Másik én-26.

Barátság?

Flora idegesen járkált fel-alá a szobájában. Nem értette Gabe-et. Napok óta nem beszéltek, az étteremben nem jelent meg, szabadságot vett ki. Olyan volt, mintha direkt őt kerülte volna. A telefonját vagy nem vette fel, vagy, ha mégis, egy perc alatt lerázta azzal, hogy dolga van, és nem tud beszélni.

Flora nem emlékezett rá, hogy bármivel is megbántotta volna a fiút, egyetlen bántó megjegyzés sem hagyta el a száját, miután megismerkedett Trish-ékkel, akkor is próbálta bevonni Gabe-et is a programokba, de ő azt az egy bulit leszámítva, minden meghívást hárított. Talán nem tetszett neki, hogy rajta kívül másokkal is barátkozik? Hiszen ő maga kergette bele ebbe. Szeretett Trish-ékkel lenni, de ha Gabe nem kezdi el magyarázat nélkül kerülni, talán sosem áll szóba a lánnyal és így nem ismeri meg a többieket. Nem volt szüksége másra, tökéletesen elégedett volt a kétszemélyes barátsággal Gabe-bel; a fiúnak is be kellene látnia, hogy nem várhatott rá örökké a szobájában kuksolva.

De talán nem is ez a baj. Talán Gabe úgy találta, már megáll a saját lábán is, nincs szüksége rá, ezért kezdte hanyagolni és tért vissza a saját barátaihoz. Talán valóban csupán a szánalom késztette arra, hogy vele legyen. Talán sosem akart igazán a barátja lenni. De akkor miért mutatta meg neki a kedvenc helyét?

Esetleg… Talán csak most döbbent rá, hogy kivel is töltötte az idejét. Meggondolta magát és nem akart többé az egykori kínzójával lógni. Ez teljesen érthető lenne. Ezt talán még Flora is meg tudná emészteni. Csak ne érezné annyira rosszul magát a gondolattól! Az utóbbi verziót találta a legvalószínűbbnek, így az után, hogy a fiú ezúttal is elutasította egy találkozó ötletét, arra hivatkozva, hogy dolga van, Flora úgy döntött, nem zaklatja tovább Gabe-et. Elhatározta, hogy többé nem keresi a fiú társaságát, semmilyen szinten. Egyszerűbb volt így.

Élete legnagyobb kudarcaként élte meg a fiú elvesztését, azt remélte, képes lesz megtartani a barátságát, de rá kellett jönnie, hogy az élet akkor sem egyszerűbb, amikor az ember a lehető legjobbat hozza ki magából.

Flora Trish-sel készülődött a szobájában, a többiekkel be akartak ülni egy vígjátékra. A lány volt az egyetlen, akivel, a szüleit leszámítva, megosztotta a szomorúsága okát. Nem avatta be minden részletbe, nem mesélt neki arról, mit művelt a balesete előtt; a doktorok, a szülei, mindenki előtt továbbra is azt játszotta, hogy nem tért vissza az emlékezete. Így egyszerűbb volt.

Trish próbálta jobb kedvre deríteni, igyekezett meggyőzni arról, hogy néha jobb elengedni az embereket, és arról is, hogy vannak még más barátai is, akik számítanak rá. Ilyenkor Flora mosolyogva ölelte át barátnőjét, tudta, hogy igaza van.

Flora, Trish-sel ellentétben, nem öltözött ki, nem is sminkelte ki magát, nem érezte szükségét. Ez csak egy mozi a barátaival, miért kellene csinibabát csinálnia magából? Egyébként sem szeretett úgy kinézni, az a régi énjét idézte fel benne.

Amíg ő egy, az öltözékéhez illő táskát keresett magának, a lenémított telefonja rezegni kezdett a fésülködőasztalán. Trish, a nyelvével csettintgetve, a kezébe adta a készüléket és várakozón nézett rá.

A kijelzőn Gabe képe villogott, kancsalított és kiöltötte a nyelvét: Flora rendszerint elnevette magát és így kacagva vette fel a telefont, amikor a fiú hívása közben megpillantotta a képet, ám most inkább összeszorult a gyomra. De túl kellett esnie ezen. – Gabe?

– Szia, csajszi! – A fiú hangja pajkosan csengett, de Flora kiérezte a zavart is belőle. – Csak meg akartam kérdezni, hogy van-e kedved csinálni valamit ma…

– Ó! Hát, ha van kedved, eljöhetnél velünk megnézni a legújabb vígjátékot. Még nem vettük meg a jegyeket, szóval…

– Királyi többes… Trish-ék?

