Másik én - 36.

Mosolygós fekete szempár, avagy a rózsaszín plüssmackó és a hullámvasút esete

Flora Gus oldalán lépett ki az étteremből. A fiú éppen bőszen beszélt, egy film tartalmát próbálta szavakba önteni, amit a lánynak feltétlenül látnia kellett volna.

Flora mosolyogva tűnődött el az elmúlt hetek eseményein, miközben a fiút figyelte; boldog volt, hogy rendeződni látszottak a dolgok. A múltbéli eseményeket ugyan nem beszélték meg, de mostanra rájött, hogy ha Gusnak így könnyebb, nem erőlteti ennek tisztázását. Amúgy sem tudott volna mit mondani, csak azt ismételgethette volna, hogy sajnálja.

Gus barátait szimpatikusnak találta; nem mindenki oldódott fel a társaságában, de legalább nem utálták ki látványosan, sőt, némelyek igazán barátságosak voltak. Gema, Eric és Raphe volt a legmegértőbb, ők elbeszélgettek vele, együtt nevettek, táncoltak.

Gus is elégedett volt, könnyebben ment minden, mint gondolta. Örült, hogy nem kellett eldöntenie, kivel töltse az idejét. Flora boldogságtól csillogó szemének látványa, nevetésének hangja mindent megért neki, legalábbis a kisebb súrlódásokat mindenképpen. Az édesanyja persze nem tudott belenyugodni, hogy a lánnyal tölti az idejét, ő nem tudta elfogadni, hogy az emberek megváltozhatnak. Nem ezt tapasztalta eddigi élete során, így azt sem tudta elhinni, hogy Flora többé nem az a kegyetlen nőszemély, aki a földbe döngölte az ő pici fia önbecsülését.

Flora már nem figyelt Gusra, szemöldökét összevonva egy pontra meredt.

– Mi az? Nem is érdekel, amit mondok? Jó, jó, tudom, túlságosan beleéltem magam. – nevette el magát Gus, majd követte Flora tekintetét. – Hé, srácok! Mit csináltok itt? – Az épület előtt Gema és Raphe várakozott.

– Rátok várunk. Kimegyünk a vidámparkba, szórakozunk kicsit, aztán meg Ericnél lesz buli. Na, gyertek!

Flora kétkedve nézett rájuk. – Én is menjek? Ez biztos?

– Persze! Miért, mit hittél? Különben el se jöttünk volna.

Flora elmosolyodott. – Köszi.

– Ja, megyünk majd, de előbb még van egy kis dolgunk. Elkísérem Florát a dokihoz, aztán megyünk, rendben?

– Okés. De minden rendben van veled, Flora? – Gema őszintén érdeklődött.

– Elvileg igen. Ha minden jól megy, ez már az utolsó komoly vizsgálat lesz. – Nem akart belemenni a részletekbe, mert annyira még nem érezte közel hozzájuk magát. Az igazság az volt, hogy ha ez a vizsgálat jól alakul, akkor már csak a memóriazavarával kell foglalkoznia a későbbiekben. Mostanra bevallotta a szüleinek és az orvosoknak is, hogy elég sok mindenre emlékezik, de korántsem annyira, amennyire kellene. A szülei meglepődtek és nem értették, miért kellett titkolóznia, de amikor elmondta az érveit, nem kérdezősködtek tovább. Az orvosai szigorúbbak voltak, de végeredményben mindenki azon volt, hogy ezentúl valóban a gyógyulásra koncentráljanak.

Flora tartott tőle, mi minden kerülhet még elő az eltemetett emlékek közül, de most már úgy gondolta, túl kell lennie az egészen, és meg kell birkóznia a múltjával. Erőt adott neki a tudat, hogy nem muszáj egyedül szembenéznie a nehézségekkel.

Raphe-ék megértően bólintottak, majd elindultak az ellenkező irányba.

Az orvosok bizakodóak voltak, úgy gondolták, sok munkával és kitartással Flora újra a régi lehet. Valóban, az emlékei egytől-egyig visszatérhetnek, de Flora már sosem lesz ugyanaz, ebben biztos volt és mindent megtett azért, hogy így is legyen.

A vidámpark tömve volt emberekkel: kicsik, nagyok egyaránt jól szórakoztak. Flora nem tudta elképzelni, mit csinál majd ott, de társaságban volt, elfogadták és csak ez számított.

Gus teljesen megőrült, amint belépett. A játékoknak már a látványa is előhozta belőle a kisgyerek énjét, ok nélkül nevetett, csillogott a szeme, kipirult az arca. Ez a hangulat valamiért mindenkit magával ragadott – kivéve Florát. Elnézte a többieket, ahogyan őrült vigyorral az arcukon fejvesztve rohangálnak egyik játéktól a másikig, lelkesen mesélik egymásnak az élményeiket és ajánlják a legkülönbözőbb szórakozási lehetőségeket, ő pedig csak ácsorgott, kezében rózsaszín vattacukrot tartott.

Raphe közeledett felé féloldalasan mosolyogva, kezében néhány zsetonnal. Mandulavágású, fekete szeme huncutul ragyogott íves szemöldöke alatt, határozott vonalú, húsos ajkai mögött hófehér fogsora is előtűnt, miközben a lányra mosolygott. Amikor odaért Florához, a szemöldökét megemelve, még mindig pajkosan mosolyogva nézett le a másfél fejjel alacsonyabb lányra. – Miért ácsorogsz itt egyedül? A vidámpark lényege a szórakozás. – Nem várt igazi választ. – Gyere, nézzük meg, tudok-e lőni neked egy olyan cuki plüssmackót! – Flora mosolyogva csúsztatta kezét a fiú izmos karjára, aki a céllövöldéhez vezette.

Flora megkapta a mackót, ráadásul majdnem akkorát, mint ő maga. Aztán kipróbáltak egy kisebb körhintát, mert Flora nem mert felülni a nagyobbra, mely teljes sebességénél majdnem vízszintesen pörgött, több méter magasra repítve a hintában ülőket. A dodgemtől nem lett semmi baja, de ez csak Raphe érdeme volt, aki nem hagyta, hogy bárki is beléjük ütközhessen, legalábbis nem olyan sebességgel, amitől az ember agyrázkódást kap. A többiekkel együtt mentek be az elvarázsolt kastélyba. Itt Raphe mellett Gus fogta Flora kezét, akik időnként sokkal jobban megijesztették, mint a kastély eredeti „lakói”, aztán az ő arcát látva a könnyüket törölgetve nevettek. Az ugráló várba nagyon nem akart bemenni, ahhoz túlságosan idősnek érezte magát, de Gus e tekintetben kérlelhetetlen volt: négy-tízéves gyerekekkel együtt ugráltak a színes gumiszobában, Ericék szaltókat ugrottak a kicsik és saját maguk legnagyobb örömére.

Gus megpróbálta felcipelni magával a hullámvasútra is, de ahhoz végképp nem volt bátorsága. Attól tartott, hogy az addig elfogyasztott ételek mind kijönnének belőle, az pedig igazán nem lenne nőies dolog. A fiú sokáig győzködte, végül mégis nélküle ült fel. Flora egyedül ácsorogva figyelte őket, ahogy odafönt suhanva sikítanak és kezdte bánni a döntését. Eddig is annyira jól érezte magát, talán a hullámvasút sem rontotta volna el a kedvét. Csak hát, a tériszonnyal nem tudott mit kezdeni. Amikor leértek, nevetve szálltak ki a kocsikból: volt, aki a gyomrát fogta, másik kezével pedig a száját takarta el, de Gus most is szélesen mosolyogva közeledett felé.

– Ez annyira jó volt! Nem tudod, mit hagytál ki!

– Valóban? – bökött felhúzott szemöldökkel Maiko felé, aki a legközelebbi bokor felé tartott, kezét a szája elé szorítva. Gus csak megrántotta a vállát és vigyorgott.

Raphe összehúzott szemmel figyelte, ahogy Flora időnként a hullámvasút felé bámul. – Biztos nem akarnál felmenni egy menetre? Nem olyan félelmetes.

Flora sziszegő hangot adott ki és kétkedve meredt az állványzat felé. – Nem hiszem, hogy nekem való lenne.

– A többiről is ezt gondoltad, de jól érezted magad, nem igaz?

Flora megadóan mosolyodott el, miközben lehajtotta a fejét. – De.

– Akkor tedd le azt a mackót és gyere fel velem! – A többiekhez fordult. – Ti jöttök még egy körre? – A kérdés hallatán Maiko öklendezni kezdett, Gus is szabadkozva rázta meg a fejét, mások pedig már egy másik játék felé tartottak. – Akkor, azt hiszem, ketten maradtunk. – Kivette a macit Flora kezéből és Gusnak adta megőrzésre, majd elindult a lánnyal a hullámvasúthoz.

Flora görcsösen kapaszkodott az eléjük leereszkedett párnás rácsba, mely a kieséstől védte őket, izzadni kezdett és idegesen nézett a többiek felé. Raphe maga felé fordította az arcát és magabiztosan mosolyogva, ragyogó fekete szemével szuggerálva próbálta rávenni, hogy lazítsa el magát. A hozzá közelebb eső kezét lefeszítette a védőkorlátról és a sajátjába szorította. – Vigyázok rád, nem eshet bajod. Bízz bennem! – A kocsi előrelendült és elindult velük – Flora nagyot nyelt, majd bólintott. A fiú apró keze köré záródó meleg tenyere valóban biztonságérzetet adott neki, ennek ellenére az első hullámvölgynél összeszorított szemmel, rémülten kiabálva ült mellette. – Flora, nézz rám! – üvöltötte mellette Raphe, ő pedig nehezen, de engedelmeskedett. – Nyugalom, nem eshet bajod! Engedd el magad! – Flora felé hajolt és szabad kezével végigsimított a falfehér arcon, bíztatóan mosolygott, Flora pedig zavarba jött, de a félelme valóban elillant. A következő hullámvölgynél Raphe felemelte a kezüket és ő is felemelte a saját szabad kezét – ezúttal az élvezettől sikított, ahogy a hideg szél belekapott a hajába, végigszáguldott a kinyújtott ujjai között, könnyeket csalt nyitott szemébe, de mindeközben még mindig érezte a Raphe kezéből áradó meleget, és amikor felé fordult, ugyanazzal a bizalmas mosollyal találta szemben magát, mint korábban. Hangosan nevette végig az egész utat biztonságban tudva magát a fiú mellett.

Másik én - 35.

Szabad egy táncra?

Vannak tökéletes napok, amikor semmi sem ronthatja el a kedved, amikor bármilyen ok nélkül boldognak érzed magad, amikor a legapróbb dolgok is örömet okoznak, amikor csak kacagsz, amikor a világ ezernyi színe csak neked tündököl, és mindent csodaként élsz meg. Ez a nap éppen ilyen volt. A nap forrón tűzött, a levegő virágillat és kipufogógáz egyvelegétől volt nehéz, a ruha nedvesen tapadt az emberek bőréhez.

Gus a nevetéstől könnyezve robbant be a térre, karja Flora vállán pihent. Kockás halásznadrágja a sötét pólóval, fehér inggel és az elmaradhatatlan kötött sapkával jól kiegészítette Flora farmer rövidnadrágját a topra húzott rövid ujjú inggel és az egyszerű tornacipővel. A lány copfba fogott szőke haját Gus most finoman meghúzta, hogy felhívja magára a figyelmét. Nem mintha nem egymással lettek volna elfoglalva egész nap…

Florának elég volt csak ránéznie a fiú nevetéstől vöröslő arcára, a könnybe lábadt szemre és a mókás arckifejezésre, máris gurgulázó nevetés tört ki belőle. Az egész délután erről szólt. Azt gondolta, Gusnál viccesebb emberrel még nem találkozott.

A körülöttük hirtelen támadt csönd ráébresztette őket, hogy valami megváltozott. Körülnézve karba font kézzel ácsorgó, türelmetlen, ideges emberekkel találták szemben magukat. Gus csupán egy pillanatig tétovázott, végignézett a társaságon, majd mosolyogva szólalt meg, ám ezúttal a könnyedsége erőltetett volt, ezzel mindenki tisztában volt. – Hé, srácok! Ő itt Flora Mason, egy barátom. Múltkor már találkoztatok… Ha nem gond, megnézne egy próbát.

A barátai némán álltak, Gus és Flora arra számított, hogy nemet mondanak és elküldik őket, de legalábbis Florát. Végül valóban zúgolódás támadt, de korántsem akkora, amekkorát vártak. Maiko természetesen hangot adott nemtetszésének, de nem követelte a távozásukat, ahogyan egyelőre más sem. Gema és Eric voltak azok, akik végül kiváltak a csoportosulásból s odasétáltak hozzájuk. A fiúk a szokásos kézfogásukkal üdvözölték egymást, míg Florát egyelőre mindketten kissé távolságtartóbban, de kedvesen mosolyogva köszöntötték. Gus keze visszavándorolt Flora vállára és egy biztató mosolyt küldött felé.

Flora azon kapta magát, hogy Eric tenyere megpihen a lapockáján és egy pad felé tereli a téren. Gus rámosolyogott, majd csatlakozott a többiekhez, ő pedig beszélt néhány mondatot Gemával, majd hagyta, hogy a lány is alakzatba álljon a többiekkel. Annak ellenére, hogy a következő háromnegyed órát magában ücsörögve töltötte, jól érezte magát. Izgalmasnak találta a próbát, kedvet is kapott egy kis tánchoz ő maga is, de nem volt mersze felállni és próbálgatni az ellesett mozdulatokat. Túlságosan tartott tőle, hogy nevetségessé teszi magát az amúgy sem túl barátságos fiatalok előtt és persze az is átfutott az agyán, hogy talán rossz néven vennék, ha az ő figuráikat csenné el. Pedig nem lett volna sok választása, tekintve, hogy ő maga egyetlen lépést sem ismert, amit pedig Jameltől tanult, teljesen más volt.

