Learning to breathe - 25. Fejezet

A következő pillanatban egy erős kéz lefejtette Joeyról Seth karját, és fél szemmel meglátta Jacobot, aki hátrébb húzta.

Halálra rémülve figyelte Seth-et. A férfi megállíthatatlanul remegett, teste annyira vibrált, hogy egész alakja elhomályosult, aztán már csak annyit érzékelt, hogy a szeretett férfi teste szétrobban, ruhái pedig cafatokban hullnak alá.

Kővé dermedve, tágra nyílt szemmel bámult maga elé, először fel sem fogta, mit lát maga előtt. Csak arra tudott gondolni, hogy Seth meghalt.

A világ lelassult körülötte; amit ő perceknek érzett, valójában csupán másodpercek voltak.

A sokkos állapotból két dolog rántotta ki: az egyik egy furcsa, félelmet keltő, mégis ismerős hang volt. Utoljára azon a szörnyű estén hallott hasonló hangot, ilyen vérfagyasztó morgást. A tudata egy pillanat alatt kitisztult, és azonnal észrevette, amit leblokkolt agya eddig nem volt képes felfogni: a hatalmas, homokszínű farkast, mely háttal állt neki, támadóállásban, és melynek torkából szaggatott morgás tört elő.

A másik dolog, mi felrázta, a morgással egy időben a tudatáig eljutó, néhány kósza szófoszlány volt. Jacob arcán többféle érzelem váltakozott: harag, lemondás, szomorúság. Nem értette a férfit, lassú beszéde először csupán tátogásnak hatott, aztán mégis utat talált hallójárataiba a mély, keserű hang.

– Ezt nem lett volna szabad látnod. – Jacob lehajtotta a fejét, és Joeyba abban a pillanatban belehasított a fájdalom.

– Ne! Te ne! – akarta üvölteni, de csupán suttogni tudott. – Legalább te ne… – Jacob ugyanúgy remegett, mint korábban Seth, bár rajta nem látszott az a gyilkos düh, mint barátján.

Joey érezte, nem tudná elviselni, ha egyetlen éjszaka alatt elveszítené mindkét, a számára legfontosabb férfit.

Jacob még egyszer ránézett, sajnálat tükröződött a szeméből. Teste eltűnt, ruhájának darabjait Joey felé fújta a szél.

Jacob helyett egy másik barátja állt előtte, a vörös farkas némán nézett rá. Joey egy pillanatra megörült az állat látványának, de a mosoly hamar leolvadt arcáról. Valami motoszkált tudatának felszínén. Valami, ami fontos, és amit – tudta – meg kellene értenie, de nem tudott tisztán gondolkodni. Pillantása arra a helyre esett, ahol alig néhány perccel korábban még a másik farkas állt, és amely szőrén-szálán eltűnt. Észre sem vette, mikor ment el – talán az is csak az egyre inkább megbomlani látszó elméjének szüleménye volt.

Amikor visszafordult vörös bundás barátjához, megkönnyebbüléssel tapasztalta, hogy ő még ott áll, ahol korábban is, de elkínzott ábrázata egyáltalán nem tetszett neki. Elmélyedt az állat sötét szemében; valahogy ismerősnek tűnt neki, mintha már látta volna ezt a tekintetet valahol, egy emberen. Karját éppen az állat bundája felé nyújtotta, de megállt a mozdulat közben. Bambán nézett az állatra, majd a földön heverő ruhacafatokra. Jacobéra és Seth-ére.

A farkas lehajtotta a fejét.

Joey némán, értetlenül meredt rá. Ajkai Jacob nevét formálták, de hang nem jött ki közöttük.

A farkas lehorgasztott fejjel fordult meg, majd elindult az úton. Néhány lépés után még visszafordult a nőhöz, és keserűen nézett az immár könnyben úszó szempárba, majd lendületet véve eltűnt a nő látóteréből.

