Kiss me... it's paradise/Iwchtlfomd - 13.

Ann a csokis turmixát kortyolgatta, és az étlapot babrálta. Harry vele szemben ült, de nem beszélgettek – egy ideje egyetlen szót se váltottak. Igazság szerint Ann rá se tudott nézni a fiúra, mert zavarban volt attól, ahogy az bámulta őt, pedig nem ilyennek képzelte közös reggelijüket. Ő beszélgetni akart, meg akarta nevettetni Harryt, meg akarta mutatni neki, hogy szeret vele lenni, de Harry furcsán viselkedett. Amióta betették ide a lábukat, le sem vette róla a szemét, még evés közben is úgy bámulta, mintha attól tartana, ha egy pillanatra is szem elől téveszti, lemarad valamiről.

Ann felemelte a tekintetét, és egyenesen Harry átható pillantásával találta szemben magát. Ezúttal megpróbált kitartani és állni a fiú pillantását.

Harry végre pislogott, de nem mosolygott. – Nem értelek. Azt hittem, ha elég sokáig figyellek, rájövök valamire, de tévedtem.

Ann homlokráncolva válaszolt. – Mire akarsz rájönni? Talán, ha meg kérdezel, válaszolok.

Harry elmosolyodott. – Nem hiszem. Ahhoz te túl sok titkot őrzöl, és túlságosan tartasz tőlem.

– Én nem tartok tőled!

– Dehogynem. Csak azt nem tudom, miért, de egyszer úgyis rájövök. – Harry hamiskásan mosolygott, szeme derűsen csillogott – visszatért a jókedve, és ez Annt is jó érzéssel töltötte el.

Mielőtt Ann mondhatott volna bármit is, nyílt a Hayden’s ajtaja, és ő odakapta a fejét. Judy sétált be, nyomában Liammel és Niallel. A lány elmosolyodott, amikor megpillantotta Annéket, és egyenesen feléjük indult el.

Harry és Ann arckifejezése átrendeződött, nyoma sem maradt a csillogó tekinteteknek, a sejtelmes mosolyoknak, az évődő hangnemnek. Mintha csak véletlenül találkoztak volna.

– Sziasztok! – köszöntötte őket a göndör lány, majd sorban a két fiú is. – Hogy-hogy itt vagytok? Azt hittem, ti nem… – Liam oldalba bökte, és ezzel beléfojtotta a szót.

Harry tágra nyílt szemmel, sűrűn pislogva, arcán angyali mosollyal kérdezett vissza. – Mi mit nem? Ha arra célzol, hogy esetleg nem kedvelem Annie-t, akkor be kell vallanom, korábban csak azért nem beszéltem vele, hogy meglegyen Emma akarata. Meg azért, mert Annie se volt kíváncsi rám. – nézett a lányra kihívóan, mégis mosolyogva.

Ann fintorgott. – Szintén Emma miatt. Ha láttad volna, milyen szemeket meresztett rám első este, amikor hoztál nekem pillecukrot!

Most Harryn volt a sor, hogy grimaszoljon; bosszúsnak tűnt.

– De amúgy épp csak összefutottunk – mielőtt még kombinálni kezdene bárki is. – mosolygott Ann bűbájosan az újonnan érkezettekre, de a kissé gúnyos stílus senki figyelmét se kerülte el. – Nem ültök le?

– Persze, miért ne? – Az érzékelhető feszültség szertefoszlott.

Niall furcsán viselkedett, már előtte volt egy halom étel, és evett is, de kivételesen nem csupán az evésre koncentrált. Szemét rendszeresen Annen felejtette, ha a lány beszélt, szinte a rágást is abbahagyta, és furcsán méregette Harryt is.

– És mit csináltok ma? – kérdezte Ann Liamet.

– Még nem döntöttük el. – A fiú vicces grimaszt vágott, ahogy ajkát csücsörítette. – Miért, ti mit csináltok?

Ann Harryre nézett, majd visszafordult Liamhez. – Mi ketten? – mutatott Harryre – Tudtommal semmit. Én nemsokára hazamegyek, és megkérdezem Evie nénit, hogy segítsek-e neki. Kevés időt töltünk együtt.

– Valld be, hogy máris meguntál minket! – vigyorgott Liam.

– Nem, tényleg nem. Veletek ráadásul alig találkozom mostanában, így nem lehet megunni embereket.

– Itt a gond! Alig találkozunk. Mindig csak Lanával meg Louis-val lógsz. Még Zaynt is hanyagolod, pedig az a halvány folt is mutatja… Na! – Ann egy összegyűrt szalvétával dobta meg Liamet, hogy hallgasson el.

– Zayn csak örüljön neki, hogy távol maradok tőle! A végén még megint megsérülne.

– Ja, az milyen volt! Kár, hogy nem láttátok, mit műveltek egymással! – szólalt meg Niall is, és Annt magasztalva folytatta – Hugi nagyon jól focizik! – tekintete csodálatot tükrözött, olyannyira, hogy Ann elpirult.

Harry tudta, hogy mondania kellene valamit, de nem akarta elárulni a lány iránti érzéseit, ahogy azt se, valójában mennyi időt töltenek együtt Annie-vel.

– Na, jó, azt hiszem, én elmegyek a mosdóba. – mondta Ann.

– Várj, veled megyek én is! – pattant fel Judy is, majd elindultak a női mosdó felé.

Niall Ann minden lépését követte, mint akit megbabonáztak. A lány szűk farmerja és felsője tökéletesen kiadta az alakját, és emellett Niall végképp nem mehetett el szó nélkül. – Ann nagyon dögös. Mostanában másképp öltözködik, nem?

Harry is Annie-t nézte, bár ő sokkal diszkrétebb volt Niallnél. A fiú kijelentésére elkapta a tekintetét a lányról, és Niallre meredt. Szíve szerint megmondta volna neki, hogy valószínűleg neki nagy része van Annie stílusváltásában, de ebben nem lehetett biztos, és amúgy sem akart felfordulást. – Én nem vettem észre. Annyira azért nem figyelgettem. – hazudta inkább.

– Látod, ezen nem lepődöm meg. Hugi nem hozzád való, igaz?

Harry torkába gombóc nőtt, hirtelen túl kicsinek érezte a helyiséget, nem kapott levegőt. Hát persze, megint itt tartanak! Ő nem lehet elég jó egy normális lánynak. Bántotta a véleményük, végül mégis győzött a kishitűsége, ami csak ebben az egy témában ütötte fel a fejét. Úgy gondolta, Niallnek igaza van, ezért bólogat Liam is vigyorogva, azt viszont csak ő tudhatta, hogy éppen ezért akar Annie-vel lenni, éppen a mássága teszi őt annyira vonzóvá. Persze mindenki a felszínes ficsúrt látja benne, mert nem tudják, hogy az utóbbi időben mennyire megváltozott. Nem Annie miatt, ez a folyamat már jóval a lány érkezése előtt végbement. Nem hibáztathatja őket, de bántotta, hogy még a jólelkű Liam is így vélekedik róla. Ami azonban a leginkább zavarta, hogy rá kellett jönnie, nem csak ő fedezte fel, mekkora kincs Annie. Mi lesz, ha Annie-nek más udvarlói is akadnak, és ő nem tud velük versenyezni? Annie valamiért tart tőle; mi lesz, ha talál valakit, aki mellett nem érzi ezt a bizonytalanságot? Nem veszítheti el a lányt máris, amikor még meg sem kapta!

Harry idegesen babrálta a telefonját, amikor Annék visszaértek a mosdóból. Ann-nek azonnal feltűnt a fiú hangulatváltozása, de nem mert rákérdezni ennek okára.

Végig, amíg egy asztalnál ültek, megmaradt Harry feszengése; Ann időnként elkapta a tekintetét és kérdőn nézett rá, de a fiú, mintha észre se vette volna, másfelé nézett, vagy hirtelen vidámnak mutatta magát. Pedig az idegessége Liamnek is szemet szúrt, elvégre kiskoruk óta barátok voltak.

