Ash és Lily 9.

Lily kiemelte Adamet a babakocsiból, letette a padlóra, és elrakta a kocsit. Megtörölte a kinti hőségtől nyirkos homlokát, majd mosolyogva a kisfiú felé fordult, és lehajolt hozzá. Kezében egy cumisüveggel az ölébe ültette őt; megsimogatta a selymes, göndör hajat, miközben a gyerek ivott.

Sophie egy elnyűtt sortban és foltos trikóban került elő a fürdőből. Dús göndör haját a feje tetejére tornyozva fogta össze, majd a kezébe vette az asztalon fekvő fényképezőgépet, és leült Lily mellé, a hűvös padlóra.

Lily alig várta, hogy láthassa a képeket, melyeket a parkban készítettek Adamről. Az elmúlt néhány hétben a szívéhez nőtt a kisfiú, és ha tehette, meglátogatta.

– Ó, nézd, milyen cukik vagytok együtt! Annyira jól áll a kezedben! – Sophie olvadozva emelte rá sötétbarna tekintetét. – Nézd meg, most is milyen édesek vagytok! Szerintem nagyon jó anya lennél – mosolygott kedvesen a lányra.

Sophie utolsó mondata megérintette Lily szívét. Most már ő maga is el tudta képzelni, hogy egyszer édesanya legyen. Igazából vágyott is rá – nem most rögtön, egy pár évet még adott volna magának, de abban biztos volt, hogy szeretne gyerekeket. Egyelőre azonban ott volt neki Adam, akit elhalmozhatott a szeretetével. Lehajolt a kisfiúhoz, és egy cuppanós puszit nyomott pufók arcára.

Sophie-val fülig érő szájjal nézték végig a képeket – Adam talán még sosem kapott annyi puszit, ölelést és cirógatást, mint abban a negyed órában.

Miután kiömlengték magukat, Lily felállt, és karjában Adammel fel-alá sétálgatott, hogy ellazítsa elgémberedett lábait. Sophie laptopján elindította Taylor albumát, és a kisfiú szórakoztatására énekelni kezdett.

– Ezek is tök jó képek lettek. – Sophie még a padlón ült, és a fényképezőgép kijelzőjét bámulta. – Tudod, a múltkori buliról Luke-nál. Ezen te is rajta vagy. – Felnézett, és fejével intett, hogy Lily menjen oda.

Lily felhúzott szemöldökkel méregette barátnőjét, aki sejtelmesen mosolygott rá. Rosszat sejtve hajolt a gép fölé.

– Ash-sel nevetgélsz. Olyan… más vagy itt, mint általában. Örülök, hogy összebarátkoztatok.

Lily Sophie arcát fürkészte. Érezte, hogy több van a szavai mögött, mint amit sejtet.

– Jót tesz neked a társasága. Sokkal mosolygósabb vagy, a szemed meg… – Megvonta a vállát. – A szemed meg csillog. Komolyan, még sosem láttam úgy csillogni a szemed, mint amikor vele vagy. – Sophie igyekezett óvatosan fogalmazni. Ritkán látta együtt Ash-t és Lilyt, de voltak árulkodó jelek, melyek arra utaltak, hogy esetleg van köztük valami. Mint az is, hogy Lily elhívta Laurent arra a múltkori Sparks filmre. Mióta van ő ilyen jóban Ash húgával? Aztán ott volt az a parton töltött délután is. Már önmagában az a tény is meglepte, hogy Lily, aki sosem tesz ilyet, bikinire vetkőzött, és velük együtt napozott meg fürdött. Mégis az ejtette igazán gondolkodóba, hogy Ashtont legtöbbször Lily közelében látta, és mintha Lilyt egyáltalán nem zavarta volna, hogy a srác néha rajta felejtette a tekintetét, olykor még meg is érintette a karját vagy a vállát. Persze másnak ezek természetes dolgok, de Sophie gyerek kora óta ismerte Lilyt: valamiért sosem engedte magához közel a srácokat, még annyira sem, mint akkor Ashtont. Addig minden oké volt, amíg a fiúk csak hülyéskedtek, de ha közeledni próbáltak hozzá, Lily menekülőre fogta. Lily sosem beszélt az okokról, de így volt, és mintha Ashtonnal változni látszottak volna a dolgok. Azt azért elismerte magában, hogy a srác kitartó: az elmúlt évben keményen megdolgozott azért, hogy idáig jusson Lilyvel. – Sokat lógtok együtt?

Lily érezte, hogy elpirul. Nem volt oka titkolózni Sophie előtt, de amíg nem volt biztos a dolgában, nem akarta kiteregetni mások előtt az érzéseit. Elég volt, hogy Mags tudott a vonzalmáról Ash iránt. Lazán megvonta a vállát, és elszakította tekintetét a képtől, mely beleégett a retinájába. Valóban másnak, boldogabbnak tűnt Ashton mellett. – Szerintem nem, nem vagyunk együtt sokszor, csak, mint veletek. – Ami hazugság volt. A legtöbb szabadidejét Ash-nek szentelte, de abban igazat mondott, hogy szerinte ez nem volt sok. Ő ennél is több időt szeretett volna a fiúval tölteni. – Ó, imádom ezt a számot! – Akkor kezdődött el a You’re in love; a kisfiút eltartva magától körbefordult néhányszor, majd a kacagó gyereket magához szorítva ringatózni kezdett a dallamra. – Gyere, Adam, táncoljunk!

Ahogy az elmúlt néhány hét eseményeire gondolt, széles mosoly ült ki az arcára. Ashtonnal lassan haladtak, de haladtak. Mintha csak nemrég találkoztak volna, és még csak ismerkednének. Nekik azonban megvolt az az előnyük, hogy tudták, meddig mehetnek el a másikkal szemben. Egyre többet tudtak meg egymás életéről, mindennapi problémáiról; felfedték egymás előtt a gondolataikat, érzéseiket, az álmaikat és vágyaikat. Néha csak beszélgettek, máskor a párbeszédek visszafogott, mégis egyértelmű flörtölésbe fordultak át.

Szeretett Ashtonnal lenni, és minden alkalmat megragadott, hogy találkozzon vele. De vajon tényleg sokat voltak együtt? Taylor hangját eltompították az előkúszó emlékek.

Néhány nappal az Ashtonnál tett látogatása után újra felkereste Irwinéket, ám ezúttal Lauren meghívására. A lány azt kérte tőle, hogy tanítsa meg annak a sütinek a receptjére, melyet korábban vitt nekik, és ő örömmel mondott igent. Harry edzésen volt az anyukájukkal, így csak kettejüké volt a ház, és nagyon jól szórakoztak. A konyha kitakarítása már nem volt olyan vicces a lisztdobálás után, de úgy érezte, megérte a fáradságot. Sosem fogja elfelejteni Ashton arckifejezését, amikor a munkából hazaérve megpillantotta őket: az első örömteli mosolyt, melyet Lily ottléte csalt az arcára, hamar felváltotta a döbbenet, majd a jóízű nevetés. Mindketten lisztesek voltak, összekenve csokoládéval és lekvárral – akár két kis csibész, úgy vigyorogtak Ash-re, aki, bár igyekezett, nem menekülhetett ragacsos ölelgetésük elől.

Neki is ott kellett lezuhanyoznia, és Lauren bő ruháiban ment haza.

Harry még aznap meghívta a következő edzésére, így két nappal később újra találkozott a családdal, Laurent leszámítva, aki inkább a barátnőivel lógott, mint hogy az öccse béna rögbi edzésén ücsörögjön. Ő Anne és Ash között ült, és biztatóan mosolygott a kissrácra, valahányszor az felé nézett a pályáról.

– Harry imád – súgta a fülébe Ash. – Az egész családom imád.

Még mindig elöntötte a forróság, ha Ash átható tekintetére gondolt. Az egész családba Ashton is beletartozik, folyton ez járt a fejében a meccs alatt.

Vasárnap az egész délutánt a parton töltötték. Legjobb meggyőződése ellenére fürdőruhát húzott, és a többiekkel együtt kifeküdt a napra. Már maga a vetkőzés is igazi kínszenvedés volt a számára: attól tartott, mindenki őt nézi – ami igaz is volt, de csak mert a tőle megszokottól eltérően cselekedett. Hiába volt rajta a bikini, meztelennek és védtelennek érezte magát. Kényelmetlenül fészkelődött a törölközőjén, arra készült, hogy legalább a nadrágját visszaveszi, de akkor Ash az övé mellé húzta a törölközőjét, és letelepedett mellé. Nem kerülte el a figyelmét a fiú óvatos pillantása, mely végigsiklott az egész testén, de azután egyenesen a szemébe nézve, lazán beszélgetett vele, és ez eloszlatta minden félelmét, idegességét, feszengését. Hálás volt Ash-nek, hogy nem csinált hűhót abból, hogy végre levetkőzött, sőt, Mikey-t is elhallgattatta, aki viszont nem tudta magában tartani a megjegyzéseit. Együtt játszottak az óceánban, de az is Ash volt, aki felhevült bőrére jéghideg vizet lövellt vízipisztolyából. Édes volt a bosszú, amikor Ash szeme láttára Callel kenette be a hátát napolajjal. Bár először vissza akarta vonni a kérését, igazság szerint nem is volt olyan rossz érzés Cal érintése, mint azt gondolta, mégis jobban örült volna, ha Ash hosszú ujjai matatnak a hátán. Meg is sajnálta őt, sőt, megbánta ostoba, gyerekes bosszúját, amikor a srác felé pillantva meglátta sértett, sebzett arckifejezését.

– Kösz, Cal, elég lesz – mondta a fekete hajú srácnak, majd visszafordult Ash-hez. – Befejezed?

– Most már én is jó leszek? – de azért fölé hajolt.

Amikor Ashton hozzáért, kénytelen volt lehunyni a szemét; beleborzongott a jóleső simogatásába. – Eredetileg téged akartalak megkérni. Legközelebb kétszer is meggondolod, hogy jéghideg vizet locsolj rám.

– Most komolyan? Ez volt a visszavágás?

Ash frusztrált hangja elbizonytalanította őt. – Jó ötletnek tűnt.

– Nem volt az.

– Tudom – suttogta Ashton szemébe nézve, majd megfogta a kezét, és lehúzta őt maga mellé. Olajtól sikamlós ujjaival játszva elmélyedt a tekintetében. – Sajnálom. Nem akartalak megbántani.

Ashton felsóhajtott, és gyengéden megszorította a kezét. – Nincs gond. Csak azt hittem… Mindegy. Hülyeségek jutottak az eszembe, pedig Caltől nem kéne tartanom. Igaz, Cal? – nézett fel a kézmosás után visszatérő srácra.

– Mi van?

– Te nem…

Látta a két srác beszédes tekintetét, és kezdte kapiskálni a helyzetet.

– Tudod, hogy haverok vagyunk. De mondd meg a csajodnak, hogy legközelebb jól gondolja át, mire kér, mert nem leszek mindig ilyen úriember. – Cal vigyora kiszélesedett, amikor ő vérvörös arccal ránézett, és sikertelenül igyekezett kihúzni kezét Ash szorításából.

– Lils nem a csajom – próbálta szépíteni a helyzetet Ash.

– Még – zárta le a témát Cal, amikor meglátta a társaság többi részét csuromvizesen feléjük sétálni.

Akkor Ash is elengedte a kezét, és a két fiú szélesen vigyorogva elhelyezkedett a törölközőjén, az ő két oldalán, hagyva, hogy ő magában eméssze az elhangzottakat.

Néhány nap múlva Ashton elé ment a fősulihoz, és elvitte egy eldugott kis mexikói étterembe. Önmagában az is legyezgette a hiúságát, hogy látta a csoporttársait, amint Ash után csorgatják a nyálukat, de az okozta számára a legnagyobb örömet, hogy a srác vele akart lenni, és ennek érdekében mindent megtett. Az étteremben annyira belemerültek a beszélgetésbe, hogy észre sem vették, közben besötétedett. Ashton kinevette, amikor a salsa szósz a felsőjére csöppent, de aztán kiment a mosdóba, hogy levegye a pólóját, és odaadja neki, míg ő az ingjében maradt, amit addig a derekára kötve hordott.

Azt a pólót azóta se adta vissza Ash-nek; a szobájában őrizgette, és néha beleszagolt, ha hiányzott neki a fiú.

Másnap Maggie hívta magával és Luke-kal moziba; a meglepetés Ash volt, akit Luke hívott fel. Egyértelmű volt számára, hogy Maggie keze is benne van, de nem panaszkodott. Jó ötletnek tartotta a dupla randi látszatát. Bár, belegondolva, valóban az volt, egy jól sikerült randevú.

A hétvégére újabb mozit beszélt meg Maggel, Angie-vel és Sophie-val. Csajos filmet néztek ki maguknak, és úgy gondolta, Lauren is jól érezné magát velük, ezért őt is elhívta. A lány nagyon örült, hogy gondolt rá, és végignevették a limonádét, amire beültek. Sophie és Angie persze meglepődött, hogy ott látják Laurent, de a lány nem vette magára a dolgot, és szerencsére azt sem árulta el, milyen sok időt tölt ő az Irwin családdal.

Ashton eljött Laurenért, és végül mindannyiukat hazafuvarozta. Őt hagyta utoljára, így kicsit több időt tölthettek együtt, ami azzal együtt is megérte, hogy Lauren végigcsacsogta az utat. Neki csak a kapuban állva, Ash távolodó autója után bámulva villant át az agyán, hogy bár ő már számtalanszor járt Ash-nél, a fiút egyszer sem hívta fel magához, pedig az édesanyja is egyre kíváncsibb volt, kivel tölti az idejét. Hiába kerültek nagyon közel egymáshoz, valahogy még nem érezte elérkezettnek rá az időt; talán mert pontosan tudta, milyen jelentőséggel bír ez Ashton és az ő szemében is. Ash mindig csak azt kérte, hogy egyszer hadd kísérhesse haza – amit meg is engedett neki, de mindig csak kocsival, és aztán egy egyszerű köszönés után hagyta elhajtani.

Aztán jött Luke házibulija, amelyen Sophie lekapta Ash-sel. Az egész estét egymás közelében töltötték, és ez valahogy természetesebbnek tűnt, mint bármi más, amit addig csinált.

Néhány napja, amikor megcsörrent a telefonja, Ashton számát pillantotta meg a kijelzőn, és izgatottan fogadta a hívást. Bár minden nap beszéltek, alig várta, hogy hallja a srác hangját, ehelyett azonban Harry vékonyka, vidám hangja szólalt meg a vonal túlsó végén.

– Szia, Lily! Átjössz ma? Grillezünk, sok kaja lesz, meg süti is, ha hozol – viháncolt a kölyök, de Lily a távolból Ash ismerős nevetését is hallotta. – Na, átjössz? Már olyan rég voltál itt. Lécci!

Lily elnevette magát, ahogy a fiú elnyújtotta az oda nem illő „c”-ket. – És a többiek tudnak róla, hogy meghívsz? Ash is szeretné, hogy ott legyek, vagy csak te?

– Várj, megkérdezem! Hé, Ash, akarod, hogy Lily átjöjjön? Nem mintha számítana, mert én már meghívtam, és azt akarom, hogy itt legyen.

Lily a szájára tapasztott kézzel próbálta visszafojtani a testét rázó nevetést. Hallotta, hogy Ash kacagás közben összecsapja a tenyerét, és szinte látta maga előtt, ahogy előregörnyedve, csillogó szemmel nevet az öccsén. Aztán a hangját is meghallotta, amint elkiáltotta magát.

– Gyere, Lils! Nagyon várunk, és nem csak a sütid miatt!

Ezúttal visszafogottabb nevetés hallatszott ki a készülékből, és Harry ismételt kérdésére, hogy elmegy-e, igennel felelt.

Rajta kívül nem volt más vendég, igazából egy családi sütögetésre hívták meg. Vagyis Harry, aki – mint Ashton bocsánatkéréséből kiderült – ellopta a fiú telefonját, hogy felhívhassa őt. Ashton azt is hozzátette, hogy ha az öccse nem előzi meg, ő hívta volna el, de csak később, hogy ne bajlódjon a sütéssel.

Jól érezte magát a fiú családjának körében, és igazán nehezére esett elbúcsúzni Ash-től. Akkor is felajánlotta, hogy hazakíséri, és ő már azon volt, hogy igent mondjon, de Harry közbeszólt, és azt akarta, hogy ő is velük mehessen. Így Ash végül egy lemondó sóhaj után kocsiba ültette őket, és hazavitte őt, míg Harrynek a rengeteg süteménytől felpörögve be nem állt a szája. A kölyök csak akkor csendesedett el a megilletődéstől, amikor ő búcsúzóul megpuszilta az arcát.

Megkerülte a kocsit, Ash pedig a lehúzott ablakon át intett neki, míg ő összezavarodva tett egy újabb lépést a srác ablaka felé.

– Várj! Hova mész? Tőled még nem köszöntem el. – Látta Ashton szemét elkerekedni, miközben felé hajolt, és igazság szerint komolyan fontolóra vette, hogy megcsókolja, de csupán egy puszit nyomott a szája szegletére. Ajka egy pillanattal tovább időzött a fiú bőrén, mint kellett volna, de Ashton érzelemmel teli tekintete arra utalt, hogy még ez is kevés volt.

A gyomra azóta is minden alkalommal bukfencet vetett, ha arra gondolt, milyen lett volna akkor megízlelni Ash ajkát. Napok óta csak ez járt a fejében. Felsóhajtott, és figyelme újra a dal szövegére terelődött.

Hogyan jutott idáig? Hogyan, mikor történt meg, hogy Ashton beszivárgott az életébe, a gondolataiba, az álmaiba, és a fantáziálása tárgya lett? Nem tudta volna megmondani, mikor állt be a változás. Már nem is számított. Elfogadta, hogy így van, és igazából nem is csodálkozott, hogy megtörtént.

Ash-nek mindent elmondhatott, tökéletesen megbízott benne. Szerette a humorát, a nevetését, a földtől elrugaszkodott gondolatait.

Szerette az őszinteségét, hogy néha csak úgy kicsúsztak dolgok a száján, időnként akár tapintatlan módon is.

Szerette, hogy teljes odaadással figyelt arra, amit mondott neki.

Szerette, ahogy a testvéreivel és az édesanyjával bánt.

Szerette, ahogy vele bánt.

Szerette a hatalmas, túlcsorduló szívét.

Szerette az önzetlenségét, empátiáját, azt is, hogy gyengéd és gondoskodó volt.

Szerette a vitáikat, az évődéseiket.

Szerette, hogy mindig kinevette, amikor leette magát.

Hiába kergette az őrületbe, azt is szerette, hogy állandóan a haját igazgatta, vagy az orrát piszkálta.

Szerette, hogy pusztán a pillantásával képes volt megemelni a pulzusszámát.

Szerette, hogy mellette biztonságban érezte magát.

Szerette, hogy miatta kinyílt, és azt is, hogy tetszeni akart neki.

Szerette azt a bizsergető érzést, melyet Ash egyetlen érintése is képes volt életre kelteni benne.

Szerette, hogy akkor is rá gondolt és a közelébe vágyott, amikor távol voltak egymástól.

Szerette a változást, melyet Ashton türelme és figyelme váltott ki belőle.

Szerette, hogy Ash ott volt neki, és mindig számíthatott rá.

Szerette…

Szerette Ashtont.

Ez volt a lényeg: szerette Ashtont. Teljes szívéből, úgy, ahogy addig még senkit. Szerette őt.

És talán… Nem. A zsigereiben érezte, ösztönösen tudta, vagy talán csak azért, mert a fiú minden tette, minden szava, egyelten pillantása is egyértelművé tette, de biztos volt benne, hogy Ashton is szereti őt.

És ehhez az érzéshez semmi sem volt fogható.