Titkos Történet - 24. Fejezet

A fiúk elmentek és a szoba elcsendesedett. Mona egyedül feküdt az oldalán és gondolkodott. Úgy érzete, képtelen visszaaludni, annyi minden kavargott a fejében; nem tudott rendet teremteni az érzései között. Nem akart újabb bonyodalmat magának Danny miatt – akármilyen rossz is a kapcsolatuk, Olinak sem akart rosszat. Nem tudta, Danny mit érez iránta, mit gondol, hogyan akarja folytatni a kapcsolatukat, csak annyit tudott, hogy nagyon egyedül érzi magát és hihetetlenül hiányzik neki a férfi. Vágyott a közelségére, a nyugalomra, amit a karjaiban megtalált, de úgy érezte, vágyai örökké beteljesítetlenek maradnak.

Átfordult a másik oldalára, és tenyere végigsiklott a lepedőn a takaró alatt. A hely, ahol a férfi negyed órával azelőtt feküdt, még meleg volt, és minden Dan illatát árasztotta. Mona az arcához emelte a kispárnát, és mélyen beszívta az illatot. Egy kis ideig úgy érezte, újra Dan mellett fekszik, és ő átkarolja, de amikor kinyitotta a szemét, a sötét szobában találta magát, egyedül az ágyban. Elkeseredésében átmászott a srác oldalára, hogy legalább egy kicsit érezzen teste melegéből, melyet megőrzött az ágynemű, átkarolta a párnát és miközben maga elé idézte a látni kívánt arcot, újra álomba merült.

Danny elfoglalta helyét a turnébuszban és rögtön megpróbált visszaaludni; el akarta kerülni, hogy barátai faggatózni kezdjenek az éjszakát illetően. Örült, hogy még akkor ki tudott bújni az ágyból, amikor Tomék nem vele foglalkoztak, és a lámpát sem kapcsolták fel, mert így nem láthatták, hogy éppen Mona alól csusszan ki, hogy gondosan visszatakargatja és végigsimít az arcán. Ő maga sem tudta, hogy ezután hogyan viselkedjen a nővel, éppen ezért örült, hogy másoknak sem kell magyarázkodnia. Úgy döntött, a promóciós körút utolsó hetében nem fog ezen rágódni, csak a munkára koncentrál, és majd, ha eljön az ideje, visszatér erre az ügyre is.

Monát reggel Elle keltette, szó szerint berobbant a szobába és egyenesen az ágyra ugrott. Mona látta barátnője jókedvét, és az is nyilvánvaló volt, hogy ez Dougie-nak köszönhető, de valahogy nem tudott együtt örülni a fiatalabb lánnyal. Hamarosan Chloe is csatlakozott hozzájuk, amíg James lefürdött, és így, hogy végre együtt voltak, elindult a kérdezősködés. Milyen volt Dannel aludni? Mit csináltatok? Történt valami az éjjel?

Mona feje zsongott a kérdésektől, beleszédült és kiterült az ágyon. – Nem történt semmi. Én az egyik oldalon feküdtem, ő a másikon és aludtunk. Nem beszéltük, nem értünk egymáshoz. – jött a monoton válasz, és ezzel le is zárta a témát. Nem akarta elárulni az igazat, hiszen ő maga sem tudta, van-e az egésznek jelentősége, azt pedig nem szerette volna, hogy barátnői beleéljék magukat valamibe, ami nem igaz, és amikor kiderül, hogy fölösleges volt minden ábránd, őt sajnálja mindenki.

Mona tehát hallgatott és reménykedett. Titkon, legbelül, csakis magának felróva gyengeségeit, ha csalódik.

Mihelyst hazaértek, Mona beletemetkezett a munkába, de nem telt el úgy ebédszünet, hogy gondolatai ne kószáltak volna el egy bizonyos kék szemű, göndör hajú, magas férfi felé, aki mindig kockás ingben feszít; nem feküdhetett úgy az ágyában esténkét, hogy képzeletben ne ölelje át ugyanaz a bizonyos férfi.

Elszaladt egy nap, majd még egy, és még egy, de Danny felől semmi hír nem jött. Elle-t persze naponta többször is felhívta az ő Dougles-e; időnként Monával is beszélt, hogy tőle magától hallja, nincs gond, Tom és Harry is szakított időt egy-egy beszélgetésre, csak Dan nem. Nem csak Monát tüntette ki a figyelem eme hiányával, senkivel sem beszélt, még Elle-lel sem, akit pedig eddig elhalmozott érdeklődő telefonokkal.

Mona kezdte úgy érezni, tényleg fölösleges volt ábrándozni olyasvalakiről, akiről mindig is tudta, hogy sosem lehet az övé. Haragudott saját magára, amiért így megbolondította saját magát, amiért ismét hagyta, hogy az érzései irányítsanak, ne pedig a tudata.

Haragudott, de már nem csak magára; Dant legalább annyira hibáztatta, mint saját magát. Úgy érezte, a férfi megint elhitette vele, hogy kicsit is számít neki, hogy gondoskodik róla, és most is cserbenhagyta.

