Ash és Lily 3.

Miközben Mag két oldalán elindultak a sportpálya felé, Lily látszólag mérgesen, de vigyorogva fordult barátnőjéhez.

– Ki vagy te, és mit csináltál az én rendes, visszafogott barátnőmmel? – suttogta, és cseppet se érdekelte, hogy Ash kíváncsian próbálja kivenni a szavai értelmét.

– Bocs, csak úgy kicsúszott – vihogott Mag.

– Persze. Ultra ciki volt, de ne félj, ezt egyszer még visszakapod! – ígérte kárörvendő mosollyal Lily.

Ashtont borzasztóan zavarta a lányok sugdolózása, de nem tette szóvá, csupán megpróbálta kedvességgel felhívni a figyelmüket a jelenlétére.

– Csajok, adjátok ide a szatyrokat, majd én viszem őket.

– Nem muszáj, nem nehezek – mondta Mag mosolyogva.

– Tudom, de szívesen segítek. Na, add ide őket!

– Oké, de csak ezt a párat. Köszi.

– Lily?

– Én elbírom az enyémeket.

– Igen, azt sejtettem, de azért ideadhatsz néhányat, ha gondolod.

Lilynek eszébe jutott, mit mondott Ashton arról, hogy ő mindig olyan kemény – nagyot nyelt, de nem táncolt vissza.

– Köszi, de megvagyok.

– Rendben. – Ashton néhány másodpercig hallgatott, majd ismét megszólalt, ezúttal mosolyogva. – Azt hiszem, még nem mondtam, hogy finom volt a torta, amit nekem sütöttél.

Lily felhúzott szemöldökkel nézett Ash-re, de szemében vidámság bujkált.

– Amit kihánytál?

– Csak mert olyan finom volt, hogy rohadt sokat ettem belőle – vigyorgott rá a srác.

Lily hálásan bólintott.

– Örülök, hogy ízlett.

Ashton hirtelen felragyogó, napsugaras mosolya váratlanul érte, de igazán csak az lepte meg, milyen kevés is elég, hogy örömet szerezzen neki. Talán tényleg kedvesebbnek kellene lennie hozzá – tűnődött, de ezt a gondolatot félre is tette.

A lányok elhelyezkedtek a lelátón, és kibontottak egy doboz Pringlest, abból csipegetve néztek le a pályára, ahova Ash éppen beterelte a hat-hét évesnek látszó gyerekeket. Miután a srácok bemelegítésként megkezdték a futást a pálya körül, Ash felnézett rájuk, és mosolyogva intett nekik. Mag viszonozta a gesztusát, Lily viszont csupán visszabámult rá. Ennek azonban merőben más oka volt, mint korábbi elutasító viselkedésének – ahogy teltek a percek, ő egyre inkább magába zárkózott, és némán követte a pályán zajló eseményeket.

Húsz perc után Mag ráunt Lily passzivitására. Értette ő, hogy nem találja a szavakat, de cseppet sem találta szórakoztatónak. Követte Lily tekintetét, majd mindentudóan felsóhajtott.

– Ash nagyon jól bánik a gyerekekkel. Most már tuti, hogy nem lehet rossz ember.

– Nem, tényleg nem…

Lily nem nézett a szőke lányra, tekintete továbbra is Ashton alakját követte, míg kusza gondolatai megtöltötték a fejét. Figyelte, ahogy a srác magához inti a tanítványait, és föléjük magasodva beszélni kezd hozzájuk. Látta, hogy lehajol hozzájuk, majd végigsimít néhányuk feje búbján – és persze az sem kerülte el a figyelmét, hogy a mozdulat közben mennyire előnyösen feszül a combjára és a fenekére a melegítőnadrág. Beharapta az ajkát, és végigsimított a tarkóján, bár a mozdulatai nem voltak tudatosak, és később nem is emlékezett rájuk.

Ashton látványa már az utcán is mély benyomást tett rá, ám amikor a pályán feléjük intett, a srác vonzereje végképp maga alá gyűrte. Ash annyira boldognak és büszkének látszott, miközben felnézett rá! Mert bár ezt nem említette Magnek, kétsége sem volt afelől, hogy Ash egyenesen a szemébe nézett. Az egész olyan… idillinek tűnt. Hiába igyekezett másra gondolni, az volt az érzése, Ash-t az tette boldoggá, hogy ő is ott van, nem csupán Mag. Az igazat megvallva ő is örült, hogy ott lehet, és Ash neki int a pályáról. Persze reagálni képtelen volt, de tudta, a bensőjében érzett öröm valódi, és neki csak ez számított.

Természetesen Maggie-nek is igaza volt: az, ahogy Ash a kisfiúkkal bánt, megolvasztotta a szívét. Azt gondolta, az a kissrác, akinek ő lesz az édesapja, a világ legboldogabb és legmagabiztosabb gyereke lesz. Magabiztos, mert sosem kell majd abban kételkednie, hogy az édesapja mindennél jobban szereti, és ha tehetné, az egész világot neki ajándékozná. Az a kisgyermek felnőve sosem volna olyan, amilyen ő maga lett: bizonytalan, bizalmatlan, képtelen a szeretetre és az örömre. Nem, az a kissrác az édesapjára hasonlítana, és nyitott, életvidám, szeretetreméltó felnőtté cseperedne.

Már most irigyelte a nőt, aki egyszer majd megkapja Ashtont, és a gyermekei anyja lehet.

Ott ülve eljátszott a gondolattal, hogy ő az a szerencsés lány, Ash minden egyes alkalommal neki integet, neki tartogatja vidáman ragyogó mosolyát, és mielőtt a pályára küldi a srácokat, közös kisfiuk fürtös haján simít végig. Elképzelte, hogy jó társai egymásnak, ő jó édesanya, aki szem előtt tartja nem csak a társa, de a gyerekei és saját maga boldogságát is. Elképzelte, hogy sosem kell egyedül megöregednie, és ez végtelenül jó érzéssel töltötte el, jobb volt bárminél, amit addigi életében valaha kívánt.

Ettől a képtől akkor sem szakadt el teljesen, amikor az irányt tévesztett labda eltalálta Ash homlokát, és a srác a fejét fogva elterült a füvön. Lily gondolkodás nélkül berohant a pályára, és zihálva térdelt le Ash mellé, aki behunyt szemmel, mozdulatlanul feküdt. A srác fejét az ölébe húzta, haját félresöpörte a halántékáról, és óvatosan végigsimította hűvös ujjait a kipirosodott bőrfelületen. Aztán felnézett a közben köréjük gyűlt, izgatott gyerekekre.

– Egy kicsit álljatok hátrébb, fiúk. Ash bácsi jól van, csak több levegő kell neki. – Váratlanul érte a hangjából kihallatszó kedvesség és a szája szegletében megbúvó mosoly. Valóban nem kedvelte különösebben a gyerekeket – utálta, hogy olyan gyengék és kiszolgáltatottak –, és csak most kezdett ráébredni eddigi viszolygása forrására, amikor felfedezte, hogy képes szeretettel beszélni az előtte ácsorgó kölykökkel. Azonban, ahogy minden megrágandó felismerést, ezt is félretette későbbre, és inkább lenézett az őt hunyorogva bámuló sérültre. – Minden rendben, Ash? – Ujjait a világos tincsek közé fúrta.

– Ash bácsi? Tűrhetően van, köszöni.

– Bocs – kuncogott a lány. – Nem tudom, hogyan szólítanak. – Közelebb hajolt Ash arcához, úgy nézett a szemébe. – A látásoddal sincs gond?

– Rendben van, csak csukott szemmel kevésbé szédülök. De mintha az előbb az érintésedtől egy kicsit jobb lett volna – sandított Lilyre.

Mag, aki szintén leszaladt megnézni Ash-t, „én megmondtam” pillantást vetett Lilyre, és magában jól szórakozva figyelte, ahogy barátnője elpirulva ingatja a fejét.

– Tényleg? – Lily szája széle felfelé görbült, miközben végigsimított a homlokán. – Most milyen?

A srác elégedett nyögése egy nagyon boldog kandúr dorombolására hasonlított.

– Jobb, de szerintem, ha azt akarod, hogy jobban legyek, egy kicsit még simogatnod kellene. – Huncut mosolyától előtűntek a gödröcskéi.

Lily mosolya kiszélesedett, Mag azonban nem tudta visszafogni magát, és hangosan felnevetett. – A végén még bejön neki – motyogta.

– Inkább nem kockáztatok – adta be a derekát Lily, miközben hol a srác homlokán, hol a haján simított végig. A gyerekek felé tekintett, akik néhány méterrel arrébb, a fűben ücsörögve a nyakukat nyújtották, hogy jobban lássák, mi történik. Szabad kezét felemelte, és felmutatta a hüvelykujját, mire ők rávillantották foghíjas vigyorukat. Nevetnie kellett a látványtól, de rájött, hogy így Ash feje is rázkódik az ölében, ezért az ajkába harapva inkább rá koncentrált. Igyekezett minden egyes benyomást elraktározni a memóriájában, hogy később elővehesse és újraélje ezt a tökéletes délutánt: Ash fejének súlyát az ölében; kócos hajának tapintását; bőre melegét az ujjai alatt; a szeme színét, amikor a napfény rávetült; a mosolyát, melytől a gyomrában életre keltek a pillangók; a szavait, melyekkel gyakorlatilag kizsarolta belőle a cirógatást, arról az elégedett, mélyről jövő, nyögésbe fulladt sóhajról már nem is beszélve. Újra elképzelte, milyen lenne az élete, ha Ash-sel összetartoznának: a nappali kanapéján ülve, Ash fejével az ölében nézni egy filmet, és viccelődni, vagy a…

– Sajnálom, amit a tűz után mondtam. Részeg voltam.

Lily a srác komoly tekintetét fürkészte. – Csak spicces – igazította ki, a fiú akkori szavait idézve –, de nem haragszom. Felejtsük el, ami akkor történt.

– Én nem szeretnék mindent elfelejteni. Jó volt veled csillagokat nézni – tette hozzá óvatosan.

Lily aprót bólintott, de a szavai mást sugalltak.

– Már megint össze-vissza beszélsz. Nagyon megüthetted a fejed. – Ashton féloldalas mosolya megmelengette a szívét. – Köszönöm, hogy utánam küldted Mikey-t – mondta halkabban, és lassan, szeretettel végigsimított Ash borostás arcán.

Miután hagyta elsétálni Lilyt, Ash valóban megkérte Mikey-t, hogy menjen a lány után. Később, amikor Sammel otthagyták a félig leégett házat, felhívta barátját, hogy meggyőződjön Lily épsége felől. Mikey akkor elmondta, hogy Lily rögtön kiszúrta, hogy követi, így kénytelen volt bevallani, hogy Ash küldte utána.

Ashton meg akarta fogni Lily kezét, hogy az arcán tartsa azt, de úgy érezte, azzal túllőne a célon, ezért csupán lehunyt szemmel sóhajtott.

– Remélem, egyszer nekem is megengeded, hogy hazakísérjelek.

Lily szomorkásan mosolygott, miközben hagyta kipukkanni az álombuborékot, melyben az elmúlt fél órában lebegett.

– Egyszer, talán.

Egy szőke, a korához képest magas kissrác szaladt oda hozzájuk, pedig Maggie szemmel láthatóan igyekezett lekötni a fiúkat, hogy ők kettesben lehessenek.

– Bocs, Ash! Nem akartam úgy megrúgni a labdát, csak, csak…

Ashton – bár eddig húzta az időt, hogy kiélvezhesse a Lilytől kapott törődést – felült, és a gyerekre mosolygott.

– Semmi gond, haver. Már semmi bajom, Lily néni meggyógyított. – Hamiskásan mosolyogva a kuncogó lányra sandított, majd a fiú kezét megragadva felállt. – Köszi, Lils! – mondta, és a kisfiú vállát átkarolva, a tanítványai felé sétált.

– Lily jó bőr – vigyorgott a kölyök Ash-re.

– Igen, az, de inkább azt mondd, hogy szép, vagy csinos, oké, pajti? A nők szeretik az udvariasságot – hallotta még Lily Ash válaszát, aztán Maggel az oldalán visszament a lelátóra.

– Ragyogsz – mondta Maggie fülig érő szájjal.

– Jézusom! Lőj le, kérlek! – Lily két kezével eltakarta az arcát.

– Még hogy tetszik… Csajszi, te le se tagadhatod, hogy odavagy érte.

– Pedig, ha bárkinek ezt mondod, simán megteszem, és tudod, milyen meggyőző tudok lenni. Amúgy is, mondtam már, kiverem a fejemből.

– Ja, bár még mindig nem értem, miért tennéd. Ash nem kicsit flörtölt veled, sőt, többnek tűnt az annál. És te is nyakig benne voltál. Le ne merd tagadni – emelte fel megrovóan a mutatóujját –, ott voltam, tudom, mit láttam.

– Oké, te nyertél. De az csak azért volt, mert megsérült, és olyan édesen szemtelen volt…

– Szóval az előbb csak hülyítetted, és most majd megint szemétkedsz vele? – Elhúzta a száját. – Igazán szép tőled.

– Mag, ne légy igazságtalan!

– Igazságtalan? Csak őszinte. Nézd meg azt a srácot! – mutatott Ashtonra, aki vidáman nézett fel rájuk. – Látod az arcát? Reménykedik. Pedig esküszöm, pontosan tudja, hogy esélytelen az ügy, mégis reménykedik. És miért? Mert te végre cuki meg kedves voltál – pont olyan, amilyennek mindig lenned kellene. Amilyen igazából vagy. Miért akarod mindenkivel elhitetni, hogy nincsenek érzéseid? – Nem várta meg Lily kifogásait. – Mikey-nak igaza volt: Ash nélkül besavanyodtál, de most, amikor vele voltál, egyszerűen kivirultál. – Megfogta a lány kezét, mélyen a szemébe nézett, és higgadtabban kérdezte: – Miért nem adsz egy esélyt a kapcsolatotoknak?

Lily haragudott Maggie-re, mert a fejéhez vágta az igazságot. Ash mellett tényleg kinyílt, és úgy érezte, feltétel nélkül megbízhat benne, de úgy gondolta, ez óriási hiba lenne. A végén még úgy járna…

Nem akarta meggyűlölni Ashtont, de bántani se akarta, márpedig Mag tökéletesen rávilágított, mi lesz ennek a vége, ha így folytatja. Esze ágában nem volt felültetni Ash-t, de ismerte saját magát: a végén úgyis visszatáncolna, és a srác pofára esne. Az már mellékes, ő maga hogyan érezné magát az után, hogy beleélte magát valamibe, amit később mégis gyáván ellökött magától.

– Nem is tudom, mit gondoltam – mondta lemondóan. – Igazad van, nem játszhatok az érzéseivel.

– Persze, hogy nem – felelte Mag megenyhülve, és megszorította barátnője kezét. – Csak add önmagad, légy az a jólelkű, vicces lány, akit a pályán is láttam, és minden rendben lesz.

Lily a torkába nőtt gombóccal küzdött, de végül sikerült megszólalnia, és még egy mosolyt is kicsikart magából.

– Biztos igazad van. – Lenézett Ashtonra, aki karba font kézzel, háttal állt nekik, és nagyot sóhajtott. – Viszont most mennem kell. Megígértem anyámnak, hogy segítek neki.

– Mi? Lily, ne csináld ezt! Maradj, légyszi! Oké, tudom, hogy túllőttem a célon, de…

– Nem, teljesen igazad volt, és egy barát amúgy is legyen mindig őszinte – nem úgy, mint én, gondolta. – Tényleg megígértem anyunak, ehhez ennek a beszélgetésnek semmi köze.

Mag ugyan az ellenkezőjét gyanította, de bólintott.

– Ash nagyon csalódott lesz.

– Lehet. – Lily inkább nem nézett a srác irányába, csak összeszedte frissen vásárolt ruháit, majd lehajolt Maghez, és búcsúzóul arcon csókolta. – Kösz mindent, Mag. Holnap, Sophie-éknál – kacsintott, majd lesétált a széksorok között.

Hátranézve Ashton észrevette, hogy Lily elsétál, és utánaszaladt.

– Hova mész, Lils? – kérdezte összevont szemöldökkel, amikor utolérte.

– Haza. Anyám már vár.

– Komolyan? Azt reméltem, maradtok, és edzés után esetleg megiszunk egy kávét.

– Sajnálom, Ash. – Lily már nyúlt volna a fiú keze után, de még időben észbe kapott. – Már így is késésben vagyok. Már így is túl messzire mentem.

– Értem – mondta Ash csalódottan, és végigsimított a borostáján. – De ugye nem azért mész el, amiket a pályán mondtam?

– Dehogy! – vágta rá Lily talán túlságosan is gyorsan. – Miért tenném?

– Talán, mert mostanában ezt csinálod – kezdte Ashton bátortalanul, mert nem akarta még jobban elijeszteni a lányt. – Hagyod, hogy kicsit közelebb merészkedjem hozzád, aztán menekülőre fogod.

Tökéletes meglátás – gondolta Lily keserűen, ám Ash-re értetlenül pislogott.

– Nem menekülök. Anyu tényleg vár. Mag viszont biztosan szívesen beül veled valahova kávézni, mi meg majd Sophie-nál találkozunk.

Ashton kétkedve nézett le rá.

– Tuti? Mármint, legutóbb másfél hétig kerültél…

– Tévedés. Csak rosszul jöttek ki a dolgok. Nagyon elfoglalt voltam, de holnap tutira ott leszek.

– Rendben. Várni fogunk – fogalmazta át a mondat végét Ash, mielőtt Lily végleg visszavonulót fújt volna. Egyetlen szavát se hitte el, de nem haragudott rá. Magában megfogadta, hogy ha beleszakad is, kideríti, Lily miért utasítja el folyton. – Vigyázz magadra, Lils!

– Te is – mosolygott rá Lily, de amint megfordult, összeszorult a torka. Rossz érzéssel töltötte el, hogy belehazudott Ashton szemébe, de még rosszabb volt kiolvasni a tekintetéből, hogy pontosan tudja, hazudott neki. Ezzel a tudattal indult haza, és mire az édesanyjával közös lakásához ért, annyira megundorodott magától, hogy le tudta volna köpni a saját tükörképét. Ehelyett inkább kipakolta a konyhaszekrényeket, hogy sütés közben megnyugodjon.

Ash és Lily 2.

Lily egy Starbucksban ült, és az ablakon át figyelte a napfényben fürdő utcán sétáló embereket. Karamellás lattéját kavargatva azon gondolkozott, hogy miután végeznek az italaikkal, elhívja Maggie-t sétálni. Az elmúlt másfél hétben, ahogy azt Maggie szemrehányóan meg is jegyezte, mást se csinált, csak a négy fal között ült, és hol sütött, hol romantikus filmeket nézett az elkészített édességgel az ölében.

