Titkos Történet - 25. Fejezet

– Na, ki vele, mit csináltál vele a hotelban? A csajok szerint Mona azóta viselkedik ilyen furcsán, de nem mond nekik semmit.

– Semmit sem csináltam vele. – válaszolta Dan, közben pedig lesütött pillái alól a cipőjét kémlelte, és idegesen babrált az ujjaival.

– Dan, ugye te is tudod, hogy túl jól ismerlek ahhoz, hogy ne vegyem észre, ha hazudsz!

– Igen, tudom… – grimaszolt a férfi még mindig a padlót bámulva.

– Akkor?

– Akkor nem történt semmi. Csak átkaroltam, ő meg hozzám bújt. Ennél több tényleg nem történt, nem bántottam, Doug! – pillantott most fel barátjára.

– De biztos, hogy más nem volt, amiből bizalmasabb viszonyra következtethetne az ember? Bár a ti előéleteteket ismerve, már ez is túllépi a határaitokat…

– Nem volt más. Csak megsimogattam az arcát, mielőtt eljöttem, de akkor aludt.

– Értem. – Doug egy percig elgondolkozva állt, aztán bizalmasan nézett fel barátjára. – És nem is akartad, hogy több legyen?

– Dougie, ő a te volt barátnőd, előtte szakítottatok, és amúgy is, a srácok is ott voltak.

– Itt nem ez a kérdés. Szeretted volna, hogy több legyen köztetek? Még mindig úgy érzel iránta, mint két hónapja? Akarod még őt?

– Hagyjuk ezt, Dougie! – Dan lemondóan nézett a fiatal férfira. Sajnálta, hogy így kell viselkednie vele, de nem akarta megosztani a Mona iránti érzéseit éppen azzal az emberrel, aki eddig boldoggá tette a lányt.

Dougie látta barátján, mennyire nem akar erről az egészről beszélni, hogy zavarban van, és hogy a saját kétségei gyötrik, de most valahogy nem tudott együtt érezni vele, nem tudta elhinni, hogy a férfi hónapok alatt sem volt képes dűlőre jutni az érzéseit illetően. Még gondolkodott egy kicsit, aztán csak legyintett.

– Dan, te igazi balfasz vagy! – aztán megmarkolta a borosüveg nyakát, és visszament a többiekhez a kertbe.

Danny értetlenül állt a konyha közepén, nem tudta, mivel érdemelte ki ezt a kedves jelzőt, mint ahogy azt sem, barátja hova akart kilyukadni ezzel a sok kérdéssel. Később már nem gondolkodott Dougie-n, vagy az észjárásán, inkább visszatért Mona és a saját problémájához. Még mindig nem értette, mivel váltotta ki azt az indulatot a lányból. Azt érezte, hogy a megérkezésükkor nem megfelelően bánt vele, de úgy érezte, arra megvan a mentsége. Végiggondolta, mit szeretne, leltárt készített az érzéseiből a megismerkedésük napjától kezdve, és elszánta magát a kapcsolatukat illetően. Nagyon nehéz volt, de végül megtette, és ezek után számára érthető volt, hogy hirtelen nem tud megfelelően viselkedni a lánnyal. Csak remélni tudta, hogy helyesen döntött, és így lesz mindkettőjüknek a legjobb.

Miután ezt magában elrendezte, még mindig nem jött rá, mi más bosszanthatta fel Monát, de egyéb magyarázat híján elfogadta, hogy valószínűleg mégis a korábbi viselkedése vezetett a vitához.

Mire Dan újra csatlakozott barátaihoz a kertben, Doug már beszámolt nekik Monáék összetűzéséről, persze szigorúan részletek nélkül. Tomék csak annyit tudtak, hogy ők ketten megint összekaptak valamin, de amikor a srác leült közéjük, nem kezdték el faggatni; látták, hogy anélkül is eléggé feszült.

A vacsoránál Dan még találkozott Monával, de egyetlen szót sem szóltak egymáshoz. Mona szándékosan próbálta kikerülni a férfi tekintetét, de néha a szeme sarkából azért látta, ahogy Dan elgondolkodva figyeli őt, aztán egyik pillanatról a másikra el is kapja a tekintetét, és zavartan bámulja tovább a tányérját.

Vacsora után beszélgettek egy kicsit. Szóba került a lányok másnapi hazautazása, hiszen nekik még volt egy munkanapjuk a héten, az után pedig már csak a banda turnéjáról beszéltek, ami első körben legalább másfél hónap lesz, de hosszabbra is elnyúlhat. Giovannáék és Elle szinte egyszerre sóhajtott fel fájdalmasan a gondolattól, hogy ilyen hosszú ideig kell távol lenniük a szerelmeiktől, aztán közelebb is húzódtak hozzájuk, hogy kihasználhassák ezt a kis időt, ami még maradt. Chloe is odabújt Jamie-hez és halkan megjegyezte, hogy örül, hogy Jamie-nek nem kell olyan hosszú időre elmennie.