Joey összeszoruló torokkal, elhomályosult tekintettel meredt az állat hűlt helyére. Nem tudta, hogyan dolgozza fel a sokféle érzést, mely hatalmába kerítette. Egyszerre lett hitehagyott és hívő. Elveszítette az emberekbe vetett utolsó csepp hitét is, és elkezdett hinni egy másik világban. Valójában mégsem tudta, mit, miben higgyen.

Ott állt az erdei út kellős közepén, a sötétben, és meredten bámulta a barátai után maradt ruhafoszlányokat. Pillája meg se rebbent; kívülről halottnak tűnt, bensőjében azonban mindent felkavaró viharok dúltak.

A vörös farkas a társa után vetette magát, ám nemsokára megállt, amikor meglátta a homokszínű állatot egy fa mellett állni. Lassan közelebb lépdelt hozzá; nem érdekelte a szinte fojtogató, édes szag, pontosan tudta, hogy az ellenség már messze jár. Őt csupán egyvalami érdekelte, egyetlen személy járt a fejében. Agyában cikáztak a képek Joeyról: ahogy előtte, és a ruhafoszlányok előtt áll. Látta ködös tekintetét, és benne a felismerés szikráját csillanni, majd kihunyni. Nem tudta pontosan, csak sejtette, mi fog ez után következni.

Homokszínű társa felé fordult, szemében értetlenség tükröződött. Érezte a barátja kételyeit, rossz érzését, bizonytalanságát, félelmét valamitől. Aztán meglátta a fejében Joeyt, képeket róla, ahogy az esőben zokog, ahogy apró alakja eltűnik a vörös pofa alatt, érezte, ahogy kezei a bundájába túrnak, átfogják vaskos izomkötegeit, barátja izomkötegeit, hallotta suttogását, melyet barátjához intézett, de mielőtt megértette volna a közlés jelentését, a képek, a hang eltűnt, és a helyét üresség vette át.

Joeynak csupán néhány perce volt a csendes magányában való gondolkodásra. Alighogy elmélyült kusza gondolataiban, két alak derengett fel előtte a sötét út végén. A homályból egy ember és egy farkas alakját vette ki; ahogy közeledtek, egyre tisztább lett az ő fejében lévő kép is.

A vörös farkas mellett Seth közeledett anyaszült meztelenül, kezeit az ágyéka elé szorítva. Arcán bűnbánat és szégyen ült; amint elé értek, a férfi hadarni kezdett. Bocsánatot kért és magyarázkodni próbált, de Joey semmit se fogott fel az elhangzottakból. Még csak rá se nézett a szavakkal küzdő Seth-re.

Joey csupán a vörös farkasra tudott koncentrálni, minden pillantása, teljes figyelme az övé volt, szeméből mégsem az eddig megszokott szeretet sugárzott. Félelem, gyűlölet, kétség ült az arcán, a keserű gyűlölet volt mind közül a domináns érzelem. Egyetlen szót se szólt, csupán a gyötrődésről árulkodó, sötét szempárba bámult, kis híján a könnye is kicsordult a tehetetlenségtől. Ha hatalmában állt volna mindent meg nem történtté tenni, megteszi, de nem volt akkora szerencséje. Tudta, a szégyent sokáig fogja hurcolni. Végül Seth hangja eljutott hozzá; ingerülten fordult a férfi felé.

– Csak öltözz már fel, az Isten szerelmére!

– Rendben, Joey, csak nyugodj meg, kérlek. Hidd el, minden rendben van.

– Nem, semmi sincs rendben… – Joey hangja élettelen volt, arca sápadtabb, mint valaha. – Hazamegyek!

– Rendben, elkísérlek.

Joey feldúlt arca, a rajta ülő megvetés magáért beszélt. – Velem így sehova se jössz! Öltözz fel, és úgy gyere át! – Hangja ugyanolyan kemény volt, mint az arcvonásai, egy cseppnyi melegség se maradt benne.

