Kiss me... it's paradise/Iwohtlfomd - 7.

Ann Lanával és Judyval sétált a városban. Kezükben egy-egy pohár meleg itallal a kirakatokat nézegették a reggeli gyenge napsütésben.

– Az a ruha nagyon csinos. Jól állna neked, Ann. – mutatott egy zöldes árnyalatú nyári ruhára Judy.

Ann fintorgott. – Nem tetszik a színe. Evie néni amúgy is egy csomó ruhát vett nekem Brightonban. – kortyolt egyet a karamellás lattéjából.

– Akkor miért jársz mindig ezekben a göncökben? Le kellene szoknod ezekről a röhejes fiús dolgaidról. Szerinted Zayn miért jár inkább Lizával? Az a tegnapi foci is… Nagyon szexi a kék púp a homlokodon…

Ann nem válaszolt. Végignézett magán, de nem látott semmi megbotránkoztatót. A szokásostól eltérően a mai összeállítása egészen nőiesnek hatott, persze, az ő mércéjével mérve.

– Mi van veled, Judy? – szólalt meg Lana is – Nincs semmi baj Annie ruhájával, szerintem csinos.

– Jó, de akkor is. Hogy akarsz így tetszeni bárkinek is? Azok a csajok, akik attól jó fejek, hogy olyanok, mint ők, sose lesznek a barátnőik. Mindig haverok maradnak. Ezt akarod? Zayn szerintem a nőket szereti…

– Na, jó, Judy, tudom, hogy csak jót akarsz, de ezt most hagyjuk abba, légyszi! Nem akarok többet Zaynről hallani, legalábbis nem velem együtt emlegetve. Nem akarunk egymástól semmit. És a többiekre se akarok rámászni, így az se érdekel, mit gondolnak rólam. Csak jól akarom magam érezni és erre csak úgy vagyok képes, ha önmagam lehetek. Nem fogok szerepet játszani senki kedvéért se.

– Jó, rendben. Többé nem szólok bele a dolgaidba. De az a ruha akkor is jól állna!

Ann oldalba bökte Judyt és mindketten elnevették magukat, majd Lanába karolva tovább sétáltak.

Csupán néhány métert tettek meg, amikor Judy megtorpant. – De, ugye, nem vagy leszbikus?

Lana és Ann némán meredt a teljesen komoly lányra, majd Ann megrázta a fejét és legyintett. – Reménytelen eset vagy.

– Ki a leszbikus? – Louis toppant melléjük és homlokráncolva fürkészte Lanát. A fiúval tartott Harry is, a napsütést túlbecsülve, napszemüvegben. Természetesen nagyon jól nézett ki, legalábbis Ann-nek nehézséget okozott a közelében lenni a nélkül, hogy a gyomra táján bizsergést érzett volna.

Louis arcát látva Ann és Lana összenéztek és nevetni kezdtek.

– Akkor most nem mondjátok el? – kérdezte kétségbeesetten Lou.

– Ann! – vágta rá Judy.

Harry levette a napszemüvegét és komolyan méregette Annt, majd a tátott szájjal bámuló Louis-ra nézett. A fiúk egymásra meredtek egy darabig, majd ismét Annt nézték, aki a szemöldökét megemelve, arcán félmosollyal állta a pillantásukat.

Louis-ból végül kitört a nevetés. Harry csupán a fejét ingatva mosolygott, majd két kezét Judy vállára téve, egyenesen a szemébe nézve, megszólalt. – Nagyon félreismered Annie-t. Ha valaki, ő tuti, nem az.

– Honnan tudod ilyen biztosan?

Erre Ann is kíváncsi volt. Homlokráncolva várta a fiú válaszát.

– Jaj, Judy, ez egyértelmű. Lehet, hogy hugi vadóc, de attól még nem szereti a lányokat. – karolta át Lou Annt, majd maga mellé húzta Lanát is.

