Kiss me... it's paradise/Iwchtlfomd-14

– Nincs köztünk semmi. – Ann a befőttek eltételéhez használt edényeket mosta el, míg Mike törölgetett. Ann úgy tett, mintha nem lenne jelentősége a közlésének, valójában azonban hiányzott neki, hogy ezt is, mint élete minden fontos lépését, megbeszélje Mike-kal. A bátyjának korábban igaza volt: ők egy család, egyikük szerelmi élete se választhatja őket szét.

Mike kíváncsian fordult a lányhoz. – Harryvel?

– Igen.

Mike nem értette. – És ezt most miért mondod? Az sem változtat semmin, ha együtt vagytok. Mondtam, a te életed…

Ann nem tudta, hogyan fejezze ki magát. – Tudom. Csak szerettem volna, hogy tudd. Sok időt töltök vele, de nincs köztünk semmi.

– Kérdés, hogy meddig. Meg az, hogy ez vajon jó-e neked. És Harrynek? Szerinted ő se akarna többet?

Ann beharapta az ajkát. – Nem tudom. Talán. Lehet, hogy nem is lenne baj, de már annyi mindent mondtatok…

– Te magad mondtad, hogy sokat vagytok együtt, ki kell tudnod ismerni őt. Akár bele is eshetsz.

– Nem tudom. – Ann mély lélegzetet vett. – Mindegy, csak barátok vagyunk, és ez jó így.

Mike kihallotta a kételyt unokahúga hangjából, de ha ez nincs, akkor se hitte volna el a barátságukról szóló mesét. Látta Harryt, tudta, hogy a fiú nem egyszerű barátként néz Annie-re, és abban is biztos volt, hogy Harrynek sikerült megpuhítania Annt.

Akárhogy is, Annie-nek előbb-utóbb túl kell esnie az első szerelmen, és az ezen a nyáron fog bekövetkezni. Ha nem Harryvel, hát akad bőven jelentkező a társaságban, ezt jól látta. Akár Zayn is meggondolhatja magát, vagy Niall érezheti úgy, hogy neki is jól jönne egy barátnő. Annie kelendő, nem azért, mert különleges – nem, azzal valószínűleg csak ő van tisztában –, hanem azért, mert csinos, szórakoztató lány, aki nem akar lépten-nyomon keresztbetenni valakinek. Ennyi éppen elég, hogy többen is felfigyeljenek rá. Annie nem kerülheti el a sorsát.

Mike az utolsó gondolattól elmosolyodott, és ez Annie figyelmét se kerülte el. – Min mosolyogsz?

– Semmin, csak eszembe jutott valami.

Ann kérdőn nézett a fiúra, de nem volt esélye tovább faggatni, mert Vicky szó szerint berobbant a konyhaajtón, és egyenesen Mike-ra vetette magát.

Ann csak mosolyogni tudott a heves csók láttán, majd zavarában elfordult – ez nem tartozott rá.

Nem sokkal később megérkezett Aron is, és közösen leültek kártyázni. Annie nagyon jól érezte magát együtt Evie-vel, Aronnal, Mike-kal és Vickyvel. Tetszett neki a családias hangulat, éppen ezért várta mindig annyira a keresztszüleivel töltendő nyaralásokat, és örült, hogy Vicky se lógott ki közülük. Kissé sajnálta is, hogy kevés időt töltenek együtt, de ahogy azt korábban már a lánynak is említette, őt szinte csak Mike-kal együtt lehet látni.

Annie már indult volna, hogy kiválassza a megfelelő ruhát az estére, amikor kopogtattak a bejárati ajtón. Jókedvűen, dudorászva nyitott ajtót, és amikor megpillantotta Niallt, széles mosoly ült ki az arcára.

Niall mindkét kezét zsebre vágva mosolygott Annre, miközben előre-hátra hintázott a sarkán. Idegesnek látszott, de Ann úgy döntött, nem kérdez rá.

– Gyere be, Niall! Mike-hoz jöttél, ugye? Várj, szólok neki! Mike!

Niall megfogta a kezét és maga felé perdítette a lányt, de már mindegy volt. – Nem, Hugi, én igazából hozzád jöttem – hadarta.

– Szia, Niall! – köszöntötte Mike is, aki Annie mögött állt meg, és kezét a lány vállaira téve nézett rá. – Gyere be, haver!

– Nem, tényleg. Csak Hugitól akartam megkérdezni, hogy, izé… – Niall most már végképp feszengett. Igazán nem volt szüksége közönségre, de Mike nem vette észre magát. Megköszörülte a torkát, a köhögő roham is elkapta, de összeszedte magát, és újra belevágott. – Hugi, van kedved eljönni velem valahova este? Megihatnánk valamit, dumálgathatnánk, ilyesmi.

