2010. december 20., hétfő

Másik én - 39.


Búcsú

Gus édesanyja, Sylvia, lázasan készülődött otthonában, hogy vendégül lássa a fia összes barátját. Hidegtálakat készített, aprósüteményeket sütött, bólét kevert. Hozott néhány karton sört is – nem voltak illúziói, tudta, hogy a fia korosztálya már jócskán benne van abban a korban, amikor ital nélkül nem buli a buli. Bár nem mindenki töltötte be a huszonegyedik életévét és így legálisan nem fogyaszthatott volna alkoholt, Sylvia úgy gondolta, jobb, ha felügyelet alatt isznak a fiatalok, mintha ők maguk akarták volna beszerezni a szeszt és bajba kerültek volna. Felkészült arra is, hogy akár mind ott aludjanak, a nappaliban és a vendégszobában mindenkit kész volt elszállásolni.

Flora kissé idegesen állt meg a faajtó előtt. Kezében egy lefóliázott tálcát tartott, rajta a saját készítésű süteményével – az étteremben egy-két hasznos dolgot is felszedett, most már sokkal biztosabban mozgott a konyhában, mint a saját anyja. A kopogásra Sylvia jelent meg az ajtó mögül és fagyos tekintettel meredt a lányra.

– Joan? Te is hivatalos vagy Gus bulijára?

Flora nagyot nyelt. A nyilvánvalóan nem szívélyes fogadtatás ellenére nem fordított hátat a nőnek, nem szalaszthatta el az utolsó lehetőséget, hogy együtt legyen a legjobb barátjával. Kihúzta magát és határozottan, de nem ellenségesen válaszolt. – Igen, Gus meghívott. Nézze, megértem, hogy nem akar a házában látni, tudom, hogy… tudom, hogyan viselkedtem a múltban, de már nem ugyanaz az ember vagyok. – Sóhajtott. – Ha nem akarja, természetesen nem maradok a házában sokáig, de szeretnék elbúcsúzni a fiától. Megígértem neki, és nem akarok csalódást okozni neki. És nekem is fontos, hogy lássam, mielőtt elutazik…

Sylvia egy hosszú percig a lányra meredt, bosszús volt, de úgy tűnt, komolyan elgondolkozik a hallottakon. Végül kelletlenül a tálcára bökött. – Abban mi van?

– Édesség. Én sütöttem.

Sylvia felemelte a fóliát és bekukucskált alá. Megenyhülve, halványan elmosolyodott, de a köztük lévő feszültség még nem múlt el nyomtalanul. – Gyere be!

Flora megkönnyebbülve nézett körül a házban, ahol már Gus összes barátja jelen volt és jól érezte magát. Letette a tálcát, majd elindult megkeresni a legjobb barátját.

– Csajszi! – Gus magához vonta Florát és szorosan megölelte. – Azt hittem, el se jössz!

– Semmi pénzért nem hagytam volna ki az utolsó esténket együtt!

– Anyám? Találkoztál vele? Nem volt gáz?

Flora elmosolyodott. – Azt hiszem, ma este nem lesz gond.

Reggae est volt, legalábbis leginkább reggae dalokat játszottak és ezt előre be is harangozták a meghívottaknak, így volt, aki jamaicai trikoloros kötött sapkát viselt, a raszta haj is népszerű volt, színes, patchworkös nadrágokat, batikolt ruhákat öltöttek magukra.

Flora lehúzta magáról a kardigánját és amíg Gus elrohant, hogy üdvözöljön még valakit, ő megigazította magán a farmert és a piros-sárga-zöld csőtopot, és elvegyült a tömegben, hogy Damian Marley dalára ringassa a csípőjét.


Az este igazán jól sikerült, Sylvia persze hamar elvonult a saját szobájába, nem zavarta a fiatalokat, akik közül néhányan elég közel kerültek egymáshoz tánc közben. Átjárta őket a béke, a szeretet és nyugalom szellemisége, mindenki szeretett mindenkit. Ki így, ki úgy, de senki se maradt ki az össznépi szeretgetésből, és az ingyen ölelésből.


Gus és Flora a nappali szőnyegén feküdtek egymással átellenben, arcuk szinte összeért, és fáradtan élvezték a csendet, míg a fiú meg nem szólalt.

– Tényleg hiányozni fognak. Annyira jó volt ez a nyár! – Flora felé fordult. – Te is nagyon hiányozni fogsz, csinibaba.

– Csinibaba? – Flora elnevette magát.

– Ja. Vadító ez a szerelés rajtad. Nem láttad, hogy hány srác akart veled táncolni ma? Na, azt nem csak a tánctudásodnak köszönheted, abban biztos lehetsz!

Flora még nevetett, majd hirtelen elkomolyodott és halkan megjegyezte: – Te is hiányozni fogsz.

Hosszú csend állt be. Mindketten elgondolkodtak, de nem tudták, mit mondhatnának még egymásnak. Amit igazán szerettek volna, nem merték kimondani, mert vagy túl őszintének, vagy túlságosan érzelgősnek tartották. Inkább hallgattak és kiélvezték az utolsó együtt-töltött perceket, a nyár utolsó estéjét.

Gus nagyot sóhajtott. – Még jó, hogy nem örökre megyek el… Legkésőbb karácsonyra hazajövök.

– Tudom.

– És ott van neked Trish, meg most már Ericék is.

– Tudom…

Maradt a sóhajtozás.

– Ideje mennem. Nem hiszem, hogy az anyukád örülne, ha itt találna veled az éjszaka közepén. – Összenéztek, mindketten kacagtak.


Gus szorosan ölelte Florát, nem akaródzott elengednie a törékeny testet. – Vigyázz magadra!

– Te is és ne feledkezz meg rólam teljesen!

– Ha akarnék, se tudnék. – Florába belehasított a fájdalom, végül is, hogyan tudna Gus elfelejteni valakit, akinek ilyen erős a jelenléte az életében – és itt inkább a múlt szörnyű tapasztalataira gondolt, mint a pár hónapos barátságukra. Nem tudott mit válaszolni. – Hé, szeretlek, ugye tudod? Mármint, úgy barátilag, tudod?

Flora elmosolyodott. – Én is szeretlek. Úgy barátilag. – Ez volt a legőszintébb dolog, amit mondhattak egymásnak.

– Flora?

– Hm?

– Ne kelj fel miattam reggel, oké? Ezt egyszer is elég átélni…

– Oké.

Gus nem ment be a házba, amíg a lány el nem tűnt a sarkon. Szerette volna elkísérni, de Flora nem akarta. Egyedül akart hazamenni és Gus ezt tiszteletben tartotta.

Mielőtt Flora belépett volna a saját háza ajtaján, gondosan megtörölgette az arcát, eltüntette az utolsó könnycseppet is a bőréről, amikor pedig beért, felszaladt a szobájába, ruhástul az ágyára vetette magát és másnap délig meg se mozdult.

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Bocs, hogy mostanában nem írtam, de követem ám az eseményeket! Ezek olyan kis nyugis, barátkozós részek voltak, aranyos jelenetekkel. Tudod, hogy én annak drukkolok, hogy összejöjjenek - nem csak "barátilag" :) De te tudod, hogy merre akarod vinni a sztorit, szóval én nyitott vagyok és kíváncsian várom a folytatást. :) Érdekel, hogy lesz most tovább, ha Gus elutazik...

    Puszi:
    Kata

    VálaszTörlés
  2. Jaj, semmi gond, ezek a részek tényleg nem szóltak túl sok mindenről. Kiestem az írás ritmusából, már én is alig tudom követni, annyira ritkán van időm továbbszőni a történetet. Azért majd igyekszem, legalábbis megpróbálok. :)

    Puszi

    VálaszTörlés