A mosdóból visszafelé tartva Mag aggodalmasan fürkészte barátnőjét. Lily mindent megtett, hogy elhitesse vele, jól van, de akadtak árulkodó jelek, melyekből arra következtetett, hogy valójában semmi sincs rendben körülötte. Úgy látta, a helyzet az elmúlt néhány percben sem változott, bár ezúttal legalább a rádióval együtt dúdolta Jhene Aiko The worstjét.

Mag pontosan tudta, mi bántja Lilyt, de igazából nem értette meg. Lily már karácsonykor elmondta neki a titkát, azóta viszont megváltoztak a körülmények, és ő biztosra vette, hogy szabad a pálya a lány előtt. Azt azonban nem is sejtette, mi is Lily valódi problémája; arról Lily soha, senkivel se beszélt, még gyerekkori barátnőivel, Sophie-val és Angie-vel sem. Maggie csupán azt látta, hogy barátnője a másfél héttel korábbi buli óta magába fordult. Ezért is rángatta el végre otthonról, nem akarta, hogy az egész szünetet egyedül töltse. Azt gondolta, itt az ideje, hogy Lily kibeszélje magából az Ashtonnal kapcsolatos gondolatait. Biztos volt benne, hogy ez segítene a lányon, Lily azonban egy árva szóval sem említette az azon az estén történteket.

Amikor Mag elhelyezkedett az asztalnál, Lily ránézett, és a szőke lány megkönnyebbülve látta, hogy a szemébe visszatért a fény.

– Van kedved sétálni egy kicsit utána? Olyan szép az idő!

Maggie elmosolyodott.

– Persze. Amúgy is rám fér a mozgás. Luke folyton kajával töm – ha így folytatom, olyan leszek, mint egy ementáli sajt: nagy és kerek, a bőröm meg ugyanolyan lyukacsos.

Lily elnevette magát.

– Bolond vagy! Amúgy is, Luke imád, nincs mitől tartanod.

– Igen, tudom. Óriási mázlim van vele – mosolygott. – Viszont engem zavarna, ha tovább híznék. Nekem fontos, hogy jól érezzem magam a bőrömben.

Lily bólintott.

– Totál igazad van. – Lenézett a lattéjára, és körmével a kávégallér szélét piszkálta. – Ha akarod, eljárhatunk futni, vagy ilyesmi.

– Jó lenne, de tudod, mit? Kössünk alkut! Mindketten teszünk magunkért valamit: én edzek, hogy jobban nézzek ki, te meg elmondod végre, mi történt aznap este Ash és közted, hogy megkönnyebbülj. Megegyeztünk? – Előre nyújtotta jobb kezét, és türelmesen várta Lily válaszát.

Lily elgondolkozva nézett Mag szürke szemébe. Kedvelte a lányt, megbízott benne, de a mostani érzéseit nem szívesen adta volna ki. Ugyanakkor az is igaz volt, hogy bizalmas híján egyre csak emésztette magát, és siralmas állapota már másoknak is kezdett szemet szúrni. Beharapta az ajkát, majd kezét Mag meleg tenyerébe csúsztatta.

– Áll az alku – mondta, de mosolyogni nem tudott.

Az elmúlt napok borongós szürkesége után Lilyt boldoggá tette a napsütés és a tizenhét fok, mely lehetővé tette, hogy csupán egy vékony pulóvert vegyen a bőrdzsekije alá. A dzsekit le is vette, a karjára hajtotta, aztán lelkesen mutatott Magnek egy ruhát az egyik kirakatban, majd egy másikat, két üzlettel arrébb.

Maggie örült, hogy valami felkeltette barátnője érdeklődését, ám azzal is tisztában volt, hogy Lily a színlelés nagymestere, olyannyira, hogy időnként még ő maga is elhiszi, amit sugall magáról. Mint például azt, hogy jól megvan ő pasi nélkül is. A legnagyobb hülyeség, amit valaha hallott – szerinte egy tizenkilenc éves lánynak minden gondolata a pasik körül forog. Pontosan tudta, hogy ez a hirtelen támadt érdeklődés a ruhák iránt csak arra szolgál, hogy elterelje a figyelmet az ígéretéről, mely szerint beszél az Ash-hez fűződő érzéseiről. Mag megtorpant, és ezzel Lilyt is megállásra késztette.

– Oké, befejezted?

– Mit? – kérdezte ártatlanul pislogva Lily.

– Tudod te azt nagyon jól! – Mag huncutul mosolygott a barna lányra, miközben a fejét ingatta. – Nem versz át. Tényleg azt hiszed, nem látom, mi művelsz? Hagyd a francba azokat a ruhákat, és ki vele, mi volt Ash-sel!

– De nekem tényleg tetszik. Lehet, hogy meg is veszem.

– Leszarom a ruhát, Ash-ről dumálj, de nagyon gyorsan! – A végére hangosan nevetett, és egy döbbent pillantás után Lily is követte a példáját.

– Jól van, nem kell így kiakadni. Mondom. – Amíg visszapörgette a szülinapi buli estéjének eseményeit, és azon gondolkozott, hol kezdje, lehervadt a mosoly az arcáról. – Ash… nem tudom. – Megvonta a vállát. – Semmi extra, csak megint hülyeségeket vágtunk egymás fejéhez.

– Igen, azt tudom. Mármint, hogy te hülye voltál. Megölelhetted volna, amikor kérte.

– Tudom. Nem tudom… – sóhajtott.

– Most tudod, vagy nem? – vigyorgott Mag, de Lily nem volt vevő a viccelődésre.

– Nem. Csak azt tudom, milyen volt egyszer átölelni, beengedni, aztán meg végignézni, hogy Kelsey-vel enyeleg.

– Még mindig itt tartasz? Könyörgöm, Kelsey már rég nincs a képben. És más se, ha már itt tartunk. Ash sosem csajozik, és ha engem kérdezel, még az is lehet, hogy te vagy az oka.

Lily lesütötte a szemét; bűntudata volt, mert ez a gondolat már neki is számtalanszor megfordult a fejében, de ő folyton elhessegette. Rossz érzés volt tudni, hogy nem kaphatja meg Ash-t, az viszont sokkal ijesztőbb volt a számára, hogy akár vele is lehetne. Könnyebb volt hiábavalóan vágyakozni utána, mint szánt szándékkal ellökni magától a boldogság lehetőségét. Ezt azonban nem akarta elmondani Maggie-nek, mert az olyan kérdéseket vetett volna fel, amelyekre nem akart válaszolni.

– De nem kérdeztelek. És amúgy se lehet annyira hülye, hogy olyan lányhoz vonzódjon, aki folyton bántja.

– Ebben azért van valami – tűnődött Mag. – De ez akkor is furcsa. Szerintem Ash jó pasi, biztosan minden ujjára találna csajt, mégis hanyagolja őket. Egyszer Luke-ot is megkérdeztem erről, de azt mondta, nem tudja, mi jár Ash fejében. Azt mondta, nem szokott ilyesmiről beszélni, pedig régebben mindent megdumáltak.

– Szerintem meg Luke nem akarta az orrodra kötni, amit tud. Tudod, a férfibecsület. Nem tudom elképzelni, hogy fifázás, sörözés meg pornónézés közben nem kerül ilyesmi szóba. Oké, Luke biztosan nem dumálja ki, mit műveltek az ágyban, de arról biztos ő is beszél néha, merre tart épp a kapcsolatotok.

– Ja, ez is igaz. Furi ez az egész.

– Szerintem hagyjuk Ash-re, miért nem csajozik – az ő baja. – Lily remélte, hogy ezzel ejtik is a témát, de nem volt ilyen szerencséje.

– Jó, akkor most elmondod, mitől fordultál be ennyire? Luke szülinapi buliját is kihagytad tegnapelőtt. Miért is?

Lily elhúzta a száját, és a földre ejtette a tekintetét.

– Hogy elkerüljem Ash-t – vallotta be. – De én reggel már felköszöntöttem.

– Tudod, hogy nem ez a lényeg. Luke annak örült volna a legjobban, ha együtt buliztok. És mellesleg Ashton is szar passzban volt. Véletlenül meghallottam, hogy bocsánatot kér Luke-tól, mert szerinte miatta nem jöttél el. Tök szarul érezte magát. Látnod kellett volna a fejét, baromira megsajnáltam. Azt mondta, ő tehet az egészről, mert bunkó volt veled akkor este. Szóval ne etess azzal, hogy csak a szokásos vérszívás ment. És ne vágj ilyen bűnbánó képet! – nevette el magát Lily arckifejezésétől.

– Oké, igazad van, ez most más volt, de Ash nem bántott meg, nem igazán. Csak… azt hiszem, kezd kiismerni, és ez halálra rémít – csúszott ki a száján. – Amúgy is én tehetek róla, hogy kiakadt.

– És mégis mit mondott? – karolt belé Mag, hogy biztosítsa támogatásáról.

– Beszélgettünk. Komolyan, el tudod ezt képzelni?

– Nem nagyon – mondta a szőke lány mosolyogva, és Lily ajka is felfelé kunkorodott.

– Pedig de. Nem kiabáltunk, hanem beszélgettünk. Persze, volt ott sértegetés is, de nyugalom is, meg egy kis nevetés. Az hiányzott belőle a legjobban, amíg távol volt, most is az hiányzik a legjobban – mondta. És ott volt Ash haja az ujjai alatt, meg az a hatalmas keze az ő kezében, miközben a WC felé cipelte – de ezt már csak magában tette hozzá.

– Akkor most miért kerülöd? – Mag hangja lágy volt, megnyugtató és bizalmat keltő. Annyira, hogy Lily megfeledkezett az elővigyázatosságról.

– Mert olyan dolgokat mondott, amikkel a gyengémre tapintott. Mert úgy látom, minél több időt töltünk együtt, ő annál inkább átlát rajtam.

– És akkor mi van? Neked éppen erre van szükséged, hogy megkapd őt. Legalább tud kezelni, és annak ellenére is elvisel, hogy a legtöbbször szemét vagy vele. Amivel mellesleg rég fel kellett volna hagynod, mert nem vagy óvodás. Felnőtt nő vagy, ahhoz mérten mutasd ki, hogy bejön neked.

– Nem akarom megkapni, azt meg végképp nem akarom, hogy kiismerjen. Abból semmi jó nem származna, mert akkor… sebezhető lennék – ismerte be Lily, és idegességében a táskája pántját babrálta.

– És szerinted Ash képes lenne ezzel visszaélni?

Nem, Lily valójában nem feltételezte róla, ahhoz Ash-t túl jó embernek ismerte meg, de nem lehetett benne biztos. A tapasztalata mást sugallt. Mag kérdésére nem válaszolt, ám pillantása elárulta a gondolatait.

– Jaj, te lány! – fogta két keze közé Lily arcát. – Mi történt veled? Fogadok, hogy valaki kurvára összetörte a szíved.

Lily megdermedt, és elhúzta az arcát Mag kezétől.

– Nem számít. Az a lényeg, hogy semmit sem akarok Ashtontól, meg mástól se. De főleg tőle nem.

– Pedig odavagy érte.

– Csak tetszik, de mindegy – hazudta. – Amúgy is, azon vagyok, hogy elfelejtsem.

– Értem. Vagyis nem, de nem baj. Lils, megtennél valamit a kedvemért? Nem próbálnád meg mégis elviselni a jelenlétét? Hiányzik, hogy együtt legyen a banda. Ha kell, legyél vele bunkó, de légy ott.

Lily nagyot sóhajtott. Nem tudta elviselni Mag könyörgő kiskutya tekintetének látványát, és már nem csak az nyomasztotta, hogy Ash-t bántja, hanem az is, hogy a viselkedésével a barátai életét is megmérgezi.

– Rendben, megpróbálom, oké? Aztán majd összekaparhatsz a padlóról – tette hozzá gondolatban.

– Szuper! Na, akkor, hogy kizökkenjünk ebből a szar hangulatból, vegyük meg neked azt a piros ruhát!

– Azt, amelyikre az előbb azt mondtad, hogy szarsz rá?

– Azt hát! – nevetett Maggie. – Jó kis ruha az, majd meglátod. Rohadt jól fog állni neked.

– Tudom. Nem hiába mutogattam – vigyorgott barátnőjére Lily, majd egymásba karolva visszasétáltak az üzlethez, ahol az a gyönyörű, piros ruha állt a kirakatban.

Lilyék papírzacskókkal teleaggatva sétáltak végig a forgalmas Oxford Streeten, és egyenesen az ott található legjobb fehérneműbolt felé tartottak. Maggie úgy döntött, a piros ruhánál – ami valóban istenien állt Lilynek – nem állnak meg. A fejébe vette, hogy Lilynek új, szexi ruhadarabokra van szüksége, amelyek kiemelik a nőiességét. Lily megspórolta magának a fölösleges magyarázatot arról, hogy ő szándékosan öltözik sportosan, és inkább megpróbált jó képet vágni a programhoz. Őt magát is meglepte, hogy tényleg élvezte a vásárolgatást, a ruhapróbákat, a tükörképe látványát, mely egy vidám, csinos, fiatal lány képét mutatta neki.

Jókedvűen nézelődött az utcán, amikor a mellette sétáló Mag izgatottan oldalba bökte.

– Te, az nem…?  – és már integetve kiabált, mielőtt Lily rájött volna, miről beszél. – Ash! Hé, Ash!

A srác az utca másik végén sétált fejhallgatóval a fülén, de Mag integetésére megállt, és felismerve a lányokat, elmosolyodott. Maggel volt Lily is – olyan vidáman, amilyennek már rég látta –, és neki muszáj volt beszélnie vele.

Mag karon ragadta barátnőjét, és elvonszolta az üzlet előtt, amelybe igyekeztek, Lily pedig felháborodva tárta szét a karját.

– Most hova mész? Azt mondtad, még megnézzük azt az üzletet.

– A bugyik megvárnak, Ash viszont most van itt!

– Egészen véletlenül…

Mag csípőre tett kézzel, bosszúsan állt meg Lily előtt.

– Igen, egészen véletlenül. Csak nem gondolod, hogy én hívtam ide? Szerinted hülye vagyok én, hogy magamra haragítsalak? Hónapok óta figyelem, mit művelsz szegény Ash-sel, pedig őt még bírod is. Hát nem, drágám! Ash csak úgy erre jár, mi meg szépen odamegyünk hozzá köszönni. Tudod, mit ígértél… És légy vele kedves, ne küldd el rögtön a búsba – figyelmeztette a szemét forgató lányt.

– Oké – grimaszolt Lily, de a tenyere máris izzadt a nyugtalanságtól.

Amikor összetalálkoztak Ashtonnal az utca közepén, a látványtól Lily testén jóleső bizsergés futott végig: a srác szőkésbarna, hullámos tincseit arany fénybe vonták a ráeső napsugarak, széles vállán megfeszült a vékony, méregzöld vászonkabát, mely alatt az agyonmosott, szürke atléta izmos mellkasára vonzotta a tekintetet. Lily hihetetlenül szexinek találta a szarukeretes szemüveget, melyet most is viselt – szerinte a szemüveg általában rontott az emberek megjelenésén, de legnagyobb bánatára Ashton előnyös vonásait csak még jobban kiemelte. Miközben hosszú, erős ujjaival egy kicsi, műanyag tárgyat babrált, Ash rájuk mosolygott, és a gödröcskés, enyhén borostás arc láttán Lily szíve végképp átmelegedett. Átkozta Maget, amiért iderángatta, de leginkább saját magát, amiért hagyta magát rábeszélni: ekkor vált ugyanis egyértelművé a számára, hogy Ash iránt sosem lehet közömbös. Valahányszor találkoznak, intenzív érzéseket vált ki belőle, és ezek az érzelmek sokkal inkább hasonlítanak a szeretethez, mint bármi máshoz. Egy ilyen mosolyú embert nem is lehet figyelmen kívül hagyni. Hogyan fogja így kiverni a fejéből? – futott át az agyán, és nagyot sóhajtott, amikor belenézett Ashton éppen zöldben játszó szemébe.

– Sziasztok! – üdvözölte őket a srác, és lehajolt Maghez, hogy arcon csókolja. – Szia, Lily. – Nem mozdult a lány irányába, de a hangja sokkal lágyabban csengett, mint korábban.

– Szia – válaszolta Lily zavartan.

– Hova mész? – segítette ki barátnőjét Mag.

– Csak a pályára, edzünk a kölykökkel.

– Jaj, biztos cukik! – lelkesedett Mag.

– Azok. Jó fej srácok, szeretek velük lenni. – Vett egy mély lélegzetet, és egyenesen Lily szemébe nézett. – És ti? Vásárolgattok? Jó sok csomagotok van – vigyorgott.

– Igen, de már a vége felé járunk – vágta rá a szőke lány, és nem vett tudomást Lily helytelenítő pillantásáról.

– Tényleg? Akkor nincs kedvetek eljönni az edzésre? Nem izgalmas, vagy ilyesmi, de néha vicces. Persze nem olyan jó, mint a vásárlás – mosolygott zavarában. Lily közelében rendszerint zavarba jött, mert sosem tudta, mit várhat tőle. Legtöbbször azt érezte, hogy nem tud olyat tenni vagy mondani, ami elég jó lenne a lánynak.

– Szívesen elmegyünk, igaz, Lily? Gondolj bele, az a sok cuki gyerek…

Ashton tudta, hogy Lily nem lelkesedik a gyerekekért, de nem világosította fel Maggie-t, elvégre ő is azt szerette volna, hogy Lily ott legyen. Remélte, hogy Maggie meggyőzi, mert ő maga nem akarta olyasmibe kényszeríteni a lányt, amihez semmi kedve. Úgy gondolta, jobb, ha megadja Lilynek a választás – a menekülés – esélyét.

– Lily? – nézett a lány csokoládészín szemébe, és csak remélte, hogy nem kérlelő a tekintete. – Te mit gondolsz? Nem muszáj jönnöd, ha nem akarsz.

De te szeretnéd – gondolta Lily, amikor meglátta Ash kérlelő pillantását. Úgy okoskodott, hogy ez nem rejt komoly veszélyeket, hiszen Ash végig a pályán lesz, így nem kell a közelében lennie, de figyelheti, ami neki elég is. – Végül is…

– Szuper! Szexi tangát majd máskor veszünk neked! – mondta fennhangon, huncutul vigyorogva Mag.

– Szexi tangát? – Ash nagyot nyelt, de nyugalmat erőltetett magára.

Lily elvörösödve nézett Ash csillogó szemébe, és igyekezett figyelmen kívül hagyni a srác pajkos mosolyát. Végül Ash volt az, aki előbb elfordult, és bár még mosolygott, Lily egy furcsa villanást látott a szemében, amitől neki görcsbe rándult a gyomra, de félresöpörte a rossz érzést, és a Magnek tett ígéretéhez híven megpróbálta jól érezni magát.