Learning to breathe - 32. Fejezet

Joey szeme hirtelen kipattant. Körbenézett a sötét szobában; csak amikor meggyőződött róla, hogy otthon van, engedte ki a tüdejében rekedt levegőt.

Seth keze óvatosan a homlokára siklott, félrehúzta az arcára tapadt, nedves hajtincseket. Néhányszor végigsimított a karján és szorosan magához ölelte őt.

Készen állt, hogy újra álomba merüljön; remélte, hogy ezúttal pihentetőbb lesz, de a férfi halk hangja visszarántotta a valóságba.

– Mit álmodtál? Sosem beszélsz róla, pedig talán segítene…

Joey éberen feküdt mellette, idegei pattanásig feszültek. Néhány hosszú másodpercre lehunyta a szemét. Amikor összeszedte az erejét, arccal a férfi felé fordult, homlokát a meleg bőrhöz nyomta. – Nem emlékszem. Amikor felébredek, általában nem emlékszem az álmomban történtekre. Nincs miért aggódnod, biztosan a tévéműsor az oka. – Megcsókolta a férfi nyakát és befészkelte magát a karjaiba.

Gyűlölte magát, gyűlölte az elhangzott mondatokat, a hazugságokat, de sokkal könnyebbnek tűnt utálnia saját magát, mint Seth-et, ha az igazság kiváltotta reakciója bántotta volna őt.

Nem akart haragudni Seth-re. Szeretni akarta, teljes szívéből, megingás nélkül.

Szombat reggel volt, Joey még aludt; erre a napra szabadnapot kért Ezüstbagolytól.

Fokhagymás pirítós és citromos tea illata ébresztette. Lassan nyitotta ki a szemét, Seth kedves arcát megpillantva elmosolyodott.

– Jó reggelt, Joey! Boldog születésnapot! – Joey a fölé hajoló férfi nyaka köré fonta a karját és kiélvezte az édes csók minden pillanatát.

– Hm, köszönöm. – Lehunyt szemmel mosolygott.

– Gyere, egyél. Készítettem neked reggelit.

– Köszönöm, finom illata van. A végén még teljesen elkényeztetsz.

– Az is a célom. Te vagy a királynőm, kérhetsz bármit, teljesítem. – Elmosolyodott, ahogy Joey is a látványtól. Úgy érezte, csodás nap elé néz. Attól lesz csodálatos, hogy az utolsó percéig Seth-tel fogja tölteni. Azzal a férfival, aki elhalmozza a szeretetével. Két teljes nap Seth-tel! Már a gondolattól is a mennyben érezte magát.

– Szép napunk lesz, semmi eső. Arra gondoltam, ha van kedved, kimehetnénk a sziklákhoz.

– Persze. Egy-két hét múlva úgysem mozdulhatunk ki az időjárás miatt.

Seth kivette a csomagtartóból a pokrócokat, a kosarat telis-tele a saját készítésű szendvicseivel és üdítővel, majd mindent szépen elrendezett egy kevésbé kőtörmelékes részen.

Joey tétlenül nézte a férfit, aki valóban úgy kezelte, mint egy királynőt, és a munka közelébe se engedte.

Jóízűen falatoztak, majd lepihentek. Joey a férfi mellkasára hajtotta a fejét, behunyta a szemét és hallgatta Seth egyenletes szívverésének ritmusát.

Jól érezte magát, Seth teste melegen tartotta, a néha felerősödő szél kifejezetten jól esett neki. A légáramlat időnként magával hozta a több száz méterrel alattuk a sziláknak csapódó óceán jeges hullámainak friss, sós illatát. Joey ilyenkor mélyen beszívta a levegőt, hogy tüdeje megteljen a sejtjeit átmosó, megújító illattal.