Dan csak ült szótlanul és arra gondolt, hogy ő most nem tud kit a karjaiba zárni indulás előtt, hiszen Oli nincs vele; Monának a másik oldalon pedig az jutott eszébe, hogy már megint itt ül teljesen egyedül a párok között, és hogy mennyire gyűlöli már ezt a helyzetet. Ráadásul ott ül vele szemben a férfi, akihez most ő is szívesen odabújna, és akiről tudja, hogy sosem kellene neki. Ezektől a gondolatoktól újfent eluralkodott rajta a kétségbeesés és a szomorúság, és szíve szerint valósággal elmenekült volna barátai köréből, de ezt nem tehette meg. Ehelyett inkább megkérdezte Tomot, hol aludhatna, és fáradtságra hivatkozva akart elbújni a neki szánt ágyban.

– Hm, nem t’om, Mona. Várj egy picit. – Tom végiggondolta, hány szobájuk van, és hova helyezhetné el a lányt. – Figyi, igazából szabad szobánk nincs, mert ami van, abba Chloet és Jamest akartam berakni, de Dan barátunk egyedül van. Múltkor se volt gond, gondoltam, most is aludhatnátok együtt. – A srác kérdőn nézett a lányra, de közben az járt a fejében, hogy nem rég kaptak össze Dannel, és Mona biztos nem akar majd vele maradni. Épphogy ez átfutott az agyán, már látta is Mona arcán, hogy nincs feldobva az ötlettől.

– Hát, ha nem baj, ma inkább egyedül alszom. Jó lesz ez a kanapé is. – mutatott a Dougie-ék és Chloe-ék alatt elterülő ülőalkalmatosságra. – Úgyis csak egy éjszakáról van szó.

– Jól van, ahogy akarod. – egyezett bele a szőke srác, látva, hogy fölösleges lenne győzködnie a lányt.

–Akkor inkább cseréljünk, majd én alszom itt, te meg menj fel az én szobámba. – szólt közbe Danny is.

– Maradj csak, utána úgyis csak mindenféle szedett-vedett helyeken aludhatsz.

– Nem, ragaszkodom hozzá. Mindjárt lehozom a cuccaim, és akkor felmehetsz.

– Ja, én meg lecserélem a huzatokat.

– Tényleg nem kell, srácok… – de nem folytatta, mert látta, hogy Dan és Tom hajthatatlan – Rendben – sóhajtott egy nagyot – de a huzatot nem kell lecserélni, ne fáradj vele.

Nem telt bele fél óra és Mona már letusolva feküdt a pihe-puha ágyban. Megnyugtató érzés volt abban az ágyban feküdnie, csak egyetlen bökkenő volt; az egész ágynemű Danny illatát árasztotta. Kicsit zavarta, hogy most sem tud szabadulni a férfi jelenlététől, még ha ilyen formában is, és már átkozta magát, amiért nem engedte Tomnak, hogy lecserélje a huzatot.

Időközben mindenki nyugovóra tért és a ház elcsendesedett, Mona pedig álomba merült. A kissé zavaros álomból még zavarba ejtőbb, ámbár ismerős zajok ébresztették fel a nőt. Mona megnézte az éjjeliszekrényen álló ébresztőórát, és meglepetésére az csak háromnegyed órával mutatott többet, mint mielőtt elaludt volna. Csak feküdt az ágyban, és úgy érezte, felettébb ismerős szituációba keveredett: a falakból minden irányból nyögések, sóhajok és kuncogás szűrődött át, épp, mint a legelső estéjén, ám ezúttal nem vadidegen emberek hangja töltötte meg a házat. Még legalább negyed órát forgolódott, mire végképp megunta kedvenc Dougie-ja, vagy éppen Izzy kiáltásait, és mivel mostanra a torka is kiszáradt, elindult a konyhába egy pohár vízért. Amíg az emeleti szobából leért a konyhába, eszébe jutott, hogy óvatosan kellene lépkednie, hiszen az út a konyhába a nappalin vezet át, és nem akarta felébreszteni Dant, de aztán elvetette ezt a lehetőséget, mondván, hogy a srác is betársulhatott valamelyik pajzán légyottba, szóval vajmi kevés esélye van, hogy belebotoljon a nappaliban. Ezen keserűen elmosolyodott, majd anélkül, hogy ránézett volna a kihúzott kanapéra, besétált a konyhába.

A konyhát csupán az utcáról beszűrődő fény világította meg, így Monának nehéz volt megtalálni a poharakat az ismeretlen helyiségben. Éppen sikerült egyre rátalálnia a csöpögtetőben, amikor egy furcsa zajtól halálra rémült, a pohár kicsúszott a kezéből, de a földhöz csapódva legnagyobb meglepetésére az nem tört el. Persze, mert műanyag pohár volt. Az ijedtségtől viszketni kezdett, és a nyakát vakarva fordult meg, hogy megnézze, mi állította meg kis híján a szívét. Amikor megfordult, Dannyvel találta szemben magát, aki az asztalnál ült és hangosan ropogtatta a száraz müzlijét, miközben a jelenetet látva mosolygott Monán. A lány megkövülten állt néhány másodpercig, aztán a szemét meresztve szólt a sráchoz.

– Jesszus, Danny, de megijesztettél!

– Tudom – vigyorgott a srác –, most visszakaptad a múltkorit.

– Milyen múltkorit?

– Amikor először találkoztunk nálatok. Emlékszel, hogy megijesztettél?

– Igen, tényleg. – nevette el magát Mona is. Visszafordult a csaphoz és engedett magának egy pohár vizet, aztán leült Dannel szemben. – Mit csinálsz itt a sötétben? – kortyolt egyet a langyos vízből.

– Unatkoztam, úgyhogy, gondoltam, eszem egy kis müzlit. – vonta meg a vállát Danny. – És te? Megszomjaztál?

– Igen, miután felébredtem a zajokra… – fintorgott Mona, Dan viszont nevetni kezdett.

– Te legalább el tudtál aludni, nekem még az se jött össze. Nagyon belelendültek…

– Igen. – mosolygott a lány is – Lophatok a müzlidből? – rebegtette meg a szempilláit, mire a srác mosolyogva közelebb tolta hozzá a dobozt, hogy vehessen belőle. – És várod már a turnét?

– Nem is tudom. Az egyik részem alig várja, hogy fent álljon a színpadon és nyúzza a húrokat, a másik meg inkább maradna a barátokkal meg a családdal.

– Ez természetes. Rossz hónapokig távol lenni a szeretteidtől, de a rajongók azért kárpótolnak, gondolom.

– Igen, de… – A mondatot már nem tudta befejezni, mert meztelen talpak hangjára lett figyelmes, és fél perccel később már látta is a zaj forrását. Tom jelent meg a lépcsőfordulóban fütyörészve, anyaszült meztelenül. Dan Monára kapta a tekintetét, aki az egészből semmit sem látott, aztán megragadta a kezét. – Ha nem akarsz valami nagyon csúnyát látni, gyere velem! – ám addigra már késő volt; a lány hátrafordult és nevetve, pirulva fordult vissza, bár ezt Dan nem láthatta a sötétben. A férfi felpattant és a kezénél fogva magával rántotta a lányt is. Még látták, ahogy Tom és a hatalmas csillag, mely a mellét díszítette, közelít feléjük, aztán eltűntek két óriási konyhabútor közötti résben. Mindkettőjüknek be kellett húzni a hasát, mert nagyon kicsi volt ott a hely. Egymással szemben szorongtak az aprócska helyen, és bár palástolták, zavarba jöttek. Dan lélegzete csiklandozta a lány homlokát, és az sem oldotta a feszültséget, hogy mivel egymáshoz kellett simulniuk, Mona a férfi csupasz mellkasára hajtotta a fejét.

Hallották, amint Tom megáll a közelükben, és kinyitódik a hűtő ajtaja. Ezután hosszú perecekig csak Tom fütyörészése, és a pakolgatás zaja hasított bele a beállt kínos csendbe.

– A francba, idefagynak a golyóim! – kapott a fejéhez, vagy éppen valami máshoz a szőkés srác, Danny pedig kis híján elnevette magát, de Mona a szájára tapasztotta a kezét, így elhallgattatva a férfit. Még ő is mosolygott, amikor Dan gyengéden megragadta az ajkain pihentetett kezet, és leemelte azt, de a kezét később sem engedte el; lágyan a sajátjába zárta és maga mellett tartotta. Eközben a hűtő ajtaja becsapódott, és már csak Tom bizonytalan lépteit hallották, ahogy a lépcsőn fölfelé próbált egyensúlyozni a jól megrakott tálcával. Miután minden zaj elült, a fiatalok kimásztak a bútorok közül, és visszafojtott nevetésben törtek ki.

– Na? Babyface még? – viccelődött Dan.

– Hát, ha csak az arcára gondolok, igen. – nevetett Mona – De nem tudom, hogy fogom kiheverni ezt a traumát. Egy darabig biztos ez a jelenet fog beugrani, ha ránézek.

– Huh, te szegény! – vigyorgott tovább a srác.

– Igen, én is így gondolom. De most már ideje visszamennem, hátha el tudok aludni. – azzal el is indult visszafelé, Dan pedig csak nézett utána. Éppen azon gondolkodott, hogy milyen nyugodtan tudtak beszélgetni, amikor valamilyen furcsa zaj csapta meg a fülét, majd Mona fojtott káromkodása hallatszott. Utána sietett, és a lányt a lépcső alján ülve találta, amint a lábát tapogatja egy ponton, és közben sziszeg a fájdalomtól.

– Mi történt? – kérdezte Dan aggódva, és leguggolt a lányhoz.

– Semmi. Belerúgtam valamibe, és kurvára fáj a lábam! – panaszkodott Mona.

– Mutasd!

– Nem, nincs semmi bajom, csak fáj…

Danny felállt, és a lány felé nyújtotta a kezét. – Gyere!

Mona értetlenül nézett fel az árnyékba borult arcra, és csak némi gondolkodás után helyezte kezét a férfi hatalmas tenyerébe. Dan gyengéden felhúzta a lányt, egészen közel magához, aztán suttogva szólt hozzá. – Maradj itt. Ha nem tudunk aludni, legalább beszélgethetünk.

A nő hosszan nézte Dant, miközben kezét az övében pihentette. Próbált kiolvasni valamit a fáradtságtól összeszűkült kék szemekből, de azon kívül, hogy a férfi őszintén mondta, hogy szívesen beszélgetne még vele, mást nem látott bennük. Végül bólintott, és visszasétált a kanapéhoz Dannyvel.

Miután mindketten bevackolták magukat, csendben feküdtek egymás mellett.

– Igazán elfáradhatnának már! – jegyezte meg Mona a szűnni nem akaró zajokra utalva teljesen komolyan, Danny viszont elnevette magát.

– Igen, bár én nem sajnálom tőlük. A helyükben én is ezt csinálnám.

– Én sem sajnálom tőlük, csak zavar, hogy a barátaim nyögését kell hallgatnom. Ez olyan zavarba ejtő. – válaszolta, de közben nem tudta kiverni a fejéből a gondolatot, hogy ha Oli most itt lenne, akkor még őket is hallgathatná.

Már maga előtt látta a párost, és emiatt még az élettől is elment a kedve.

– Értelek, de annyira azért nem lehet kínos. Chloét meg Dougie-t már hallhattad hasonló szituációban…

– Igen, Chloe-ékba belefutottam párszor, de Dougie-t és Elle-t sosem hallottam. Úgyhogy ez most rendes trauma. – mosolyodott el Mona, Dan fejébe viszont szöget ütött valami.

– Nem arra gondoltam,hogy Dougie-t és Elle-t hallottad… A Dougie-val való személyes tapasztalataidra céloztam.

– Ja, értem. De úgy sem hallottam.

– Mért, közben bedugjátok a fületeket, vagy mi? – mosolygott félszegen a srác.

– Nem. Mi… sosem voltunk úgy együtt.

– Értem. Vagyis, várj! Ezt most rosszul értettem, szerintem.

– Szerintem nem. Mi nem kerültünk ennyire közel egymáshoz.

Dan hosszan hallgatott, Mona pedig zavartan gondolkodott, hogy jó ötlet volt-e elárulni ezt.

– Miért nem? – fordult most Mona felé a srác, és a lehető legnagyobb nyugalmat erőltetve magára érdeklődött, bár a hangjába vegyült érzelem elárulta izgatottságát.

– Hagyjuk ezt, kérlek. – fordult most már Mona is Dan felé – Talán majd egyszer elmagyarázom, de most nem szeretném.

Danny bólintott és csöndben nézte tovább a lányt, aztán megemelte az egyik kezét, és végigsimított Mona arcán. A haját babrálta, Monát pedig minden egyes érintéstől kirázta a hideg, de azért állta a férfi átható pillantását. Aztán elmosolyodott.

– Dan, ne hidd, hogy azért, mert Dougie talált valaki mást, rögtön ráugrom az első utamba kerülő pasira! – Mona elkomolyodott, eltolta a férfi kezét, és csöndben bámult a szemébe. Arcizmai megfeszültek, szeme természetellenesen kezdett csillogni, és ő hátat fordított neki. Arra gondolt, hogy itt fekszik A Férfitól egy karnyújtásnyira, és tudta, hiába a közvetlenség, a meghitt kapcsolat és a vonzalom, mely nem biztos, hogy kölcsönös, ez az ember sosem lehet az övé. A szeme elfátyolosodott és kövér könnycsepp gördült végig az arcán. Próbálta visszafojtani könnyeit, megállítani a kitörni készülő zokogást, de nem járt sikerrel: a könny apró patakká duzzadt szemeiben, és ő hangtalanul sírt.

Danny csupán annyit látott, hogy a nő teste néha kissé megrázkódik, és mintha halk hüppögést is hallott volna.

– Mona, ne sírj! – érintette meg a hátát, és simogatni kezdte. Kis szünet után a lány rekedtes hangon válaszolt.

– Nem sírok!

– Ne hazudj, kérlek! – Dan át akart mászni a lány másik oldalára, hogy szemben legyen vele, de ott már nem volt elég hely, és ő leesett a kanapéról. A nő megijedt, de mielőtt még bármit is tehetett volna, a srác zavartan mosolyogva és játékosan szitkozódva felbukkant. Mona beljebb csúszott, és Dan lefeküdt mellé. Komolyan nézett a nő szemébe, melyet gazdája zavartan forgatott, hogy megállítsa végre könnyeit, de persze hasztalanul. Dan óvatosan megérintette a nedves arcot, és hüvelykujjával törölgetni kezdte a látszólag kiapadhatatlan könnypatakokat. A lány ezúttal nem tolta el a gyengéden gondoskodó kezet. Még szipogott egyet-kettőt, aztán abbahagyta a sírást. Szó nélkül bámulta a férfit, aki még mindig simogatta az arcát, aztán alig hallhatóan megszólalt.

– Ha azt akarod, hogy ne hazudjak, akkor ez legyen kölcsönös. Ne tettessünk tovább semmit; hogy utáljuk egymást és nem tűrjük meg egymás társaságát, legyünk önmagunk. Olyanok, mint első nap, és tegyük azt, amit szeretnénk, és ahogy szeretnénk. Azt szeretném, hogy ha kedvesen akarnék veled beszélgetni, azt megtehessem, és ne kelljen úgy tennem, mintha utálnálak, csak azért, mert te utálsz. Mert ez nem így van, és most valahogy az az érzésem, hogy te sem utálsz.

– És ha meg akarlak ölelni, azt is megtehessem…

– Igen. – válaszolt még mindig komolyan Mona, Dan viszont csak erre a megerősítésre várt, és magához húzta a lányt, aki a mellkasára hajtotta a fejét, és átkarolták egymást. Már nem számított, hogy Dan nem hívta Monát, hogy Mona Douggal járt előtte; elszállt minden sérelem, és csak a most vált lényegessé.

Danny még cirógatta egy kicsit a lány hátát, aztán mindketten elaludtak.

Másnap reggel Jamie-ék és Dougie-ék keltek fel először és mentek le a konyhába, ahol megdöbbenve látták meg az esküdt ellenségeket egymás karjaiban. Jamie kivételével mind összemosolyogtak. Nem kezdtek el spekulálni, hogy mi történhetett, vagy, hogy most hányadán állhatnak, csak az számított, hogy úgy tűnt, végre szent a béke.

Még akkor sem kezdtek el kérdezősködni, amikor Dannyék felébredtek; elég volt látniuk, hogy barátaik valóban jól kijönnek egymással. A reggelinél már a többieknek is feltűnt a közvetlen viselkedésük, és először kérdőn néztek barátaikra, de ők sem firtatták a dolgot.

Chloe-éknak hamarosan indulniuk kellett, ezért bepakolták a holmijukat Jamie autójába és elkezdtek búcsúzkodni. Mona mindenkit végigpuszilt, és sok sikert kívánt a srácoknak a turnéhoz, aztán megállt Danny előtt.

– Vigyázz magadra!

– Vigyázok, de te is. – mosolygott le rá a férfi, aztán csak álltak egymással szemben egy percig, mert nem tudták, mit mondjanak. Danny elkapta a lányról a tekintetét, a cipőjét nézte egy pillanatra, közben az állkapcsa megfeszült, aztán zavartan nézett vissza a nőre. – Hiányozni fogsz! – majd szorosan magához ölelte Monát, aki lehunyt szemmel viszonozta az ölelést.

A kis társaság érdeklődve figyelte a jelenetet, de továbbra sem reagáltak semmit, csak Giovanna tűnt elgondolkodottnak, bár rosszindulat nem látszott rajta.

Végül a lányok beszálltak Jamie mellé az autóba és elindultak London felé, hogy elkezdődjön egy újabb fárasztó munkanap.