Learning to breathe - 14. Fejezet

A fájdalom azonban nem jött. A vicsorgás elhalt, helyette pedig egy rövid nyüszítés–szerű hangot hallott közvetlenül az arca elől, aztán egy nedves, gumiszerű valami megbökte az arcát. Amikor kinyitotta a szemét, a farkas feje csupán néhány centiméterre volt az arcától. Fekete szeméből mintha sajnálat vagy együtt érzés sugárzott volna, de biztosan nem az a harag, mint néhány perccel korábban. Az állat ismét megbökte az orrával.

Joey hitetlenül nézett a farkasra, aki halk, mormogó hang kíséretében lökdöste tovább. Végül kinyújtotta a karját és ujjait az ázott szőrbe fúrta. Meglepve tapasztalta, mennyire meleg a teste. Az állat mintha nem örült volna a túlságosan közvetlen viselkedésnek, de Joey nem törődött vele. Lassan a pofájára helyezte mindkét kezét és mélyen a szemébe nézett.

– Miért nem ölsz meg? Azt hittem, ezt akarod.

A válasz csak egy méltatlankodó morgás volt, de a nő határozottan érezte, hogy ez valóban válasz volt az ő kérdésére. Az állat türelmetlenül toppantott egyet, de a nő még mindig nem vette le róla a kezét.

Joey némán, most már állva bámulta a farkast. Várta, hogy történjen valami, de az állat nem mozdult. Forró lehelete párafelhőként szállt fel kettejük között, széles mellkasa ütemesen tágult minden egyes súlyos levegővételnél.

A nő keze reszketett az állat pofáján. A farkas újra felmordult és a ház felé bökött fejével, de Joey nem mozdult. Tekintete hiába irányult az állatra, a fejében teljesen mást látott. Seth arca kísértette, a hangja, ahogy kimondja, nem lehet a barátja – és így más sem. Arca eltorzult a szomorúságtól, keze lecsúszott az állatról és visszarogyott a sáros földre. Arcát a kezébe temette, és keserves zokogásban tört ki.

– Hogy ronthattam el így mindent?

Az állat egy percig csöndben állt a nő előtt, aztán halkan nyüszítve lekushadt.

Joey felemelte kissé a fejét és értetlenül bámulta a tőle néhány centiméterre szűkölő farkast. Nem tudta felfogni, miért viselkedik most ennyire másképp. Aztán arra gondolt, hogy ha az állat vigasztalni akarja, azt tegye helyesen. A következményekkel nem is törődve előre hajolt, karjait a farkas nyaka köré fonta, arcát pedig a mellkasához nyomta.

Az állat némán tűrte, hogy a nő átölelje. Érezte, hogy egész testében reszket, de nem tudta, hogy csupán a sírás rázza–e, vagy a jeges esőben töltött hosszú idő miatt remeg. Végül úgy találta, hogy valószínűleg mindkét feltételezése igaz. Hatalmas fejét finoman a nő hátára hajtotta, hogy melegítse egy kicsit és megvárta, amíg a zokogása csillapodik.

Amikor Joey kisírta magát, felemelte a fejét és az állat szemébe nézett.

– Köszönöm, hogy itt vagy. Nem tudom, hogy miért, de jó, hogy velem vagy.

Az állat csendben hallgatta, de azért egy nagy sóhaj elhagyta a tüdejét. Joey ezt nem tudta minek tulajdonítani, de nem is foglalkozott vele. Meg akart könnyebbülni, és ennek egyetlen módja a beszéd volt. Mindegy, miről, csak beszéljen.

– Hát nem nevetséges, hogy egy vérszomjas farkast előbb átölelek, mint a hozzám legközelebb álló férfit? Elment az eszem, az egyszer szent.

A farkas morgott egyet.

Joey egy percig némán fürkészte a pofáját, az értelmet, érzelmeket sugárzó szempárt, aztán elgondolkodva folytatta. – Miért vagy itt? Tudod, az jutott az eszembe, hogy te valamiféle indián szellem vagy… az a segítő–féle.

Az állat most prüszkölő hangot hallatott, de Joey nem értette, miért.