– Rendben… – Seth lehajtotta a fejét, és csak lopva követte tekintetével a nő távolodó alakját.

Nem értette Joey viselkedését, azt várta, hogy megijed tőle és Jacobtól is, hanyatt-homlok menekül előlük, és többé hallani sem akar róluk. Sikítást, sírást várt, vagy végtelen kérdezősködést, de azt semmiképpen sem, hogy szóra sem méltatja a történteket, őt elhívja magához, Jacobra pedig gyűlölettel néz majd.

Megrökönyödve figyelte, ahogy Joey indulás előtt még egyszer ránézett barátjára, és szeméből leírhatatlan harag lövellt felé. Jacobhoz egy szót sem szólt egész idő alatt, mint ahogy most ő maga sem tudott mit mondani neki.

Nem tudta mivel magyarázni a kettejük között lezajlott eseményeket, de az alapján, amit barátja fejében, és Joey viselkedésén látott, előállt egy saját verzióval, ami a másik két személyre nézve egyáltalán nem volt hízelgő. Különösen Jacobra nézve volt ártalmas az ő teóriája.

Sosem gondolta volna, hogy egyszer így lesz, de abban a pillanatban határtalan haragra gerjedt barátja iránt.

Néhány másodperc múlva újra farkas alakban állt Jacob előtt.

– Mit műveltél? – Fekete szeme villámokat szórt, harcra készen állt a másik állat előtt.

– Ez a te hibád! Mindannyiunkat kiadtad! – A Seth fejében felcsendülő hang fásult volt, tökéletesen tükrözte a válaszadó lelki állapotát.

– Nem erre gondoltam, ezt te is pontosan tudod! – Néhány percig szó nélkül nézett barátja szemébe, aki ez idő alatt tökéletes képet kapott a benne dúló kétségről, vádról. Amikor gondolatban újra megszólalt, hangja fenyegető és birtokló volt. – Tartsd magad távol tőle!

Jacobtól sokáig nem kapott választ se szóban, sem más formában. Azt remélte, legalább cáfolni próbálja majd az ő feltevését, vagy egyszerűen felhergeli magát a feltételezésen, esetleg bevall mindent, ám Jacob tökéletesen elzárta előle az elméjét.

Nagy sokára a vörös állat egy sóhajtáshoz hasonló hangot hallatott. – Ezt majd később megbeszéljük…

Joey több pokrócba bugyolálva kuporgott a kanapén, még mindig vacogott, bár tisztában volt vele, hogy a kinti lehűlésből már régen felengedett.

Gondolatai egyre csak a két férfi körül jártak; nehezére esett, de döntött mindkettejüket illetően. Már csak arra várt, hogy Seth megérkezzen, és részletesen elmagyarázzon neki mindent.

Idegességén se a nyugtató tea, sem az olvasás, de még Yiruma lágy dallamai sem segítettek, azon rágódott, hogyan lesz ez után, hogy csúszhatott ennyire félre az élete. Mintha nem lett volna már eddig is félresikerült az egész.

Éveknek tűnő idő után végre lágy kopogás törte meg a kis ház csöndjét. Joey nem érzett magában elegendő erőt ahhoz, hogy felálljon, és ajtót nyisson. Legszívesebben a száját se nyitotta volna ki. Már nem is akart tudni semmit.

A tudattól, hogy Seth az ajtaja előtt áll, számára is érthetetlen gyengeség fogta el. Úgy érezte, bármikor elájulhat, zihálni kezdett, és akarata ellenére kövér könnycseppek buggyantak ki szeméből. Most már valóban nem tudott megszólalni a torkát összeszorító sírástól, és a dolgon csak rontott, hogy minden erejével próbálta visszafogni a kitörni készülő zokogását. Minden feszültségét a bensőjébe száműzte, így azonban a torka még inkább összeszorult. Úgy érzete, bármelyik percben megfulladhat.

