Learning to breathe - 5. Fejezet

Szikrázó napsütés világította be a garázs szinte minden négyzetcentiméterét. Rengeteg volt a tennivaló és Jacob energiával telve vetette bele magát a munkába. Az előző délutánt gondolkodással töltötte és arra a következtetésre jutott, hogy akkor teszi a legjobbat a családjával, ha saját kezébe veszi a sorsukat.

Korán reggel kelt, frissen, eltökélten. Mostanra felmérte, mennyi munka és anyagi ráfordítás szükséges terve kivitelezéséhez. Számba vette a garázsban található szerszámokat, állapotukat, közben pedig le is takarította, rendszerezte őket. Talált néhány rozsdás alkatrészt és egy-két kanna olajat is, de tudta, ezekkel már nem kezdhet semmit.

Összességében arra a következtetésre jutott, hogy mindent a nulláról kell kezdenie, és mindezt egy cent nélkül.

Mielőtt elment, volt egy bankszámlája, amit még Billy és Sarah nyitott a nevére kiskorában. Nagyon kevés alappal indították el és az évek során is csak kis összegeket tudtak betenni, azt viszont rendszeresen. Billy Sarah halála után sem adta fel a számla gyarapítását, de már sokkal ritkábban került rá sor. Akárhogyan is, mostanra a kamatokkal együtt elég pénz lenne rajta ahhoz, hogy Jake be tudja indítani a vállalkozását, vagy legalábbis elegendő alap lenne egy kölcsön felvételéhez.

Jacobnak az volt a problémája, hogy azt gondolta, az az összeg már régen nincsen meg, hiszen Billy valószínűleg felhasználta, hogy fenn tudja tartani magát.

Egy sámlin ült, homlokát az öklére támasztva, és azon törte a fejét, hogyan tudná mégis megvalósítani a tervét.

A cél egy vállalkozás beindítása volt. A garázst akarta kibővíteni, kellően felszerelni és egy szerelőműhelyt létesíteni benne. Úgy érezte, lenne rá kereslet, mert az egyetlen szerelő a rezervátumban az az ellenszenves férfi volt, akivel előző nap beszélt, aki csillagászati összegeket kért el a munkájáért. Arról nem is beszélve, hogy Jake motorokat és egyéb kisgépeket is meg tudna javítani.

Tudta, hogy működne, csak tőke kell hozzá.

Délfelé járt az idő, amikor Jacob gyomra korogni kezdett. A garázsban álló, poros órára pillantott, és hitetlenkedve vette tudomásul, mennyire elszaladt az idő, Billyt pedig egész délelőtt elhanyagolta.

Egyenesen a konyhába ment, ahol Leah szorgoskodott. A nő számára természetes volt, hogy itt tölti minden napját, már-már úgy érezte, a saját családjáért dolgozik. Korábban is szívesen segített Billynek, hiszen olyan volt neki, mint a saját apja, de amióta Jacob visszatért, még nagyobb örömmel járt át a pici piros házba.

Amikor megpillantotta az éppen belépő Jake-et, csillogó szemmel köszöntötte.

– Szia, Jake! Hogy telt a délelőtt? Sikerült rendbe tenni a garázst?

Jacob megállt néhány méterre a nőtől és kissé félrebillentett fejjel nézett le rá.

– Mi az? Valami baj van?

– Nem. – válaszolt némi gondolkodás után a férfi. – Csak azon járt az agyam, mennyire megváltoztál…

– Oh… – érkezett a velős válasz Leah-tól. Kissé zavarban volt, nem tudta, ezt a kijelentést bóknak vegye-e vagy sem. Attól is furcsán érezte magát, ahogy Jacob méregette őt. Azelőtt sosem fordítottak egymásra ennyi figyelmet, bár be kellett vallania, hogy ő maga nem csak Jake lelki világát térképezte fel a felbukkanásakor, hanem testi valójának is jelentős időt szentelt. A gondolattól, hogy ilyesmi megfordult a fejében, tőle szokatlan módon el is pirult és ezúttal is hálát adott az égnek, hogy többé senki sem lesheti ki a gondolatait. Nem egy kínos jelenetet került így el az idők folyamán, de ez lenne az egyik legkétségbeejtőbb mindközül.