– Tudom, hogy ez mind csak babona, de miért ne lehetne igaz? Hiszen egy indián rezervátumban vagyunk! Meg amúgy is, nézz magadra! Nagy vagy. Úgy értem, hatalmas! Ekkora farkast szerintem az életben senki nem látott!

A farkas körbeforgatta a szemét és egy nemtetszést kifejező morgás hagyta el a száját.

Joey erre nagyot sóhajtott. – Sok ostobaságot hordok össze, igaz?

Az állat még egyet morgott.

– Arról nem is beszélve, hogy egy vadállattal társalgok! Ez szánalmas! Egy totális csődtömeg vagyok!

A nő elgondolkodva, a földet bámulva ült az esőben egy darabig, aztán a farkas vakkantás–szerű hangot hallatott és orrával megbökte a kezét. Amikor Joey felnézett, az állat a ház felé bökött fejével. Végignézett magán, sáros ruháján, elkékült kézfején; úgy sejtette, az ajka is lila lehet, és bár ő már nem érzékelt semmit, valószínűleg reszketett is a hidegtől.

– Igazad van, be kellene mennem. Tüdőgyulladásban meghalni túl hosszú és fájdalmas lenne, nem igaz?

A farkas mintha megcsóválta volna a fejét és újra a ház felé bökött. Joey felállt, de még nem indult el. Kezét az állat fejére tette és simogatni kezdte. Az állat erre becsukta a szemét és duruzsoló hangot adott ki, jelezve, mennyire jólesik neki a cirógatás.

A nő halványan elmosolyodott. – Ez jó, igaz?

A válasz csak egy rövid nyüszítés volt.

– A múltkor nem volt hosszabb a szőröd? Vagy csak hallucinálok? Lehet, hogy ez az egész csak a képzeletem szüleménye…

A farkas erre újra azt a prüszkölő hangot hallatta, majd felegyenesedett.

– Jól van, megyek. – Joey egy percig némán nézte az állatot, aztán suttogva folytatta. Holnap eljössz megint? – A farkas nem reagált, egy újabb perc csöndes ácsorgás után pedig Joey még egyszer átölelte őt, majd elindult a ház felé. A tornácról visszafordult és a még mindig ott ácsorgó állatra nézett. – Köszönöm…

Aztán a farkas eltűnt a fák között.

Jacob a fák rejtekében megvárta, amíg a nő lefürdött, feltakarította a sárfoltokat és ágyba bújt. Még hallotta a sötét szobából kiszűrődő csendes szipogást, aztán otthagyta a kis házat.

Jacob nevetve tolta be Billyt a kórházba, miközben Leah egy vicces történetet mesélt neki abból az időből, amikor ő távol volt.

Billyt a fizikoterápiás kezelésre hozták be, amit minden másnap igénybe kellett vennie, ha azt akarták, hogy legalább egy kicsit javuljon az állapota.

Billyt Jacob kísérte be a rendelőbe, Leah pedig leült kint a váróban, és egy hetilapot kezdett lapozgatni. A nőt teljesen lebilincselte egy, a gazdasági helyzetről szóló cikk, így észre sem vette, hogy valaki megállt előtte. A torokköszörülésre felkapta a fejét, és doktor Clarksonnal találta szemben magát.

– Üdvözlöm, Leah! Hogy van?

– Köszönöm, doktor úr, én teljesen jól vagyok. Billyt hoztuk be Jake–kel a kezelésre. És ön hogy van? Sok életet mentett meg ma?

A férfi elnevette magát. – Szerencsére ma még nem kellett életet mentenem és addig örülök, amíg ez így van. – Egy pillanatig csöndben álltak egymással szemben, aztán a doktor témát váltott. – És Billy hogy halad?

– Még az elején van, de szerintem minden erejével azon van, hogy jobban legyen.

– Igazi harcos!

– Az, mint a fia. – Leah maga elé mosolygott és egy pillanatra meg is feledkezett arról, hogy a doktor is ott van.

– Régen bent vannak már?

– Ó, nem, csak nemrég kezdték el.

– Akkor még sokat kell itt ücsörögnie… Nem lenne kedve meginni velem egy kávét a büfében?

A nő mosolya újra felragyogott. – De, persze! Köszönöm. – Belekarolt a számára felkínált karba és elindultak a lift felé.

