Leah arra ébredt, hogy Jacob karja megfeszül a dereka körül. A férfi kézfeje ökölbe szorult, és a nehéz kar satuként szorította a hátát a kemény mellkashoz. Érezte, hogy Jacob egyenetlenül, kapkodva veszi a levegőt. Megfordult, hogy lássa az arcát.
Jacob még aludt, de homlokát mély barázdák szántották és fájdalmas kifejezés ült az arcán.
Rémálma volt. Megint. Minden éjjel.
Leah nagyot sóhajtott és kelletlenül ébresztgetni kezdte a férfit.
Akármennyire próbált is türelmes és elnéző lenni, ez a helyzet egyre kevésbé tetszett neki. Igyekezett logikusan gondolkozni, de valahogy mindig azon kapta magát, hogy féltékeny, ráadásul egy kislányra. Egy kislány kísértetére.
Úgy érezte, még mindig egy világ választja el Jacobtól. Egy világ, és persze Nessie és Bella emléke.
Vajon győzhet-e valaha is ő? Vajon lesz valaki, aki csakis őt szereti, akinek nem csak második, akire nem kell várnia? Nem tudta, csak azt, hogy nem akar egész életében szellemekkel versengeni, ezért mindkettejük érdekében nagyon remélte, hogy Jacob mihamarabb túlteszi magát ezen az egészen.
Jacob hirtelen nyitotta fel a szemét, fókuszált, és amikor meglátta Leah arcát, bosszúsan sóhajtott. Nem a nő miatt, saját maga miatt.
Szó nélkül szállt ki az ágyból, felegyenesedve két kezét a tarkójára kulcsolta és elindult. Az ajtóból még vissza akart fordulni, hogy legalább annyit mondjon, Sajnálom, de nem tette. Nem akarta látni Leah szánakozó és megbocsátó arcát.
Jacob a Rabbitnek dőlve várta Leah-t és már nyoma sem volt a korábbi rossz hangulatának. Leah örömmel vette tudomásul, hogy nem kell úgy intéznie a dolgait, hogy közben Jacob néma, bezárkózott arcát nézi.
A féri kinyitotta neki az autó ajtaját, mindketten beültek és már indultak is Forks-ba, hogy bevásároljanak az ottani szupermarketben.
Már majdnem a bevásárlóközpontnál voltak, amikor egy, az ezerkilencszázas évek stílusában kialakított lovas kocsi hajtott el mellettük az úton. A kocsiba egy erős, almásderes lovat kötöttek be, mely lassú léptekkel haladt a macskakövön; Leah úgy nézte az állatot, mintha az megbabonázta volna. Száját kedves mosolyra húzta, szeme ragyogott.
Jacob nevetve figyelte a nő reakcióját, ám ő maga semmi jelét nem adta, hogy megérintette volna az elé táruló látvány, a fejében lévő képzeletbeli fogaskerekek azonban forogni kezdtek.
Leah gondosan a helyére tette az utolsó zacskó cukrot is és kezdett volna készülődni, hogy megfőzze a kései ebédet, ám ekkor Jacob elé állt és megfogta a kezét.
– Hagyd most a főzést! Mást se csinálsz, csak körülöttünk ugrálsz. Ma én adok neked ebédet.
Leah kétkedve, egyszersmind kíváncsian nézett fel a férfira. Elmosolyodott. – Akkor ma rántottát ebédelünk?
– Nem. A menü meglepetés. Neked csak annyi a dolgod, hogy átöltözz valami kényelmes ruhába és rám bízd magad.
Leah összevonta a szemöldökét, miközben gondolkodott. – Nem itt eszünk?
– Nem. – Jacob arcán kifürkészhetetlen mosoly jelent meg. – Na, menj, öltözz át, és ne gyárts elméleteket!
Míg a nő elkészült, Jacob meghagyta édesapjának, mit hol talál és biztosította róla, hogy Sue és Charlie hamarosan átér. Sajnálta, hogy apja nem tarthat velük, de nem akarta fájdítani a szívét.