A próba végeztével nem széledtek szét az emberek, hordozható magnójukba egymás után tették be a cédélemezeket és csak a maguk szórakoztatására táncoltak. Olyan volt az egész kívülről nézve, mintha egy szabadtéri házibulit tartottak volna. Némelyek dobozos üdítőket kortyolgattak a betonon ücsörögve, másokat, mint Gust is, teljesen beszippantotta a jó hangulat és úgy tűnt, szinte meg is feledkeztek Floráról. A kötetlen tánc még jobban csábította a lányt, de továbbra sem mozdult, csupán sóvárogva nézte a többieket, lábával pedig a betonon ütötte a ritmust. Két tenyerébe támasztotta az állát, úgy pislogott feléjük, amikor tekintete találkozott egy koromfekete szempárral. A sötét bőrű fiú egyenesen rá meredt az aszfaltról, miközben a többiek között mozgott, majd szélesen mosolyogva Florához táncolt. Hatalmas tenyerét kinyújtotta és hívogatóan mosolygott a lányra.

– Gyere!

Flora szégyenlősen felhúzta a vállait és halványan mosolyogva megrázta a fejét. – Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne.

– Ne viccelj, látom, hogy minden porcikáddal arra vágysz, hogy te is ott legyél. Na, ne kéresd magad! Esküszöm, nem sántikálok rosszban, nem vagyok cukros bácsi, vagy ilyesmi! – Bizalom gerjesztően mosolygott Florára és ez megtette a hatását. Miközben felhúzta magához a lányt, bemutatkozott. – Raphael Darrell Pennie. De szólíts csak Raphe-nek.

Raphe már az első mozdulatkor látta, hogy a lánynak tanításra lenne szüksége, nem is hagyta cserben. Finoman vezette rá a hip-hop egyszerűbb lépéseire.

Flora furcsamód nem érezte kínosnak a Raphe-től való tanulást, a fiúval együtt nevetett a rossz lépésein, azon sem sértődött meg, amikor a srác, a nevetéstől az oldalát fogva megkérdezte, hogy „ez a bemozdulás mi akart lenni?”. Ő maga is jókat derült az ügyetlenségén, és annál nagyobb volt az öröme, amikor valamit sikerült jól csinálnia. Persze észrevette, hogy Maiko és a vörös fiú lefitymálóan méregeti és rosszindulatúan kineveti őt, de nem érdekelte.

Rövidesen csatlakozott hozzájuk Eric és Gema is. A lány megmondta neki, hogy ne a hip-hoppal próbálkozzon rögtön, rávezette, hogy sokkal egyszerűbb a saját képességeihez mérten táncolni és egy ritmusos r&b dalra valóban jót táncolt, azt senki sem vitatta el tőle. Ezt látva Gus is odalépett hozzá – a fiú nehezen tudta leplezni elragadtatását Flora csípőmozdulatai láttán – és a többieket arrébb terelve ő kezdett el a lánnyal táncolni. Flora eleinte zavartan vigyorgott, de hamar ráérzett az ízére, mozdulatai követték Gus testének minden rezdülését, és egy idő után már az sem okozott nehézséget neki, hogy önfeledten átkarolja a fiú nyakát, vagy végighúzza a kezét a karján, esetleg a hátsóját Gus öle előtt riszálja. Nem volt a táncukban szándékos szexualitás, csupán élvezték a zenét és egymás közelségét, de Flora egyszer elkapta Gema tekintetét: a lány szeme kajánul csillogott, szája csücsörítése és az ajka sarkában megbúvó, sokat sejtető mosoly elárulta, mire gondol. Kívülről valószínűleg többnek látszott a kettejük közötti vibrálás, mint amit ők gondoltak róla. Egy lassú dalnál aztán végképp egymás karjaiban kötöttek ki. Flora nem akarta, de behunyta a szemét és átadta magát a dal ringató, fülledt ritmusának, lágy dallamának, Gus csípőjét irányító karjainak. Nem emlékezett rá, hogy ilyen is lehet valakinek a karjaiban. Nem tudta mihez hasonlítani az őt magával ragadó érzést, de jó volt. Arcát a fiú vállára hajtotta és csak jól érezte magát.

Tökéletes nap volt, elejétől a végéig. A hőség csillapodott, langyos szellő simogatta felhevült, átnedvesedett bőrüket és a többé-kevésbé barátságos környezetben megosztott csipsz-vacsora méltó lezárása volt egy jól sikerült napnak. Flora és Gus is elégedetten hajtotta álomra aznap a fejét.