Mire Leah visszatért a büféből, Jacob és az édesapja a vizsgáló előtt várta.

– Ne haragudjatok, Peter meghívott kávézni és észre sem vettem, mennyire elszaladt az idő.

– Peter?

– Igen, Dr. Clarkson…

– Ja, nem is tudtam, hogy van keresztneve is! – Jacob felnevetett saját szellemességén és Billy is elmosolyodott. – Legalább nem unatkoztál.

– Nem, Peter nagyon érdekes ember…

A kezelés után mindenki ment a saját dolgát intézni: Billyt kitették néhány órára az idősebb Quil Ateránál, hogy saját korabeli barátok között is legyen, Leah befészkelte magát a konyhába, Jacob pedig a garázsban kezdett dolgozni.

A szerelőműhely szinte teljesen készen állt az ügyfelek fogadására; egy–két apróbb hiányosságtól eltekintve minden megvolt benne, amire egy valamire való szerelőnek szüksége lehet. Szerelnivaló gép persze még nem akadt, de Jacob nem bánta, néhány napig még le akarta foglalni magát egy személyes munkával.

Elővette a régi biciklijét, ami rozsdás is volt és a szerelékei is meglazultak, megkoptak, de a tüzetesebb átnézése után úgy találta, még megmenthető. Ő maga persze már nem tudná használni, hiszen már tizenhat éves korában is túl kicsinek bizonyult számára, de amúgy is másnak szánta a kétkerekűt.

Egész délután ezen dolgozott. A fontosabb alkatrészeket sikerült megtisztítania és beolajoznia, de arra is rájött, hogy szüksége lesz még néhány darabra, melyek teljesen használhatatlanná váltak az idő során. Csak akkor állt meg néhány percre, amikor Leah behívta a házba enni, vagy frissítőt vitt ki neki.

Jacob nem beszélt a munkájáról, Leah pedig nem firtatta. Azt gondolta, hogy oda akarja adni valamelyik helybeli gyereknek.

Hat óra tájban Jacob beült a Rabbitbe és Forksba hajtott, hogy elintézze a pótalkatrészek megrendelését, aztán visszavezetett a rezervátumba és felvette Billyt. Az öreg már kissé fáradtnak látszott, de nem bánta, hogy Jacob javaslatára még megállnak a vegyeskereskedésnél. Ő ugyan nem szállt ki, csak üdvözletét küldte Joeynak.

Jacob zárás előtt fél órával ért a boltba. Belépve sehol sem látta a nőt, csak a hangját hallotta; felvett egy kosarat, és amíg összeszedte a szükséges termékeket, elgondolkodva hallgatta a raktárból kiszűrődő hangokat.

Joey egy szomorkás dalt énekelt, a fülében pedig az eredeti felvétel szólt, így meg sem hallotta a férfi érkezését jelző csengőszót. Amikor kilépett a raktárhelyiségből és a pult felé fordult, majdnem megállt a szíve. Jacob szótlanul állt a pult előtt és türelmesen várt rá; Joey esküdni mert volna rá, hogy az első pillanatban egy mosolyt látott eltűnni a most minden érzelemtől mentes arcról.

– Szia! Nyitva vagytok még, ugye?

– Igen, persze. Miért nem szóltál? Kijöttem volna…

– Mindegy. Gondolom, nem csak énekelgetni vonultál el, dolgod is volt, nem?

A nő arca lángba borult és bár szívesen válaszolt volna, inkább csöndben maradt. Szó nélkül pakolta ki a kosár tartalmát, beütötte a pénztárgépbe a kenyeret és a magas fényű, piros lakkfestéket, majd a nagy tenyér helyett a pultra helyezte a visszajárót.

Jacob egy kissé megemelte a szemöldökét, de a nő ezt nem látta, mert inkább lesütötte a szemét, minthogy a hatalmas férfival kelljen szembenéznie.

Néhány másodperc múlva meghallotta az ajtó feletti csengettyű hangját, és abban a hitben, hogy már csak a férfi hátát láthatja, odafordította a fejét, az ajtó azonban még nem csukódott be. Jacob még ott állt és őt nézte.

– Nemsokára végzel, igaz?

