Másik én-24.

Leleplezés

Gabe az étteremben a szokásos módon viccelődött Florával, kedves volt, mint mindig, a szeme örömtelien csillogott nevetés közben. Flora elnézte a barátja arcát és nem tudta eldönteni, hogy az, amit lát, vajon a valóság, vagy csupán egy ördögi színjáték része. Nem akart csalódni a fiúban, az túlságosan fájt volna neki, de a bizalma sajnos már megingott. Nem értette, miért kellett Gabe-nek a szemébe hazudnia. Igyekezett úgy tenni, mintha semmi se történt volna, igyekezett jól érezni magát a fiú társaságában, de egyre csak az járt a fejében, hogy Gabe nem szívesen tölti vele az idejét, vagy csak mások előtt szégyelli. Egyik verzió sem volt jobb a másiknál, a vége mindkettőnek az, hogy rá kell jönnie, igaza volt, amikor meg akarta szakítani a kapcsolatot a fiúval. Persze most nem esne annyira kétségbe, már, ami a társaságot illeti, hiszen, végre talált más barátokat is, de Gabe elvesztése a legrosszabb dolog lenne, ami a balesete óta történt vele. Mert ő volt az, aki végig mellette állt, mert ő volt az, aki mindenen átsegítette.

Nem akart arra gondolni, hogy ez bekövetkezhet, de a halvány mosolyok, a tettetett jókedv mögött minden idegszálával azon volt, hogy felkészüljön az esetleges csalódásra. Megpróbálta függetleníteni magát Gabe-től, hogy könnyebb legyen átvészelnie a hiányát.

Flora, amint átöltözött, kisietett az étteremből. Éppen kilépett a kapun, amikor Gabe hátulról elkapta a karját. – Hé, hova sietsz ennyire? – A fiú mosolya, a bohókás arckifejezése láttán Flora szíve összefacsarodott. – Meg se akartál várni?

– Nem tudtam, hogy… velem akarsz jönni. – fejezte be a mondatot gondolatban. – De, csak…

– Mi az? Olyan furcsa vagy. – Az értetlen arckifejezés mögött aggodalom húzódott meg. Gabe éberen fürkészte a lány arcát, hátha felfedez rajta valamit, ami elárulná, mi a baj, ha egyáltalán van gond.

– Semmi. Nincs baj.

Gabe egy percig némán bámult a szemébe, majd, mint aki nyugtázta, hogy valóban minden rendben, a vállára kapta a hátizsákját, tenyere Flora lapockájára csúszott és indult is volna, maga előtt terelve a lányt. – Akkor menjünk.

– Hova? – Flora, mint akit a járdához szögeztek, meg se moccant, a teste kissé kilengett a fiú lendületétől.

– Hát haza, hozzád. Gyakorolhatnánk. Megtanítanék neked egy-két lépést, ha akarod.

– Ó. Gabe, az van, hogy már van…

– Flora, mit piszmogsz már! Kapkodd a hófehér virgácsaid, vagy elkésünk! – Trish lépett oda hozzájuk és türelmetlenül hadonászott a kezével a lány arca előtt.

– Igen, szóval már van programom a délutánra.

– Ja, nem gond. – Gabe zavartan, kíváncsian nézte a színes bőrű szépséget, majd visszafordult Florához. – Csak azt hittem… Nem is tudom, nem is lényeges. – A rövidnadrágja zsebébe süllyesztette a kezét és megrántotta a vállát. Grimaszolt egyet, felhúzta az orrát, majd fél kezével belekapaszkodott a vállán pihenő táska pántjába. – Akkor nem zavarok. Holnap találkozunk! – Megfordult és elindult.

Flora szomorúan nézett utána, ismerte már a fiú gesztusait, tudta, hogy megbántódott, vagy legalábbis valami nem stimmelt vele. Rossz érzés volt így elengedni őt. Trish oldalba bökte, belekarolt és noszogatta, hogy induljanak már, de ő csak nézte, ahogy a legjobb barátja lépésről lépésre távolodik tőle.

