Learning to breathe - 23. Fejezet

A nő elszántsága semmivé lett és immár zavartan állt Jacob előtt. Kezét kiszabadította a férfiéból, szabad karját a mellkasa köré fonta, így pislogott fel időnként a megváltozott arcra.

Jacob szeme előtt számtalan kép pergett le, emlékek Belláról. Mindegyik más, mégis, egy dolog mindig ugyanaz volt. Bella, mellkasát két karjával átfogva igyekszik megóvni magát a széteséstől. Lehetett az vidám, napos délelőtt a parton, leckeírás közbeni elrévedés vagy a hazaút a furgonban a tisztás keresése után; akármilyen jól érezte is magát, mindig attól félt, hogy elveszíti önmagát. El is veszítette, de ő visszatérítette a helyes útra. Ezt senki sem vitathatta el tőle.

Nézte Joeyt, amint ugyanazt teszi, amit egykor Bella, és tudta, most is azt kellene éreznie, hogy a nő visszahozza a múltját, hogy Bella emlékével kínozza, de hazudott volna, ha így állítja be az érzéseit.

Joey testtartása nem azt sugározta, hogy fél a széteséstől; ő egyszerűen csak zavarban volt, rosszul érezte magát. Igen, ő is sérült volt, de másképpen. Ő csupán bezárkózott.

Ez is legalább annyira rossz, de ő nem Bella, nem ugyanolyan, mint a múltja kísértetei.

A felismeréstől Jacob óriásit sóhajtott, és bár aggódott Joeyért, sokkal nyugodtabb lett. Rájött, hogy nincs miért tartania a nőtől, a társaságától. Az emlékeket talán felébreszti, de ő nem egy újabb Bella, akit nem tud megmenteni a végzetétől. Legalábbis nagyon remélte, hogy nem kell megmentenie semmilyen végzettől.

Joey homlokráncolva nézte a férfi arcában ugráló ideget, az elrévedő tekintetet; egyáltalán nem tetszett neki ez az arckifejezés. Karját lefejtette magáról és finoman megérintette a férfi ökölbe szorított kezét. – Jake, rendben vagy? Valami rosszat mondtam? Vagy…

Jacob arca felengedett, halványan el is mosolyodott. – Nem, dehogy. Csak eszembe jutott valami.

– Aha. Jó, akkor… – Abban a pillanatban egy esőcsepp hullott a homlokára, majd még egy és még egy. Egyik pillanatról a másikra zuhogni kezdett az eső. – Akkor fussunk, mert elázunk!

Jacob megragadta a nő szabad karját és sietve az autóhoz vezette.

Joey, annak ellenére, hogy míg Jacob elfordult, ő átvette a felsőit, vacogott a Rabbit anyósülésén. Persze, ha egy kicsit közelebb húzódott volna a férfihoz, anélkül is érezhette volna a testéből áradó meleget, hogy hozzáért volna, így viszont csak némán tűrte, hogy a reszketéstől összekoccanjanak a fogai.

Olyan csendben ültek egymás mellett, hogy Jacob is meghallotta a nő fogainak koccanását. Jelentőségteljesen a nőre nézett, majd felcsavarta a fűtést. – Még mindig nem vagyunk gondolatolvasók. Ha nem mondod, mire van szükséged, nem fogjuk tudni…

– Te mégis olyan okos tojás vagy, hogy mindig tudod, mi a jó nekem… – Joey szavainak éle volt, de az arcáról derű tükröződött.

– Akkor vedd a kezedbe az egyik könyvedet és maradj csendben, hátha attól egyszer te is ilyen okos tojás leszel! – Jacob huncut mosolyt villantott a nőre, majd tekintetét újra az útra szegezte.

Valójában szívesen beszélgetett volna még a nővel akár a semmiről is; szórakoztatta az évődésük. Igazi kihívást jelentett számára Joey megpuhítása és megismerése.