Észre sem vette a bejárati ajtó nyitódását és csukódását, arra ocsúdott, hogy Seth aggodalmas arccal néz le rá, néhány lépéssel távolabb pedig Jacob figyelte ugyanolyan arckifejezéssel.

– Joey, jól vagy? Azt hittük, valami rossz történt… Miért nem válaszoltál? – Seth hangja lágy volt, mintha csak egy halálra rémült gyermekhez beszélne.

Joey sokáig nem válaszolt, igyekezett megtalálni a hangját, és addig pislogott nagyokat, míg szeme száraz lett, és nyoma sem maradt a könnynek.

– Rossz… az történt. Azt hittem, meghaltál… Azt hittem, mindketten meghaltatok, de legalább egyikőtöket visszakaptam… Legalább te visszatértél… Csak ez a fontos…

Seth kérdő tekintettel nézett hátra Jacobra, aki szárazon nyelt, és keserű beletörődés ült ki az arcára. Kis híján megsajnálta.

Óvatosan a lány keze felé nyújtotta sajátját, és amikor látta, hogy nem ütközik ellenállásba, forró tenyerébe zárta Joey jéghideg kezeit.

– Itt vagyunk, mindketten élünk. Nincs semmi baj. – Joey válaszul csupán felsóhajtott. – Joey, édes, nyugodj meg, kérlek! Látom, hogy még mindig meg vagy ijedve, de nincs miért, hidd el!

A nő szeme haragosan villant. – Nem félek! Csak… haragszom. Csalódtam… – Nem fejezte be a mondatot, tekintete egyetlen másodpercre Jacobra siklott, majd Seth-re szegeződött. – Magyarázd el!

– Előbb aludnod kellene egyet rá. Már így is eléggé felizgattad magad.

Joey látta a férfi szemében ülő félelmet; tisztán emlékezett arra a beszélgetésükre, melyet a csodákról, vámpírokról, és… farkasemberekről folytattak. – Nincs mitől tartanod. Tudom, mit mondtam akkor, de nem félek tőled. És mástól sem… Csak mondj el mindent! Te nem vagy igazi vérfarkas, igaz? A történetekben ott a holdtölte, a vérszomj, meg a kontrollálhatatlanság. Te nem ilyennek tűntél, nem ilyen vagy. Szóval, mi a magyarázatod?

Seth nagyot sóhajtott, és szóra nyitotta a száját.

– Nem mondhatod el neki! – Jacob előrébb lépett, keze ökölbe szorult, de arcán düh helyett kétségbeesés látszott.

– De már úgyis látott mindent! Nincs mit eltitkolni előle, Jake!

– Ez igaz, de ha tudni akarja, velem kell beszélnie. Velem is kell beszélnie. – Hangja halk volt, de jól érzékelhető feszültség vibrált benne.

– Csak veled akarok beszélni! – fordult Joey Seth-hez, aki ez után újfent kérdőn nézett barátjára, de nem szólalt meg.

– Semmit se értesz, és nem is vagy hajlandó megérteni… – Jacob hangja szomorú volt, állkapcsa megfeszült, és Joeyt nézte, majd tekintete Seth feszült alakjára siklott. – Azt mondasz neki, amit akarsz. – Azzal megfordult, és egyetlen szó nélkül hagyta el a házat.

Joey türelmesen hallgatta végig az alakváltó quileute fiúkról szóló legendát, Seth pedig csöndben várta, hogy megszólaljon.

– Hm. Hát, most már legalább minden világos. – Rá se nézett Seth-re, maga elé bámult.

– És akkor… mi legyen velünk? Veled és velem? A srácokkal? Tudod, hogy ettől még emberek vagyunk, akik nem ártanának neked, ugye? Sosem tennénk semmi…

– Tudom. Semmi se változott – veled és Embry-ékkel.