– Gyere már, anyám! Lekéssük azt az állati bulit miattad! – Trish újabb kísérletet tett, hogy mozgásra bírja Florát, de a lány megmakacsolta magát.

Flora elveszítette a lelkiismeretével vívott csatát. – Gabe! – Amikor a fiú feléjük fordult, egy kissé megkönnyebbült. – Nem akarsz velünk jönni? Pár barátommal találkozom, de szerintem, te is elférsz még köztünk. Bulizunk.

Gabe visszasétált hozzájuk és kérdőn nézett a két lányra. – Milyen buli lesz?

– Csúcs szuper, mit vártál, kisapám? A haverok mindig jó bulit csinálnak.

Flora bátorítóan mosolygott rá. – És nem zavarnék?

– Nem, dehogy, gyere csak! Ahogy elnézlek, rád fér egy kis stílusformálás. Csak, hogy megtudd, milyen is a szórakozás. Nem olyannak tűnsz, aki tudná, mi az a tánc. – Trish a szemöldökét felhúzva mosolygott rá.

Flora és Gabe tekintete találkozott és cinkosan összenevettek, míg Trish azt kérdezgette, hogy mi olyan vicces, de ők nem árulták el a titkukat.

– Gyere, Gabe, biztosan jól fogod érezni magad!

Omaréknál kerti parti volt, grillezéssel, sörrel, jóféle zenével. Flora jól érezte magát, az előző este óta magával cipelt rossz érzései mind elszálltak. Gabe ugyan meglepődött, amikor meglátta, milyen társaságba került, de nem azért, mert gondja lett volna a különböző bőrszínű fiatalokkal, sokkal inkább az lepte meg, hogy ők Flora barátai. Miután a lány bemutatta az általa ismert embereknek, elvegyültek a többiek között és igazán jól érezték magukat mindketten.

Gabe számára újabb meglepetést jelentett, amikor Trish egyszer csak előtűnt a semmiből, megragadta Flora kezét és a táncolók közé rángatta, miközben azzal próbálta meggyőzni a lányt, hogy olyasmit emlegetett, az este nem volt gond, amikor Jamel pörgette meg, szóval most se játsszon mimózát. Azonban ideje sem volt azon gondolkodni, ki is az a Jamel, hol táncoltathatta meg Florát, és egyáltalán, hogyan tudta rávenni a lányt, hogy táncoljon, amikor még neki sem sikerült, mert egy cseppet sem visszafogott lány őt magát is táncba hívta, apelláta pedig nem volt. Floráék mellett táncoltak, és Gabe rájött, hogy valószínűleg a titokzatos Jamel se mehetett sokra Florával, mert a lány most is csak topogott, míg Trish úgy csavarta előtte a csípőjét, ahogy csak tudta. Figyelte Florát és amikor elkapta a pillantását, összemosolyogtak azon, hogy mennyire nem megy ez a lánynak. Ekkor történt az, hogy a Gabe-bel táncoló lány megállt a fiú előtt és rávigyorgott. – Már tudom, honnan volt olyan ismerős az a cuki pofid!

– Ó, tényleg? – Gabe meglepetten, mégis jót szórakozva nézett le a lányra. – És honnan?

– Erre én is kíváncsi vagyok. – Állt hozzájuk közelebb Flora is, Trish-sel karöltve.

– Hát a Katlanból. Ott voltál tegnap a haverjaiddal. Még Flora is megnézte, ahogy a barátaid lealázták a vágott szeműeket. Ember, ők aztán tudnak! Lenne mit tanulnod tőlük! Nem is értem, miért nem hívtad oda hozzánk őket… – Az utolsó mondatot már Florához intézte, akinek tekintete egy végtelenül hosszú pillanatig összekapcsolódott Gabe-ével, majd a földet kezdte fixírozni.

Gabe fülig vörösödött, az állkapcsában ugrált az ideg, a szeméből azonban képtelenség volt kiolvasni az érzéseit, melyek fojtogató örvényként kavarogtak benne.

Trish félrebillentett fejjel kapkodta a tekintetét kettejük között és alig várta, hogy kiderüljön, mi is húzódik meg ennek a beszélgetésnek, és a kettejük reakciójának a hátterében.

Másik én-23.

Új ismeretségek

Flora a nappaliban elhelyezett kanapén feküdt, kezében a mobil telefonját szorongatva. Kedvetlen volt, unatkozott. Utálta, hogy Gabe-en kívül nem volt más barátja, a fiú pedig érthető okokból nem szentelhette minden idejét neki. Flora éppen most hívta fel, hogy megkérdezze, volna-e kedve csinálni valamit, de a fiúnak már volt programja. Az elmúlt néhány napon mindig volt más programja. Persze az étteremben folyton együtt lógtak, a kapcsolatuk mit se változott, sőt, talán erősödött is a Goodwin-házban töltött nap után, de Gabe rendkívül elfoglalt lett.

Az étterem udvarán látott mutatvány után Gabe nem sokat magyarázkodott: zavartan vigyorogva elintézte annyival, hogy néha bedob egy-egy figurát, ha senki se látja. Azt mondta, otthon szokott gyakorolni, de nem kell a dolognak nagy jelentőséget tulajdonítani. Flora úgy látta, a fiú túlságosan alábecsüli a tehetségét, de mivel tudta, hogy nem képes meggyőzni barátját az igazáról, ráhagyta.

A műszak éppen lejárt, Gabe Flora mögött sétált ki az épületből.

– Gabe, van kedved meginni valamit valahol?

A fiú felhúzta az orrát, és félig nyitott szájjal, a szemét ide-oda forgatva gondolkodott. Nem tudott azonnal válaszolni, zavarban volt. – Az a helyzet, hogy már…

– …van programod… Nem gond. Majd… csinálok valamit. – Flora csalódottan tekintett le a járdára, majd, mintha az előző párbeszéd le se zajlott volna, halvány mosollyal az arcán fordult vissza barátjához. – Azért eljössz egy darabon?

– Persze! – vágta rá talán túl gyorsan is Gabe. – Csak küldök egy üzenetet, hogy kések pár percet.

– Elkésel? Hova mész?

– Ó, semmi komoly, csak megígértem valamit valakinek… – Fel se nézett, miközben beszélt, az üzenetet pötyögte be a telefonjába.

Flora leírhatatlan arckifejezéssel nézte, ahogy a fiú lehetetlenül hosszú ujjai a billentyűzeten csúszkálnak, majd, mielőtt még Gabe elküldhette volna az smst, megfogta a kezét, megállítva ezzel a mozdulatot. – Hagyd csak, nem szeretném, hogy miattam késs el.

– De nem gond, tényleg. Csak pár perc az egész, annyiba senki se hal bele. – Gabe kedvesen mosolygott, de Flora már határozott.

– Nem, menj csak! – Rámosolygott a fiúra és egy mozdulattal kitörölte az üzenetet. – Holnap találkozunk!

– De Flora, tényleg elkísérlek! Vagy mi…?

– Gabe, megleszek. Nem kell mindig a kedvemre tenni. Van saját életed, ne borítsd fel miattam. Majd szólj, ha ráérsz, jó?

– Persze… – Gabe sajnálkozó és értetlen arckifejezéssel állt ott még egy percig, majd megfordult és elindult éppen az ellenkező irányba.

A hely zsúfolásig volt emberekkel, cigarettafüst gomolygott a táncoló emberek körül és mindent átitatott az alkohol illata. Jó este volt, tartalmas.

