Kiss me... it's paradise/Iwohtlfomd - 8.

A körben ülő barátaikhoz együtt, de bizonyos távolságot tartva érkeztek meg. Volt, akinek feltűnt, hogy együtt jöttek, de a többség nem foglalkozott velük. Mike volt az egyetlen, aki látta Ann-nen, hogy valami rossz történt, de mivel a valós okról még sejtései sem voltak, azt gondolta, Harry tett vagy mondott valamit Annie-nek, amitől az ilyen állapotba került.

Annie Mike mellé telepedett le, éppen szemközt a Louis mellett ülő Harryvel. Még világos volt, így a tűz nem égett, de nem volt hideg, Ann mégis elővette a kardigánját és belebújt. Karba tett kézzel, szótlanul ücsörgött. A beszélgetésbe nem folyt bele, túlságosan lekötötték a saját gondolatai. Meg kellett emésztenie az alig fél órával korábban történteket és a Harryhez fűződő érzéseit is le kellett csendesítenie. Bár, ez utóbbi határozottan nehéz dolognak bizonyult úgy, hogy, ha feltekintett a tűzrakóhelytől, először őt pillantotta meg.

Mike aggódott unokahúga miatt és zavarta, hogy Harry tekintete is folyton feléjük tévedt. Megkérdezte Annt, hogy mi történt vele, de a lány letagadta, hogy bármi baja is lenne. Arra hivatkozott, hogy elfáradt a sok sétától, azért annyira levert.

Amikor Mike másodjára kérdezte meg Annt, hogy jól van-e, a lány úgy döntött, megerőlteti magát és onnantól kezdve ő is társalgott, helyenként még viccelődött is, és így észrevétlenül valóban jobb kedve lett. Már nem azon gondolkozott, mivel váltotta ki a támadást, most már csupán egyetlen dolog körül forgott az összes gondolata.

Harryvel nem beszélt, ha lehetett, a tekintetét is kerülte, de, ha a fiú éppen Lou-val viccelődött vagy valaki mással beszélt, Annie lopva rá-rápillantott.

Hiába küzdött ellene, nem tudott másra gondolni, mint, hogy milyen volt a fiú érintése, milyen érzés volt, amikor finoman megpuszilta, hogyan jártak most fényes táncot zöld íriszén a tábortűz lángjai. Elnézte a fiú pulóverbe és vászonnadrágba bújtatott alakját és állandóan ugyanannál a gondolatnál lyukadt ki: odabújni Harryhez, arcát a nyakához simítani és behunyt szemmel élvezni a fiú meleg ölelését, beszívni az illatát és elveszni abban az újszerű, lebegő érzésben. Ann csak remélte, hogy ezt az elfojthatatlan vágyakozást nem tükrözi az arca.

Tudta, hogy időnként Harry is felé pillant, de ezt legtöbbször csupán a szeme sarkából látta. Egy alkalommal azonban egyszerre fordultak egymás felé és találkozott a tekintetük.

Harry kivárt. Időt akart adni a lánynak, hogy elkapja a tekintetét, és saját magának is, hogy kiélvezhesse, amíg a pillanat tart. Arra számított, hogy Ann most is úgy tesz, mint korábban, de a lány ezúttal állta a pillantását. Zavartnak tűnt ugyan, talán el is pirult, de nem nézett másfelé és ez Harryt is zavarba hozta. Kiváltképp az a pillanat, amikor Ann hosszú másodpercek után kislányosan elmosolyodott, majd, mintha még inkább zavarba jött volna, végül a földre szegezte tekintetét.

Harry semmit se tehetett a sugárzó mosoly ellen, mely az első döbbenet után felragyogott az arcán. Öröme indokolt volt; a lány Rye-ba érkezése óta ez volt az első mosoly, amit Annie neki, és csakis neki ajándékozott.

Harry kezdeti öröme azonban alábbhagyott, amikor rájött, hogy arra az estére neki csupán ennyi jutott a lányból, ugyanis Ann többé nem pillantott felé, a mosolyát pedig végképp nem pazarolta rá. Mintha ugyanaz a kétségbeesés ült volna ki a vonásaira, mint ami a délutáni találkozásuk után volt rá jellemző. Mike viszont annál többször figyelte őt, és bár Harry nem értette, miért, úgy látta, hogy a bátyó túlságosan is szúrós szemmel követi minden mozdulatát.

Harry végül beletörődött, hogy a lány továbbra se akar kommunikálni vele, a mosolyt pedig valószínűleg csak a délutáni segítségéért kapta, és nem kereste többé a lány figyelmét.

Ann fáradtan kelt ki az ágyból. Az éjszaka folyamán nem sokat aludt, ha mégis sikerült elaludnia, rémálmai voltak.

Lassan húzta magára egyik ruhadarabot a másik után, míg végül úgy érezte magát, mint egy eszkimó. Magához vette a telefonját és az IPodját, és elindult futni.

Nem akart a városban maradni, de ez alkalommal nem Camber Sands volt az úti cél, hanem Rye Harbour kavicsos partja, majd a természetvédelmi terület.

A kavicsos talajon nehéz volt haladni, de Ann-nek éppen ez kellett. Oda kellett figyelnie, hova lép, koncentrálnia kellett, így kevésbé figyelt a személyes problémáira. A táj lenyűgözte, a friss, sós levegő pedig megkönnyítette légzését mozgás közben.

Hosszú idő után aztán megállt egy kihaltabb részen, bár már egészen közel járt a lakott területekhez és a kikötőhöz. A víz fölött megannyi színes sárkányrepülő körözött, míg a felszínen szörfösök siklottak.

Ann lenyűgözve figyelte a horizontot a sportolókkal, és merészebb énje azt diktálta, hogy ő is próbálja ki egyszer ezeket a sportokat.

A mozgás, a csodás látvány és a nyugodt környezet ellenére Ann nagyon feszült és kimerült volt és úgy érezte, bármikor felrobbanhat. A fülhallgató bántotta a fülét, ezért kihúzta és egyenesen a hangszóróból hallgatta tovább a zenét. Úgy, ahogy volt, állva, lehunyta a szemét és csupán a tenger hullámzására, valamint a hangszóróból áradó zenére figyelt. Arcát a nap felé fordította és élvezte a természet csodálatos nyugalmát.

Amikor felcsendült a Coldplay Paradise című dalának első taktusa, átszellemült mosoly ült ki az arcára. Együtt énekelt Chrisszel és a zene ritmusára mozogni kezdett. A refrénnél kitárta karjait és még mindig behunyt szemmel, az ég felé fordított arccal pörögni kezdett a tengelye körül. Szabadnak érezte magát, akár a felette keringő sirályok.

Nem vette észre, hogy közben társasága akadt.

Harry khaki színű halásznadrágban és fehér, galléros golfpólóban sétált a parton, mint a legtöbb reggelen mindig, ha a kikötőbe jött. Amikor észrevette Annt, amint énekelve ugrándozott, széles mosoly ült ki az arcára. Éppen az ilyen megnyilvánulásai miatt kedvelte annyira a lányt.

Eleinte habozott, de nem akarta hagyni elillanni a pillanatot.

Odasétált a lányhoz és ő is énekelni kezdett, miközben utánozta őt. Maga is meglepődött, mennyire felszabadító érzés semmivel se törődve azt tenni, amihez kedve van.

Amikor Ann meghallotta Harry hangját, megtorpant. Kínosan érezte magát, aztán pedig Harry fesztelen viselkedését, felszabadult mosolyát látva meglepődött.

– Ne hagyd abba! Gyere! – nyújtotta felé a kezét Harry.

Ann csupán egy pillanatig gondolkozott, majd elfogadta a kinyújtott kezet és Harryvel együtt énekelt tovább. Egymásra nevettek, és amikor újra felcsendült a refrén, mindketten kitárták a karjukat és csak pörögtek, pörögtek, míg teljesen el nem szédültek.

Nevetve zuhantak a kavicságyra és Ann lehunyt szemmel próbálta elérni a mellette fekvő fiút.

– Érzed? Csukd be a szemed és csinálj úgy, mintha vezetnél! Mike-kal mindig ezt csináltuk régen. – Ann fékezés hangjait imitálta, míg Harry tette, amire a lány utasította. A szédüléstől kábán, a földön fekve úgy érezték, mintha űrhajóban, de legalábbis körhintán ülnének.

Harry megállás nélkül nevetett, úgy érezte, utoljára talán gyerekkorában szórakozott ennyire jól.

Amikor elmúlt a szédülés, mosolyogva, kissé zihálva feküdtek tovább.

Ann a tiszta, kék eget bámulva dúdolta az éppen futó Coldplay dalt, míg a fiú, alig karnyújtásnyira tőle, csendesen nézte őt.

Mindkettejükben kavarogtak a gondolatok, sokáig mégse szólalt meg egyikük se.

Harry volt az, akinek arcáról először tűnt el a mosoly.

Annt az érces, mégis megnyugtató hang rántotta vissza a valóságba.

– Miért utálsz?

A lány döbbenten fordult Harry felé. A pulzusa vágtatni kezdett, szája kiszáradt. Egyenesen a zöld szempárba bámult és a látványtól összefacsarodott a szíve. Harry tekintetéből világosan kiolvasta, hogy a fiút tényleg bántja az ő korábbi viselkedése.

Szeretett volna elfordulni, hogy szabadabban gondolkozhasson, de Harry tekintete fogva tartotta az övét.

A torkán akadt a szó, fogalma se volt, hogyan fogalmazza meg az érzéseit és gondolatait úgy, hogy az által se ő, se Harry ne sérüljön.

Hogy időt nyerjen, megköszörülte a torkát. – Én… nem utállak… Tényleg…

– De nem is kedvelsz különösebben. – Harry összevonta a szemöldökét, melynek hatására megváltozott az arckifejezése. Így még jobban látszott, mennyire bántja a dolog és Ann legszívesebben megölelte volna, hogy megvigasztalja, ugyanakkor férfiasabbá is tette vonásait, melytől még vonzóbb lett Ann számára. Ebben az esetben is megölelte volna, csak, hogy érezze az erejét.

– Nem, én csak… nem ismerlek.

– Mert kerülsz.

A fiú őszinte, szomorú tekintete Annt is őszinteségre késztette. Nem tudott és nem is akart hazudni neki. Bólintott és közben gyötörte a bűntudat.

Harry tudomásul vette a lány válaszát, de nem hagyta nyugodni, hogy nem tudta, mivel váltotta ki Annie ellenérzését.

– De miért? Megbántottalak valamivel?

Ann felsóhajtott. – Nem, nem bántottál. Nem tudom. Én… – Nem tudta megmagyarázni. Nem mondhatta el Harrynek, hogy valójában mennyire szeretne a közelében lenni, de az, amit Judytól és Emmától hallott, meggyőzte arról, hogy távol kell maradnia tőle.

Csendben feküdtek egy ideig; Ann a kavicsokat tanulmányozta, míg Harry Annt.

Ann érezte, hogy egy izzadságcsepp elindul a halántékán, de mielőtt bármit tehetett volna, Harry az arca felé nyújtotta a kezét és a bőrét alig érintve, letörölte azt. Hüvelykujjával még egyszer finoman végigsimított Ann halántékán.

A lány összevont szemöldökkel meredt az őt szelíd tekintettel fürkésző fiúra, miközben bensőjét melegség járta át.

– Miért nem veszed le ezt a sok göncöt? – Harry játékosan meghúzogatta Ann pulóverének ujját. – Úgy beöltöztél, mintha legalább november lenne, pedig ma elég meleg van. – Halványan mosolygott, melytől a gödröcskéi alig láthatóan előtűntek.

Ann azonban elkomorodott. – Nekem jó így. Semmit se akarok levenni.

– Tényleg? – Harry eleinte nem vette komolyan a lányt, még mindig mosolygott.

– Tényleg. – Ann felült, felhúzta a térdeit és átölelte őket.

Harry ekkor értette meg, hogy a lány komolyan beszél. Homlokráncolva ült fel ő is. – Annie, minden rendben?

– Ühüm. – de nem fordult a fiú felé.

– Akkor vedd le azt a felsőt! Nagyon meleg van.

A lány nem válaszolt, nem mozdult, a tengert bámulta szakadatlanul, miközben ujjait olyan szorosan fonta össze, hogy ujjpercei elfehéredtek.

Harry percekig csendben figyelte a mellette gubbasztó lányt és az ajkát harapdálva, homlokráncolva próbálta kitalálni, mi lehet a lány baja. Amikor rájött, elöntötte a harag.

Egyik tenyerét Ann vállára simította és lassan, halkan beszélt, miközben a lány minden rezdülését figyelte.

– Nem a te hibád, Annie. Ugye tudod? Ami tegnap történt… arról nem te tehetsz. – Az utolsó három szót megnyomta, bár még mindig halkan beszélt.

Érezte, ahogy a tenyere alatt megmerevedtek Ann izmai.

– Valamit mégis rosszul csinálhattam. Talán kihívóan öltöztem fel, vagy a viselkedésem…

Harry a szavába vágott. – Nem! Annie, higgy nekem! Nem te tehetsz róla! És még, ha egy nő kihívóan is viselkedik, akkor sincs senkinek joga ilyet művelni! De te semmi rosszat nem tettél, érted? Teljesen normálisan viselkedtél, normálisan voltál felöltözve, arról pedig nem tehetsz, hogy szép vagy.

Ann sírva fakadt.

Harry nem tudta, mit tegyen, nem akart rontani a helyzeten. Aztán mégis azt tette, amit az első perben diktált a józan esze. Közelebb húzódott a lányhoz, óvatosan átkarolta és a mellkasához húzta őt.

Ann nem ellenkezett, szüksége volt a fiúra. Fejét a fiú álla alá fúrta, és szorosan átkarolta a derekát. – Azt hittem… azt, hogy…

– Tudom, de nem történt baj. – Arcát a lány feje búbjához simította és még szorosabban ölelte magához a zokogástól rázkódó testet. – Jól van, sírj csak, attól megnyugszol.

Nem beszéltek többet, nem volt szükség szavakra, csak a tenger megnyugtató morajlására, Chris Martin hangjára és egymás közelségére.

Sokáig ültek így, egymást ölelve a parton, jóval az után is, hogy Ann abbahagyta a sírást. Nem siettek sehova és jól esett egymásra borulva üldögélni, elmerülni a gondolataikban.

Ann nem akarta, hogy mindez véget érjen, ám nem csupán az itt és mostra gondolt. Nem akart többé távolságot tartani Harryvel. A fiú megnyugtatta, megértette, felvidította. Jól érezte magát mellette. Nem felejtette el, amit a lányok mondtak róla, de ő egy egészen másik énjét kezdte megismerni és, ha vigyáz, a rosszabbik énjével sosem kell találkoznia. Csupán annyi a dolga, hogy kapcsolatukat a barátság keretei között tartja, és akkor nem bánthatják egymást.

Hosszú idő után Ann végül lazított az ölelésen és félszegen mosolyogva nézett fel a nyugalmat sugárzó Harryre.

– Muszáj levennem a kardigánt. Mindjárt megsülök. – Harry elmosolyodott és elengedte a lányt. – És a te ingednek is meg kellene száradnia. Összekönnyeztem az egészet. – Ann elhúzta a száját, de Harry ezen is csupán mosolygott.

– Nem számít, jó szolgálatot tett.

Ann, arcán sugárzó mosollyal tekintett fel rá, miközben lehámozta magáról a felesleges ruhadarabokat, majd mindketten visszadőltek a kavicságyra és az eget bámulták.

Ann Harry felé nyújtotta a kezét és végigsimított a karján, miközben tekintetét továbbra is az égboltra szegezte. – Köszönöm.

Harry se nézett a lányra, elég volt neki az érintése. – Szívesen. Bármikor. De remélem, legközelebb nem ilyen szörnyű dolog miatt kell megvigasztalnom. Ha, mondjuk, letörik a körmöd, az semmiség lesz. Vagy, ha Zayn megint lefejel, és nem bírod ki nélkülem, már ott is vagyok. – Arcán huncut mosoly játszott.

Most már Ann se bírta, vigyorogva fordult Harry felé, aki megérintette a homlokán húzódó zúzódást.

– Nagyon fáj?

– Nem vészes. – felelte a lány és igyekezett egyenletesen lélegezni.

– Hihetetlen vagy! – mosolygott Harry és a tekintetéből Ann ámulatot olvasott ki.

Ann nem akart a saját érzéseivel, de Harry elragadtatásával se foglalkozni, inkább megpróbált viccet csinálni a helyzetből. – Mások szerint is. Tudod, én vagyok a női testbe bújtatott ősférfi. Cirkuszban kellene mutogatni.

Harry ezt nem tartotta viccesnek. Összevont szemöldökkel fürkészte a lányt.

– Ki mondott ilyen hülyeséget? Csakis lányok lehettek. Nem látod, hogy mindegyik tart tőled? Pontosan tudják, hogy izgalmasabb vagy, mint ők valaha is lehetnek.

Ann erre nem tudott felelni. Zavarba jött és elpirult.

Ez Harry figyelmét se kerülte el, de nem akart előnyt kovácsolni belőle. Lassan akart haladni Ann-nel. Nem ismerte, szó szerint semmit se tudott róla és nem akarta elrontani a lehetséges kapcsolatot egy ostoba húzással. Elsősorban azonban meg akart bizonyosodni róla, hogy Ann megfelelő számára. Ismerni akarta, mielőtt udvarolt volna neki. Ezt most tisztességesen akarta csinálni, mindkettejük érdekében.

– És egyébként mit csinálsz? – próbálta másra terelni a szót. – Mit tanulsz?

– Most megyek fősulira. Irodalmat és angolt fogok tanulni.

– Irodalmat? Tanár akarsz lenni?

– Nem. Nem tudom, talán. Egyszerűen szeretem. Szeretek olvasni és írni is. – elgondolkozott – Inkább író lennék – Ann lesütötte a szemét –, azt szeretném igazán csinálni.

Harry tűnődve nézte a lányt. – Lou-nak igaza van, igaz? Csak éppen nem naplót írsz.

Ann egy pillanatra lemerevedett, a következőben azonban széles mosoly ült ki az arcára. – Igaz. De ne mondd el neki!

Harry is mosolygott. – De megígérted neki, hogy elolvashatja.

– Igen, de csak akkor, ha én úgy ítélem meg, hogy jól sikerült.

– Nagyon cseles vagy. A végén így is, úgy is azt mondod, hogy nem jó.

Ann, ha lehet, még szélesebben vigyorgott.

Harry egy kicsit közelebb hajolt a lányhoz. – Elolvashatom én is? – tágra nyílt, zöld szemével sűrűn pislogott, miközben elbűvölően mosolygott.

Ann döbbenten figyelte egy rövid ideig, majd kitört belőle a nevetés.

– Jesszus, Harry! Hihetetlen alak vagy! Van, amit nem tudsz elérni?

– Majd most kiderül! Szóval?

– Legyen. Ha jól sikerül…

A fiú arcáról eltűnt a diadalittas mosoly, a lányra meredt, majd a fejét ingatva elnevette magát. – Te vagy hihetetlen!

– Akkor most már ketten vagyunk.

Szótlanul, mosolyogva néztek egymás szemébe, míg végül Ann nem bírta tovább és elkapta a tekintetét.

– Én nyertem. Mi a jutalmam? – kérdezte Harry vigyorogva.

– Az, hogy te nyered el a nagyra becsült „leghihetetlenebb ember” címet.

– Végül is… – biggyesztette le Harry az ajkát.

– És te mit tanulsz? Mit csinálsz? És hogy lehet, hogy mindenhol beléd botlom?

Mindketten elnevették magukat, miután Harry magához tért a tettetett sokkból.

A fiú gyomra hangosan megkordult. – Mondták már, hogy sokat kérdezel? – nevetett. –De azért válaszolok mindenre, csak előbb üljünk be valahova enni.

Ann fintorogva nézett végig magán. – Nem hiszem, hogy így szívesen látnának bárhol is. Amúgy se hoztam magammal pénzt. Te menj csak, én megvárlak itt.

Harry összevonta a szemöldökét. – Te tényleg keresed a bajt, igaz? Mért vagy annyit egyedül? Gyere velem! – A szemét forgatva sóhajtott – Meg akartalak hívni, de így most úgy jön ki, mintha csak azért tenném, mert nincs nálad pénz. – Elmosolyodott. – Azzal pedig ne foglalkozz, hogyan vagy felöltözve. Mindenki látja, hogy edzettél, utána pedig normális dolog, ha az ember megéhezik. Én nem szégyenkezem melletted, ebben biztos lehetsz. Minden férfi engem fog irigyelni.

Ann egyre viccesebb képet vágott zavarában és döbbenetében.

– Na, gyere, mert mindjárt éhen halok! – nevette el magát a fiú. Felállt, majd Ann-nek nyújtotta a kezét, hogy felsegítse. Összeszedték Ann holmiját és elindultak egy közeli, halas fogásairól híres étterembe.

– És, hogy a kérdéseidre válaszoljak – mondta a fiú, miközben a parton sétáltak –, jogot tanulok. Ügyvéd akarok lenni.

– Ó! Akkor sokat kell majd hazudnod.

Harry elnevette magát. – Nem feltétlenül. Az csak tőlem függ, milyen úton járok. Nem akarok csalókat védeni, vagy gyilkosokat. Kivéve, ha a bőrük alatt is pénz van! – vigyorgott. – Nem, csak viccelek. De jól akarok keresni és így a jó ügyet is szolgálom.

– Szerintem a jó ügyet akkor szolgálod, ha azoknak segítesz, akik tényleg rászorulnak. És azok a szegények, a köznép, akik viszont képtelenek megfizetni egy jó ügyvédet.

– Tudom. – gondolkozott el Harry.

– Akkor szerintem a következőt kellene tenned: hétköznap megkopasztod a gazdag nagymenőket, hétvégén, vagy, mondjuk, minden pénteken pedig foglalkozol egy-két szegényebb emberrel is. Mit szólsz?

Harry rámosolygott. – Jól hangzik. Ez eddig eszembe se jutott. – Néhány szívdobbanásnyi ideig hallgatott. – Jó, hogy itt vagy.

Ann csendesen, az éppen visszatérő halászhajókat figyelve bólintott.

– És mit csinálsz a szabadidődben?

– Mindenfélét. Amikor itthon vagyok, a legtöbb időt a hajómon töltöm. Persze, csak a fiúk után. – mosolygott – Van egy vitorlásom, azt szoktam bütykölni.

– Ez jól hangzik. De, gondolom, azért ki is mész vele.

– Persze. Ez az életem. Néha Brightonban is kifutunk a haverok hajóin, de az nem az igazi. Nem az enyém. Ma is ott voltam, onnan jöttem, amikor megláttalak. – Hamiskásan vigyorgott. – Ha hiszed, ha nem, nem követlek, én is éppen erre jártam. Tegnap meg a partra jöttem, amikor megláttalak. Semmi örült zaklató, vagy ilyesmi.

– Te! Tudod, hogy nem úgy gondoltam! – játékosan rácsapott a fiú vállára és a fejét ingatta.

Ebéd közben még sok téma felmerült közöttük az életükről, nevettek, jól érezték magukat. Észre se vették, mennyire elszaladt az idő egymás társaságában. Ann reggel kilenckor indult el futni, már régen otthon kellett volna lennie.

– Azt hiszem, ideje mennem. Szerintem a nénikém elképzelni se tudja, hol vagyok eddig.

– Ha aggódnának, már felhívtak volna.

– Igaz. De most már egy zuhany se ártana. – fintorgott a lány, Harry pedig az orrát felhúzva utánozta őt.

– Igazad van. Képtelenség megmaradni melletted. – vigyorgott – De azért hajlandó vagyok feláldozni magam. Elkísérlek.

– Nem kell, nem akarlak feltartani! – vágta rá a lány.

Harry összevonta a szemöldökét, de nem tudta azonnal feltenni a fejében motoszkáló kérdést, mert a pincér megérkezett a számlával.

Miután kifizette a számlát, Harry kikísérte a lányt az étteremből. Egymással szemben álltak és órák óta először egyikük se mosolygott.

– Köszönöm az ebédet!

– Nincs mit. Remélem, tetszett a hely.

– Igen, nagyon. – Néhány másodpercig szótlanul álltak, majd Ann hátrálni kezdett. – Tényleg köszönök mindent! Akkor én megyek.

– Várj, Annie! – Harry nem tudta, hogyan fogalmazzon, hogy ne tűnjön szánalmasnak. – Ugye, most nem azért mész így el, mert már eleged van belőlem? Úgy értem, nem fogsz megint levegőnek nézni, ugye?

A lány meglepetten nézett fel a fiúra. – Nem. Dehogy! Tényleg le akarok zuhanyozni. Este meg úgyis találkozunk, gondolom. – Megpróbált mosolyogni, de nagyon furcsán érezte magát ebben a szituációban. Közelebb lépett Harryhez és tétován végigsimított a karján. Fogalma se volt róla, mit vált ki ezzel a fiúból, milyen jeleket küld felé. – Jól éreztem magam ma, és te egyébként is sokkal inkább mellettem álltál, amikor kellett, az elmúlt két nap során, mint bármelyik barátom egész életemben. Nincs okom levegőnek nézni téged. – Pajkosan elmosolyodott. – Neked pedig nem kellene ennyire komolyan venned magad! Ne érdekeljen, ha valaki nem kíváncsi rád! Nem biztos, hogy azzal te veszítesz többet.

– Jól van. – válaszolta még mindig komolyan a fiú, majd magához húzta a lányt és átölelte.

Annt beborította Harry illata és tudta, eddigi élete legnehezebb feladata lesz ellenállni ennek a kísértésnek.

– Akkor gyere, hazakísérlek. – A lány kérdő tekintetét látva elmosolyodott. – Ha nincs velem semmi bajod, akár haza is kísérhetlek, nem igaz?

Ann megvonta a vállát. – Végül is… ha nem zavar a szagom. – vigyorgott a lány.

Harry a fejét ingatva, arcát dörzsölgetve kacagott, majd elkomolyodva válaszolt, miközben a lány mellett sétált. – Nem akarom, hogy bajod essen. Futni is elhívhatnál magaddal valakit.

– Hívtam Lanát, de lusta felkelni. – játszotta a duzzogós kislányt Ann, ami megnevettette Harryt.

– Akkor majd én futok veled. Én is copfba tudom fogni a hajam, ha akarom.

Ann ránézett, elképzelte, amit a fiú mondott és majd’ megpukkadt a nevetéstől.

Amikor Ann hazaért, Mike nem volt otthon, csupán a nénikéje fogadta kérdő tekintettel, de aggodalomnak nyoma se volt az arcán. Evie csupán felvonta szemöldökét, amikor a lány elment mellette, és mosolygott.

– Hm, finom illatod van. Majd kérdezd meg Harryt, milyen parfümöt használ! Talán én is veszek egyet Aronnak… És legközelebb akár be is hívhatnád egy teára…

Ann tátott szájjal állt meg a lépcső tetején. – Evie néni! – majd kihúzta magát, jelezve, hogy kikéri magának a feltételezést. – Ez nem az, amire gondolsz!

A néni elnézően mosolygott. – Tudom én azt, hidd el! Nagyon jól tudom. Az ilyesmi sosem az, aminek gondoljuk… – de ezt már csak maga elé suttogta és mosolyogva, dudorászva ült vissza a kézimunkájához.