Kegyetlenség
Joan a barátnőivel ücsörgött a gimnázium előtt álló egyik padon. A top, amit viselt, éppen csak a mellét takarta el, a szoknyája a combja közepéig ért. Behunyta a szemét és hátrahajtotta a fejét, hogy jobban érje a nap. Hátulról valaki fölé hajolt és megcsókolta. Nem ijedt meg, azonnal felismerte Tim parfümjének illatát, ajkának ízét. Jól érezte magát a fiúval, csak ritkán csábult mások karjaiba.
– Ez finom volt.
– Tőlem nem is várhatsz mást… – Tim ellenállhatatlan mosolyt villantott rá és újra megcsókolta.
– Na, még a végén irigykedni fogok. Hol vannak a többiek, Tim? – Clara is szívesen múlatta volna az időt egy fiúval, vagy többel, de nem kellett sokáig várnia, a kívánsága szinte azonnal teljesült. Négy megtermett fiú csatlakozott hozzájuk, mind Tim csapattársai voltak. Közülük kettővel Joannek is volt már dolga, most cinkosan mosolygott rájuk.
– Nézzétek már, ott jön Marge Simpson! – Rob rámutatott egy régről ismert fiúra, akit a társaságuk sosem kedvelt. Ő volt az okostojás, a fészekfejű, vagy virághajú vézna kölyök, csőrre emlékeztető orral és szájjal. Viccelődésük állandó tárgya. Az egyik tárgya. – Hé, Marge! Na, ne szórakozz! Nem hallgatsz a nevedre? – A fiú előre szegezett tekintettel baktatott tovább, míg ők hangos nevetésben törtek ki. – Gustav! Te drága! Hát nem is köszönsz a barátaidnak? A szüleid nem mondták, hogy udvariatlan dolog szó nélkül tovább menni, amikor megszólítanak? – Rob és Tim már a fiú mellett állt, aki lesütötte a szemét. Hamarosan a többiek is csatlakoztak hozzájuk; egyértelmű volt, hogy nincs menekvés. – Gyere, öcskös, mutatok neked valamit. – Gus nem mozdult, nem nézett fel rájuk, ez feldühítette őket.
– Mit képzelsz, te taknyos? Hozzád szóltak, nem hallod? Vagy az a fészek a fejeden akadályoz a hallásban? – Joan legszívesebben felpofozta volna, de a piszkos munkát inkább a többiekre hagyta. Addig nem nyugodtak, míg – már ki tudja, hányadik alkalommal – meg nem szégyenítették a többiek előtt. Ezúttal, ha el akarta kerülni a verést, tűrnie kellett, hogy a lányok Marge Simpsonhoz hasonlatossá tegyék sminkeszközeik segítségével, míg a fiúk lefogták őt, közben pedig könnyesre röhögték magukat.
Joan elégedett volt a végeredménnyel. – Igazán csinos vagy, Marge, szívem. Sűrűbben kéne sminkelned, kiemeli a szemedet. – Csókot dobott a levegőbe és a többiek gyűrűjében ott hagyta a fiút. – Szép munkát végeztünk! – Összecsapta a tenyerét Claráéval és büszkeség töltötte el, amint végignézte Gus iskolába vonulását, míg mindenki rá mutogatott és nevetett.
Joan felriadt. Eddig sosem tapasztalt rossz érzés kerítette a hatalmába. Bűnösnek érezte magát, pedig ez csak egy álom volt. Annyira rosszul érezte magát, hogy a könnye is potyogni kezdett. El sem tudta képzelni, hogy Gus, a kedves, jóravaló fiú ilyen dolgokat szenvedjen el. Nem értette, hogy juthatott ilyesmi az eszébe. Elvégre az álmok az emberi elme játékai, annak kivetülései. Szörnyen érezte magát, képtelen volt abbahagyni a zokogást. Ránézett az órára, alig múlt kettő. Túl késő volt, pontosan tudta, de úgy érezte, muszáj felhívnia Gust, különben nem tud megnyugodni.
– Mmmmm… Mi az, Joan? Valami baj van?
Gust a legszebb álmából ébresztette fel, ebben biztos volt. Elképzelte az álmos arcot, a szanaszét álló hajat, a résnyire nyitott, vagy éppenséggel csukott szemet, és halvány mosoly jelent meg az arcán, bár eközben bűntudata is volt, amiért nem hagyta aludni a barátját. – Nem, ne haragudj, csak… annyira rosszat álmodtam.
– Ezért keltettél fel? Joan, ennek tényleg nagyon rossz álomnak kellett lennie.
– Az volt, nekem elhiheted. Te is benne voltál… – Joan részletesen elmesélt mindent, majd várta a reakciót.
A vonal másik végén hosszú ideig csönd volt, majd egy nagy sóhaj után Gus megszólalt. – Ez tényleg rossz, nem hiszem, hogy örülnék, ha ilyesmi történne velem. De ez csak álom volt, Joan. Rémálom, nem vitás, de nem valós. Nyugodj meg!
– De annyira rossz érzés. Látni, átélni, ahogy megaláznak téged, aki annyira nem érdemled meg! Ráadásul én is részt vettem benne!
– Joan, nincs miért rosszul érezned magad. Ez… nem történt meg. Itt vagyok az ágyamban, smink sincs rajtam, nevetést se hallok. Csak a te szipogásod. Joan, fújd ki az orrod!
A fiú nevetése Joant is jó kedvre derítette, észre se vette, és elmúlt a gyomorgörcse. – Igenis, apuci!
– Fújod? Na, remek! Akkor most feküdj le szépen!
– Mondasz mesét?
– Öhm, persze… – Gus elnyomott egy ásítást, és belekezdett. – Volt egyszer egy vézna, göndör hajú fiú meg egy csodaszép szőke lány, akik jó barátok voltak. Egy nap a fiú és a lány elindult szamócát szedni a közeli erdőbe és találkozott egy rózsaszín fülű nyuszival, aki…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése