Ash és Lily 3.

Miközben Mag két oldalán elindultak a sportpálya felé, Lily látszólag mérgesen, de vigyorogva fordult barátnőjéhez.

– Ki vagy te, és mit csináltál az én rendes, visszafogott barátnőmmel? – suttogta, és cseppet se érdekelte, hogy Ash kíváncsian próbálja kivenni a szavai értelmét.

– Bocs, csak úgy kicsúszott – vihogott Mag.

– Persze. Ultra ciki volt, de ne félj, ezt egyszer még visszakapod! – ígérte kárörvendő mosollyal Lily.

Ashtont borzasztóan zavarta a lányok sugdolózása, de nem tette szóvá, csupán megpróbálta kedvességgel felhívni a figyelmüket a jelenlétére.

– Csajok, adjátok ide a szatyrokat, majd én viszem őket.

– Nem muszáj, nem nehezek – mondta Mag mosolyogva.

– Tudom, de szívesen segítek. Na, add ide őket!

– Oké, de csak ezt a párat. Köszi.

– Lily?

– Én elbírom az enyémeket.

– Igen, azt sejtettem, de azért ideadhatsz néhányat, ha gondolod.

Lilynek eszébe jutott, mit mondott Ashton arról, hogy ő mindig olyan kemény – nagyot nyelt, de nem táncolt vissza.

– Köszi, de megvagyok.

– Rendben. – Ashton néhány másodpercig hallgatott, majd ismét megszólalt, ezúttal mosolyogva. – Azt hiszem, még nem mondtam, hogy finom volt a torta, amit nekem sütöttél.

Lily felhúzott szemöldökkel nézett Ash-re, de szemében vidámság bujkált.

– Amit kihánytál?

– Csak mert olyan finom volt, hogy rohadt sokat ettem belőle – vigyorgott rá a srác.

Lily hálásan bólintott.

– Örülök, hogy ízlett.

Ashton hirtelen felragyogó, napsugaras mosolya váratlanul érte, de igazán csak az lepte meg, milyen kevés is elég, hogy örömet szerezzen neki. Talán tényleg kedvesebbnek kellene lennie hozzá – tűnődött, de ezt a gondolatot félre is tette.

A lányok elhelyezkedtek a lelátón, és kibontottak egy doboz Pringlest, abból csipegetve néztek le a pályára, ahova Ash éppen beterelte a hat-hét évesnek látszó gyerekeket. Miután a srácok bemelegítésként megkezdték a futást a pálya körül, Ash felnézett rájuk, és mosolyogva intett nekik. Mag viszonozta a gesztusát, Lily viszont csupán visszabámult rá. Ennek azonban merőben más oka volt, mint korábbi elutasító viselkedésének – ahogy teltek a percek, ő egyre inkább magába zárkózott, és némán követte a pályán zajló eseményeket.

Húsz perc után Mag ráunt Lily passzivitására. Értette ő, hogy nem találja a szavakat, de cseppet sem találta szórakoztatónak. Követte Lily tekintetét, majd mindentudóan felsóhajtott.

– Ash nagyon jól bánik a gyerekekkel. Most már tuti, hogy nem lehet rossz ember.

– Nem, tényleg nem…

Lily nem nézett a szőke lányra, tekintete továbbra is Ashton alakját követte, míg kusza gondolatai megtöltötték a fejét. Figyelte, ahogy a srác magához inti a tanítványait, és föléjük magasodva beszélni kezd hozzájuk. Látta, hogy lehajol hozzájuk, majd végigsimít néhányuk feje búbján – és persze az sem kerülte el a figyelmét, hogy a mozdulat közben mennyire előnyösen feszül a combjára és a fenekére a melegítőnadrág. Beharapta az ajkát, és végigsimított a tarkóján, bár a mozdulatai nem voltak tudatosak, és később nem is emlékezett rájuk.

Ashton látványa már az utcán is mély benyomást tett rá, ám amikor a pályán feléjük intett, a srác vonzereje végképp maga alá gyűrte. Ash annyira boldognak és büszkének látszott, miközben felnézett rá! Mert bár ezt nem említette Magnek, kétsége sem volt afelől, hogy Ash egyenesen a szemébe nézett. Az egész olyan… idillinek tűnt. Hiába igyekezett másra gondolni, az volt az érzése, Ash-t az tette boldoggá, hogy ő is ott van, nem csupán Mag. Az igazat megvallva ő is örült, hogy ott lehet, és Ash neki int a pályáról. Persze reagálni képtelen volt, de tudta, a bensőjében érzett öröm valódi, és neki csak ez számított.

Természetesen Maggie-nek is igaza volt: az, ahogy Ash a kisfiúkkal bánt, megolvasztotta a szívét. Azt gondolta, az a kissrác, akinek ő lesz az édesapja, a világ legboldogabb és legmagabiztosabb gyereke lesz. Magabiztos, mert sosem kell majd abban kételkednie, hogy az édesapja mindennél jobban szereti, és ha tehetné, az egész világot neki ajándékozná. Az a kisgyermek felnőve sosem volna olyan, amilyen ő maga lett: bizonytalan, bizalmatlan, képtelen a szeretetre és az örömre. Nem, az a kissrác az édesapjára hasonlítana, és nyitott, életvidám, szeretetreméltó felnőtté cseperedne.

Már most irigyelte a nőt, aki egyszer majd megkapja Ashtont, és a gyermekei anyja lehet.

Ott ülve eljátszott a gondolattal, hogy ő az a szerencsés lány, Ash minden egyes alkalommal neki integet, neki tartogatja vidáman ragyogó mosolyát, és mielőtt a pályára küldi a srácokat, közös kisfiuk fürtös haján simít végig. Elképzelte, hogy jó társai egymásnak, ő jó édesanya, aki szem előtt tartja nem csak a társa, de a gyerekei és saját maga boldogságát is. Elképzelte, hogy sosem kell egyedül megöregednie, és ez végtelenül jó érzéssel töltötte el, jobb volt bárminél, amit addigi életében valaha kívánt.

Ettől a képtől akkor sem szakadt el teljesen, amikor az irányt tévesztett labda eltalálta Ash homlokát, és a srác a fejét fogva elterült a füvön. Lily gondolkodás nélkül berohant a pályára, és zihálva térdelt le Ash mellé, aki behunyt szemmel, mozdulatlanul feküdt. A srác fejét az ölébe húzta, haját félresöpörte a halántékáról, és óvatosan végigsimította hűvös ujjait a kipirosodott bőrfelületen. Aztán felnézett a közben köréjük gyűlt, izgatott gyerekekre.

– Egy kicsit álljatok hátrébb, fiúk. Ash bácsi jól van, csak több levegő kell neki. – Váratlanul érte a hangjából kihallatszó kedvesség és a szája szegletében megbúvó mosoly. Valóban nem kedvelte különösebben a gyerekeket – utálta, hogy olyan gyengék és kiszolgáltatottak –, és csak most kezdett ráébredni eddigi viszolygása forrására, amikor felfedezte, hogy képes szeretettel beszélni az előtte ácsorgó kölykökkel. Azonban, ahogy minden megrágandó felismerést, ezt is félretette későbbre, és inkább lenézett az őt hunyorogva bámuló sérültre. – Minden rendben, Ash? – Ujjait a világos tincsek közé fúrta.

– Ash bácsi? Tűrhetően van, köszöni.

– Bocs – kuncogott a lány. – Nem tudom, hogyan szólítanak. – Közelebb hajolt Ash arcához, úgy nézett a szemébe. – A látásoddal sincs gond?

– Rendben van, csak csukott szemmel kevésbé szédülök. De mintha az előbb az érintésedtől egy kicsit jobb lett volna – sandított Lilyre.

Mag, aki szintén leszaladt megnézni Ash-t, „én megmondtam” pillantást vetett Lilyre, és magában jól szórakozva figyelte, ahogy barátnője elpirulva ingatja a fejét.

– Tényleg? – Lily szája széle felfelé görbült, miközben végigsimított a homlokán. – Most milyen?

A srác elégedett nyögése egy nagyon boldog kandúr dorombolására hasonlított.

– Jobb, de szerintem, ha azt akarod, hogy jobban legyek, egy kicsit még simogatnod kellene. – Huncut mosolyától előtűntek a gödröcskéi.

Lily mosolya kiszélesedett, Mag azonban nem tudta visszafogni magát, és hangosan felnevetett. – A végén még bejön neki – motyogta.

– Inkább nem kockáztatok – adta be a derekát Lily, miközben hol a srác homlokán, hol a haján simított végig. A gyerekek felé tekintett, akik néhány méterrel arrébb, a fűben ücsörögve a nyakukat nyújtották, hogy jobban lássák, mi történik. Szabad kezét felemelte, és felmutatta a hüvelykujját, mire ők rávillantották foghíjas vigyorukat. Nevetnie kellett a látványtól, de rájött, hogy így Ash feje is rázkódik az ölében, ezért az ajkába harapva inkább rá koncentrált. Igyekezett minden egyes benyomást elraktározni a memóriájában, hogy később elővehesse és újraélje ezt a tökéletes délutánt: Ash fejének súlyát az ölében; kócos hajának tapintását; bőre melegét az ujjai alatt; a szeme színét, amikor a napfény rávetült; a mosolyát, melytől a gyomrában életre keltek a pillangók; a szavait, melyekkel gyakorlatilag kizsarolta belőle a cirógatást, arról az elégedett, mélyről jövő, nyögésbe fulladt sóhajról már nem is beszélve. Újra elképzelte, milyen lenne az élete, ha Ash-sel összetartoznának: a nappali kanapéján ülve, Ash fejével az ölében nézni egy filmet, és viccelődni, vagy a…

– Sajnálom, amit a tűz után mondtam. Részeg voltam.

Lily a srác komoly tekintetét fürkészte. – Csak spicces – igazította ki, a fiú akkori szavait idézve –, de nem haragszom. Felejtsük el, ami akkor történt.

– Én nem szeretnék mindent elfelejteni. Jó volt veled csillagokat nézni – tette hozzá óvatosan.

Lily aprót bólintott, de a szavai mást sugalltak.

– Már megint össze-vissza beszélsz. Nagyon megüthetted a fejed. – Ashton féloldalas mosolya megmelengette a szívét. – Köszönöm, hogy utánam küldted Mikey-t – mondta halkabban, és lassan, szeretettel végigsimított Ash borostás arcán.

Miután hagyta elsétálni Lilyt, Ash valóban megkérte Mikey-t, hogy menjen a lány után. Később, amikor Sammel otthagyták a félig leégett házat, felhívta barátját, hogy meggyőződjön Lily épsége felől. Mikey akkor elmondta, hogy Lily rögtön kiszúrta, hogy követi, így kénytelen volt bevallani, hogy Ash küldte utána.

Ashton meg akarta fogni Lily kezét, hogy az arcán tartsa azt, de úgy érezte, azzal túllőne a célon, ezért csupán lehunyt szemmel sóhajtott.

– Remélem, egyszer nekem is megengeded, hogy hazakísérjelek.

Lily szomorkásan mosolygott, miközben hagyta kipukkanni az álombuborékot, melyben az elmúlt fél órában lebegett.

– Egyszer, talán.

Egy szőke, a korához képest magas kissrác szaladt oda hozzájuk, pedig Maggie szemmel láthatóan igyekezett lekötni a fiúkat, hogy ők kettesben lehessenek.

– Bocs, Ash! Nem akartam úgy megrúgni a labdát, csak, csak…

Ashton – bár eddig húzta az időt, hogy kiélvezhesse a Lilytől kapott törődést – felült, és a gyerekre mosolygott.

– Semmi gond, haver. Már semmi bajom, Lily néni meggyógyított. – Hamiskásan mosolyogva a kuncogó lányra sandított, majd a fiú kezét megragadva felállt. – Köszi, Lils! – mondta, és a kisfiú vállát átkarolva, a tanítványai felé sétált.

– Lily jó bőr – vigyorgott a kölyök Ash-re.

– Igen, az, de inkább azt mondd, hogy szép, vagy csinos, oké, pajti? A nők szeretik az udvariasságot – hallotta még Lily Ash válaszát, aztán Maggel az oldalán visszament a lelátóra.

– Ragyogsz – mondta Maggie fülig érő szájjal.

– Jézusom! Lőj le, kérlek! – Lily két kezével eltakarta az arcát.

– Még hogy tetszik… Csajszi, te le se tagadhatod, hogy odavagy érte.

– Pedig, ha bárkinek ezt mondod, simán megteszem, és tudod, milyen meggyőző tudok lenni. Amúgy is, mondtam már, kiverem a fejemből.

– Ja, bár még mindig nem értem, miért tennéd. Ash nem kicsit flörtölt veled, sőt, többnek tűnt az annál. És te is nyakig benne voltál. Le ne merd tagadni – emelte fel megrovóan a mutatóujját –, ott voltam, tudom, mit láttam.

– Oké, te nyertél. De az csak azért volt, mert megsérült, és olyan édesen szemtelen volt…

– Szóval az előbb csak hülyítetted, és most majd megint szemétkedsz vele? – Elhúzta a száját. – Igazán szép tőled.

– Mag, ne légy igazságtalan!

– Igazságtalan? Csak őszinte. Nézd meg azt a srácot! – mutatott Ashtonra, aki vidáman nézett fel rájuk. – Látod az arcát? Reménykedik. Pedig esküszöm, pontosan tudja, hogy esélytelen az ügy, mégis reménykedik. És miért? Mert te végre cuki meg kedves voltál – pont olyan, amilyennek mindig lenned kellene. Amilyen igazából vagy. Miért akarod mindenkivel elhitetni, hogy nincsenek érzéseid? – Nem várta meg Lily kifogásait. – Mikey-nak igaza volt: Ash nélkül besavanyodtál, de most, amikor vele voltál, egyszerűen kivirultál. – Megfogta a lány kezét, mélyen a szemébe nézett, és higgadtabban kérdezte: – Miért nem adsz egy esélyt a kapcsolatotoknak?

Lily haragudott Maggie-re, mert a fejéhez vágta az igazságot. Ash mellett tényleg kinyílt, és úgy érezte, feltétel nélkül megbízhat benne, de úgy gondolta, ez óriási hiba lenne. A végén még úgy járna…

Nem akarta meggyűlölni Ashtont, de bántani se akarta, márpedig Mag tökéletesen rávilágított, mi lesz ennek a vége, ha így folytatja. Esze ágában nem volt felültetni Ash-t, de ismerte saját magát: a végén úgyis visszatáncolna, és a srác pofára esne. Az már mellékes, ő maga hogyan érezné magát az után, hogy beleélte magát valamibe, amit később mégis gyáván ellökött magától.

– Nem is tudom, mit gondoltam – mondta lemondóan. – Igazad van, nem játszhatok az érzéseivel.

– Persze, hogy nem – felelte Mag megenyhülve, és megszorította barátnője kezét. – Csak add önmagad, légy az a jólelkű, vicces lány, akit a pályán is láttam, és minden rendben lesz.

Lily a torkába nőtt gombóccal küzdött, de végül sikerült megszólalnia, és még egy mosolyt is kicsikart magából.

– Biztos igazad van. – Lenézett Ashtonra, aki karba font kézzel, háttal állt nekik, és nagyot sóhajtott. – Viszont most mennem kell. Megígértem anyámnak, hogy segítek neki.

– Mi? Lily, ne csináld ezt! Maradj, légyszi! Oké, tudom, hogy túllőttem a célon, de…

– Nem, teljesen igazad volt, és egy barát amúgy is legyen mindig őszinte – nem úgy, mint én, gondolta. – Tényleg megígértem anyunak, ehhez ennek a beszélgetésnek semmi köze.

Mag ugyan az ellenkezőjét gyanította, de bólintott.

– Ash nagyon csalódott lesz.

– Lehet. – Lily inkább nem nézett a srác irányába, csak összeszedte frissen vásárolt ruháit, majd lehajolt Maghez, és búcsúzóul arcon csókolta. – Kösz mindent, Mag. Holnap, Sophie-éknál – kacsintott, majd lesétált a széksorok között.

Hátranézve Ashton észrevette, hogy Lily elsétál, és utánaszaladt.

– Hova mész, Lils? – kérdezte összevont szemöldökkel, amikor utolérte.

– Haza. Anyám már vár.

– Komolyan? Azt reméltem, maradtok, és edzés után esetleg megiszunk egy kávét.

– Sajnálom, Ash. – Lily már nyúlt volna a fiú keze után, de még időben észbe kapott. – Már így is késésben vagyok. Már így is túl messzire mentem.

– Értem – mondta Ash csalódottan, és végigsimított a borostáján. – De ugye nem azért mész el, amiket a pályán mondtam?

– Dehogy! – vágta rá Lily talán túlságosan is gyorsan. – Miért tenném?

– Talán, mert mostanában ezt csinálod – kezdte Ashton bátortalanul, mert nem akarta még jobban elijeszteni a lányt. – Hagyod, hogy kicsit közelebb merészkedjem hozzád, aztán menekülőre fogod.

Tökéletes meglátás – gondolta Lily keserűen, ám Ash-re értetlenül pislogott.

– Nem menekülök. Anyu tényleg vár. Mag viszont biztosan szívesen beül veled valahova kávézni, mi meg majd Sophie-nál találkozunk.

Ashton kétkedve nézett le rá.

– Tuti? Mármint, legutóbb másfél hétig kerültél…

– Tévedés. Csak rosszul jöttek ki a dolgok. Nagyon elfoglalt voltam, de holnap tutira ott leszek.

– Rendben. Várni fogunk – fogalmazta át a mondat végét Ash, mielőtt Lily végleg visszavonulót fújt volna. Egyetlen szavát se hitte el, de nem haragudott rá. Magában megfogadta, hogy ha beleszakad is, kideríti, Lily miért utasítja el folyton. – Vigyázz magadra, Lils!

– Te is – mosolygott rá Lily, de amint megfordult, összeszorult a torka. Rossz érzéssel töltötte el, hogy belehazudott Ashton szemébe, de még rosszabb volt kiolvasni a tekintetéből, hogy pontosan tudja, hazudott neki. Ezzel a tudattal indult haza, és mire az édesanyjával közös lakásához ért, annyira megundorodott magától, hogy le tudta volna köpni a saját tükörképét. Ehelyett inkább kipakolta a konyhaszekrényeket, hogy sütés közben megnyugodjon.