Ha igazán őszinte akart lenni magához, akkor be kellett vallania, hogy ennyire még egyszer sem engedte el magát a visszatérése óta. Még egyszer sem nevetett ennyire sokat egyetlen nap alatt sem, nemhogy egy délelőtt leforgása alatt.

Nem tudta, hogy mi készteti rá, vagy mi van a nőben, amivel eléri, hogy így legyen, de felszabadultabb volt, mint valaha. Még akkor is, ha figyelembe vette a kínos beszélgetéseket. Ezért is örült annyira, amikor rájött, hogy Joey egyszerűen Joey, a maga hibáival és szekrénybe rejtett csontvázaival, és nem egy mumus, aki rászabadítja a kísérteteket.

Remélte, hogy lesz alkalma megismerni a nőt, anélkül, hogy bárki is többet látna bele az egészbe. Mert azzal is tisztában volt, hogy bár Joey nem egy újabb fehér lány, aki behálózza és elveszi az életét – ami miatt eleinte tartott tőle és szó szerint gyűlölte –, ő jól érzi magát Leah-val és nem ver hevesebben a szíve Joey láttán – kivéve, persze, amikor felidegesíti, és ez eddig minden alkalommal sikerült neki.

Mire mindent tisztázott magában, La Push-ba értek és korábbi megegyezésük ellenére egyenesen a saját házához hajtott.

Joey végül nem ellenkezett.

Joeyt látva Leah azonnal nekilátott teát főzni, Jacob pedig elővett egy régi rövidnadrágot, hogy azt vegye fel a lány.

A nő elhűlve nézte a ruhadarabot. – Köszi, Jake, de inkább maradok a sajátomban.

– Miért? Ne ellenkezz állandóan, így meg fogsz fázni!

– De nem…

– Mit nem? Mi a baj? Miért nem akarod felvenni?

Leah is közelebb lépett, hogy meggyőzze a lányt, és még Billy is odafordította az arcát.

Joey néhány pillanatig kikerekedett szemmel bámult a férfira, aztán kirobbantak belőle a szavak. – Mert nem számítottam rá, hogy mostanában mutogatnom kell, és olyan szőrös a lábam, mint egy majomnak! Most jó?

Mindhárman némán meredtek rá, és egyszerre tört ki belőlük a nevetés.

– Majd nem nézek oda, jó?

– Én se, lányom, ne aggódj! – Billy nevetve csóválta a fejét és maga elé dünnyögött valamit a nők téveszméiről.

Joey mezítláb lépdelt a konyha felé és egyre azon ügyködött, hogy lejjebb húzza a nadrágot, hogy ne látszanak ki annyira a „Jeti lábak”. Már a konyhában állt, amikor feladta, és a lábairól végre a külvilágra irányította figyelmét.

Feltekintve egyenesen Leah-ra és Jacobra esett a pillantása, akik szorosan összebújva, szenvedélyesen csókolták egymást.

– Hoppá! – mondta Joey halkan és már fordult is volna meg, hogy magukra hagyja a szerelmeseket, ám ekkor Jacob megköszörülte a torkát.

– Hova mész?

Joey vöröslő arccal fordult vissza és úgy látta, Leah sincs jobb állapotban; csak Jacob viselkedett úgy, ahogy ilyenkor minden normális ember szokott – mintha semmi sem történt volna.

– Bocsi, nem akartalak megzavarni titeket. – Vigyorodott el Joey is, amikor meglátta Jacob provokáló tekintetét és hamiskás félmosolyát.

– Semmi baj, örülünk, hogy megtiszteltél minket a… ó, várj csak! – Színpadiasan lenézett a nő lábára és elkerekedett szemmel fordult újra a hozzá. – Nem mondtad, hogy hegyi asszony vagy! Ennyi sz… Na!

Leah oldalba bökte, mielőtt még folytatta volna. – Jake! Azonnal hagyd abba!

– Várj csak, Jacob Black, ezt egyszer még megkeserülöd! – Fogadkozott Joey félig zavarban, félig mosolyogva, aztán mindhárman bevonultak Billyhez a nappaliba.

Jacob kiment a garázsba letakarítani a Rabbitet, Leah a konyhában tett rendet, Joey pedig a nappaliban nézte a tévét Billyvel.

Az öreg Joey-hoz hajolt és a fülébe mormogott. – Na, mi van a nagy, vörös farkassal? – A ’ nagy ’ szóban annyira elnyújtotta a magánhangzót, hogy Joey elnevette magát, de hamar el is komolyodott.

– Nem tudom. Legalább egy hete nem láttam.

– Értem.

– Lehet, hogy vissza se jön…

Billy hosszan hallgatott, és csak percekkel később szólalt meg újra. – Talán nem is baj, nem gondolod? Nem kötődhetsz egy vadállathoz! Nem jobb így, emberek között lenni? Akik szeretnek…

Joey végiggondolta a választ, fejében végigpörgette az elmúlt néhány nap eseményeit. – De, tényleg jobb így. Kezdek észhez térni. – Elmosolyodott. – Kezd minden jó lenni megint.

Joey kiment a konyhába, hogy vigyen egy pohár frissítőt Billy-nek. Amíg vizet engedett a pohárba, óhatatlanul is kihallgatta Leah telefonbeszélgetését.

– … és most olyan jó! Na, de mi van odaát? – A vonal túlsó végén valaki rövid választ adott. – Aha. Elhiszem, hogy ilyenkor sok a munka. De már jobban van, nem? – Néhány másodpercnyi szünet után folytatta. – Jól van, mondd meg neki, hogy erőt, egészséget kívánok! – Joey fejében ekkor fogalmazódott meg egy gondolat és mielőtt Leah letette volna a telefont, megkopogtatta a vállát. – Várj egy picit.

– Seth az? – suttogta a nő.

– Igen. – tátogta Leah. – Akarsz…?

– Igen, köszi. – Leah néhány percre eltűnt a nappaliban, Joey pedig izgatottan, mégis bátortalanul szólt bele a kagylóba. – Seth?

– Joey? Te vagy az? – Seth hangjában nem volt élet, fásultnak, beletörődőnek tűnt.

– Igen. Seth, valami baj van? – A nő azt gondolta, a nagybátyja állapota rosszabbodott, ezért olyan színtelen a férfi hangja.

A valóság azonban az volt, hogy a férfinak a ház körüli teendők mellett is túl sok ideje maradt gondolkozni. Különösen a kapcsolatukról. Az elmúlt egy hétben nem találta a helyét és a lánnyal folytatott, szinte napi rendszerességű telefonbeszélgetések sem segítettek.

Azok a hívások szó szerint a semmiről szóltak, üres locsogás volt az egész, mintha két vadidegen társalgott volna. Mintha mindkettejüket rákényszeríttették volna a beszédre.

Úgy érezte, valami végleg kiveszett a kapcsolatukból, úgy érezte, talán már a barátságuk sem lehet a régi. Azt hitte, a távollét, az idő majd segít, hogy minden világosabb, egyszerűbb lesz, most mégis kezdte elhagyni az optimizmusa.

Gyötrődött a bizonytalanság miatt, Joey-nak mégsem akarta mindezt elmondani. – Nem, nincs semmi baj. Csak egy kicsit fáradt vagyok, hosszú volt a nap.

– Megértem. – Joey belsejében vibrált valami; feszültség, izgalom – nem tudta megmagyarázni. Csupán azt tudta, hogy ez most jóleső bizsergés, a reményteli várakozás jóleső érzése. Rövid hallgatás után megszólalt. – Seth?

– Igen?

– Mikor jössz haza?

A férfi nagyot sóhajtott. A mostani kételyeivel valahogy nem siettette volna a hazatérését, nem vágyott vissza. – Nem tudom. Egy hét még biztosan lesz, talán több is. – A vonal másik fele elnémult. – Joey?