– Aha. – Flora úgy érezte, a fiú nincs feldobva az ötlettől. – Akkor jössz? Jó lenne már látni téged… – Az utolsó mondatot csak halkan jegyezte meg.

Gabe mély lélegzetet vett. – Nem hiszem, de köszi a meghívást. Talán máskor…

– Igen, talán… Remélem.

Trish csípőre tett kézzel nézte az elszontyolodott lányt. – Velünk van baja? Ezek szerint veled találkozna. Persze, csak akkor, ha mi nem vagyunk veled. Ja, és ne felejtsük el, hogy csak akkor, ha neki megfelel! Milyen önző kis dög! Én meg azt hittem, hogy tök jó fej srác! – A szemét forgatta, a kezével furcsa mozdulatot tett és intett Florának, hogy induljanak.

Florának egyáltalán nem esett jól, amit Trish mondott, szíve szerint rászólt volna, hogy fogja be a száját, de visszafogta magát. Végül is, a lánynak igaza lehet. De nem tudta elképzelni, mi baja lehetne Gabe-nek Trish-ékkel

.

Flora próbált nem gondolni Gabe-re és a telefonhívására, de nem járt sok sikerrel. A barátai végignevették a filmet, ő viszont csak néha kapta el a történet fonalát, így, ha a végén megkérdezték volna, miről szólt, képtelen lett volna elmondani.

Trish sajnálkozva nézett rá, de nem szólt semmit. A kezébe nyomott egy csokoládét. – Edd meg, ettől tuti, jobb kedvre derülsz! – Florára kacsintott és átkarolta a vállát. – Figyi, nem gond, ha én most lelépek Omarral? – Csillogott a szeme és az arckifejezése kétséget sem hagyott a felől, hogyan folytatja az estét. Flora vigyorogva búcsúzott el a lánytól.

Jamel felajánlotta, hogy hazakíséri Florát, amit a lány örömmel fogadott, nem örült volna, ha egyedül kellett volna hazamennie késő este.

Jamel mindent elkövetett, hogy a lány jól érezze magát és sikerrel is járt. Neki ugyan nem tűnt fel Flora korábbi félszegsége, de a lány nagyon is érezte a változást. A férfi teljesen elfeledtette vele Gabe-et. Végignevette az utat hazáig, rengeteget beszélgettek, Jamel remek társaságnak bizonyult.

Az ajtóban állva még mindig beszélgettek. Flora tekintete bejárta a férfi arcának minden egyes pontját, különösen tetszett neki, ahogy a kifli alakú hold fénye megvilágította és így ezüstbe vonta a rövidre nyírt, afro hajat, és a kék szempárt. A férfi mosolya melegséget ébresztett benne. Melegséget, de nem mást: se borzongást, se bizsergést, így amikor Jamel abbahagyta a beszédet és végigsimított a karján, majd arcán, Flora idegesen nyelt egyet. Remélte, hogy Jamel nem teszi meg, amire ő gondolt, de tévedett. A férfi közelebb hajolt hozzá és ő nem tudott elhúzódni: Jamel puha ajkai finoman érintették az övét és bár egyáltalán nem esett neki rosszul a férfi közelsége, elhúzódott.

Jamel értetlenül nézett rá, ő pedig úgy érezte, még sosem volt ennyire zavarban. – Ne haragudj! Csak… nem hiszem, hogy ez jó ötlet.

– Miért? Valami baj van? Nem kedvelsz? – A férfi most a szőke tincsekkel babrált.

– De igen. De nem állok készen egy kapcsolatra.

– Egy picire se? Ha nem akarod, nem kell komolynak lennie.

Flora értette, tökéletesen. Nem volt elragadtatva a férfi válaszától, de nem hibáztatta. – Egy kapcsolatot nem tudok nem komolyan venni. És erre most képtelen vagyok, sajnálom!

Jamel nagyot sóhajtott, és egy lépéssel hátrébb húzódott. – Rendben, értem. De azért most nem fogsz kerülni, ugye?

– Ha téged ez nem zavar, engem se.

– Akkor ezt megbeszéltük. – Jamel még egyszer közel hajolt Florához és finoman arcon csókolta a lányt.

– Jó éjt! – Flora mosolyogva csukta be maga mögött az ajtót.