Learning to breathe - 34. Fejezet

Sam némán lépett be a házba és ugyanúgy ült vissza az asztalhoz. Gondterheltnek tűnt.

– Na, mi az? – Paul hangja vibrált a feszültségtől.

– Semmi. – Sam pillantása Jacobra siklott, többféle érzelem tükröződött szemében. Az aggodalom volt a legmeghatározóbb. – Jake… – Tekintete átható volt.

Jacob szavak nélkül is értette a célzást. Nagy robajjal tolta hátra a székét, ám cipője nesztelenül érte a padlót, amíg az ajtóhoz sétált. Keze ökölbe szorult, nagy levegőt vett, mielőtt kilépett volna.

A fák árnyékában két alak derengett. Nem látta az arcukat, egyáltalán semmit nem látott, csupán a ködből felderengő sziluettjüket, de az illatuk összetéveszthetetlen volt.

Kiengedte a tüdejében tartott levegőt, hangosan fújtatott. Elindult az alakok felé, de alig két lépés után megtorpant. A látogatók kiléptek a tejfehér ködben úszó fák közül, vonásaik tisztán kivehetők voltak. Jacob nem hitt a szemének. Nem tudott mozdulni. Kavarogtak az érzései, a gyomra liftezett mellkasában. Azt gondolta, most érte utol a végzete, ennyi év után most kapott idegösszeomlást.

Az alakok közvetlenül előtte álltak. Szeme kikerekedett, szája kiszáradt, verejték gyöngyözött a homlokán. Egész testét remegés rázta; már annyira régen érezte ezt a jellegzetes, édeskés illatot, hogy az ösztönei a tudata fölé kerekedtek és majdnem átváltozott. Végül visszanyerte az önuralmát, de továbbra is szótlanul, meredten bámulta az egyik látogatót.

Ismerte ezt a mosolyt, bár a sápatag bőrből ragyogó, aranyszín szemhez nem szokott hozzá.

Hátrált egy lépést, amikor a kecses, hófehér kéz felemelkedett és az arca után nyúlt. Összevonta sötét szemöldökét, amikor megérezte bőrén a jéghideg kéz érintését.

– Nem őrültél meg, Jacob. Ez a valóság. – Pillantása a másik alakra siklott. Nem tudta, örüljön-e vagy sem Edward látásának. Edward Cullen vele szemben állt; a vámpír, akinek a lánya egykor mindent jelentett neki. Most már talán csak egy része a mindenségnek, most már talán elmondhatja magáról, hogy csak a múltja része.

Tudta, hogy a vámpír minden gondolatát hallja, de leheletnyi változást sem látott az arcán, amikor Nessie-t a múltba helyezte.

Újra a másik teremtményt figyelte. Az megértően mosolygott.

– Gyere, Jake, keressünk egy helyet, ahol nyugodtan beszélgethetünk. – Ugyanaz a kedves hang szólt hozzá, mint annak idején annyiszor. Hűvös keze a karjára kulcsolódott, ő pedig megkövülve követte őket.

– Jacob, érzed őt, nem igaz? – Lassan bólintott. – A kísértetek nem karolnak beléd. Ne gondolkozz ilyesmin. Él – ha nem is a szó szoros értelmében, de él. – Edward félmosolya meggyőzőre sikeredett. – Tudod, jobban kedveltelek, amikor másfajta ostobaságokat gondoltál, mint milyen lehet Bella meztelenül, vagy hogyan vernél engem laposra. Sokkal szórakoztatóbb voltál. Idegesítő, mégis szórakoztató. Most meg…

– Holtabbnak tűnsz, mint én magam. – A mézszínű tekintet szomorúan járta be arca minden pontját. – Fáj, hogy így kell látnom téged. Hiszen te vagy a Nap, a mindig mosolygós srác, aki akkor is vidámságot csempészett az életembe, amikor csak vegetáltam. – Jacob szíve összeszorult az emléktől. – Sajnálom, Jake! Itt kellett volna lennem neked, hiszen te is mindig ott voltál nekem! Állandóan fájdalmat okozok neked…

– De… halott voltál. Meghaltál. Hogyan?