A lány megköszörülte a torkát. – Itt vagyok. Hm… Annyira rosszul van a bácsikád?

– Hát…

– Persze, megértem. Tudom, hogy szükségük van rád.

– Joey, minden rendben van?

– Igen, persze. Csak azt hittem, hamarabb látlak. Tudod, nagyon… hiányzol.

Seth-nek néhány másodpercig emésztenie kellett a hallottakat. – Tudom, hiányoznak a barátok. De addig ott vannak a többiek.

– Igen, de nekem nem a barátok hiányoznak. Nekem csak egy… nagyon fontos ember hiányzik.

– Fontos ember?

– Seth, te nem csak a barátom vagy, remélem, tudod. Csak hát, be kell látnom, nem vagyok normális, hogy… Te igazán szeretsz, igaz? Vagy már teljesen elrontottam?

– Nem… – Seth azzal akarta befejezni a mondatot, hogy ’ tudom ’. Azt akarta mondani, ’ Nem tudom. ’, de a lány a szavába vágott.

– Akkor siess haza! Ha tudsz, gyere!

A férfi meglepődött, összezavarodott. – Tényleg?

– Tényleg. Nem ígérem, hogy azonnal a karjaidba vetem magam, de… nagyon szeretném, hogy ez működjön. – Joey csupán egy újabb, hatalmas sóhajt hallott.

– Akkor… Akkor majd sietek. – Kihallatszott a jókedv a bársonyos hangból és a nő kezdett megnyugodni és egyúttal felvillanyozódni is – ahogy Seth is.

– Itt foglak várni!

Joey szája még a búcsúzásuk után is fülig ért, úgy sétált vissza a nappaliba. Legnagyobb meglepetésére Jacobot ott találta Leah mellett. Nem vette észre, mikor surrant vissza a férfi és azon járt az agya, hogy vajon mennyit hallhatott a beszélgetésből, amikor azonban Jacob egy pillanatra felé fordult, minden kételye elszállt. A sokat sejtető, huncut mosoly és a derűs tekintet mindent elárult.

A következő héten Joey minden nap beszélt Seth-tel. Már nem csupán az időjárás és a beteg nagybácsi szolgált témául, kezdtek újra feloldódni, mindent megosztani egymással.

A nő egyre jobban várta vissza Seth-et; úgy érezte, most már képes lesz úgy viselkedni vele, ahogyan azelőtt, képes lesz megnyílni és pozitívan fogadni a férfi közeledését.

És azzal is tisztában volt, hogy ebben mekkora része van Jacobnak.

A férfi szinte minden nap beugrott valamiért a vegyeskereskedésbe és már nem sietett annyira haza, mint a megismerkedésük legelején. Nagyon sokat beszélgettek; kezdték egyre jobban megismerni és megkedvelni egymást. Beszélgettek a gyerekkorukról, az idilli családi életről, arról, hogy milyen stílusú zenét szeretnek, mi a kedvenc háziállatuk, milyen csínyeket követtek el az iskolában és otthon.

Egy hét alatt, persze, nem lehet kiismerni egy embert, de ők eleget megtudtak egymásról ahhoz, hogy tudják, felesleges volt utálkozniuk a kezdetekkor.

Mindenről beszéltek, csak a legfőbb problémáikról nem – azokat meg akarták tartani saját maguknak.

Jó barátok lettek és bár a nő semmit sem vett észre ebből, Jacob tudatosan viselkedett vele egyre közvetlenebbül. Minden találkozásukkor talált rá alkalmat, hogy megérintse Joeyt, aki így fokozatosan felengedett és már nem csak Jacob, a többi férfi közelsége is egyre kevesebb aggodalmat okozott számára. Még nem ölelt volna át szorosan senkit, de nem zavarta, ha Jacob megfogta a karját, a kezét, vagy átkarolta a vállát.

Joey igazán kezdett visszatérni a valós életbe és ennek mindketten határozottan örültek…