Nagyot sóhajtott zavarában, majd igyekezett úgy tenni, mintha a férfi nem zökkentette volna ki nyugalmából. – Steak-et sütök krumplival, meg meggyes pite is lesz. Jó lesz az? Vagy kértek még esetleg valamit? Van bőven…

– Jó lesz, köszi… – vágott a szavába Jake.

Hiába volt minden erőlködés a valóság leplezésére, Jake látta Leah arcán a zavart, csak az okát értette félre. Azt hitte, a nő rosszul értelmezte az előbbi kijelentését, ezért gyorsan meg is magyarázta. – Leah, bocs, hogy az előbb olyan félreérthetően, vagy inkább hiányosan fogalmaztam. Megváltoztál, jó irányba. Tetszik, amit látok. Végre az a nő vagy, akinek mindig lenned kellett volna. Kinyíltál, meglágyultál és ez jó. – A gondolatsort már a nő mellett állva fejezte be, kezét a vállára téve, szélesen mosolyogva.

– Köszi, Jake! – Leah arcát halvány pír öntötte el, de szeme még jobban csillogott és nem csak a bók hallatán. Néhány pillanatig tűnődve nézte a még mindig mosolygó férfit. – Tudod, mióta visszajöttél, most először látlak őszintén mosolyogni. – Látta, hogy Jacob zavartan néz rá és a mosoly kezd eltűnni az arcáról, ezért sietve hozzátette. – Nagyon jó újra a réginek látni! Ha az idegesítő évődéseid is visszatérnek, tényleg ugyanaz a bosszantó srác leszel, akit annyira hiányoltunk. – A mondat végét elnevette és látta, hogy Jacob sem veszi rossz néven a célozgatást régi rossz szokásaira, sőt.

– Hát, ha csak ez a vágyad! – nevetett Jake, bár őt magát is meglepte, hogy valóban őszintén mosolyog, és jól érzi magát. – De nem, igazából azt hiszem, már nem vagyok ugyanaz az ember. Nem akarok nagyképűnek tűnni, de az óta talán már felnőttem. – Hatalmas vigyort villantott Leah-ra és ebben a pillanatban mindketten érezték, hogy az igazi, életvidám, csipkelődő, magabiztos Jacob Black nem tűnt el igazán, csak a tragédia maga alá temette.

– És tudod már, mihez kezdesz most?

– Hm, azt hiszem, először is megkeresem apámat és együtt teletömjük a hasunkat!

– Nem erre gondoltam, de kezdésnek ez is jó lesz. – mosolyodott el Leah.

– Tényleg, nem tudod, merre van Billy? Egész nap nem láttam.

Jacob valóban kezdett aggódni és most rosszul leplezett idegességgel nézett körül a házban. Attól tartott, Billy megint rosszul érzi magát, csak nem szól.

– De. Pár órája átjött Seth Joeyval és kivitték levegőzni egy kicsit. Szerintem lassan elindulnak visszafelé, de ha gondolod, valahol a ház mögött megtalálod őket.

– Joey? – vonta fel a szemöldökét Jacob, de mivel úgy gondolta, biztosan Seth egyik haverja, nem várta meg Leah válaszát.

Közvetlenül a ház mögött nyomát sem találta Seth-éknek, de kifinomult érzékeinek köszönhetően hamar rájött, merre kell keresnie őket. Több száz métert kellett megtennie, míg elért egy kisebb réthez, melyen magasra nőtt a fű, a virágok édes illatot ontottak magukból, melegen sütött a nap és enyhet adó szellő lengedezett.