Flora szerencséjére a kertészük lánya a házukban volt, amikor hazaért, az édesapjának segített elvégezni a teendőket. Tizenéves lány volt, jó beszélőkével és elképesztő stílussal. Flora eddig alig beszélt vele, mert vagy elkerülték egymást, vagy ki se dugta az orrát, amikor a lány náluk volt, de most kiment hozzá a kertbe. Először csak a padon ülve figyelte, ahogy apa és lánya dolgozik, aztán úgy döntött, ha már ennyi szabadideje van, akár értelmesen is eltöltheti: felállt és a lány mellett elkezdte összegereblyézni a lenyírt füvet. A kertész eleinte ijedten tiltakozott, de Flora hamar meggyőzte arról, hogy a munka jót tesz neki. Trish, az ízlésesen öltözött lány, szélesen mosolygott rá.

– Szóval, mégse vagy apuci üvegcipellőt viselő kislánya?

– Trish, fogd be a szád! Tudod egyáltalán, kivel beszélsz?

– Tudom hát, pont azért kérdeztem! – de mindezt nem bántásnak szánta, vigyorogva, cinkosan kacsintott Florára.

– Hagyja csak, Mr. Washington, csak viccelünk! – Flora visszamosolygott a kávészín bőrű, feltűnően szép lányra, és onnantól kezdve abba se hagyták a beszélgetést. Szóba került az is, mennyire nincs társasága az elmúlt időben és, hogy szeretne végre megnézni egy filmet, vagy csak beülni valahova. Trishnek csak ennyi kellett. Látta Florán, hogy nem játssza meg magát, már néhány mondat után megkedvelte őt és úgy döntött, a barátságába fogadja. A délután hátralévő részét beszélgetéssel, nevetéssel, és mindenekelőtt szépítkezéssel töltötték. Trish kikötötte, hogy szórakozni nem mehetnek el egyszerű utcai viseletben, annak meg kell adni a módját. Áthozott néhányat a saját ruhadarabjai közül és bár az ő telt idomain egészen másképp mutatott a szűk top és a feszes farmer, a magas sarkú cipővel és egy kevés sminkkel Flora is hasznukat vette. Nagyon csinos volt, legalább annyira, mint az előtt, de egészen másképpen. Egy cseppet sem emlékeztetett az akkori énjére, de tudta, hogy fel fogja kelteni az emberek figyelmét – különösen a férfiakét.

A moziban vetített vígjáték megalapozta a jó kedvüket, utána pedig egyenes út vezetett a Trish által leginkább kedvelt bárba, mely egyúttal táncos szórakozóhely is volt.

Már legalább egy órája ücsörögtek ott, amikor csatlakozott hozzájuk Trish néhány barátja és az udvarlója is, akivel olyan táncot lejtett, hogy Flora szó szerint bele is pirult, de legfőképpen irigykedett rá a tökéletes mozgásáért.

Ő csupán üdítőt ivott, de határozottan jól érezte magát. Figyelte a táncosokat és eszébe jutott Gabe, és az udvaron elcsípett néhány percnyi műsora. Egy pillanatra elmosolyodott, majd arra eszmélt, hogy az egyik nagyon jóképű, a társaságukhoz tartozó csokoládé bőrű, és világító kék szemű fiú megfogja a kezét és mosolyogva felhúzza, hogy a tánctérre vezesse. Flora megpróbált tiltakozni, magyarázkodott, hogy ő nem tud mozogni, de a fiú mosolyogva leintette.

– Ne törődj semmivel, csak rám figyelj! Majd én vezetlek! Nem eshet bajod!

– Nem is attól tartok. Sokkal inkább attól, hogy nevetségessé válok… meg te is.

– És akkor? Majd jót nevetünk, babám! – A fiú szorosan magához húzta, úgy mozgott vele együtt. Talán túl közel is voltak, de ez nem zavarta Florát; a fiúnak jó illata volt, a teste kemény és meleg, a szokatlan kék szemekbe pedig szívesen veszett bele. Ez a fiú nem volt akaratos, Flora tudta, hogy semmi olyat nem fog tenni, amit ő nem akart. Nem aggódott.