Tizenegy óra tájban Ann végre rászánta magát, hogy hazamenjen. Összeszedte a holmiját és felállt, hogy induljon. Elköszönt mindenkitől, és most először puszit is adott búcsúzóul: Niall arca égővörösre váltott, mely tényt Ann homlokráncolva konstatálta, Liam meg is ölelte, de e mögött pusztán baráti kedvesség volt; Judyval pedig az egész természetesnek hatott. Harryhez érve bajban volt, őt sem hagyhatta ki, ha már mindenkit végigpuszilt, de a gondolatra, hogy ilyen közelségbe kerülhet a fiúval, remegni kezdett a térde. Végül mégis elszánta magát: Harry felállt és lehajolt hozzá, tenyere a derekára csúszott, arcszesze elnyomta a kávézóban terjengő ételszagot, lassan megszűnt a külvilág. Csupán egyetlen lágy csók az arcára, ölelés, szó nélkül, ám Ann-nek ennél sokkal többet jelentett, és ennél sokkal többre vágyott. Ő vágyott arra az ölelésre, arra, hogy Harry a fülébe suttogja mély, bizsergető hangján a búcsúszavakat. Arra vágyott, hogy Harry újra éreztesse vele, hogy különleges a számára, de a fiú nem tett semmit. Talán végképp elvette a kedvét az eddigi ellenállásával?

Egy pillanatra úgy tűnt, Harry mondani akar neki valamit, aztán mégis szó nélkül ült vissza az asztalhoz, és Judy kérdésére válaszolt.

Ann hátat fordított, és csalódottan sétált a kijárat felé; ez a reggeli egyáltalán nem úgy sült el, ahogy szerette volna. De miket is gondol? Azt sem tudja, mit akar! Harryt, ez világos, ahogy az is, hogy ennek ellenére továbbra is attól tart, hogy ha össze is jönne vele, a fiú rövidesen már más lány után szaladna. Mihez kezdene akkor? Harry nem való hozzá, nem…

– Annie, várj! – Harry lépett oda hozzá, mielőtt még becsukhatta volna maga mögött az ajtót. A fiú ideges volt, mintha valami sürgette volna. Tekintete hol megállapodott a lányon, hol a földre vándorolt. – Annie… – suttogta.

Ann összevont szemöldökkel kutatta a fiú arcát. – Mi a baj, Harry?

– Nincs baj, csak… – Nagyon lassan beszélt, még a szokásosnál is vontatottabban. Ann-nek az az érzése támadt, hogy Harry nem találja a szavakat. – Csak meg akartam kérdezni, illetve szeretném, hogy este… ő… eljönnél velem valahova? – Ann szívéről nagy kő esett le, arcvonásai ellazultak. – Van kedved megnézni velem még valamit?

Ann halványan elmosolyodott. – Csak nem a naplementét?

Harry is mosolygott, de továbbra is feszült volt. – Azt is.

Ann felszabadultan, ragyogó tekintettel nézett fel Harryre. Nem vette észre, hogy míg a fiúhoz beszélt, keze kinyúlt Harryért, és végigsimított a karján. – Szívesen. Pláne, ha ez egy újabb közös titok lesz. – incselkedett Harryvel.

A fiú zavartan mosolygott, majd nagyot nyelt. – Abban biztos lehetsz. Ha ez kiderülne, vérszomjas viperák vennének minket üldözőbe. – Ann megemelte egyik szemöldökét. – Tudom, hogy hülyén hangzik, de nem viccelek. Vannak, akik nagyon nem néznék jó szemmel.

– Ez is olyasmi, amit csak velem…? – mosolygott kissé gúnyosan a lány, de nem akarta bántani Harryt.

– Pontosan! – vágott a szavába Harry.

– Rendben. De remélem, nem vagy baltás gyilkos! – viccelődött Annie, bár valóban kételyei támadtak.

Harry most szívből jövően elnevette magát. – Nem, nem vagyok. De ha az is lennék, téged sose bántanálak. – Tekintete zölden izzott, és ha nem jut hirtelen az eszébe, hogy Judyék minden mozdulatát figyelik, talán ott helyben meg is csókolja a lányt. Hátrébb lépett. – Akkor hétkor a mólónál.

– Hétkor. – bólintott Ann, és az ajkát beharapva, azon igyekezve, hogy egyenletesen lélegezzen, elvált a fiútól.

Harry kissé nyugodtabbnak tűnt, amikor visszaült az asztalhoz.

– Azért ez kicsit több volt, mint egy perc… – jegyezte meg Judy. – Ugye tényleg nincs köztetek semmi? Tudod, hogy kedvellek, Harry, de Ann nem való hozzád. Hozzád a finomabb lelkű lányok illenek, mint…

Harry haragosan, összevont szemöldökkel hallgatta a lányt. – Mint Emma? Ő aztán valóban finom lelkű! Meg a drága Liza is! Mind, egytől egyig! – hangja keserűen csengett – Judy, te nem ismered eléggé őket, ahogy Annie-t sem. És nem hiszem, hogy bárkinek is joga volna ítélkezni felettem. Engem se ismertek. Unom már, hogy azt hiszitek, én minden lánnyal csak szórakozom! Másoknak is ezt mondjátok? – A három asztaltársa némán, döbbenten hallgatta fojtott hangú kirohanását. – Szép kis barátok vagytok, mondhatom! – A fejét ingatta, majd suttogva, szinte csak magának mondta: – Nem szorulok rá a tanácsaitokra, és senkinek semmi köze ahhoz, hogy akarok-e valamit Annie-től, vagy sem. De ahogy arra többször is rávilágítottatok, ő nem tartozik az én világomhoz, úgyhogy megnyugodhattok! – Kifizette a számlát, és szó nélkül elment.

Liamék dermedten, értetlenül néztek egymásra; Harrytől szokatlan volt az effajta kirohanás.

– Nem értem, mi ütött belé. Mintha mi tehetnénk róla, hogy ennyire csapodár! – fakadt ki Judy.

– Sss, édesem. Ne ítélj ennyire hirtelen! Látod, ez is azt mutatja, hogy Harrynek igaza van: nem ismerjük. – Liam átkarolta barátnőjét, és megpróbálta megnyugtatni. – De abban biztos vagyok, hogy tényleg nem olyan semmirekellő, ahogy Emma beállítja. – Megemelt szemöldökkel nézett Judyra, de az mintha nem értette volna. – Mindegy. Csak ne vegyél mindent készpénznek, amit Emmáék mondanak, rendben? Nekem hihetsz. Bízol bennem? – Judy bólintott. – Akkor jó. – Liam, tenyerét a selymes arcra simítva, megcsókolta Judyt, aki ettől kezes báránnyá változott.

Arra lettek figyelmesek, hogy Niall maga elé meredve sóhajtozik. Egy szalvétát hajtogatott félbe, majd negyedbe és nyolcadba, közben láthatóan járt valamin az agya, és időnként sóhajtott egy nagyot.

– Niall, mi a baj?

– Semmi. – Olyan volt, mint egy durcás kisgyerek. – Semmi, tényleg.

– Niall!?

– Hát jó! – Leejtette kezéből a szalvétát, és rácsapott. – Az van, hogy itt mindenkinek van barátnője, csak nekem nincs.

– Meg Harrynek. – tette hozzá Judy, de ezzel nem váltott ki szimpátiát a fiúból. – Jó, rendben. De akkor mire vársz? Annyi itt a facér csaj!

– Ez nem ilyen egyszerű.

– Mi nem egyszerű? Nézz körül, válassz magadnak egy lányt, aki szimpatikus, és hívd el randira! Ennyi!

Niall hitetlenkedve, a fejét csóválva nézte Judyt. – Örülök, hogy a te világodban minden ennyire könnyen megy. Akkor vegyük át még egyszer: tegyük fel, hogy nem jöttél össze Liammel. Odamegyek hozzád, akit mellesleg ismerek is, nem úgy, mint Rye többi facér csaját, és közlöm, hogy bírlak és jó lenne, ha este összefutnánk egy randira. Na, mit tennél? Lelkendezve a nyakamba ugranál? – A fejét ingatta és grimaszolt. – Ez nem így megy, te is tudod. És rajtatok kívül senkit se ismerek itt.

– Akkor ismerkedj! – vágta rá Judy. Tudta, hogy Niallnek igaza van, de azt szerette volna, hogy a fiú jól érezze magát.

– Tényleg! Kimehetünk a partra, frízbizhetnénk, közben meg néha esetleg egy csinos lány felé is dobhatnál. Odamész, hogy összeszedd a frízbit, és már beszélgethettek is. – lelkesedett Liam is.

Niallt nem győzték meg, a szája széle még mindig rángott, és erőteljesen pislogott, ami annak a jele volt, hogy gondolkozik. – Nem hiszem… én nem vagyok jó az ismerkedésben. Meg a humoromat se képes mindenki elviselni. Nem akarok akármilyen csajt; nem az a lényeg, hogy legyen, hanem, hogy olyan legyen, akit bírok. – Nagy, kék szemével úgy nézett Liamékre, akár egy kisgyerek; leginkább egy eltévedt kis angyalra hasonlított.

Judy átkarolta és néhányszor végighúzta tenyerét a szőke fiú vállán. Niall előhozta rejtett anyai ösztöneit. – Hogyan segítsünk, Niall? – A fiú megvonta a vállát, és az asztal lapjára szegezte tekintetét. – Van valaki, aki tetszik – rajtam kívül? – mosolyodott el Judy.

– Hát… – Niall arca pipacsvörös lett. – Talán.

– Ez jó! És ki az?

Niall a szemét forgatta. – Judy, örülök, hogy segíteni akarsz, de nem kell úgy bánnod velem, mint egy öt éves kölyökkel. Úgy gügyögsz, mintha óvodás lennék. – Tekintete találkozott Liamével, aki, bár a szája előtt tartotta a kezét, nem tudta visszatartani a kitörni készülő nevetést. Niall is vele nevetett, aztán közösen próbálták megvigasztalni Judyt, aki karba font kézzel hátradőlt a székén, és úgy tett, mintha megsértődött volna.

Már mindhárman lehiggadtak, Niall némán bámult maga elé, és a lassan cafatokban lógó szalvétát forgatta ujjai között. – Van valaki.

Liam komoly arccal nézte barátját. – Hugi az, ugye?

Niall bólintott. – Aha.

Judy megörült a hírnek. – Ez tök jó! Nincs barátja, többnyire jó fej, és sok közös dolgotok van. Akkor miért vagy így elkenődve?

– Nem tudom. Mi van, ha ő nem bír engem?

– Az kizárt. Én láttam, hogyan viselkedik veled – még a legbénább vicceidet is értékeli –, tuti, szívesen járna veled!

Liam osztotta barátnője véleményét, bár nem ennyire vehemensen. Neki azért voltak fenntartásai a dologgal kapcsolatban. Benne felmerültek bizonyos kérdések, mint például az, hogy mi van, ha Judynak igaza volt, és Harrynek mégis több köze van Hugihoz puszta barátságnál? De el kellett vetnie ezt az ötletet – hiába, hogy Harry nem egy gazember, mégis nagy szoknyavadász, és általában a felszínes lányokat kedveli, Hugi pedig nem ilyen.

– Judynak igaza van, meg kellene próbálnod. Persze csak akkor, ha komolyan gondolod. Nem hiszem, hogy Hugi értékelné, ha szórakoznál vele, a végén még felképelne. – Liam jót mosolygott, amikor elképzelte a jelenetet.

– Nagyon vicces! – fintorgott Niall, de ő is kezdett fellelkesedni. – Ugye milyen jól néz ki Hugi?

– Igen. – válaszolta Liam. – De én akkor is Judyért vagyok oda. – mosolygott a lányra, aki lesütötte a szemét és megölelte őt.

– Jó, jó, persze. Bocs, Judy! Te is nagyon jó csaj vagy, de Hugi…

– Tudom. – mosolygott Judy – Ann különleges, igaz?

– Igaz. – helyeselt a fiú, és ismét elpirult.

– Akkor ennyi, ezen nincs mit tovább gondolkozni! Szépen odamész hozzá, és elhívod randizni.

Niall egy percig csak bámulta, aztán elmosolyodott. – Pontosan! Csak odamegyek hozzá, és elhívom!

Ann fáradtan sétált be Evie nénikéje konyhájába, és leült az étkezőasztalhoz. A néni háttal állt neki, a tűzhelyen készülő ebédet kavargatta.

– Szia, Annie! Hogy telt a délelőttöd?

– Jól, Evie néni. Egész jól.

– Csak egész jól? – fordult felé a nő – Nem edzettetek eleget Harryvel? Szép idő van kint, biztosan… – A lány elkerekedő szeméről tudomást se véve folytatta. – Ó, most látom, nem is edzőruhában vagy. Akkor végképp nem értem. – mosolygott hamiskásan a nő – Mit csinált Harry, hogy nem vett le teljesen a lábadról?

Ann válasz helyett visszakérdezett. – Nénikém, honnan veszed, hogy Harryvel voltam?

– Ó! Hát, csak… már messziről érezni rajtad az illatát. Múltkor, mikor vele jöttél haza, akkor is ezt illatot éreztem rajtad. – Félreérthetetlen mosoly ült ki az arcára. – Nagyon közel kerülhettetek egymáshoz, ha a ruhád ennyire átitatódott az illatával.

Ann fülig vörösödött, haját néhányszor megpróbálta lesimítani, majd feladta. – Annyira közel azért nem, mint gondolod. Csak… csak barátok vagyunk.

– Tudom. Nagyon jól tudom én azt.

– Akkor jó. Evie néni? Mit segítsek?

– Semmit, csibém. Menj, érezd jól magad a barátaiddal! Vagy csak eggyel, nekem mindegy. – Evie néni megpróbálta visszatartani a kuncogást, de nem járt sikerrel.

– Evie néni! Ne csináld ezt, légy szíves! És ma csak este megyek el, nincs más programom. Szóval, akár segíthetek is neked, úgyis ritkán vagyunk együtt.

A néni még mosolygott, de nem akarta kínozni a lányt. – Igazad van, ritkán vagyunk együtt, de nem azért jöttél, hogy itt kuksolj velem a négy fal között, igaz? Viszont, ha tényleg velem akarsz maradni, maradhatsz, de előre szólok, unalmas lesz. Vettem egy csomó gyümölcsöt, azokat akarom eltenni. Meg kell őket pucolni, kimagozni, aztán megfőzni és eltenni üvegekbe. Az egész délutánunk ezzel fog telni. Biztos ezt akarod?

– Persze! – Ann valóban lelkes volt. – Imádom a befőttjeid, most legalább megtanulom, hogyan csinálod.

– Jól van. Így még hamarabb végzünk. Mike is azt ígérte, hogy segít, szóval, talán nem lesz fél napos elfoglaltság.

Ann ijedten fogta meg a holmiját. – Mike! Mindjárt jövök, csak felszaladok átöltözni! Nem lenne jó, ha megérezné…

A néni homlokráncolva hallgatta Ann elhaló hangját, majd utánament, és felkiabált. – Akkor a hajaddal is csinálj valamit, annak is Harry-illata van! – Kacagva sétált vissza a konyhába, hogy felügyelje a rotyogó ételt.

Annék már nekiláttak a gyümölcsök megtisztításának, amikor megérkezett Mike. Jó kedve volt, vidáman látott neki ő is a munkának.

– Anya csinálja a legfinomabb befőttet, igaz, hugi?

Ann mosolyogva nézett fel a barnára sült unokatestvérére. – Az biztos!

A fiú tekintete elidőzött Ann arcán, amitől ő zavarba jött. – Fáradtnak tűnsz. Pihensz te eleget? – Mike pontosan tudta, hogy a lány már hajnalban elment otthonról, ráadásul Harryvel.

– Igen, de ma nagyon korán ébredtem, és nem tudtam visszaaludni.

Mike bólintott. – Azért szerintem nem kellene annyira korán elmenned itthonról, főleg egyedül. Ez egy kisváros, de hajnali hat előtt, sőt utána is, simán találkozhatsz bűnözőkkel.

Ann-nek kis híján kicsúszott a száján, hogy ebben már volt része, ráadásul fényes nappal, de inkább csak fintorgott. – Te se tudtál aludni?

– Nem, én hatkor keltem, hogy segítsek Fynnéknek a halakkal egy kis zsebpénzért. Benéztem hozzád, és már nem voltál itthon.

Ann meglepődött. – Gyakran nézel be hozzám, míg alszom?

– Nem. – Mike elmosolyodott. – De néha nem tudom megállni. Kíváncsi vagyok, hogy még mindig úgy alszol-e, mint kiskorodban. Emlékszel? Szétdobott végtagok, mint egy békának, szanaszét álló haj, nyitott száj…

Ann elnevette magát. – Emlékszem. De már nem úgy alszom.

Mike arcán halvány, meleg mosoly játszott. – Tudom. Már kinőtted. Felnőttél, igaz, Annie?

Ann Mike-éhoz hasonló arckifejezéssel bólintott. – Igen. – Néhány percig csendben dolgoztak, majd Ann halkan Mike-hoz szólt. – Nem voltam egyedül, nem kell félned.

Evie néni tekintete a két kölyök között járt ide-oda. Sejtette, hogy valami nincs rendben a testvérek között, és ennek Harry az oka. Résen akart lenni, hogy megvédje Annie-t és megnyugtassa Mike-ot, ha kell.

Ann lélegzet-visszafojtva várta Mike reakcióját, de fölöslegesen izgult, a fiú nyugodtan nézett a szemébe.

– Az jó. – Mike folytatta a gyümölcsök tisztítását.

Ann összevonta a szemöldökét, felkészült rá, hogy Mike vitatkozni fog vele. – Harryvel voltam. – Mike ismét ránézett, de arca semmit se árult el. – Szinte egész délelőtt. Aztán a Hayden’sben találkoztunk Liamékkel is.

Mike bólintott, és ismét a munkára koncentrált. Evie néni ugrásra készen figyelte mindkettejüket, de megnyugodott, amikor észrevette a fiú szája szegletében bujkáló mosolyt.

– Kösz.

– Mit? – nézett Ann értetlenül a fiúra.

– Azt, hogy őszinte voltál. Nézd, Annie, sajnálom, hogy olyan bunkó voltam, de csak féltelek. Viszont beláttam, hogy mindenkinek el kell követnie a saját hibáit. Szerintem neked Harry lesz az első nagy hibád, bár az is lehet, hogy tévedek. Rájöttem, hogy nem tudlak megóvni a saját döntéseid következményeitől, és, ha már így alakult, inkább tudjam, mit csinálsz, mint titkolózz. – Már majdnem befejezte, de még hozzátett valamit. – És Annie, szeretném, ha tudnád, ha bármi rosszul alakul, hozzám bármikor jöhetsz kisírni magad.

Ann ezúttal nem mosolygott, de nem is haragudott. Meglepte Mike felnőttes gondolkozása, nyugodt szavai. – Nem fog, semmi se fog rosszul alakulni, de jól esik a gondolat, hogy ha mégis így lenne, lesz kire támaszkodnom.

– Erre való a család, nem igaz?

Ann válasz helyett megkerülte az asztalt, és megölelte unokabátyját, míg Evie mosolyogva nézte őket.

Ann hamarosan már azon gondolkozott, mit vegyen fel a Harryvel való esti találkozóra.