébe nézni, aki elsötétült tekintettel, megfeszített állkapoccsal nézett le rá. Nagyon jól esett neki, amikor Jacob keze az övé köré záródott; hosszan nézte egymásban nyugvó kézfejüket, majd lassan kihúzta sajátját Jacobéból. – Éppen ez a baj. Ezt többé nem csinálhatjuk. – Feltekintve látta a férfi arcára kiülő kérdést, és azt is, ahogy előbb elsápad, majd beletörődik valamibe. Mintha pontosan tudta volna, sőt, várta volna, hogy ez bekövetkezzen. – Jake, remélem, megérted. Egy kicsit lazítanunk kellene a barátságunkon. Illetve nem csak kellene, muszáj. Túlságosan közel állunk egymáshoz és kezd félreérthetővé válni…

Jacob szeme összeszűkült. – Seth… ?

– Igen, Seth.

– Mit mondott pontosan?

– Azt hiszi, hogy egymásba szerettünk. Te meg én… – Joey a pult lapját bámulta, az élet minden színe hiányzott az arcáról, amikor felnézett. Fájdalmas tekintete nem eresztette Jacobét. – Nem akarom elveszíteni. – Nagyot sóhajtott. – Tudod, mennyit jelentesz nekem, ugye? – Egy pillanatra mintha fájdalom suhant volna át a férfi arcán, miközben bólintott. Joey szíve összeszorult. – Ez sosem fog változni, de most a szerelmemre, a boldogságomra kell gondolnom. Jake, nem találkozhatunk. – Ez így túl véglegesnek tűnt. – Egy darabig… Csak, amíg Seth kételyei eloszlanak. Ugye megérted? Kérlek, mondd, hogy így van! – Figyelte, ahogy Jacob összeszorítja az állkapcsát és szomorúan néz le rá. Nem tudta, mire számítson, amikor közli a barátjával a kérését, de ez a reakció biztosan nem volt a listáján. Azt hitte, ez csak neki lesz olyan nagyon nehéz.

Amit ez után látott, sokkal jobban aggasztotta, mintha Jacob csak szomorú lett volna: a férfi arckifejezése teljesen megváltozott. A szomorúság minden jele eltűnt; egy teljesen érzelemmentes szempár nézett le rá, a férfi rezzenéstelen arca úgy hatott, mintha cseresznyeszín fából kifaragott szobor lett volna. Visszakerült a maszk, amit a megismerkedésük elején látott folyton rajta.

– De azért vásárolni bejöhetek hozzád, ugye?

– Persze, Jake! Csak egy kicsit fogjuk vissza magunkat, és ha nem gond, akkor mostanában nem csinálnék közös programokat veled – kettesben. Úgy, hogy Seth nincs ott.

Jacob bólintott, halványan elmosolyodott, de tekintete hideg, érzelemmentes maradt. – Akkor nincs gond. Majd szólok apámnak, hogy egy ideig ne várjon.

– Köszönöm, Jake.

– Nincs mit. Remélem, Seth elfelejti ezt a baromságot.

– Ühüm.

Jacob úgy vált el tőle, mintha csak egy lenne a boltba betévedő emberek közül. Nem simított végig a karján vagy az arcán, nem borzolta össze a haját, ahogy szokta, egyáltalán semmit nem tett, amivel éreztette volna, hogy ők különlegesek egymásnak, hogy igazi barátok. És ez így volt jól, éppen erre kérte, de… legszívesebben utána rohant volna, hogy megfogja a kezét, vagy… nem tudta, mit tenne. Nem is tett semmit.

Az üzlet kirakatában állva nézte, ahogy Jacob felül a motorjára és elhajt. Súlyos könnycsepp gördült végig az arcán, melyet azonnal letörölt a kézfejével, kihúzta magát, és visszaült a pultba.

Seth megcsókolta Joeyt, amikor az üzletbe ért. Figyelmesen nézte az arcát; valami nem volt rendben. – Joey, valami baj van? Olyan kedvetlennek tűnsz…

– Nem, dehogy! Minden rendben, csak elfáradtam. – Mosolyt erőltetett az arcára. Nem is értette, mi ütött belé, mitől vágott egész nap fancsali képet. Jacob ettől még a barátja marad, Seth pedig megnyugodhat, ha látja, Jacob is csak ugyanolyan barát, mint bárki más. – Milyen volt a napod?

– Hosszú, mint a tiéd. Hiányoztál. – Valóban hiányzott neki a nő, de még nagyobb volt benne az aggodalom, hogy mit csinálhat Jacobbal, amikor barátja bejön a boltba. Elhitte, hogy Joey azt hiszi, szereti, de az érzése, hogy Jacob sokkal többet jelent neki, megingathatatlan volt. Mégis tovább játszott, bár fogalmas sem volt róla, miért.

– Te is hiányoztál. – A nő mosolya ezúttal őszinte volt. Megölelte Seth-et.

A vacsora jó hangulatban telt el, úgy tűnt, minden rendben van. Joey magára öltötte az egyetlen csinos hálóingjét; azt gondolta, különleges éjszakája lesz.

Nem lett.

Úgy látta, Seth-nek meg se fordult a fejében, hogy az alváson kívül mást is csinálhatnának. Csalódott volt és az a furcsa érzés a gyomrában, ami egész nap gyötörte, az is felerősödött. Az a furcsa érzés, mely valójában a hiányérzete volt.

Ahogy teltek a napok, ez az érzése csak erősödött.

Mindent megtett, hogy bebizonyítsa Seth-nek, csak rá vágyik, próbálta jelezni, hogy kész megtenni a következő lépést, de a férfi úgy tett, mintha nem venné észre az igyekezetét. Kedves volt vele, figyelmes, megcsókolta, megölelte, de ennél messzebbre nem ment.

Joey nem tudta, mit ront el folyton, hiszen már nőiesebb ruhákban járt, nyitottabb volt, már titkai sem voltak, és Jacobbal az óta nem találkozott, hogy a boltban elmagyarázta neki a problémáját. És egy szót sem szólt arról, hogy azóta nem találja a helyét…

Úgy érezte, komoly áldozatot hozott és Seth nem értékeli eléggé.

Seth-et nagyon érdekelte, hogy Jacobnak van-e hozzáfűznivalója ahhoz, amit azon az estén Joeynak mondott. Ha másnap találkoztak, akkor Joey beszámolt neki erről, talán felelősségre vonta Jacobot, de abban biztos volt, hogy valamilyen formában előadta neki az elméletét.

Jacob azonban semmi jelét nem adta, hogy hallott volna a beszélgetésükről. Az elméje soha nem nyílt meg senki előtt se, és bár úgy viselkedett mindenkivel, mint azelőtt, ő látta, hogy visszakerült a maszk.

Tudta, tudnia kellett, mégsem szólt semmit. Joeyról sem beszélt, ha ő említette, csak hümmögött. Ez dühítette.

Joeyt sem értette. Két hete, amióta megosztotta vele a gondolatait, nem volt önmaga. Fásultnak, erőtlennek tűnt. Szomorú volt. Valami bántotta, de hiába kérdezgette, csak kitérő választ kapott.

Egy éjjel arra ébredt, hogy a nő nem feküdt mellette az ágyban. Felült, szétnézett, de nem látta a helyiségben. Aztán meghallotta a hangját; a konyhából halk hüppögés szűrődött be. Kiment, hogy megnézze, mi történt: Joey, térdét a melléhez húzva, az egyik széken kuporgott és a könnyeit nyelte. Borzasztóan kétségbeesettnek látszott; azonnal átkarolta és csitítani próbálta. Azt hitte, megint rosszat álmodott, de Joey a fejét rázta és valami olyasmit mondott, hogy nem tudja, miért, de képtelen abbahagyni a sírást. Arról motyogott, hogy az üresség túlnő rajta, bekebelezi, és nem tud küzdeni ellene.

Most vacsorához készülődtek. Joey a konyhapultnál állt, zöldséget aprított, ő pedig egy vicces történetet mesélt. Miután elmondta a csattanót is, ő maga hangosan nevetett és azt hitte, a nő is vele nevet, de ő meg se rezzent. A vágódeszkára meredt és monoton egyhangúsággal karikázta fel a répákat.

Joey nem abban a világban járt, elmerengett. Jacob körül forogtak a gondolatai. Az elmúlt héten szinte minden nap látta őt, de soha sem beszélgettek, a köszönésen és az áru ellenértékének rendezésén kívül semmit sem mondtak egymásnak. Mosolygott ő, hogyne, azzal az élettelen mosolyával, kedvesen szólt hozzá, de ő átlátott rajta. Már nem az az ember volt, akit annyira kedvelt, akire az életét is rábízná.

Hiányzott neki a barátsága, a beszélgetéseik, az évődéseik. A közös nevetéseik mindennél jobban.

Feladta, és egyelőre úgy tűnik, a semmiért. Seth még mindig úgy viselkedik vele.

Hallotta a férfi duruzsoló hangját, de nem figyelt oda. Nem volt ereje koncentrálni; ha egyedül lett volna, már lefeküdt volna, mindegy, mennyire éhes.

Csupán egyetlen szó jutott el hozzá, Jacob neve szöget ütött a fejébe.

– Tessék? Bocs, elkalandoztam…

– Semmi gond. Csak azt mondtam, hogy Jake milyen jól viseli…

– Mit?

– A szakítást.

Joey értetlenül nézett rá. – A mit?

– A szakítást. Ennyire nem bambulhattál el. – De látta Joeyn, hogy abszolút újdonságként hat rá a szó. Homlokráncolva hajolt hozzá. – Tudsz róla, nem?

Joey zavarban volt. – Hát nem.

Seth-en volt a sor, hogy értetlenkedjen. – De hogy? Már mindenki tudja.

– Hát, én nem. Akkor most elmondod, vagy sem?

Seth elgondolkodott és hirtelen megvilágosodott. Egy csapásra értelmet nyert minden. Már tudta, mi Joey baja. – Te nem beszélsz Jake-kel?

– De… néha…– A férfi kérdő tekintete láttán folytatta. – Nem igazán. Amióta előálltál azzal a hülyeséggel… bár szemmel láthatóan fölösleges volt…

– Joey! Ezt most minek csináltad? Mondtam, hogy semmit se kell bizonyítanod!

– Emlékszem… – Szíve szerint megkérdezte volna, hogy akkor miért tartanak még mindig ott, ahol eddig is, miért nem akar szeretkezni vele, de ezt az estét nem érezte alkalmasnak, hogy szembenézzen a valósággal. Inkább témát váltott. – Szóval, mi történt?

Seth nagyot sóhajtott, most neki sem volt kedve erről beszélgetni. – Úgy egy hete Leah elhagyta a dokiért. Azóta látástól vakulásig dolgozik.

Joey szemöldöke megemelkedett. – Hát, remélem, összejön nekik.

– Nem tűnsz túl meglepettnek. Nem is érdekel, melyik doki az?

– Azt hiszem, pontosan tudom, kiről van szó. Ha jól sejtem, már jó ideje él-hal Leah-ért. Szerintem, tőle végre megkapja a nővéred, amire vágyik.

– Ja. És Jake?

– Mi van vele?

– Vele most mi lesz?

– Mi lenne? Ez csak egy szakítás. Ugyanolyan, mint bármelyik másik. A barátai vagytok, majd kezelésbe veszitek. Szórakozni viszitek, Embry bemutathatna neki pár jó csajt. Tudod. Azt teszitek, amit ilyenkor kell.

– És te? Miért nem beszélsz vele? Nézd, Joey, tudom, mennyire közel álltok egymáshoz, nincs ezzel semmi baj. Nem akarom, hogy miattam kerüld.

– Ühüm. – De a nő már visszatért a répához. Tudta, hogy Seth-nek igaza van, már maga is rájött, hogy nem számít, mennyit találkozik Jake-kel, Seth hozzáállásán az már nem változtat, de Jacob most megbántotta. Pontosabban akkor, amikor egy héttel korábban nem mondta el neki életének egy ilyen fontos momentumát. Végig úgy tett, mintha mi se történt volna! Szia, Joey! Tessék, Joey! Köszönöm, Joey! Viszlát, Joey! Esze ágában sem volt most őt pátyolgatni.

– Hé, hé! Hagyd ezt abba! – Seth megfogta a csuklóját és kivette a kezéből a kést. Talán egy kicsit nagyobb erővel próbálta áttolni a zöldségen, mint szükséges lett volna… – Jól vagy?

– Persze. Kimegyek, kiviszem a szemetet. – Szüksége volt a friss levegőre. Nem látta, ahogy Seth megcsóválta a fejét és felsóhajtott.

