Titkos Történet - 12.

Szombat délelőtt van, se munka, se kötelező zenekari elfoglaltság; Mona elment fürdeni, Doguie pedig csatlakozott Chloehoz egy kiadós reggeli erejéig. A félhosszú, szőkés hajú srác úgy falta a sonkás tojását, mint aki legalább egy hete nem evett, hozzá ropogós, aranyhéjú kenyeret tömött a szájába. Chloe örömmel nézte, ahogy a vele szemközt ülő fiatal fiú eszik; ha nem hagyta volna ki megrögzötten a reggelit, most nyálcsorgatva követte volna Dougie példáját, olyan jóízűen falatozott. Ehelyett azonban csak a frissen facsart nagy pohár narancslevéből kortyolgatott, és mosolygott magában.

Miután Dougie nyelt egy hatalmasat és egy húzásra felhörpintette a kávéja felét, felpillantott, és zavarba jött.

– Bocs – vigyorodott el –, nem szoktam így tömni magamba a kaját, de majd’ éhen haltam, és ez a tojás amúgy is olyan finom!

– Ne mentegetőzz, egyél nyugodtan. – mosolygott tovább a lány – Gondolom, kifáradtatok az éjjel… – nézett sejtelmesen az összezavarodott Dougie-ra.

– Mi? Ezt most mire mondtad?

– Arra, hogy biztosan azért vagy ilyen éhes, mert mozgalmas éjszakátok volt… Tudod, neked és Monának… – meresztgette a szemeit is utalásként Chloe.

Dougie néhány pillanatig némán gondolkodott, miközben értetlen arckifejezéssel bámulta a barna lányt, majd egy rövid szisszenés után elvigyorodott.

– Ja, nem, úgy nem nyúlunk egymáshoz. Tudod, Chloe, ez csak álkapcsolat…

– Igen, azt tudom. Meg azt is, hogy kivétel nélkül minden éjjel együtt alszotok, összebújva, hogy megcsókoljátok egymást, meg még ki tudja, mi mást csináltok. Ne mondd, hogy sosem történt ennél több!

– Pedig nem. – fejezte be reggelijét Doug, és már csak gyümölcslevet iszogatott – Azt nem mondom, hogy Mona nem ébreszt bennem más gondolatokat is, hiszen férfi vagyok, de akkor sem lépünk át bizonyos határokat.

Chloe hosszan nézte a srácot egyetlen szó nélkül, majd felhajtotta a maradék narancslevet, a poharat letette maga elé, és megtörölte a száját.

– Értem. Csak azt nem, hogyan tudod megállni, és persze Mona is. Semmit sem érzel iránta? – ráncolta a homlokát Chloe.

– Dehogynem. Csak nem úgy, ahogy te gondolod. Több mint két hete minden szabadidőmet vele töltöm, egy nagyon helyes és szórakoztató lánnyal, aki mostanra az összes titkomat és álmomat ismeri. Ha akarnám, egy pillanat alatt bele tudnék szeretni. Ő az első lány az életemben, aki teljesen megért és el is fogad olyannak, amilyen vagyok. Minden együtt töltött percet élvezek, és várom is, hogy vele lehessek, de… mindegy. Az a lényeg, hogy nem akarok beleszeretni, nem engedem meg magamnak.

– De miért? Annyira jól kijöttök, és kívülálló szemmel is olyan jól passzoltok.

– Nem lehet… Megbeszéltük már az elején, hogy ez csak egy ideiglenes dolog. Chloe, én szeretem Monát, és iszonyatosan ragaszkodom hozzá, de ez nem szerelem. Ő nem mellettem lesz igazán boldog, és valahogy azt érzem, hogy én sem mellette, most akármennyire is az ellenkezője tűnik valószínűbbnek.

– De…

– Te is tudod, hogy ez az egész miért alakult így, azt leszámítva persze, hogy én belehajszoltam mindkettőnket azzal a hülye beszólással, Úgy tekintek Monára, mint Danny barátnőjére, aki most még velem tölti az idejét, mielőtt megtalálná a hozzá való embert. Mert én hiszem, hogy ők még összejönnek, és az ember nem fekszik le a legjobb barátja csajával.

