Titkos Történet - 27. Fejezet

Eltelt két hét, és Dan elmondta Monának, hogy mielőtt folytatnák a turnét, két napra hazamennek.

Danny Olihoz ment először.

A szőke nő szenvedélyes csókkal üdvözölte párját, aki viszonozta azt, aztán elengedte őt. Leültek a nappaliban és beszélgetni kezdtek. A férfi mesélt a turnéról, hogy milyen helyeken járt, aztán végighallgatta a nőt is, aki szintén mesélt az elmúlt másfél hónapjáról. Órákat töltöttek így együtt, de ennél közelebb nem kerültek egymáshoz. Olivia egész délután érezte, hogy párja valamiért feszeng, és hiába vetett be mindent, hogy a férfi feloldódjon, nem járt sikerrel. Ezt a furcsa érzést leszámítva minden rendben volt; átölelték, simogatták, megcsókolták egymást, de a feszültség gátat szabott minden másnak. Estére a lány feje megfájdult, így a remélt együttlétből semmi sem lett. Dan inkább elköszönt a nőtől, és elindult, hogy másokat is meglátogasson.

Mona dudorászva állt meg a lakásuk ajtaja előtt és elkezdte keresni a kulcsot. Hangosan énekelt egy dalt, miközben a kulcsot betolta a zárba és elfordította azt, de rájött, hogy fölöslegesen bíbelődött a zár kinyitásával, mert az be sem volt zárva. A lakásba érve letette az új ruhákkal teli reklámtáskákat, és kieresztette a hangját.

So every time you hold me, hold me like this is the last time,

Every time you kiss me, kiss me like you’ll never see me again,

Every time you touch me, touch me like this is the last time,

Promise that you’ll love me, love me like you’ll never see me again…

Az utolsó sor végére szomorúan csillogott a szeme, és bár igyekezett kiverni a fejéből a lehangoló gondolatokat, egy cseppnyi keserűség azért mindig ott bujkált a halvány mosoly mögött.

Elindult a nappali felé, hogy leroskadjon a kényelmes kanapéra, de amint a helyes irányba fordult, ismerős alakot pillantott meg.

Dan támaszkodott az ajtófélfának fekete ingben, bő farmerban, tökéletes göndör fürtjeivel és mindig ragyogó, kék szemével. Különös arckifejezést öltött; komolynak, meghatottnak, várakozónak tűnt. Pillantása átható volt, és ahogy bámulta a meglepett nőt, az megborzongott. Mona hirtelen azt sem tudta, mit tegyen, ekkor azonban Danny felegyenesedett és határozott léptekkel elindult felé. Amikor már csak karnyújtásnyira volt tőle, a férfi megállt Mona előtt, és kérdőn nézett le rá, mert kicsit megzavarta, hogy még egyetlen szót sem szóltak egymáshoz, és Mona vegyes érzéseket sejtető arcjátéka sem segített. Aztán mégis elhatározta magát; kinyújtotta a karját, megragadta a nőt a derekánál, és magához húzta. Mona nem ellenkezett; arcát belefúrta a férfi megszokott illatát árasztó mellkasába, karjait átvetette Dan nyakán, és hagyta, hogy belevesszen a meleg ölelésbe. Danny a nő feje búbjára hajtotta állát, és így maradtak hosszú percekig.

Amikor a nő kibontakozott Dan öleléséből, felnézett rá és mosolygott.

– Örülök, hogy itt vagy. – mondta, Danny pedig megsimogatta az arcát – De nem számítottam rád; azt hittem, Olival meg a családoddal töltöd ezt a két napot.

– Hát, tőle jöttem, de még ma akartalak látni téged is. – mosolyodott el ő is, és megpuszilta a lány homlokát. Mona kicsit zavarban volt, de örült a férfi közelségének.

Néhány perc múlva csatlakoztak Chloehoz a nappaliban, aki érdeklődve figyelte minden egyes mozdulatukat.

– Elle hol van?

– Elment Doughoz. – válaszolt Chloe helyett Dan egy félreérthetetlen mosoly kíséretében.

– És te, Chloe, mit csinálsz este? – kérdezte most valóban Chloetól a lány.

– Jamie átjön, azt mondta, van egy meglepetése számomra… – pirult el a nő.

– Ajaj, Jamie meglepetéseit ismerjük, úgyhogy, Mona, jobban tennéd, ha inkább meglépnél velem az estére. – vigyorgott Dan, és a lányra kacsintott. – Mit szólsz egy vacsihoz?

– Rendben, csak ne puccos helyre menjünk. – kérte a szempilláit rebegtetve, fél mosollyal Mona.