Másik én - 34.

Fegyverszünet

Időnként megesik, hogy nem fűlik a fogunk a kötelezettségekhez, nincs kedvünk egész nap unalmas órákon ülni az iskolapadban, sem nyolc órát robotolni a munkahelyen. Néha időt kell szánnunk magunkra is, leereszteni, kikapcsolni. Időnként ki kell szakadnunk a megszokott környezetünkből és kipróbálni valami újat. Sok nő ilyenkor levágatja a haját, új ruhákat vásárol, kibeszéli a problémáit a manikűrösnél, vagy mániákus edzésbe kezd. Flora kevésbé drasztikus megoldást választott, az ő élete már így is gyökeresen megváltozott. Felvett egy régi, elnyűtt farmert, egy kopott pólót – maga sem tudta, honnan kerültek a szekrényébe, mert biztos volt benne, hogy korábban rá se nézett volna hasonló ruhadarabokra –, szőke hajára sapkát húzott, feltett egy nagy fülhallgatót a fejére és elindult. Nem volt úti célja, csupán távol akart kerülni a házuktól, az étteremtől, a környéktől, Gustól, saját magától. Fülében My Chemical Romance, Fall Out Boy, Misfits, Linkin Park dalok dübörögtek – Trish egyik barátjától kapta a gyűjteményt. Tetszett neki a zene, amit ezek a zenekarok produkáltak, úgy érezte, felszabadítják az összes sarokba söpört dühét. Ha nem tartott volna attól, hogy bezárják, ő maga is velük együtt ordított és ugrált volna, így viszont csak szolidan rázta a fejét, amikor senki nem látta. Elhaladt egy drogéria előtt – visszafordult és besétált. Magáévá akarta tenni ezt a stílust, ezért vásárolt egy fekete szemceruzát hozzá illő körömlakkal, majd egy közeli vegyesboltban péksüteményt és tejet is vett, majd leült egy téren, hogy megebédeljen, de előtte még kihúzta a szemét egy kirakat előtt állva, és a körmét is kilakkozta. Szokatlan volt számára a külseje, de jól érezte magát. A téren gördeszkások gyakoroltak, a közelükben ült le megebédelni.

A nap erősen sütött le rá, de a könnyed szellő enyhítette a meleget, körülötte illatos fák magasodtak, a péksütemény pedig kellemesen édes volt. Nem is kívánhatott volna mást, szabadnak érezte magát. Nem gondolt Gusra, a barátaira, a családjára, egyáltalán semmire.

Flora izzadtan próbálta megtartani az egyensúlyát, miközben a nadrágja zsebében kotorászott. A telefonja nem hagyta abba a csörgést, ő viszont nem tudta előhúzni a szűk zsebből; nem figyelt az útra és felbukott a deszkával. Azonnal feltápászkodott, a sarkán ülve törölgette könyökéről a néhány csepp kiserkent vért, miközben a jól ismert csengődallam újra felhangzott. Néhány fiú azonnal köré gyűlt és talpra akarták állítani, de megnyugtatta őket, hogy jól van. Féloldalasan mosolyogva közölték vele, hogy még sokat kell gyakorolnia, ha ezt komolyan gondolja. Flora nem tudta, hogy komolyan gondolja-e, mindenesetre most a sérülése ellenére is jól érezte magát a bőrében.

Végre előkapta a telefonját és válaszolt a hívásra. – Gus. Mi olyan sürgős? – Felszisszent, amikor egy zsebkendővel letörölte a vér maradékát.

– Jól vagy? Fáj valamid?

– Ja, semmi, csak elestem… De tényleg semmi komoly. – Néhány másodpercig mindketten hallgattak. – Gus, miért hívtál?

– Nem jöttél ma be.

– Te több mint egy hétig nem jöttél…

– Igaz. Hol vagy? Találkozunk?

– Aha. Most épp egy parkban vagyok. – Elmondta, pontosan hogyan jut el oda a fiú, aki rögtön rávágta, hogy tudja, melyik az. Ennyit arról, hogy elmenekül a világ elől, ezek szerint nem jutott túl messzire. – Gus, hozz valami kaját, légyszi, mindjárt éhen halok!

– Meglesz, csak várj meg!

