Ash és Lily 7.

Lily Caluméknél látta utoljára Ashtont.

Reggel Calum anyukája kiment a hátsó kertbe, és megtalálta őket a hintaágyon. Az asszony kedvesen mosolygott rájuk, egyetlen megjegyzést sem tett, Lily azonban zavarban volt, amikor felébredt Ashton karjaiban, a mellkasára hajtott fejjel, lábát átvetve a fiúén. Még soha életében nem volt ennyire közel senkihez, és nem tudta, hogyan viselkedjen. Ám Ash most is megkönnyítette a helyzetét. Amint kinyitotta fáradtságról árulkodó, karikás szemét, rámosolygott, és megkérdezte, jól aludt-e. Arra is kíváncsi volt, hogy jól van-e, és megnyugodott-e a rémálma után. Lilyt örömmel töltötte el, hogy minden kérdésre őszintén felelhetett igennel. Úgy látta, Ashtont megnyugtatta a válasza. A srác, miután még egyszer magához ölelte, elengedte, és őt is mozgásra késztetve, felült. Nagyot nyújtózva felegyenesedett, majd őt is lesegítette a himbálózó hintaágyról.

– Köszönöm, hogy megbízol bennem. Sokat jelent, hogy elmondtad, ami veled történt – mondta a szemébe nézve, Lily pedig nagyot nyelve bólintott. A filmekben itt jön a nagy összeborulás, de ők nem egy nyálas romantikus film szereplői voltak: miután mindketten eléggé zavarba jöttek, egymásra vigyorogtak, és otthagyták a verandát.

Amikor beléptek a nappaliba, a többiek még csak ébredeztek – még egyszer, hosszan összefonódott a tekintetük, szavak nélkül is kifejezve, hogy jobb is, ha a hajnali beszélgetésükről, és az egymás karjaiban töltött órákról senki sem szerez tudomást, aztán úgy tettek, mintha ők is csak akkor keltek volna fel.

Ez három napja történt, és Lily azóta se találkozott Ash-sel, ahogy mással se. Reggeltől estig dolgozott, és bár az elválásukat követően Ashton egyszer még felhívta, nem csak találkozni, de beszélgetni sem volt ideje a sráccal. Több hívás nem érkezett Ash számáról, neki pedig nem volt bátorsága keresni a fiút. Csak remélte, hogy Ashton nem hiszi azt, hogy megint kerüli, mert erről szó sem volt. A következő héten kezdődött a főiskola, és ő minden lehetőséget megragadott, hogy a lehető legtöbb pénzt összegyűjtse kezdés előtt, hogy ne az édesanyjától függjön.

Ezen a napon azonban korábban végzett. Egész délelőtt azt tervezgette, mit csinál majd a szabadidejével – Maggie és Angie is szívesen találkozott volna vele, ő viszont mindkét programlehetőséget elvetette. Otthon, a sütő mellett állva, édesanyjának is nemet mondott, aki egy vígjáték megnézésére csábította. Félretett neki egy tányérnyi süteményt, a többit azonban becsomagolta, és azzal búcsúzott az asszonytól, hogy átugrik egy barátjához, és még nem tudja, mikor ér haza.

Lilynek hiányzott Ashton, muszáj volt látnia, hallania a hangját. Amint a srác háza felé sétált, az járt a fejében, hogy talán mégis okosabb lett volna felhívnia őt, és megkérdezni, otthon van-e egyáltalán. Kínos lesz valamelyik családtagjának odaadni a sütit, aztán hazakullogni. Csak ekkor jutott eszébe, hogy az még kínosabb, ha Ash otthon van, de barátokkal, esetleg egy másik lánnyal.

Mit mondjon akkor, miért jött?

Megtorpant a járda közepén, és a tarkóját vakarva gondolkozott. Kis híján megfordult, és elindult haza, ám egy minden addiginál lényegesebb és erőteljesebb gondolat visszatartotta: nem választhatja mindig a könnyebb utat. Nem engedheti, hogy továbbra is a félelmei irányítsák. Azért született erre a világra, hogy éljen, tapasztaljon és tanuljon, de ha minden nehézségtől megriad, és nem megy a dolgok elébe, örökre az a lány marad, aki a szobája padlóján kuporogva várja, hogy minden véget érjen. Az a lány, aki csupán létezik, de nem él. Az a lány, aki nem tudja, milyen zavartan dadogni kínjában, mert esélyt sem adott magának a tévedések megélésre; aki nem tudja, milyen önfeledten táncolni a barátaival, mert fél, hogy megtetszik egy fiúnak; aki nem tudja, milyen egy férfi vággyal átitatott csókja, mert fél, hogy egy kapcsolat összetöri.

Nem, ő többé nem akart ilyen lány lenni. Nem akart félni, csupán élni akart. Szerelmesnek lenni, csalódni, sokat nevetni, szórakozni, egyszer becsípni, flörtölni, bizakodni és bízni, a mában létezni, örömkönnyeket hullatni, utazgatni, megannyiszor tévedni, szeretni és szeretve lenni, a karjában tartani a gyermekét, unokákat nevelni, egy szerető férfi oldalán megöregedni, és felidézni a kalandokat, melyekben életük során részük volt.

Ha most visszatáncol, talán sosem kezd el élni. A jövője csakis rajta múlott, és ő úgy döntött, akármi történjen is, elmegy Ashtonhoz.

A csengetésre egy sötét hajú tinédzser lány nyitott ajtót; minden bizonnyal Lauren, Ash húga, bár semmiben sem hasonlított a bátyjára. A lány alaposan végigmérte őt, majd tekintete megállapodott a zacskóba csomagolt sütis dobozon.

– Szia! Lily vagyok, Ash egyik barátja.

– Á!

Lily nem tudta hova tenni egyetlen hangból álló válaszát, de nem is törte rajta sokáig a fejét. Nem azért jött, hogy azt fejtegesse, Ash esetleg beszélt-e már róla, vagy éppen ellenkezőleg: elvész a női látogatók tengerében. Azért jött, hogy lássa Ashtont, és feltett szándéka volt elérni a célját. – Ő itthon van?

– Ja, hátul van. Gyere, mutatom az utat. – Bevezette a tágas házba. – Lily, ugye? – Ezek szerint nem volt itthon téma, gondolta Lily megkönnyebbülve. – Én Lauren vagyok, Ash húga. Ez a törpe meg az öcsénk, Harry.

– Hé! Nem vagyok törpe!

Lily mosolyogva nézte a felháborodott, homokszín hajjal keretezett arcot. Furcsamód Harry se nagyon hasonlított Ash-re, de aranyos kölyök volt.

A testvérek barátságos mosolya segített, hogy fel tudjon engedni kissé. – Ezt itt hagyom nektek. – A sütis dobozt Harry kezébe nyomta, aki azonnal nekilátott, hogy kicsomagolja a zacskóból. – Csak hagyjatok a bátyátoknak is. Szerintem nem lenne feldobva, ha mindet megennétek – mosolygott.

– Azta, mennyi süti! – kiáltotta Harry sugárzó arccal, amikor felnyitotta a doboz tetejét. Lehunyt szemmel beleszagolt a dobozba, és élvezettel nyalta meg a szája szélét. – Hát, Ashtonnak nem árt sietnie, ha ebből enni akar – vigyorgott huncutul, és Lily végre felfedezett valamit Ashtonból a mosolyában. – Te csináltad?

– Aha. – Lily szája széles mosolyra húzódott a kissrác őt istenítő arckifejezésétől.

– Őt már megfőzted. Gondolom, Ash-sel se lesz nehéz dolgod – mondta Lauren, és Lily zavarának láttán felnevetett. – Bocs, nem akartalak cikis helyzetbe hozni.

– Dehogynem, de nem baj.

– Oké, tényleg – kuncogott a lány. – Na, gyere! – Megfogta Lily kezét, és maga után húzta. – Ott van – mutatott egy, a kertben elhelyezett trambulinon fekvő alakra, és arcán mindentudó mosollyal figyelte Lily elnyíló ajkát és álmodozó tekintetét. – Akkor én visszamegyek kimenteni pár sütit.

Lily nagy levegőt vett, és kilépett a kertbe. Elsétált a trambulinig, megállt mellette, onnan figyelte Ashtont. A srác fülhallgatón keresztül zenét hallgatott, lehunyt szemhéja időnként megrebbent. Annyira békésnek tűnt, Lilynek nem volt szíve megzavarni. Tekintete lejjebb siklott Ashon mezítelen mellkasára, bejárta az izmos felsőtest minden négyzetcentiméterét, egészen le, a lapos hasig, majd onnan a masszív bőröv fölött előbukkanó, Lily fantáziáját végképp beindító csípőcsontokig.

A kora tavaszi napsugarak erőteljesen sütötték a bőrét, de nem ez okozta az egész testén végiggyűrűző forróságot. Ujjait végigfuttatta nyirkos tarkóján, csak ekkor figyelt fel felgyorsult légzésére is.

Pillantása az izgató csípőnél időzött, vére egyre gyorsabban száguldott ereiben. Az volt a pont, ahol a szabad bőrfelületek az öv és a hihetetlenül feszes, fekete farmer anyaga alá vesztek. Innentől kezdve mozgathatta csak meg igazán a fantáziáját.

Férfiakon sosem kedvelte a testre simuló csőnadrágot, de most, Ash-t bámulva, hálát adott ezért a ruhadarabért. Ez ugyanis mégsem bízott sokat a képzeletére. Ajkát beharapva mustrálta az öv alatt húzódó domborulatot, mely felfedte Ash férfiasságának impozáns méreteit.

Akaratán kívül is elképzelte, milyen lehet, amikor Ashton megkíván valakit, és a fejében feltoluló, fülledt képsorok hatására újabb, apró izzadságcseppek ütköztek ki a bőrén. Komoly erőfeszítésébe került elszakítani pillantását a fiú ágyékától, és inkább a vastag izomkötegektől feszülő combjára és lábszárára koncentrálni.

Volt valami felettébb izgató abban, ahogy Ashton meztelen felsőtesttel, mezítláb, csupán egy roppant feszes farmerban élvezte a napsütést. Az egész testtartása azt a képzetet keltette, hogy csak arra vár, ő mellé feküdjön, és összebújjanak.

Elképzelte, amint azok az erős karok, melyek néhány napja féltő gonddal simultak a dereka köré, most olyan szorosan zárják körül, hogy szinte levegőt sem kap. Már-már érezte, ahogy teste hozzápréselődik Ashtonéhoz, a bőréhez tapad Ashton felhevült, izzadságtól fénylő bőre, és úgy egymásba olvadnak, hogy azt sem tudják, hol kezdődik az egyikük, és hol végződik a másikuk.

Vajon Ashton ábrándozott arról valaha is, milyen lenne a bizalmába férkőzni, és egészen belemerülve, beleveszve a testébe, szeretkezni vele?

Ott állva, kínjában az ajkát rágcsálva azt kívánta, bár így lenne. Bárcsak Ashton is éppúgy vágyna rá, ahogy ezekben a pillanatokban ő vágyott a srácra!

Mintha olvasott volna a gondolataiban, Ashton megmozdult, felé fordította a fejét, és arcát a karjával leárnyékolva egyenesen ránézett, a túlfűtött képsorok pedig végképp eltűntek Lily szeme elől. Elképzelése sem volt, mi járhat Ash fejében, csak abban volt biztos, hogy ő még mindig az iménti gondolatai hatása alatt áll, és amíg el nem szabadul a srác közeléből, vagy az fel nem vesz egy pólót, ez így is marad.

Zavarban volt, de nem hibáztatta magát: ki lenne képes tiszta fejjel gondolkodni egy olyan ember közelében, aki ekkora szexuális vonzerővel bír?

Biztos volt benne, hogy bármelyik másik lány is ugyanígy reagált volna, ha meglátja Ash-t – nyilván Lauren is ezért szórakozott magában olyan jól, amikor kihozta őt ide. Pontosan tudta, milyen kép fogadja majd őt, és hogy ennek a látványnak képtelenség ellenállni.

Ashtont – bár nem adta jelét – meglepte, hogy ott látja Lilyt. Örült neki, de meglepte. Fogalma se volt, mitől, de Lily fénylő, tágra nyílt szeme, kipirult arca és egész testtartása azt sugallta, kínosan érzi magát. Bármelyik másik lányról azt gondolta volna, az ő hiányos öltözéke ajzotta fel, főleg az után, hogy látta, ahogy Lily megnyalja és beszívja az ajkát, majd zavarában elkapja róla a tekintetét. Bárki másról ez jutott volna eszébe, Lilyről viszont soha. Kizárta annak lehetőségét, hogy neki ilyesmi akár csak megforduljon a fejében, bár őszintén remélte, ez egyszer megváltozik. Tudta, hogy Lily viselkedésében hiába keresne logikát, mert ő általában ösztönösen viselkedik, így inkább arra fókuszált, hogy mielőbb mosolyt csaljon arra a tökéletes arcra, vagy legalább eltüntesse a szorongást a tekintetéből.

Az egyik füldugót kihúzta a füléből, és Lily felé nyújtotta a kezét. – Nincs kedved idefeküdni? Nekem néha jólesik elnyúlni a napsütésben, és zenét hallgatni. – Beszéd közben felkönyökölt, és arrébb csúszott a kifeszített szöveten, hogy helyet csináljon maga mellett a lánynak. Felnézve még látta, hogy Lily nagyot nyel, és egy pillanatra elsápad, majd arcszíne a korábbinál is mélyebb színezetű pirosra vált. Összevont szemöldökkel mérte végig a lányt. – Ne félj, Lils. Tudod, hogy mellettem biztonságban vagy. Egy ujjal sem érek hozzád.

– Persze, tudom.

Ashton tekintetét nem kerülte el a mozdulat, mellyel Lily végigsimított a nyakán, majd a füle mögé igazította előrehulló tincseit. Kissé felgyorsult légzéssel, és csak ritkán pislogva nézte végig, hogy a lány felhajtja a farmerja szárát, a topját pedig egészen a melle alá gyűri fel, ahol megcsomózza azt. Csupán néhány másodpercet engedélyezett magának, hogy Lily tökéletes alakján, hibátlan bőrén és lapos hasán legeltesse a szemét, aztán a hátára fordult, és az eget bámulva várta, hogy Lily felmásszon mellé a trambulinra.

Miután Ash a kezébe nyomta a fülhallgatója felét, Lily a saját fülébe dugta azt, és a Wake me up when September endset hallgatva elhelyezkedett a fiú mellett.

Ha arra vágyott, hogy lecsillapítsa szapora szívverését, a lehető legrosszabb megoldást választotta. Karja szorosan Ashton napsütéstől átforrósodott karja mellett feküdt – bőrét meg-megcsiklandozták a fiú alkarját borító szőrszálak –, combja összeért Ashtonéval, orrát megtöltötte a fiú bőrének dezodorral és a trambulin szövetét alkotó szintetikus anyag keserű szagával keveredő, édeskés illata.

Hogy fogja így kiverni a fejéből azokat az erotikus képeket?

Hogy fog ezek után Ash szemébe nézni anélkül, hogy fantáziálna róla?

Valahogy majd csak megoldja, gondolta, és kifújta az addig bent tartott levegőt. A valószínűtlenül kék eget bámulva kutatott az agyában olyasmi után, ami feledtetheti vele, mennyire kívánatos Ashton, de valahogy semmi érdemleges sem jutott eszébe. Mintha törölték volna a memóriáját, és csupán a kertben keletkezett benyomásait hagyták volna meg – képtelen volt a mellette fekvő, félmeztelen srácon kívül bármi másra gondolni.

– Lils?

 A lány érezte, hogy Ashton kisujja hozzáér a combjához. – Hm?

– Örülök, hogy itt vagy.

Lily testét melegség járta át a fiú egyszerű, számára mégis sokat jelentő kijelentésétől. – Én is örülök. – Mindketten elhallgattak, és a következő dalt csendben hallgatták végig. Lily gondolatai kalitkából szabadult madarakként repdestek egyik témától a másikig, de egyikbe sem tudott sokáig belekapaszkodni. Nem bánta, örült, hogy egyáltalán képes gondolkodni, és végre nem csupán a fülében doboló vérének ritmusát hallja, csak mert egy szexi pasi mellett fekszik. Bár ő nem csupán egy szexi pasi, hanem Ashton. Ashton, aki…

– Miért jöttél? – szakította félbe Ash. – Mármint tényleg jó, hogy itt vagy velem, de biztos van oka is. Beszélni akarsz velem valamiről, vagy…?

Lily fészkelődni kezdett; erre a kérdésre nem volt kész válasza. Mégis mit mondhatna neki? Azelőtt sosem járt Ash-nél, napok óta nem beszéltek – ugyan milyen ürügyet találhatna ki? A süti nyilván nem elég nyomós érv az ittléte igazolására.

Talán megmondhatná neki az igazat.

Érezte, hogy újra felhevül a bőre, és biztos volt benne, hogy elpirult. Tartott tőle, hogy Ashton észreveszi, de azért a fiú felé fordította az arcát, hogy láthassa annak reakcióját. Ashton hunyorogva kutatta a vonásait, és ettől még inkább zavarba jött. Nagyot nyelt, mielőtt megszólalt. – Nagyon ciki lenne, ha azt mondanám… – még hezitált, hogy ki merje-e adni magát, de ostobaságnak tűnt továbbra is hazudni a fiúnak – hiányoztál? – Eddig az Ashton orrán elszórtan felbukkanó szeplőket tanulmányozta, de most felnézett a napsütéstől egészen keskenyre összehúzott, zöldben játszó szempárba.

Ashton meglepettnek, elgondolkodónak tűnt, végül azonban kedves, kisfiús mosolyra húzta ajkát. – Nem. A létező legjobb választ adtad. – Mosolya kiszélesedett, és egész lénye valahogy ragyogóbbá vált. Boldog volt, Lily ebből biztosan tudta. Szemérmes, mégis örömteli mosolyt villantott a fiúra. Arcát a vállához simította, és lehunyta a szemét.

Ashton végre fellélegzett. A vállának döntött arc érintésétől öröm járta át, az, hogy Lily izmai végre elernyedtek, megnyugtatta.

Lily vallomása sokat jelentett neki, többet, mint azt a lány gondolta volna. Nem is remélte, hogy egyszer az ő szájából hallja ezt a szót. Nem tudta, merre tart a kapcsolatuk, de nagy lépést tettek előre. Legszívesebben a karjába zárta és megcsókolta volna a lányt, mégis türtőztette magát, nehogy lerombolja, amit eddig felépített: Lily belé vetett bizalmát.

Lassan akart haladni vele, hogy a lány biztos legyen benne, mit akar, akármi legyen is az. Elgondolkodott a lehetőségein, de arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg akkor is így tenne, ha korábban mégis tévedett volna, és kiderülne, hogy Lily már akkor megkívánta őt. Nem látta értelmét siettetni a dolgokat, ha az azzal a kockázattal jár, hogy Lily megijed, és meggondolja magát vele kapcsolatban. Be akarta bizonyítani neki, hogy megéri megbízni benne és belészeretni. Ő akart lenni a férfi, aki megmutatja Lilynek, hogy egy kapcsolat egészen másképp is alakulhat, egy szerelem alapulhat őszinte érzelmeken és tiszteleten. Persze tisztában volt vele, hogy nem tökéletes, és rengeteg hibát követ el közben, de biztos volt az érzéseiben és abban, hogy képes lenne boldoggá tenni Lilyt.

Egyelőre azonban az is elég volt neki, hogy Lily mellette van. – Te is hiányoztál. Nagyon. – Ujjait végigfuttatta Lily apró kézfején, és az óvatosságra intő belső hangot félresöpörve, a tenyerébe zárta a nyirkos kezet. Figyelte, ahogy egy megkönnyebbült sóhaj után Lily még közelebb húzódik hozzá, aztán lehunyta a szemét, és megadta magát a fáradtságnak.