– Rendben, ezen nem fog múlni! Javíthatatlan vagy… – mosolygott Dan is.

A lány gyorsan átöltözött, és negyed óra múlva már a férfi erős karjába karolva tartott a városközpont felé. Útközben megbeszélték az elmúlt hetek eseményeit, Danny részletesen leírta az élményeit, érzelemgazdagon, akár egy író, aztán hallgattak egy kicsit.

– Nagyon hiányoztál. – törte meg a beállt csendet suttogásával Danny. Mona felé fordította tekintetét és halványan mosolygott, de amit a férfi arcán látott, megrettentette. Danny egy másodpercre sem vette le róla a szemét, pillantásával szinte behabzsolta őt, úgy, ahogy volt, és mindeközben még közelebb húzta magához a nőt, aki nem tudta mire vélni ezt a számára furcsa megnyilvánulást. Csak bámult a férfi kék szemébe, és leplezte zavarát.

– Te is nekem… – válaszolt végül, és lesütötte a szemét.

A korai vacsora kellemesen telt el, baráti hangulatban, beszélgetéssel. Amikor végeztek, Dan az órájára pillantott, és úgy látta, még túl korai lenne hazamenni, nem akarta megzavarni Jamie-éket.

– Kicsit még korán van, hogy visszamenjünk, de ha van kedved, mutatok valamit.

– Rendben. – bólintott rá a lány.

Elindultak a Temze partja felé, és egy darabon végigsétáltak a folyó mentén. Bár ők ezt nem vették észre, többen is felfigyeltek rájuk útközben…

A páros egy hirtelen kanyarral visszafordult a koraesti forgalomtól zajos utcák felé, és néhány perc alatt elértek egy ódon épülethez, mely, mint később kiderült, egy olcsó hotel volt, amit régen, miután megszűnt árvaházként működni és felújították, híres művészek is látogattak.

A bejárat előtt Dan megfogta a nő kezét és elindultak. Még odaköszönt az idős portásnak, aki évekkel korábbról ismerte őt, mivel a banda indulásakor a srác is lakott itt, aztán célba vették a lépcsőt. Mona megtorpant és értetlenül nézett a srácra, ő viszont újra megragadta a kezét, és magával rántotta.

– Siess, alig maradt időnk! – zihálta, miközben futottak fel a lépcsőn.

– De hova megyünk?

– Fel!

Mire felértek a nyolc és feledik emeletre, Mona már csak vánszorgott és szidta a srácot, amiért felrángatta oda, és persze azért is, mert még mindig nem tudta, hova mennek. Danny is kimelegedett, de ő csak mosolygott a lány szenvedésén. Megálltak egy csapóajtó előtt, és Dan kitárta azt, míg másik kezével Monát tartotta, aki az oxigénhiánytól éppen összeesni készült.

Amikor az ajtó kicsapódott, Mona ragyogó fényárban találta magát. A férfi előreengedte, majd miután mindketten kiléptek a tetőre, visszacsapódott az ajtó. A csapóajtótól egy-két méterre megálltak, Dan elült a földre és lehúzta magához a lányt is. Átkarolta a még mindig ziháló lányt, letörölte a verejtéket az arcáról, majd Mona a vállára hajtotta fejét, és így nézték a naplementét egyetlen szó nélkül. Az ég olyan volt, mintha lángolna: a lobogó vörös végigfolyt az elszórt felhőkön, aztán átadta helyét az élénk narancsnak, mely olyan fénybe vonta az egész várost, amilyet az a legszikrázóbb napsütésben sem lát, végül a felhők rózsaszín vattacukorrá változtak, melyekből az arra járó sirályok csíphettek egy darabot, és melyek végül belevesztek az izgalmas lila szirupba, melynek íze mindig olyan, amilyennek éppen képzeljük.

Amint az utolsó színfoszlány is eltűnt az égről, Danny elengedte Monát, és végignyúlt a talajon. Mona is követte a példáját.

– Gyönyörű volt! – sóhajtott egy nagyot a lány – Köszönöm, hogy elhoztál. – és közelebb bújt a férfihoz.

– Bármikor, ha éppen a városban vagyok. – mosolygott Dan, majd folytatta – Itt szerettem meg igazán a naplementéket. Boltonban is megnéztem néha, de itt sokkal fontosabbá vált, mint azt valaha is gondoltam volna. Amikor itt laktam, nagyon egyedül voltam; hiányzott a családom, a barátaim, a szülőváros… De ha ide feljöttem, negyed órára önmagam lehettem és elfelejtettem minden problémámat. Aztán csak feküdtem itt, és bámultam a csillagokat, míg káprázni kezdett a szemem.