Félórányi, várakozással és eredménytelen kérdezősködéssel teli autóút után Leah egy farmon szállt ki a Rabbitből. Már nem tudta, mit várjon a délutántól, Jacob semmilyen támpontot nem adott neki ezt illetően.
A férfi egy kisebb házhoz vezette őt; tetszett neki az épület lakályossága. Otthonosan volt berendezve: az ablakkereteket két oldalra félrehúzott, szalaggal megkötött függönyök díszítették, egy kisebb tölgyfaasztal állt a konyha közepén piros kockás abrosszal leterítve, a székeken pedig az abroszhoz illő ülőpárnák feküdtek. Az étkészlet is az otthon melegét juttatta eszébe piros pöttyös mintáival.
Az egyetlen dolog, amit nem tudott hova tenni, a falakat borító ostorok, lópatkók és egyéb szerszámok rendeltetése volt. Ezen gondolatot fel is vetette a férfinak, ám az szenvtelen arccal az asztalhoz kísérte, és hamarosan farmert és gumicsizmát viselő copfos lányok jelentek meg tálakkal a kezükben.
Az ebéd könnyű volt, ám annál finomabb: szőlő, alma, sajttálak és fiatal borok kerültek eléjük friss cipóval és főtt marhahússal.
Az étkezés befejeztével kimentek sétálni a harsogó zöld fűvel borított területre, melyet itt-ott több évszázados fák árnyékoltak be.
Leah még sosem érezte magát ennyire jól, igazi randevúként gondolt a férfival együtt töltött időre. Így még senki sem bánt vele, egy férfi sem hordozta a tenyerén – madarat lehetett volna fogatni vele. Még a reggeli gondolatait is messzire száműzte, melyek Nessie-t és Bellát idézték fel, és a hozzájuk fűződő félelmeit.
Ám a nap még korántsem ért véget.
Hamarosan egy cowboykalapot, kockás inget és óriási övcsatot viselő férfi csatlakozott hozzájuk.
– Hogy érzed magad? – fordult hozzá Jacob.
– Könnyűnek, akár egy madár. És nagyon jól, boldog vagyok, Jake. – súgta már csak választottjának, aki elégedetten mosolygott le rá.
– Akkor gyere! – Jacob átkarolta a vállát, és a másik férfival hármasban egy eddig felfedezetlen terület felé indultak.
A ház mögötti domb megmászása után egy több százhektáros paradicsomot találtak. Amerre a szem ellátott, szebbnél szebb lovak legelésztek a dús fűben. Volt ott fekete, fehér, vörös, foltos; mind egészséges, gyönyörű állat volt fényesre kefélt szőrrel, lobogó sörénnyel.
Leah azt hitte, belehal a gyönyörűségbe, hát még, amikor Dwight – a kísérőjük – eltűnt, majd két felnyergelt pejjel tért vissza.
A nő még sosem ült lóháton, de nagyon gyorsan tanult. Élvezte a gyakorlást és nemsokára már segítség nélkül hajtotta a fenséges állatot.
Jacob örömmel figyelte a nő sugárzó arcát.
Leah egyik pillanatról a másikra vágtázni kezdett; meg akarta hódítani a felfedezetlen területet, hallani akarta a lova lába alatt meghajló fű susogását, érezni az arcába vágó, a haját borzoló szelet, mely enyhet adott felhevült bőrének.
Amikor Jacob utolérte, ő már a végtelen zöldbe olvadt, pihentette a lovát, ő maga pedig a fújtató állat nyakára hajolva pihegett. Arcát hozzápréselte az állat nyakán dagadó ütőérhez és az egyre lassuló szívdobogását hallgatta, miközben bal kezével a pofáját borító, selymes szőrt simogatta.
Jacobnak a szava is elakadt a látványtól.
Gyönyörűnek látta a nőt, amint az az erős állatot csitította.
