Kiss me... it's paradise/Iwohtlfomd - 5.

Ann egész éjjel forgolódott, nem tudott aludni. Olyan gondolatok kavarogtak a fejében, amelyek felborították a lelki egyensúlyát; ha képes lett volna, mindet kitörölte volna az agyából. Így azonban, figyelemelterelésként, elővette a jegyzetfüzetét és nekilátott az írásnak.

Már pirkadt, amikor Ann a virrasztástól kimerülten letette a tollat és visszabújt az ágyába. Kikapcsolta a telefonját, magára húzta csipkés takaróját, és mély álomba merült. Arra se ébredt fel, hogy Evie nénikéje bement a szobájába egy kevés reggelivel, majd távozott.

Amikor Ann délután egy óra tájba felébredt, megette a reggelijének azon részét, amely még nem száradt meg, felhörpintette a narancslevét, majd újra elővette az írnivalóját.

Ann végre befejezte az írást, ám egy mozzanattól képtelen volt elszakadni, egyre egy jelenet járt a fejében. Újra átélte, amikor az este Harry odahajolt hozzá, hogy a fülébe suttogjon. Orrában az ismerős illat, melytől melegség járta át. Újra érezte, hogy a fiú göndör fürtjei súrolják az arcát, amitől mosolyognia kellene, de nem tud. A forró lehelet a nyakát csiklandozza, pulzusa szaporábban ver, majd a mély, kissé érces hang elhal az ő hajának hullámain.

Ann egész teste bizsergett, akárcsak előző este, álmos bénultság vett erőt rajta. Elképzelte, milyen lett volna, ha Harryt nem a düh vezérli, ha ajkai végül finoman megérintik a füle mögötti érzékeny bőrt, ha a zöld szempár nem a haragtól, hanem a vágytól sötétül el.

Ann a tenyerébe temette arcát, majd dühöngve hasra vágta magát az ágyban és a fejére szorította a párnát – persze, a fejében ordító gondolatok ettől nem hallgattak el. Nem tudta elhinni, hogy mindez benne játszódik le és a fantáziálásának tárgya éppen Harry, akihez a legkevésbé szeretett volna közel kerülni – akár csak gondolatban is.

Újabb reggel Rye-ban, Ann már egy hete töltötte itt a szünidejét. Ann-nek nem volt előre tervezett programja és esze ágában se volt még egy olyan napot átélni, mint az előző, ezért reggeli után azonnal hívta Lanát.

A lány örült Ann hívásának, mert Judy újabban minden idejét Liammel töltötte, Lana pedig kissé elhanyagoltnak érezte magát. Megbeszélték, hogy a főtéren találkoznak, és majd kitalálják, mihez kezdjenek a rájuk szakadt szabadidővel.

Először a helyi lemezboltba vezetett az útjuk. A lányok szó nélkül válogattak egy darabig, majd, amikor ismerős, régi csapatok lemezei akadtak a kezükbe, nosztalgiával beszéltek a jó öreg ’90-es évekről.

– Akárki akármit mond, akkor is azidőtájt voltak a legjobb bandák! – erősködött Ann – Gondolj csak bele: Spice Girls, Five, Take That…

– Backstreet Boys, ’N Sync…

– 98°, Peter André! Jesszus, az az ember! – kacagott Ann, magával rántva Lanát is. – Meg Britney és Christina… Huhh, az volt a legjobb időszak!

– Még kicsik voltunk.

– Milyen jó volt akkor! Mike-kal is folyton csak a csínyeken járt az eszünk.

– Ó, nézd csak! One Direction cédé. Hallottál már róluk, igaz?

– Nem igazán. – Ann Lana mellé állt, hogy tanulmányozza a lemez borítóját. – Jók?

– Aha. Én nagyon bírom őket. Szerintem vedd meg!

– De nincs nálam cédé lejátszó. – Ann fancsali képet vágott.

– Nem baj. Nekem rajta van az IPodomon. Majd belehallgatsz, Mike pedig biztosan felteszi később a tiédre.

Ann bólintott. Megvették a lemezt, majd elindultak ebédelni.

A Landgate Bistroban elfogyasztották könnyű ebédjüket, majd egy-egy nagy adag gépi fagylalttal a kezükben elsétáltak a legközelebbi parkba.

Ann azonnal elfeküdt a selymes fűben. A hátán fekve haja legyezőként terült szét arca körül, a néha előbukkanó napsütésben írisze megváltozott, időnként úgy tűnt, apró lángnyelvek táncolnak a barna szemben.

Lana hangosan nevetett Ann mellett. – Olyan vagy, mint egy büdöske a vöröses hajaddal. Egy szép büdöske. – Ann vele együtt nevetett.

– És te mi legyél?

– Valami szép!

– Mert a büdöske szép, igaz? – kuncogott Ann. – Na, jó – úgy fekve, a szájához emelte a fagylaltot és belenyalt a krémes csodába –, akkor valami szép…

Lana a fejét csóválta, miközben a barátnőjét figyelte, és hamiskásan mosolygott. – Fogadjunk, hogy előbb-utóbb rajtad köt ki az egész fagyi, mert hanyatt fekve eszel!

– Azt már nem, majd meglátod! – csapott Ann a lány térdére. – Szóval… megvan! Bogáncs leszel! Az is barna, a virága lila, mint a pólód és…

– … ragad? – fintorgott Lana – Tényleg egy ragadós gyomhoz hasonlítasz?

Ann elhúzta a száját, majd belekóstolt a fagylaltba. – Igazad van, ez nem jó, bocs. Akkor, akkor… jobb nem jut eszembe, simán virág leszel.

– Jó, de az milyen lesz, amikor én lebüdöskézlek, te meg virágomnak szólítasz? Az nem lenne igazságos.

– Akkor gaz leszel, jó? – de Ann már fuldoklott a nevetéstől.

– Jó. – csatlakozott Lana is. Gaz és büdöske. Szép páros vagyunk!

– Az biztos! – nevetett Ann és az ajkához emelte a tölcsért, ám az, a lány kezének rázkódásától, nem tudta megtartani az olvadozó édességet és a krémes fagylalt maradéka egyenesen Ann arcára csúszott. – Basszus! – Ann és Lana megállíthatatlanul nevetett, majd Ann leszedte magáról a fagylalt nagy részét és, míg Lana hátravetett fejjel nevetett, ő az egészet Lanához vágta. – Nesze, te gaz! – Így már mindketten ragadtak és vanília illatot áraszottak.

Miután mindketten megtörölték magukat a szalvétákkal, és együtt megették Lana maradék édességét, mindketten elnyúltak a selymes fűben és Lana IPodján One Direction dalokat hallgattak.

Ann nagyot sóhajtott. – Tényleg jók. Valaki nekem is énekelhetne ilyeneket. Jó lenne szerelmesnek lenni… megbolondulni, ok nélkül vihogni, álmodozni. Ezt csináljátok olyankor, nem?

Lana hitetlenkedve, tágra nyílt szemmel fordult a mellette fekvő lány felé. – Most viccelsz, ugye? Úgy beszélsz, mintha életedben nem lettél volna oda senkiért.

Ann komoly arckifejezéssel nézett vissza rá. – Így is van. Mondtam neked, nem emlékszel? Még nem voltam szerelmes.

– Jó, de az nem jelenti, hogy nem is tetszett senki.

– Pedig nem. De most már szerelmes akarok lenni. – Ann a szeme elé helyezte a karját, mert bántotta a hirtelen előbukkanó nap fénye. – Én is úgy akarok sóvárogni valaki után, mint te Louis-ért, azt akarom, hogy, amikor meglátom, úgy csillogjon a szemem, mint Judynak, Liam közelében. Azt akarom, hogy, amikor rá gondolok, olyan kaján vigyor üljön ki a fejemre, mint Mike-nak, és az sem baj, ha csalódom, mint Emma. Csak történjen már meg, legyek végre szerelmes!

Lana csendben feküdt barátnője mellett, Ann azt hitte, elaludt, ám végül mégis megszólalt. A jókedv elszállt Lana hangjából.