Mona elmosolyodott. – Sosem gondoltam volna rólad, hogy ennyire szentimentális vagy. Tudtam, hogy érzékenyebb vagy, mint amilyennek tűnsz, de ez meglepett.

– Nem vagyok szentimentális, csak… – Dan gondolkodott, mit mondjon, aztán elmosolyodott. – Na, jó, talán tényleg az vagyok. Egy érzékeny srác, aki nem bírja a magányt… Úgyhogy gyere ide gyorsan! – azzal magára húzta a lányt, aki kapálózott, de Dan nem engedte el. – Pihenj, Mona! – nevetett a srác.

Mona végül feladta, és a férfi nyakához tolta homlokát, így feküdtek egymás karjaiban. Később a lány visszafeküdt a földre, hogy lássa az egymás után felbukkanó apró szikrákat az égen, de azért szorosan hozzásimult a férfihez. Miközben az eget kémlelték, Dan mesélt valamit Monának, aki annyira elfáradt a koncentrálásban, hogy lassan el is aludt. Mivel oda még az utca zaja sem szűrődött fel, Dan szinte azonnal észrevette a lány egyenletes szuszogásáról, hogy elaludt. Nézte a nyugodt arcot, és nem tudta megállni, hogy homlokon ne csókolja Monát. Hagyta egy kicsit pihenni, aztán simogatni kezdte az arcát, közben pedig a nevét suttogta. Mona erre feleletként ugyanazt a doromboló hangot hallatta, amit korábban is, ébredés közben. Dan ettől elmosolyodott és tovább szólongatta. Eszébe jutott, hogy azon a régi reggelen csak egy csókkal tudta felébreszteni a nőt, de ezt most nem tartotta jó ötletnek. Mona végül csók nélkül is felébredt, és elindultak Chloe-ékhoz.

Amikor hazaértek, a lakásban csend volt, és mivel mindketten fáradtak voltak, úgy döntöttek, nem folytatják az estét. Mona szerette volna, hogy a férfi vele maradjon, de úgy gondolta, hogy az éjszakát Oliviával fogja tölteni, ezért fel sem merült benne, hogy megkérdezze, ott maradna-e? Lassan búcsúzott volna tőle, de Dan olyan tanácstalanul toporgott az ajtóban, hogy muszáj volt megkérdeznie, mi baja.

– Nincs baj, csak…

– Csak mi?

– Nem aludhatnék ma itt? – Mona meglepődött a kérdés hallatán, és ez az arcára is kiült.

– Nem Oliviaval kellene ma lenned? Holnap este már mentek vissza, nem?

– De. De én ma inkább itt aludnék, ha nem gond…

– Nem, dehogy.

Mona kérdés nélkül a saját szobájába terelte Dannyt. Furcsállta a döntését, és gondolkodni is kezdett, mi lehet a baj, de a férfit nem akarta megkérdezni a dologról, ő maga pedig semmire sem jutott. A szobához érve jelezte Dannek, hogy ha neki úgy kényelmesebb, nyugodtan vetkőzzön le, nem fogja zavarni, ő pedig még visszament a fürdőbe zuhanyozni és fogat mosni. Tíz perc alatt végzett, és amikor visszaért, közölte Dannel, hogy még meg van a fogkeféje, ha szüksége van rá, és mosolygott. Amikor végre mindketten elkészültek, bebújtak a keskeny ágyba, szorosan egymáshoz simulva, hogy Dan ne essen le; még beszéltek néhány szót, aztán, miközben a férfi cirógatta Mona karját, mindketten elaludtak.

Másnap reggel Oli fáradtan kelt fel az ágyából, magára kapta hófehér szatén köntösét és kiment a konyhába kávét főzni. Miközben a kávéra várt, készített két pirítóst dzsemmel, és átfutotta az aznapi munkáját. A pirítósok elfogyasztása után öntött magának egy bögre erős feketét, és a gőzölgő itallal a kezében kinyitotta apartmanja ajtaját, hogy behozza a reggeli újságot. A címlapon a brit család egyik tagja pózolt valamilyen jótékonysági rendezvény megszervezése kapcsán, de ez nem kötötte le a fiatal nő figyelmét. Lapozgatni kezdte az újságot, elolvasta az időjárás jelentést, a friss pletykákat, majd újra lapozott. Amikor meglátta a negyed oldalt betöltő fotót, a lélegzete is elakadt. A képen Danny volt Monával, amint a rakparton sétálnak, a cikkhez tartozó szalagcím pedig a következő volt: ’Danny Jones titkos szerelme? ’

A nő arca eltorzult a haragtól, és a telefonért nyúlt.