Egészen kimelegedett tánc közben és bár tényleg nem volt igazán jó táncos, a fiú nem nevette ki, ha vigyorgott is, inkább vele nevetett, mint rajta. Trish helyeslően mosolygott rá időnként, amikor nem foglalta le a száját Omar, a barátja, ajka.

Jamel, a tengerszemű táncpartnere, megtörölte a homlokát és leültette őt az asztalukhoz, amíg elment italokért. Flora arra lett figyelmes, hogy valahonnan a terem másik felében hangosan tapsolnak és kurjongatnak. Kíváncsi volt, mi zajlik ott, ezért közelebb ment. A tánctéren, közel az egyik asztalhoz, kör alakult ki, ahol többen táncoltak a lehető legnyakatekertebb mozdulatokat felvonultatva. Flora lázba jött a látottaktól és azon kapta magát, hogy ő is tapsol és éljenez a többiekkel együtt. Csak, amikor a körben táncolók visszatértek az asztalukhoz, vette szemügyre igazán a társaságot. Az asztalnál ülőkkel lepacsiztak és felhajtották az italukat. Azok között, akik az asztaluktól nézték végig az összecsapást, ismerős arcot fedezett fel. Először azt hitte, rosszul lát, de hamar rájött, hogy a szeme nem csalta meg: Gabe volt az kék beanie sapkájában, kockás ingében.

Florának hirtelen rengeteg dolog futott át az agyán. Először is, Gabe egy baráti társasággal töltötte az estéjét, amit valamiért nagyon nem akart neki bevallani délután. Másodszor: Gabe tudta, hogy unatkozik és szeretne kimozdulni, de egy szóval sem említette neki, hogy esetleg szórakozni menne az este. Harmadszor: egyértelmű, hogy esze ágában se volt meghívni őt. De vajon miért? Talán csak szánalomból töltötte vele az idejét és most ráunt a dologra? Vagy szégyelli őt? Teljesen mindegy volt. Ami számított az az, hogy Gabe nagyon jól szórakozott és nem akarta a társaságában tudni őt.

Viharos lelki állapotban tért vissza a saját asztalához, ahol Jamel már várta az üdítőjével. Igyekezett rendezni a vonásait, nem akarta mások estéjét is elrontani a nyavalygásával. – Bocs, csak a mosdóban voltam.

– Semmi gond. Jól érzed magad?

Flora belenézett a fiú szemébe és őszintén mosolygott. – Igen. De azt hiszem, ez után az ital után hazamegyek. Kissé elfáradtam.

– Persze, ha úgy érzed. Hazaviszlek, rendben?

– Köszönöm. – Fellélegzett, máris jobban érezte magát. Csak ne kelljen összefutnia itt Gabe-bel, az kínos lett volna mindkettejüknek. Szerencséjére Jamel megmentette az estéjét.

Másik én-22.

Felfedezés

– Joan, nem tudod, hol van Gus? – A kérdés a salátákért felelős kuktától jött, és a lányt kirázta a hideg a mondat hallatán. Amióta a fiúval megegyeztek abban, hogy új néven szólítják egymást, egyre kevésbé tudta elviselni, amikor mások, idegenek, a kis körükön kívül állók a régi nevén szólították. Nem akart ebből ügyet csinálni, hiszen ez tényleg csak a kettejük kis titka volt, de amikor azt a nevet hallotta, hányingere támadt. Arra emlékeztette, aki valaha volt, a nevet azzal azonosította, hogy mások még mindig úgy tekintenek rá, mint a lányra, aki ilyen, vagy olyan. Mintha mindez mit se változott volna. Nem akart szólni, de most lehunyta egy pillanatra a szemét, és csak ez után, mély levegőt véve válaszolt.

– Nem, nem tudom. Kiküldted a raktárba gyömbérért, nem?