Magában eltervezte, hogyan fogja felelősségre vonni Seth-et és az ő Joey barátját, amiért ilyen távol vitték beteg apját a biztonságos háztól, de amint megpillantotta Billyt kerekesszékében és a két fiatalt a fűben heverészve, szó nélkül állt meg a rét szélén.

Tudta, mi zajlik éppen, mert kiskorában Billy őt is számtalanszor kihozta ide, és ő ugyanúgy feküdt a fűben órák hosszat, azzal a különbséggel, hogy akkor apja vele együtt feküdt ott.

Seth csukott szemmel hallgatta Billy medvedörmögésre emlékeztető hangján az indián bölcsességeket és tanításokat a természetről, míg Joey mindezt az égen átúszó felhőket kémlelve tette. Billy arcán torz mosoly játszott, miközben hol a fiatalokat, hol a fel-felreppenő sólymot figyelte, arcán nyugalom és békesség ült.

Legszívesebben Jake is csatlakozott volna, hogy ugyanolyan gondtalannak érezhesse magát, és osztozzon apja nyugalmán és Seth-ék könnyedségén.

Hirtelen pajkos kacagás törte meg a békés mormogást és a természet csendjét. Joey meghallotta Seth halk, de reszelős horkolását és lesből támadva csiklandozni kezdte a fiút.

Jacob ebből csupán annyit látott, hogy Seth hirtelen felugrik, majd egy apró termetű ember fölé kerekedik. Egy pillanatra sem látta a híres Joeyt, csak a segélykiáltásait és szoprán hangú nevetését hallotta, mely remekül kiegészítette Billy rekedt és Seth zengő-bongó kacagását. Jacob magában nagyon fiatal kölyöknek könyvelte el Joeyt, akit Seth most teljes egészében eltakart előle hatalmas testével.

Amikor már szinte elérte őket, két kalimpáló lábat pillantott meg, melyek fölött Seth guggolt és a mozdulatokból ítélve vad csiklandozós csata folyt.

Billy töretlenül nevetett, és amikor megpillantotta a fiát, még nagyobb boldogság töltötte el.

– Meg ne öld azt a gyereket, Seth! – nevetett most már Jake is.

Seth hátra sem pillantva folytatta a kölyök kínzását, de csak néhány másodpercig, amikor is Jake közelebb lépett és meglátta Joeyt, aki abban a pillanatban megmerevedett. A Jacobra szegeződő, zölden izzó szempárból félelem és harag sugárzott, és ez utóbbi hamar viszonzásra talált.

Jacob derűje egy pillanat alatt elpárolgott és a negatív rezgéseket érzékelve Billy és Seth mosolya is eltűnt az arcukról. Seth lemászott Joeyról és Jacob most vette csak igazán szemügyre az ismeretlen ismerőst.

Az emberi testek súlya alatt meghajolt fűben tornacipőbe és farmerba bújtatott, egyszerű, nyomott pólót viselő, copfos lány feküdt, aki a félelem ellenére olyan megvetéssel nézett fel rá, melyhez foghatót ritkán tapasztalt, hacsak nem a saját bensőjében növekvő érzést, mely egyre inkább eluralkodott rajta.

Egyetlen szó nélkül bámultak egymásra az azóta talpra állt lánnyal.

Billy megérezte a fiából kitörni készülő vihart, ezért igyekezett visszaállítani az előbbi kedélyes állapotot és vidáman szólalt meg.

– Azt hiszem, ti még nem ismeritek egymást. Joey – és közben a lány mellé kormányozta magát, aki a vállára tette kezét, hogy megnyugvást találjon –, ő Jacob, a fiam.

A lány szeme elkerekedett és az addig érzett haragot és félelmet néhány pillanatra csalódás váltotta fel. Billytől, Seth-től és a többiektől is sokat hallott már Jacob Blackről, persze kizárólag jó dolgokat és a tragédiájának tényét, de azt is csak azért, nehogy ő is elítélje a fiút, aki elhagyta apját, ahogyan sokan emlegették őt a rezervátumban.

A számtalan lenyűgöző beszámoló megtette a hatását és Joey csodálta Jacob Blacket és remélte, hogy egyszer találkozik vele.

Most inkább azt kívánta, bár sosem látta volna, és nem tudta elhinni, hogy ez a hatalmas férfi valóban az a mosolygós, mindenkihez kedves srác, akiről a történetek szóltak. Magában sajnálta Billyt, mert azt gondolta, fia visszatérése számára is csalódást hozott.

Jake észrevette a lány arcán átsuhanó érzelmet, de nem foglalkozott vele. Még mindig arra koncentrált, hogy el tudja fojtani dühét, de tudta, nem jól végzi a dolgot. Egyetlen porcikája sem kívánta a lány közelségét, de ha nem türtőztetné magát, mélyen megbántaná apját. Ajkait vékony vonallá préselte össze, állkapcsát megfeszítette és rendíthetetlen kősziklaként állta a lány zavaros pillantását.

– Jake, ő Joey Stevens, a barátunk.

Jacob a barát szó hallatán még feszültebb lett, ám a következő pillanatban meglepődve meredt az előre nyújtott kézre.

Joey úgy döntött, hiába a hatalmas, félelmet keltő termet és viselkedés, megpróbál felnőtt módjára viselkedni. Ő sem vágyott jobban a férfi társaságára, mint ahogy azt Jake-ről feltételezte, de barátai kedvéért igyekezett erőt venni magán.

– Josephine Stevens, de inkább csak Joey. – Tekintete most magabiztos volt; kihívóan nézett fel az indián férfira, aki egy percig mereven bámulta hol a kinyújtott kezet, hol a lány arcát, aztán apjára pillantott és vonakodva előre nyújtotta izmos karját.

Seth és Billy lélegzet-visszafojtva figyelte a jelenetet, ahogy az apró, fehér kéz eltűnik a nagy rézszínű tenyérben, ahogy a két fél elszántan néz egymásra és érezték az ellenséges aurát, mely körbevette őket.

Jacob egy időben érezte a lány hiábavalóan erős szorítását, mely magabiztosságot sugallt, és látta meg az addig szenvtelen, fehér arc rándulását. Nem tudta mire vélni ezt az ambivalens megnyilvánulást, de nem is akart az előtte álló fiatal nő – mert most már látta, hogy nem egy tinédzser kezét szorongatja – érzelmein tépelődni. Leginkább amúgy is undornak tudta elkönyvelni az arcrándulást, arra pedig nem volt kíváncsi.

Ennél nagyobbat nehezen tévedhetett volna.

Bár Joey igyekezett erősnek mutatkozni, valójában megrémítette a hatalmas kéz, mely sajátját körbezárta, és mely tulajdonosának tudtán kívül egyre erősebben szorította a törékeny kézfejet. Olyannyira, hogy az már fizikai fájdalmat okozott a lánynak. Másrészt viszont érdekesnek tartotta, hogy Jacob tenyere is olyan forró, mint az összes többi quileute férfinak. Legalábbis azoknak, akik ráadásul hasonló termettel rendelkeznek. Mindenfélét mondtak neki erről a jelenségről, de ő nem igazán értette a dolgot, végül feladta és inkább további kérdezősködés nélkül elfogadta a dolgot.

Amikor Jake ráébredt, milyen erővel szorítja Joey kezét, villámgyorsan engedte el, karját pedig maga mellé ejtette. Nem sajnálta a lányt, de nem akart maradandó károsodást okozni neki. Mint ahogy tovább húzni sem szerette volna ezt a kínos jelenetet.

– Kész az ebéd. Gyere, apa, most már pihenned is kéne egy keveset.

Mire befejezte a mondatot, Joey megállt a kerekesszék mögött, hogy segítsen Billynek, hiszen mindig így szokta, ám még egy métert sem tolt rajta, amikor Jake mellette termett.

– Majd én betolom. – Tekintete és hangja parancsoló volt, ezért a lány nem ellenkezett, inkább Seth mellé állt, aki átkarolta a vállát, és elindultak a ház felé.

A házhoz érve Seth maga elé terelte Joeyt, és szó szerint lökdösni kezdte befelé az ajtón, mert a lány határozottan ellenállt.

– Gyere, Joey, nálunk ebédelsz. – jelentette ki Billy, amikor észrevette a kis híján komédiának is beillő jelenetet. – Nem is értem, miért visszakozol. Kint megbeszéltük, hogy maradsz. Legalább megismerheted a fiam. – kacsintott az öreg, mert tudta, hogy a lány őszintén szerette volna megismerni Jake-et. Legalábbis a bemutatkozásukig ezt mondta a réten, de azt nem tudhatta, hogy azóta megváltoztak a dolgok.

– Persze, direkt úgy főztem, hogy mindenkinek jusson. – mosolygott rá kedvesen Leah is.

– Azt hittem, a bolt mindig nyitva van. Most legalább tudom, ha ki van téve a „rögtön jövök” tábla, az alkalmazott éppen valamelyik szomszédnál lóg pár óra hosszat…

Jacob sértő megjegyzésére mindenki a férfire kapta a tekintetét, beleértve Joeyt is, aki értette a célzást és egy lesújtó pillantás kíséretében biccentett.

– Jacob Black! Miért beszélsz így szegény lánnyal? – fortyant fel Leah, mielőtt még Billy megszólalhatott volna. Azonnal Joey mellett termett és a derekát átfogva nézett farkasszemet a megdöbbent férfival.

Jacob azt hitte, legalább Leah meg fogja érteni, de már látta, hogy a régen rebellisként viselkedő nő gyökeres változáson esett át.

– Semmi gond, Leah. Jacobnak sajátságos humora van, de majd megszokom. – Jake felé fordult és kissé kioktató modorban folytatta. – Egyébként ma vasárnap van és ilyenkor, hetente egyszer, szabadnapos vagyok, munkaidőben pedig nem szokásom máshol tartózkodni. – További mondandóját már a többiekhez intézte egy pillantást sem vetve Jacobra. – Köszönöm szépen a meghívást, de még rendbe kell tennem az otthonomat is. Talán majd máskor… Vagy akár ti is átjöhettek hozzám egy vacsorára.

Megölelte Leah-t és Seth-et, arcon csókolta Billyt, majd elindult.

– Jacob, mi volt ez? Tudod, hogy szeretlek, és végtelenül boldog vagyok, hogy itt vagy, de nem szeretném, ha elüldöznéd a számomra kedves embereket. – Billy arcán szomorúság ült, ahogy szembenézett fiával. – Szeretem Joeyt, nagyon kedves lány és sokat segített nekem.

– Sajnálom, apa. Azt hiszem, még nem sikerült minden emberi viselkedési formát újratanulni… – Nem akarta még jobban megbántani édesapját, de látta, hogy mégis sikerült.

Szíve szerint elmondta volna, miért olyan ellenszenves neki a lány, de tudta, hogy Billy nem értene egyet vele. Nem mondhatta el, mennyire felháborítja, hogy míg a népe éhezik és munka nélkül tengődik, addig egy fehér csitri ül az élelmiszerboltban, aki ráadásul el sem látja kellően a feladatát. Nem ismerte Joeyt, nem tudta, milyen ember, de ez elegendő bűn volt részéről, hogy Jacob ellenszenvesnek találja. Persze, most megfogadta, hogy innentől kezdve inkább elkerüli, minthogy apjára szégyent hozzon, és azt is látta, hogy Leah és különösen Seth mennyire ragaszkodik hozzá. – Többé nem fordul elő, ígérem.

– Rendben, fiam. Most együnk, igazán ránk fér. – mosolyodott el az idős indián és nekilátott ebédjének.