Vasárnap reggel Seth összeszedte a horgász felszerelését, elpakolta a Joey készítette szendvicseket és kiment Charlie járőrautójához. A jég és a hó ellenére ilyenkor lehetett a legjobban horgászni, mert a halak ki vannak éhezve a friss csalira.

– Vigyázzatok magatokra és jó fogást! – Joey megölelte őket.

– Köszi, Joey. Figyelj – Seth két kezébe fogta az arcát –, menj át Jake-hez, nem csinálhatod ezt. Úgy teszel, mintha nem is tudnál róla.

– Miért csinálsz belőle ekkora ügyet? Csak pár napja tudom. Amúgy is, úgy kezeled ezt az egészet, mintha legalábbis súlyos betegséget diagnosztizáltak volna nála. Ez csak egy szakítás, biztosan rég túl van rajta. – Nem mondhatta meg, hogy Jake biztosan nem szenved annyira, hiszen már régebben abbahagyta volna az egészet, ha nem féltette volna Leah-t. Látta Seth csalódott arcát. – Majd meglátom, rendben?

– Rendben. – Seth elmosolyodott és megcsókolta a nőt.

– Szia, Billy!

– Szia, lányom! Már megint milyen régen jártál itt!

– Jake nem mondta?

– De, de, ne aggódj. Megértem. – Többet is értett, mint kellett volna. Sok mindenre rájött az elmúlt hetek során, olyan dolgokra, amelyeknek egyáltalán nem örült. Féltette a fiát. Biztos volt benne, hogy a Joey iránt táplált érzései semmi jóhoz nem vezetnek.

Joey beszélgetett vele egy keveset, de úgy látta, nincs igazán vele, lelkileg nem.

– Jacob a garázsban van?

– Igen, lányom.

– Hogy viseli?

– Nem tudom, nem beszél róla. Mostanában nem sokat beszélünk, folyton a garázsban bütyköl.

Joey felsóhajtott. – Megyek, megnézem.

Jacob egy régebbi autó alatt feküdt, a márkáját Joey nem tudta, nem értett az autókhoz.

Egy darabig csak állt a bejáratnál, a férfi kilógó lábait nézte és gondolkodott.

– Jake?

A férfi előkerült a jármű alól; ezer közül is felismerte volna ezt a hangot.

Joey majdnem elnevette magát a gépzsíros arc láttán, de a rajta tükröződő érzelmek elvették a jókedvét.

– Mit csinálsz itt, Joey? Seth…

– Ő küldött. Amúgy is fölösleges ez az egész. – Leguggolt a férfi mellé, maga elé nézett. – Miért nem szóltál?

– Fölösleges lett volna. Nem nagy ügy. Meg amúgy is, te is csak rosszul érezted volna magad. Biztosan meg akartál volna vigasztalni, megölelni, és csak kínlódtál volna, hogy nem teheted meg, nem igaz? Vagy rosszul ismerlek?

Halvány mosoly tűnt fel a nő arcán. – Nem, jól ismersz. – Megfogta Jacob olajos kezét. – Szóval, hogy vagy?

A férfi a kezüket nézte, el akarta engedni Joeyt, de nem tudta. Megsimogatta a kézfejét. – Megvagyok. Leah-nak jobb így. Dr. Clarkson jó pasi, ő majd vigyáz rá.

– Én is ezt mondtam Seth-nek.

Jacob felnézett rá, elmosolyodott, úgy igazán, ahogy Joey szerette. Hófehér fogsora szó szerint világított a fekete olajfoltok mellett. – Jó, hogy itt vagy!

Joey visszamosolygott rá. Csak most vette észre, hogy megszűnt az a kínzó érzése.

Előhúzott egy zsebkendőt és törölgetni kezdte vele barátja arcát, de az olajfoltok makacsul ragaszkodtak a rézszín bőrhöz.

Hangosan nevettek, aztán Jacob hangja elhalt, de a lányt nem zavarta. Annyi hét után végre újra jól érezte magát, felszabadultnak; önmaga volt. A fejét hátravetve nevetett, már nem is tudta, miért, csak úgy, a nevetés öröméért.

Nem látta, hogyan néz rá Jacob: komolyan, átszellemülten, elszántan. Valójában azt sem tudta, mit tesz. Egyszerűen csak a kipirult arcra simította két kezét, és mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, megcsókolta Joeyt.