Seth halkan duruzsolt a fülébe, hangja összemosódott a sirályok szaggatott énekével. Nem tudta, miről beszél a férfi, nem figyelt rá, csak a hangszínére, a lágy, érzékeit simogató duruzsolásra, mely valósággal elbódította. Olyannyira, hogy egy idő után már semmit se érzékelt a külvilágból, elbóbiskolt.

Beszélgetés hangfoszlányai szivárogtak be az álmába; tejszín és olvadt karamell, mindkét hangot jól ismerte.

Seth visszasuttogott Jacobnak, hangja bosszúsan csengett. – Ma még nem. Ma van Joey szülinapja, vele akarok lenni.

– Ahogy akarod. Megértelek. Akkor, gondolom, Leah előre megy, te meg majd mész, ha úgy érzed.

– Holnap. Igen.

– Mi történt? – Joey kinyitotta a szemét és álmosan pislogott fel rájuk. Jacob mosolygós üdvözlésére egy vidám integetéssel válaszolt.

– Semmi, édes.

– De hallottam. El kell mennetek.

– Ma még nem. Ma egészen éjfélig a szülinapodat ünnepeljük és én a rabszolgád vagyok, ezt ne felejtsd el. – Elmosolyodott, megsimogatta Joey arcát.

Joey úgy érezte, menten elolvad attól a mosolytól, de eszébe jutott, hogy nagyon is komolyan hangzott a beszélgetés, amelyet ő félbeszakított.

– Nem felejtem el, éppen ezért, hű alattvalóm, mondd el, kérlek, miért is kell neked és Leah-nak elmennetek? – Igyekezett nem elnevetni magát Jacob arckifejezése láttán, aki az egész jelenetet végignézte.

Seth felsóhajtott. – A bácsikám egészségi állapota megint leromlott, most rosszabb, mint eddig.

Joeynak már nem kellett erőlködnie, hogy visszatartsa a nevetést. Szomorúan nézett Seth-re. – Úgy sajnálom! Seth, menj csak, menned kell!

– Dehogy megyek! Ne érts félre, tudom, hogy ott a helyem, megyek is, de nem ma. Ma még veled maradok.

– Olyan drága vagy, de Seth, ez is csak ugyanolyan nap, mint a többi. Ott a helyed.

– De…

– Nincs semmi de! Most szépen hazamegyünk, összepakolok neked néhány dolgot és indulhatsz is. Leah-nak se kellene egyedül utazgatnia. Nézd, már eddig is csodás volt a napom. Köszönöm neked… de most a bácsikádnak van rád szüksége.

– És mi lesz addig a királynőmmel?

– Majd csak elboldogul valahogy… Jó nagy telefonszámlát csinál és várja vissza az ő hűséges alattvalóját. Komolyan, menj csak, Seth. – Két kezébe vette a férfi arcát és megcsókolta.

Joey össze akarta csomagolni a piknik tartozékait, de Seth megfogta a kezét. – Jake, sok munkád van még mára?

– Nem. Miért?

– Én akkor elmegyek, de nem akarom Joeyt egyedül hagyni.

– Maradjak vele?

– Ha Joey nem bánja… Nem akartál olvasni, vagy ilyesmi, igaz? – fordult most a nőhöz.

– Nem.

– Akkor, Jake, maradj, légyszi, a királynőmmel. De neked is alá kell vetned ám magad az akaratának! Minden óhaját teljesítened kell! Ez az ő napja.

A nő szeme kikerekedett, grimaszolt.

– Jó, de azt nem ígérem meg, hogy nem röhögöm ki, ha folyton ilyen fejet vág.

Jacob a földre terített kockás pléden feküdt, karját a feje alá hajtotta, úgy nézte a szikla peremén álló nőt. Egy pokróc szorosan a teste köré tekerve, és ő csak áll ott és a messzeséget kémleli. Kíváncsi volt, mire gondol közben.

Egy nagyobb fuvallat tartott Joey felé; marokra fogta a hátára terített pokróc két csücskét és kitárta a karját. A szélnek nagyobb ereje volt, mint gondolta; a kontya lebomlott és a haja körbetáncolta boldogságtól ragyogó arcát. Mosolyogva hallgatta a Jacob édesanyjától „örökölt” fülbevaló alján csüngő apró díszek csilingelő hangját, az arcára hulló sós permet lágy érintésétől pedig hangosan kacagott.

A kezében tartott pokróc messze elemelkedett a hátától, szállt volna a széllel, szabadon, mint a madár. Abban a pillanatban Joey is madárnak érezte magát; olyan könnyűnek, éppolyan szabadnak.

Örökre így akart maradni, most megállhatott volna az idő. Szívében ezzel az érzéssel, lelkének ezen szabadságával akármeddig szívesen élt volna.

Lehunyt szemhéja csak akkor nyílt fel, amikor hirtelen jött meleg telepedett a vállára.

– Királynőm, ha nem bánod, ideje lenne fedett helyre húzódnod, mielőtt halálra fagysz. – Jacob gondosan bebugyolálta a hátán fel-fellebbenő pokrócba, és a fejét ingatva folytatta. – Már kezd kékülni a szád.

– Nem tűnt fel, hogy ilyen hideg lett.

A férfi csak mosolygott és tovább ingatta a fejét.

Halk zene szólt a Rabbit rádiójából, Jacob a dallamot fütyülte.

– És mi az esti program? Terveztetek valamit Seth-tel, amit én is véghez tudok vinni?

Joey elmosolyodott, egy kissé talán el is pirult, amikor belegondolt, mennyire kétértelmű volt a feltett kérdés. – Csak egy csendes vacsit, azt hiszem. Eredetileg ő akart főzni, de szerintem jobb is, hogy mégis én dobok össze valamit. – Vigyorgott, miközben arra gondolt, mi sült volna ki Seth próbálkozásából.

– Ne becsüld alá a fiút! De a helyzet az, hogy saját magamban nem érzek túl nagy tehetséget egy ünnepi vacsora elkészítéséhez. Tudod, rántotta, zacskós leves, ilyesmi. Ez megy. Egyszerűbb ételek, de nem egy puccos vacsora.

Joey újfent csak mosolyogni tudott. – Nem is kell. Néha a szeszélyes királynő is keresztbe tesz néhány szalmaszálat. Nos, hű szolgám helyettese, velem vacsorázol?

– Hűha, királynőm, látod, egészen elpirultam. Ez a felkérés akár randinak is beillene. – Nevetett, nem gondolta komolyan.

– Akár úgy is hangozhatnék, de ez csupán a királynőd szülinapi jótéteménye. Hálás lehetsz, hogy e kegyben részesít.

Jacob hangosan kacagott. – Jesszus, Joey, hagyjuk a szerepjátékot! Ezt tartogasd Seth-nek meg a díványnak.

– Na! Jake, olyan vagy! Nem elég, hogy tök cikis helyzetbe hozol, még a kedvemet is elrontod.

Jacob megköszörülte a torkát, nem vette észre, hogy a nő csak eljátssza a sértődöttet. – Sajnálom, királynőm. – Hangja komolyan, mégis lágyan csengett. Leparkolt a kis ház előtt és azonnal kipattant az autóból, hogy kinyithassa a lánynak az ajtót. A karját kínálta és bekísérte a házba. – Ha nem haragszol meg, királynőm, egy kis időre haza kell ugranom, de sietek vissza.

– Menj csak, Jake. Ez amúgy se kötelező. Jó volt eddig együtt, de nem kell pesztrálnod.

Jacob mélyen a szemébe nézett. – Sietek vissza, királynőm!

Joey mosolyogva bólintott.

Jacob Joey mellett kuktáskodott a vacsora elkészítésekor és közben beszélgettek, nevettek.

