Másik én-21.

Hit kérdése

Flora a gondolataiba merülve sétált az étterem felé. A minap egy furcsa könyvet olvasott, egy olyat, amihez nem sok kedve volt, viszont minden létező fórumon az egekig magasztalták. Ez nem lett volna elég ahhoz, hogy meggyőzze az elolvasásáról, viszont az édesanyja az egyik délután a kezébe nyomta azzal, hogy ő bizony elolvasta és nagyon elgondolkodtatta. Úgy vélte, talán a lányának is hasznára válna, ezért Flora úgy döntött, az édesanyja kedvére tesz, és legalább beleolvas a regénybe.

A történet jól indult, feltéve, hogy a tényt, hogy egy kislányt elszakítanak a családjától és valószínűleg brutális kegyetlenséggel megölnek, jónak lehet nevezni. Mindenesetre lekötötte Flora figyelmét. A gondok a könyv közepén kezdődtek, ott Flora majdnem felhagyott az olvasással.

Nem igazán volt elképzelése arról, vallásos volt-e a balesete előtt – bár az emlékei alapján nem élt túl bibliai életet, ám azt határozottan érezte, hogy az új életében nem kíván a témával foglalkozni. Nem arról volt szó, hogy ateistának tartotta volna magát, egyszerűen nem akart ezen gondolkodni. Ha mással nem is, magával őszinte volt: félt. Fogalma sem volt a vallás mibenlétéről, annyit azonban kiderített eddigi olvasmányaiból és tanulmányaiból, hogy az emberiség egyik fele a világ létezését egy felsőbb hatalomnak, egy mindenható szellemnek tulajdonítja, aki a szeretetet hirdeti, mégis képes volt kegyetlen dolgokat kérni híveitől, manapság pedig elfordul a teremtményeitől. Flora minden nap elolvasta az édesapja újságját, megnézte a híradót: tisztában volt vele, mennyi szörnyűség történik a világban, és úgy gondolta, ha Isten valóban létezik, és mindezt hagyja, akkor ő egy kegyetlen teremtmény. Azonban mindez csupán a tudata peremén derengett, különösebben nem gondolt bele a hit dolgába.

Flora nem tudta, miben higgyen, hisz-e egyáltalán bármiben, abban viszont biztos volt, az új életében akart hinni. Gusban akart hinni, vagyis Gabrielben. Egy arkangyal neve – na, ezt adja össze a szinte ateista gondolkodásával! Pedig, ha jobban belegondolt, Gabe, az ő kedves barátja, az angyalok minden általa vélt kritériumának megfelelt: gyűrűs haj, megbocsájtás (feltéve, hogy Gabriel valóban megbocsátott neki, és nem csak szánalomból vagy ki tudja, milyen oknál fogva van vele), kedves mosoly, jóság. Csapongtak a gondolatai, nem tudta helyesen megfogalmazni a vallással kapcsolatos dolgokat. Valójában azt sem tudta, milyenek az angyalok. Gabe-et igazán jó embernek tartotta, jobbnak bárki másnál, talán még az édesapjánál is jobbnak. Mi is van még? A szárnyak! Hát, ki tudja, talán még az is van neki, csak láthatatlan. Így vagy úgy, Gabe egy angyal. A könyvön pedig minden meggyőződése ellenére átrágta magát. És akkor eldöntötte, hogy mélyebben is beleássa magát a témába, elkezdte olvasni a Bibliát, de csakis otthon, titkon. A Szent Könyv nem volt igazán fontos a számára, csupán arra kellett neki, hogy jobban megismerje Istent, de olvasás közben arra is rájött, hogy neki nincs szüksége egy emberek által kreált szabályrendszerre, mely véleménye szerint a Biblia volt. Úgy érezte, neki bőven elég, ha a regényben leírtak szerint viszonyul a hithez. Újra elolvasta a könyvet és átértékelt mindent.

Belátta, hogy a félelme, amit csak a könyv elolvasása után mert saját maga előtt is szavakba önteni, felesleges volt. Ugyanis ő leginkább azért nem akart eddig semmilyen kapcsolatot Istennel, mert attól félt, az életében eddig elkövetett tettekkel már kivívta a haragját. Félt a büntetéstől, félt attól, hogyan fogják majd megítélni őt. Most viszont rájött, hogy ő eddig félreismerte azt a magasabb rendű lényt, és elismerte, hogy Neki csupán az számít, hogy az emberek szeressenek és képes megbocsájtani a bűnöket.

Tudta, hogy egyszer még Gabe bocsánatát is kérnie kell, hogy megnyugodhasson a lelke, de ahhoz be kellett volna vallania mindent. Arra viszont még határozottan nem állt készen.

Flora nem lett vallásos, nem a szó szoros értelmében. Nem járt templomba, nem akart megtéríteni másokat, nem szentelte az életét mások megsegítésének, még csak nem is imádkozott a megszokott módon. Ő csupán kialakított egy sajátos kapcsolatot egy általa vélt magasabb rendű lénnyel, akivel teljes mértékben őszinte lehetett. És onnantól fogva igyekezett úgy élni, hogy mások szerethessék őt, igyekezett mások kedvére tenni, de eközben nem korlátozni a saját szabadságát. Nem volt vallásos, de megpróbált jó életet élni és megbocsájtani saját magának. Most már élni akart.

Flora mosolyogva lépett be az étterembe és egyenesen Gabe-be ütközött. – Hé, csajszi!

Flora köszönés helyett a padlóra szegezte a tekintetét, vagyis Gabe cipőjére, mely kirítt a fehér öltözékből. – Megint a csilli-villi színes cipőd?

– Az ám! A kedvencem! – kacsintott rá a fiú egy huncut mosoly kíséretében, majd átkarolta a vigyorgó lány vállát és elindult vele a hely belseje felé.