Learning to breathe - 4. Fejezet

Friss rántotta illata. Sült szalonna. Kolbász.

Jacob gyomrának hangos korgására ébredt. Szájában összefutott a nyál, amikor orrát újra megcsapta az éppen készülő reggeli illata.

A konyhába érve megpillantotta Leah-t, aki a tűzhely előtt állva dudorászott, egy kicsit távolabb, az ebédlőasztalnál pedig Billy küzdött egy hatalmas sült kolbásszal és egy karéj kenyérrel.

Jacob néhány percig némán nézte apja ügyetlenkedését, aztán pár lépéssel mellette termett és kivette a kezéből a villát. Feldarabolta az ételt, a villát pedig visszaadta apjának. Az idős indián először szégyenkezve nézte, hogy a fia felvágja neki a kolbászt, mintha kisgyermek lenne, de hamar rájött, hogy Jake előtt nincs szégyellni valója.

Jacob apjával szemben ült le az asztalhoz, és míg saját reggelijére várt, figyelte, ahogy Billy jóízűen falatozik. Egy kis segítséggel az öreg ugyanúgy élhet tovább, mint azelőtt; ez a tudat megnyugtatta.

Leah egy tányért helyezett Jacob elé, megrakva a hatalmas adag, koleszterin dús sonkás tojással, két pár sült kolbásszal és mellé fél kilónyi kenyeret rakott egy fél literes bögrébe öntött narancslével.

Jacob hálásan nézett fel a nőre, aki viszonzásul elmosolyodott. A mosoly azonban hamar lehervadt a fiatal arcról és a helyébe komolyság lépett. A nő szavak nélkül, pusztán arcjátékával kérdezte Jake-et, hogy jól érzi-e magát, de a férfi válaszadás helyett inkább a tányérjára szegezte tekintetét és szó szerint lapátolni kezdte magába az illatozó ételt.

Jake percek alatt végzett és felpattant az asztaltól. Tányérját a mosogató felé vitte, de Leah kivette a kezéből.

– Majd én elmosogatok.

– Köszönöm. – Jake kerülte Leah tekintetét; tudta, a nő a veséjébe lát és nem akart szánalmat ébreszteni benne, bár maga is tudta, ezzel már elkésett. – Itt maradnál még néhány órát?

– Fiam, nem kell minden lépésemre vigyáznotok!

– Tudom, apa, hogy elboldogulsz, de azért egyelőre ne maradj egyedül. – Jacob türelmetlen volt, szabadulni akart a nyomasztó házból, és ezt Billy is érezte, ezért nem ellenkezett. – El kell intéznem egy-két dolgot a városban, de pár óra és visszajövök.

Leah megértően bólintott, majd folytatta a mosogatást, míg Billy befejezte a reggelijét.

A városban, mely valójában egy néhány utcából álló falunak felelt meg inkább, pezsgett az élet. Az ég a szokásos arcát mutatta; szürke fellegek gyülekeztek és erős szél fújt, jelezve a vihar közeledtét, ez azonban nem akadályozta meg az embereket a mindennapi teendőik elvégzésében.

Jacob a régi fekete motorján tette meg az utat, és bár idáig olyan gyorsan száguldott, ahogy csak tudott, itt már lelassított és figyelte az embereket.

A házak többsége kőből épült – bár azok is málladoztak –, egy-két épület azonban még a múltat idéző, megkopott fadeszkákból állt, mint Jacobéké is. Egy ilyen kis házikó tornácán ülő férfi ragadta meg először Jake figyelmét, aki egy kis sámlin gubbasztott korongja előtt és agyagedényeket készített, melyeket később kifestett, kiégetett, majd a ritkán arra járó turistáknak árult, vagy az itt lakóknak adta el potom pénzért.

Szép mesterség a fazekasság, de korántsem kifizetődő. Jacob még néhány percig figyelte az idős indiánt, a vastag varkocsba fogott ősz haját, az arcát átszelő, mély barázdákat, az apró, fekete szempárt, mely határtalan nyugalmat sugárzott. Jake csak remélni tudta, hogy egyszer, amikor végre megengedheti magának az öregséget, ilyen nyugodtan, bűntudat nélkül várhatja a halált.

Nagyot sóhajtott és tekintetét elszakítva az indiántól, folytatta útját.

Elhaladt egy középkorú halárus előtt – a férfi hajnalban járt halászni és reggel nyolc-kilenc óra körül már ki is rakta a friss halakat. Aztán ott volt a méterárubolt, ahol az asszonyok saját szövésű anyagaikat, kézzel varrott és kihímzett ruhaneműket árultak; a háztartási bolt és a gyógyszertár, ahol a modern gyógyszerek mellett ősi gyógyitalokat, és az elkészítésükre szolgáló hozzávalókat is lehetett venni. Ezeken a babonákon, bájitalokon és varázsigéken Jacob csak mosolyogni tudott.

Persze látott az utcán játszó gyerekeket, és a házak előtt ülő, naphosszat csak dohányzó és a sorsuk felett kesergő férfiakat és asszonyokat is, akik munka híján nem tudták elfoglalni magukat. Jake tudta, milyen nehéz az életük és szánta őket, egyszersmind félt attól, hogy ő maga is erre a sorsra juthat.

Ez volt a rezervátum, az ő kis szegényes közösségük, ahova Jacob most minden erejét összeszedve próbált visszailleszkedni.

Jacob megállt és motorját kitámasztotta a rezervátum egyetlen élelmiszerüzlete előtt, hogy vegyen egy csomag rágót, ami reményei szerint csillapítja majd a testében vibráló feszültséget.

A fehér keretes ajtót kinyitva a felakasztott csengő fülsüketítő csilingelése csapta meg a fülét, amitől hirtelen késztetése támadt a zaj forrásának letépésére és fémforgáccsá zúzására.

Az első traumán átesve máris egy másik akadállyal találta szemben magát: nem hogy a kedvenc rágóját, egyáltalán semmilyen rágógumit nem talált a polcon. Meredten bámulta az üres dobozokat, míg szemöldöke egyre magasabbra szaladt homlokán. Szörnyülködését magas női hang törte meg.

– Segíthetek valamiben?

Jacob a hang irányába fordult és a pénztárgép mögött egy fiatal lányt pillantott meg. Sötétbarna haját magasan a feje tetején fogta lófarokba, hófehér bőréből pedig szinte világított a mélyzöld szempár. Bal lábát hanyagul felhúzta a székre, ölében egy nyitott könyv hevert.

Jake maga sem tudta, miért, de hirtelen éktelen dühbe gurult.

A lány látta a férfi arcán végbemenő változásokat és úgy döntött, jobb lesz felkészülni egy esetleges vitára. Az Elfújta a szél második kötetét óvatosan a pultra helyezte, kockás ingének ujját feltűrte, és szabályos ülő pózt vett fel. Figyelte, ahogy a vele szemben álló, hatalmas férfi arckifejezése egyre sötétebbé válik és ökölbe szorítja a kezét. Ekkor a lány erőt vett magán és újra megszólalt.

– Segíthetek?

Jacob megfeszítette állkapcsát, majd attól tartva, hogy esetleg ostobaságot követ el, igyekezett lehiggadni. Tett egy lépést előre, majd visszafordult és az üres rágógumis dobozokra mutatott.

– Az összes rágótok elfogyott?

– Sajnos igen, de…

– Akkor minek hagyjátok kint a dobozt? Vagy az a könyv annyira leköt, hogy nem tudod elvégezni a munkád?

– Ne haragudjon, uram, igaza van. – A lány egyre jobban tartott az idegen férfitól. Arra gondolt, hogy ez csak ürügy lesz, hogy szétverhesse vagy kirabolhassa az üzletet. Életében most először fordult vele elő, hogy félt egy indiántól vagy megvetette volna egyiküket, hiszen tisztelte és szerette őket, de ez a férfi egy cseppnyi jóérzést sem keltett benne.

– Mindegy. Nem is tudom, mit vártam… – Jacob igyekezett visszafogni magát, de nem tudta, meddig tudja türtőztetni magát. Hátat fordított, de előtte egy szúrós pillantást lövellt a lány felé, majd kiviharzott a helyiségből.

Az eladólány még percekig hitetlenkedett és zsörtölődött magában, aztán úgy döntött, ez az ember nem éri meg az idegeskedést és visszatért az olvasmányához.

A mély torokköszörülésre égnek meredő, fekete hajú, maszatos arcú, seszínű kezeslábast viselő férfi mászott ki egy fehér kisteherautó alól. Ravasz, fekete szemét résnyire összehúzva mérte végig az előtte álló fiatal férfit. Azonnal ráismert a valamikori fiúra, aki összetörte az apja szívét. Arcáról sütött a rosszindulat, amikor egy hatalmasat köpve maga mellé, megszólította Jacobot.

– Na, mi kéne?

Jacob szemöldöke ismét felszaladt a homlokára, de mivel tudta, hogy itt neki kell megalázkodnia, lenyelte haragját és büszkeségét, kezét zsebre vágta, de állát még mindig egyenesen tartva válaszolt az ellenszenves férfinak.

– Munkát keresek. Ha segítségre lenne szüksége, én értek az autókhoz és a motorokhoz is. Van gyak…

A férfi meg sem várta, hogy Jake befejezze a mondandóját, csak legyintett és határozottan válaszolt. – Nincs felvétel! Főleg a magadfajtának… – Lefitymálóan nézett Jacobra egy pillanatig, aztán szó nélkül visszacsúszott a jármű alá. – Eredj a dolgodra!

Jacob vérnyomása újra az egekbe szökött a haragtól. Tudta, hogy nem mindenki fogadja majd tárt karokkal, de azt nem gondolta, hogy ennyire nyíltan az arcába is vágják nemtetszésüket, mint ahogy azt sem, hogy ő maga ennyire rosszul fogja viselni az elutasítást.

Legszívesebben ott helyben széttépte volna régi osztálytársa édesapját, ehelyett inkább köszönés nélkül távozott.

Tisztában volt vele, hogy sok csatát kell megvívnia, nehéz csatákat a helybéliekkel, az adódó nehézségek leküzdésére, talán a büszkeségével is, de leginkább a démonaival és saját magával.

A legnagyobb erőfeszítésébe az állandó harag leküzdése került, de mindenre elszánta magát, hogy Billy és régi barátai kedvére tegyen.

Egy kis idejébe beletelt, míg teljesen megnyugodott és újra magára tudta ölteni új álarcainak egyikét: ez most a mindenre elszánt, meghajolni képes, kezelhető Jacob volt. Így járta végig a környéket minden lehetséges munkára ajánlkozva, ám így sem járt sikerrel.

Nem találkozott több olyan elutasító emberrel, mint a szerelő, de állást senki sem ajánlott neki, mert egyszerűen nem volt mit felajánlani.

Ezt látta mindenütt maga körül, a nyomort és a kilátástalanságot, és most már a saját helyzetét is egyre elkeseredettebben szemlélte.

Nagy elvárásokat támasztott magával szemben, elsősorban azt, hogy eltartsa az apját és saját magát, hiszen jó erőben lévő, makkegészséges fiatalember lévén ez a normális. Aztán persze ott volt a megfelelni vágyás, hogy Billy újra büszke lehessen rá, hogy a barátai teljes értékűnek tartsák és visszafogadják, és többé soha senki ne lássa rajta a bánat és az önmarcangolás leghalványabb jelét se.

Új életet akart kezdeni mindenki kedvéért, de egy cseppet sem saját magáért.

Déltájban elkeseredetten ült vissza motorjára, hogy alig néhány perc alatt újra otthon lehessen. Ott találta Rachelt és Pault, Seth-éket és Charlie Swant is.

Közösen ebédeltek, és bár az étkezés alatt egy árva szót sem szólt, tányérjából felnézve minden alkalommal szembe találta magát valamelyik barátja pillantásával. Ilyenkor mosolyt erőltetett az arcára, hogy elültesse a gyanút, majd újra a tányérjába bámult.

Charlie jelenléte még mindig feszélyezte. Ha ránézett, mindig a lányát látta maga előtt és nem tudta elhinni, hogy a férfi túltette magát a történteken, hogy megbékélt a múlttal és a jelennel, és nem hibáztatja őt. Talán nem is akarta elhinni, hiszen így a bűntudat egyik sarokköve is oda lett volna, és ő nem akart enyhíteni saját szenvedésén.

Ő úgy vezekelt, hogy saját magát büntette.

Ebéd után ki-ki talált magának beszélgetőtársat, így töltve el a délutáni sziesztát, Billy pedig elvonult pihenni egy keveset.

Jake Paullal és Seth-tel vitatta meg a legújabb autó és motorszériákat, elvégre tizenkét évnyi lemaradása volt. Paulék szándékosan nem faggatták a múltjáról, úgy tartották, most már csak a jelenre kell koncentrálni, arra, hogy végre visszakapták elveszett társukat, és hogy újra bevonják a közösségi életbe, ami persze csupán saját köreiket jelentette. Jacob elmélyülten hallgatta Seth és Paul lelkes beszámolóját a legújabb Audi modellről, amikor valami más keltette fel az érdeklődését.

A szeme sarkából bensőséges jelenetet csípett el: a ház ajtajában Sue Clearwater és Charlie ölelte át egymást, hosszan néztek egymás szemébe, majd Charlie szájon csókolta az asszonyt. Jacob meglepődött, de az a részlet sem kerülte el a figyelmét, hogy ez a jelenet nem friss rajongás eredménye: az ötvenes éveit taposó pár nyilvánvalóan sokkal régebb óta táplál gyengéd érzelmeket egymás iránt.

Az első sokk után már derűsen gondolt kettejük kapcsolatára, és ez ezúttal nem hamis érzelem volt. Valóban örült, mert azt gondolta, segítenek egymásnak leküzdeni a magányt és kezelni a veszteségeiket.

Charlie elbúcsúzott a nőtől, és a rendőr kocsi felé indult, útközben azonban még odaintett a fiúknak és széles mosolyt villantott Jakere, aki tétova mosollyal válaszolt a nem várt gesztusra.

Akkor fordult meg először a fejében, hogy Charlie egyszer, talán, még megbocsáthat neki…