Kiss me... it's paradise/If we could only have this life for one more day-3. fejezet

Ann viszonylag sokáig aludt, amikor pedig végre felébredt, azért nem ment le reggelizni, mert meg kellett örökítenie az előző napon történteket. Miközben írt, újra átélt mindent, a koncert eufórikus hangulatát, a tekintetek keltette érzéseket…

Éppen félbehagyta az írást, amikor a telefonja stílusosan Ed You need me, I don’t need you című dalával megszólalt.

Judy hívta, hogy találkozzanak, és a többi lánnyal együtt menjenek le a partra a hasukat süttetni, ha már olyan szépen kisütött a nap.

Ann az ablakhoz lépett és kikémlelt, valóban gyönyörű napjuk volt, ami Angliában nyáron is ritkaságszámba megy. Gondolkodás nélkül mondott igent, elvégre a nyárnak éppen a napozásról és a semmittevésről kell szólnia.

Egy nagyobb válltáskába begyűrt egy törölközőt, naptejet és a füzetét, felvette a fürdőruháját, rá egy sortot és egy nyakba kötős felsőt, majd a fejébe nyomta a szalmakalapját. Lefelé menet feltette a napszemüvegét, a konyhában magához vett némi kekszet és egy üveg vizet, majd megmondta Evie nénikéjének, hogy hova megy, és elindult.

Judy a főtéren várta Lanával, akivel Ann-nek előző este nem volt alkalma igazán megismerkedni. Ann-nél magasabb volt, hosszú, barna hajjal, feketével kihúzott, barna szemmel. Lana a kényelem híve volt, farmerban, pólóban, hoodie-ban és tornacipőben járt legszívesebben, szerette a színes dolgokat is, mint Ann, és egy kis őrültségre mindig kapható volt. A bicikliút alatt végig csacsogott és nevetett.

Lana, Judy, Emma és Ann egyaránt tizennyolc évesek voltak és ebből kifolyólag nagyon sok dologban hasonlítottak, de Emma valahogy mégis kicsit kirítt közülük.

Emma és Liza már a parton voltak; Emma fehér monokiniben feküdt a pokrócán, fején napszemüveg, csillogó barna haja vastag fonatként pihent a feje mellett. Liza, ahogy azt korábban Judy is említette, mindenben utánozta Emmát, csupán a hajfonat hiányzott.

Ann nem tudta, hogy nevessen-e vagy sírjon. Mindenesetre, most, hogy a fiúk hiányában Emmának nincs oka féltékenykedni, elválik, hogy lehetnek-e ők ketten barátok, vagy végképp nem értenek szót. Ann-nek Emma jelentette a nap kihívását.

Judy Emma mellé tette le a holmiját, mellé ült le Ann és Lana.

Emma levette a napszemüvegét, végigmérte az újonnan érkezetteket, csak ez után szólalt meg. – Sziasztok!

Ann látta a lányon, hogy az ő társaságának nem örül, de nem foglalkozott vele. A barátnője elhívta, hát eljött.

Mindannyian kifeküdtek napozni. Judy egyfajta élő határvonalként szolgált a másik négy lány között; ő Annékkel és Lizáékkal is beszélgetett, a két oldal azonban egyetlen szót se váltott egymással. Ann ebben csak azt furcsállta, hogy Lana se beszélt a két másik lánnyal. Gondolatban fel is jegyezte magának, hogy erre később kérdezzen rá Lanánál, akit egyre jobban kedvelt.

– Mesélj, Judy! – Emma vigyorogva fordult a szőke lányhoz.

– Mit?

Emma lehúzta az orrán a napszemüveget és bal szemöldökét felvonva Judy füléhez hajolt, de suttogás helyett egészen hangosan válaszolt. – Ne tettesd magad, tudod, mire célzok! Te és Liam. Az elmúlt napokban nagyon összenőttetek. Összejöttetek végre?

Judy arca pillanatok alatt vörösre színeződött. – Nem, még nem.

– De rajta vagytok az ügyön. Ha Liam nem bénázik, hamar összejöttök. Ha meg ilyen fatökű marad, akkor te kezdeményezel.