– Túl sokat akarsz. Ez nem így működik. Akarni nem lehet a szerelemet, az vagy rád talál, vagy nem. De az biztos, hogy ezzel a hozzáállással nem jutsz előbbre. Ha így jönnél össze valakivel, annak nem lenne jó vége. Az nem szerelem, csak valami, amit ezzel a szóval címkézel fel. Te is leszel szerelmes, csak várd ki, ne erőltesd!

Mindketten hallgattak. Ann tudta, hogy a lánynak igaza van, de azzal is tisztában volt, hogy nem telhet el úgy a nyár, hogy vele semmi érdemleges nem történik, míg mindenki más szerelembe esik be és ki, éli az életét, megtapasztal dolgokat. Ő miért nem képes erre?

– Tudom, hogy igazad van, de… – felsóhajtott – Egyszerűen nem tudok mit kezdeni magammal. És már kitaláltam. Niall pont alkalmas lenne. Normális srác, még, ha elsőre nem is alélok el tőle. De tudom, mit gondolsz erről. – Könny szökött a szemébe a tehetetlenségtől. – Csak mostanában olyan… olyan furcsa éréseim vannak. Majd’ szétszakít belülről, de nem értem, nem tudom… és tegnap is… Jézusom, ha tudnád, tegnap is mik jutottak eszembe! – Ann elpirult, ennek ellenére undorodva rázta meg a fejét.

– Mik? – érdeklődött együtt érzőn, egyszersmind kíváncsian Lana.

– Semmi – hunyta le a szemét Ann –, hagyjuk.

– Ne már! Mondd el, ha belekezdtél! Belehalok a kíváncsiságba!

– Majd viszek egy kis gazt a sírodra, meg egy bazi nagy büdöskebokrot is ültetek rá – mosolyodott el Ann.

– Olyan vagy! Te büdöske! – kuncogott Lana is.

Csendben nézték az égen áthaladó felhőtakarót, közben mindketten elgondolkoztak. Nem is sejtették, hogy ugyanaz jár a fejükben.

– Tudod, min gondolkoztam?

– Nem.

– Figyellek már egy ideje. Mi van veled meg Harryvel? Miért vagy olyan undok vele mindig?

Ann kelletlenül felsóhajtott. – Nincs vele semmi bajom, te gaz!

– Ne vicceld el! Látom, hogy van valami. Hogy tudott megbántani, ha nem is beszéltek?

– Nem bántott meg.

– Akkor? Ann, ne nézz hülyének, tudom, hogy van valami.

– Jaj, Lana, hagyjuk ezt! Hagyjuk Harryt, légyszi!

Lana szeme elkerekedett, de nem nézett a barátnőjére. Percekig gondolkozott az eget bámulva, hogy elmondja-e, ami kikívánkozott belőle.

– Néha sajnálom Harryt. – Ann, bár nem mutatta, teljes figyelmét Lana mondandójára fordította. – Gondolom, azért se bírod, mert a lányok beszéltek róla.

– Megcsalta Emmát – visszhangzott Ann fejében. – A nők kedvence. Nem ajánlom, hogy össze is jöjj vele… – Igen, Ann ezekből levonta a maga következtetéseit, nem csak párkapcsolati téren, de általában Harry személyiségével kapcsolatban is. Semmilyen téren nem megbízható.

– Elmondták, mit csinált Emmával, nem mintha Emmát félteni kellene. Jó kis kép alakulhatott ki benned Harryről! Pedig nem olyan rossz, mint amilyennek beállítják. Amennyire én tudom, a fiúk mind jóban vannak vele, velem mindig jó fej. Sokat segít anyukájának, és, amíg együtt voltak – már, amennyit én láttam a kapcsolatukból –, Emmát is a tenyerén hordozta. Azt hittem, sokáig együtt lesznek, szép pár voltak. És bármibe lefogadtam volna, hogy nem Harryn múlik majd, ha szakítanak. Most is azt gondolom, hogy annak oka volt, hogy Harry másik csajjal kavart.

Ann nem tudta, mit mondjon. Zavarta, hogy ismét érezte azt a gyűlöletes bizsergést és reménykedett, hogy Lanának van igaza Harry személyét illetően, de ezt nem akarta a lány orrára kötni. – Ennyire jófiú mégse lehet… – forgatta a szemét.

– Hát, nem szent. De nem is olyan rossz, mint amilyennek mondják. – tette hozzá gyorsan Lana.

– Bár igazad lenne! – sóhajtott Ann, majd a szájára tapasztotta kezét. Már késő volt, a reményteljes mondat kicsúszott.

– Ugye? – nézett felhúzott szemöldökkel, huncut mosollyal Lana.

– Nem. Engem nem érdekel! Olyan, amilyen, mit számít? Tényleg nem érdekel… – halt el Ann hangja, barátnője arcát látva.

– Nem-e? Tudtam! Végig tudtam! Bírod, igaz?

– Nem, nem bírom! – Ann érezte, hogy kigyullad az arca zavarában – Nem is ismerem. Csak olyan finom illata van, tudod. Ennyi. Tudom, hogy tud kedves lenni. Mondtam, hogy nem volt velem bunkó. A szemében se látok rosszindulatot – tudod, amikor rád néz, a nagy zöld szemével, és olyan, mintha a vesédbe látna…

– Nem, nem tudom. Rám nem így szokott nézni. – vonta fel a szemöldökét ismét Lana, letörölhetetlen mosollyal az arcán.

– Jó, akkor biztos rosszul láttam. De tényleg nem számít.

– Szóval, akkor mivel bántott meg? Mert eddig úgy tűnik, nincs okod utálni, most mondtad.

– Ja, ahogy azt is, hogy nem bántott meg, nem figyeltél? Azt hiszem, inkább én bántottam meg őt. – komorult el Ann arca.

– Visszautasítottad?

– Nem. Nincs köztünk semmi, neki nem én lennék az esete. Amúgy meg, még beszélgetni se voltam hajlandó vele, nem hogy visszautasítani.

Lana felszisszent. – Akkor ezért az a nagy feszültség köztetek.

– Igen. – Ann egy darabig hallgatott. – Pedig tegnapelőtt is – jaj, hogy utálom! –, úgy suttogta a fülembe, hogy üljek el mellőle, hogy közben úgy remegtem, mint a kocsonya.

– Megijedtél tőle? – csodálkozott el Lana.

– Dehogy, ne legyél bolond! Engem nem könnyű megijeszteni.

– Jól van, na, te beképzelt büdöske! – mosolygott Lana, ám Ann ezúttal nem volt partner a tréfában.

– Az jutott közben eszembe, hogy milyen finom illata van, és, hogy milyen közel van az ajka a nyakamhoz, meg, hogy olyan jó meleg árad belőle és úgy – zavarában megállt egy pár másodpercre – odabújnék hozzá egy kicsit. Biztosan jó lehet. Tegnap is ezen gondolkoztam. Sokszor eszembe jutott. És az a hülye bizsergés, meg melegség. Jesszus, hogy utálom Harryt!

Lana elkerekedett szemmel nézte barátnőjét, akinek arcán látszott az indulat. – Ejha! Hát, azt hiszem, neked nincs mire várnod, nem kell tovább akarnod. Látod, csak úgy megtörtént. Ahogy mondtam. Bár, úgy látszik, nem repesel az örömtől, hogy éppen Harrynek sikerült.

Ann értetlenül bámult rá, majd hevesen rázni kezdte a fejét. – Én nem vagyok szerelmes belé. Ez nem az! Ez csak… nem tudom, mi ez, de nem szerelem. Oké, kivált belőlem ezt-azt, de az fix, hogy nem szerelem.

– Jó, akkor nem szerelem. Ez puszta kémia. De kalandnak pont megtenné. Talán több is lehetne.

– Nem akarok kalandot. Semmit sem akarok Harrytől. Nem ő lesz, akihez közel kerülök a nyáron. Talán senkit se találok rajta kívül, aki ilyesmit vált ki belőlem, de akkor nem ez lesz az a nyár. Hagyjuk is ezt, Lana, légyszi! Nem akarok erről többet beszélni. Talán azok a hülye érzések is elmúlnak.

– Ja. Jó, biztos igazad van. – Lana a fejét csóválta, miközben felállt, hogy kövesse Annt, aki elindult a mozi felé.

A két lány egymás után két filmre is beült. Jól érezték magukat, nevettek, a férfi főszereplőkről szőttek álmokat, de az életükben valósan jelen lévő férfiakra nem gondoltak többet, legalábbis nem öntötték szavakba gondolataikat.

Lana és Ann nevetve jöttek ki a vetítőteremből, amikor meghallották, hogy mindkettejük nevét egyszerre kiabálják. A hangok irányába fordultak: ott volt mindenki.

Mike megkérdezte őket, hogy nincs-e kedvük még egy filmhez – a lányok egymásra mosolyogtak; nem árulták el, hogy a filmet, amit a többiek megnézni készültek, ők már látták másfél órával korábban. Vigyorogva bólintottak és hagyták, hogy Mike mindkettejük jegyét kifizesse.

Mike Vicky mellé ült le – még le se oltották a villanyt, ők már csókolóztak. Mellettük Judy és Liam csupán visszafogottan fogták egymás kezét. Mindenki tudta, hogy ők már egy pár, de ők nem verték nagydobra, nem bújtak össze mindenki szeme láttára.

Zayn Liza válla köré fonta a karját. A fiú nem látta, hogy amíg ő Liamnek mondott valamit, barátnője egy, a terem másik végében ülő férfival flörtölt.

Louis, Lana legnagyobb örömére, a lány mellé ült le, félretolva onnan Emmát. A jelenetet látva, a még ácsorgó Ann tekintete találkozott a mellette álló Harryével és összemosolyogtak, de mindketten szinte azonnal inkább ülőhely után néztek. Ann Niall mellé szeretett volna kerülni, de Emma valószínűleg ugyanígy gondolkozott és megelőzve Annt, elfoglalta a helyet a szőke fiú mellett.

Ann tanácstalanul állt az üres szék előtt, amely a közben elhelyezkedő Harry mellett maradt.

– Mi lesz, hugi, ülj már le! – szólt rá Mike.

– Pisilni kell, hugi? – folytatta Louis viccelődve. – Mondani kellett volna, hogy kezdés előtt menj el. – kacsintott rá, hogy jelezze, csak ugratja a lányt.

– Ja, hugi, mire vársz? – kérdezte Liam és Zayn is.

– Jól vagy, hugi? – Niall aggodalmasan bámulta.

Ann a szemét forgatta. Ez az állandó hugizás kezdett az agyára menni. Nem lett volna vele semmi baja, ha nem azt juttatta volna folyton az eszébe, hogy benne mindenki csak Mike kis unokahúgát látja – még Niall is. Jesszus, még Niall is! Mi lesz így vele?

– Annie, átüljek? – suttogta Harry, bár mély hangját néhányan így is meghallották. A három székkel arrébb ülő Louis homlokráncolva figyelte kettejüket.

Ann-nek nem volt választása, ha nem akart még kínosabb helyzetbe kerülni. – Nem, dehogy. Miért ülnél át? – azzal leült Harry mellé és szinte azonnal le is kellett hunynia a szemét, hogy erőt vegyen a gyomra remegésén, amit a fiúból áradó illat váltott ki belőle.

Az első fél órában Ann feszengve ült a széken. Próbált a filmre koncentrálni, hogy elfelejtse, Harry olyan közel van hozzá, hogy minden lélegzetvételét meg tudja számolni. Minél jobban próbálkozott megfeledkezni a fiúról, annál inkább bevette magát a gondolataiba. Annt elkeserítette a tény, hogy – legalább magának bevallhatja –, egy kicsit belehabarodott Harrybe, bár semmit se tud róla, és Harry ráadásul ki nem állhatja. Remek helyzet! Tiszta szerencse, hogy – úgy tűnik – egyelőre képtelen beleszeretni bárkibe is úgy igazán, így Harryt is hamar kiverheti a fejéből.

Ezt végiggondolva Ann erősnek érezte magát. Tekintetét a mozivászonra szegezte, és ezúttal látta is a filmet. Még nevetett is a poénokon, ahogy azt mellette Harry is megtette, bár Niall röhögő görcseit senki se múlta felül.

Ann tudta, hogy a kedvenc jelenete következik. Magáról megfeledkezve Harry felé fordult, hogy szóljon neki, ám, amint megpillantotta a fiút, magába fojtotta a mondatot. A sötétben csupán a szempár csillogását látta, Harry arckifejezését nem, így nem vette észre, hogy a fiú érdeklődve hallgatta volna a mondanivalóját.

Ann visszahúzta a kezét, amelyet kis híján Harry karjára helyezett, és visszafordult a képernyőhöz. A szeme sarkából látta, ahogy a fiú előre hajolva összeborzolja fürtös haját, majd elsimítja a homlokából – Harry jellegzetes, otthonra emlékeztető illata intenzívebb lett, Ann pedig fészkelődni kezdett a székén.

Ann időnként érzékelte, hogy Harry is fészkelődik, ám rá nem ez volt a legjellemzőbb. Egy alkalommal a lány összeszedte a bátorságát és finoman Harry felé fordult, hogy lássa az arcát: míg mások mosolyogtak, a fiú összevont szemöldökkel, az ajkát csücsörítve, azt belülről harapdálva szegezte tekintetét a vászonra. Ann tudta, hogy ez nem jelent jót, az elmúlt hét során többször is alkalma nyílt ilyennek látni Harryt, és olyankor mindig bántotta valami a fiút.

Amint véget ért a film, Ann felpattant és a többieket meg se várva, kiment a mozi előterébe. Kezébe vett egy programfüzetet, hogy elterelje a figyelmét és a többiek ne láthassák rajta az érzelmi vihart, mely benne dúlt.

Lana, Louis-t hátrahagyva, odalépett hozzá. – Milyen volt a film?

Ann úgy nézett barátnőjére, mint aki nem hiszi el, hogy a lány ezt a kérdést komolyan gondolta. – Másodszorra, te gaz? – mosolyodott el kelletlenül. – Csodás!

Lana fintorgott. – Pedig szerintem tényleg jó volt.

– Azt elhiszem! – derült fel Ann arca, majd finoman meglökte Lanát, aki csillogó szemmel mosolygott. – Na, mi volt?

– Seemmiii. – nyújtotta el a szót, de mosolya nem halványult. – Végig viccelődött, csak nekem, amikor fáztam, odaadta a pulcsiját, és végigsimított a karomon, amitől persze megint libabőrös lettem.

A két lány szó szerint vihogott, amikor a többiek odaértek hozzájuk, és számukra érthetetlen dolgokat mondtak egymásnak.

– Te büdöske! – takarta el az arcát Lana egy programfüzettel, amikor Ann egy marék kukoricát akart hozzávágni.

– Most megkapod a magadét, te gaz! – vihogott Ann is, de a kukoricát nem dobta el.

Louis kacagva szaladt oda Annhez, hogy a kezéből kivett kukoricával megdobálja Lanát.

Ann a többiek felé fordult, amikor meghallotta a nevetésüket. Harry is nevetett, amitől előtűntek a gödröcskéi. Ann mosolyogva nézte őt, de a fiú minden figyelmét a játékosan évődő Lanáékra fordította.

Zayn arcáról hamar leolvadt a mosoly, sötét szeméből Ann aggodalmat olvasott ki, amikor a fiú odalépett hozzá.

– Hugi, nem láttad Lizát? Azt hittem, veletek lesz, mert a teremben valahogy elveszítettem.

– Nem, sajnálom. A mosdóban megnézted már?

– Még nem. – csillant fel a fiú szeme.

– Akkor majd én.

Ann átkutatta a női mosdót, ám ott senkit se talált, legalábbis ismerős arcot, egyet sem. Még a férfi mosdóba is bement, ami egyesekből méltatlankodást váltott ki, mások viszont fütyültek neki és félreérthetetlen ajánlatokkal bombázták, ám Lizának nyoma se volt.

Már visszafelé sétált a többiekhez, amikor egy hirdetőtábla mögül furcsa zajokat hallott. Közelebb ment, hogy megnézze. A reklámtábla mögött megtalálta Lizát, azzal a férfival csókolózott, aki már a vetítőteremben felkeltette a lány érdeklődését.

Ann egyetlen szó nélkül hagyta ott őket, majd a rá váró Zaynnek azt mondta, hogy nem találta meg a lányt.