Ash és Lily 5.

Az utóbbi két hétben Ashton alig látta Lilyt; a lány azt mondta, nagyon sokat dolgozik, ezért nem tud annyit velük lenni, mint azelőtt, Ashton azonban nem tudta, mit gondoljon. Lily ahhoz már túl sokszor hazudott, hogy kételkedés nélkül elhiggye, nem csupán az ő társaságát kerüli megint. Ezen meggyőződését támasztotta alá az is, hogy ha fel is bukkant, azóta az este óta Lily egyetlen egyszer sem engedte el magát, többé már nem volt olyan közvetlen; visszahúzódott a csigaházába, és onnan semmivel sem lehetett újra előcsalogatni.

Akárhogy is, Ash maga alatt volt, és egyre nehezebben színlelt jókedvet.

Egy délután Calum hívta, hogy csináljanak valamit együtt, mert már nem bírja a négy fal között. Ashtonnak nem volt kedve kimozdulni otthonról, de Calum a barátja volt, és szüksége volt rá – nem tehette meg vele, hogy nemet mond. Amióta Angie járni kezdett azzal a sráccal, Cal végképp elhagyta magát, ezért Ash mély levegőt véve igent mondott, és lélekben felkészült Calum fancsali képének látványára. Maga is meglepődött, hogy ezúttal Calum bizonyult erős támasznak, és ő volt az, aki a kilátástalan helyzetén elmélkedett.

Amikor a hoodie-ja zsebébe dugott kézzel, az erős szélben kissé dideregve megérkezett a partra, Calum a Luna Park irányába nézett a Sydney Harbour Bridge lábánál, majd lehajtott fejjel rugdosni kezdte a híd pillérének talapzatául szolgáló betont. Ash lassan odasétált a fekete hajú sráchoz, megállt mellette, és ő is a vidámparkot fürkészte.

– Kár volt idejönni, csak kínzod magad – mondta, és átkarolta barátja vállát.

Calum grimaszolt, majd szó nélkül hátat fordított a helynek, ahol Angie-vel először randizott. Hátát a hűvös betonnak vetette, és végigmérte Ashtont.

– Nehogy azt hidd, hogy te jobb vagy nálam. Szarul nézel ki. Meddig csinálod még ezt?

Ashton értetlenül bámult rá. – Mi a francról beszélsz?

– Tudod te azt! – Nagyot sóhajtott, és helytelenítően ingatta a fejét. – Lilyről beszélek, meg arról, hogy úgy loholsz utána, mintha bármi esélyed lenne nála. – Ashton döbbent, egyszersmind sértett arckifejezéséről tudomást sem véve folytatta. – Haver, ne szívasd magad tovább! Itt az ideje, hogy továbblépj, és mást keress magadnak. Ez nem fog összejönni, te is tudod, és rossz nézni, hogy folyton olyan képpel mászkálsz, mint akinek megdöglött a kutyája.

Ashton becsukta a száját, és zavartan nézett körbe, míg végül visszafordult Calhez.

– Azt hittem, rólad meg Angie-ről beszélgetünk…

– Ja, hát, tévedtél, öreg. – Megvonta a vállát. – Nem akartam beleszólni, de már… Nem tudom. Megváltoztál, és egyértelmű, hogy miatta.

Ashton hirtelen azt se tudta, mit mondjon. Nem vágyott erre a beszélgetésre. Előreestek a vállai, kelletlenül szólalt meg. – A többiek is tudják?

– Szerintem nem, de ha így folytatod, kiszedik belőled, mi bajod. Azt látják, hogy bánt valami, de még nem jöttek rá, mi az. – Kezét a srác vállára helyezte. – Komolyan, Ash, lépj tovább!

Ashton megrázta a fejét. – Próbáltam, nem megy. – Mély levegőt vett. – Mikey-nak igaza volt: azóta odavagyok érte, hogy tavaly szeptemberben belém szaladt az ajtóban. Hiába volt velem mindig olyan kiállhatatlan, képtelen voltam kiábrándulni belőle. – Elgondolkozott. – Kelsey-vel is ezért nem működött. Összejöttem vele, hogy elfelejtsem Lilyt, de aztán éppen miatta szakítottunk. Nem volt értelme együtt maradnunk, mert mellette is csak Lilyn járt az eszem. Nem volt tisztességes Kelsey-vel szemben.

Calum megrökönyödve húzta fel a szemöldökét. – Te tényleg szereted? – Ashton az ujjait babrálva bólintott. – Szar ügy – állapította meg Cal együtt érzőn, grimaszolva.

– Az. És ráadásul most már biztosan ő is tudja.

– Elmondtad neki? – kerekedett el Cal szeme. – Ja, Mikey – kapott észbe. – Nem volt valami diszkrét.

– Nem, én voltam, Sam buliján. Tudod, milyen vagyok piásan: kicsúsztak dolgok a számon. Meg utána is.

– Mire ő?

– Folyamatosan hárít. Nem küld el a picsába, csak menekül.  – Az ajkát beszíva gondolkozott. – Kezdem azt hinni, hogy nem is velem van baja, csak valamiért fél nyitni. Tudod, mire gondolok: mindig olyan idegesítően erősnek mutatja magát, pedig egy csaj se lehet ilyen. Mindenkinek szüksége van néha támaszra, de neki még véletlenül se. Nem kér segítséget, mindent egyedül old meg, állandóan egyedül mászkál késő éjjel. Most komolyan, én már becsavarodtam volna, ha ennyire… – a szavakat keresgélte – magányosan kellene élnem. Már attól is becsavarodok, ha belegondolok, mi történhetne vele egyedül, késő éjjel.

– Hát, ja. De ez az ő döntése.

– Igen, de szerintem csak így védekezik valami ellen.

– Vagy egyszerűen csak egy kőszívű ribanc. Jó, ez erős volt – visszakozott Cal Ashton borús tekintetét látva. – Az amúgy is valószínűbb, hogy földönkívüli. Gondolj csak bele: a feszes kis teste alatt valami nyálkás izé él, ami nem sajátította el rendesen az emberi viselkedési formákat. Apám, milyen lenne egy ilyennel kefélni! – Calum vigyorogva lendült bele. – Mint az Alien: a fejedre ül, és beléd nyomja a petéit – szerintem addig örülj, amíg nem vagy az esete.  – Calum úgy tett, mintha kirázná a hideg, és hangosan nevetett saját viccén.

– Nem vagy normális! – Ashton is a sráccal nevetett, ám az ő vidámsága nem szívből jött.

– Tudom – Calum mosolya lassan lehervadt arcáról. – Azért a helyedben számításba venném, hogy tényleg nem vagy az esete. Csak veled ilyen rideg – szerintem így akar távol tartani magától, de nem azért, mert fél, hanem mert nem akarja, hogy olyasmibe éld bele magad, aminek esélye sincs. – Szánakozó pillantást vetett az egyre komorabb arckifejezést öltő Ashtonra. – Te is tudod, hogy nem mindig megy haza egyedül. Én is, Luke-ék is, Mikey is sokszor kísérte már el, csak neked nem engedi. – Sajnálata jeléül egy pillanatra összepréselte az ajkát. – Jobban tennéd, ha kivernéd a fejedből, hogy majd te megmented. Lilynek semmi baja, tök normális csaj – velem mindig az. Nézd, tudom, hogy szar ezt hallani, de tényleg ideje, hogy feladd. Ha eddig nem állt kötélnek, már nem is fog. Lehetsz te a világ legszélesebb vigyorú csávója, akár a legnagyobb bránerrel is, ami kizárt, mert az az enyém – mosolygott –, ha ő nem lát benned semmit, hiába. – Megveregette Ashton lapockáját. – Lépj túl rajta, és keress olyan csajt, aki hajlandó ledobni előtted a textilt.

Ashton savanyú ábrázattal nézett rá. – Mint te, mi? Nem győzöm kapkodni a fejem, annyi csajod volt Angie óta…

Calumtől csupán egy grimaszra futotta, és mivel tudta, hogy Ash-nek igaza van, ejtette a témát.

Lily a homokos parton, egy pléden ücsörgött, onnan nézte a barátait és azok ismerőseit, amint mesterséges fények gyűrűjében táncolnak és isznak, szórakoznak és nevetnek.

Néhány perce még ő is közöttük állt, de amikor elkezdtek táncolni, ő a háttérbe húzódott. Pedig kedve lett volna, nagyon is szívesen táncolt és mulatott volna, de tartott tőle, hogy elveszíti a kontrollt, és olyasmit tesz, amit később esetleg megbánna. Ezért általában el sem ment az ehhez hasonló bulikra, ha mégis, kerülte az alkoholt és a táncot.

Erre a találkozóra csupán azért fogadta el a meghívást, mert az utóbbi hetekben nagyon sokat dolgozott, és szüksége volt egy kis kikapcsolódásra a barátaival, akiket a munka miatt amúgy is elhanyagolt.

Pillantása – ahogy az este folyamán már többször is – Ashtonra tévedt, aki a táncoló társaság szélén ácsorgott fél kezét zsebre vágva, a másikban egy üveg sört tartva. Arccal a hullámzó, koromfekete óceán felé fordult, még arra sem reagált, hogy Calum a homokot rugdosva mellébotorkált, és beszélni kezdett hozzá. Lily csupán profiljának egy részletét látta, de abból is meg tudta állapítani, hogy Ash kedve mit sem változott: ugyanolyan csekély életkedvvel állt ott, mint fél órája, amikor a társaságból utolsóként megérkezett. Lily tartott tőle, hogy el sem jön, pedig annak ígérete, hogy láthatja Ash-t, nagy szerepet játszott a döntésében, hogy elfogadja a meghívást. Az egész napos munka, a főiskolára való készülés és az otthoni teendők teljesen kifacsarták, és másra sem vágyott, csak hogy belenézhessen Ashton vidámságtól ragyogó szemébe, és hallhassa felszabadult nevetését. A srác azonban egyáltalán nem volt vidám, és szomorúságának látványától csak még rosszabbul érezte magát, mint az érkezése előtt.

Lily Maggie-t figyelte, aki alig egy perccel korábban állt fel mellőle, hogy mindkettejüknek hozzon üdítőt. Azon gondolkodott, amit a szőke lány mondott a továbbtanulást illető terveiről, amikor két szűk nadrágba bujtatott lábszár jelent meg a látóterében. Fejét egészen hátra kellett hajtania, hogy felnézhessen a lábak gazdájára; Ashton megnyerő vonásait tanulmányozva arra gondolt, ezért a látványért megéri kitörni a nyakát.

Ashton felé nyújtott tenyere megzavarta, a neki szegezett kérdés pedig arcára fagyasztotta mosolyát.

– Van kedved táncolni, Lils?

Lilynek csak ekkor tűnt fel, hogy egy lassú dal szól, amit nem is ismer. Zavartan nézett a srác szemébe, de amit a tiszta tekintet mögött látni vélt, csak még jobban elbizonytalanította. Ash egész arckifejezése azt a benyomást keltette benne, hogy ez egy teszt, amelyen csak egyetlen helyes válasszal mehet át.

Részben igaza is volt, ám az elkeseredett utolsó próbálkozás erőfeszítésit nem olvasta ki a fiú tekintetéből.

– Én nem táncolok, Ash. Sosem.

– Tudom, csak reméltem… Gondoltam, megkérdezem – vonta meg a vállát Ashton. – Akkor nem zavarlak tovább.

– Nem zavarsz – szólt Ashton után a lány, de már csak a srác kissé meggörnyedt hátának beszélt. Ashton esélyt sem adott neki, hogy megkérdezze, tánc helyett nem lenne-e kedve inkább leülni mellé, és beszélgetni. Persze egy másik világban, egy másik életben szívesen táncolt is volna vele; hozzásimulva, tenyerét a mellkasára szorítva, arcát a vállára fektetve ringatózott volna a karjában, most azonban csak bizseregtek az ujjbegyei Ashton mellkasának érintésére várva.

Tekintetével csalódottan követte a fiú távolodó alakját, figyelte, hogy valamivel távolabb nekitámaszkodik egy bezárt hot-dogos standnak, és azt is, hogy egy csinos lány szinte azonnal odalép hozzá, és a kezébe kapaszkodva bevonszolja a táncolók közé. Nem volt ereje nézni, ahogy összesimulva keringenek saját összeolvadó tengelyük körül; elfordította a fejét.

Ashton alig várta, hogy véget érjen a dal – ő Lilyvel akart táncolni, nem Samanthával. Sosem szerette az erőszakos lányokat, akik nem tűrnek ellentmondást. Pedig ő hárított, de aztán rájött, hogy előbb szabadul, ha enged. Amikor a Coldplay Magicjének utolsó taktusai is elhaltak, bűntudat nélkül fordított hátat ideiglenes táncpartnerének, és egyenesen Calum felé tartott, hogy elköszönjön tőle. Nem lett volna képes továbbra is Lily közelében maradni, mert igazából úgy érezte, egész galaxisok választják el őket.

Ökölbe szorított kezét dzsekije zsebébe süllyesztette, és egyenesen Calhez sétált. Barátja viszont még marasztalta, mert ő semmit sem látott az előbbi szégyenletes pofára esésből, neki pedig esze ágában nem volt felvilágosítani. Nem volt olyan hangulatban, hogy azt hallgassa, Cal megmondta előre.

Calum ígéretétől hajtva, hogy fél óra múlva együtt elindulnak, maradt, de gondolatban egészen máshol járt. Az elengedés foglakoztatta, az, hogy Calum tanácsát megfogadva ideje feladnia.

Igazság szerint azóta nem volt a szokásos önmaga, amióta pár napja Calummel beszélt. Bár meg volt róla győződve, hogy jobban kiismerte Lilyt, mint Cal, és ő maga áll közelebb az igazsághoz, barátja elültette benne a kétely csíráját, mely az elmúlt napok során szárba szökkent. Egyre inkább úgy látta, hogy Calnek van igaza, és Lily sosem lesz hajlandó a férfit látni benne – legjobb esetben is csupán jó barátok lehetnek, és ez mérhetetlen keserűséggel töltötte el.

Igazán szerette Lilyt, maga sem értette, miért, mert a lány mindent megtett, hogy megutáltassa magát, mégis így volt. Ennek azonban ideje volt véget vetnie. Közel egy év után be kellett látnia, hogy azzal teszi a legjobbat saját magával, ha feladja. Végleg.

Mélyről jövő sóhaj tört fel a torkából. Bárcsak az érzelmek is úgy halványulnának el, ahogy az ember akarja! – gondolta, és elfordította a fejét Lilytől, aki már a második olyan haverját küldte el, aki táncolni hívta. Nem vigasztalta, hogy a jelek szerint Lily nem csak őt kosarazta ki.