Másik én - 31.

Tiszta víz

Flora Trish-sel üldögélt az idősek otthona előtti lépcsőn. Elmondta neki, mi történt két napja Gabe és közte, illetve, inkább azt, ahogy az anyja viselkedett. Abba továbbra sem akarta beavatni a lányt, hogy mire emlékszik és mire nem. Annyit azért elárult neki, hogy attól tart, elveszítette Gabe barátságát és azt is, hogy ez mennyire rosszul érinti.

– Tudod, csak azért, mert ő volt az első, aki emberszámba vett a baleseted után, még nem kell hozzá ragaszkodnod életed végéig. Ha ő nem képes összeegyeztetni a saját életét, a barátait veled, szerintem… nem is akarja igazán. Erre mondják azt, hogy amit igazán akarsz, arra tudsz időt szakítani. Gabe esetében: ha téged meg akar tartani, meg tudja oldani, hogy veled is és a többi barátjával is együtt legyen.

– Tudom, csak… Ez nem ilyen egyszerű. Te sem tudsz mindent…

– Az lehet, de nem vagyok hülye. – Trish elcsendesedett, áthatóan nézett Flora zöld szemébe. – Tudom, hogy ki voltál a baleseted előtt és tudom, ki vagy most. Tudom, hogy egy utolsó szemét ribanc voltál, és ezen ne sértődj meg, légyszi. Ez akkor is így van. És nem tudom, miért, de ez a baleset nagyon megváltoztatott, jó irányba. Nagyon jó irányba. – Flora arckifejezését látva legyintett egyet a kezével. – Jaj, ne nézz így, kérlek! Valakinek őszintének is kell lennie veled. – Flora bólintott, nem haragudott a lányra, csupán meglepődött az őszinteségén. – Volt valami Gabe-bel, igaz? Vele is csináltatok valamit régen, mi? Ha nem ez, nem tudom elképzelni, mi van a háttérben.

Flora nagyot sóhajtott, nem akart erről beszélni, de úgy érezte, Trish megérdemli, hogy elmondja neki a kínos dolgokat is. – Ja, így is mondhatjuk. Csináltunk vele… valamit. Ezt-azt. – Lehajtotta a fejét és a tenyerébe temette az arcát. – A francba! Kiskorától fogva kínoztuk. Állandóan, minden adandó alkalommal. Bármit megtennék azért, hogy ne emlékezzek ezekre! Semmire. Annyival egyszerűbb volt minden! Gabe megmondta, hogy jobban járnék. Bár ne tettem volna meg mindazt a szörnyűséget! El sem tudod képzelni, milyen együtt élni a tetteimmel.

Trish maga elé meredt és csak sokára szólalt meg. – De már nem az az ember vagy, igaz? Ez nem csak megjátszás, igaz?

– Persze, hogy nem. De ezzel nem teszem jóvá a korábbi bűneimet.

– Tudod, szerintem Gabe megbocsátott neked. Vagy legalábbis szemet huny a történtek felett. Különben eddig sem lett volna veled. Persze, így azért könnyebb megértenem a barátait is. Ugye tudod, hogy nem hibáztathatod őket?

– Tudom, nem is teszem. Sylvia is csak védi Gust.

– Már nem Gabe?

– Szerintem sosem volt Gabe. Neki nem kellett volna megváltoztatnia a nevét. Ő Gus, de azt szeretné, ha Gabrielnek szólítanám. Megteszem, mert ezt kéri tőlem, de nehéz. Ő más, mint én.

– Talán éppen ez a baj, nem? Talán nem kéne erőltetnetek a barátkozást. Ő mindig az áldozat lesz, te meg mindig a bántalmazó. Akkor is, ha már nem vagytok ugyanazok az emberek.

– Talán igazad van. – Keserű mosoly jelent meg az arcán. – Egyszer majd könnyebb lesz, igaz? Túlteszem magam rajta és új életet kezdek.

Trish halványan elmosolyodott. Szánakozva nézett barátnőjére. – Én ott leszek veled.

– Tényleg? Nem undorodsz tőlem azért, amilyen voltam?

– Hát, nem véletlen, hogy eddig nem barátkoztunk, pedig kiskorom óta járok a házatokhoz. De megváltoztál. Egész jó fej lettél és jól riszálod! – Elnevette magát, kacaja a virágillattól nehéz levegőben visszhangzott. – Tényleg jól nyomod! Jamel is megmondhatja.

Flora felhúzott szemöldökkel meredt barátnőjére, majd ő is elnevette magát és átölelte a lányt. Hálás volt neki, mert vele volt és annak ellenére is kitartott mellette, hogy tudta, ki volt ő valójában. Annak dacára is, hogy megtudta, hónapok óta hazudik mindenkinek az állapotáról. Úgy érezte, a lány megérti őt és ez megnyugtatta. Hanyatt dőltek a lépcsőn, a fokok nyomták a hátukat, de ez most nem zavarta őket. A felhőket bámulták, miközben egymás kezét fogták és beszélgettek. Akkor sem ültek fel, amikor motorzúgás közeledett feléjük. Akkor sem, amikor már egészen közel ért hozzájuk, majd a hang elült.