A srácok még aznap elindultak a turnéra, hiszen a következő nap már koncertjük volt. Harry, Dougie és Tom X-Boxoztak.
Dougie köre éppen véget ért, és a helyét Tom vette át a Harry elleni harcban, a fiatal srác pedig éppen megfelelőnek találta az időt, hogy beszélgessen Dannyvel, aki kicsit hátrébb, egy széken ülve nézte a mellettük elsuhanó tájat, miközben belemélyedt az IPodjából szóló zenébe. Doug leült mellé, és megvárta, míg a férfi felé fordítja figyelmét. Amikor Danny végre észrevette a srácot maga mellett, elkerekedett szemmel figyelte barátja bugyuta arckifejezését. Doug sokat sejtetően vigyorgott, közben pedig meg-megemelte a szemöldökét, amit Danny természetesen nem értett. Aztán a srác a vállára tette a kezét. – Látom, mégsem vagy olyan balfasz, mint amilyennek tűntél… – Dan még mindig nem tudta pontosan, barátja mire is mondja ezt, de abban biztos volt, hogy Mona miatt van. Erről viszont eszébe jutott, amit az éjjel a lány mondott, és most ő vágott vissza unottan.
– Én meg látom, hogy te nagyon is az vagy. Vagy voltál… – Most Doug vágott értetlen arcot.
– Miről beszélsz, haver?
Danny csak mosolygott egyet, aztán elfordult. – Mindegy, Dougie, mindegy. – Visszakapcsolta a zenét, mert ilyen szintű beszélgetésbe most nem akart bonyolódni, Doug viszont kihúzta a füléből a fülhallgatót és ezúttal teljesen komolyan nézett barátjára.
– Nem tudom, mi van köztetek, de nagyon vigyázz rá, és ezúttal igyekezz nem megbántani. – Dan elgondolkozva hallgatta barátját, és bár ők ezt nem látták, erre a beszélgetésre már Harryék is odafigyeltek.
– Nem fogom bántani.
– Rendben, de van még valami. Ha többet akarsz tőle barátságnál, előbb szakíts Olival. Ne szívasd meg őket! – Az idősebb férfi erre már nem válaszolt; nézte még egy kicsit a másik férfit, aztán visszafordult az ablakhoz.
Monán először az irodában észleltek változást; sugárzott belőle a jókedv és a boldogság. Chloe már nem bírta tovább, majd’ szétvetette a kíváncsiság. Az ebédszünetben leült a nő mellé, és egyenesen nekiszegezte a kérdést.
– Mona, összejöttél Dannyvel az éjjel? – a nő meglepődve nézett rá, de aztán válaszolt.
– Nem, dehogy. Neki ott van Oli… – komorodott el egy kicsit –, de végleg kibékültünk. Annyira jó volt az éjjel, olyan kedves volt! Pont úgy, mint amikor találkoztunk. – mosolygott álmodozón Mona.
– De nem rossz így? Úgy értem, én eddig azt hittem, te nem a barátja szeretnél lenni…
– Hát, nézd, Olit sosem fogja otthagyni értem, ez nyilvánvaló, úgyhogy beletörődtem a szerepembe. De inkább vagyok egy nagyon jó barátja, mint az ellensége, csak ne nagyon kelljen együtt látnom azzal a hárpiával. – A barátnők elmosolyodtak, aztán nekiláttak az ebédjüknek.
Mivel előző éjjel egyikük sem aludt sokat, a kései vacsora után mindannyian lefeküdtek; csak Elle nézte még a tévét, mert ő napközben is aludt már.
Mona fáradtan feküdt az ágyában, de még bámulta egy kicsit a plafont; Dannyn gondolkodott, és hogy milyen nehéz lesz neki, ha együtt látja a barátnőjével. Már kezdett lecsukódni a szeme, amikor megcsörrent a mobiltelefonja. Szitkozódva vette kezébe a készüléket, de amikor meglátta a kijelzőn a hívó nevét, minden dühe elszállt, és elindította a beszélgetést.
– Szia, Dan!
– Szia! Nem zavarlak? Gondolom, te is fáradt vagy, mint én, de eddig nem tudtalak hívni.
–Igen, fáradt vagyok, de nem zavarsz. Örülök, hogy felhívtál.
– Akkor jó. És mit csinálsz?
– Hát, csak… – és lényegtelen dolgokról kezdtek beszélgetni, de Mona nem bánta, csak kapcsolatban legyenek. Akkor sem bánta, amikor letették a telefont, és meglátta, hogy a kijelző szerint több mint egy órát beszéltek a semmiről.
Innentől kezdve a telefonhívások szinte mindennapossá váltak, és időközben teljesen kiismerték egymást; befejezték egymás mondatait, tudták, mire mit fognak reagálni, már a hangszínről tudták, hogy a másiknak rossz napja van. Mona időnként kisebb ajándékokat is kapott a férfitól, ha az meglátott valamit, ami szerinte tetszene a nőnek.
A barátaik érdeklődve figyelték a kapcsolatuk alakulását, de mivel sosem hallottak egyetlen intimebb megszólítást, vagy csak utalást egy mélyebb kapcsolatra, egy idő után felhagytak a kombinálással.
A banda már egy hónapja úton volt, és a koncertek sikerére való tekintettel további dátumokat tettek közzé, melyekkel a turné három hónaposra bővült. Egy péntek délután éppen ezt közölte Dan Monával, amikor a lány hallotta, hogy valaki kopogtat a bejárati ajtón, de mivel ő még beszélt, Chloe nyitott ajtót.
– … hát, így rossz, hogy sokáig lesztek távol, de legalább látszik, mennyire szeretnek titeket.
– Igen… – Hosszú hallgatás után a férfi folytatta. – Mona, van valami, amit már egy hete szeretnék megkérdezni…
– Mondd csak.
– Te miért nem jöttél a csajokkal múltkor? Mindenki itt volt, csak te nem.
–Dol…
– Ne is folytasd, tudom, hogy dolgoztál, de Chloe is el tudott jönni…
– Igen, de valakinek bent is kellett maradni. – próbálta kimagyarázni magát, de Dan érezte, hogy a lány Olívia miatt nem akart menni. Nem említette neki, de érezte, hogy ez lehetett a probléma.
– Jól van, csak kár, hogy nem jöttél, szerettelek volna látni végre. Na, de mindegy, mennem kell, jön a tévés interjú, amit múltkor mondtam.
– Rendben. Akkor jó szórakozást, vagy mi! – nevette el magát Mona.
– Köszi. Jó legyél!
– Te is. Szia!
– Szia!
A nő lerakta maga mellé a telefont és nagyot sóhajtott. Zavarta, hogy bár megígérték egymásnak, hogy többé nem hazudnak, ő képtelen betartani az ígéretét. Az önmarcangolástól Chloe kiáltása mentette meg.
– Mona! Leveled jött… Dannytől. Most beszéltetek, nem?
– De. Ideadod?
– Aha, tessék. – azzal a hajcsavarós nő magára hagyta a lányt, hogy nyugodtan elolvashassa a levelét.
Amikor Mona kibontotta a borítékot, egy vastag paksamétát vett ki belőle. Egy leporellós papírra felragasztott fényképgyűjtemény volt, minden második lapon, a fénykép mellett, egy-egy kis kommentárral, ami valójában egy összefüggő levél volt. Mona elámult Danny türelmén, hogy ezt így megcsinálta neki.
Az első fotón egy városkép volt látható, a háttérben dombos vidékkel, a másodikon kastély, a harmadikon egy sziklás vidék romokkal, a negyediken naplemente híddal, az ötödiken pedig a csillagos ég feketéllett. Mona ámulva nézte a képeket, aztán elkezdte olvasni a levelet.
Drága Mona,
Itt ülök az edinburghi hotelszobában és írom ezt a levelet. Remélem, tetszeni fognak a képek. Csodálatos helyeken jártam ma, és szeretném megosztani veled ezt az élményt.
Itt, az első képen láthatod a Princes Streetet a Royal Botanical Gardensszel, és egy kicsit az edinburghi kastélyból. Szerintem gyönyörű, Edingburgh hihetetlen hely. Egyszer vissza kell jönnöd ide velem, hogy te is lásd. – Mona elmosolyodott a gondolattól, hogy a srác vele együtt szeretne oda visszamenni. – Az edinburghi kastély gyönyörű, fönt, a dombról rálátsz az egész kertre, tele virágokkal.
Tényleg csodálatos.
A városnéző túrát busszal érdemes lebonyolítani, és itt ez remekül meg van oldva.
Így jutottam el Arthur’s Seathez is a Salisbury sziklákon, ami a Parlament mögött van. Ez egy hatalmas sziklás domb és kegyetlenül meg kell szenvedni azért, hogy feljuss a csúcsra, de a végén megéri. Csodálatos látvány tárult elém ott. Fent, a romoknál, ami egy kápolna volt valamikor, olyan különös érzésem volt; nem tudom leírni, de ha itt lettél volna, te biztosan értetted volna.
Ahogy este sétáltam, még elmentem a Forth folyóhoz, ott is a híres Firth of Forth Bridge-hez, vagy, ahogy másképp nevezik, a Forth Rail Bridge-hez. A parton leültem, és vártam az alkonyt. Káprázatos volt, te is láthatod. A vörös, a sárga, a lila keveréke, és az a gyönyörű híd. Megteltem érzelemmel. Csak ültem ott, és úgy éreztem, ez a pillanat tökéletes, csak volt valami fura érzésem. Aztán rájöttem, hogy valami még hiányzik: nincs kivel megosztani ezt a kis csodát.
Jó lett volna, ha itt vagy, biztosan tetszett volna…
Aztán lefeküdtem, és csak bámultam a sötét eget. Tele volt szikrázó csillagokkal, és akkor megint rád gondoltam. Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rád. Látni szeretnélek. Megölelni. Érezni az illatod. Hú, ez így túl sok! Szóval, csak annyi, hogy hiányzol. Nagyon…
Ölel: Dan
Amikor Mona elolvasta a levelet, azon kapta magát, hogy kicsordult a könnye. Danny őszinte vallomása mélyen érintette, és amikor újra végigolvasta, eszébe jutott valami. Dan talán már másképp gondol rá? Talán többnek tartja egyszerű barátnál?
Talán nem, de az biztos, hogy sokat jelent neki, és Monának most ez is elég volt.
Elővette a mobilját, és egy üzenetet írt, mert tudta, hogy a címzett már elfoglalt egy telefonbeszélgetéshez.
Szia!
Megkaptam a leveled. Köszönöm, hogy megosztottad velem ezt az élményt! Te is nagyon hiányzol nekem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése