Learning to breathe - 13. Fejezet

Azon az estén Joey hiába nézett ki többször is az udvarra, a farkas nem jelent meg.

Hazaérve Jacob újratöltötte a mosogatót meleg vízzel és befejezte, amit félbehagyott. Közben azon gondolkodott, milyen jól sikerült az este. Már nagyon régen nem érezte ennyire jól magát, nem nevetett ennyire felszabadultan. Néhány percre teljesen meg tudott feledkezni a múltjáról – kivéve persze azokat a pillanatokat, amelyek visszahozták az egykor szeretett nő botladozásainak emlékét.

Miután mindennel végzett, lefeküdt a szobájában. Kimerült volt; szellemileg és fizikailag is elfáradt, de ez most jóleső érzés volt. Újra embernek érezte magát, újra élt. Halvány mosollyal az arcán hunyta le a szemét és szinte azonnal elaludt.

Egy percre csönd telepedett a szobára; azt hitte, az ölében ülő kislány elaludt, aztán hirtelen felcsendült a vékonyka hang és a mellkasának döntött, vörös fürtös fej az arca felé billent.

– Most a Csipkerózsikát, Jake! – Ez nem is kérés volt, inkább parancs, de Jacob örömmel kezdte el a mesét.

– Egyszer volt, hol nem volt, élt egy király és a felesége… A herceg Csipkerózsika fölé hajolt, ajkát az övére tapasztotta és a hercegnő felébredt százéves álmából. Amint egymás szemébe néztek, szerelembe estek. Hetedhét országra szóló lakodalmat tartottak és boldogan éltek, míg meg nem haltak…

– Ez olyan, mintha én lennék Csipkerózsika, te meg a herceg. Amint megláttalak, tudtam, hogy te vagy a legjobb barátom! És mi is boldogan élünk majd, míg meg nem halunk, igaz, Jake?

– Igaz, Nessie. – Mosolyogva puszit nyomott a kislány feje búbjára. – Mindig együtt leszünk…

Jacob zihálva ült fel az ágyában. Beletúrt rövid hajába és azt ismételgette magában, hogy minden rendben van, nem szaladhat el, nem változhat át minden egyes emlék vagy álom után.

Némán bámulta a szobája falát, fülében az utolsó mondat visszhangzott. „Mindig együtt leszünk!”

Nem tartotta be az ígéretét. Egyetlen egyet sem, soha. A fájdalom gyilkos erővel tört rá, de igyekezett minden érzelmet elfojtani. Végül rezzenéstelen arcán csordultak le a könnyei.

Mire Leah odaért a házhoz, Jacobot ébren találta. A férfi egy elnyűtt, fehér pólóban és egy régi tréningnadrágban tett-vett a nappaliban, de Leah érkezése után kitelepedett a konyhába. Szüksége volt a nő társaságára, a vidámságára.

– Jól érezted magad este? Kicsit… felszabadultabbnak tűntél, mint általában.

Jacob elmosolyodott. – Igen. Jó volt a társaság. Nem is tudtam, hogy ennyire hiányzik a srácok szemtelensége és jókedve.

– Hát, ha ökörködésről van szó, rájuk mindig számíthatsz. – Leah is elnevette magát. – Pláne, ha Embry és Quil összekerül. Még mindig nem hiszem el, hogy közel harminc évesek. Úgy viselkednek, mint az óvodások.

– Ja. Seth meg velük jár csajozni, mi? Teljesen el fogják rontani!

– Nem tudom, mennyire komoly ez Sethnél. Én eddig azt hittem, már van valakije. Mármint tetszik neki valaki…

Jacobnak kérdeznie sem kellett, tudta, hogy Joeyról van szó. – Körültekintőbben is választhatna! Nem minden az, aminek tűnik… De jó lenne, ha az a kölyök is találna végre magának valakit!

– Igen. – Leah egy darabig csendben rakosgatta el az edényeket, aztán látszólag spontán folytatta. – És veled mi van? Nem…? Tudom, hogy nehéz, de… Nem gondolkodtál azon, hogy újra megpróbálhatnád?

Jacob szúrós tekintete elhallgattatta. A férfi állkapcsában ugrált az ideg, de arcán nem düh, inkább szomorúság suhant át. Kortyolt egyet a nagy pohár tejből, hogy azzal is időt nyerjen, aztán bocsánatkérően nézett a nőre.

– Még nem vagyok túl rajta… de egyszer, majd, talán…

Nem folytatta, de Leah-nak ennyi is elég volt. Egy próba ígérete.

Jacob befejezte a második reggelit, felhajtott még egy pohár hideg tejet és fülsüketítő nyikorgással kitolta maga alól a széket, majd a nő háta mögé sétált.

– Köszönöm a reggelit! – Hangja lágy volt, de a nő halálra rémült tőle. – Sajnálom, nem akartalak megijeszteni… – Elmosolyodott és épphogy érintve a puha bőrt, arcon csókolta Leah-t. A nő zavarát látva széles vigyor terült szét az arcán, kivillantva hófehér fogsorát.

Még akkor is kuncogott, amikor benyitott Billyhez. A férfi az ágya szélén ült, háttal Jacobnak, és a pizsamanadrágjával vesződött. Jake azonnal az apja mellett termett, hogy segítsen neki, és Billy hálásan nézett rá.

Elvitte a zuhanyzóba és segített neki megfürdeni, majd visszavitte a szobájába. Elővette a tiszta ruhát és öltöztetni kezdte Billyt, aki közben az előző estéről beszélt vele. Jacob kedélyesen válaszolgatott a kérdésekre, nevetett, amikor szóba került a barátai viselkedése. Egészen olyan volt, mint fiatalabb korában, de nem teljesen. Billy időnként meglátta a szemében megcsillanó szomorúságot.

– Jake, nem szeretnél valami másról beszélni?

A férfi befejezte az egyik zokni felhúzását édesapja lábára és csak az után nézett fel. Sejtette, mire utal az apja, de úgy tett, mintha nem értené. – Miről szeretnél beszélgetni?

– Rólad…

Jacob nagyot sóhajtott és lehorgasztotta a fejét. – Muszáj? Nem vagyok valami izgalmas téma… – Nem akarta még jobban bántani Billyt, mint már eddig is tette, de ha egy kicsi esélye is volt, hogy elkerülje ezt a párbeszédet, megtett minden tőle telhetőt.

– Nem muszáj, fiam, csak szerettem volna tudni, hogy vagy. Alig tudok valamit arról, hogyan zajlik most az életed…

Jacob lemondóan bólintott és még nagyobbat sóhajtott, mint az előbb. – Inkább arra vagy kíváncsi, hogy bírom a nyomást, igaz? – Billy nem válaszolt. – Tényleg jobban vagyok, apa. Van mivel elfoglalnom magam… Nemsoká’ ki is megyek a garázsba dolgozni. A múltkor félbehagytam mindent… Délután benézek egy-két boltba is. Este valószínűleg összefutok a srácokkal. Tudod, futunk egy pár kört. – Elnevette magát, de a szomorúság most is ott bujkált a fekete szemekben. – De lehet, hogy inkább itthon maradok. Nagyon elhanyagoltalak az utóbbi jó pár évben. – Szemét lesütötte. – Van mit bepótolnunk…

Billy a fia fejére tette jobb kezét, majd végigsimított az arcán és az álla alá nyúlva felemelte a fejét. Mélyen a szemébe nézett, hogy lássa az őszinteségét.

– Jó fiú vagy, Jake! Mindig az voltál és az is leszel. A legjobb…

– Apu, én tudom, hogy…

– Csitt, fiam! Mindig tudtam, hogy visszatérsz és látod, nem csalódtam benned.

Jacobnak jólestek apja szavai. Nem értett velük egyet, mert szerinte igenis csalódást okozott neki, de mindennél többet jelentett számára, hogy Billy így vélekedik, mert abban biztos volt, hogy nem csupán megnyugtatni akarta szavaival, őszintén beszélt. Fejét az édesapja ölébe hajtotta. Mások előtt szégyellte volna a viselkedését, de most jólesett újra gyereknek lennie néhány percre. Túl korán kellett felnőnie.

Billy elérzékenyülve látta, fia mennyire ragaszkodik hozzá. A hátát kezdte simogatni, de Jacob néhány perc múlva felegyenesedett térdelő helyzetében és a szemébe nézett.

A férfi úgy érezte, apja megérdemli, hogy őszinte legyen vele és arra is válaszoljon, amit az valójában kérdezett.

