Másik én - 40.

Másfél hónap

A város innen végtelenül békésnek, egy olyan helynek tűnt, ahol nem történhet rossz, ahol csodák szemtanúi lehetünk. Az alkony arany fényei visszatükröződtek a butikok, hentesek, lakberendezési boltok kirakatairól, végigömlöttek a néhol szűk, máshol kiszélesedő utakon, el, egészen a rádiótorony lábáig. A nap legszebb néhány perce volt ez, most már Flora is tudta, ahogy az ablakhoz húzott asztal tetején ülve, a lábát lógázva lenézett a szülővárosára. A hajába kapó szellőről álmodozott, de a rádiótoronyban nem volt nyitható ablak; felvett egy brosúrát maga mellől és legyezni kezdte az arcát. Szeretett a toronyban lenni, kiváltságosnak érezte magát, amiért bebocsátást nyert ebbe a zárt világba, de minden alkalommal, amikor itt tartózkodott, alig várta, hogy lemehessen az utcákra és megejthesse most már rutinná vált esti sétáját. Ilyenkor élvezte leginkább a városi létet: az este nyíló virágok illatát, a kerti locsolókból áradó, friss permetet, a hajnalra emlékeztető madárdalt, az éttermekből kiszűrődő élőzene dallamait. Olykor megállt, vagy leült egy közeli padra, behunyta a szemét és mélyen beszívta az aromás levegőt. Meggyőződése volt, hogy az esti sétái, és az út során szerzett kellemes élményei nyugtatóbb hatással vannak rá, mint egy másfél órás jógaóra.

Ezen az estén persze nem hunyhatja be a szemét. Most még segített Raphe-nek összeszedni az ellenőrzés alkalmával kitöltött nyomtatványokat – a fiú a helyi rádióállomásnak dolgozott; karbantartóként kezdte, de az utóbbi néhány hónapban már egy két órás műsort is a gondjaira bíztak, amit ő nagyon élvezett –, aztán együtt elmennek Goodwinék házába, ellenőriznek mindent, megsétáltatják, majd megetetik Golyót, aki már tinédzser korba lépett a maga másfél hónapjával és elmennek vacsorázni.

Raphe eleinte csupán egyszer-egyszer futott össze a lánnyal, egyszer elhívta moziba Ericékkel együtt, másszor belebotlott, amikor Flora Trish-sel szopogatta alkoholmentes koktélját egy bárban, végül egy alkalommal, három héttel Gus távozása után, amikor a lány Golyóval tartotta esti sétáját, ismét összetalálkoztak. Akkor este Florával tartott és jól érezte magát a lánnyal. Talán jobban is, mint az előző két találkozásuk alkalmával. Ugyanolyan jól érezte magát, mint a vidámparkban, csak másképpen. A séta sokkal békésebb volt, már-már romantikusnak mondta volna, ha ki merte volna mondani, ha egyáltalán el mert volna gondolkodni az őt beborító érzésen. Így viszont csupán hagyta, hogy a kellemes légkör, a szokatlan élmények bevonják és vele maradjanak akkor is, amikor elvált a lánytól annak háza kapujában.

A következő találkozó már sem véletlen, sem teljesen érzelemmentes nem volt – legalábbis az ő részéről. Tudatosan semmi komolyat nem akart Florától, de arra kíváncsi volt, milyen meglepetésekkel szolgálhat a lány, mert érhetik meglepetések, ebben biztos volt. Behívta magához a rádióállomásra, amikor a műsort szerkesztette, felkeverte Flora néhány kedvenc dalát is, pedig a legtöbbért ő maga nem rajongott, ha tehette, elkísérte az esti sétájára, elment érte az étterembe, vagy csak ült mellette egy kávézóban az újságját olvasva, míg a lány tanult.

Pár hét leforgása alatt részesei lettek egymás életének, mint ahogy Flora közelebbi barátságba került Gus tánccsapatának legtöbb tagjával is, de az ő kapcsolatuk különleges volt. Különleges, mégis teljesen más, mint a barátsága Gus-szal. Ebben a kapcsolatban valahogy sokkal több vibrálás volt, Raphe társaságában mintha minden – még a gondolatai is – pulzált volna, mintha minden porcikájában az a furcsa szikra táncolt volna. Jobb szót nem talált rá, még ha szemlesütve mondta is ki legjobb barátnőjének, mint szenvedélyes. Ilyennek látta, ilyennek élte meg a Raphe-fel töltött időt, de még nem tudta, hogy ezt csak a férfi személyisége miatt érzi, vagy ő maga is szenvedélyessé válik-e a társaságában. Nem tudta eldönteni, mit vár a férfi közelségétől, de abban biztos volt, hogy ha teheti, nem szünteti meg a kettejük kapcsolatát, és abban is biztos volt, hogy nincs értelme gondolkodni az érzésein. A balesete óta most először úgy érezte, minden úgy jó, ahogy van, és majd kialakulnak a dolgok.

Trish általában csak sejtelmesen mosolygott, amikor Flora Raphe-ről mesélt neki, máskor előbújt szabad szájú énje, és nagyon is világosan kifejtette a véleményét, ami dióhéjban ennyi volt: „Kapd el a tökét annak a pasinak, mert ha nem, majd én megteszem! Omar ide vagy oda… Hát nem látod, milyen pasit fújt eléd a szél? Illetve Gus… Egy a lényeg, ezt a hancúrlécet nem hagyhatod ki! Láttad, milyen a felsőteste? Apám, én mit meg nem…„ Ilyenkor dőlt belőle a szó és nem nézte, kivel és hol van, Flora pedig nem tudott haragudni rá, hiszen a barátnője volt. Még akkor se, ha időnként közönségesnek találta a lány mondanivalóját és a stílusát is.

Gusnak nem beszélt a Raphe-fel eltöltött időről. Eleinte minden nap beszéltek, akár többször is, egy hét alatt a beszélgetéseik egy esti hívásra redukálódtak, az első hónap végére pedig két-háromnaponta hívták egymást. Mostanra odáig jutottak, hogy hetente egyszer beszélnek, esetleg a hívások között váltanak néhány üzenetet. Flora érezte, hogy távolodnak egymástól, de nem volt ideje komolyabban elgondolkodni a dolgon, a munkája, a tanulás, Trish, Raphe, Golyó, Gemáék, mind-mind kitöltötték a napját, este pedig fáradtan zuhant a rózsaszín plüssmackó karjaiba.

Most, a kutyus sétáltatása után, az étteremben, a pincér a desszertet hozta ki neki és Raphe-nek. Isteni volt a karamell mousse-uk óriási adag tejszínhabbal. Két falat között felnézve Flora azt látta, hogy a férfi furcsán bámulja őt, majd elmosolyodik, felvillantva ragyogó fogsorát, és eszi tovább a desszertjét. Flora evés közben azon gondolkodott, hogy vajon egy vicc állhat-e a háttérben, amelyet csak Raphe ért, esetleg az egész arca tejszínhabos lett, vagy… fogalma sem volt, mi ütött a férfiba.

– És hogy állsz a vizsgákkal? Mit mondanak a dokik?

– Bizakodók. A baleset még mindig tökéletes vakfolt, van néhány dolog, ami úgy tűnik, az örök feledés homályába vész, de nagy általánosságban jól vagyok. Nagyon jól és jól is haladok. Azt mondják, talán már a következő félévtől, de legkésőbb jövőre befejezhetem a sulit.

– Ez nagyon jól hangzik! – Flora nem érezte túlzásnak, hogy Raphe keze átsiklott az abrosz fölött és rákulcsolódott az övére. Együtt érző, szeretetteljes gesztus volt, és hasonló érzelmeket tükrözött a férfi arca is. Raphe keze a vacsora hátralévő részében is az övére simult, mint ahogy később, a hazafelé vezető úton is. Akár el is gondolkodhatott volna ezen, de Flora nem érezte szükségét. Hagyta, hogy hatalmába kerítse az ismerős melegség, a biztonságérzet, és testét egyszerre öntse el a nyugalom és izgalom érzése. Ugyanúgy, mint a vidámparkban. A kapuban aztán bizalmasan fordultak egymás felé. Flora könnyűnek, szinte súlytalannak érezte magát, a férfi mosolyában fürdött, élvezte a figyelmét és nehezére esett búcsút mondania neki. Ám a pillanat eljött és Raphe tenyere is lecsusszant az ő kézfejéről, csupán azért, hogy Flora selymes arcbőrén pihenhessen meg. Mintha közelebb is lépett volna hozzá, a lány pedig elmerült a sötéten örvénylő szempárban. Sejtette, hogy mi következik ez után, talán inkább remélte, hogy az következik, amire ő gondol. Kétsége nem volt afelől, hogy elutasítsa-e a férfi közeledését, vagy sem. Ajkuk alig néhány centiméterre volt egymástól, Flora lehunyta a szemét, amikor az ajtó feltárult mögöttük és ők szétrebbentek.

– Flora, te vagy az? Jaj, bocsánat, lányom, csak ki akartam jönni, rágyújtani. Tudod, milyen anyád! – Flora édesapja a szemét forgatta, míg a lány kínosan feszengett, és sóvárgó, egyszersmind bocsánatkérő pillantásokat vetett Raphe-re. Amíg az édesapja elszívta a cigarettáját, hármasban beszélgettek, majd Raphe elbúcsúzott tőlük, Flora pedig felment a szobájába, izgatottan várva a másnapot, amikor újra láthatja a férfit.