Learning to breathe - 21. Fejezet

Jacob Embry szemén át látta a külvilágot.

Ott volt az egész falka, Pault és Jaredet kivéve, és Embryn kívül már mind emberi alakban álltak egy ablak előtt, és egy házba bámultak be.

Zenét hallott, nevetést, kurjongatást, a kicsi szobában pedig ismerős arcokat fedezett fel: a törzse néhány női tagját.

Nagyon jól szórakoztak, ezt tisztán látta, többen már szó szerint részegek voltak. Látta Quilt, amint dühbe gurul, mert a kis Claire-t is a tomboló nők között találta, és a többiek fogták le, hogy be ne rontson a házba.

Felismerte a helyet és útnak eredt Joey háza felé.

Érezte, hogy Embry vére forrni kezd, és a többiek is élvezték a táncoló nők látványát, akiket annyira lefoglalt, amit csináltak, hogy észre sem vették az ablak előtt nyálukat csorgató férfiakat.

Aztán a barátai izgatottan sugdolózni kezdtek. Embry hátra szorult, így egyelőre semmit sem látott, de vállaival hamar utat tört magának, és Jacobnak ekkor esett le az álla az elé táruló képtől.

Az eddig valamelyik sarokban megbúvó Joey most a társaság közepére került és tőle szokatlan módon olyan táncba kezdett, amitől még a klubokban sokat tapasztalt Embry-nek és Quilnek is tátva maradt a szája.

Jacob nem tudta elhinni, hogy a lány, aki látszólag a saját árnyékától is megrémül, és szinte apácaként viselkedik, ilyen mértékben kivetkőzhet magából.

Mire az ablakhoz ért és félrelökött mindenkit, Joey már az őt buzdító nők közé dobálta pólóját, és a tánctól kimelegedve, csupán egy vékony topban és farmerban, mezítláb ropta.

Néhány percig még érdeklődve-álmélkodva figyelte a nő kígyó-szerű táncát – gondolatait, persze, gondosan elrejtette –, aztán, amikor az immár emberi alakban fészkelődő Embry, a füttyögő fiatalabbak és az egyre dühösebb Quil is alig tudta visszatartani magát attól, hogy bemenjen a nőkhöz, idegesen csendre intette a feltüzelt bikákként toporgó társait.

Neki egyáltalán nem tetszett, amit látott. Nem volt álszent, nem zavarta, hogy Emily-ék jól érzik magukat, és alapvetően az sem érdekelte volna, hogy Joey mit csinál – ha őszinte akart lenni magához, más esetben nagyon is tetszett volna neki a magán műsora –, most mégis véget akart vetni az egésznek.

Valami azt súgta neki, hogy a nő nem viselné jól, ha megtudná, hogy férfiak így látták, az meg végképp kerülendő, hogy valamelyikük felbátorodjon a nő kihívó stílusán és közelebb akarjon kerülni hozzá.

Most sajnálta csak igazán, hogy Seth nincs ott. Egyszerűbb lett volna minden, ha mindezt neki sugalmazza és ő oldja meg a dolgot, hiszen neki, Jacobnak, alapvetően semmi köze az egészhez.

Ostobán érezte magát az erkölcscsősz szerepében, hiszen ki neki Joey? Azt csinál, amit akar, szabad akarattal rendelkező, felnőtt nő, aki egy este kiengedi a feszültséget és jól érzi magát.

És mégis, tudta, hogy ha nem is most rögtön, de egyszer még hálás lesz neki a nő azért, amit ez után tett.

A fiúkat csendre intette és bár nem volt egyszerű, elküldte őket, ő maga pedig bement a házba.

A nők azonnal körbedongták, süteménnyel, itallal kínálták, táncolni kezdtek előtte, különösen azok a lányok, akik nem tartoztak az ő belső köréhez, és alig tudtak róla valamit.

Nem is lehet hibáztatni őket, hiszen teljesen elbódultak, eltűntek a gátlások és akkor, hipp-hopp, ott terem Jacob a maga két méteres, csupa izom, félmeztelen valóságában.

Jacob néhány percig csak mosolyogva, néha a fejét csóválva forgott a szolgálatkész nők között, aztán Emily elé állt.