Míg várakozott, Flora lefeküdt a fák alá kipihenni a délutáni testmozgást. A srácok, akikkel eddig együtt lógott, elmentek, így visszakapcsolta a zenét. Már csak akkor vette észre, hogy körbeállják, amikor késő volt. Vadidegen férfiak vették körül; Flora ijedten ült fel, ám amikor fel akart állni, visszanyomták a földre. Megfogták a karjait és bevonszolták egy fa árnyékába, arrafelé sűrű bozótos nőtt, tudta, hogy mi lesz ennek a vége és már átkozta magát a fene nagy szabadságvágya miatt. Kiáltozott, de úgy tűnt, senki sem hallja. Mintha minden ember felszívódott volna a környékről. Először segítségért imádkozott, majd azért, hogy Gus kivételesen ne jöjjön időben. Nem a megaláztatástól tartott, vagy a kioktatástól; biztos volt benne, hogy a fiú meg akarná védeni és ezúttal is ő húzná a rövidebbet, ám most sokkal rosszabbul járhatna, mint Timék esetében. Úgy gondolta, bőven elég, ha az egyikük szenved a saját meggondolatlansága miatt.

Próbált küzdeni, de felkészítette magát az elkerülhetetlenre. Ezért lepődött meg annyira, amikor a támadói háta mögül újabb férfihangok jutottak el hozzá, ám ezek a hangok a védelmére keltek.

Percek alatt zajlott le az egész. A támadói nem tágítottak, a megmentői szintúgy. A vége persze verekedés lett, amelyből a jófiúk kerültek ki győztesen. Talpra állították őt és egy közeli padhoz kísérték.

– Nem kéne egyedül mászkálnod ezen a környéken. Hol van Tim? – Egy keleties arcberendezésű srác szólt hozzá összevont szemöldökkel. Ezzel az egy mondattal elárulta, hogy ismeri Florát, de a lány hiába erőltette az agyát, nem emlékezett rá. – Miért nézel ilyen furán?

Flora megrázta a fejét. – Bocs, csak próbállak elhelyezni valahol a múltamban.

– Aha. És sikerült?

– Nem, bocs. És Timhez már semmi közöm – hála az égnek! Vagy inkább Gusnak. – motyogta.

– Na, jó. Figyi, van valaki, aki érted jön? – Nem sikerült elrejtenie az érzelmeit, nyilvánvaló volt, hogy nem kedveli Florát.

– Gus. Már úton van. Nemrég beszéltünk… – Flora az ellenséges fekete szempárra emelte a tekintetét. – Köszönöm, fiúk. – A sötét tekintet mintha lágyabbá vált volna. – Honnan ismersz?

– Nincs mit, de ne legyen máskor, érted… Ja, és, hogy honnan ismerlek? Hát, nem igazán ismerlek, csak tudom, ki vagy. Én is ott voltam tegnap. Én vagyok Gus filippínó haverja. Gimibe is együtt jártunk mindhárman. Így se emlékszel? Amúgy csak félig vagy filippínó, nem mintha bármit is számítana, büszke vagyok az őseimre. De… te meg az akkori slepped rendszeresen kifigurázott a származásom miatt. Jó viccnek tartottátok.

Flora nem tudta tartani a szemkontaktust. Egy újabb csontváz. Vajon hány ember életét keserítette még meg? Görcsösen babrálta az ujjait, miközben egy-egy pillanatra felnézett a fiú keskeny arcába. Végül nem bírta tovább, a kései sokk és a bűntudata könnyet csalt a szemébe. Rázkódó vállakkal, elcsukló hangon szólalt meg. – Sajnálom! Annyira sajnálom…

– Eric. Eric Campos. De ne sírj már, légyszi! Nem azért mondtam. Én nem is tudom, miért vágtam ezt a fejedhez. Illetve tudom, de mindegy is.

Flora nem tudta abbahagyni a sírást. – Tényleg nagyon sajnálom! Mindent!

– Jó, jó, elhiszem. – Eric tanácstalanul nézte a zokogó lányt. – Megbocsátok, oké? Nem lettem tőle sérült, vagy ilyesmi. – Esetlenül átölelte Florát és a hátát simogatta. A lány zokogása végül lecsillapodott, de ő még tartotta. Leült melléjük egy lány is, aki szintén Gus tánccsapatához tartozott. Ő is vigasztalni próbálta Florát. – Szóval, te most Gus-szal nyomulsz, igaz? Tényleg megváltoztál?

– Igen. Biztosan nem vagyok tökéletes, sosem leszek az és sajnos nem tudom visszacsinálni a történteket, de igyekszem jobban élni.

Eric rámosolygott. – Hát, ha Gus bizalmat szavazott neked, talán én is megtehetem. – Flora kérdőn nézett fel rá, ő pedig elmosolyodott. – Ja, ezt most én mondtam és komolyan is gondolom. Remélem, nem csalódom.

– Én is.