– Én is azt hittem, Jacob. – Edward megértő volt. Együtt érzően magyarázott. – Amikor a Volturi elvitte és később meghallottam a… sikolyait… én is biztos voltam benne, hogy vége. – Arca eltorzult a fájdalomtól, hangszíne megváltozott. Óvón fonta karját a nő köré. – Nem is tudom, mi történt a következő hetek alatt. Aztán Bella egy nap újra ott állt előttem. Akkor én is azt hittem, amit te most. Hogy csak az elmém űz velem szörnyű tréfát. De nem így van. Ez a valóság. Ő a valóságom.

– De hogyan? – Jacob értetlenül nézte Bella szomorú arcát. Nem saját magát sajnálja, ebben biztos volt. A múlt felidézése bizonyára eszébe juttatta a lányát. Jacob szíve is összefacsarodott.

– Már elfelejtetted a legendáitokat? – Edward elnézően folytatta. – Emmették megtalálták Bella… – Nagyot sóhajtott. – Érted, ugye? – Jacob bólintott. – A Volturi nem égette el, mint… – Edward állkapcsa megfeszült. – Így képes volt újra…

– Összerakni magam. Vagyis inkább Carlisle-ék raktak össze.

Jacob Bellát fürkészte, már tudta, mi volt annyira furcsa rajta az új szemszínt leszámítva. Mutatóujját finoman végighúzta a nyaka és kulcscsontja közti vonalon. Halandók észre sem vehették a halvány, ezüstszínű heget, amely ott húzódott körbe Bella nyakán, de az ő számára tisztán kivehető volt. A karján is látott hasonló hegeket, némelyik ujjperce körül is ilyenek húzódtak. Bele se akart gondolni, hogyan nézhet ki a teste többi része.

Nem tudott megszólalni, maga elé bámult.

– Ezt ki kell verned a fejedből! Erről nem te tehetsz.

– Edward, szállj ki a fejemből! – Tekintete haragosan villant.

A vámpír elmosolyodott. – Ez már legalább emlékeztet a régi önmagadra.

– Jake, Edwardnak igaza van. Ez nem a te hibád.

– Ahogy más sem. Te mindent megtettél, ami tőled tellett. Hálás vagyok érte.

– Úgy tűnik, nem mentél sokra velem…

– Jacob, NEM A TE HIBÁD! Senki sem tehet róla. Csak Aro meg a sleppje, érted? Ha mindenáron hibáztatni akarsz valakit, hibáztasd őket! A családomat leszámítva senki másra nem bíznám az életemet, csak rád. – Elmosolyodott. – Igen, ezt én mondtam, az átkozott vérszopó, aki elcsábította a szívszerelmedet.

– Jake!

– Hagyd, Bella! Legalább tudom, hogy tényleg Jacob az és nem csak egy zombi, akit a helyére raktak.

Halvány mosoly bujkált Jacob szája szegletében. – Én is csak rád… – Megrázta a fejét. – Nem, mégsem. Én akkor se bíznám rátok az életem. – De Edward tudta az igazságot.

– Figyelj, Jacob. Túl kell lépned ezen. Az önostorozással már egyikünk se hozhatja vissza Nessie-t. Látod, mit értél el vele. Bellából is szellemet csináltál, pedig nem is halt meg. Túl kell tenned magad rajta.

– Nektek sikerült?

– Sosem felejtem el a kislányom, Jake. Bennem fejlődött, a részem volt. Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá – Bella arcán látszott a gyötrődés –, de ő már elment, mi viszont itt maradtunk. Meg kell próbálnunk újra élni. Neked is így kellene tenned. Keress egy lányt, légy boldog, Jake!

– De… – Nem volt de. El akarta hallgatni, de felrémlett előtte egy arc.

– Leah? Érdekes választás. – Edward mindentudóan mosolygott.

Jacob szája kiszáradt, megköszörülte a torkát. – Leah…

– Mi az, Jake? Előttünk nem kell szégyellned. Leah csinos nő, bár kissé elviselhetetlen, amennyire én emlékszem.