– Igen, de lehet, hogy Danny ugyanezt gondolja… Hogy nem is próbálja meg elhódítani tőled, hiszen mindenki abban a hitben van, hogy ti ketten komolyan együtt vagytok. Ő sem akarhatja ellopni tőled Monát. Amúgy is, honnan tudod, hogy Mona még mindig vonzódik Dannyhez? A bulit leszámítva minden találkozásuk botrányba fulladt, azóta pedig egyáltalán nem találkoznak. Honnan tudod, hogy Mona nem szeret beléd?

– Csak tudom. Látom a szemében, hogy még mindig gondol Danre, és ha találkoznának, az elhalványult érzések is újraélednének benne. És Dan-ben is. Bár arról fogalmam sincs, a haver mit érez. Legutoljára úgy tűnt, őszintén utálja Monát, de az óta sem a régi, valami hiányzik neki, tök sokat bambul maga elé. És hidd el, ez nem azt jelenti, hogy nincsenek gondolatai és totál idióta.

Mona erre a mondatra lépett ki a fürdőszobából. Rövid haja nedvesen tapadt ovális arcához, barna szemét a víztől összetapadt, sűrű fekete szempilla keretezte, matt fehér bőrét pedig csak az orcáin a meleg víztől megjelent piros rózsák tarkították. Hosszú, vékony nyakában még ott lógott egy tarka törölköző, homokórához hasonló alakját pedig tökéletesen kiadta a feszes farmer és a fekete csónaknyakú felső. Szögletes, fekete szemöldökét megemelve érdeklődött barátainál a beszélgetés témája iránt.

– Ki nem idióta? – törölgette meg a haját, majd ő is leült az asztalhoz egy pirítóssal és teával a kezében.

– Senki…

– Danny. – vágta rá Chloe kíváncsian várva Mona reakcióját, aki a fiú neve hallatán felkapta tekintetét az előtte heverő újságról, és némi habozás után kommentálta a felvetést.

– Dan nem idióta, csak nem tudja, mit akar. Illetve nem csak ez a baj vele; ő mindent akar, és ráadásul egyszerre… Ezért fogja egyszer nagyon megszívni, akkor talán majd meg tanul mértéket tartani.

– Szerintem már szív is… – meredt a virágmintás abroszra Dougie.

– Hm?

– Miért is? – hangzott el egyszerre Chloe és Mona szájából a kérdő megnyilvánulás, bár Chloe nagyon is tudta, mire gondol a srác.

– Ja, semmi, csak hangosan gondolkodtam.

Néhány perc hallgatás után Chloe hangja csendült fel.

– És, mit terveztek mára?

– Én semmit. – motyogta Mona az utolsó falat pirítóssal a szájában.

– Este át kellene mennünk Tom-hoz, bulit rendez…

– Menj csak, Dougie, vidd magaddal Chloet. Én nem szeretnék Dannel bulizni.

– Először is, Chloe amúgy is jönne – pillantott a srác a megnevezett nő irányába – mert Tom természetesen őt is meghívta, másodszor pedig Tommy azt mondta, hogy Danny nem jön, mert már van valamilyen programja. Szóval, egész nyugodtan eljöhetsz.

Mona Chloe-ra pillantott, mire az idősebb lány a szemével bíztatta barátnőjét, és hogy nyomatékosítsa véleményét, bólintott is egyet.

– Rendben, akkor megyek én is… – sóhajtotta a lány.

– Remek! Ja, azt még nem mondtam, hogy jelmezes buli lesz!

– Hát nem, ezt tényleg elfelejtetted említeni. – fintorgott Mona.

– Itt az alkalom, hogy végre szoknyában is lássalak! – csillant fel Dougie szeme – Én leszek James Bond, te meg az egyik Bond lány estélyiben. – dörzsölgette a tenyerét a srác – Már alig várom!

Mona csak a szemeit meresztgette, míg Chloe hangosan kuncogott barátnője rémült arca láttán.