Gus felhúzott szemöldökkel közeledett a padhoz. Nem értette, hogyan került Eric és Gema Flora közelébe. Megszaporázta a lépteit, azt hitte, azért vannak ott, hogy gyötörjék a lányt. Annál nagyobb volt a meglepetése, amikor meglátta, hogy valójában átölelik Florát, mosolyognak rá és megnyugtató hangon beszélnek hozzá. Szóhoz sem jutott, amikor megállt előttük. Vigyorogva tárta szét a karjait, amikor leguggolt eléjük. Floráék cinkosan mosolyogva köszöntötték.

Másik én - 33.

Választás

Gus, Flora kezét tartva megállt a barátai előtt és egy pillanat alatt eltűnt a vidám mosoly arcáról. A társaság abbahagyta a beszélgetést és feldúltan méregette a lányt. Tapintható volt a feszültség, Flora is érezte a felé áradó ellenszenvet. Teste megfeszült, az ő jó kedve is egy pillanat alatt elpárolgott. Voltak arcok, melyek ismerősek voltak számára, némelyik táncos feltűnt már egy-egy emlékében – egyik sem volt túl vidám kép, egyszer sem volt kedves velük. Nem lepődött meg, hogy a fogadtatása enyhén szólva is hűvös volt.

Hirtelen morajlás támadt a barátok között, az arcokra az értetlenség mellé színtiszta gyűlölet ült ki; egy alacsony, keleti származású lány felállt, ajkával csücsörített, fejét oldalra biccentette és indulatosan nézett Florára. Keze ökölbe szorult, amint elindult feléjük. Gus egy mozdulattal maga mögé rántotta Florát, miközben még mindig fogta a kezét, ezzel egy időben pedig a torokköszörülésével véget vetett a zúgolódásnak.

Flora szíve a basszus dübörgésének ritmusára vert a torkában, szíve szerint hátat fordított volna és hanyatt-homlok menekült volna ki a klubból, de Gus biztosan tartotta a kezét sajátjában.

A keleti lány felcsattant. – Őt minek hoztad ide, Gus? Mazochista vagy, ember? Nem alázott még meg elégszer? Ha a drágalátos Tim megtudja, hogy a csajával lógsz, a szart is kiveri belőled, remélem, tudod! Amúgy is, mit akar tőled?

– Elég már, Maiko! – Flora nem látta a fiú arcát, de a hangjában eddig nem tapasztalt indulat vibrált. – Flora is a barátom. Nagyon jó barátom, fontos nekem.

– Flora, ha? Ez meg miféle tréfa?

– Flora, ennyi. És szeretném, ha elfogadnátok őt. Fogadjátok be közénk…

– Na, azt már nem! Te azt csinálsz az életeddel, amit akarsz, de engem nem kényszerítesz rá, hogy egy ilyen… – A vörös hajú fiú lefitymálóan nézett Gus háta mögé. – Nekem erre nincs szükségem, ember! – Azzal elsétált.

Flora megpróbálta jelezni Gusnak, hogy inkább menjenek, de a fiú nem reagált arra, hogy a kezét rángatta.

Gus megrázta a fejét, sötét fürtjei nedvesen hintáztak a színes sapka alatt. Nagy, barna szeme keserűséggel telt meg, míg végignézett a barátain. Nem akarta, hogy idáig fajuljon a dolog, de úgy érezte, muszáj meglépnie ezt a lépést. Nem titkolózhatott egész életében senki előtt se. Nagy sóhaj szakadt ki belőle. – Igazatok van, nem kell barátkoznotok vele, de én továbbra is a barátja maradok, és ez azt jelenti, hogy nem tölthetem minden időmet veletek. Nem akarok választani köztetek – remélem, nem is kértek rá. Megértem, hogy nem akartok együtt lógni vele, de azt is értsétek meg, hogy nekem fontos Flora és rá is akarok időt szánni. – Áthatóan nézett barátaira, Florát továbbra is a háta mögé rejtve. Az arcokon vívódást, döbbenetet, rosszallást, értetlenséget látott. Nem is számított másra. Nagyot fújt, majd megfordult és indult volna, de meggondolta magát. A válla fölött még visszaszólt. – Nem szeretném, hogy Florának baja essen… – Megrázta a fejét. – Ti nem ismeritek. Ő már nem az az ember. – Szabad kezével intett. – Akkor holnap!

Az éjszaka hűvös volt, Flora megborzongott, amikor kilépett a fülledt levegőjű helyiségből. Szó nélkül vette el a fiútól a bukósisakot. Nem mert ránézni, félt, hogy mit látna Gus szemében. Bár a fiú éppen azt mondta odabent, hogy nem akar választani a régi és az új barátai közül, Flora számára nagyon úgy tűnt, mégis kénytelen lesz. A barátai sosem fogják elfogadni őt, és így Gus is kieshet a körből. Nem akarta ezt.