– Nem azt szégyelli.

– Edward, hagyd már abba! Ez az elmúlt tizenkét év egyetlen pillanatában se hiányzott. – Arcán nem harag ült, sokkal inkább volt zavart. Nem akarta belekeverni Joeyt.

– Jake? – Bella kedves unszolása megoldotta a nyelvét. Akadozva ugyan, de mindent elmondott Joeyról.

– Ó! Hát, ez érdekes. Megint egy szerelmi háromszög… Nem is tudtam, hogy te is mazochista vagy!

– Edward, hagyd békén! – Bella Jacobhoz fordult. – Nekem kedves lánynak tűnik. Jó választás lenne, de…

– De Seth barátnője, tudom. Meg se próbálom elvenni tőle.

– Ha egyszer mégis szabad lenne… Jake, azt szeretném, mindketten azt szeretnénk, hogy boldog légy!

Jacob hálásan bólintott. Az áldásuk többet jelentett neki bárminél. Meglepte, mennyivel könnyebbnek érezte magát. Nem csak a beleegyezésük miatt, azért is, mert felszabadították a tette súlya alól. Azért, mert tudta, nem hibáztatják.

– Itt maradtok?

– Nem. Nem tudnék itt élni. Soha többé, azt hiszem.

– Bella…

Bella összefűzte az ujjait Jacobéival. – Gyere, visszakísérünk. Neked ők a családod, velük biztonságban vagy, de ha szükséged lesz rám, itt leszek. – Sokkal inkább mondta magának, mint a férfinak. Arcon csókolta Jacobot, bíztatóan mosolygott rá. – Most mennünk kell.

Jacob némán bólintott. Nem szívesen engedte el őket, de tudta, hogy nekik így lesz a legjobb. Nehezen ismerte be, de még Edwardot is hiányolni fogja.

Edward, arcán félmosollyal, biccentett, majd összekulcsolta kezét Belláéval.

– Ne felejtsd el, amit mondtunk, Jake!

Jacob az után is kint maradt, hogy Belláék eltűntek. Meg kellett emésztenie a találkozást, át kellett gondolnia, amit mondtak.

Végül vissza se ment a házba, olyan messzire ment tőle, amennyire csak tudott, hogy magába szállhasson.

Joey bebújt az ágyba Seth mellé, aki magához ölelte. Fáradt volt, mégsem tudott aludni. Hiányérzete volt, csak azt nem tudta, miért.

Amikor negyed óra múlva sem tudott ellazulni, úgy érezte, muszáj beszélnie. Mindegy, miről, csak beszéljen. Kimondta az első dolgot, ami az eszébe jutott. Valójában egészen eddig ez járt a fejében. – Mi lehet Jake-kel? – Seth eddig teljesen nyugodtan feküdt mellette és egy filmet nézett a televízióban, a mondat hallatán azonban megfeszültek az izmai. – Biztos, hogy Cullenék voltak kint?

– Sam azt mondta. – felelte a férfi kedvetlenül.

– El tudom képzelni, hogy érzi magát most Jake…

– Aha.

Joey látta, hogy ez a téma rosszul érinti Seth-et, ezért nem is firtatta tovább. Hozzásimult, minden porcikájával őt akarta érezni, hogy megnyugodjon. Csalódottan vette tudomásul, hogy nem képes rá. Aggódott Jacobért, ráadásul a hiányérzete is nőtt. Elgondolkodott. A hiányt Seth és saját maga között érezte. Valami nem volt rendben. Felsóhajtott. – Seth, valami nem jó. Te nem érzed?

– Mi nem jó?

– Velünk. Valami nem stimmel.

– Szerintem nincs baj velünk. Te úgy érzed? Mi a gond, Joey? – Seth aggodalmasan fordult felé.

– Nem tudom. Úgy érzem, hogy valami hiányzik. Valahogy nem teljes ez az egész. Szerinted… a szex miatt van?

Seth sokáig nem szólalt meg. Igyekezett visszafogni magát, nem akart olyat mondani, ami megbántaná a lányt. Végül mégis kimondta, amit gondolt, mert nem akarta azt a hibát elkövetni, amit Joey. – Talán. Talán a bizalom hiánya okozza. Vagy… vagy az, hogy mellettem sosem lehetsz boldog, mert nem engem szeretsz…

Joey azt hitte, rosszul hall. – Nem értelek. Mi ütött beléd? Én téged szeretlek, ez holtbiztos. Ki mást szerethetnék?

Seth arcát eltorzította a keserűség. – Csak gondold át.

– De nincs mit átgondolnom. Mióta járnak ilyen ostobaságok a fejedben?

– Szerintem ebbe ne menjünk bele.

– Szerintem meg de! Ha már belekezdtél, fejezd is be. Szóval mióta? És kire gyanakszol… fölöslegesen?

Seth mélyen beszívta a levegőt, hangosan fújta ki. – Rendben, őszintén válaszolok, de csak, hogy tudd, én hónapok óta ugyanerre az őszinteségre vártam. Azt hittem, ha már együtt vagyunk, megbízol bennem annyira, hogy nekem is elmondd, amit Jake már réges-rég tud. Azt hiszem, ezzel az összes kérdésedre válaszoltam.

Joey hirtelen meg se tudott szólalni. – Te azt hiszed, hogy Jake-kel kavarok a hátad mögött?! És már az előtt is ezen gondolkodtál, hogy összejöttünk volna? Seth, ez…

– Nem, Joey, azt nem gondolom, hogy… kavartok. – Finoman végigsimított a nő arcán. – Csak azt gondolom, hogy szereted. Ahogy ő is téged.

– Ezt a baromságot ő mondta?

– Nem, dehogy. Ő ugyanolyan vak, mint te vagy. Ez a legszebb az egészben! Mindketten azt hiszitek, hogy csak barátok vagytok, pedig dehogy! Tudod, én ezt már jó ideje sejtem, igen, már az előtt is ezt gondoltam, hogy mi összejöttünk. De úgy gondoltam, a szerelmem majd mindent megváltoztat, ha meg nem, azt tudni fogom. Hát, most már biztosan tudom. Nem a szex hiányzik a kapcsolatunkból, hanem a szerelem. Legalábbis a részedről. Ne érts félre, tudom, hogy szeretsz, de nem úgy, mint Jake-et. Hiszen még közös titkaitok is vannak!

– Seth, ez...

– Ne, várj! Csak egy kérdésemre válaszolj. Nekem mikor akarod elmondani, hogy mi történt veled? Tudom, hogy volt valami szörnyűség, amit, ahhoz képest, hogy engem szeretsz, csak Jacobnak mondtál el.

Joey úgy érezte, nem kap levegőt. – Elmondta?

– Nem, nem árulna el. És amúgy is tőled akarom hallani.

A nő csak a fejét ingatta. Már gyűltek a könnycseppek a szemében. Úgy érezte, szétesik a világa. Minden, ami eddig jó volt, ami eddig működött, a feje tetejére állt. Mindent elveszíthet.

– Látod, még mindig nem bízol bennem. Ezért nem érzed magad jól velem.

– De nem… Seth, én… – Kicsordultak a könnyei. – Én téged szeretlek, de te nem fogsz, ha elmondom. De ha így akarod…

Joey mindent elmondott, egyetlen részletet sem hagyott ki. Beszámolt a la push-i támadásról is. Amikor befejezte, arcát a felhúzott térdeire fektette, forró könnye végigfolyt a lábán. Csendesen várta, hogy Seth megszólaljon.

Seth fejében végre minden összeállt. Már tudta, honnan indult minden, és Jacob miért foglalkozott tovább Joeyval. Így már érthetőbb és feldolgozhatóbb volt számára, hogy a legjobb barátja beleszeretett az ő szerelmébe. Fájt belegondolnia, hogy ha Joey mindezt vele osztja meg, ha benne jobban bízik, mint Jacobban, most kettejük között lenne olyan szoros kapocs, mint amilyen Jacobot köti a lányhoz. Most már abban is biztos volt, hogy Joey is mindent tud Jacobról. Mindent.