Ann csupán fancsali képet vágott az elhangzottak után, Judy viszont kissé sértetten válaszolt is. – Liam nem fatökű, nem is bénázik, tökéletesen csinál mindent. Ha nem jövünk össze, annak más oka lesz. Sose erőltetném rá magam senkire… nem futnék olyan szekér után, ami nem vesz fel…

Ann kis híján felszisszent; Judy utolsó mondata számára nagyon célzatosnak hatott, és valószínűleg nem tévedett, mert percekre néma csönd borult a lányokra.

– Sajnálom… – fordult később Judy Emmához – Nem úgy értettem, én csak…

– De úgy értetted, és… – Emma egy pillanatra lehunyta a szemét – igazad van. Szánalmasan viselkedem. Nem is tudom, miért csinálom ezt. – Felsóhajtott. – Azok után, ami történt, nem nekem kellene utána futnom, igaz? Ő volt a hibás, ő bántott meg engem. De… szeretem.

Judy megfogta a barátnője kezét. – Biztos? Szerintem csak ragaszkodsz hozzá. Magunk között vagyunk, csak csajok, beszélhetünk őszintén – szerintem te már nem szereted Harryt, már akkor se voltál szerelmes belé, amikor megcsalt.

– De szeretem!

– Tudom, de a kettő nem ugyanaz. Szeretni valakit és szerelmesnek lenni valakibe, nem ugyanolyan. Gondolj csak bele! Ha szerelmes vagy belé, szívből megbocsátasz neki? Túltetted volna magad azon, hogy elárult?

– Azt hiszem, majd később visszajövök. – állt fel Ann.

– Hova mész?

– Sétálok. Nem hiszem, hogy ez a beszélgetés rám tartozna. – válaszolta Judynak.

– Szerintem meg rád is tartozik, tekintve, hogy Emma Harry miatt bunkó veled. Nem igaz, Emma?

Emma szemében először harag gyúlt, majd szégyenkezve bámult fel Annre. Csak egy biccentésre futotta.

– Na, ülj már vissza, Ann! Te pedig – fordult vissza Emmához – gondold át, mit művelsz. Te nem szereted Harryt, csak akarod. Birtokolni akarod, mert… nem tudom. Mert ő a nők kedvence, mert egyszer a tiéd volt és egyszer szeretted. És most azzal bünteted magad, hogy egy olyan emberhez ragaszkodsz, akit nem szeretsz, és aki téged se szeret. Bünteted Harryt azzal, hogy nem hagyod élni, mert, bár megcsalt, még mindig törődik veled, és nem akar megbántani még jobban, különben nem viselné el, hogy szinte megfojtod a ragaszkodásoddal. Igazam van? Hát, persze. – Emma háta mögött Liza is bólintott. – És végül, bünteted szegény Annt is, aki az egészről nem tehet. Csak azért, mert azt hiszed, lehetne közte és Harry között valami. Ezért még arra se veszed a fáradságot, hogy megismerd, pedig – hátranyúlt a piruló arcú lány kezéért –, Annie tök jó fej csaj. És, ha alakulna is köztük valami, ahhoz se lenne egyikünknek se köze, Harry egyikünkhöz se tartozik, csak a barátunk – szerintem már neked is csak az, Emma. – Judy együtt érzően letörölte az Emma arcán végigszaladó könnycseppeket. – Ne haragudj, hogy ezt rád zúdítottam, de valakinek muszáj szólnia, ha valamit rosszul gondolsz. Barátnők vagyunk, és szerintem egy barátnőnek az is a dolga, hogy megmondja, ha hibázol, hogy szembesítsen önmagaddal. – Figyelte barátnője reakcióját, miközben hol az arcát, hol a haját simogatta. – Haragszol?

Emma alig tudott megszólalni a sírástól. – Nem, te bolond! Igazi hülye ribiként viselkedtem, igaz?

– Hát… Az a lényeg, hogy megint a régi legyél.

– Az leszek, ígérem. – Átölelte Judyt és hosszú percekig úgy is maradtak, míg Emma megnyugodott. Akkor Emma Annhez fordult. – Ne haragudj, hogy olyan hülyén viselkedtem! És tényleg nincs köztünk semmi, Harry szabad, ha… Csak várj még egy kicsit, légyszi, amíg megszokom, hogy már abszolút semmi közünk egymáshoz.

Ann zavarban volt, de mosolygott. – Borítsunk rá fátylat! Harry miatt pedig ne aggódj, alig beszéltem vele, nem akarok tőle semmit.

– Csak várd ki a végét! Senki se ússza meg, hogy legalább egy kicsit bele ne zúgjon. Itt már mindenki oda volt érte legalább egyszer, az oviban, a suliban, vagy csak egy nyári szünet erejéig, bár Harry csak Emmával járt. Szóval, ne légy benne annyira biztos, hogy nem esel bele! De nem ajánlom, hogy össze is jöjj vele – magyarázott tovább Judy –, látod, hogy Emmával is mit művelt.

– Köszi a tanácsot – mosolyodott el zavartan Ann –, majd igyekszem megfogadni. – Bár Ann elképzelni se tudta, hogy valaha is köze legyen egy Harry típusú fiúhoz. Rámosolygott Emmára és örömmel látta, hogy a barna lány a rosszindulat egyetlen szikrája nélkül viszonozta a gesztust.

Ann Lanával indult el a legközelebbi mosdóba, ami egy kisebb parti vendéglőben volt, így, ahhoz, hogy használni tudják, vettek egy-egy szelet süteményt is.

Az édességet majszolva Ann-nek eszébe jutott, hogy valamit meg akart kérdezni Lanától.

– Szóval, te miért nem kedveled Emmáékat?

Lana majdnem félrenyelt, köhögve nyúlt a vizéért. – Bocs, csak megleptél. Ami azt illeti, nem Emmáékkal, vele semmi bajom, csak Liza.

Ann türelmesen várt, hátha a lány magától is belekezd, és nem kell tapintatlanul kérdezősködnie. Igaza lett.

Lana a süteményében turkált a villájával, zavarában pedig félszegen mosolygott. – Liza olyan… Ő olyan… Tudod, őt is nagyon bírják a fiúk, mint Emmát. És van neki Zayn és Louis is… És ő mindkettővel csak szórakozik… pedig Louis nem ezt érdemelné, és nagyon meg fogja bántani, tudom. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát, vagy csalódjon. – A lány elhallgatott, és amikor felnézett, Ann megértő mosolyával találta magát szemben.

– Tetszik Louis, igaz?

Lana elvörösödött, de nem tagadta a dolgot. – Egy kicsit jobban, mint kellene.

Ann nem tudta, mit mondjon. Ő sem akarta, hogy Louis szívét összetörjék, pedig biztos volt benne, hogy így lesz.

– Akkor miért nem küzdesz érte?

Lanának leesett az álla. – Liza ellen?

– Igen. Miért, mi van Lizában, ami benned nincs meg?

– Ő szép, fiatalabb és nőiesebb. És, és…

Ann majdnem elnevette magát, de a döbbenete nagyobb volt. – Fiatalabb? Miért, te talán vén csataló vagy?

– Igen. Ő fiatalabb és Louis biztosan őt választaná.

– Lana, neked elment az eszed! Először is, Louis-nál te is fiatalabb vagy, másodszor pedig, Lou nem ötven éves, kapuzárási pánikkal, hogy egy lánya korabeli csajjal érezze csak jól magát. Harmadszor pedig, bár, én nem ismerem olyan jól, nem olyannak ismertem őt meg, aki felszínes lenne. Szóval, tuti, nem érdekli, hány éves vagy. Amúgy meg, Liza nem szebb nálad, csak más karakter. Ami pedig a nőiességet illeti, tény, hogy abban Liza nyer, de nem tudom, mi Louis ideálja. Ha szerinted a csajos nőket szereti, és mindenáron meg akarod szerezni őt, akkor időnként te is dobd be magad, de ne állandóan, mert akkor már nem az a lány lennél, akinek ismer. Egy pici taktika belefér, csak ne ess át a ló túloldalára.

Lana csendben hallgatta végig Ann monológját, csak miután befejezte, szólalt meg. – Ez lelkesítő volt. Már majdnem elhiszem, hogy sikerülhetne.

– Csak majdnem?

– Még győzködni kell egy kicsit.

– Egyébként jóban vagy Lou-val? Közel álltok egymáshoz?

– Nem tudom – vallotta be Lana –, azaz, jóban vagyunk, persze, vele mindenki kijön, de nem vagyunk közeli barátok. Csak Liammel vagyok nagyon jóban.