– Szerintem vonszold ki innen Rachelt, mielőtt Paul rájön, hogy imádottja mit művel részegen! Még jó, hogy én az öccse vagyok, nem pedig valaki más… – Nevetett, miközben ezt mondta, és Emily kezébe nyomott egy pohár vizet. – Ja, és Claire-t is vidd magaddal, mert Quil…

– Ugye nem látta? Esküszöm, csak egy pohárka volt!

– Tudom. Holnapra lehiggad, ne aggódj! – vigyorgott tovább Jacob. – De Em, a többieknek el ne mondd, hogy a fiúk láttak titeket! – Most komolyabb volt, és a nő úgy is vette.

Lassan a kijárat felé terelgette az ingatag lábakon álló nőket. – Gyerünk, tyúkok, ki az ólból! De várjatok meg kint, hazakísérek mindenkit.

A nők pajkosan kacagva, a szempilláikat rebegtetve engedelmeskedtek, és titkon – persze, a bevésődötteket leszámítva – mind arra gondoltak, hogy ezen az estén csakis ők lesznek, akik az ágyukba csábítják a félisten Jacob Blacket.

Joey annyira belefeledkezett a saját világába, hogy észre sem vette, mi zajlik körülötte. Lehunyt szemmel, kezét a feje fölé emelve ringatta csípőjét a lejátszóból dübörgő zenére; könnyűnek, szabadnak érezte magát, mintha kilépett volna a testéből. Annyira szabadnak, mint közel hat éve soha.

Jacob a fejét ingatva közeledett a nő felé; óvatos volt, nem tudhatta, hogyan fog reagálni, amikor megpillantja őt.

Finoman megérintette a vállát, mire a két kar lehullott a nő csípője mellé, és Joey Jacob felé fordult. Zöld szemével álmosan pislogott fel rá, és a szokásos hosszú zavar helyett most egy pillanat alatt édes mosolyra húzta az ajkát.

– Gyere, Joey, itt az ideje, hogy lefeküdj. – Átfogta a nő vékony csuklóját, és a kanapé felé próbálta húzni, de a lány megtántorodott és kis híján orra esett.

Jacob újra ingatni kezdte a fejét. – Jaj, te lány! – Azzal a vállára kapta a könnyű testet.

Joey feje és karjai tehetetlenül lógtak a forró háthoz simulva, és ez az állapot már nem annyira tetszett a nőnek. – Jake, tegyél le! Baromira szédülök!

– Mindjárt! – Azzal a férfi lendített egyet rajta és a kanapén heverő párnák közé dobta a nőt. A következő pillanatban már önelégülten vigyorogva hajolt fölé. – Na, így már jó?

Joey a jelen állapotában tőle telhető legdurcásabb arckifejezéssel válaszolt. – Aljas vagy, Jacob Black! Ha tudnád, hogy utállak!

A férfi erre legragyogóbb mosolyát villantotta rá. – Ne fáradj vele! – Aztán felegyenesedett, egy pokrócot terített a nőre és indult, ám mielőtt kiléphetett volna az ajtón, a nő a nevét suttogta. Ha nincsenek a kifinomult érzékek, talán meg sem hallja, így viszont megtorpant.

Lassan visszasétált a nappali ajtajáig, ott az ajtófélfának támaszkodott és a nőt bámulta.

Az – megérezve, hogy figyelik – résnyire nyitotta a szemét. – Jake…

– Hm? – Jött a halk válasz most már az arca fölül, és amikor kinyitotta a szemét, a férfi érdeklődő arcát látta maga felett.

– Itt… Itt maradnál?

Jacob szeme kikerekedett a kérés hallatán. Egy pillanatra elbizonytalanodott, hogy mit válaszoljon egy részeg nőnek, aki maradásra kéri, és akivel olyan ingatag a viszonya, hogy rágondolni sem mert, hogyan reagálna a jelenlétére ébredéskor. Tudta, hogy a kérés mögött nincs romantikus indíttatás, ehhez csak rá kellett néznie a szomorkás arcra.

– Nem lehet, nem lenne jó ötlet. Részeg vagy, tudod?

– Aha… De én nem, tudod, hogy nem…

– Joey, ha reggel felébrednénk, szerinted te mit csinálnál?

A nő válasz helyett elgondolkodva meresztgette a szemét.

– Leah amúgy sem örülne neki, és én sem akarom kínos helyzetbe hozni.