Hát, ez az a kötelék, amely erősebb az ő szerelmüknél. Az, hogy egymást segítették ki a gödörből, mert abban voltak, az biztos. Ahogy az is, hogy mindketten azidőtájt lettek jobban, amikor megismerkedtek egymással.

Ezzel ő nem versenyezhetett és igazából már nem is akart.

– Azt hittem, jobban ismersz. Azt leszámítva, hogy ha tehetném, kitörölném ezt a szörnyűséget a múltadból, semmi sem változott. Szeretlek. Hogy gondolhattad, hogy emiatt ellöknélek magamtól? Ó, Joey!

– Én… nem tudom. Azt hittem… Nem tudom. – A nő keservesen zokogott.

Seth a karjaiba vette, így próbálta csitítani. Apró csókokkal borította az arcát, a haját, a kezeit.

Joey végül megnyugodott. Szeme még vörös volt a sírástól, amikor felnézett a férfira. – Szeretlek, Seth. Rosszul kombináltál, nekem nem kell más. Elhiszed?

– El. Neked bármit.

– Jó. – bólintott is hozzá. – Akkor szeress! Úgy igazán, ahogy csak egy férfi szerethet egy nőt.

– Joey, erre semmi szükség.

– Nem azért, mert szükség van rá, azért, mert szeretném.

– Látom, mire készülsz, de nem kell bizonyítanod.

– Nem akarok bizonygatni semmit. Azt mondtad, elhiszed, hogy szeretlek. Azt is mondtad, hogy te is szeretsz. Hát szeress!

Seth némán nézett le a karjában tartott nőre. Lassan lehajolt hozzá és lágyan megcsókolta.

Joey odaadóan viszonozta a csókot. Átkarolta a férfi izmos nyakát és úgy helyezkedett el az ölében, hogy minden porcikájuk összeérjen. Azonnal megérezte, hogy Seth mennyire kívánja őt. Igyekezett a legjobb tudása szerint kényeztetni a férfit.

Seth megemelte az ölében ülő nőt és végigfektette az ágyon. Vágyott rá, jobban, mint bármi másra. Keze a pólója alá csúszott, elkalandozott a hasán. Látta Joey szemének csillogását, a benne táncoló tüzet, és ez felbátorította. Keze egyre feljebb csúszott, a pólót is egyre feljebb tolta. Mielőtt még bármibe belekezdett volna, el akarta tüntetni az első akadályt; lehúzta Joeyról a felsőt. Feltüzelte a látvány, simogatni, csókolni kezdte a lecsupaszított területet. Keze biztosan haladt lefelé a rövidnadrág szegélyéig, ám amikor attól is meg akarta szabadítani, a nő szemében táncoló lángok egy pillanatra jégszilánkokká váltak, majd visszatért a tűz.

Csak egy pillanatnyi megingás volt, de neki ez is elég volt. Joey még nem állt készen, abban a pillanatban riadalom ült a szemében.

A nő arca fölé hajolt, megcsókolta, és visszahúzta rá a pólót.

– Mit csinálsz, Seth? Nem… nem kívánsz?

– De igen, mindennél jobban, viszont késő van, fáradt lehetsz. Holnap dolgozol…

– Nem számít.

Seth elmosolyodott. – Joey, ezzel bármeddig ráérünk, rengeteg időnk van. Szeretjük egymást, nem igaz?

– De.

– Akkor ezt holnap is megtehetjük.

Joey nem vitatkozott tovább. Hagyta, hogy Seth lekapcsolja a tévét és átkarolja őt. Sokáig nem jött álom a szemére. Az járt a fejében, hogy Seth vajon miért nem akart vele lenni, aztán pedig az, amit Jacobról mondott.

Nem értette, hogyan juthattak idáig, mi sarkallta a férfit ilyen elméletek gyártására, de már tudta a megoldást.

Már csak azt nem értette, miért nem könnyebbült meg ettől, miért érzi úgy, hogy óriási szikla nyomja össze a mellkasát, olyan erővel, hogy attól legszívesebben sírva fakadna.

Azon az éjjelen szörnyű álmai voltak, és egyik sem a támadásokat idézte.