– Akkor fel kell magadra hívnod a figyelmét. A humor nagyon fontos, nála az tuti siker. És legyél magabiztos, de ne szállj el magadtól. Ha engem kérdezel, szerintem Liza ezen csúszik majd el. És legyél jó barátja, de ne olyan, akivel a legcikibb dolgokat is megbeszéli, mert abból sose lesz férfi-nő kapcsolat. Egy kiskaput mindig hagyni kell, hogy meglássa benned a nőt.

Lana tágra nyílt szemmel bámult Ann gesztenyebarna szemébe. – Honnan tudsz te ennyit a pasikról? Ilyen sok barátod volt? Nem mintha gond lenne, csak érdekel.

Ann hangosan felnevetett. – Nekem sok barátom? Egy se volt még. Aki volt, az nem a pasim volt, csak egy kísérlet. Engem nem bírnak a fiúk, legalábbis nem a nőt látják bennem. Onnan tudok ilyen sokat, hogy szinte csak fiú barátaim vannak. Soha nem voltam és soha nem is leszek a pasik álmai netovábbja.

– Te bolond vagy! Nem látod, hogyan néznek rád a férfiak? Nézz már tükörbe!

Ann erre nem tudott felelni, valójában sosem nézte magát más szemmel. Ő mindig a régi Annt látta a tükörben és eddig ez meg is felelt neki. Most viszont valami megmozdult benne. Hallgatva a lányok szerelmi életét, ezúttal az ő fejében is megfordult, hogy jó lenne szerelmesnek lenni. Vagy legalább kipróbálhatná, milyen is egy önfeledt nyári kaland. Csak találna valakit, akit ő is érdekel és még nem foglalt! Niall?

Ann megrázta a fejét és Lana kérdő tekintetétől kísérve felállt, hogy visszamenjenek a lányokhoz. Addig ezt a gondolatot elraktározza, hogy egy nagyon unalmas pillanatában elővehesse és eljátszadozzon vele.

Ann és Lana éppen visszaért Judyékhoz, amikor Ann telefonja megszólalt. Mike hívta.

– Szia, Mike!

– Szia, hugi! Minden rendben?

– Persze, ne aggódj!

– Dehogynem, az a dolgom. Főleg, hogy egész nap a lányokkal vagy, akiket alig ismersz.

– Aranyos vagy. – Ann valóban meghatódott a bátyja figyelmességétől. – Minden a legnagyobb rendben, jól érzem magam a csajokkal.

– Mindenkivel? Úgy láttam, nem kerültél mindenkihez közel.

– Most már mindenkivel jóban vagyok, éppen azért, mert eljöttem. – Ann hálát adott az égnek, hogy távolabb sétált, mert kínos lett volna, ha a többiek azt hiszik, ő panaszkodott Mike-nak Emma miatt.

– Akkor jó. Figyi, megkérdezed a csajokat, hogy meddig akarnak még pletykálni, mert mi is utánatok mennénk.

– Persze. Nem bírjátok nélkülünk, igaz? – Ann nevetve sétált vissza a lányokhoz, akik a kérdésére lelkesen válaszolták, hogy jöhetnek a fiúk. Egész évben egyetemen vannak, a lányok alig látják őket, így most ki akarják használni a nyarat, hogy annyi időt töltsenek együtt, amennyit lehet.

Mike elégedetten vette tudomásul, hogy a lányok nem érzik magukat jól nélkülük, bár az ő Vickyjének el kellett utaznia néhány napra.

Amíg Emma, Liza és Judy megmártóztak a vízben, Lana pedig aludt, Ann elővette a füzetét és folytatta az írást. Határozottan egyre jobbnak érezte a történetet, még akkor is, ha csak arra lesz jó, hogy később felidézze ezt a nyarat. Voltak részek, amelyeken mosolygott, másoktól furcsa, bizsergő érzés támadt a gyomrában, megint mástól dühös lett, de egyszer se volt közömbös a leírtak után.

Az IPodján át semmit se hallott a külvilágból, így, amikor hirtelen árnyék borult rá és a füzetére, azt hitte, addig tartott aznapra a jó idő.

Felnézett, hogy meggyőződjön az igazáról, ám felhők helyett a teli szájjal vigyorgó Louis-t pillantotta meg. Elmosolyodott és kivette a fülhallgatót a füléből, miközben Louis leguggolt elé.

– Nocsak, újra előkerült a kis naplód?

– Már mondtam, hogy ez nem napló – csukta be Ann azonnal a füzetét –, és nem neked vettem elő, szóval, ne bámuld annyira!

