Karácsony negyven fokban

December huszonötödikén a hőmérséklet rekordot döntött, de Luke nem bánta; szeretett a nyári hőségben horgászni, szörfözni, vagy csak a kertben lógni a srácokkal, ezt azonban máskorra kellett halasztania. Michael háza felé sétált, és vele tartott Maggie is. Lenézett az alacsony, mézszőke lányra, aki éppen megtörölte a homlokát, és az idegességtől összeszorult a gyomra. Még mindig nehezére esett elhinni, hogy visszakapta őt, és csak remélte, hogy nem puskázza el a lehetőségét.

Alig másfél hónappal korábban, november elején történt, hogy Ashtonéktól hazaérve Luke idegennek tűnő emberekkel beszélgetve találta a családját. Csak akkor jött rá, kikkel áll szemben, amikor kezet fogott Eddel, Maggie édesapjával. Ed elmondta, hogy visszaköltöztek, és ezúttal végleg letelepednek Ausztráliában.

Luke szótlanul bámulta Maget: ő egy kilencéves, vézna kislányra emlékezett, ám a nappalijában egy felnőtt nő állt. Kettejük különleges, szoros barátságát is tisztán fel tudta idézni, ahogy a magányt is, amely a kislány Mag elköltözése utána rátelepedett, és amelyet csak jóval később, Calék űztek el. Fogalma sem volt, mihez kezdjen azzal a kissé telt, bár szép nővel. Tudnak még bármiről is beszélgetni? Azt sem tudta, akarja-e egyáltalán, hogy Mags újra az élete része legyen. Ám a lánnyal ugyanolyan könnyen kijött, mint kiskorukban, és nem sok kellett hozzá, hogy újra elmélyüljön az ismeretségük. Mire észbe kapott, éppolyan fontossá vált számára, mint a srácok.

– Minden rendben, Mags? – kérdezte a lánytól, megérintve a karját.

– Persze, csak iszonyú meleg van. Szakad rólam a víz. Biztos jó benyomást teszek a barátaidra, amikor izzadságban úszva beállítok hozzájuk.

Luke még nem mutatta be Maget a fiúknak, csupán annyit említett nekik, hogy visszatért a gyerekkori legjobb barátja, akiről annak idején sokat hallottak. A karácsonyi vacsora megfelelő alkalomnak tűnt, hogy a lányt bevezesse a társaságba.

– Kedvelni fognak, ne izgulj! Tökéletes vagy. – Maggie zavart tekintete láttán beharapta az ajkát, és a tarkóját vakargatva elfordult.

Fél három körül érkeztek meg Mikey-hoz, ahol már javában folyt a készülődés.

Maggie-t meglepte az otthonos légkör, a tiszta, rendezett környezet. Amikor Luke elhívta a barátaihoz, ő rendetlen házra számított, ahol minden sarokban szennyes ruha bűzlik, videojátékok és pornóújságok hevernek szerteszét a pizzásdobozok mellett. Bár Luke lányokat is említett – sőt, egy terhes lányt is, aki bármelyik nap szülhet –, az ő fejében ez a kép ragadt meg. Talán nem Luke szobáját kellett volna alapul vennem, gondolta.

A nappaliban fehér műfenyő magasodott rózsaszín díszekkel és fényekkel, a lejátszóból karácsonyi zene szólt. Bár kiskorában éveket töltött itt, azért az ausztrál karácsony mégsem volt az igazi. Értékelte Sophie-ék fáradozásait, látta, hogy mindent megtettek, ami tőlük telt, számára azonban nem ilyen volt ez az ünnep. Hiányolta a hazai illatokat, a megszokott, idegesítő tévéreklámokat, és mindenekelőtt a havat, de Sydneyben volt, így ezzel kellett beérnie.

Sophie, akit első látásra megkedvelt, kikísérte őket a kertbe, ahol Mikey kenguruhúst, garnélát, válogatott tengeri halakat és csirkét grillezett burgonyával és zöldségekkel. A teret egy nagy asztal uralta, melyet alkalomhoz illően megterítettek, és néhányan körülültek, míg mások a többi ételt készítették elő.

– Ez csak az előétel lesz, amíg megsül a pulyka – súgta a fülébe Luke, amikor leültek az asztalhoz.

Luke baráti köre elnyerte a tetszését. Mind nagyon kedvesek voltak vele, szóval tartották, amíg Luke Mikey-nak segített, és kifaggatták Londonról. Amikor Lily felállt valamiért, a pihenésre kényszerült Sophie biztosította arról, mennyire örül, hogy ő is velük ünnepel, aztán együtt nevettek Calumön, aki a grillezéshez előkészített ételekkel szórakozott. Az egyetlen, akihez nem tudott közel kerülni – és úgy látta, ezzel a többiek is így vannak –, Kelsey volt, Ashton barátnője. Nem volt vele semmi baj, csak nem illett közéjük. Abban sem volt biztos, hogy Ashtonhoz illik a lány, de az már igazán nem az ő dolga volt.

Igyekezett hasznossá tenni magát, így csatlakozott Lilyhez, aki Sophie-t székbe parancsolva átvállalta a saláta elkészítését. Jól kijött a lánnyal, kedvelte kissé szarkasztikus humorát, szókimondását, alapvetően vidám természetét.

Amikor csatlakoztak az akkor már asztalnál ülő társasághoz, Luke kihúzta neki a széket, és rámosolygott, amitől melegség járta át a szívét. Talán megengedte volna magának, hogy elidőzzön az érzésnél, ám Lily elvonta a figyelmét. A lánynak már csak Ash mellett jutott ülőhely, ő azonban Mag számára érthetetlen okból nem repesett az örömtől. Nem indokolta meg az ellenállását, és úgy tűnt, a többieknek nincs is rá szükségük, csak megkérte Caluméket, hogy csússzanak eggyel arrébb, és leült Angie és Michael közé.

Mag kérdő tekintettel fordult Luke felé, ő azonban csak legyintett, és a füléhez hajolt.

– Azóta nem bírja Ash-t, hogy először találkoztak. Nem kell foglalkozni velük. – A lány gondolatban ráparancsolt a Luke közelségétől ébredező pillangóira, és pókerarccal hallgatta őt tovább. – Általában poénos, ahogy szívják egymás vérét, de egy pár hete már egymáshoz se szólnak – elég hangulatgyilkos tud lenni.

Mag bólintott.

– Kérsz valamit inni, Mags?

– Limonádét, de majd töltök magamnak. – Mielőtt felállhatott volna, Luke megelőzte, és töltött neki, közben pedig olyan édesen mosolygott, hogy tekintete akaratlanul is egy pillanattal tovább időzött az ajkainál.

Mag nem tudott napirendre térni Luke viselkedése fölött. A fiú mindig is előzékeny volt, ám most a szokottnál is több figyelmességgel halmozta el. Értékelte az udvariasságát, azt, hogy kérés nélkül is tudta, mire vágyik éppen, és azt rögtön elé is tette; valahányszor összemosolyogtak, elöntötte az összetartozás megnyugtató érzése, az viszont határozottan zavarta, hogy többször is azon kapta Luke-ot, hogy őt bámulja. Ilyenkor a fiú zavartan rámosolygott, és gyorsan elfordult, mielőtt Maggie megkérdezhette volna, mi olyan érdekes rajta. Örült, amikor végre felállhatott az asztaltól, és egy kicsit távolabb kerülhetett tőle. Kezdett igazán terhessé válni a közelsége.

Felajánlotta a segítségét a lányoknak, ám ők azt mondták, megoldják a takarítást. Árnyékot keresve a ház tövébe húzódott egy üveg sörrel. Némi irigységgel nézte az összebújó Angie-t és Calumöt, még Sophie-t is, akinek óriási hasán szeretettel simított végig Mikey, miközben sört vitt Ash-nek és Luke-nak. Luke Ashton viccén nevetett, hátrafordított baseballsapkája alól kilógó, szőke tincseit babrálta. Mialatt Mike mondanivalójára figyelt, az ajkába lőtt piercinggel játszott – Maggie gyomra tájéka bizseregni kezdett a látványtól.

A Hemmings-nappaliban ülve, amikor annyi év után újra megpillantotta a felnőtt Luke-ot, azonnal tudta, hogy képtelen lesz pusztán barátként tekinteni rá. Vonzódott hozzá, jobban is, mint addig bárkihez, de eszébe se jutott közeledni a fiúhoz; kerülte az apró érintéseket, a kétértelmű célzásokat. Nem akarta fölöslegesen beleélni magát olyasmibe, amit nem kaphat meg. Úgy gondolta, Luke ahhoz túlságosan vonzó srác, hogy egy magafajta teltkarcsú lány mellett kössön ki. Ráadásul barátok voltak. Mindig is azok voltak – fölösleges lenne mindent tönkretenni, győzködte magát számtalanszor. Ez az érv ezúttal is megtette a hatását, bár egyre nehezebben tudott gátat szabni kéretlen érzéseinek.

Furcsa egy karácsony volt a harminchat fokos hőségben, kenguruhús illatától terhes levegőben, egy rakás idegennel körülvéve sört iszogatni, míg a háttérben karácsonyi dalok szóltak. Ennél szürreálisabb élményben álmában sem lehetett volna része. De ott volt Luke – ő valóságos volt, jóképű, vidám és abban a pillanatban túlságosan távoli. Maggie úgy döntött, inkább visszamegy hozzá.

Amikor Mikey megkérte Calumöt, hogy hozzon ki a házból egy újabb kancsó üdítőt, Lily átvállalta magára a feladatot, mert a srác éppen bőszen mutatott valamit Angie-nek a telefonján. Lily néhány perc múlva üres kézzel és üveges tekintettel tért vissza. Leroskadt a székbe, és csendben bámulta az asztalterítőt, ez azonban csak Maggie-nek tűnt fel, aki homlokráncolva fürkészte a lányt.

– Minden rendben, Mags?

A lány megborzongott Luke hangjától. Szerette, ahogy kiejtette a nevét; csak ő hívta Magsnek.

– Igen, persze.

– Jól érzed magad? Tudom, nem igazi karácsony, de…

– Köszi, hogy elhoztál – hallgattatta el Luke-ot. – Jól érzem itt magam.

– Lily, elfogyott az üdítő? – Mike hangjára mindketten felkapták a fejüket. A vérvörös hajú srác Lily fölé magasodott, aki a hangjára összerezzent. – Nem hoztál ki gyümölcslevet – mondta egyszerűen Mikey.

– Hm? – Lily zavartnak tűnt.

– Narancslé, limonádé, kóla…

– Ja… Elfelejtettem, bocs.

– De… – Michael értetlenül nézett a lányra, ám amikor az fel akart állni, inkább visszanyomta a székbe. – Hagyd, hozom.

Nem sokkal később Maggie a konyha felé tartott, amikor a csukott fürdőszobaajtó mögül elfojtott hüppögésre lett figyelmes. Az asztaltól csak Lily hiányzott, így biztosan tudta, hogy ő van bent. Bekopogott.

Lily csak sokára szólalt meg, akkor is rekedtes volt a hangja.

– Ki az?

– Mag. Engedj be, légyszi.

Eltartott egy ideig, míg Lily vonakodva kinyitotta az ajtót, majd visszakuporodott a fürdőkád elé. Maggie gondosan visszazárta maga mögött az ajtót, aztán leült Lilyvel szemben.

– Akarsz róla beszélni?

Lily megrázta a fejét, és kézfejével megtörölte könnyfoltos arcát.

– Biztos? Talán segítene. Nézd, már kint is láttam, hogy magadba roskadtál, csak… Mindegy, én is olyan pöcsfej voltam, mint a többiek. Bocs, hogy nem akkor mentem oda hozzád. Gondolom, az ünnepek meg a sok szerelmes körülötted…

Lily a hajába túrt. – Ennek ahhoz semmi köze. Megszoktam, hogy kilógok.

– Akkor?

Úgy látta, a lány mérlegel, és igaza is volt.

Lily nem akarta kiönteni a szívét egy olyan embernek, akit csak néhány órája ismert, de Mag rendes lánynak tűnt, és már így is túl régóta tartotta magában a problémáját. Persze, ott voltak Sophie-ék, akikkel bármiről beszélhetett, de ezúttal éppen az volt a baj, hogy túl jól ismerték. Szívesebben bízta volna a titkát olyasvalakire, aki képes pártatlanul meghallgatni. Mag alkalmas személynek látszott.

– Rendben, de senkinek se beszélj róla, légyszi. Még Luke-nak se! Ez ahhoz túl ciki, hogy a bandából bárki is megtudja.

Mag a beleegyezését adva bólintott, ő pedig belekezdett a történetébe.

Mire mindent megbeszéltek, és még egyszer kisírta magát, Lily láthatóan megkönnyebbült, bár azzal mindketten tisztában voltak, hogy ettől nem oldódott meg a probléma. Mag azonban saját magát is meglepte azzal, hogy ömleni kezdett belőle a szó… Luke-ról. Jólesett végre szavakba önteni az érzéseit, és hallgatni Lily bátorító szavait.

– Luke jó fej, a helyedben nem aggódnék. – A lány furcsán mosolygott, amit ő nem tudott mire vélni, de örült, hogy Lily legalább már jobb kedvű.

Egyfajta szövetséget kötöttek, és megígérték egymásnak, hogy ha maguk alatt lesznek, vagy csak szükségük van valakire, akivel beszélhetnek, azonnal hívják egymást. Mindkettejüknek jó érzés volt végre osztozni valakivel a régóta őrzött titkukon. A koraestére elkészült pulykát már egymás mellett ülve fogyasztották el, és beszélgetés közben rájöttek, hogy nem csupán a titkaik közösek, de számtalan témáról is hasonlóan vélekednek.

Maggie örült az új barátságnak.

A vacsora végeztével a társaság kezdett szétszéledni. Nem ajándékoztak, csak elköszöntek, és elindultak. Lily és ő Luke-kal maradtak utoljára, hogy segítsenek rendet rakni, aztán ők is elbúcsúztak.

Luke ragaszkodott hozzá, hogy hazakíséri.

Az előszobában állva a fiú meglepő kéréssel állt Mag elé.

– Vegyél fel hosszú nadrágot, edzőcipőt, és egy hoodie-t is hozz magaddal!

– Miért? Így is megsülök – értetlenkedett a lány.

– De később hűvös lesz, és még mutatni akarok valamit. Na, ne ellenkezz, nyomás! – terelgette Luke nevetve a lépcső irányába.

– Oké, de mi lesz a szüleimmel? Karácsony van…

– Ők elengednek, ne izgulj! Igaz, Ed? – kiabált a ház belseje felé Luke.

A lány édesapja igazolta Luke állítását.

– Menj csak, kicsim. Majd később megnézzük a Huncutkát. – homlokon csókolta a lányát, és Luke-ra kacsintva sarkon fordult.

Mag nem értette a helyzetet, de nem akadékoskodott tovább.

Mire elindultak, a nap lenyugodott, ám a fojtogató meleg maradt.

– Nem kellett volna felsőt hozni – grimaszolt Mag.

– Jobb, hogy nálad van.

Luke mosolygott, de Mag látta rajta, hogy ideges. Rá akart kérdezni az okára, de Luke gyorsabb volt.

– Milyenek a srácok? Úgy láttam, Lilyvel jól kijössz.

– Igen, őt és Calt nagyon bírom, de a többiek is szimpik. Sophie meg egy tünemény.

– Az – helyeselt a fiú. – Ma is kitett magáért.

Mag egyetértően mosolygott.

– Amúgy hova megyünk?

– Csak sétálgatunk. – Csibészesen mosolyogva, megemelt szemöldökkel nézett mindenfelé, csak Magre nem.

A lány őt fürkészte, ahogy idegességében az ajkában lévő fémkarikával játszott, ám képtelen volt rájönni, mi feszélyezi annyira Luke-ot. A házak között elhaladva a megannyi színben pompázó fényeket, a változatos karácsonyi dekorációkat, a kertekben csilingelő műanyag Mikulásokat nézték, és sokat nevettek.

– Hát, tudod, szépek ezek a kivilágított házak meg az egész giccses parádézás, de az igazi, téli karácsonyozásnak a nyomába sem ér.

– Tudom. Már mondtad – jegyezte meg Luke halványan mosolyogva.

Mag elszégyellte magát. – Bocs, hogy már megint nyavalygok.

– Nem nyavalyogsz. – Magához húzta a lányt, és a válla köré font karral sétáltak az esti sötét ellenére fényárban fürdő sydney-i utcákon

Maggie legszívesebben a fiú vállának döntötte volna a fejét, de nem tette meg. Beérte annyival, hogy a derekára simította a karját, és belélegezte felhevült bőrének fűszeres parfümmel keveredő illatát. Ez is éppen elég volt, hogy az érzékei pattanásig feszüljenek, és teljesen ráhangolódjon a srác minden rezdülésére. Érezte az ujjai alatt hullámzó izmok játékát, Luke karjának súlyát a vállán, meleg tenyerének lágy érintését felforrósodott bőrén, és ezúttal megengedte magának, hogy belevesszen kék tekintetébe, amikor a fiú rápillantva mondott valamit.

Csupán akkor fogta fel, mi volt Luke szándéka, amikor meglátta a fedett korcsolyapálya kivilágított épületét.

– Ó! Korcsolyázunk? Tök jó! – vigyorgott a fiúra. Ám amikor közelebb értek a pályához, elszállt a jókedve. – De ez már bezárt! – Lebiggyesztette az ajkát, Luke pedig majdnem felkacagott a látványtól.

Ehelyett azonban a srác visszafogottan mosolygott le rá. – Megnézzük, rá tudjuk-e venni őket, hogy kinyissanak. – Kacsintott, majd a lányt hátrahagyva belépett az épületbe.

A hosszú percek alatt, míg Luke odabent volt, Mag optimizmusa szép lassan elpárolgott. Azt gondolta, semmi esélye, hogy csak az ő kedvükért tovább tartsanak nyitva. Még Luke két szép szeméért sem. Annál jobban meglepődött, amikor a srác szélesen vigyorogva bukkant fel újra, és közölte, hogy mindent elintézett. Abban a pillanatban komolyan elhitte, hogy vannak csodák.

Az ajtóban Luke előreengedte, majd a korcsolya bérlésére szolgáló pulthoz vezette őt. Korcsolyával a kezükben leültek a pálya bejárata előtt elhelyezett padok egyikére, és nekiláttak cipőt cserélni.

– Várj, segítek, Mags! – guggolt elé Luke, amikor a saját cipői befűzésével végzett.

Mag végtelenül meghittnek találta, ahogy Luke gondosan befűzte a korcsolyáját, a feladat végeztével pedig mosolyogva felnézett, és végigsimított a térdén.

– Kész van.

Köszönetet akart mondani, de csak kábultan pislogott. Mire észhez tért, Luke már fel is húzta a padról, és izgatottan kísérte a pálya bejáratához. Ott aztán leesett az álla; fülig érő szájjal fordult Luke-hoz.

– Szabad?

– Persze! – Luke büszkén, boldogan vigyorgott, miközben Maget figyelte, aki belépett a jégpályára, melyet nála is magasabb, cserépbe állított fenyők borítottak. A fákat úgy helyezték el, hogy folyosókat, kisebb tereket alkossanak a jégen. Luke a lány után ment, és elégedetten nézte a kipirult arcon felragyogó elragadtatott mosolyt, a csillogó, kerek szempárt. – Tetszik?

Mag belélegezte a friss fenyő és a forralt bor illatát, mely belengte a területet, és lehunyt szemmel sóhajtott.

– Nagyon! – Ámulva nézett körül. – Csak a hó hiányzik, és minden tökéletes lenne.

Luke sejtelmesen mosolygott.

– Karácsony van. Lehet, hogy ma teljesülnek a kívánságok. Miért nem próbálod ki?

– Mit?

– Hunyd be a szemed, és koncentrálj a kívánságodra. – Mag kétkedő arckifejezését látva bátorítóan felkiáltott. – Rajta!

Maggie először csak félig hunyta le a szemét, aztán csak az egyiket csukta be – ostobaságnak tartotta úgy tenni, mintha a negyven fokban, zárt térben tényleg havazhatna, csak mert ő úgy akarja.

– Gyerünk, Mags, így nem teljesül a kívánságod! – nevetett a srác.

A lány nagyokat pislogva fordult felé.

– De ez hülyeség, és amúgy is két kívánságom van.

– Akkor mindkettőt kérd – mondta Luke kuncogva.

Maggie behunyta a szemét, és erősen koncentrált a lassan hulló hópelyhekre, és még valamire, amit nem mert volna hangosan kimondani. Közben hallotta Luke korcsolyájának surrogva távolodó hangját, de mielőtt megnézte volna, hova ment, gondolatban részletesen kidolgozta a kívánságát. Még el sem engedte a képzeletbeli képet, amikor valami apró és hideg megcsiklandozta az orra hegyét, egy másik pedig lehunyt szemhéja végén ülő pilláira telepedett rá. Sietve kinyitotta a szemét, és hosszan dörgölte, hogy tisztán lásson. Miután felfogta, hogy amit lát, nem káprázat, örömteli kacagásban tört ki. Alig tudta elhinni, de a pálya egésze felett sűrűn hullott a hó. Kitárt karokkal, felfelé fordított tenyérrel bámulta a hóesést, amikor váratlanul minden értelmet nyert. Pontosan tudta, miért van ott, és hogyan válhatott valóra a kívánsága. Tisztán emlékezett arra a néhány héttel korábbi estére, amikor a partról hazafelé tartva meglátta az első karácsonyi fényekbe öltöztetett házat. Akkor mondta először Luke-nak, hogy szereti a meleget, de legalább karácsonykor eshetne a hó, állíthatnának igazi fenyőt, és forralt borozhatnának a jeges italok vedelése helyett.

Amint megfogalmazódott benne a gondolat, hogy mindezt Luke szervezte az ő kedvéért, nagyot dobbant a szíve, és azonnal látni akarta a fiút.

– Luke, merre vagy?

Egy darabig csak a srác kuncogását hallotta.

– Keress meg! – kiáltotta valahonnan Luke, Mag pedig nevetve indult a keresésére.

A fenyők között suhanva követte a fiú hangját, aki ezalatt maga is folyamatosan változtatta a helyét. Nemsokára már egészen közelről csendült fel Luke nevetése, és a következő fát megkerülve egyenesen a srác kitárt karjaiba siklott. Kacagva ölelték egymást, miközben Luke a kinyújtott nyelvével próbálta elkapni a pelyheket, aztán elcsendesedve lenézett a lányra.

– Úgy tűnik, a Mikulás ma tényleg minden kívánságot teljesít – mosolygott, és még közelebb húzta magához Maggie-t.

– Majd meglátjuk.

– Mi volt a másik kérésed?

– Nem fontos. Viszont ez egyszerűen fantasztikus! Hogyan csináltad?

– Egy kis akaraterővel, na meg a híres mosolyomat is bedobtam – mondta, és ízelítőt adott az emlegetett gödröcskés mosolyból.

Mag elpirult.

– És ez azért…

– A kedvedért – vágott a szavába Luke. – Azért, hogy tökéletes legyen a karácsonyod, és eszedbe se jusson visszamenni Angliába. – Mély levegőt vett. – Nem hiszem, hogy még egyszer kibírnám – suttogta.

Hosszan, némán néztek egymás szemébe. Mag nem tudta eldönteni, hogy csupán képzelte-e a Luke szeméből kiolvasott vágyakozást; nem hitt benne, de akaratlanul is megnyalta az ajkát.

– Köszönöm… ezt az egészet. – Mást nem volt képes mondani, mert Luke tekintete teljesen összezavarta a gondolatait, és szinte megbénította. Nem is akart mozdulni; izgatottan, akadozó lélegzettel várta, hol áll meg Luke egyre közeledő arca.

Luke sóvárogva nézte az elkerekedő, szürke szempárt, a kipirult, apró szeplőkkel teleszórt arcot, a lassan elnyíló, telt ajkakat, és tisztában volt vele, hogy képtelen visszafogni magát.

– Ígérd meg, hogy többé nem mész el! – Fogai közé fogta ajakpiercingjét, és mélyet sóhajtva, türelmetlenül várta a lány válaszát.

– Ígérem… – Mag ezt az egyetlen szót is alig tudta kimondani, az utolsó hangok már Luke mohó ajkain haltak el. A kicsi, hűvös fémkarika még izgatóbbá tette forró, követelőző csókjukat. Mag azt gondolta, a valóság jobb, mint ahogy ezt korábban elképzelte: élvezte a fiú ízét, az arcán estére kiütközött borosta szúrását, és mindezt a közben felcsendülő All I Want For Christmas dallamai tették tökéletessé.

Luke felnyögött, amikor Mag teljes testével hozzásimult; felajzotta az ő inas keménységéhez feszülő lágyság, a tenyere alá simuló gömbölyű formák, a lány kívánatos testéből áradó forróság. Legszívesebben sosem engedte volna el a karjában tartott tökéletes nőt, a tökéletes, gömbölyded idomaival, eperízű ajkaival, kristálytiszta, értelmet tükröző tekintetével, mellyel éppen őt fürkészte, miközben igyekezett lelassítani kapkodó lélegzetét.

– Mi volt a második kívánságod? – suttogta a lány homlokának döntött fejjel.

Mag szélesen elmosolyodott. – Épp most vált valóra. Azt hiszem, ma tényleg minden kívánság teljesül.

– Azt gondolod? – Titokzatosan mosolygott.

– Mire készülsz? – kérdezte Mag, amikor a srác maga után húzta a jégen.

A fákat kerülgetve egészen a pálya másik végéig korcsolyáztak, ahol aztán egy kisebb téren gyönyörűen feldíszített karácsonyfa bukkant elő, melyet körbeálltak a szüleik, testvéreik és Lilyék. A kezükben tartott pohár forralt bort a magasba emelték, míg Cal és Mikey nekik is adott egy-egy bögrével a forró, zamatos italból.

– Boldog karácsonyt! – kiáltották egyszerre.

Maggie túlcsorduló szívvel hallgatta az összekoccanó poharak csilingelését, immár a Have Yourself A Merry Little Christmas aláfestésével. Mosolyogva figyelte Sophie-t, akinek sötét, göndör haját addigra teljesen befedte a hógépből hulló pelyhek vihara, és így, hatalmas pocakján pihenő kezével igazi angyalra emlékeztette. Szeretettel nézte újdonsült barátait, akik élvezték a kivételes, télies hangulatú karácsonyt; Lilyt, akinek karját abban a pillanatban éppen elkapta Ash, mielőtt a lány elesett volna, ő azonban lerázta magáról a segítő kezet; Angie-t, aki boldogan simult az ő Calumjéhez. Aztán felnézett az őt ölelő Luke-ra, aki szerelmesen viszonozta a pillantását.

– Boldog karácsonyt, Mags!

– A legboldogabb – mondta, és miközben Luke magához vonta, hogy a szállingózó hópelyhek alatt lassú táncba vigye, ő a mellkasára hajtott fejjel hálát adott ezért a különleges karácsonyért.