Gus arckifejezése elgondolkodó volt, Flora nem akarta kérdésekkel traktálni, úgy érezte, minden szóval fölöslegesen növelné a fiúban lévő feszültséget. Felült mögé a motorra és átkarolta keskeny derekát. Miközben a gép motorja felpörgött, ő kockáztatott és arcát Gus vállára hajtotta. Fáradtnak érezte magát és fázott, a fiú teste tökéletes támaszul szolgált neki. Gus nem lökte el, így csak hozzásimult és némán tűrte, hogy a jegessé váló szél megborzongassa a testét. A sisak plexije mögül a sötét égre tekintett és a csillagokat fürkészte, közben azon gondolkodott, hogyan lehetséges, hogy minden jó szándéka ellenére most is tönkre tesz mindent. A parányi, hunyorgó égitestek megannyi fényes csíkká válva suhantak el fölötte, ő pedig elszédült a látványtól és még erősebben kapaszkodott Gusba.

Flora háza csendesen nyújtózkodott a most újra egy helyben várakozó csillagok felé. Gus lesegítette a lányt a motorról és eltette a fölösleges sisakot.

Egész úton nem beszéltek, tudta, hogy mondania kell valamit, csak ne érezné annyira idegesnek magát! Nem akarta elhinni, hogy ilyen szituációba került. Nem akart dönteni. Ha a józan eszére hallgat, a régi barátait választja, ha a szívére, valószínűleg akkor is. Akármennyire is kedvelte most Florát, hiába akart esélyt adni neki, nem dobhat el mindent miatta. Úgy gondolta, ezzel a lány is tisztában van, űzött tekintete mindent elárult. Félszeg mosolyt erőltetett az arcára, miközben Flora felé hajolt, hogy megölelje. – Remélem, tetszett, amit láttál.

Flora mosolytalanul bólintott. – Már odabent is elmondtam, mennyire csodállak érte. – Egy pillanatra a földre szegezte a tekintetét, majd felemelte a fejét, egyenesen Gus sötét szemébe bámult. – Most valami másról kéne beszélnünk.

– Nem kell. Nézd, sajnálom, hogy olyan rosszul sült el velük minden, de őket is meg kell értened. Nem könnyű túltenni magukat azon…

– Nem róluk akarok beszélni, ezt te is tudod. Én mindent megértek, erre kérned sem kell. Megértem, hogy anyukád utál, megértem a barátaidat is, de engem igazából csak az érdekel, hogy te… te túl tudod tenni magad azon? Hiszen még ki se tudod mondani! – Florában hirtelen harag gyúlt, de nem Gusra haragudott, hanem saját magára. – Mondj valamit, kérlek, ne csak állj itt!

– Erről nem kell beszélnünk.

– Nem, nem kell, de én akarok.

Gus félrenézett, miközben a lányhoz beszélt. – Én viszont nem akarok. Nincs mit beszélni rajta. Örülök, hogy kezd visszatérni az emlékezeted, bár korábban is szólhattál volna. Örülök, hogy ennek ellenére, vagy talán éppen ezért nem tértél vissza a régi jó szokásaidhoz. És igen, túl tudom tenni magam rajta, különben nem lennék itt, és te sem lettél volna ott velem a versenyen. Én csak el akarom felejteni az egészet, érted?

Flora zöld szeme felizzott az indulattól. – Tényleg? Hogyan? Mégis hogyan leszel képes rá, ha még beszélni sem tudsz róla? Vagy nem akarsz, egyre megy. Hogyan fogod túltenni magad rajta, ha ez az arc néz rád vissza, valahányszor beszélünk? Éppen az, amelyiket közben is láttad minden egyes alkalommal!

Gus állkapcsában ugrált az ideg, orrcimpája kitágult, szeme villámokat szórt. Nem akart veszekedni a lánnyal, de engedni sem akart. Nem volt képes a megaláztatásáról beszélni éppen vele. Most biztosan nem. – Mennem kell, Flora. Holnap találkozunk, rendben? – Felült a motorra. – Aludj jól! – Felhúzta a bukósisakot és meg sem várva a lány válaszát, elszáguldott.

Flora percekig csak állt ott, abba az irányba bámulva, amerre a fiú elhúzott. Csupán akkor mozdult meg, amikor a hideg szél már a csontjáig átfagyasztotta, akkor maga köré fonta karjait és bement a házba. Lefekvés előtt még elküldött egy sms-t a fiúnak, amelyben jó éjszakát kívánt neki. Alig egy perc múlva pityegett a telefonja: NEKED IS. Hát, neki biztosan nem lesz, de úgy sejtette, Gusnak sem.