– De tudod, mit ígértél, hugi? Azt, hogy majd beleolvashatok.

– Tudom. Majd, nem most. – vigyorgott diadalittasan Ann.

Ekkor ért oda Harry térdig felhajtott szárú, bézs színű nadrágban, felgyűrt ujjú, fehér pólóban és napszemüvegben. Ann tekintete a fiú óvatos mosolyán állapodott meg.

– Mit akarsz elolvasni, Lou? Egyébként is, te meg az olvasás? Szia, Annie! – intett a lánynak is, aki éppen azzal volt elfoglalva, hogy testének minél nagyobb felületét fedje el valamilyen ruhadarabbal.

– Szia! – felelte Ann, majd folytatta az öltözködést. Már azt tervezgette, hogyan kerülhetne a lehető legtávolabb Harrytől anélkül, hogy megbántaná őt.

– Hugi memoárját, de nem hajlandó megmutatni. – kacsintott Louis Annre, majd Harryre. – Mi lenne, ha elvennénk tőle és elszaladnánk?

Harrynek még csak arra volt ideje, hogy helytelenítően mosolyogjon, és a fejét ingassa, amikor Ann már felkapta a fejét és dühösen meredt Harryre, aki közben szintén elé guggolt, és levette a napszemüvegét. Amint a tiszta, világoszöld szempárba bámult – igen, most bizonyosodott meg arról, hogy a fiúnak zöld szeme van –, azon kapta magát, hogy a haragja lassan semmivé lett. Hogy a Harry tekintetéből áradó szelídség vagy Louis dallamos kacagása okozta-e, nem tudta, de visszatért a néhány pillanatra elveszített önuralma, ezzel egy időben azonban görcsbe rándult a gyomra. Ki nem állhatta, hogy az utóbbi időben rendszeresen ingadozott a hangulata.

Magához vette a füzetét és miközben Louis-t oktatta ki, becsúsztatta a táskájába, aminek pántját átvetette a vállán. – Mondtam már, hogy ez nem napló, hanem házi.

Louis tovább vigyorgott, nem hatotta meg Ann magyarázata. – Azt hiszed, ezzel most biztonságba helyezted a naplód, hugi? – mutatott a lány táskájára – Mert szerintem nem. – Néhányszor megemelte a szemöldökét, hogy fokozza a feszültséget, majd arcán kárörvendő vigyorral folytatta. – Egy szempillantás alatt felkapunk Harryvel és máris a vízben vagy, a füzeteddel együtt.

Ann összeszűkült szemmel meredt mindkettejükre. – Meg ne próbáljátok!

Meglepetésére azonban Harry is összevonta a szemöldökét, amitől arca sokkal komolyabb, már-már baljóslatú formát öltött, pedig a fiú szép vonásaival ezt nehéz volt elképzelni. Így a kisfiús arcból hirtelen nyers erő sugárzott. Ann gerincén végigfutott a borzongás és most sokkal nehezebb volt elszakítania a tekintetét Harryétől, mint korábban.

– Ne aggódj, Annie, tőlem biztonságban lesznek a titkaid. Nem akarlak még jobban magamra haragítani, úgyhogy megyek is.

Ann némán nézte végig, ahogy a fiú felállt, majd tekintetével követte távolodó alakját, amíg Liamékhez ért. Újabb megrágandó dolog – végül mégis sikerült megbántania!

– Haver, most hová mész? – Louis széttárt karokkal, az orrát felhúzva grimaszolt.

– Hát ezt meg mi lelte? – könyökölt fel Lana is végre, és ő is Harry után bámult.

– Nem tudom. – motyogta Ann, de belül bűntudatot érzett.

– Szia, Lana! – mosolygott az álmosan hunyorgó lányra Louis.

– Szia, Lou! Mi újság?

– Egy kicsit itt hagylak titeket beszélgetni, ha nem gond. – állt fel Ann – Elmegyek sétálni.

– Menj csak, mi elleszünk.

Ann örült, hogy ott hagyhatta barátait. Legalább lehetőséget kaptak, hogy végre jobban is megismerjék egymást, ő pedig egyedül maradhatott a gondolataival.

Amikor Ann visszaért, Lizát Louis és Zayn között ülve találta, Lana kicsit távolabb, egy dombról nézte a tengert, arcán keserűség ült.

Judy és Liam egymás mellett sétált a part mentén – a látvány mosolyt csalt Ann arcára –, Mike Niallel rúgta a bőrt egy kicsit távolabb, Emma pedig Mike autójának támaszkodva magyarázott valamit Harrynek.

Ann tudta, hogy a józan ész azt diktálja, üljön oda a magányos Lana mellé, ám ő inkább ott ült le, ahol volt, és bár úgy tett, mintha ő is a tengert nézné, fél szemmel időnként Emmáékra sandított.

Úgy sejtette, a lány most mondja meg Harrynek, hogy már nem érdekli őt, és Ann kíváncsi volt a fiú reakciójára, ahogy utána Emmáéra is. Még sose látott szakítást testközelből – már, ha ezt annak lehet nevezni, hiszen Emmáék elvileg nem voltak már együtt –, és, gondolta, most megfigyelheti, mi játszódik le ilyenkor az emberekben. Később még jól jöhet az egyik regényéhez…

A végén Ann egyáltalán nem örült, hogy végignézte a jelenetet. Nem hallott ugyan egy szót se, de a testbeszédük árulkodó volt. Emma megkönnyebbült, Harry viszont mintha csalódott volna, elveszettnek tűnt és szomorúnak.

Később, amikor meggyújtották a szokásos tábortüzüket, Emma távol ült le Harrytől és láthatóan jól érezte magát. Lana Judy mellett foglalt helyet, aki viszont szorosan Liamhez tapadt, és Ann úgy látta, hogy amikor senki se figyelt, Liam a sajátjába zárta Judy kezét. Judynak ilyenkor rendszerint felragyogott az arca.

Lizát továbbra is Louis és Zayn vette körül, ám a lány most mintha kizárólag Zaynnek szentelte volna minden figyelmét. Louis legalább annyira magába roskadt, mint Lana, ezért eszébe se jutott Lanával foglalkozni.

Mike és Niall valószínűleg észrevette, hogy Harryvel nincs minden rendben, ezért eleinte megpróbálták szórakoztatni a fiút, ám, amikor rájöttek, hogy ő nem partner a dologban, magára hagyták.

Ann úgy döntött, nem pazarol több időt Harryre, ő jól akarta érezni magát, ezért inkább odaült Louis mellé, aki az ő társaságában hamarosan jobb kedvre derült. Amikor Louis újra elemében volt, Ann odacsalta a fiút Lanához. Ketten együtt sikeresebben csaltak mosolyt a lány arcára, mintha Ann egyedül próbálkozott volna.

Rengeteget nevettek együtt, Lou ontotta magából a rosszabbnál rosszabb vicceket, de úgy adta elő őket, hogy a végén a lányoknak az oldaluk is megfájdult a nevetéstől.

Az egyetlen, aki elgondolkozva, némán bámulta a tüzet, Harry volt. Ann, korábbi fogadalmával ellentétben nem tudta megállni, hogy időnként lopva a fiú felé nézzen, és mindig ugyanabban a szánalmas pózban találta. Nem értette, hogyan és miért, nem is akarta, de megsajnálta. Örült volna, ha őt is vidámnak látja, de Louis-t nem volt szíve elszakítani Lanától, aki végre kapott egy kevés figyelmet a szeretett sráctól, ő maga pedig végképp nem mehetett oda megvigasztalni Harryt.

Egy alkalommal aztán, miután Ann óvatosan körbekémlelt, hogy látja-e valaki, ismét Harryre pillantott, ám ezúttal egyenesen Harry átható pillantását kapta el. A fiú kutató tekintete fogva tartotta az övét; ezúttal nem volt szelíd, se erőt sugárzó, csupán elgondolkodó és szomorú. Ann nem volt képes megfejteni a tekintetét, mosolyogni nem tudott, hogy felvidítsa Harryt, így inkább a lányokra fordította minden figyelmét.

Néhány perc múlva Ann arra lett figyelmes, hogy Harry felállt és fáradtságra hivatkozva elbúcsúzott mindenkitől, Annre azonban rá se nézett. A lány azt nem tudta, hogy Emma is erre a sorsra jutott-e, de neki határozottan rosszul esett a fiú figyelmetlensége. Mégsem haragot, hanem csalódottságot érzett és ez az érzés ismét elkísérte az ágyig, mint az első Rye-ban töltött estéjén is.