Seth felsóhajtott a megkönnyebbüléstől, szemét néhány hosszú pillanatra lehunyta, majd fejét a lány ölébe hajtotta, és megcsókolta az apró kézfejet. Arcát a nyirkos tenyérbe hajtotta, úgy nézett fel a kimerült nőre.

Nem akarta elrontani a pillanatot, de egy kérdés nem hagyta nyugodni.

– Miért haragszol ennyire Jake-re? Mivel bántott meg? – Szinte rettegett a választól, tudta, hogy Joey nem hazudna neki, és valójában nem akarta a nő szájából hallani, amire ő maga gondolt.

Joey arcán mintha fájdalom suhant volna át, majd megkeményítette a vonásait. – Nem akarok róla beszélni. – Figyelmesen nézte a férfit, majd elfintorodott. – Csak barátok voltunk… – Úgy érezte, éppen eleget mondott, ám Seth nem nyugodott meg. Újabb kérdések merültek fel benne, de azokat már Jacobhoz akarta intézni. Gyűlölte az érzést, mely a bensőjét rágta, a haragot és a kétséget, mely egyre nőtt benne testvére iránt.

Joey beleegyezett, hogy Seth azon az estén nála aludjon. Ő a saját ágyában feküdt, a férfi pedig beérte a karosszékkel, csak vele maradhasson. Seth, miután látta, hogy a nő egyenletesen lélegzik a paplan alatt, maga is megnyugodott, és hamar elaludt.

Joey zihálva ébredt fel. Hirtelen azt sem tudta, hol van, riadtan nézett körbe a sötét szobában, de valahogy semmit se talált ismerősnek. Azt sem tudta, az előbbi képsorok valóban csupán egy álom részei voltak-e, vagy az volt-e a valóság. Rettegve húzta magára a takarót, aztán a néma szobában meghallott egy ismerős hangot, egy férfi duruzsoló, lágy horkolását. Azonnal tudta, hol és kivel van. Seth jelenléte megnyugtatta, a korábbi megrázkódtatások ellenére halványan el is mosolyodott a gondolatra, hogy a férfi vele van. De vidámsága nem volt tartós. Fellélegzett a tudattól, hogy csak rémálma volt, de azzal is tisztában volt, hogy az inkább volt emlék, mint álom.

Nem akarta, mégis előkúsztak agyából azok a képek. Az este történései, amikor először látta az ő farkasát. Legszívesebben felpofozta volna saját magát, amiért még mindig a vörös állatot tartotta az ő farkasának Seth helyett.

Észre se vette, mikor csordult ki a könnye, némán sírt.

Friss levegőre volt szüksége, hogy lecsillapodjon. Kimászott a takarója alól, felvett egy köntöst, és halkan, hogy fel ne ébressze Seth-et, kiment a tornácra. Leült az egyik lépcsőfokra, éppen arra, ahol egyszer limonádéval kínált egy barátságtalan, mégis segítőkész férfit.

Nem akart gondolkodni, mégis ellepték az emlékek. Szeme könnyel telt meg, és már nem volt visszaút. A feszültség, melyet mindezidáig elfojtott, a szomorúság, a megalázottság érzése most olyan erővel csapott le rá, hogy úgy érezte, összeroppan. Vigasztalhatatlanul zokogott, és a tudat, hogy ezúttal nem várhat egy megértő farkasra, egy másik farkasra, még mélyebbre húzta az önsajnálat fojtogató mocsarába.

A fák között magányos farkas állt, és a zokogó nőt figyelte. Meg akarta vigasztalni, fel akarta vidítani, a támasza akart lenni, de nem tehette. Hangot akart adni bánatának, de nem tehette. Neki is támaszra lett volna szüksége, de elveszítette a ’mankóit’.

Némán kushadt le a földre, hatalmas fejét mancsaira fektette, és lehunyta a szemét. Hibázott, jól tudta, de már nem tehetett semmit…