– De. Legalább negyed órája…

– Ühüm. – A lány egy pillanatra visszatért a munkájához, de szinte azonnal fel is kapta a fejét és a férfihez fordult. – Dale, megkérhetlek valamire?

– Persze, mondd csak!

– Tudod, van egy második nevem is, és a helyzet az, hogy azt jobban szeretem. Nagy gond lenne, ha mostantól Florának szólítanál?

– Majd csak megszokom… – A férfi megrántotta a vállát. – Akkor, Flora… megkeresnéd nekem azt a kölyköt?

– Persze. – Flora arcán győzedelmes mosoly ragyogott fel, megnyert egy kisebb csatát. Eszerint csak kérnie kell és teljesülnek a vágyai.

Flora végigment a kis folyosón, mely a kamrába vezetett, majd benyitott a helyiségbe. A polcok roskadoztak az élelmiszertől, a hűtők, fagyasztók dugig voltak húsokkal és tejtermékekkel. Fokhagymafüzérek lógtak mindenhonnan, dzsemek és édes szószok sorakoztak egy kis polcon. Flora megtöltötte az orrát és a tüdejét az aromás levegővel és elégedetten lélegzett ki. A helyiség tele volt minden jóval, de Gabe-nek nyoma sem volt.

Flora becsukta maga mögött az ajtót és indult volna vissza, de egy tompa, ritmikus hang megállásra késztette.

A raktár mellett nyílt egy ajtó, mely a hátsó udvarra vezetett, a ritmus onnan kúszott be a folyosóra. Flora az ablakhoz állt, majd döbbenten nyitotta ki az ajtót. – Gabe! – De a fiú nem reagált se az első, se a harmadik szólításra. Flora becsukta az udvarra vezető ajtót is maga mögött, mely előtt megtalálta egy kis kosárban a gyömbért, és elképedve, egyszersmind lenyűgözve figyelte a barátját.

Gabe az Ipodját hallgatta és teljesen belemerült a zenébe. Kedvenc színes cipője adta ki a furcsa hangokat, amint a földet érintette. A fiú szemmel láthatóan mindent kizárt és csak arra koncentrált, amit csinált. Önfeledt mosoly ült az arcán, miközben lábai úgy jártak, hogy Flora azt várta, mikor gabalyodnak össze. De ez nem következett be. Gabe tökéletesen ura volt minden mozdulatának, minden pörgés kiszámított volt, a karmozdulatai egységesek, a csípőmozgását nők is megirigyelhették volna, a különböző ugrásokat, szaltókat és break tánc mozdulatokat pedig végképp nem nézte volna ki belőle senki. Még Flora se, így most szóhoz se jutott, csupán arra volt képes, hogy arcán büszke mosollyal figyelje Gabe-et.

Látta, mennyire élvezi a fiú, amit csinál, felszabadultnak tűnt; olyan volt, mintha kinyílt volna, mintha csak most, tánc közben lenne igazán önmaga. Igazi örömet érzett, amikor arra gondolt, hogy annak ellenére, amit a fiúnak egészen eddig át kellett élnie, talált valamit, ami boldoggá teszi. Flora azt kívánta, hogy ő is találjon valamit, amiben felfedezheti önmagát, valamit, ami kitöltheti azt az űrt, melyet szinte mindig magában érez. El akarta űzni az ürességet, mely sokszor még akkor is kísértette, amikor Gabe-bel volt.

De ezzel most nem akart foglalkozni, csak Gabe táncára koncentrált, amit a világ legszuperebb dolgának tartott.

Gabe levette a kuktasapkáját és végiggördítette a felkarján át az alkarjára, majd a tenyerében állította meg, hogy az után feldobhassa és egy pörgés után újra elkapja. Amint újra a kezében tartotta a sapkát, a kis lépcső felé tévedt a tekintete, melynek tetején megpillantotta Florát, ahogy ott állt mosolyogva, szemmel láthatóan elbűvölten. Zavarában elnevette magát és természetesen megállt egy helyben. – Flora!

