Másik én - 30.

Egy hosszú nap

A nap sugarai széles fénypászmákként kúsztak be a tágas szobába, a fénysávban porszemek táncoltak megannyi arany szemcseként; az ablak előtt meglebbenő hófehér függönyökkel élővé varázsolva a helyiséget. Édes virágillat szállt be a szellő hátán, vidám madárcsicsergés dallamos futamai reppentek ágról-ágra a ház előtti fákon. Odakint minden élt, harsogott, vibrált, de Florát valahogy semmi sem érintette meg mindebből. Nem érdekelte, hogy odakint tombol a nyár. Kezében egy könyvvel az íróasztala fölé görnyedt és megállás nélkül olvasott és memorizált, próbált előkotorni legalább néhány morzsát a korábbi tudásából, de lényegében újra kellett tanulnia az egész könyvet.

Nem akart Gabe-re és a kettejük között lezajlott beszélgetésre gondolni, ezért a tanulásba menekült. A szöveg értelmezése, átlátása és elsajátítása minden figyelmét lekötötte, és pillanatnyilag ez volt a legjobb dolog, ami történhetett vele.

Vissza akart menni a főiskolára, tanulni akart, el akart érni valamit az életben. Saját életet akart, segítség nélkül. Erős, független nő akart lenni, akire, ha ránéz valaki, nem az jut eszébe, hogy balesete volt és képtelen bármit is megtenni. De azt se akarta, hogy csupán egy szép, de belül üres nőt lássanak ahelyett, aki valójában. Ahelyett, akivé folyamatosan válik. Ki akarta vívni az emberek megbecsülését, azt akarta, hogy mindenki, aki gyűlöli, lássa, hogy ő is ér annyit, amennyit ők, most már ő is normális ember. De ami ennél is fontosabb volt számára, hogy saját magának bebizonyítsa, jó ember, és képes elérni a céljait manipuláció nélkül, úgy, hogy keményen dolgozik és használja az agyát.

Pihenésképpen lement a konyhába, ahol a bejárónőjük, a középkorú, ősz kontyot viselő, meleg barna szemű Amelia készítette elő az ebédhez valót. A nő Flora kiskora óta a háznál dolgozott és bár tudta, mit művel a lány, sőt vele is komiszul viselkedett, sosem gondolt rá haraggal, inkább sajnálta a lányt. Tudta, milyen élete volt, sejtette, mi vár rá, és ezért sajnálta. Gyakorta előfordul, hogy a gazdag gyerekek elveszítik a jóra való képességüket és csak önzésre, szívtelenségre lesznek képesek. Hálát adott az égnek, amiért ő nem vagyonos és a gyermeki tudják, mi az a szeretet.

Látta, milyen változáson ment át Flora és örült a szíve; amikor meglátta a lányt, boldog mosoly ült ki az arcára. Ő elfogadta és megértette, hogy a lányt ezentúl Florának kell szólítani, bár tudta, hogy az édesanyjának vannak fenntartásai a dologgal kapcsolatban.

Most, a hozzávalókat előkészítve, örömmel fogadta Flora segítségét. Együtt főzték meg az ebédet, a szülők távollétében együtt ebédeltek meg, majd Flora visszaült a könyveihez.

Késő délután, zsibbadó aggyal, a görnyedéstől sajgó háttal sétált le a nappaliba és megkérte az asszonyt, hogy mondja meg a szüleinek, elment, de nem jön haza túl későn.

Az első útja Trish-hez vezetett és megkérte, hogy tartson vele egy kis sétára. Nem mondta meg a lánynak, hova mennek. Üdítő élmény volt Trish-sel találkoznia, a lány csacsogott és elterelte a figyelmét a problémáiról. Magukkal vittek néhány tő violát és rózsaszínű futórózsákat is – Trish kíváncsi volt, mihez kezdenek velük, mert arra hamar rájött, hogy nem Floráék háza felé tartanak.

Huszonöt percnyi séta után egy nagy téglaépület előtt álltak meg, melynek két oldalán fátyolvirág nőtt gyermekláncfűvel és gyommal keveredve, elszórva nyárfák árnyékolták be a talajt. Az épület homlokzatán ez állt: IDŐSEK OTTHONA.

Trish felhúzott szemöldökkel fordult Flora felé. – Most csak viccelsz, ugye?

– Nem. Egész nap a könyveim fölött ültem, jót fog tenni egy kis mozgás végre. De ha neked nincs kedved maradni, nem muszáj.

– De ez most honnan jött?

– Csak… nem is tudom. Szerettem volna valami hasznosat csinálni. Szívesen elmentem volna egy állatmenhelyre is, de nem tudnám elviselni annak a sok édes, gazdátlan állatnak a látványát, tudva, hogy egyiknek sem segíthetek igazán. Szóval, maradt ez. Itt nem olyan betegek az emberek, még egészen jó egészségi állapotnak örvendenek, szóval, nem lesz megterhelő a velük való találkozás. Mindig keresnek önkénteseket.

– És téged hogy találtak meg?

– Leszólítottak az utcán. Ennyi. Na, akkor maradsz, vagy mész?

Trish egy pillanat erejéig a fejét csóválva meredt a lányra, de aztán beadta a derekát. – Mintha lenne választásom. – mosolyodott el, majd elindult Flora után az épületbe.

Elültették a virágokat a hátsó kertbe, felolvastak egy regényből, szókirakót játszottak a bentlakókkal és még vacsorát is kaptak.

Mire hazaindultak, jóleső fáradtság vett erőt rajtuk és Flora hosszú idő óta először érezte úgy, hogy kihasználta az egész napot és értelmesen, hasznosan töltötte el az idejét.

Hazaérve beköszönt a szüleinek, ivott egy pohár meleg tejet, lezuhanyozott és fáradtan bedőlt az ágyába. Az éjjeliszekrényén illatos mécsest égetett, és a kellemes aroma lenyugtatta az idegeit. Csupán néhány perc erejéig tudott Gabe-re gondolni, aztán elnyomta az álom.