– Leah… – Joey láthatóan nem fogta fel a szavak jelentését, főleg, hogy még nem is tudott a bimbózó kapcsolatról. – Nem baj, Jake… Menj csak…

– Joey, aludd ki magad, és ha nem akarod saját magadat kellemetlen helyzetbe hozni, máskor ne igyál ennyit, légy szíves. Nem mindenki ismer úgy, mint én, és mások félreértenék a kérésed…

Ez a mondat már felébresztette a nőt. Nem elég, hogy a férfi rejtett alkoholizmusra utal, még felelőtlennek is tartja, mi több, azt hiszi, ismeri őt. Haragja most valódi volt, szeme résnyire szűkült. – Mit tudsz te rólam?

Jacob tétován nézte a hirtelen megváltozott arcot és érezte, hogy nem azt mondta, amit kellett volna. A nő gyilkos pillantásától ő is azonnal dühös lett. Felegyenesedett és néhány lépés távolságból szűrte a fogai között. – Többet, mint hinnéd! – Néhány lépéssel a bejáratnál termett, leoltotta a villanyt, és becsapta maga mögött az ajtót, hagyva, hogy Joey azt gondoljon, amit akar.

Reggel Leah a garázsban találta Jacobot. Mögé sétált és átkarolta keskeny derekát, arcát pedig az izmos háthoz simította.

– Hm, jó reggelt!

– Neked is! – Jacob megfordult és megcsókolta a nőt.

– Nagyon fáradt vagy? Hallottam, hogy mozgalmas éjszakád volt. – Jacob megemelte az egyik szemöldökét. – Emily felhívott. – Mosolygott rá ártatlanul a nő.

– Hát, nem volt egyszerű menet, az biztos. – Vigyorgott most már Jacob is. – Ha láttad volna azt a részeg bandát!

– De tényleg. Miért is kellett neked megfúrni a bulijukat?

Jacob arca egy pillanat alatt elkomolyodott. Szótlanul méregette Leah-t, aztán válaszolt. – A fiúk meglátták őket és teljesen beindultak. És – szerintem – Joey nem örült volna, ha éppen az ő házában tartanak orgiát. Azok a lányok egy pillanat alatt rávetették volna magukat a srácokra. Én is alig tudtam szép szóval lerázni őket…

Leah arca megnyúlt, de egy szót sem szólt. Nem is kellett, Jacob anélkül is látta, hogy fél napon belül már másodjára mondott többet a kelleténél. Legjobb tudása szerint igyekezett kiengesztelni a nőt, és a csókok elérték céljukat.

Joey délutánra már maga mögött hagyta a fejfájást és az émelygést, csupán a fáradtság maradt meg.

A homlokát támasztva ült a pult mögött, amikor a vásárlók érkezését jelző csengettyű zengő-bongó hanggal megszólalt, az ajtón pedig Jacob lépett be.

– Szia! – Épp’ csak egy pillantásra méltatva a nőt, fogott egy kosarat, és összeszedte a szükséges holmit. Húzta az időt; most nem volt kedve vitatkozni a nővel, márpedig joggal gondolta, hogy az esti párbeszédük után csípős hangulatban lesz. Még ő maga is mérges volt, amiért megint hagyta, hogy Joey feldühítse akkor.

Végül mégis oda kellett mennie a pulthoz.

– Szia! – Joey úgy végezte a dolgát, mintha egy átlagos, la pushi lakóval állna szemben, de eközben végig teljes gőzzel járt az agya. Voltak dolgok, amikben nem volt biztos az elmúlt éjszakával kapcsolatban, másokra viszont világosan emlékezett. Mindkettőt szerette volna megbeszélni a férfival, csak azt nem tudta, hogyan vágjon bele.

Jacob állt előbb a sarkára.

– Hogy vagy? Fejfájás, hányinger?

– Ö, már egyik sem…

– Az jó! És a kupit eltakarítottad már?

– Este átjön Claire segíteni.

– Ó. Hát Quil még át meri engedni? – Vigyorodott el a férfi.

– Persze. Nem én itattam le. – Joey megsemmisítően nézett a férfira.

– Aha. Na, nekem lassan mennem kell, Leah várja ezeket.

Joey kapott az alkalmon. Igaz, nem ezt akarta leginkább szóba hozni, de kezdésnek megfelelt. – Igaz is, tegnap mondtál valamit, csak nem biztos, hogy jól értettem. – Jacob felhúzta a szemöldökét. – Jól emlékszem, hogy arra utaltál, hogy összejöttetek?

– Ah-ha…

– Tök jó! Örülök nektek. – mosolyodott el őszintén a nő. – Figyelj, Jake. – Most már komolyan nézett a derűs, fekete szempárba. – Van néhány dolog a tegnap estével kapcsolatban, amit tisztáznunk kellene.

A férfi nagyot sóhajtott. – Rendben, mondd!

– Nem tudom, hogy azt álmodtam-e… , de, szóval… Uhh, ez elég kínos…

– Csak bökd ki!

– Szóval, tényleg megkértelek, hogy…

– Aludjak ott? Igen. Tényleg megkértél. Én meg tényleg nem maradtam ott, mielőtt még folytatnád.

– Nem, nem erre akartam kilyukadni. – Joey lesütötte a szemét. – Ugye tudod, hogy nem akartam tőled semmit. Csak…

– Tudom. – Jacob hangja lágyabb lett, megértően nézett a nőre. – Nincs semmi gond.

Nehéz lehet ennyire egyedül. De nem hiszem, hogy én lennék a legmegfelelőbb társaság ilyenkor. Nem biztos, hogy meg tudnálak vigasztalni.

– Te sem vagy éppen tökéletes állapotban, igaz?

Jacob egy pillanatra sötéten nézett a nőre, de aztán eszébe jutott, hogy ő is látta a garázsban az egyik rémálma után. – Igaz. De ezt hagyjuk. Figyelj, tényleg nincs semmi gond. Nem értettem félre. De azért nem vagy ám annyira magányos, mint amilyennek érzed magad. Sokan vannak körülötted…

Most Joey-n volt a sor, hogy megharagudjon. – Honnan veszed, hogy ismersz? Este is ezzel jöttél. Pedig semmit sem tudsz rólam! – Igyekezett lehiggadni. – Hagyjuk is. Üdvözlöm Billyt! – Azzal eltűnt volna a raktárban, de Jacob nem hagyta.

– Tudom, hogy senkiben sem bízol, de várd meg, míg Seth hazajön. Ő melletted áll majd mindenben. Ezt tudnod kéne…

Joey úgy nézett fel, hogy Jacob rögtön tudta, a lány olvasatában megint ostobaságot mondott. Hiszen tudta is, hogy így van. Amennyire eddig le tudta szűrni, Joey csupán egyetlen személyben bízik meg maradéktalanul, és az a személy már megint eltűnt az életéből.

– Jake, tényleg, légyszi, hagyjuk ezt. Ne avatkozz bele az életembe! Nem a te dolgod, hogy helyre tedd.

– Mint ahogy másé sem. Teljesen mindegy, kinek mondod el a problémáid, azokon egyes-egyedül csak te tudsz segíteni. Holmi távoli barátok ezzel nem tudnak mit kezdeni. Akárhányszor is hívnak…

Joey megint kezdte úgy érezni, hogy Jacob nem csupán Seth-re gondol, amiről eredetileg tudhat, hanem az összes többi gondjára is. Mintha valóban többet tudna róla, mint kellene. Rettentően idegesítette ez a gondolat.

– Jacob… – Joey úgy nézett a férfira, mint aki ott helyben el tudna süllyedni szégyenében, egyszersmind képes lenne megfojtani őt.

– Oké, ne haragudj! – Tudta, hogy túllőtt a célon, majdnem kiadta magát. Szeretett volna még valami bátorítót mondani, vagy csak megrázni a nőt, hogy térjen észhez, de nem tette. Aztán az suhant át az agyán, hogy megmondja, a kedves, vörös farkast ne várja többé. Hiábavaló. Keressen igazi barátokat, éljen végre! Persze ezt sem tette meg. Némán álltak egymással szemben – ez ment nekik a legjobban, ha együtt voltak. – Azt hiszem, tényleg jobb, ha most megyek.

Joey továbbra sem szólt, csak nézte, ahogy a férfi kisétál az üzletből és közben arra gondolt, hogy szeretne valakiben igazán megbízni. Valakiben, aki emberi lény, aki felel a kérdéseire, és aki őszinte vele. Nem tudta, van-e a bizalmára érdemes ember a társaságában, de azt biztosan érezte, hogy az elnémult helyiség magányában valamit hiányolni kezdett…