Joey rosszat sejtett, de valami azt súgta neki, inkább válaszoljon. – Igaz…

Értetlenül nézte, ahogy a férfi bólint és kilép az üzletből.

Joeynak nem volt kedve a férfi érthetetlen viselkedésén gondolkodni, volt már így is elég baja. Ahogy azt az előző éjjel is sejtette már, Seth a beszélgetésük után, ígérete ellenére, nem jelent meg és ez nagyon bántotta a nőt. Úgy tűnt, Seth komolyan gondolta, hogy a barátságát is megtagadja tőle. Egész nap csak a férfi járt a fejében, hogy megpróbálhatná félretenni a múltat, a félelmeit; kivetkőzhetne magából és szerethetné a férfit, de akárhogy próbálta is elképzelni, mennyire jó érzés lenne, ha Seth a karjába zárná, ha csókolná, vagy… De nem, eddig egyetlen egyszer sem jutott el. Már attól is verejtékezni kezdett, ha arra gondolt, hogy a férfi hozzáér. Képtelen volt egyszerre félretenni mindent, és úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Tudta, ha Seth türelmes lenne, még megváltozhatnának a dolgok, hiszen egyszer már nagyon közel állt hozzá, hogy teljesen megbízzon benne, de úgy látta, a férfi türelme elfogyott.

Joey hosszú percekig, elgondolkodva babrált a zárral, amikor pedig megfordult, déjá vue érzése támadt. Megint kihagyott a szíve egy pillanatra az ijedtségtől, melynek forrása újra Jacob volt.

A férfi az anyósülés felöli oldalon állt az autó mellett, lehajolt az ablakig és Billyvel beszélgetett, de amint érzékelte a nő jelenlétét, felegyenesedett. Egy percig némán néztek egymásra, aztán Joey elindult és ezzel egy időben Jacob is tett előre néhány hosszú lépést. Ennyi éppen elég is volt, hogy a nő elé vágjon.

– Várj! Szállj be, hazaviszlek.

Joey némán meredt a férfira és egyre nőtt a haragja, amiért az állandóan beleavatkozik az életébe. Tudta azonban, teljesen fölösleges ellenkezni vele, mert a végén mindig eléri, amit akar. Ha máshogy nem, hát megfélemlítéssel. És persze az is fontos szempont volt, hogy valóban utált egyedül hazamenni. De hogy egy szinte teljesen idegen, könnyen dühbe guruló férfi autójába szálljon be! Fülében ott visszhangzott édesanyja figyelmeztetése: „Sose szállj be idegen kocsiba!”

Dacára korábbi elhatározásának, résnyire összeszűkült szemmel nyitotta szóra száját, hogy elküldje Jacobot, de ő megelőzve Joeyt a szavába vágott.

– Billy is a kocsiban vár és már nagyon fáradt. Szeretném minél előbb lefektetni… –

Türelmetlenül nyújtotta karját a Rabbit felé, hogy jelezze, merre kell mennie a nőnek. Tekintete bosszúsan villant, de volt valami más is benne, amit Joey ezúttal sem tudott megérteni.

A nő végül nagyot sóhajtva az autóhoz masírozott és miután Jacob kinyitotta az egyik ajtót, beült Billy mögé.

– Szia, Joey!

Billy arcán valóban látható volt a fáradtság, és Joey sajnálta, hogy még ő is húzta az időt. Az öreg jobb vállára tette a kezét és mosolyt erőltetett az arcára. – Szia, Billy!

Az út Joey házáig autóval csupán öt perc volt és ez idő alatt csak Billy fecsegett, a két fiatal némán, kifelé bámulva hallgatta.

Kiszállva Joey illedelmesen megköszönte a fuvart, de míg az öregtől szívélyesen köszönt el, Jacob felé szúrósan nézett, és összeszorított állkapoccsal biccentett.

Joeynak aznap este sem kellett nélkülöznie újdonsült barátja társaságát: a hatalmas farkas jóval sötétedés után jelent meg és leheveredett a fák tövében. A nő, amint megpillantotta, azonnal kisietett hozzá és leguggolt elé.

– Szia! – Joey nagyot sóhajtott és ujjait belefúrta a farkas feje tetején meredező szőrbe.