Hosszú idő után valódi sikerélménye volt, annyi év után végre boldoggá tudott tenni valakit, mert ahhoz, hogy Leah határtalanul boldog volt, kétség sem férhetett.
Jacob kihúzta magát a nyeregben és elmosolyodott.
Óvatosan a nő lova mellé léptette sajátját, leszállt, és megállt Leah előtt. Karját előre nyújtotta, megfogta a némán mosolygó nő derekát és lesegítette a nyeregből. Magához szorította az abban a pillanatban oly’ törékenynek tűnő testet, és cirógatni kezdte a szabadon lévő, bársonyos bőrfelületeket.
Amikor Leah felnézett rá, a szeme izzott, hála és szeretet sugárzott belőle. És – persze – vágy. Mindent elsöprő vágy. Jacob abban a pillanatban csak arra tudott gondolni, hogy egyedül lehessen a nővel. De nem lehetett, így csupán még közelebb tudta húzni magához a felhevült testet, és forrón csókolta a nőt, ahol érte, még nagyobb gyötrődést okozva ezzel mindkettejüknek.
Jacob a mellkasán pihenő nő hajába túrt; élvezte az arcát simogató szellőt, a néhány szál fű csiklandozását, mely a nyakához ért. Jól érezte magát, még úgy is, hogy a szerelme nem teljesedhetett be Leah-val a nyilvánosság miatt.
A néhány méterrel arrébb békésen legelésző lovakat nézte, elgondolkodott, majd pillantása visszatért a lehunyt szemű nőhöz. – Ezt Joey is biztosan szeretné.
– Mit? Ha a hajába túrnál és simogatnád? Azt elhiszem. – Leah mosolygott, egyetlen szavát sem gondolta komolyan.
A férfi elnevette magát és homlokon csókolta a nőt. – Milyen butus vagy! Amúgy is, ő lenne az utolsó, aki ezt élvezné… Nem, én a lovakra gondoltam. A lovaglást, szerintem, bírná. Mint te.
– Ó! Úgy törődsz vele, mintha a legjobb barátnője lennél! Na! Jake! – A férfi csiklandozásától annyira nevetett, hogy a könnye is kicsordult.
– Persze. Mert te már nem törődsz vele eleget. Ezért lettem én a legjobb barátnője. – Jacob a szemét forgatta.
– Vajon miért nem foglalkozom vele eleget? Lehet, hogy most inkább valaki mással töltöm az időm?
Jacob elmosolyodott. Felhúzta Leah-t, végigsimított az ajkán és megcsókolta az ujjai nyomát.
Jacob a vegyeskereskedésben állt és Joeyra várt, hogy bezárja az üzletet. Nem akarta megzavarni, ezért csöndben meghúzta magát az egyik sarokban és gondolkodott. Átgondolta a Joey és a lovak összeismertetésére irányuló tervét, de úgy döntött, az Leah és az ő csodája, abba nem vonja be a lányt.
Ezúttal gyalog kísérte haza Joeyt. Mire elindultak, már jócskán sötétedett, a nap még talán tíz percig maradt a horizonton.
Joey megállás nélkül csacsogott szinte a semmiről, de a férfi nem bánta. Jól érezte magát és biztos volt benne, hogy semmi sem ronthatja el a kedvét.
– Seth mostanában jön haza, igaz?
– Nem tudom pontosan, de igen, nemsokára itthon kell lennie.
– Aha. Leah mondott valamit, de…
– Mostanában mással vagytok elfoglalva, igaz? – Joey kedvesen mosolygott és a férfi viszonozta a gesztust. – Jó, hogy együtt vagytok.
– Igen. Már csak neked és Seth-nek…
A lány nagyot sóhajtott, de amikor Jacob lenézett az arcára, már nem látta rajta azt az elzárkózást, amit néhány héttel korábban tapasztalt volna. Kétséget és egy kevés egészséges félelmet talán, de nem azt az érthetetlen rettegést.
– És Billy hogy van?
– Hála az Égnek, egyre jobban! A doki meg a terapeuták nagyon jó munkát végeznek.
