Másik én - 45.

Elméletek

Flora felriadt álmából. Nem emlékezett pontosan, mi történt az álmában; látott fényszórókat, dühös férfiakat, aztán kínosan érezte magát idegen fiatalok között. Az ébredése előtt utoljára az villant az agyába, hogy fogalma sincs róla, ki is ő valójában, teljesen kiürült az agya és képtelen megtölteni emlékekkel. Ez volt mind közül a legrosszabb.

Szorongva karolta át felhúzott térdeit. A sötét szobában eleinte szinte semmit nem látott, de a szeme hamar hozzászokott az árnyékokhoz és kezdtek kirajzolódni a formák. Oldalra fordult és Raphe-en állapodott meg a tekintete, aki egyenletesen lélegezve aludt mellette az ágyban. Ráfért a pihenés, az éjszaka kissé hosszúra nyúlt mindkettőjük számára. Végre megtört a jég és megadta a férfinak, amire annak szüksége volt, és Raphe sem maradt adósa. Elégedetten mosolyodott el a néhány órával korábbi eseményekre gondolva, végigsimított a férfi békés arcán, majd visszahúzta a kezét. Szerette volna megbeszélni valakivel a problémáját, kibeszélni a zavaros álmait, a még kuszább érzéseit, de valahogy sosem érezte azt, hogy az ilyen jellegű gondjait éppen Raphe-fel kellene megosztania. Elhúzta a száját a gondolatra, hogy megosztja az ágyát a férfival, ellenben a gondolatait képtelen megbeszélni vele.

Nagyot sóhajtott, majd megtámasztotta az állát a térdein. Még egyszer végigfuttatta tekintetét a férfi takaró alá rejtett testén, majd nesztelenül kicsusszant az ágyból, magához vette a mobil telefonját és kisurrant a szobából. Lekuporodott a nappali kanapéjára, magára húzta a közelben lévő plédet, majd tárcsázta Gus számát, az emberét, akivel szinte maradéktalanul őszinte tud lenni.

Amikor Raphe az oldalára fordult, hogy magához húzza Florát, értetlenül vette tudomásul, hogy csupán a hűvös takarót markolássza. Kinyitva a szemét meggyőződhetett róla, hogy a lány valóban nincs az ágyában, de még a szobában sem. Felült és csendben várt, azt gondolta, Flora talán csak a mosdóba ment ki, ám a lány negyed óra múlva sem tért vissza. Ekkor döntött úgy, hogy elindul megkeresni.

A fürdőszoba ajtaján hiába kopogtatott, amikor benyitott, nem találta ott Florát. Azon gondolkodott, hova mehetett még. Talán megéhezett… Már éppen indult volna a földszintre, a konyhába, amikor halk neszezés késztette megállásra. Mintha beszélgetés foszlányai lettek volna, talán kuncogást is hallott – éppen a nappali irányából. Még le sem ért a lépcsőn, amikor megpillantotta Florát egy plédbe csavarva, kezében egy nagy bögrével, az ölében pedig egy tálon nagy halom csokoládés keksz tornyosult. Mosolygott, Raphe azt hitte, az ő látványa vidította fel a lányt, de rá kellett jönnie, hogy Flora nem az ő irányába bámul. Fél perc se telt bele, és egy ismerős alak huppant le Flora mellé, egy flakon tejszínhabot szorongatva. Gus, arcán széles vigyorral rázogatta a lány arca előtt a flakont, incselkedett vele, végül mégis odaadta neki. Mindketten mohón habzsolták a habtornyokkal ellátott kekszet, a bögréikbe is jutott a fehér csodából és csillogó szemmel, töretlen mosollyal beszéltek.

Raphe először le akart menni hozzájuk, szívesen megkérdezte volna, mit keres ott Gus. Ha kiderül, hogy nincs oka az aggodalomra, talán csatlakozott is volna, végül mégis úgy döntött, jobb, ha hagyja őket. Visszalopakodott a lány szobájába és álomtalanul feküdt az ágyban. Míg a plafont bámulta, igyekezete ellenére is elméleteket gyártott, miért kellett a barátnőjének és az egyik legjobb barátjának az éjszaka kellős közepén az ő tudta nélkül a nappaliban piknikeznie. Próbált elfogadható indokot találni Florának; némelyik ötlete egészen megnyugtató volt, de akkor sem magyarázta azt a döntést, hogy őt kihagyták az egészből.

Flora, amíg ő ébren hánykolódott, nem tért vissza, csupán hajnali öt tájban, amikor felébredt egy pillanatra, vette észre, hogy a lány meleg teste az övéhez préselődik, bőrének édes illata az orrát csiklandozza, vékony karja az ő széles mellkasa köré fonódik. Flora békésen aludt mellette, úgy tűnt, ha helyes az elmélete és bántotta valami, az mostanra elmúlt. Mindenesetre, Flora most nyugodt volt, elégedett, és vele volt, őt ölelte át. Pillanatnyilag ennyi elég volt számára, hogy önmarcangolás nélkül vissza tudjon aludni.