Némán simogatta egy darabig, az állat pedig hálásan mormogott. Végül homlokát az állatéhoz nyomta. – Nagyon hiányzik… De jó, hogy legalább te itt vagy nekem.

Az állat felnyüszített és pofáját a nő arcához érintette, de azonnal fel is állt. Rövid ideig még nézte Joeyt, aztán megfordult és eltűnt az erdőben.

Jacob aznap éjjel idegesen feküdt le. Úgy érezte, hogy hibát követett el, de már nem tudta meg nem történtté tenni a tévedését.

A délelőttöt Jacob ismét a műhelyben töltötte és a biciklivel foglalkozott. Teljesen belemerült a munkába, de egyáltalán nem tudott kikapcsolni; agyában megállíthatatlanul száguldottak a gondolatok. Egész idő alatt feszült volt és ez az állapot csak akkor tűnt el, amikor Leah behívta ebédelni.

Billy is velük étkezett. Az idős ember örömmel figyelte, mennyivel derűsebben viselkedik a fia, amióta újra visszatért, mint ahogy azt is, hogy Leah arca felragyog Jacob közelében és a fia is bizalommal fordul a nőhöz. Nem győzte kivárni, mi lesz ennek a vége, de remélte, hogy kigyógyítják egymást korábbi csalódásaikból és bánatukból.

Jacob egy üres kenyeret majszolt, míg Leah a mosogatónál állt. A férfi a gondolataiba merülve nézett előre, aztán hirtelen a nő felé fordult.

– Később elmegyek majd tenni pár kört a motorral. Van kedved velem jönni?

A nő széles mosollyal az arcán fordult Jacob felé. – Persze, még úgysem ültem motoron.

– Rendben. Akkor majd szólok, ha indulunk. – Jacob a régi, csibészes mosolyát villantotta a nőre, majd visszatért a műhelybe.

Miután Billy hosszú perceken át bizonygatta, hogy egyedül hagyhatják, Leah felült Jacob mögé a fekete motorra, szorosan átfogta a derekát és már indultak is. A férfi a gázra taposott, Leah pedig arcát Jake lapockájára hajtotta.

Jacob hangosan nevetve fordult hátra. – Jól vagy?

– Igen, Jake, ennél jobban még sosem éreztem magam! – Lehunyta a szemét és élvezte a sebességet és mindenekelőtt a férfi közelségét.

Billy a nappaliban nézte a televíziót, amíg Jacobék motoroztak. Éppen egy unalmas vetélkedő volt műsoron. A férfi el is bóbiskolt, de a halk kopogás a bejárati ajtón hamar felébresztette. A nappaliból adott engedélyt a belépésre és mire kigurult a konyhába, Joey már a pultra rakta le ételhordóit.

– Szia, Billy, Joey vagyok! – Billy fél kézzel befogta a fülét, mert a lány nem vette észre, hogy már a háta mögött van és kiabált.

– Szia, Joey! Mit hoztál? – Arcán kedves mosoly játszott.

A nő megperdült tengelye körül a meglepetéstől. – Ne haragudj, Billy! Nem vettem észre, hogy már itt vagy… Ööö, almás lepényt hoztam. Múltkor megígértem Embrynek is…

– Az jó, az finom!

Joey szedett belőle Billynek egy tányérra és evés közben beszélgettek. Minden szóba került, csak a nő legnagyobb problémája nem. Sethről és a vele való kapcsolatáról nem akart beszélni, valami másról viszont mindenképpen.

Elgondolkodva meredt maga elé egy kis ideig, aztán Billy megtörte a csendet.

– Min gondolkozol, Joey?

– Csak… Tudod, van valami, amiről még senkivel sem beszéltem és te… Te biztosan megértesz.

– Mondd csak!

– Hát, szóval, mostanában lett egy új barátom, vagy mi… – A nő zavarban volt. Nem tudta, hogyan adja elő mondandóját anélkül, hogy az idős ember komplett idiótának nézné. Újra hallgatásba burkolózott, aztán vett egy mély lélegzetet és a férfi szemébe nézett. – Szerinted lehet egy ember barátja egy vadállat? – Látta, hogy Billy szemöldökei összeszaladnak. – Mostanában sokat van velem esténként egy… farkas. Egy hatalmas, vörös farkas…