– Nem is sejtettem. Miért nem mondtad? Ez hihetetlen! Annyira… királyul táncolsz! Ez most eléggé bénán hangzott, igaz?

Gabe felhúzta az orrát, miközben elvigyorodott, a szeme csillogott, amikor válaszolt. – Ja, eléggé. – Felsétált a lányhoz és magához vette a kosarat. Ahogy Florára nézett, észrevette, hogy még mindig elragadtatással, mégis, kérdőn néz rá. – Ezt nem mondhatod el senkinek, oké?

– Oké. De mindenbe be kell avatnod!

Gabe felnevetett és átkarolta a lány vállát, miközben befelé tessékelte. – Rendben. Sőt, azt hiszem, meg is tanítalak néhány lépésre, rendben?

– Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne, kivéve, ha ezzel az a célod, hogy jót röhöghess. Örülök, hogy járni tudok, a tánc igazán nem nekem való.

– Ugyan, csajszi, ne légy ennyire kishitű! Amúgy is, nem tudod, kivel állsz szemben. Én mester vagyok. Akkor is, ha nem nézed ki belőlem, mert így van, nem igaz?

– Hát, nem gondoltam volna, hogy táncolsz. Úgy egyáltalán. Így meg pláne nem. De le a kalappal, mester! – Flora nevetve húzta Gabe fejébe a sapkáját. – De a helyedben már most kitalálnám, mit mondok Dale-nek. Húsz percig tartott megtalálni a gyömbért?

Gabe felhúzta az ajka egyik sarkát és összevonta a szemöldökét. – Uh, ez csúnya lesz, azt hiszem… Majd azt mondom, hogy reggeli rosszullét volt. – Florára kacsintott és nevetve lépett be a konyhába, a lány pedig azt gondolta magában, hogy soha nem akarja elveszíteni ezt a csodálatos embert.

Másik én-21.

Hit kérdése

Flora a gondolataiba merülve sétált az étterem felé. A minap egy furcsa könyvet olvasott, egy olyat, amihez nem sok kedve volt, viszont minden létező fórumon az egekig magasztalták. Ez nem lett volna elég ahhoz, hogy meggyőzze az elolvasásáról, viszont az édesanyja az egyik délután a kezébe nyomta azzal, hogy ő bizony elolvasta és nagyon elgondolkodtatta. Úgy vélte, talán a lányának is hasznára válna, ezért Flora úgy döntött, az édesanyja kedvére tesz, és legalább beleolvas a regénybe.

A történet jól indult, feltéve, hogy a tényt, hogy egy kislányt elszakítanak a családjától és valószínűleg brutális kegyetlenséggel megölnek, jónak lehet nevezni. Mindenesetre lekötötte Flora figyelmét. A gondok a könyv közepén kezdődtek, ott Flora majdnem felhagyott az olvasással.

Nem igazán volt elképzelése arról, vallásos volt-e a balesete előtt – bár az emlékei alapján nem élt túl bibliai életet, ám azt határozottan érezte, hogy az új életében nem kíván a témával foglalkozni. Nem arról volt szó, hogy ateistának tartotta volna magát, egyszerűen nem akart ezen gondolkodni. Ha mással nem is, magával őszinte volt: félt. Fogalma sem volt a vallás mibenlétéről, annyit azonban kiderített eddigi olvasmányaiból és tanulmányaiból, hogy az emberiség egyik fele a világ létezését egy felsőbb hatalomnak, egy mindenható szellemnek tulajdonítja, aki a szeretetet hirdeti, mégis képes volt kegyetlen dolgokat kérni híveitől, manapság pedig elfordul a teremtményeitől. Flora minden nap elolvasta az édesapja újságját, megnézte a híradót: tisztában volt vele, mennyi szörnyűség történik a világban, és úgy gondolta, ha Isten valóban létezik, és mindezt hagyja, akkor ő egy kegyetlen teremtmény. Azonban mindez csupán a tudata peremén derengett, különösebben nem gondolt bele a hit dolgába.