– Igyekszem, apu. Nagyon próbálkozom és néha, ha veletek vagyok, úgy érzem, egy kicsit tényleg jobb, de… nem tudom, hogy valaha is túl leszek-e ezen. Annyira nehéz! Vannak jó pillanataim, aztán a semmiből beugrik egy kép. És nagyon sokat álmodom! Tudod, szinte nem telik el úgy éjszaka, hogy ne álmodnék róluk. – Nagyot sóhajtott és megrázta a fejét. – Bár elfelejthetnék mindent!

– Fiam, a múltad a lényed része, az is te vagy. Nem szabad eldobnod magadtól, mert azzal saját magadat tagadod meg. Elveszítesz egy részt magadból. Az már nem te leszel… – Billy elgondolkodott, aztán folytatta. – Amikor elveszítettük anyádat, el sem tudtam képzelni, hogyan folytathatnám nélküle. Tudom, nem ugyanaz, mint amit te érzel, de nagyon nehéz volt… még most is az. De ti ott voltatok nekem. Vigyáznom kellett rátok, tisztességes emberré nevelni titeket. Mindenkinek van dolga a földön, csak rá kell jönnöd, mi az. És ne a mesebeli lényekre gondolj, az egy másik világ, egy másik életed. Te csak az emberi oldaladdal foglalkozz, azt kell helyre tenned. Tudom, hogy menni fog, Jake! Nálad erősebb embert aligha ismertem…

Jacob némán hallgatta Billyt. Az apja volt, de most bölcs vezető is. Billy hite neki is erőt adott. Megtörölte könnytől elfátyolosodott szemét és határozottan bólintott, majd a kerekesszékbe segítette édesapját és az ajtó felé tolta, ott azonban megtorpant és Billy felé hajolt.

– Apa, el ne mondd a többieknek, milyen hülyén viselkedtem az előbb!

Az idős ember elnevette magát és Jacob is vele nevetett. – Nem fogom, fiam, ne aggódj!

Joey a pultnál ült és Nora Roberts A mágia útjai című könyvét olvasta. Szerette a romantikától csöpögő könyveket, de ez aznap valahogy nem tűnt jó választásnak. Minden Seth-et juttatta eszébe és zavarta ugyan a tény, de úgy tűnt, még a romantikus főhősökről olvasva is a férfi arca jelenik meg előtte.

Három óra tájban nem bírta tovább, és tárcsázta a Clearwater ház számát. A telefont Sue vette fel.

– Szia, Sue, Joey vagyok. – Mivel hangja ideges volt, Sue nem erőltette az udvariassági beszélgetést.

– Szia! Velem szeretnél beszélni, vagy…?

– Nem, nem. Seth otthon van?

– Igen, épp’ most feküdt vissza…

– Szólnál neki?

– Persze.

Hamarosan Seth szólalt meg fáradt hangon a vonal másik végén. –Szia, Joey… Mi újság?

A nő hitetlenül szorította füléhez a kagylót; ez nem az ő Seth-e volt.

– Be tudnál ma ugrani?

– Sürgős?

– Nem, ráérsz este is jönni, de szeretnélek már látni.

– Rendben. Zárásra ott leszek. Szia! – Joey hallott még egy ásítást, aztán megszakadt a vonal.

– Szia…

Seth zárás előtt néhány perccel érkezett meg a vegyeskereskedésbe. Figyelte, ahogy Joey mindent elrendez az üzletben és közben az elmúlt napokban látott nőkkel hasonlította össze.

Akárhogy próbálta is az ellenkezőjét gondolni, úgy érezte, Joeyhoz fogható nővel még nem találkozott. Azok, a szórakozóhelyeken, szépek voltak, de emellett közönségesek is, semmiféle méltóság nem volt bennük. Kihívóak voltak, harsány sminkkel, kivágott ruhákkal. Egyikük sem keltette fel igazán az érdeklődését. Nem tagadhatja, hogy némelyiküket egészen vonzónak találta, de ez csak azért volt, mert ő is férfi.

Joey viszont más. Éppen az ellenkezője azoknak a nőknek visszafogott, kissé talán fiús öltözködésével, egyszerűségével, humorával… az egész lénye azt sugározza, hogy jó ember. Legalábbis ő ilyennek látta. Egyetlen hibát talált benne. Úgy érezte, nem szereti viszont, ő pedig hiába próbál a barátja lenni, folyton arra gondol, hogy akarja Joeyt. Testestül-lelkestül.

Amikor a nő mindennel végzett és bezárta az üzletet, elindultak Joey háza felé. Seth hallott már a balesetről, így nem lepődött meg az arca láttán, de borzasztóan sajnálta, hogy ilyen sérüléseket szerzett. Saját magát is felelősnek érezte, hiszen ha akkor vele van és nem a fiúkkal a klubban, mindez elkerülhető lett volna. Elkapta volna és jót nevettek volna az ügyetlenségén. De nem volt ott.

– Seth, mi történt veled? Napok óta híredet se hallottam.

– Lefoglaltak a srácok, nappal meg muszáj volt pihennem.

Joey egy kis ideig csendben, előre nézve sétált, aztán megszólalt. – Hiányoztál.

– Te is nekem!

– Tényleg? – A nő hangjából hitetlenség sugárzott. – Ne értsd félre, tudom, hogy nem körülöttem forog az életed, de ennyire még sosem tűntél el. Felhívhattál volna!

– Tudom. – Seth lehajtotta a fejét. – Sajnálom. Csak…

– Megbántottalak valamivel?

– Nem, dehogy! Csak szükségem volt egy kis…

– … szabadságra. Értem. – Joey elmosolyodott. – Ne haragudj, hogy olyan önző módon kisajátítottalak.

– Nem, Joey, nincs semmi baj. – Seth kínjában rá sem tudott nézni a nőre. Néha annyira naivnak tartotta Joeyt; azt sem veszi észre, ami az orra előtt van. Vagy szándékosan nem vesz tudomást dolgokról. Seth nem tudhatta.

Ő időt akart mondani, arra volt szüksége, de nem javította ki a nőt, hogy ne kelljen magyarázkodnia. Inkább hagyta, hogy ennyivel elintézzék a dolgot és az út hátralévő részében végighallgatta az elmúlt napok során Joeyval történteket, a saját élményeiről azonban bölcsen hallgatott.

Mire a házhoz értek, teljesen besötétedett. Szemerkélni kezdett az eső és a nő alig várta, hogy fedél alá kerüljön, hogy be ne göndörödjön a haja. Seth jót nevetett rajta, évek óta ezt hallgatta tőle. Csodás hely La Push, de hihetetlenül párás a levegője.

Miután Joey megtörölte a haját, vizet forralt az esti teához, Seth-et pedig leültette az asztalhoz. Furcsa módon beszélgetés nélkül töltötték a következő tíz percet és mindketten érezték, hogy valami nincs rendben, de nem tudták volna megmondani, mi az. Teázás közben végül elővették Billy állapotát, mint semleges témát, mert kettejük kapcsolatáról egyikük sem akart igazán beszélni.

Seth egy pillanatra sem vette le a szemét Joeyról, amit a nő nem viselte túl jól; csupán annyi volt érthető Seth számára, hogy zavarban van. Régebben nem voltak ilyen problémáik, szabadon, feszengés nélkül élvezték egymás társaságát és ez a mostani helyzet egyiküknek sem tetszett.

Seth nem sokára meghallotta Jacob hívó szavát. Nem tudta, mire hivatkozzon, hogy ne bántsa meg a nőt a korai távozása miatt, így azt mondta, megígérte Sue-nak, hogy ezúttal korán ér haza és vele tölti az estét.

Joey számára ez megfelelő magyarázat volt, eszébe sem jutott, hogy a férfi bármit is rejtegethet előle. A tornácig kísérte, ott azonban megállt, hogy ne ázzon el megint. Megígértette Seth-tel, hogy másnap újra beszélnek és már el akarta engedni, de a férfi még tétován állt előtte. Kérdőn nézett fel rá, mire az közelebb hajolt és meg akarta ölelni, Joey viszont pánikszerűen, teljes erejéből taszított egyet a mellkasán.

Seth értetlenül állt a zavart nő előtt. – Mi az, már meg sem ölelsz? Joey, mi ütött beléd?

– Semmi. Én csak…

– Joey, én vagyok az, a legjobb barátod. Gyere ide, hadd öleljelek meg!

– Nem, Seth. Ne haragudj, de ez most nem fog menni. – Joey lehajtotta a fejét. Nem tudta, nem is akarta elmondani neki, hogy már attól is hisztériás rohamot kap, ha egy férfi csak túl közel áll hozzá, egy öleléstől pedig még a vér is megfagy az ereiben. Mindegy, hogy Sethről van-e szó, vagy másról. Tudta, hogy ez rosszul fog esni a férfinak, de képtelen volt leküzdeni a félelmét.

– Joey?

– Kérlek Seth, ha tényleg a barátom vagy…

– Az vagyok, de ezt akkor sem értem. Megbántottalak? Vagy büdös vagyok? Vagy mi történt négy nap alatt, ami ennyire megváltoztatott? Még beszélgetni sem tudtunk normálisan!

– Seth, kérlek! – A nő szeme megtelt könnyel. Tudta, hogy mindent el kellene mondania, és akkor minden rendbe jönne. Talán Seth is megértené őt… De túl megalázónak tartotta az egészet és attól is tartott – legfőképpen attól tartott –, hogy őt fogja mindenki hibáztatni. Ő maga is úgy gondolta, hogy kiprovokálta a helyzetet, hogy senki más, csakis ő tehet mindenről. Akkor mások hogyan gondolkodhatnának másképp?

– Mire kérsz? Én ezt nem tudom megérteni! Azt hittem, vagyunk olyan jó barátok…

– Barátok, Seth? – A nő haragja most felülkerekedett megalázottságán. – Te már rég nem barátkozni akarsz! Vagy félreértettem valamit? - Seth némán állt a nő előtt. – Azt ne mondd, hogy az a bensőséges ölelkezés, múltkor a konyhában, csupán barátságból fakadt! Vagy pörgesd csak végig az elmúlt időszakot! És még csak be sem vallod! De szerintem, ezt nem kell éppen neked magyaráznom. Azért javíts ki, ha tévedek!

– Nem, Joey, nem tévedsz. És igazad van, már mondanom kellett volna. Hidd el, megpróbáltam, de már régen nem tudok csak a barátod lenni. De egy dolog azért nem fér a fejembe. Ha te mindezt már tudod egy ideje, miért nem szóltál? Sőt, jobb kérdésem van. Ha annyira zavar, hogy szeretlek, mert így van, nagyon szeretlek, akkor minek hívtál ma föl? Miért akartál találkozni velem?

– Mert hiányoztál, már mondtam. És reméltem, hogy lehetünk csak barátok…

– Nem lehetünk… – Seth hangja suttogássá szelídült, mélyen a nő szemébe nézve beszélt. – Ez így nem fog menni, Joey. Én szeretlek, és már nem elég, hogy mindig csak sündörögjek körülötted, várva, hogy egyszer talán te is megszeretsz.

– Szeretlek, Seth… – Joey saját magának is először ismerte be, hogy így van. – Hidd el, többet jelentesz nekem, mint bárki más, de én erre képtelen vagyok. Tudom, ez elcsépelt szöveg, de igaz. Én nem tudlak úgy szeretni, ahogy azt megérdemelnéd.

– Miért? – Seth arcizmai megfeszültek, nem tudta elhinni, hogy ez megtörténik.

– Nem tudom, Seth. Én nem olyan vagyok, mint amilyennek elképzeltél. Vannak dolgok, amiket nem tudsz rólam…

– Akkor mondd el! Joey, talán meg tudnánk oldani!

– Nem lehet… Annyira sajnálom, Seth! – Joey könnyei megállíthatatlanul folytak végig az arcán. – Sajnálom!

– Igen, én is. Én nem lehetek csak a barátod. Ugye érted, Joey?

A nő már csak bólintani tudott. Képtelen volt elviselni a férfi lemondó tekintetét; lehajtott fejjel állt előtte, így csak azt látta, hogy a lábak eltűnnek a tornác padlójáról és mire felnézett, már csak a házat körülölelő erdőt látta, az út üres volt.

Seth kiviharzott az életéből, és magával vitt mindent.

Jacob élvezte a barátaival töltött időt. Semmi mást nem csináltak, mint bejárták a környező területet, próbálgatták az erejüket, versenyt futottak. Szerette az állati testével együtt járó könnyedséget, hogy ilyenkor minden egyszerűbb. Most még a többiek gondolatait is szórakoztatónak találta.

Seth késve csatlakozott hozzájuk és pontosan addig tartott a jó kedélyállapot. Ennyire feldúltnak még sosem látták és bár igyekezett elfojtani a gondolatait és érzéseit, hamarosan mindenki rájött az állapotának okára.

Hullámokban buktak felszínre a Joeyval folytatott beszélgetésének képei. Mind érezték Seth csalódottságát és bánatát, és most még a megalázottságát is, hogy mind átélik a visszautasítását. Látták Joey könnyben úszó szemét, fájdalmas arckifejezését, makacs ragaszkodását a titkához.

Többüket elgondolkodtatták a nő szájából elhangzott mondatok, az, hogy nem az, akinek Seth hitte, kivéve Jacobot. Ő mindent értett, de ezt elrejtette társai elől.

Seth tartott tőle, hogy Embry most majd sokáig a visszautasítás miatt fogja piszkálni, de legnagyobb meglepetésére éppen az ellenkezője történt. Mind együtt éreztek vele és inkább azzal voltak elfoglalva, hogyan vidítsák fel társukat.

Jake hallotta, hogy Quilék agyában megfogalmazódik a buli ötlete és ezt most nagyon is jónak tartotta. Sethnek kikapcsolódásra, figyelem elterelésre volt szüksége, neki pedig egy kis időre egyedül, farkas alakban.

– Menjetek csak, jó szórakozást! Utána pedig irány haza! – Nem szerette használni az alfa erejét, de ezt most akként mondta, hogy komolyan vegyék.

– Te nem jössz, Jake?

– Az nem az én világom. Futok még pár kört, aztán hazamegyek Billyhez.

Még hallotta, ahogy a többiek vigasztalják Sethet, aztán minden hang elhalt a fejében.

Jacob azonnal az erdei házhoz rohant. Utálta ezt az egészet, de rá akart nézni a nőre, mert attól tartott, hogy képes lesz valami nagy ostobaságot művelni. Az erdő széléről figyelt és hallgatta a házból kiszűrődő zajokat.

Hangosan szólt a zene és Joey a kanapén ülve sírt. Képtelen volt elhinni, hogy elveszítette Sethet és ráadásul a saját hibájából.

Jacob hosszan várt a fák előtt, és amikor meggyőződött róla, hogy a nő most már rendben lesz, indult volna haza Billyhez, de abban a pillanatban kivágódott a ház ajtaja, és megjelent a nő.

Joey az ablakból észrevette a világító szempárt és azonnal kisietett, hogy szembenézzen az őt kerülgető állattal. Nem akarta, hogy elmenjen, ezért mit sem törődve az esővel, egyenesen a farkas elé rohant. Az a meglepetéstől megmerevedett, de amint rájött, hogy a nő még közelebb akar hozzá menni, vad vicsorgásba kezdett.

Joey megtorpant az állat támadó állása, az ijesztő hang és a tűhegyes, óriási fogak láttán, de nem hagyta elijeszteni magát.

– Mit akarsz itt állandóan? Ha engem akarsz, miért nem öltél meg már akkor? Egyszerűbb lett volna mindkettőnknek!

A farkas nem törődött vele, folytatta a morgást és a vicsorgást, és amikor a nő még egy lépést tett előre, felé ugrott. Joey megijedt és hátrálni akart, de megcsúszott a sárban és hanyatt esett. Az állat fölötte állt és olyan düh sütött a szeméből, hogy biztos volt benne, most már nem menekül, az állat azonban hátrálni kezdett és még mindig morogva, lassan elindult.

– Várj! Fejezd be, amit elkezdtél! Gyere vissza és tedd meg! – Joey könnye újra csordogálni kezdett, bár a zuhogó esőben összemosódott az édes és a sós víz. – Csináld már! Nem akarok így élni… – Már csak magának motyogott, de az állat tisztán hallott mindent. – Nincs értelme az életemnek. Az lenne a lényege, hogy családod legyen, szeressenek és te is szeress, nem? Én erre képtelen vagyok. Pedig úgy próbálkoztam… Már kezdtem azt hinni, hogy végre menni fog…

A farkas eközben visszament a sárban ülő nőhöz és ijesztőbben vicsorogva állt előtte, mint eddig valaha. A nő azt gondolta, hamarosan vége lesz az egésznek.

– Tudod, tényleg szeretem Seth-et, de ahhoz nem eléggé, hogy elhiggyem, ő tud segíteni. Ha tudná, mi történt, amúgy sem kellenék neki. – A zokogása felerősödött. – Úgy szerettem volna boldoggá tenni! Semmire sem vagyok jó! – Az állatra emelte tekintetét. – Ölj meg, kérlek!

A farkas feje a torkához közelített, érezte a szájából áradó meleg leheletét. Behunyta a szemét, és felkészült a fájdalomra…