– Én nem veszek fel szoknyát, sem ruhát. Amúgy is, megmondanád, honnan szerezzek most be egy estélyit?

– Hát tőlem! – vágta rá Chloe – Van egy nagyon dögös darabom, de sosem hordtam, mert igazából kicsi rám. – vigyorgott zavarában a lány – Tudjátok, utolsó darab, és azt hiszed, majd belepréseled magad valahogy…

Dougie és Mona összenéztek és hangos nevetésben törtek ki a lány magyarázkodása láttán.

Fél óra múlva a srác elment, hogy kerítsen magának egy csinos szmokingot, és a lányok is ruhapróbát tartottak. Chloe egyszerű szabású, nyakban megkötős, vörös estélyi ruhája tökéletesen illet Monára. A ruha hátulja mélyen kivágott volt, a nyakpánt kapcsától pedig hosszú fémlánc lógott le a lány hófehér háta közepéig, a végén egy szív alakú függővel. Körülbelül kétórányi keresgélés után a tökéletes piros cipőt is megtalálták az egyik London belvárosában kialakított üzletben. Hazaérve még előkerült az elmaradhatatlan vörös körömlakk és a rúzs is, a bódítóan édes parfüm, és készen is volt a végzet asszonya az alacsony lány személyében megtestesítve.

Chloe western hősnek öltözött, mert ahhoz minden kelléke megvolt, és hamarosan egy hihetetlenül elegáns és jóképű fiatalember kopogtatott az ajtón, aki feltűnően hasonlított mindenki kedvenc Dougie Poynterére.

Dougie mindkét lányt megdicsérte, és persze ő maga is begyűjtötte az elismeréseket, melyeket Chloe-ék csillogó szemmel, olvadozva osztogattak. Dougie mindkét lánynak a karját nyújtotta, és kikísérte őket a ház előtt várakozó fekete taxihoz. Útközben még nem mellékesen azt is megemlítette Monának, hogy sűrűbben viseljen a mostanihoz hasonló szexis ruhadarabokat, de legalább a nadrágját cserélje le szoknyára. Mona csak mosolygott, de ígéretet nem tett a fiúnak.

Tom házához érve kiszálltak és Mona idegesen sürgette barátait, hogy minél előbb menjenek be, mert tudta, hogy a srácok mind egy rakáson laknak, éppen ezért nem Dougie-nál töltötték az idejüket. Míg a lány idegesen forgolódott, nehogy meglássa valahol Dannyt, Dougie nevetve emlékeztette őt, hogy a srác nincs otthon, mert programja van.

Miután kifizették a taxit, Dougie magához ölelte a két lányt, és büszkén lépkedett a bejárathoz. A csöngetésre Harry nyitott ajtót, aki VIII. Henriknek öltözött, és amikor az újonnan érkezettek meglátták puffos térdnadrágban és harisnyában, harsány nevetésben törtek ki. Harry viszont nem győzte dicsérni őket, nem csak a lányokat, de barátját is.

Belépve egy egész tűrhető hangulatú buliban találták magukat, de azért még fel lehetett volna dobni jobban is. Tom köszöntötte őket, és az ő szeme is megakadt a fiatal nőkön, különösen Monán, akitől nem ezt a stílust szokták meg.

Bátran állíthatjuk, hogy Tom nézett ki a legröhejesebben, aki volt olyan bátor, hogy Rihannának öltözzön be, miniszoknyában, magas sarkúban és feszes topban. Miután tíz perc után sikerült abbahagyniuk Tom gúnyolását és a rajta való nevetést, elvegyültek a tömegben.

Chloe beszélgetni kezdett a rég látott ismerősökkel, Dougie pedig elindult, hogy hozzon egy italt magának és Monának, aki megérkezése óta nem tudott hova nézni anélkül, hogy ne bámulta volna egy részeg férfi valamelyik társaságból.

Dougie már visszafelé tartott két koktéllal a kezében, amikor Mona előtt lassan eloszlott a tömeg, és egy ismerős kék szempárral találta szemben magát. Danny volt az, teljes életnagyságban. Dougie bajt szimatolva sietett vissza a lányhoz.