Joey az ő nyakába is kötényt akasztott. Nem azért, mert féltette az ételt a ruhájáról lehulló piszoktól, éppen ellenkezőleg. Jacob fehér ingben és tiszta farmerban tért vissza, még Billy egyik régi nyakkendőjét is magához vette. A nő igazán nem kockáztathatta meg, hogy összekoszolódjon a ruhája.

Az étel elkészültével Joey elgondolkodva állt meg a nappali közepén.

– Mi a baj, királynőm?

– Csak nem tudom, mit vegyek fel. Te is úgy kicsípted magad…

– Ó, ez csak egy ing meg apám ősrégi nyakkendője. Emiatt ne aggódj! Ha akarod, leveszem, csak gondoltam, legalább ennyivel megtisztellek a szülinapi vacsorádon. De te csinos vagy így, nem kell átöltöznöd. Jól áll anyu fülbevalója…

– Köszönöm. Tudod, ma meg akartam lepni Seth-et. Meg akartam neki mutatni, hogy más is tudok lenni.

– Mire gondolsz?

– Á, csak egy ruha. Nem nagy ügy, de azt hiszem, neki sokat jelentett volna. Meg nekem is. Néha, egészen kicsit, hiányzik a régi életem. Vagyis annak egy-két részelte.

– Hát, ha gondolod, én szívesen megnézem azt a ruhát.

Húsz perc múlva Joey lezuhanyozva, készen állt a fürdőszobában. Remegett a gyomra – ez az egész olyan volt, mint egy nagybelépő. Kicsit tartott barátja reakciójától.

Jacob cipőkopogásra lett figyelmes, kíváncsian várta, mit fog látni, de arra nem számított, ami a szeme elé tárult.

Joey habozva lépett be a nappaliba, szemét lesütötte. Jacob látta rajta, hogy feszeng, pedig semmi oka nem volt rá.

A nő kiengedett, hullámos hajába egy egyszerű, gyöngyház fehér, műanyag hajpántot tett, fülében fehér gyöngy fülbevaló fénylett opálosan. Arcán leheletnyi festék volt csupán, éppen csak a zöld szemét és az orcáit emelte ki kissé.

A szolid, szögletes kivágású, fekete koktélruha finoman ölelte körbe tökéletes alakját. A bő szoknyarész szeglete a térde alá ért, így az nem volt illetlen, de az izmos vádlikat és a finom bokát, melyet a tűsarkú cipő még vékonyabbnak láttatott, tökéletesen kiemelte.

Joey lélegzet-visszafojtva várta a férfi reakcióját. Látta, hogy Jacob tetőtől talpig végigméri és néhány végtelennek tűnő pillanatig elhallgat, majd épphogy elmosolyodik. – Szép ruha. Tetszeni fogsz benne Seth-nek.

Joey egy pillanatig mozdulatlanul állt, majd bólintott. A megterített asztalhoz sétált és hagyta, hogy Jacob kihúzza neki a széket.

Szótlanul fogyasztották el a főételt. Alig néztek egymásra, szinte csak az előttük lévő ételre koncentráltak. Mielőtt a nő felállt volna, hogy behozza a desszertet, Jacob átnyúlt az asztal felett és megfogta a kezét. Összeszűkült szemmel, elgondolkozva nézett rá.

– Ne haragudj, királynőm. Tudom, hogy megbántottalak. Elhallgattam egy fontos tényt, amire te kíváncsi lettél volna, igaz?

– Nem. Nem tudom, miről beszélsz.

Jacob elengedte a kezét és lehajtotta a fejét. Joey értetlenül nézte.

– Csinos vagy. Jól áll ez a ruha. – Elmosolyodott, de volt valami furcsa keménység az arcvonásaiban. – Gyakrabban kellene így öltöznöd. – Joey bólintott és állt volna fel, de Jacob visszaültette. – Ma még te vagy a királynő, egészen éjfélig. Hozom a desszertet.

Joey elmosolyodott. Míg a férfi felvágta a fahéjas tortát, ő bekapcsolta az ódivatú lemezjátszót, amit még az előző tulaj hagyott hátra. Feltett egyet a kedvenc bakelit lemezei közül és visszaült a székre.

– Nem is tudtam, hogy a kőkori zenét is bírod.

– Pedig de. – Nevettek.

Újra feloldódtak, annyira, hogy észre se vették, mikor fogyott el a desszertjük.

A lemezjátszóból Nat King Cole szólt, Joey elmosolyodott. – Szeretem ezt a dalt. – Hamiskásan mosolygott, egyik szemöldökét megemelve nézett a férfira. – Táncoljunk!

– Ó, nem, Joey! Erre még egyszer nem veszel rá!

– Jaj, hű alattvalóm! Hát megtagadod a királynőd? – Ajkát lebiggyesztette, szemében apró gyémántként csillogott a varázsütésre termett könnycsepp.

– Jesszus, Joey, te pályát tévesztettél! – Mély lélegzetet vett, megcsóválta a fejét, majd felállt. Megállt Joey előtt – akinek arcán azonnal felragyogott a széles mosoly –, meghajolt, és előrenyújtotta a kezét. – Királynőm, megtisztelné szegény szolgáját ezzel a tánccal? – Sűrű, sötét szempillával keretezett, fekete szeme vidáman csillogott, amikor lopva a nőre nézett, és a csibészes mosoly sem maradt el.

Joey úrinőket megszégyenítő kecsességgel csúsztatta kezét a hatalmas tenyérbe, magában Jacobon mulatott. Azt gondolta, majd botladoznak egy keveset és a dal befejeztével leülnek, de meglepetés érte. Jacob nem volt két ballábas, tökéletesen vezette. Ez eddig rendben is volt, maga is látta és tapasztalta már, hogy a férfi otthon van a mai táncnak nevezett mozgásban, de arra nem számított, hogy tökéletesen szalon táncol. Valójában ő maga botladozott; ha Jacob nem tartja, a saját lábában esett volna el.

A férfi mindennemű fölényességet nélkülözve mosolygott le rá. – Vigyázz, döntés jön! – Joeyt finoman féloldalt perdítette és a derekánál megtámasztva megdöntötte a pehelykönnyű testet. A nő maga is könnyűnek érezte a testét, biztonságban volt, elengedte magát. Szemét lehunyta, míg feje hátrahanyatlott; haja a padlót súrolta. Jacob könnyedén emelte vissza őt. Érezte, hogy arcán felszabadult mosoly jelenik meg, a férfi pedig mintha csak a tükörképe lett volna.

– Ezt hol tanultad?

– Nem nézted ki belőlem, igaz?

A nő elpirult a szégyentől. – Hát, nem.

– Semmi gond, királynőm. – nevetett fel Jacob. – Anyu tanított meg még kiskoromban. Apu meg anyu sokszor táncoltak a nappaliban, én meg csak néztem őket. Szerettem volna anyuval táncolni én is.

Joey arcán kedves mosoly jelent meg. – Édes lehettél. Ahogy elképzelem a kicsi, vékony, hörcsög pofijú Jake-et a hosszú copffal… - Elnevette magát.

– Ez nem volt szép, királynőm! – De ő is vele nevetett, miközben újabb táncba kezdtek.

– Ne értsd félre a nevetést, komolyan mondtam, hogy édes lehettél.

– Na, jó, de a hörcsögpofa…

– Szerintem azok a gyerekek a legaranyosabbak, akiknek olyan kis husis pofijuk van. Amúgy is, mit foglalkozol vele, hogy néztél ki akkor? Lefogadom, hogy mostanában nem arra koncentrálnak körülötted az emberek, hogy hörcsög fejed van-e vagy sem.

Jacob sokatmondóan vigyorodott el.

– Ó, ez volt az eddigi legjobb szülinapom! – Joey leült Jacob mellé a kanapéra és lerúgta magáról a tűsarkúját.