Flora nem tudta, miben higgyen, hisz-e egyáltalán bármiben, abban viszont biztos volt, az új életében akart hinni. Gusban akart hinni, vagyis Gabrielben. Egy arkangyal neve – na, ezt adja össze a szinte ateista gondolkodásával! Pedig, ha jobban belegondolt, Gabe, az ő kedves barátja, az angyalok minden általa vélt kritériumának megfelelt: gyűrűs haj, megbocsájtás (feltéve, hogy Gabriel valóban megbocsátott neki, és nem csak szánalomból vagy ki tudja, milyen oknál fogva van vele), kedves mosoly, jóság. Csapongtak a gondolatai, nem tudta helyesen megfogalmazni a vallással kapcsolatos dolgokat. Valójában azt sem tudta, milyenek az angyalok. Gabe-et igazán jó embernek tartotta, jobbnak bárki másnál, talán még az édesapjánál is jobbnak. Mi is van még? A szárnyak! Hát, ki tudja, talán még az is van neki, csak láthatatlan. Így vagy úgy, Gabe egy angyal. A könyvön pedig minden meggyőződése ellenére átrágta magát. És akkor eldöntötte, hogy mélyebben is beleássa magát a témába, elkezdte olvasni a Bibliát, de csakis otthon, titkon. A Szent Könyv nem volt igazán fontos a számára, csupán arra kellett neki, hogy jobban megismerje Istent, de olvasás közben arra is rájött, hogy neki nincs szüksége egy emberek által kreált szabályrendszerre, mely véleménye szerint a Biblia volt. Úgy érezte, neki bőven elég, ha a regényben leírtak szerint viszonyul a hithez. Újra elolvasta a könyvet és átértékelt mindent.

Belátta, hogy a félelme, amit csak a könyv elolvasása után mert saját maga előtt is szavakba önteni, felesleges volt. Ugyanis ő leginkább azért nem akart eddig semmilyen kapcsolatot Istennel, mert attól félt, az életében eddig elkövetett tettekkel már kivívta a haragját. Félt a büntetéstől, félt attól, hogyan fogják majd megítélni őt. Most viszont rájött, hogy ő eddig félreismerte azt a magasabb rendű lényt, és elismerte, hogy Neki csupán az számít, hogy az emberek szeressenek és képes megbocsájtani a bűnöket.

Tudta, hogy egyszer még Gabe bocsánatát is kérnie kell, hogy megnyugodhasson a lelke, de ahhoz be kellett volna vallania mindent. Arra viszont még határozottan nem állt készen.

Flora nem lett vallásos, nem a szó szoros értelmében. Nem járt templomba, nem akart megtéríteni másokat, nem szentelte az életét mások megsegítésének, még csak nem is imádkozott a megszokott módon. Ő csupán kialakított egy sajátos kapcsolatot egy általa vélt magasabb rendű lénnyel, akivel teljes mértékben őszinte lehetett. És onnantól fogva igyekezett úgy élni, hogy mások szerethessék őt, igyekezett mások kedvére tenni, de eközben nem korlátozni a saját szabadságát. Nem volt vallásos, de megpróbált jó életet élni és megbocsájtani saját magának. Most már élni akart.

Flora mosolyogva lépett be az étterembe és egyenesen Gabe-be ütközött. – Hé, csajszi!

Flora köszönés helyett a padlóra szegezte a tekintetét, vagyis Gabe cipőjére, mely kirítt a fehér öltözékből. – Megint a csilli-villi színes cipőd?

– Az ám! A kedvencem! – kacsintott rá a fiú egy huncut mosoly kíséretében, majd átkarolta a vigyorgó lány vállát és elindult vele a hely belseje felé.