Véget ért a körút, és a srácok első útja a barátnőikhez vezetett. Dougie is eljött Elle-hez, egymás nyakába borultak, aztán persze Monát is megölelte illemtudó exhez méltóan. A férfi a nappaliban ült le barátnőjével beszélgetni; örült, hogy végre láthatja, nagyon hiányzott neki a lány. Egy darabig teljes odaadással figyelt Elle-re, később azonban valami elvonta a figyelmét. Időnként odakacsintgatott Monára, aki a fotelban ült, és csak bámult maga elé. Néha, ha Doug látványosan felé fordult, megeresztett egy mosolyt, de a srác úgy látta, ezek most nem szívből jönnek. Egy kis idő múlva Dougie bocsánatot kért barátnőjétől, és közelebb húzódott Monához, hogy nyugodtan beszélhessen vele.

– Mi a baj, kicsim? Olyan szomorúnak tűnsz. – karolta át a lány vállát.

– Nincs semmi baj, Dougie.

– Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz. Látom, hogy bánt valami.

– Igen, tudom, hogy bízhatom benned, de hidd el, nincs semmi baj. Sok volt a munka a héten, fáradt vagyok. Biztosan azt látod rajtam… – Mona tudta, hogy a fiú jó szándékkal faggatja, és azt is tudta, hogy Dougie megértené, de ezúttal őt sem akarta beavatni érzéseibe.

– Hát jó, de ha mégis akarsz beszélgetni, tudod, hol találsz, ugye?

– Igen, Dougie, köszönöm. – erőltetett mosolyt a lány az arcára, majd megölelte a srácot.

Dougie a nap hátralevő részében már nem kérdezősködött Monánál, pedig látta, hogy a lány nem derült jobb kedvre. Miután megvacsoráztak, Chloeval és Jamesszel leültek a nappaliban és beszélgettek. A két szerelmespár összebújva ült egymás mellett; Elle Dougie ölébe hajtotta a fejét, Jamie-ék pedig kéz a kézben követték a beszélgetést. A barátait látva Monából előtörtek a jól ismert rossz érzések. Körülötte mindenki boldog, van kivel megosztaniuk a mindennapjaikat, csak ő ücsörög most is teljesen egyedül közöttük, ő az, aki mindig kilóg a sorból. Nem adott hangot a bánatának, de nem is kellett; hiába próbálta leplezni, barátai látták rajta, hogy szomorú.

Jamie próbált vidám témákat találni, viccelődött, és Mona valóban jobb kedvre derült, de csak pillanatokra. Már azon gondolkodott, hogy bocsánatot kér, és inkább lefekszik, hogy ne rontsa el a többiek estéjét is, és persze, hogy ne kelljen tovább néznie mások boldogságát, de Dougie telefonja éppen megcsörrent, és úgy döntött, azt még megvárja, hogy a srác befejezze a beszélgetést.

– Várj, Tom, mindjárt megkérdezem! – felelte valamire Doug a telefonba, majd elemelte fülétől a készüléket, és a szobában tartózkodókhoz fordult. – Srácok, Tom kérdezi, hogy eljöttök-e velünk holnapután a weekendházába. Kocsival kábé fél óra innen az út, és mivel utána indul a turné, ott akarnak tölteni pár napot előtte.

– De az kedd, nem? – vágott értetlen arcot Mona – Nekem dolgoznom kell.

– Igen, nekem is. – helyeselt Chloe is.

Megbeszélték a dolgot, és végül abban maradtak, hogy Elle elmegy Dougie-ékkal kedden, Mona és Chloe pedig majd utánuk megy, ha elengedik őket.

A két nő végül nem kapott szabadnapot, amin igazság szerint egyikük sem lepődött meg, hiszen az utóbbi időben elég sokat hiányoztak a munkából. Tom minden nap hívta őket, de ezzel sem tudta előrébb hozni az érkezésük napját; Jamie csütörtökön délután ült velük kocsiba, és háromra már ott is voltak a London vonzáskörzetében lévő kertes házban.

Tom jó házigazdához méltóan frissítővel fogadta őket, és rögtön a hátsó kertbe vezette az újonnan érkezetteket, ahol egy nagy asztal körül beszélgettek a srácok Elle-lel, Izzyvel és Giovannával. A társaságból csak Olívia hiányzott, akit a munkája Walesbe szólított, de ezt Gion kívül valahogy senki sem bánta. Chloe-éknak is kerítettek széket, és leültették őket az asztalhoz.

Mona valakit hiányolt az asztaltól; Danny a szobájában keresett tiszta ruhát, mert éppen Monáék érkezése előtt öntötte le magát sörrel. Amikor a férfi végre csatlakozott hozzájuk, a lányon vegyes érzések lettek úrrá: egyrészről megdobbant szíve és furcsa bizsergés gyűrűzött végig a testén, másrészt viszont haragudott rá, amiért – Mona szerint – hamis reményekkel kecsegtette. Az is a rossz oldalra billentette a mérleg nyelvét, hogy amikor találkozott a tekintetük, Dan arcán mintha sötét árnyék suhant volna át, és mintha onnantól kezdve szándékosan kerülte volna a lány társaságát. Monának ennyi éppen elég volt, hogy újra megharagudjon a férfire.

Miután Jamesék kipihenték magukat, Tom előállt a délutáni program tervével. Különféle játék nemeket sorolt fel, amelyekben párosával kellett megmérkőzniük, és tervei szerint a kategóriák nyerteseit egy-egy üveg itallal jutalmazná. Egészen addig mindenki lelkes volt, míg ki nem alakultak a párok, hiszen értelemszerűen a szerelmesek együtt voltak, és így Monának Dannel kellett volna csapatot alkotnia. A többiek észrevették, hogy mindketten zavarba jöttek, és nem igazán akarnak együtt lenni, és Harry szóvá is tette. Egyenesen rákérdezett, hogy problémát jelent-e nekik a dolog.

– Dehogy – vágta rá rögtön Danny, hogy ne tűnjön fel, mennyire tanácstalan a lánnyal kapcsolatban –, nincs semmi gond.

Mona kényszeredetten bólintott és közben erőltetetten mosolygott, aztán elkezdődött a játék. A versenyszámok között szerepelt a tánc, activity, páros tollas és az éneklés is. Monáék eleinte nagyon feszengtek egymás társaságában, de a játék hevében sikerült feloldódniuk és végigbohóckodták, végignevették az egészet. Sőt, annyira belejöttek, hogy egy szám kivételével minden játékban ők nyertek. Azt valószínűleg fölösleges említeni, hogy melyik játék nem ment nekik. A tollas. Ott végig szidták egymást, hogy milyen béna a másik, és hogy azért fognak veszíteni.

Estére nagyon elfáradtak és már csak heverésztek a kertben. A nagy semmittevésben megszomjaztak, és Dannyék felajánlották az egyik nyereményitalukat a köz javára. Először Mona ment be a konyhába, hogy kinyissa a jó minőségű vörösbort, aztán a férfi is követte, hogy segítsen neki. Amikor a konyhába ért, meglátta Monát, amint az üveg kinyitásával kínlódik, és melléállt, hogy elvegye tőle a teli palackot, és kezébe vegye a probléma megoldását. Mona idegesen nézett rá, zavarta, hogy a srác azt hiszi, nélküle képtelen lenne kihúzni a dugót. A lány haragjára Dan is hamar felfigyelt, és értetlenül meredt a lányra, miközben fél kézzel kihúzta a dugót.

– Mona, mi a baj? – közben a dugóra nézett – Na, ez kint is van.

– Azt hiszed, én nem tudtam volna kiszedni? – sistergett Mona – Azt hiszed, hogy annyira rád vagyok szorulva, hogy nélküled még létezni sem tudok? – A lány valójában pontosan azokat a dolgokat kérte számon Dannyn, amiket gondolt. Hogy mekkora szüksége van a férfire, és tapasztalatai szerint mennyire nem számíthat valójában rá. Az elmúlt hetek feszültségei most felgyülemlettek benne, és arra készült, hogy ezt mind rázúdítja a gyanútlan férfira.

– Mi ütött beléd? Tudom, hogy nem szorulsz rám, de ezzel az üveggel akkor sem boldogultál…

– Dehogynem, de már megint eljátszottad a hőst!

– Mona, higgadj már le! Nem hiszem el, hogy komolyan ezen húztad fel magad!

Mona idegesen figyelte a férfi arcjátékát; ahogy az állkapcsa megfeszül az idegességtől, ami a lányt akarata ellenére is feltüzelte, ahogy szeméből sugárzik az aggodalom, de ezektől csak még dühösebb lett. Képtelen volt elhinni, hogy ez az ember akkor is mély érzelmeket vált ki belőle, amikor legszívesebben egy kiskanál vízben fojtaná meg.

Nem válaszolt a kérdésre, csak elfordult, Danny viszont megfogta az arcát és visszafordította maga felé. A meleg ujjak érintése még jobban felkorbácsolta a lány érzelmeit, és amikor a férfi simogatni kezdte az arcát, apró gyémántszínű könnycseppek jelentek meg a szeme sarkában. Nem bírta tovább a küzdelmet és hátralépett, aztán arcát megkeményítve szólt a férfihez.

– Nem szorulok rá a vigaszodra! Sem a kedvességedre! Egyáltalán nincs szükségem rád! – azzal megfordult és felment az egyik szobába.

Dan értetlenül állt, közben pedig idegesen dobolt ujjaival a pulton. Éppen Mona után indult volna, amikor Dougie, aki az egész jelenetet végignézte a résnyire nyitott ajtó mögül, szólt neki.

– Szerintem most inkább hagyd békén, ezen csak ronthatsz…

– De…, de Doug, mi baja van? Nem csináltam semmit!

– Tudom. Lehet, hogy pont ez a baj…