Ash és Lily 10.

Lily, ha akarta se tudta volna megállítani az arcán elömlő, szívből jövő mosolyt. Néhány perc erejéig még magához szorította Adamet, majd megpuszilta a feje búbját, és gyengéden az anyja kezébe helyezte.

– Veled meg mi történt? – kérdezte Sophie a lány arckifejezését látva, bár lett volna tippje. Úgy tett, mintha a bulin készült képeket pörgetné át, de valójában Lilyt figyelte. Látta, amikor az átszellemült mosoly kiült az arcára, ahogy azt is, hogy többször is beharapta az ajkát. Közben a dalt hallgatta, így nem volt nehéz összeraknia a képet, és kitalálnia, mi járhat Lily fejében. Őszintén, nem volt biztos benne, hogy ez valaha bekövetkezhet, de ha találgatnia kellett volna, arra tippelt volna, hogy Lily szerelmes, méghozzá Ashtonba.

Lily megvonta a vállát. – Semmi. Viszont lassan megyek, mert anyu vár. Csak előbb még telefonálok egyet.  – Azzal otthagyta Sophie-t, és kiment a konyhába. Aznap este mind hivatalosak voltak egy buliba, ahol láthatta Ashtont, Lily azonban nem akart addig várni. Kikereste a srác telefonszámát, és tárcsázott.

– Szia, Lils!

Ash hangjától máris repdestek a pillangók a gyomrában. – Szia! – Egy pillanatig habozott. Nem volt kezdeményező típus. – Mit csinálsz később? Mármint a buli előtt.

– Nincs tervem, de szívesen találkoznék veled, ha ráérsz. Igazából nagyon szeretnélek már látni.

Hangjából Lily kiérezte a várakozás feszültségét. A megkönnyebbülve hunyta le a szemét. – Én is téged. – Meglepte, mennyire lágyan cseng saját hangja. – Megígértem anyunak, hogy elmegyek vele bevásárolni, de utána átjöhetnél, ha gondolod. Vacsorázhatnál nálunk, aztán együtt mehetnénk a buliba.

– Mi lenne, ha inkább veletek mennék? Elviszlek kocsival, hogy ne kelljen kézben hazacipelnetek a cuccokat.

– Aranyos vagy, de ne fáradj! – Aranyos? Lily a fejét fogta szerencsétlen szóhasználata miatt.

– Nem fáradság. Ne ellenkezz, Lils, úgyis én nyerek!

Lily maga előtt látta Ash mosolyát. – Oké, gyere. De előre szólok, hogy halálra fogod unni magad.

– Nem fogom. Melletted sosem unatkozom – tette hozzá megváltozott hangon, és Lily gyomra bukfencet vetett. – Otthon vagy? Oda menjek?

– Nem, még Sophie-nál, de akkor elindulok, és ott találkozunk.

– Maradj! Érted megyek, és majd együtt felvesszük anyukádat, csak szólj neki. Nemsoká’ ott vagyok.

– Oké. Köszi, Ash! – Amikor zsebre tette a készüléket, és felnézett, Sophie az ajtóban állt, és mindentudó mosoly játszott az ajkán.

– Ash-sel együtt intézed a nagybevásárlást. Hát, az én fogalmaim szerint ez kimeríti a sokat lógunk együtt című sztorit.

Lily elpirult, de lazán megrántotta a vállát, mintha barátnőjének nem lett volna teljesen igaza. – Csak jó fej akar lenni. Segít, ennyi. És mindjárt itt lesz, úgyhogy engedj ki a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam! – Összenevetett a fejét ingató lánnyal, és kitérve az ölelése elől, a fürdőszobába menekült.

Az anyósülésen elhelyezkedve olyan természetességgel csókolta arcon Ashtont, mintha mindig így köszöntötték volna egymást. Tetszett neki a srác arcán elterülő mosoly, szemének vidám ragyogása, melyet ő hívott életre. Jóleső érzéssel töltötte el a tudat, hogy apróságokkal is képes boldoggá tenni Ash-t.

Kíváncsi volt az édesanyja reakciójára, amikor találkozik Ashtonnal; az asszony hangjából ítélve biztosra vette, hogy máris izgatottabb, mint ő maga, pedig Ash még csak nem is a pasija. Egyelőre. Ő elszánt volt, kész volt fejest ugrani ebbe a valamibe, ami kettejük között van, akármi is az.

A bevásárlás korántsem volt olyan unalmas, mint általában, és Lily elképzelésével ellentétben kínos szituációk sem adódtak. Édesanyja jól palástolta izgatottságát; a kíváncsiság ugyan leolvasható volt arcáról, de egészen hétköznapian kezelte Ash-t. Ash mindkettejükkel előzékenyen bánt, a megfelelő időben viccelődött, és sokat mosolygott, amivel – Lily világosan látta – teljesen levette a lábáról az asszonyt.

Időtlen idők óta nem látta ilyen felszabadultnak és vidámnak az édesanyját. Káprázatos, elégedett mosolya Lilyt is örömmel töltötte el, szinte látta, ahogy a súlyos teher legördül a válláról és megkönnyebbül, ahogy őt nézi Ash mellett, de azt nem szerette volna, hogy messzemenő következtetésekbe bocsátkozzon kettejüket illetően.  Ash volt az első srác, akit bemutatott az anyukájának, akiről beszélt neki, az első, akit egyáltalán közel engedett magához. Fogalma sem volt, hogyan alakul kettejük kapcsolata a továbbiakban, és nem akarta csalódottnak látni az asszonyt. Annyiszor elmondta neki, hogy ne az ő szerencsétlenül sikerült próbálkozásait vegye alapul, hogy nem minden férfi olyan, mint az apja volt. Számtalanszor hangot adott azon kívánságának, hogy találjon egy rendes fiút, és legyen vele boldog, és Lily pontosan tudta, mennyire elszomorította, hogy ő még a lehetőségét is elutasította mindennek. Most viszont itt volt Ash. Ash, aki a bevásárlókocsi mögül rákacsintott, és pajkos mosolya láttán ő is elvigyorodott.

Miután Ashton segítségével mindent a helyére pakoltak, és Lily előkészítette a vacsora hozzávalóit, az édesanyja elfoglalta a helyét a konyhapult mellett, míg őket kifelé terelte a helyiségből.

– Lily, miért nem mutatod meg a szobádat Ash-nek? Itt már úgysem tudtok segíteni.

A lány zavartan pislogott a hamiskásan mosolygó nőre. – Anya! – forgatta a szemét, és Ashton vigyorát látva még jobban elpirult. – Azt hittem, meg akarod ismerni a barátaimat – Ashtont – helyesbített.

– Nos, már megismertem. Aminek nagyon örülök – tette hozzá, egy kedves pillantást küldve a fiúnak. – Most viszont el leszek foglalva a főzéssel, úgyhogy addig ti is kössétek le magatokat. Szólok, amikor kész a vacsora. Az asztalnál még bőven lesz időm beszélgetni Ash-sel. Igazam van? – fordult a sráchoz.

– Igen, asszonyom.

– Na, akkor nyomás! De ne most essetek egymásnak, hamar elkészül a vacsi.

– Anyu! – hördült fel ismét Lily tágra nyílt szemmel, és vérvörös arccal nézett az anyjával együtt kuncogó fiú felé, hogy kiterelje onnan, de úgy látta, Ash nagyon is jól szórakozik.

– Nyugi, Lils! Már megint túl komoly vagy.

– Én is mindig ezt mondom neki, de hiába.

– Oké, oké, gyerünk már! Majd máskor kibeszélitek, mi mindent csinálok rosszul. – A szemét forgatva kilépett a konyhából, majd felvont szemöldökkel visszafordult a fiúhoz, aki a fejét csóválva összenézett az anyjával. – Akkor most jössz, vagy inkább anyámmal maradsz? Tőlem maradhatsz, én elleszek egyedül is…

Az asszonynak valóban nem volt szüksége több információra Ashtonnal kapcsolatban: meleg pillantása elárulta, milyen érzelmeket táplál a lánya iránt, és bár az első pillanatban megrémült, hogy Lily nyersesége elijeszti a fiút, fél füllel még hallotta annak suttogó hangját, amint megjegyezte: ez az én Lilsem. Aztán felvillanyozva követte a lányt.

Túl sok időt tényleg nem tudtak kettesben tölteni, háromnegyed óra múlva újra csatlakoztak a nőhöz, Lily azonban nem értett egyet azzal, hogy nem lett volna idejük egymásra, ha akarják. Egy dolgot biztosan tudott: ő akarta Ashtont, de nem úgy, hogy a saját anyja célozgatása a fülében cseng.

Tíz percig szabadkozott a nő viselkedése miatt, és csak akkor hagyta abba, amikor meglátta Ash elnéző, és egyben hihetetlenül szexi mosolyát. Ahogy végre arra is felfigyelt, Ash milyen aprólékosan térképezi fel a szobáját. Látszott rajta, örül, hogy ott lehet. Csendben, félszegen ácsorogva figyelte az arcjátékát. Furcsa volt őt ott látnia; az ő menedékében volt, ahova Sophie-n és Angie-n kívül soha, senkit se hívott el. Furcsa volt, de úgy érezte, hamar hozzá tudna szokni a látványhoz. Ash beleillett a megszokott, meghitt közegbe; még akkor is odatartozónak látta, amikor a srác végre felé fordult, és visszafogottan rámosolygott.

– Szép szoba. Olyan Lilys – mutatott a falra tűzött színes képekre, melyeket Lily készített, és az íróasztalán kinyitva heverő receptgyűjteményre. – Ez viszont – intett a halványlila alapon fehér pöttyös, csipkés szegélyű ágynemű felé – meglepett. Bár nem kellet volna. Már sokszor bebizonyítottad, hogy nem vagy olyan tüskés, mint amilyennek általában mutatod magad.

Lily vissza akart vágni, de nem találta a szavakat. Ashtonról a szépen megvetett ágyra, majd újra Ashtonra nézett, és beharapta az ajkát. Az járt a fejében, milyen más arcát mutathatná még meg neki abban az ágyban. Megmutathatná, mennyi szeretet, szenvedély és gyengédség lakozik valójában benne. Tekintete összekapcsolódott Ashtonéval, mely ugyanúgy elsötétedett, mint valószínűleg az övé.

Ashton igyekezett türelmet és higgadtságot parancsolni magára, de Lily látványa, amint félig leeresztett szempillákkal az ajkába harap, nem segített. Ahogy az sem, hogy képtelen volt elszakadni a fejében forgó, szélesvásznú filmtől, melyben Lily anyaszült meztelenül feküdt a habos-babos, ártatlanságot szimbolizáló ágyban, hullámos haja szétterült a párnán, perzselő tekintettel ránézett, és miközben elnyíló ajka az ő nevét formálta, selymes, krémszínű combját széttárta, hogy ő közéjük helyezkedhessen.

Hiába, túl régen volt már nővel, és Lily annyira…

Nagyot nyelt, hogy enyhítsen torka szárazságán, és figyelemelterelésként újra a képekre szegezte tekintetét, ám Lily torokköszörülésének hangja kiszakította pillanatnyi nyugalmi állapotából.

– Leülhetnénk, vagy valami – mondta, és végigsimított a nyakán, ami egyértelmű jele volt zavarának.

– Igen, persze. De ne az ágyra! – kérte Lilyt, amikor a lány tétován elindult a hívogató bútordarab felé.

Lily egy pillanattal tovább nézett a szemébe, majd egyetértően bólintott. – Szerintem se. – A végén még az sem állítaná meg, hogy az anyja pár méterrel arrébb főzi a vacsorájukat, és Ash tekintetéből, zavart arckifejezéséből arra következtetett, ez nem csak az ő fejében fordult meg. Miközben Ashtonnal szemben letelepedett a padlóra, testén jóleső bizsergés futott végig a gondolatra, hogy a srác kívánja őt, és mégis tiszteli annyira, hogy ne akarjon visszaélni a kínálkozó lehetőséggel.

A vacsora jó hangulatban telt. Az étkezés végeztével Ash segített leszedni az asztalt, és mivel még bőven volt idejük a buli kezdetéig, Lily felajánlotta, hogy elmosogat.

A gondolataiba merülve törölgette az edényeket, amikor meghallotta az édesanyja és Ashton vidám, erőteljes nevetését a nappaliból. Nem emlékezett, hogy életében bármikor is ilyen csilingelő, őszinte, önfeledt kacagást hallott volna az anyjától. Persze, miután megszabadultak az erőszakos férfiaktól, és a gyógyulás útjára léptek, az asszony lassan kezdett a régi, bájos önmagához hasonlítani. Sokszor nevettek, tréfálkoztak együtt, ám ez a hang semmihez sem volt fogható. Az édesanyja még akkor sem kacagott ilyen boldogan, amikor ő azt hitte, elégedett az életével, és ezt a feledhetetlen élményt sosem lesz képes eléggé meghálálni Ash-nek. Gyorsan a helyére tette az utolsó tányért is, és kisietett hozzájuk, a nappaliba. Hamarosan már ő is ugyanolyan jóízűen nevetett, mint a nő. Boldog kacaja betöltötte a lakást, míg otthagyta őket, hogy elkészüljön a bulira.

Miután eltűnt a szemük elől, az édesanyja hálás pillantást vetett Ash-re.

– Még sosem láttam ilyen boldognak. Csillog a szeme, ragyog az arca. Köszönöm, Ash! – Néhány pillanat erejéig elhallgatott. – Nem szeretném, hogy magányosan éljen, és te… – szólalt meg suttogó hangon, majd visszakozott. – Ne értsd félre, nem akarom, hogy nyomásnak érezd. Azt sem tudom, hogy ti egyáltalán…

Ashton – bár zavarban volt – a tenyerébe zárta a nő törékeny kezét, és ezzel beléfojtotta a szót. – Semmi gond. Én sem szeretném magányosnak látni, és ha rajtam múlik, nem is lesz az. Csak adjon egy esélyt – tette hozzá egy megnyugtatónak szánt mosoly kíséretében, pedig még mindig nem volt biztos a dolgában.

Ash a buli helyszínéhez közel parkolt le autójával. Miután Lily kiszállt, becsapta, és bezárta mögötte az ajtót, majd tenyerét a lány derekára simította, és a megfelelő irányba terelte őt. Ugyanoda tartottak, ahol néhány hete is buliztak, mielőtt Lily megnyílt volna neki. Lily mellett sétálva, tudva, mekkora utat tettek meg azóta, valószínűtlenül távolinak tűnt az a hajnal, amikor a lány először avatta a bizalmába. Azóta rengeteg időt töltöttek együtt, és Calum jóslatával ellentétben az, hogy még jobban megismerte Lilyt, csak szorosabbra fűzte kettejük kapcsolatát, és ő végérvényesen beleszeretett a lányba. Nem tudta elképzelni, hogy miután megismerte Lily valódi, szeretetteljes énjét, nélküle kelljen élnie. Persze nem örökre tervezett, nem gondolt házasságra, de még csak ötéves távlatban sem képzelte el a jövőjüket, de tudta, hogy Lilyvel akar lenni. Egyszerűen mellette volt a helye, és kész. Éppen ezért nem bocsátkozott felelőtlen ígéretekbe a lány édesanyja előtt sem. Semmi sem garantálta, hogy kettejük szerelme erősebb lesz, mint Lily vagy a saját édesanyja kapcsolatai. Nem is akart belegondolni ezekbe a dolgokba, ahhoz túlságosan sok negatív példa állt mindkettejük előtt, és ők amúgy is túl fiatalok voltak, hogy a jövővel kalkuláljanak.

Ő csupán erre az estére tervezett. Úgy látta, Lily most már készen áll rá, hogy ne csak célozgasson, ne csupán éreztesse, de szemtől szembe meg is mondja neki, mit érez iránta, mit szeretne tőle, és ennek ezen az estén kell megtörténnie. Már így is egy egész évet várt a színvallással. A gondolattól, hogy rosszul ítéli meg a helyzetet, és Lily saját bizalmatlanságától vezérelve mégis menekülőre fogja, és elutasítja őt, ideges lett, de rámosolygott a lányra, amikor az valami kedveset mondott neki. Remélte, hogy nem értette félre a Lilytől érkező jeleket, és a lány akkor is ilyen édesen fog mosolyogni, amikor megmondja neki, hogy barátságnál többet szeretne tőle.

A többiekhez csatlakozva Lily Sophie széles vigyorával találta szembe magát. Barátnője nem tett megjegyzést, de tekintete egyértelművé tette, ő látta, hogy alig egy perce Ash keze még a derekára simult. Lily először pánikba esett, majd maga sem értve hirtelen támadt reakcióját, megvonta a vállát, és vidáman grimaszolt barátnőjére. Rájött, hogy semmi értelme továbbra is megjátszania magát: ha az este úgy alakul, ahogy szeretné, hamarosan úgysem lesz képes titkolni az érzéseit.

Angie Maggel és két másik lánnyal már a többiek között táncolt, és hamarosan Sophie is követte a példájukat, Lily azonban a fiúk mellett maradt, és inkább beszélgetett. Ennek semmi köze sem volt Ashtonhoz; bár a sráccal és annak testvéreivel táncolt, és jól is érezte magát közben, régi félelme továbbra is visszatartotta attól, hogy mások előtt is elengedje magát. Nem akarta, hogy vadidegen fiúk dörgölőzzenek hozzá, ahogy azt éppen Angie-vel tették, ezért azt a nagyon is jóképű srácot is elutasította, aki odasétált hozzá, és táncolni hívta. Ahogy a húsz perccel később próbálkozó fiút is, aki lassúzni szeretett volna vele.

Mikey csupán a szemét forgatta, és a fejét ingatta, Luke azonban ki is mondta gondolatait.

– Miért mondasz mindig nemet? Csinos vagy, szingli, érezd jól magad! Ígérd meg, hogy a következő sráccal elmész!

– Nem ígérem, mert tutira nem megyek. Nem akarok idegenekkel táncolni.

– Akkor gyere, táncolj velem! Nem szeretném, hogy besavanyodj itt mellettünk. Nézd meg a csajokat, milyen jól érzik magukat! Neked is köztük lenne a helyed.

Lily Luke kezére meredt, melyet a fiú felé nyújtott. Nagyon kedvelte ezt a srácot, aki alig percekkel az után, hogy kifújta magát a barátnőjével áttáncolt negyed óra után, feláldozná magát, és őt is megtáncoltatná, csak hogy ő is szórakozzon végre. Míg Mikey meg nem szólalt, fogalma sem volt róla, hogy régi, megszokott álarca híján, melyet az Ashtonnal töltött idő alatt valahogy elhagyott, minden érzelme kiült arcára.

– Anyám, ki ne mondd! Látom a fejeden, hogy valami über cikit készülsz mondani szerencsétlen Luke-nak.

Lily elnevette magát, mert Mikey-nak igaza volt. Rá is játszott, amikor Luke-ra nézve megszólalt: – Óóó, de cuuukiii vagy! Erre gondoltál? – fordult az arcát tenyerével eltakaró Mikey-hoz. – Legszívesebben megölelgetnélek – folytatta nyávogós hangon, megragadva a kuncogó Luke kezét, aki magához is húzta, és nevetve megölelte. – Tényleg rendes vagy – mondta, amikor a szőke srác elengedte –, de nem táncolok. Még veled sem. – Megvonta a vállát. – Ismersz.

Luke mosolyogva bólintott, és mindketten visszafordultak az őket döbbenten bámuló fiúkhoz. Vagyis csak őt bámulták döbbenten, ám Ash szája széle felfelé görbült.

Lily nagyokat pislogva nézett rájuk vissza. – Most mi van?

– Semmi – felelte Ash kiszélesedő mosollyal.

– Még hogy semmi! Mi volt ez az előbb?

– Mi? – Lily még mindig nem értette, mire céloz Cal.

– Szerintem azon akadtak ki, hogy hagytad, hogy megöleljelek – vigyorgott rá Luke a piercingjével játszva. – Engem is meglepett – tette még hozzá.

– Ja! Ó! – Ez a felvetés őt is meglepte. Ő semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy megölelte egyiküket, de most, hogy a fiúk felhozták, őt is meglepte, amit csinált. Csak most, igazán belegondolva jutott el a tudatáig, hogy eddig fel sem tűnt neki a bensőjében végbement változás. Mint az, hogy nem rejtegette az érzéseit, vagy az, hogy tulajdonképpen már nem tartotta a két lépés távolságot a srácokkal. Természetesnek tűnt, hogy kimutatja a szeretetét Luke-nak. Talán azért is, mert az utóbbi időben olyan sokszor érintették meg egymást Ash-sel, hogy igényelte is az érintést. Pillantása Ashtonét kereste. A srác a tarkóját vakargatta, és meg sem próbálta elrejteni vigyorát, de Lily a kíváncsiságát is kiolvasta a tekintetéből. – Hát, pedig ezen nem kellene meglepődnötök. Jóban vagyunk, nem?

– Ja, de te akkor sem szoktál ilyesmit csinálni, Jégcsap kisasszony – felelte Michael.

Lily nem tudott a fiúval nevetni. Rossz volt hallania, hogy elutasító viselkedése miatt ilyen gúnyneveket aggattak rá. Ő nem akart Jégcsap kisasszony lenni, már nem is volt az, és ezt Calumnek is tudnia kellene, elvégre neki még azt is megengedte, hogy a meztelen hátát tapogassa, amikor bekente napolajjal. Zavartan nézett egyik fiúról a másikra. – Már nem vagyok olyan – mondta csendesen, és egy pillanatra elhallgatott. – Terápiára járok – szólalt meg újra hamiskásan mosolyogva, de még véletlenül se nézett Ash-re, aki ennek ellenére csak nehezen tudta palástolni büszke vigyorát. Lily még éppen idejében csípte el Cal mindentudó pillantását, melyet Ash-nek címzett, mielőtt a fekete hajú srác hangos röffenésekkel elnevette volna magát.

– Terápia… Valamit nagyon tudhat a… terapeutád, ha ezt képes volt elérni – emelte meg a szemöldökét Mikey. – Tényleg sokat változtál mostanában – tette hozzá kedvesebben.

Lily a homokot rugdosta zavarában. – Ja. Lapozhatunk? Vagy te is kérsz egy ölelést?

– Isten ments! – Mikey mindkét kezét maga elé tartotta, mire mind felnevettek.

– Ne foglalkozz vele! Én örülök a változásnak. Jót tesz neked – karolta át a vállát Luke. – Engem bármikor megölelhetsz, ha úgy érzed.

A fiú szavai jólestek Lilynek, és őszintén viszonozta annak mosolyát. Máris kevésbé érezte kínosnak a szituációt.

Egy pohár ital után Lily izmai ellazultak, és sokkal jobban érezte magát, mint fél órával korábban. Észre se vette, hogy lágyan ringatózni kezdett az éppen szóló dal ritmusára.

Ashton megfogta a könyökét, és közel hajolt a füléhez. – Miért nem mész te is táncolni? Látom, hogy szeretnél. Hidd el, senki sem fog foglalkozni veled. Mindenki csak szórakozni akar, nincs mitől tartanod.

Lily belenézett Ash őszinte, jóindulattal átitatott tekintetébe, majd a bulizók felé sandított. Szíve szerint megkérdezte volna Ash-t, hogy vele tart-e, de úgy sejtette, a srác nem véletlenül ácsorog a haverjaival, így inkább hagyta a dolgot. – Talán később – mondta, az ajkát csücsörítve. Amikor már nem érezte magán Ash pillantását, elgondolkozott azon, amit mondott. Az számára sem volt kérdés, hogy táncolni akar – mindig is akart, csak nem volt bátorsága kiengedni a kezei közül az irányítást, márpedig tánc közben nem tudott mindent az ellenőrzése alatt tartani. Az is igaz volt, hogy semmi olyan nem történhetett vele, amit nem akar. A fiúk lehetnek kanosak, részegek, de nem bűnözők. És azt is nagyképűség feltételezni, hogy pont ő kell mindenkinek. Néhányuknak talán megakad rajta a szeme, de velük még ő is elbír. Mi értelme lenne tovább korlátoznia magát? Fiatal, most kell élnie.

Pillantása újra az egymással táncoló Sophie-ra és Magre tévedt, és sóvárogva nézte vidámságukat. Amikor Mag elkapta a pillantását, és Sophie-nak is jelezve elindultak felé, széles vigyor ült ki az arcára. A tiltakozás legcsekélyebb jele nélkül hagyta, hogy kacagva megragadják a kezét, és magukkal vonszolják.

– Gyere, csajszi, itt a helyed!

Még hátrapillantott Ash-re, aki bátorítóan mosolygott, majd hagyta, hogy érzékei átvegyék az irányítást értelme fölött. Végre igazán könnyűnek, szabadnak és gondtalannak érezte magát. A legjobb barátnőivel szórakozott, hangosan, szívből nevetett, és egyszeriben minden megmaradt félelme elszállt. Már csak egyetlen dolog hiányzott a teljes elégedettségéhez, és minden dal pontosan arról szólt, amire szüksége volt. Miközben behunyt szemmel, lábával a ritmust verve együtt énekelte Ryan Tedderrel az I Lived szövegét, úgy érezte, a férfi róla, neki írta a dalt. Tökéletesen megfogalmazta azokat a gondolatokat, melyek akkor öltöttek formát a fejében, amikor először lépdelt Ashtonék háza felé. Szabadságról, szenvedélyről, szerelemről, az élet teljességéről énekelt. Azokról a dolgokról, melyek – ebben biztos volt – lassan az ő élete részéve is váltak. És ezt csakis Ashtonnak köszönhette, aki felnyitotta a szemét, aki türelmes és figyelmes volt vele, és akinek a közelségére mindennél jobban vágyott. Sosem gondolta volna, hogy igaza lesz, pedig az első pillanatban, ahogy meglátta, tudta, hogy képes lenne megváltoztatni az életét. Éppen ezért volt vele olyan rideg attól a perctől kezdve, hogy a fiú Sophie-éknál kinyitotta a bejárati ajtót, és rámosolygott. Amint találkozott a pillantásuk, érezte, hogy szíve a gyomrába süllyed – tudta, hogy Ashton veszélyt jelent a számára, mert nem csupán a fiú szeméből olvasott ki valamiféle vonzalmat, de neki is megtetszett Ash. Félt, hogy mi lesz, ha nem tudja távol tartani magát tőle, ezért foggal-körömmel küzdött, hogy ellökje, elüldözze magától Ashtont, ő azonban minden ocsmányság ellenére kitartott. És most itt volt önmagából kifordulva, akként a lányként, aki eddig csupán az álmaiban élt, és akit annyira szeretett volna magához ölelni. Már csak egy kívánsága volt: mindennél jobban vágyott rá, hogy Ash elfogadja a szeretetét, és vele őt magát is.

Amikor nem sokkal később meghallotta a Paramore-tól a Still Into You-t, elöntötte az adrenalin. Mintha Hayley olvasott volna a gondolataiban, éppen azokat a mondatokat ragadta meg, melyeket ő is szívesen kimondott volna Ashtonnak. Önfeledten kiáltotta világgá, hogy legjobb belátása ellenére teljesen beleesett a srácba. A nagy pörgés-forgás közepette a tömeg szélére keveredett, ahonnan rálátott a kezükben italokat szorongató fiúkra. Tekintete találkozott a vele szemben álló Ashtonéval, és nevetve ismételte a dal refrénjét, majd a lassan, hitetlenkedve pislogó fiút magára hagyva gondolataival, újra elvegyült a fiatalok között, és szívből nevetett. Visszanézve még látta, hogy Ash a földre szegezett tekintettel nagyot sóhajt, majd a fejét ingatva elvigyorodik. Remélte, hogy ez jót jelent, de aggódás helyett inkább elkapta Sophie kezét, és együtt táncoltak tovább.