Másik én-12.

Fenékig!

– Anyu, ehhez nem volt jogod!

– Nem értem, mi a bajod. Sose mozdulsz ki.

– Nem-e? Alig vagyok itthon! Szinte minden nap az étteremben dolgozom, mit akarsz még?

– Hát, azt biztosan nem, hogy ott robotolj, mint valami szutykos, semmire se jó, lecsúszott liba! – Joan szúrós szemmel nézett rá, de ez nem hatotta meg az édesanyját. – Az a népség nem tesz neked jót. Az a nevetséges ficsúr is…

– Ezt most hagyd abba, anya, vagy…

– Vagy mi? Te is tudod, hogy igazam van. El se tudom képzelni, hogyan tudsz szóba állni vele azok után… – A középkorú nő egy pillanatra elcsendesült és lehajtotta a fejét, majd nagyot sóhajtott. – Joan, tudod, hogy csak a javadat akarom. Itt lenne az ideje, hogy összeszedd magad. Tim annyira igyekszik! Hát nem látod?

– De, anya, látom. – Joan belátta, hogy fölösleges ellenkeznie, az édesanyja ezek szerint mindig eléri, amit akar. Elmegy Timékkel, és majd hamar eljön onnan. Egy órácskát talán túlél a tuskók között.

Tim és Carla az ajtajában álltak és Joant méregették. Nem titkolták el a nemtetszésüket.

– Ebben jössz? Ez biztos?

– Ja, csajszi, nem erőltetted meg magad… – Clara grimasza feldühítette Joant, de igyekezett közömbös arcot vágni. Végignézett magán: a kék farmerra lógó fehér top fölé két kockás inget vett, melynek alját megkötötte a hasán, ehhez pedig tornacipőt húzott. Ő csinosnak érezte így magát.

– Én így érzem jól magam, de ha nektek gondot okoz a külsőm, itthon is maradhatok.

A régi barátok összenéztek, majd Tim a szemöldökét felhúzva válaszolt. – Nem, dehogy, csak menjünk már!

Joannek egyáltalán nem tetszett Tim viselkedése, rossz érzés kerítette a hatalmába, miközben kisétált velük az autóhoz. Tim autójában ült még két fiú, ha jól emlékezett, éppen azok, akik az egyik álmában is szerepeltek. Ez az egész egyre kevésbé tetszett neki. Nem akart ezekkel az emberekkel lenni, egyetlen porcikája sem kívánta, hogy ez az este így folytatódjon. Pedig délután még azt tervezte, hogy bevackolja magát az ágyába és megnézi a Gustól kapott filmeket…

Joan alig tudta visszafogni magát. Legszívesebben ellökte volna magától Tim kezét. A férfi átkarolta a derekát és a fülébe sugdosott.

– Tim, nagyon melegem van. Légyszi…

– Oké, oké… – A férfi a két tenyerét felemelve húzódott hátrébb, miközben elhúzta a száját és nagyokat fújtatott. Vészesen fogyott a türelme, ez nyilvánvaló volt. – Akkor hozok még egy italt. Nem kérsz végre valami normálisat?

– A tonik tökéletes. – Joan fagyos hangja megtette a magáét.

– Vettem. De egy alkoholmentes koktélt azért igazán kipróbálhatnál. Na?

– Rendben. Rád bízom, egy mentes koktél, és ennyi. Utána haza szeretnék menni, elfáradtam.

– Rendben, szívem. – A Tim arcán felragyogó mosoly meglepte a lányt. Talán most majd jobban mennek a dolgok.

Gus nem tudta tovább nézni, mit művelnek Joannel. Onnan, ahol ő ült, nem úgy tűnt, hogy a lány jól érzi magát. Részegnek tűnt, de nem vidám részegnek, sokkal inkább olyannak, aki hamarosan kidől a sorból.

– Srácok, muszáj odamennem egy másik asztalhoz. – Felállt és indult volna, de előbb még visszafordult az asztaltársasághoz. – Ha gond lenne, nem kell közbeavatkoznotok. Ők… nem jó fej emberek.

– Hé, haver, ne menjünk inkább veled?

– Ne, megoldom. Haza kell vinnem egy barátomat, szóval, ha nem jönnék vissza…

– Jó, jó, tudjuk. Jól fogjuk érezni magunkat! De a te alkoholmentes söröd sajnos kárba vész, ezt mi tuti nem isszuk meg! – A barátok koccintottak, Gus pedig mindenre felkészülve sétált oda Joanék asztalához.

– Azta, ezt nem hiszem el! Gustav! Ember, te semmit se változtál! Még mindig olyan nyomorék vagy!

A név hallatán Joan felemelte a fejét. Szörnyen érezte magát, és eddig a tenyerébe temette az arcát. Azt latolgatta, fog-e rókázni, vagy sem. – Gus? – Máris jobban érezte magát. Legalábbis megörült a fiúnak, de a szervezete továbbra sem fogadta be az elfogyasztott frissítőket.

– Jól vagy?

– Nem, egyáltalán nem.

– Hé, mi a… ? Azt hiszed, csak úgy szóba állhatsz velünk?

– Nem hozzátok szóltam, csak Joanhez.

Tim egy pillanat alatt talpra ugrott. – Neked semmi keresnivalód itt! A csajomhoz meg végképp semmi közöd, megértetted?

– Tim, hagyd már abba! – Joan a gyomrára szorította a kezét.

– Gyere, Joan, hazaviszlek, rendben?

A lány csak bólintani tudott.

– Nem megy sehova! Hallod, Joan – fordult most a lány felé Tim –, nem mész sehova! Főleg ezzel a görccsel nem!

– Szerintem már így is elég kárt okoztál. Az ő állapotában nem lenne szabad alkoholt fogyasztania. – Gus a kezét nyújtotta Joannek, aki belekapaszkodott a kinyújtott kézbe. – Nem ittam alkoholt, Gus.

– Jaj, Joan! – Gus a fejét rázta.

– De tényleg! Én nem ittam!

Gus Timre nézett, majd vissza a lányra. – Az lehet, hogy te nem akartál, de hidd el, hogy ők megoldották, hogy jusson egy kevéske a szörpjeidbe. Gondolom, józanul nem tudod szórakoztatni őket…

Joan lesütötte a szemét, eszébe jutott, vajon hogyan szórakoztathatná a társaságot. Felerősödött a hányingere. Éppen azzal volt elfoglalva, hogy magában tartsa, amit a nap folyamán elfogyasztott, így nem vette észre, hogy Tim karja éppen Gus arca felé lendül, majd Gus elengedi a kezét, és újabb csattanás hallatszik. Gus őt tartó keze nélkül kibillent az egyensúlyából, és ha az egyik barátnője nem fogja meg, a földre zuhan. Amint felnézett, rájött, mi történt. Tim és Rob éppen a kezét lendítette, hogy újra megüsse Gust.

– Elég! Hagyjátok abba! – Bár rá nem hallgattak, a verekedés nem folytatódott, mert a hely kidobó emberei közbeavatkoztak.

Gusnak sikerült megértetnie velük, hogy ő nem akar bajt, csak Joant szeretné hazavinni, mert nagyon rosszul érzi magát és nyilván ők sem szeretnék, hogy itt rókázzon össze mindent. Az izompacsirták persze nem akartak hányásszagban állni még órákat, amíg a hely be nem zárt, így Timéket visszafogva hagyták, hogy Gus kivigye a kocsihoz a lányt.

Gus megnyomta a csengőt, majd Joanhez fordult, aki belekarolva állt mellette. – Mindjárt lepihenhetsz, rendben? De ha rosszabbul leszel, hívjatok orvost! Ez nem játék. Azokra a gyógyszerekre egy korty alkoholt sem lett volna szabad innod.

– Tudom.

– Jól van, tudom, hogy te tudod. – Eligazgatta a Joan szemébe lógó tincseket és már nyílt is az ajtó.

Először Joan édesapja jelent meg az ajtóban, majd az édesanyja is felbukkant.

– Uram-atyám, kicsikém! Mit műveltél a lányommal?

– Anya, Gus csak hazahozott.

– Uram, be kellene vinni a lányát, eléggé rosszul van.

– Persze, gyere be te is, fiam!

– Nem, köszönöm, csak Joant hoztam haza. – Joant átvette az édesanyja, aki rosszallóan nézett Gusra, de ő nem törődött a nővel. – Figyeljenek rá oda, nehogy rosszabbul legyen! Útközben egyszer már megálltunk, hogy kijöjjön, aminek ki kellett…

– Értem. Gus, mi történt?

– A régi barátai nincsenek rá jó hatással. Joan azt mondta, ő nem akart inni, azt hitte, nem is volt alkohol az italában, de innen nem úgy fest a dolog.

– Ennyi éppen elég is. Köszönöm, Gus.

– Nincs mit, Mr. Mason.