Harry Annt figyelte; a fiú tekintetét állva a lánynak libabőrős lett a karja. – Csak nézz rá! Annie teljesen normális nő…

– Vagy próbálkozott valamelyikőtöknél? – csillant fel Louis szeme – A végén még igazam lesz a kis füzeteddel kapcsolatban, hugi!

Ann nem bírta tovább, elnevette magát. – Jesszus, Lou! Hogy lehetsz ilyen…

– …kedves? Nem tudom. Örököltem. – vigyorgott a fiú.

Harry próbálta visszatartani a nevetést, de kis horkanás-szerű hangokkal kitört belőle. Félrefordult, míg újra uralkodni tudott magán, majd ismét Judyhoz intézte szavait. – Szerintem hagyjátok ezt a témát. Az a bajotok, nektek, lányoknak, hogy folyton más dolgával foglalkoztok. Neked, személy szerint, pedig az, hogy túlságosan sokat lógsz Emmáékkal. Nincsenek rád jó hatással. – Louis bólogatott, míg a lányok csendben várták, hogy Harry befejezze. – Pedig kár lenne érted. A hiszékenységed ellenére téged sokkal többre tartalak náluk.

Judy nagyot nyelt. Szóra nyitotta a száját, de nem mondott semmit. Végül, témát váltva, Harry arcát kezdte tanulmányozni. – Nem sokat alhattál az éjjel. Szarul nézel ki.

– Kösz. – fintorgott Harry – Ezért van nálam a szemüveg. Ápol és eltakar.

– Kevesebbet kellene… – Judy nem fejezte be a mondatot, de Harry így is kitalálta, mire gondolt a lány. Összevont szemöldökkel hátrált egy lépést. – Tényleg nagyon befolyásolható vagy.

– Ugyan már, csak nem tudott aludni. – Louis próbálta menteni a helyzetet. – Nem kell mindenbe belelátni valamit, azért, mert az ember álmatlanul forgolódik. – Louis Judyhoz beszélt, mégis Annre kacsintott, miközben arcán felragyogott megszokott, huncut mosolya.

Harry is vetett egy pillantást Annre – a lány nem értette, miért néznek rá ilyen furcsán a fiúk, de nem maradt ideje megkérdezni.

Harry beletúrt a homlokába lógó tincsekbe, hogy oldalra igazítsa őket, majd intett Louis-nak. – Menjük, ne tartsuk fel a lányokat! Az előbb éhen akartál halni.

– Igen, de akkor még… – Nem fejezte be. Lanára mosolygott, mire Harry, arcán egy halvány mosollyal, lehunyta a szemét és alig érzékelhetően megrázta a fejét.

– Mindjárt, csak előbb még… – Louis az utcát keretező sövényhez lépett, leszakított egy fehér virágot és Lana hajába tűzte. – Így, ni.

Lana fülig érő szájjal köszönte meg a figyelmességet, miközben arca láthatóan kipirult.

– Kap egyet Judy is, hogy ne legyen ennyire morcos. – tűzött egy rózsaszínű virágot a lassan feloldódó lány dús, göndör hajába is.

– Huginak milyen legyen? – Újra megállt a sövény előtt, és az ajkához emelte mutatóujját.

– Kék. – mondta egyszerűen Harry, mintha magától értetődő lenne. – Az jól állt neki múltkor, a Hayden’sben is.

Ann nem gondolta, hogy Harry megfigyel ilyen apróságokat. Felvont szemöldökkel fürkészte a fiú arcát, ám ő szenvtelen arckifejezéssel állta a pillantását.

– Jól van, ha végeztél, akár mehetnénk is. – Harry alig tudta indulásra bírni barátját. Még vetettek egy pillantást a lányokra, majd elindultak.

A lányok percekig szótlanul sétáltak. Judy merev arckifejezése világossá tette, hogy Harry szavai mélyen megsértették. Lana gondolatban a felhők fölött járt, csak Louis és a romantikus gesztusa járt a fejében, míg Ann azon gondolkozott, amit Judy sejtetett Harryről. A fiú Judyhoz intézett szavai szintén jelentőségteljesek voltak, és persze ott volt a két fiú vele szemben tanúsított furcsa viselkedése is.

Lana hiába védte a minap Harryt, Judy félmondatai után Ann-nek az volt az érzése, hogy nem téved a fiúval kapcsolatban. A látszat ellenére olyan csapodár lehet, amilyennek a többség leírja.

– Ez remek volt! – szakította félbe Ann gondolatmenetét Judy – Nem hiszem el, hogy kioktatott! Éppen ő!

– Nyugodj már meg, Judy! Tudod, hogy nem akart bántani. Az egésznek nincs semmi jelentősége.

– Ja, neked, mert téged csak a drágalátos Louis-d érdekel!

Judy flegma stílusa Ann fülét is bántotta. Megállt és Judy karját megragadva, őt is megállásra késztette. Lana tágra nyílt szemmel várta, hogy mi következik.

– Nem értelek téged. Miért kell mindenkire megjegyzéseket tenned? Nem ilyennek ismertelek meg, és unszimpátia ide vagy oda, egyet kell értenem Harryvel. Ma végig úgy viselkedsz, mint pár napja Emma. Hova lett az a kedves lány, akivel először találkoztam?

– Annie, te nem ismersz minket.

– Tudom. De – és ezért ne haragudj meg –, ha itt mindenki ilyen, talán nem is akarok jobban megismerni senkit.

Judy farkasszemet nézett Ann-nel, de nem tudta, mivel vágjon vissza. Nem is akart igazán. Harry és Ann megjegyzései leginkább azért bántották, mert tudta, hogy igazuk van.

– Nem kell ennyire komolyan venni ezt az egészet. Judy nem akart rosszat, csak bal lábbal kelt fel. Igaz, Judy? – állt közéjük Lana, aki nem akarta, hogy a két jó barátnője hajba kapjon.

– Igaz.

– Akkor felejtsük már el ezt az egészet!

Judy szótlanul bámulta a járdát, haját a füle mögé tűrte, többször is megismételve a mozdulatot, végül bűnbánó tekintettel nézett barátnőire. – Ne haragudjatok! Tényleg nem tudom, mi van velem. Liza tegnap mindenfélét mondott rólad, Annie, Emma meg, főleg, miután Zaynnel voltál egy csomót, még Harryt is belekeverte. Azt mondta, hogy majd Zayn is olyan lesz, mint ő és…

Ann leállította a lányt. – Tudom, mit mondott Emma, én is hallottam. Az pedig, amit Liza mond vagy tesz, hidegen hagy. Nálam nem ő az erkölcsi mérce. Még van képe rólam magyarázni! – Annt elöntötte a harag, nem figyelte, mit beszél. – Pont ő, aki…

Lanáék kíváncsian várták a folytatást. – Aki?

Ann egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy lehiggadjon. – Nem érdekes, felejtsétek el!

– Most már mondd el!

– Nem, tényleg nem számít. De ne vegyetek mindent készpénznek, amit mond. Ő sem feltétlenül az, akinek látszik. De nektek ezt jobban kell tudnotok.

Lana bólintott, ám Judy nem reagált az elhangzottakra.

Louis palacsintát tömött a szájába szaftos kolbásszal és rántottával. Teljesen átadta magát az ízeknek és a teltség érzésének. Amíg ki nem elégítette minden szükségletét, nem volt hajlandó magasröptű társalgásba kezdeni.

A vele szemben ülő Harryt ez nem zavarta. Igazság szerint egyáltalán nem akart beszélgetni, kiváltképp arról nem, ami barátját a leginkább érdekelte. Ő csupán azt tűzte ki célul magának, hogy valamiképpen ébren maradjon a nap folyamán.