Jacob a farmerja zsebébe süllyesztette a kezét. Ujjaival kitapintotta a testétől átmelegedett fémet, eltöprengett. Felbecsülhetetlen értékű volt, ami a zsebében lapult.

Emlékezett, milyen érzés volt neki megkapni. Még Ephraim ideje előttről való. Mindig az kapja meg, aki a legtöbbet jelenti az éppen aktuális tulajdonosának, az, aki nagy tetteket vitt véghez, vagy aki nagy dolgokra hívatott. Erőt, hatalmat, hitet, szeretetet fejezett ki.

Kihúzta a zsebéből a fémet és a tenyerébe zárta. Régen, ilyenkor érezte a benne rejlő erőt, a saját erejét. Már több mint egy évtizede nem érzi.

A nő felé fordult és előre nyújtotta ökölbe szorított kezét. – Nincs becsomagolva, mert nem tudtam előre, hogy most ünnepelsz, és eredetileg karácsonyra akartam odaadni, de nagyon boldog születésnapot kívánok! – Szabad kezével az ökölbe szorított marka alá húzta a nő egyik kezét, és beleejtette a fémet.

– Jake, nem kellett volna… - Mondat közben elakadt a szava. Egy réginek tűnő ezüstmedált tartott a tenyerében. Egy madarat ábrázolt, melynek szeme vörös üveg volt; mintha valódi láng lobogott volna benne. Köré zárta az ujjait. Úgy érezte, hatalmas erő sugárzik belőle, forrónak találta, mintha egyre melegebb lett volna, pedig már rég nem Jacob kezében pihent.

– Érzed?

Joey elmosolyodott. – Igen.

– Helyes. Tudtam, hogy nálad a helye. Ez egy Viharmadár, már a kezdetek óta a törzs birtokában van. Van egy legendánk, ami róla szól:

Réges-régen rossz idők jártak a quileute-okra. Napokig tombolt a vihar. Eső, jégeső, ónos eső, majd hó pusztított a vidéken. Az aláhulló jégdarabok olyan nagyok voltak, hogy rengeteg ember az életét vesztette miattuk. A quileute-ok a part menti falvakból a nagy prérire űzettek, ami a vidék legmagasabban fekvő területe volt.

Az emberek lesoványodtak és legyengültek. A jégeső elverte a páfrányokat és bogyókat, a jégdarabok pedig elzárták a folyót, így halászni sem tudtak. Az óceánon tomboló vihar miatt ott sem használhatták vadászkenuikat. Hamarosan megették a prérin fellelhető összes füvet és gyökeret, így nem maradt élelmük. Még a legerősebb és legdörzsöltebb apák sem menthették meg gyermekeiket az éhhaláltól. A Nagy Szellemhez fordultak segítségért, de semmi se történt.

Végül a törzsfőnök összehívta a népét. Idős és bölcs volt, ezért így szólt: Nyugodjatok meg, testvéreim! Újra a Nagy Szellemhez fohászkodunk, és ha nem jön segítség, tudni fogjuk, hogy a halálunkat kívánja. Ha így lesz, bátran halunk meg, éppen úgy, ahogy a törzsünk tagjai eddig is fogadták a halált. Beszéljünk a Nagy Szellemmel!

Így hát az éhező, legyengült emberek csendben ültek és vártak, míg a törzsfőnök a Nagy Szellemmel beszélt, aki évszázadokon át jól bánt a quileute-okkal.

Amikor az ima véget ért, a főnök újra a néphez fordult. És most várjuk a bölcs és mindenható Szellem akaratát.

Az emberek vártak, senki sem beszélt. Csak némaság és sötétség létezett. Hirtelen óriási zaj támadt, a sötétségbe villám hasított. Nehéz suhogó hang – mintha óriási szárnyak csapkodnának – szállt feléjük a lebukó nap felől. Mindenki az eget bámulta, amikor egy hatalmas, madár formájú teremtmény repült az óceán felől feléjük.