Mike érezte, hogy Ann izmai megfeszülnek az ujjai alatt, de most nem segíthetett neki, nem is akart. – Azt hiszem, akkor itt rám nincs is szükség. – Ann segélykérő pillantásáról tudomást se véve visszasétált a nappaliban várakozó családjához, és arcán letörölhetetlen vigyorral vette kezébe újra a paklit. Ő tudta, már kezdődik is, csak idő kérdése, hogy Zayn is befusson.

Annie a zavara ellenére elővette legkedvesebb mosolyát. – Ez tényleg… jól hangzik, de ma estére már van programom. – Nem tudta azt mondani, hogy sajnálja, mert nem így volt, és azt se akarta mondani, hogy talán kereshetnének egy másik napot, így csupán csendben várt Niall válaszára.

Niall nagyot nyelt és sűrűn pislogva gondolkozott, végül mégse tudott mit kitalálni. – Nem gond. Akkor, izé, talán majd máskor.

– Igen, az jó lenne. – Ann mosolygott, de szíve szerint inkább felszaladt volna a szobájába, és le se jött volna, míg a fiú a házban volt.

A kínos csendet Mike hangja törte meg. – Hé, Niall! Haver, gyere már be, mit álltok ott kint?

A mondat végére megjelent Evie is. – Szia, Niall! Gyere be, fiam, ülj le egy kicsit! Éppen kártyázunk. Van kedved csatlakozni?

– Nem is tudom…

– Gyere már, ne kéresd magad! – kiabált ki neki Mike.

– Akkor jó, egy kicsit maradhatok.

Ann mosolyogva bólintott, ám valójában a pokolba kívánt mindenkit. Hát nem látják, hogy ezzel csak az ő életét nehezítik meg? Nem, ebben ő nem vesz részt, szépen kivonja magát a társaságból. – Evie néni, akkor én megyek készülődni.

– Rendben, csibém. – Közelebb hajolt a lányhoz, hogy csak ő hallhassa a szavait. – Aztán csinos legyél!

Ann cinkosan kacsintott a nénikéjére, tudta, hogy benne bízhat. – Igyekszem. – A Niall okozta gyomoridege szertefoszlott, és a helyére beköltözött az ismerős bizsergés, mely az örömteli várakozással járt együtt. Alig várta, hogy kint legyen a házból, és újra lássa Harryt.

A szobájába érve Ann becsukta az ajtót és nekitámaszkodva gondolkozni kezdett. Már tudta, melyik ruháját veszi fel: Evie néni vett neki egy mélykék, térdig érő ruhát, melyet egy selyemszalaggal lehetett megkötni közvetlenül a melle alatt. Úgy gondolta, az tökéletes választás randevúra. Mert végül is mi más lenne az esti találkozója Harryvel, ha nem randevú? Annt magát is meglepte, hogy a felismerés egyre kevésbé zavarta. Sőt.

Valójában Niall nyilvánvaló szándéka is legyezgette a hiúságát, és néhány nappal korábban még boldogan ment volna el vele, azóta azonban történt egy s más. Például Harry. Azon kívül, hogy vele szeretett volna lenni, Ann még mindig nem tudta, mit akar a fiútól, de azon volt, hogy kiderítse. Talán ez az este minden kérdésére választ, minden problémájára megoldást jelent.

Tip-top masnit kötött ruhája elejére, majd belebújt a fekete szatén balerinacipőjébe – elvégre a partra megy, minek oda magas sarkú? A haját kiengedte, hogy érvényesülhessenek a lágy hullámok. Egy kevés szempillaspirál és ajakfény, leheletnyi parfüm a füle mögé és a csuklójára, és máris indulásra kész.

Elégedetten nézett a tükörbe; kissé meg is lepte a rámosolyogó, csillogó szemű nő.

Valóban igazi nő nézett vissza rá – a boldogságtól kiszélesedett a mosolya. Magához vette kistáskáját, leoltotta a villanyt és elindult a lépcső felé.

Az ajtó előtt Vicky és Mike lepte meg.

– Ejha, Annie, eszméletlenül jól nézel ki! – lelkendezett Vicky.

Mike csupán felhúzott szemöldökkel nézte, de a szeme büszkeségtől ragyogott. – Szóval esti program valami titkos idegennel, hm?

Ann elmosolyodott, majd megvonta a vállát. – Valószínűleg nem maradok sokáig, de azért ne nézz be a szobámba félóránként! – Küldött még egy féloldalas mosolyt Mike felé, megpuszilta Vickyt, és kilépett az ajtón. Nem hallhatta, amit Mike Vicky fülébe súgott. – Szegény Niall, nem is sejti, hogy esélye sincs…

Ahogy Ann a móló felé közeledett, egyre izgatottabb lett. Nem tudta, mit vár az estétől, magától Harrytől. Talán jobb is, ha nincsenek elvárásai, csupán arra kell koncentrálnia, hogy jól érezze magát, a többit majd meglátja.

Harryt a móló elején pillantotta meg; vajszínű vászonnadrágban, fehér, rövid ujjú ingben, napszemüvegben, karba font kézzel támaszkodott a korlátnak. Hihetetlenül vonzó volt, magabiztos férfi látszatát keltette, pedig még annyira fiatal volt. A heves szívdobogás mellett Ann egy kis keserűséget is érzett; a fiú kiállása nagy tapasztalatról árulkodott, arról, hogy Ann a sokadik lány Harry életében. Harry lesz az első nagy hibád… – visszhangzott a fejében. Tekintete a földet pásztázta, majd megállapodott a sármosan mosolygó fiún, aki ellökte magát a korláttól, és elindult felé. Ann gyomrában ezernyi pillangó kelt szárnyra. Hiba – csak akkor, ha hagyja.

Harry csillogó szemmel, elbűvölő mosollyal köszöntötte a lányt. – Szia! – Tétován Annie felé hajolt. – Szabad? – Amikor a lány megilletődött mosollyal bólintott, lehajolt hozzá, és gyengéden megcsókolta a hamvas arcot. Jellegzetes, gödröcskés mosolyával nézett a lányra, majd komolyan mondta: – Nagyon-nagyon csinos vagy! – Pillantása végigfutott a lány alakján, mély levegőt vett, majd újra előkerült a bűverejű mosoly, és a karját nyújtotta Ann-nek. – Akkor mehetünk, Annie?

Ann még az iménti bók hatása alatt állt; arra se volt ideje, hogy megköszönje azt, Harry máris egy udvarias gesztussal vette le a lábáról. – Köszönöm! – Mosolyogva elfogadta a felajánlott kart, és elindult Harry mellett. – És hova is megyünk?

– Az meglepetés. – kacsintott Harry, de Ann-nek úgy tűnt, a fiú kissé ideges lett.

– De a szememet nem kötöd be, ugye?

Harry halkan nevetett. – Nem, arra nincs szükség. Annyira sajnos nem nagy meglepetés. Azt hiszem, inkább csak nekem különleges a hely.

Ann elgondolkozva bólintott, majd kuncogva hozzátette. – Remélem, tényleg nem vagy baltás gyilkos!

– Nem. Komolyan beszéltem, amikor azt mondtam, nem vagyok gyilkos. Én csak egy piti liliomtipró vagyok… – Viccnek szánta, de egyikük sem nevetett.

A kikötőben több tucat hajó várta, hogy kifusson – többségük csak hajnalban áll újra munkába, hogy hallal lássa el a környéken lakókat, de akadt ott kisebb sétahajó, elvétve egy-egy jacht, és néhány, az öbölbe visszatérő vitorlás.

Harry egy ott horgonyzó, egyárbocos, fehér vitorlás előtt állt meg Annie-vel. Előrement, hogy előkészítse a hajót, majd a fedélzetről kérte Annt, hogy csatlakozzon hozzá. Megfogta a kezét, és felsegítette a vitorlásra.

– Ugye nem vagy tengeribeteg? – kérdezte Harry.

– Nem. – Ann kíváncsian nézett körül a hajón. Nem volt túl nagy, de még legalább két ember kényelmesen elfért volna rajta. Egy kabin is helyet kapott a közepén – Ann szívesen megnézte volna, milyen belülről, rend van-e odalent is, ahogy a fedélzeten, tele van-e a fiú személyes holmijával. Még semmit sem tudott Harry szokásairól, így ez a kis vitorlás igazán kíváncsivá tette, itt talán többet megtud a fiúról.

– Ülj csak le oda! – mutatott Harry egy pokróccal leterített részre a cockpitben. – Szerencsénk van, jó szelet fogtunk ki.

– És tényleg tudod ezt irányítani? – Ann tett egy kört a karjával, a vitorlásra utalva. – Ha mondjuk, vihar törne ki, tudnád, mit kell tenni? – Harry ijedt arckifejezésétől görcsbe rándult a gyomra, és a gondolatai kiülhettek az arcára, mert Harry szívből jövően felkacagott.

– Csak vicceltem! Persze, hogy tudom, mit kell tenni, de ma nem kell vihartól tartanunk. Szép, csendes időnk van. – Felnézett a széltől dagadó vitorlára és meghúzott egy kötelet, majd egy másikat, melynek nyomán a hajó gyorsabban haladt.

Már az öböl közepén jártak, több vitorlás haladt velük együtt az öbölkijárata felé. Harry átszellemülten nézett valamit a távolban, körbekémlelt, majd boldogan mosolygott Annre.

Ann még sosem látta ilyennek Harryt, mintha teljesen kicserélték volna. Magabiztosnak, felszabadultnak tűnt, őszintébbnek, mint eddig bármikor, már-már csupasznak, ami a lelkét illeti. Ann úgy érezte, most bármit kérdezhetne tőle, egyenesen válaszolna, de nem merte feltenni az őt leginkább érdeklő kérdést. Tekintete bejárta a vitorlást, majd megállapodott a tőle néhány lépésre álló, a hajót kormányzó fiún. Egyértelműen ez volt Harry közege, itt érezte otthon magát, itt mindent ő uralt, itt szabad volt. Elgondolkozott, majd összevonta a szemöldökét. – Hogy értetted délelőtt, hogy ezt csak velem csinálod?

Harry szótlanul meredt rá, majd megvonta a vállát. – Ez a hajó sokat jelent nekem. Nem sok embert hozok magammal, főleg ilyenkor.

Ann bólintott. Érezte, hogy több van a közlés mögött, mint amit Harry sejtetett. – Akkor köszönöm, hogy meghívtál.

Harry komolyan nézett rá. – Köszönöm, hogy eljöttél.

Nem messze az öböltől, a nyílt tengeren, Harry leeresztette a fővitorlát, hogy ne sodródjanak távolabb, majd leült Ann mellé.

– Nem vagy éhes?

– Egy picit.

– Rendben, akkor várj pár percet, légyszi. El ne mozdulj!

Ann elnevette magát és körbetekintett. – Hirtelen azt sem tudom, merre induljak.

Harry kuncogva tűnt el a kabinban, de hamarosan vissza is tért egy tálcával, rajta egy lefedett tállal, egy szál, pohárba állított holdvirággal és két mécsessel. A tálcát letette Ann mellé, majd körbejárta a hajót, és mécseseket gyújtott. – Hamarosan besötétedik. – kommentálta.

– Azt hittem, valamilyen világítás egy ilyen hajón is van.

– Van – mosolygott Harry –, de ez hangulatosabb.

Ann halvány mosollyal nyugtázta a hallottakat.

Miután végzett a mécsesek meggyújtásával, Harry leült Ann mellé, és levette a fóliát az edényről. Nagy adag spagetti illatozott bene; Harry felvette az egyik villát, a másikat pedig a lánynak nyújtotta. – Bocs, de otthon felejtettem a tányérokat. – Valóban zavarban volt, Annt megmosolyogtatta az arckifejezése. – Remélem, azért így is ízleni fog.

– Biztosan. Anyukád főzte? – Feltekert egy adag tésztát a villájára.

Harry lesütötte a szemét és mosolygott. – Nem. Ő csak mondta, mit kell csinálnom.

Ann szeme kikerekedett, de igyekezett rendezni a vonásait. Harry azzal töltötte a délutánját, hogy neki főzött? Nagy gyakorlata lehet az ilyesmiben, abban, hogyan bűvöljön el egy lányt. Hiába az óvatosság, a romantikára vágyó énjét levette a lábáról Harry mutatványa. – Gyakran főzöl anyukáddal?

Harry lenyelte a falatot. – Nem. Igazából először főztem.

Annt melegség öntötte el, boldog volt, bár nem értette, miért tulajdonít ennek ekkora jelentőséget. – Finom lett. Gyakrabban kellene ilyesmivel foglalkoznod.

A fiú szélesen mosolygott. – Köszi. Talán, a koleszban jól jönne.

– Azt elhiszem. Együtt egy csomó fiúval…

– Pontosan! Az ember vagy zacskós levest eszik, vagy az összes pénzét étteremben költi el. És te tudsz főzni? Gondolom, a foci, meg ilyesmi mellett…

– Tudok. – vágott a szavába Ann. – Tudod, az éremnek két oldala van. Én sem csak ilyen, vagy csak olyan vagyok.

– Tudom. – Akaratlanul is végigmérte Annie-t, lassan, hogy semmit se hagyjon ki. – Már rájöttem.

Ann egy hosszú percre elmerült Harry arcának tanulmányozásában, majd a tengerre szegezte tekintetét.

Amikor végeztek, Harry elfújta a tálcán álló két mécsest, és levitte a maradékot.

Ann felállt és néhány métert arrébb sétált. Arcát a szél felé fordította, hagyta, hogy a hajával játsszon. Míg a lemenő félben lévő napot figyelte, megpróbált rendet tenni az érzései és gondolatai között. Nehéz volt parancsolnia az örömében ujjongó, szerelemre éhes énjének, ugyanakkor megfelelni higgadt, elővigyázatos, kissé cinikus lényének. Hiába töltött sok időt Harryvel, semmi sem változott, csupán még bonyolultabb lett minden. A szíve, a vágyai továbbra is a fiú felé hajtották, ám a belső hangja óva intette egy vele való kapcsolattól. Előbb-utóbb választania kell, és ez élete eddig legnehezebb döntésének ígérkezett.

– Szép, igaz? – Amikor Ann Harry felé fordult, a fiú átható pillantása rajta függött, majd a víz felé mutatott az ujjai között forgatott holdvirággal. Az izzó narancs végigfolyt a hullámzó vízfelszínen. – Ha megfordulsz, ellátsz egészen a kikötőig. Nézd, milyen gyönyörű innen! Olyan békés. Itt kint pedig… rajtad kívül nincs itt senki. Csak te vagy és a víz, meg a szél és a nap. Aztán beáll a sötétség, és meg kell bíznod az óceánban. Érezned kell, hogy nem az ellenséged. És bíznod kell magadban is, a képességeidben. Végül a parti fényekben, hogy hazavezetnek és biztonságot nyújtanak.

Ann követte Harry mozdulatait, elvarázsolta, amit látott, de egy idő után csupán a fiúra figyelt, a hangjára és arra, amit mondott. A narancsos fény megvilágította az arcélét, áttetszővé, ragyogóbbá tette zöld íriszét. Persze, ebben a lelkesedése is szerepet játszott, mellyel az érzéseiről beszélt.

A kabinból lágy gitárakkordok szűrődtek ki; elringatták Annt, lecsendesítették a lelkében dúló vihart.

Harry lenézett a lányra, majd a virágra. – Ezt igazából neked hoztam. Nem bánod? – Az illatos virágot Ann arcához emelte, majd, amikor ő nemet intett a fejével, a vöröses hullámok közé tűzte azt. Néhányszor végigsimított a selymes fürtökön, ujjai finoman érintették Ann arcát is.

Ann ingatag lelki békéje újra felborult, a szíve majd’ kiugrott a helyéről.

Harry beharapta az ajkát és nagyot nyelt. Nem tudott eltávolodni a lánytól, valójában nem is akart. Megfogadta, hogy nem rohanja le Annie-t, de most ez tűnt a világ legnehezebb feladatának. Ott állt előtte a hűvös ellenére is kipirult arccal, csillogó tekintettel, kissé talán rémülten, mégis várakozással telve – nem volt biztos magukban, de meg kellett próbálnia. Ujjai a tiszta, puha bőrre simultak, Ann arca szinte elveszett az ő nagy tenyerében. Lassan hajolt az elkerekedett szemű lány felé, az arcán érezte szapora lélegzetét – alig várta, hogy megérinthesse a hívogató ajkakat.

Annie lehajtotta a fejét.

Harry sóhajtott, majd homlokát a lány homlokának döntötte.

– Ne haragudj! – suttogta Ann, és ő nem is haragudott, csupán csalódottnak érezte magát. Nem értette a helyzetet. Félreértette a jeleket?

– Semmi baj. Sajnálom, nem kellett volna…

Ann a fejét ingatta, egy lépést hátrált, és megfordult, hogy arca a szél felé nézzen. Kezeivel a felsőkarját dörzsölgette, fázott. A kabinban szóló zene ismét befurakodott a tudatába. – Tetszik ez a zene. Mi ez?

– Ben… Howard. – Harry megköszörülte a torkát. – Engem kikapcsol.

Ann bólintott. – Igen, engem is.

– Kérsz egy pulóvert? Lehűlt a levegő.

– Le, de nem gond. Nem vészes.

Harry tétovázott. Nem tudta, mit tegyen vagy mondjon. Keze finoman Ann vállára simult. – Én szívesen, úgy értem…

Ann ránézett és halványan elmosolyodott. – Az jó lenne.

Harry hátulról átkarolta a lányt, állát megtámasztotta a feje búbján. A közelsége megnyugtatta. Nem értette a lányt, de ezzel most nem akart foglalkozni. Jó volt őt ölelni, érezni a samponja illatát, a hajába tűzött virágét, lágyan ringatózni a vízen, a lemenő nap utolsó sugarai által vetett szikrák fényében fürdeni. Így is jó volt… egyelőre.