Az éjszakája borzalmas volt, több szempontból is. Ha az nem lenne elég, hogy egész éjjel forgolódott, hozzáadta, hogy milyen gondolatok gyötörték és taszították álmatlanságba, és máris a világ legszerencsétlenebb emberének érezte magát. Persze, nézhette volna a dolog pozitív odalát is, de egyelőre csak a negatívumot látta.

– Szóval, drága barátom, mi történt veled pontosan? – Lou most már hajlandó volt megosztani a figyelmét az étel és a legjobb barátja között, már csak azért is, mert majd’ megölte a kíváncsiság. Elővette az egyik drámai karaktert, melynek szeretett a szerepébe helyezkedni és ebben a stílusban folytatta. – Az addig világos, hogy mindenről hugi tehet – komikusan, eltúlzottan gesztikulált –, de mégis, mit tett pontosan az a némber? – Szája hamiskás mosolyra görbült, mintha nem tudta volna, mi a „némber” bűne.

Harry elmosolyodott és laposakat pislogva a fejét ingatta.

– Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád! A némber bűne – a narancsleves poharával játszadozva beszélt, vontatottan, akár egy kisgyerek –, csupán annyi, hogy létezik.

Lou figyelmesen hallgatta, miközben falatozott.

– Nem is, az még nem lenne baj. Inkább az, hogy idejött nyaralni. – Harry merengve beszélt. – Láttad, milyen jól nézett ki tegnap? – kapta fel a fejét.

– Láttam. – Louis lenyelte a korty kávéját és elfojtott egy büfögést. – Meg azt a szép zúzódást is a homlokán.

Harry szigorúan méregette barátját, mire az visszakozott.

– Ugyan már, tudod, hogy mindenki felkapta a fejét, amikor Mike először elhozta. – Louis elgondolkozva figyelte, ahogy Harry lassan, magában rágódva bólint. – Akkor most mi van?

– Semmi. – Harry felsóhajtott, hanyagul hátradőlt a székén és homlokráncolva meredt a poharára.

– Valamitől mégse tudtál aludni… Belátom, hugi jól nézett ki tegnap, meg máskor is, de ez nem ok arra, hogy ennyire kibukj. Haver, mondd már, mi történt!

Harry, ha lehet, még jobban ráncolta a homlokát, míg ujjai az előre csücsörített ajkaival játszottak. – Ezt nem értheted. Itt nem a tegnapról van szó. – A fiú kicsit távolabb figyelt valamit, míg megpróbálta szavakba önteni az érzéseit. – Annie… ő… Voltál már úgy, hogy ránéztél valakire, és tudtad, ki ő, mi a rendeltetése a világon?

Louis szeme elkerekedett. Odahajolt barátjához, félresöpörte annak haját és a homlokára tapasztotta a kezét. – Haver, jól vagy? Nagyon filozofikus hangulatba kerültél!

– Ez nem vicc, Lou! Hagyjuk az egészet. – Két kézre fogta a poharát és felhajtotta a tartalmát, majd néma csendbe burkolózott.

– Jól van, komoly vagyok, figyelek. Mondd, Harry!

A fiú megvonta a vállát. – Tényleg nem lényeges.

– De az. Nagyon is. Szóval, te tudod, mi hugi dolga a földön.

Harry kétkedve figyelte barátját. Nem tudta, hogy tényleg érdekli-e, amit mondani akar, vagy ismét ugratja csupán. Végül a fejét ingatva megadta magát Lou-nak.

– Nem, nyilván nem. De ő az, aki mellett végre jól érezném magam. Az első pillanattól érzem, ahogy megláttam a parton. Nem tudom megmagyarázni, egyszerűen csak így van.

– És nem zavar, hogy időnként eléggé nyers? Nem egy királylány típus. Ne érts félre, nekem ezt tetszik, Lana is ilyen, de Ann nem olyan, mint Emma vagy a többiek előtte.

Harry komolyan nézett Louis szemébe. – Éppen ez a lényeg. Semmiben se hasonlít Emmára vagy a többiekre. – Elgondolkozott. – Eddig nem gondoltam, hogy egy Annie típusú lány valaha is tetszhet. Elsőre nem is tűnt ilyennek, akkor csak azt láttam, hogy egy gyönyörű nő, aki nincs tudatában a vonzerejének.

Louis közben befejezte az étkezést és elgondolkozva figyelte Harryt. Nem mutatta ugyan, de Harry szavai megdöbbentették. A fiú korábban a könnyed kapcsolatokat, az egyszerű gondolkodású, de gyönyörű lányokat kereste. Most azonban, ahogy Harry az Ann keltette érzéseiről beszélt, a fiú arca egészen más kifejezést öltött. Pedig nem is ismeri Annt igazán. Louis kíváncsi volt, hova vezet ez az egész.

– És akkor hol itt a gond? Gondolatban egész éjjel vele henteregtél, ezért nem aludtál?

Harry hitetlenkedve mosolyodott el, de szinte azonnal el is komolyodott. – Nem. Azt próbáltam kitalálni, mit csináljak. Mert az addig rendben van, hogy végre egy normális lány tetszik, viszont a normális lány egyáltalán nem bírja a képem.

Louis elhúzta a száját. – Ja, ebben sajnos van valami. Bár nem tudom, mi lehet veled a baja. Sose beszéltetek két mondatnál többet, igaz?

– Nem. Ő valamiért az első perctől nem kíváncsi rám, ezt világosan a tudtomra adta. Többször is. Pedig nem bántottam meg, én…

– Tudom. – Louis Harry vállára tette a kezét, hogy biztosítsa a támogatásáról. Vegyes érzéseket keltett benne Harry vallomása.

Örült, mert úgy tűnt, a fiú végre túltette magát az Emmával kapcsolatos rossz tapasztalatain és egy szimpatikus lányt talált helyette.

Azt azonban furcsállta, hogy Harry ennyire belebonyolódott Annbe, ráadásul úgy, hogy ő ebből semmit se vett észre.

Féltette Harryt ettől az új érzéstől, mert, ha rosszul sül el, a fiú mélyebbre zuhanhat, mint Emma után. A látszat ellenére Harry érzelmileg nagyon érzékeny és ebből kifolyólag sérülékeny volt, és Lou-nak úgy tűnt, Annbe képes lenne igazán beleszeretni.

Nem tudta, hogy bátorítsa-e vagy inkább lebeszélje Harryt arról, hogy a lány után fusson.

– Majd kitalálunk valamit.

Harry szkeptikusan bólintott. – Nem akarom, hogy szervezkedj. – Lou-ra pillantott. – Tudod, hogy te vagy a legjobb barátom, de ez most csak az én dolgom. Elintézem valahogy. És nem akarom, hogy a többiek tudjanak bármit is.

– Rendben, haver, megértem. – Louis most már biztos volt benne, hogy Harry komolyan veszi ezt az egészet. – Akkor többé nem beszélünk róla, csak, ha te is akarod.

Harry felpillantott és elmosolyodott. – Kösz.

– Nincs mit, cunciii! – Louis Harry mindkét orcáját megcsipkedte, amit a fiú nevetve tűrt. – Elég a nőkből, beszéljünk komolyabb dolgokról! – játszott tovább Lou – Kimész ma?

Harry vitorlázott. Volt egy régi hajója, melyet, ha ideje engedte, karbantartott és használt is. Valójában többet jelentett számára a tengeren, a saját pénzén vásárolt hajón töltött idő, mint azt valaha is bevallotta. Az volt a menedéke, a hely, ahol ellazult, kikapcsolt vagy éppen fontos döntéseket hozott. Éppen ezért nőt sosem vitt magával, csak, ha egy kisebb társaságot hívott meg hajójára.

Most megvonta a vállát. – Nem tudom. Majd meglátom.

Ann késő délután a városban sétált, amikor Mike-tól üzenetet kapott. A fiú tudni szerette volna, hol van pontosan, ahogy azt is, hogy van-e kedve lenézni a partra. A lány szívesen töltötte az estéit a tengermorajlástól zajos, hangulatos partszakaszon, így megírta unokabátyjának, hogy már indul is.

Ann nem sietett, helyenként meg-megállva lépdelt a macskaköves utcákon. Coldplayt hallgatott és élvezte a friss, koraesti levegőt és a város szépségét. Agya kikapcsolt, átadta magát a kellemes érzeteknek, a semmittevés örömének. Nem figyelte, nem volt tudatában, pontosan mi történik körülötte. Azt se vette észre, hogy néhány, az egyik sarkon beforduló fiatal követni kezdte. Csupán akkor ébredt tudatára jelenlétüknek, amikor kiabálásuk áthatolt Chris Martin hangján és ezzel egy időben körbe is vették őt.

Ann eleinte nem értette a helyzetet. Kihúzta a fülhallgatóját, hogy hallja, miben segíthet a nyilvánvalóan eltévedt turistáknak, bár nem volt biztos abban, hogy útba tudja igazítani őket.

Amikor meghallotta, mit magyaráznak neki erősen gesztikulálva, elkerekedett a szeme és úrrá lett rajta a pánik.

– Gyere, kislány! Mi majd hazakísérünk, csak előbb elszórakozunk kicsit.

– Egy ilyen csinos lány egyedül, errefelé… – Az egyik, jólszituált fiú a fejét ingatta, majd hirtelen nem sok jót ígérő vigyor ült ki az arcára. – Még szerencse, hogy éppen erre jártunk. Tudod, hogy épp arról beszélgettünk a srácokkal, milyen jó lenne egy-két csinos lány, de a bárban egyet se látni? Erre kilépünk és találkozunk veled. Szerencsések vagyunk, nem gondolod? – A fiú átkarolta Annt, aki megpróbált kitérni előle, de az idegen férfiak közrefogták.

– Bocs, de nekem most mennem kell. Már várnak. – nyögte ki végre Ann, de hangja remegett.

– Szerintem megvárnak, ne izgulj! – mosolygott gúnyosan egy harmadik srác, aki szemmel láthatóan túlzásba vitte az ivást.

Ann megpróbált kitörni közülük, de a srácok nem eresztették. Tehetetlennek érezte magát, tudta, hogy ennek a napnak nagyon rossz vége lesz.

Egy negyedik, a többinél idősebb férfi éppen odahajolt volna hozzá, amikor a kör megtörni látszott és Ann köré szinte azonnal egy kar fonódott, egyúttal hozzápréselődött egy meleg test.

Ann előbb érezte meg a jellegzetes illatot, mint ahogy képes volt a férfi felé fordulni. Legbelül tudta, hogy biztonságban van, mégis riadtan, könnybe lábadt szemmel nézett fel az őt fürkésző, aggódó Harryre.

A fiú látszólag természetesen, ám valójában nagyon is óvatosan hajolt le Annhez és gyengéden megcsókolta az arcát, alig egy centire az ajkától.

A lánynak nem sok ideje volt elemezni az érzéseit, de azt azért megállapította magában, hogy annak ellenére, hogy még mindig az előbbi rémület hatása alatt állt, Harry jelenléte megnyugtatta. Az illatától jóleső melegség járta át, ajkának gyengéd érintésétől pedig minden porcikája bizseregni kezdett.

– Szia, Annie… – Harry mosolyt erőltetett az arcára, hogy természetesnek tűnjön. Még mindig szorosan maga mellett tartva, tenyerét a lány csípőjén pihentetve kivezette őt az idegen férfiak közül. – Bocs, srácok, de mennünk kell.

– Persze – szólalt meg a jólszituált fiú –, de a helyedben jobban vigyáznék rá. Errefelé nem mindenki vigyáz úgy a védtelen nőkre, mint mi.

Ann érezte, hogy Harry karja megfeszül a derekán, de amikor feltekintett, a fiú arcán nyugalom ült.

A lány nem tudhatta, hogy Harry a látszat ellenére alig tudta visszafogni magát, hogy ott helyben neki ne essen a kihívó tekintetű fiúnak. Mégis játszotta tovább a szerepét. – Igen, igyekszem vigyázni rá. Nem akarom, hogy bármi baja essen a gyönyörű barátnőmnek… – Félszeg mosolyt küldött a fiú felé, ám, amikor lepillantott a lányra, a mosolya felragyogott. – Gyere, Annie, a többiek már várnak. – azzal otthagyták a társaságot.

Annie kábán lépkedett Harry mellett. Érezte, hogy az idegenek figyelik őket, de valahogy nem érdekelte. Az érzékeit Harry töltötte be: az illata, a bőrét ruhán keresztül is égető forróság, mely a fiú tenyeréből sugárzott, az oldalának feszülő inas test keménysége. A józan eszével felfogta, hogy képtelenség azt gondolnia, hogy Harry egymaga megvédhetné négy férfi ellen, ő mégis tökéletes biztonságban érezte magát mellette. A riadt kifejezés azonban nem tűnt el az arcáról, szempillái könnytől tapadtak össze.

Harry lehajolt hozzá, hogy a fülébe suttogjon. – Tudom, hogy ez nem ideális helyzet, de egy darabig még muszáj így maradnunk – a lányt ölelő karjára mutatott –, hogy elhiggyék, tényleg együtt vagyunk.

Ann bólintott és ő is átkarolta a fiú derekát. A gyomrában pillangók kezdtek röpködni, miközben továbbra is görcsben volt a korábbi félelemtől.

Néhány métert csendben tettek meg, Harry csak ez után szólalt meg újra. – Annie, jól vagy? – Hangja gyengéd, óvatos volt, arcáról szelídség és aggodalom egyvelege tükröződött.

Őt nézve Ann alig tudta elhinni, hogy egy ennyire kedves ember képes olyan dolgokat művelni, amilyeneket a lányok állítanak róla. Halványan elmosolyodott. – Igen, csak nagyon megijedtem. Még szerencse, hogy erre jártál.

Harry bólintott. – Inkább az a szerencse, hogy nem kellett szó szerint megmenteni. Bevallom, verekedni egyáltalán nem tudok. – Félszegen mosolygott. – Puhány vagyok.

Ann komolyan nézett fel a fiúra. – Köszönöm, hogy segítettél. Még így is, hogy tudtad, te is nagyon rosszul járhatsz.

– Ezt nem kell megköszönnöd. – válaszolta Harry szigorú arckifejezéssel.

Még mindig egymást ölelték, amikor egészen közel értek a parthoz.

Ann csendes volt, még csak próbálta feldolgozni a tényt, hogy kis híján megerőszakolta négy ember. Talán meg is ölték volna.

Harry hagyta, tudta, hogy a lánynak időre van szüksége, és egyéként is úgy gondolta, hogy ez a kis közjáték nem változtat a kettejük dolgán. Még mindig érezte Ann-nen a távolságtartást.

Ann félénken szólat meg. – Harry?

A fiú figyelmesen fürkészte Ann minden rezdülését, a sokk jelei után kutatva.

– Ne mondd el senkinek, kérlek! – karját lefejtette Harryről és egy lépést hátrált.

Amikor a fiú is elengedte, maga köré fonta a karját. Látta, hogy Harry összevont szemöldökkel figyeli őt, és ettől zavarba jött, de igyekezett nem foglalkozni vele.

Végül Harry rábólintott.