– Örülök! – A lány maga köré fonta a karját és összehúzta magát.
Jacob egy pillanatra összevonta a szemöldökét és gyanakodva figyelte a lányt, aztán nyugodtabban szólt hozzá. – Fázol?
– Egy kicsit.
– Ha akarod, közelebb jöhetsz. Még soká’ érünk hozzád…
Joey kicsit zavarban volt, de hálásan mosolygott fel rá, és hagyta, hogy a férfi átkarolja a vállát. Néhány percig csendben lépdelt mellette, és lassan felengedtek a görcsök a végtagjaiban. – Jesszus, Jake, ez annyira jó!
A férfi felnevetett. – Tudom.
– Régebben kérdeztem Seth-et, mitől vagytok ti, nagyra nőtt quileute fiúk ennyire melegek, de igazából sosem magyarázta meg.
– Hát… – Jacob azon törte a fejét, mit füllentsen a lánynak, amikor néhány méter távolságból ismerős léptek zaját hallotta meg. Széles mosolyra húzta a száját és levette a lányról a kezét. – Azt hiszem, pár perc múlva már más fog melengetni.
Joey kérdőn nézett fel rá, de a már jól ismert, huncut mosolyon kívül nem kapott más választ.
Egy perc múlva egy nyúlánk alak bontakozott ki a sötét, fákkal szegélyezett út homályából, Joey arca pedig felragyogott.
– Seth? Seth! – A férfihoz szaladt, aki már kitárta a karját, hogy magához szorítsa az aprócska lányt, de a zavarát látva leeresztette őket. A várttól eltérően azonban Joey mégsem volt elutasító, és Seth felfogta, hogy csak lassabban kell haladnia. A lány megfogta mindkét kezét és csillogó szemmel nézett fel rá. – Úgy örülök, hogy visszajöttél! Már nagyon-nagyon hiányoztál!
– Te is nekem, Joey!
Jacob velük tartott.
Seth keze óvatosan a lány vállára vándorolt és legnagyobb meglepetésére az nem hogy nem húzódott el, de karját az ő dereka köré fonta.
Joey zavarban volt, talán Jacob miatt is, de látta, hogy Seth egyre inkább felenged és elégedettség, könnyedség ül az arcára, és ettől ő is jól érezte magát.
Jacob mindentudóan, magában mosolygott, képzeletben pedig vállon veregette magát, mert segített két barátján.
Fesztelenül beszélgettek és már az út felén is túljutottak, amikor Joey megérezte, hogy Seth izmai megfeszülnek a tenyere alatt, a következő lépésnél pedig ő és Jacob is megtorpant. Seth keze satuként szorította a vállát – nem okozott fájdalmat, de nem engedte mozdulni, szorosan maga mellett tartotta. Egy pillanatra felsejlettek előtte a rossz emlékek, de elhessegette őket, hiszen most Seth-ről volt szó, és Jake is vele volt.
Felnézve Joey valami vészjóslót látott Seth arcán, és Jacobra pillantva hasonló arckifejezéssel találta szemben magát.
Úgy érezte, valami rossz fog történni, minden ösztöne azt súgta, meneküljön, különösen, amikor az őt tartó kéz olyan szorosan fonódott rá, hogy az ujjak szinte a húsába vájtak.
Aztán megérezte a Seth testén végiggyűrűző remegést, az elfeketült szemben pedig olyan harag vibrált, amilyet még sosem látott rajta azelőtt.
A férfi minden porcikája megfeszült. Joey érezte, hogy valami nem stimmel, nagyon nem. Mintha Seth valamiféle rohamot kapott volna: a remegés addig fokozódott, hogy a lány azt gondolta, az ő fejével is történt valami baj, azért látja úgy, mintha a férfi eltűnne.
Majd a fülébe hasított Jacob erős, öblös hangja, mely tiszteletet parancsoló és félelmet keltő volt egyszerre. – Seth, ne most!
És Joey világa a feje tetejére állt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése