Titkos Történet - 20.

Reggel nyolckor mind a négy srác felkelt és elindult a soron következő rádiós interjú helyszínére. Mire visszaértek, a lányok és James az étteremben várta őket. Jamie arcát egy jókora bögre takarta el percenként, a benne levő forró, fekete italt pedig úgy nyeldekelte, mintha az élete múlna rajta. Talán úgy is volt, tekintve, hogy az a kevéske alvás látszólag semmit sem használt neki.

A srácok is leültek az asztal köré, és miközben Dougie lopott Mona salátájából, a fülébe suttogott.

– Beszélhetnénk majd?

– Persze. Miről?

– Arról a hajnali mondatodról… – Mona egy pillanatra elgondolkodott, de amikor visszaemlékezett az akkor elhangzott mondatokra, beleegyezően bólintott.

– És hogy kerültetek ide? – érdeklődött Tom, miközben megköszönte az éppen elé tálalt ebédet.

– Unatkoztunk otthon… – vont vállat Chloe.

– Ja, már nem bírtam hallgatni a nyafogásukat, sz’al összecuccoltunk és idejöttünk. Ne csak én élvezzem a fantasztikus társaságot! – magyarázta Jamie szarkasztikusan.

– Köszi, hogy gondolsz ránk. – fanyalgott Harry.

– Na! – méltatlankodott Chloe, és a két oldalán ülő James és Harry is megérezte a lány nemtetszését sajgó vállukon keresztül.

– Van még valami dolgotok mára? – érdeklődött Elle.

– Igen, egy dedikálás és még egy interjú egy újságnak – jött a válasz Fletch-től, aki éppen akkor állt meg Harry háta mögött –, szóval ebédeljetek, utána van még kábé fél órátok, és indulás!

– És holnap is ilyen zsúfolt lesz a beosztás? Illetve nem is, van egy jobb kérdésem. Holnap már másik városban kell lennetek? – kérdezte aggódva Mona, mert ő már forralt valamit és félt, hogy nem lesz rá idő. A többiek is kérdőn néztek Fletch-re, aki egy kicsit még hergelte őket, és csak később válaszolt.

– Nem, a vasárnapot megkapjátok szabadnak. – mosolyodott el végül a férfi. Mona szeme felcsillant, de tervét senkivel sem közölte.

Befejezték az ebédet, és a fennmaradó fél órát együtt töltötték el; megbeszélték az elmúlt hét eseményeit, közben pedig iszogattak. Csak Dougie és Mona vonult el sétálni, hogy megbeszélhessék, amit a srác felvetett. A hotelhez közeli parkban figyelték az ott játszadozó kutyákat, és míg Mona meg nem elégelte a kertelést, nem tértek a tárgyra.

– Dougie, miről is akartál beszélni?

– Tessék? – nézett zavartan a lányra – Ó, ja, hát arról, amit reggel mondtál Elle-ről és rólam…

– Ah-ha! – vigyorodott el Mona – Szóval tudni akarod, honnan jöttem rá!

– Nem, azt szeretném tudni, miért mondasz ilyeneket…

– Ugyan, édes, én már akkor tudtam, hogy bele fogsz szeretni, mikor Elle még itt sem volt. És látod, igazam lett. – mosolygott a srácra diadalittasan.

– De Mona, én nem…

– Dougie – komolyodott el a lány –, kérlek, légy őszinte velem. Talán nem csillan fel a szemed, ha meghallod a nevét, nem beszélgettek órákon át olyan dolgokról, amiket csak ti értetek? Arról nem is beszélve, ahogy egymásra néztek. – A fiú szólni akart, de Mona nem engedte. – Emlékszel, amikor elmeséltem, mi volt kettőnk közt Dannel akkor este?

– Igen.

–És arra is emlékszel, hogy azt mondtad, hogy izzott körülöttünk a levegő, vagy valami hasonló marhaság? – mosolyodott el megint a lány.

– Igen, de mi köze ennek hozzánk?

– Csak annyi, hogy most én érzem úgy, hogy Elle és közted izzik a levegő. – Dougie a fejét lehajtva nézett maga elé, Mona pedig belékarolt és hozzábújt. – Dougie – suttogta –, próbáld meg, adj egy esélyt magatoknak!

– De, de mi lesz, ha nem úgy alakul, ahogy szeretnénk? Nem akarok olyan viszonyt vele, amilyen közted és Danny között van…

– Ez most gonosz volt, ugye tudod? – nézett fel a srácra, aki el is szégyellte magát – Azért megértelek. De nem alapozhatsz a mi kapcsolatunkra. Amúgy is, ha nem jól sülnek el a dolgok, akkor sem kell így folytatnotok. Lehet normális baráti viszony köztetek. Ez csak rajtatok múlik…

A srác egy kicsit még gondolkodott, majd bólintott. – Rendben van, megpróbálom…

– Hát, innen tényleg a te kezedben van az irányítás, szóval jól csináld! – kacsintott Mona, miközben elindultak a hotel felé.

– Köszi, ezzel most megnyugtattál. – grimaszolt Doug.

Amint visszaértek, a srácoknak indulni is kellett, így Dougie-nak már nem volt alkalma közeledni Elle-hez, és ami azt illeti, Danny se váltott egyetlen szót sem egyik lánnyal sem. A srácok távozása után Jamie-ék nyakukba vették a várost, körbejárták az érdekesebb helyeket, megnézték a klubot, ahonnan a Beatles indult, és csak vacsorára mentek haza a hotelba. A banda csak később érkezett meg, így ők nem vacsoráztak, inkább összeültek a lányokkal és Jamie-vel egy kis beszélgetésre. Azt is meg kellett beszélniük, hogy ki kivel aludjon, mert többen is szerettek volna változtatni a felálláson, legfőképpen Harry, aki nehezményezte James rúgkapálását. Így végül abban maradtak, hogy James Chloeval, Tom Harryvel aludt, és mivel Elle nem akart pletykát, ő is kiköltözött Danny mellől, és miután Danny is beleegyezett, Mona mellé vackolta be magát. Dannek sem volt kifogása Dougie ellen, így mindenki elégedetten tért nyugovóra.

Másnap mindenki kipihenten ébredt, megreggeliztek, és ez után csak egy problémájuk maradt: mihez kezdjenek ezzel a nappal. Hosszas gondolkodás után Harry a tarkójára tett kézzel hátradőlt a széken, és bölcsen kijelentette, hogy tekepálya itt is van. Mona és Dan zavartan, feszengve nézett körbe, és Dougie is rögtön lehurrogta barátját.

– Azt hiszem, ez már múltkor sem jött be…

– Ja, pedig tényleg nem lenne rossz… – tette hozzá Tom.

Mona körbenézve látta barátai arcán, mennyire szeretnének játszani, csak Danny arcán fedezte fel a feszengést. Nem akarta elrontani a többiek kedvét, ezért úgy döntött, miatta nem fog elmaradni a bowlingozás.

– Nézzétek, azt hiszem, felnőtt emberek vagyunk. Szerintem ki fogjuk bírni veszekedés nélkül, nem igaz, Dan? – A srác a neve hallatán riadtan kapta fel a tekintetét, és egyenesen Monára meredt. Csak néhány másodperc volt, de valahogy mindenkinek perceknek tűnt.

– De. Ki fogjuk bírni.

– Na, akkor, szerintem, ha tényleg akartok játszani, nincs akadálya, csak Dannyt meg engem ne tegyetek egy csapatba.

– Ó, hát, ha csak ezen múlik, ezt megoldhatjuk! – lelkesült fel Harry.

A kis társaság nemsokára már a cipőit váltotta át, és gyorsan csapatokat is alkottak. Mona Chloeval, Jamesszel és Tommal került egy csapatba, míg a többiek lettek az ellenséges csapat. Mona örült ennek a felállásnak, hiszen így Dougie-nak is több lehetősége nyílt Elle-lel foglalkozni, és remélte, ez majd összehozza őket.

Már az sem jelentett akadályt, hogy ők elvileg együtt vannak; előző nap, a parkból visszafelé megterveztek mindent. Ha bárki rákérdez, ők akkor, ott szakítottak, de barátként váltak el.

Elkezdődött a játék és Harry szokásához híven mindent vitt, bár csapata esélyeit erősen rontotta Danny és Elle kétbalkezessége. A másik oldalon Mona is ügyetlen volt, bár azért voltak jó gurításai is, és ahogy telt az idő, Elle is egyre ügyesebben bánt a golyóval. Dougie a gurításoknál megállt a fiatalabb lány háta mögött, és kissé hozzásimulva koordinálta a mozdulatait, hogy biztosabban célba találjon. Elle arcán ilyenkor halvány pír jelent meg, és az a zavart mosoly, ami ilyen helyzetekben jellemzi az ifjú hölgyeket.

A következő körben Elle elvétette a gurítást és csak egy bábut sikerült ledöntenie, amitől egy kicsit dühbe is gurult. Dougie odament hozzá, megsimogatta az arcát és még egy puszit is adott a homlokára. A jelenet annyira bensőségesre sikeredett, hogy az már többeknek szemet szúrt, legfőképpen Dannynek, aki nem is értette, hogy a hirtelen haragú Mona hogyan lehet ennyire nyugodt, és miért nem rendez jelenetet, ahogy azt vele tette mindig, de szólni persze nem akart emiatt.

A sort Mona folytatta, aki mindenki meglepetésére maximum pontosan gurított. Tomék a nyakába ugrottak, és mindenki azt várta, hogy Dougie is gratulál barátnőjének az első tökéletes gurításához, de ő nem így tett. Csak mosolygott, aztán folytatta a beszélgetést Elle-lel. Jamie meglepődött a srác reakcióján, és ezt szóvá is tette.

– Dougie, nem akarsz gratulálni Monának? Mi van veled? Egész nap olyan furán viselkedsz!

– Nem értem, mire gondolsz… – felelte Doug értetlenül.

– Hát, arra, hogy – és ne sértődj meg, hogy beleszólok, de – egész nap nem foglalkozol Monával, csak Elle-lel… Pedig nem ő a barátnőd…

Valamit Danny is motyogott maga elé, de senki sem hallotta, mit.

– Már én sem… – válaszolt Dougie helyett Mona. – A barátok arcára kiült a meghökkenés, és egy percig senki sem tudott szólni. – Jól van, ennyire azért nem kell megdöbbeni!

– De mi történt? És mikor? – értetlenkedett még mindig Tom. Az ő arca olyan volt, mintha valódi tragédia történt volna, és Mona nem is bírta ki, hogy ne mosolyogja meg a srácot.

– Tegnap. Megbeszéltük a dolgot, és úgy láttuk, mindkettőnknél elmúlt a lángolás, ennyi. De azért még szeretem ám! Csak másképp… – vigyorgott Doug.

– És nekünk mikor akartátok elmondani? Így kell megtudnunk?

– Mi? Szerinted elétek kellett volna állnunk azzal, hogy most szakítottunk? Komolyan kötelesek vagyunk bejelenteni?

– Nem, persze, hogy nem, csak… – próbálta menteni a helyzetet Tom.

– De… – folytatta volna a faggatózást Harry.

– De mi? Fejezzük már be a játékot, majd utána faggatózhattok, ha attól jobb lesz a lelkivilágotok – zárta le a témát Mona.

Danny egyetlen szót sem szólt, csak csöndben nézte a két fiatalt; hol az egyiket, hol a másikat, és közben úgy tűnt, mérlegel valamit. Nem lehetett leolvasni az arcáról, mire gondol, vagy mit érez az egésszel kapcsolatban, inkább az előtte álló bábukra koncentrált, Harry szeme viszont felcsillant.