A madár nagyobb volt, mint bármi, amit addig láttak. A szárnyai fesztávolsága kétszer akkora volt, mint egy harci kenu hossza. Hatalmas, görbe csőre volt, a szeme pedig úgy izzott, akár a tűz. Az emberek látták, hogy hatalmas karmai között méretes bálnát tart.

Némán figyelték, ahogy a Viharmadár – ahogy elnevezték – óvatosan eléjük helyezte a bálnát, aztán felrepült az égbe és visszatért a mennydörgésbe és a villámlásba, melyekből született.

Viharmadár és Bálna megmentette a quileute-okat a kihalástól. Az emberek tudták, hogy a Nagy Szellem meghallgatta imáikat. A mai napig nem felejtettük el Viharmadár látogatását, azt, hogy véget vetett az éhezés és a halál végtelennek tűnő napjainak. A falu közelében, a prérin nagy, kerek kövek állnak, melyekről ma is azt állítják, a réges-régi vihar megkövült jégdarabjai.

Te azért kapod most tőlem ezt a medált, hogy erőt meríts belőle, és azért is, mert tudom, hogy képes vagy megváltoztatni mindent. Ez segít visszatalálnod önmagadhoz. Ha már minden remény elveszett és őszintén imádkozol, a Viharmadár megment. – Valójában nem tudta pontosan, miért éppen neki adta. Amikor ő kapta, azt gondolta, hogy majd a saját gyermekének adja tovább.

Joey komolyan nézett rá, szemében ezúttal őszinte könnycseppek csillogtak. – Jake, köszönöm! – Közelebb hajolt a férfihoz és megölelte.

– Szívesen.

Miután rendet csináltak, Jacob az ajtó felé sétált.

– Hova mész?

– Hát, királynőm, most magadra hagylak, hogy szépre aludhasd magad. – Vigyorgott.

– Éjfélig királynő vagyok. Itt maradnál?

– Ha akarod…

– Szeretném. Megnyugtatna. Neked legalább nem kellene magyarázkodnom, amikor felriadok az éjszaka közepén.

– Sűrűn vannak rémálmaid?

– Majdnem minden éjjel. De nem szoktam sikoltani, nyugodtan alhatsz.

– Nem azért kérdeztem. – mosolyodott el a férfi Joey mentegetőzése láttán. – Tudod, hogy nekem is folyton rémálmaim vannak.

– Akkor maradsz?

– Igen.

Hosszas egyezkedés után Jacob elismerte, hogy nincs abban semmi, ha egy ágyban alszanak. Ő küzdött ellene, mert nem gondolta, hogy Seth utasításába, miszerint tegyen meg mindent a királynőjéért, ez is beletartozott volna. Legalább is biztosra vette, hogy nem lesz tőle boldog, ha megtudja. Mégis belement, mert a nő úgy kérlelte, hogy nem tudott a kívánsága ellen cselekedni.

Mindketten elhelyezkedtek a szűkös ágyon, kínosan ügyelve rá, hogy ne érjenek egymáshoz. Néhány csendes perc után Joey mégis közelebb húzódott Jacobhoz, karja a férfié mellé simult.

– Bocs, de a királynő fázik. – Csupán ennyit fűzött hozzá.

Bár ő azt nem látta, Jacob elmosolyodott. Karját felemelte és a nő köré fonta. – Akkor már tegyek jó szolgálatot, ne csak félmunkát végezzek…

– Még jó, hogy hű alattvalóm vagy. – vigyorgott a nő.

– Nem vagyok, már elmúlt éjfél…

Joey nem akart, nem volt ereje gondolkodni. Belesimult Jacob biztonságot sugárzó, meleg karjaiba és szinte azonnal elaludt. Ahogy a férfin is erőt vett a többhetes fáradtság.