Ragyogó, színpompás fény; hideg érzete, majd hirtelen forróság; szorító érzés a gyomorban; ismeretlen vonások; bizsergés a gyomorban; felszabadultság; nevetés hangjai; ropogó tűz; szorító érzés a mellkasban; parfüm és mosószer illata; vágy; gombóc a torokban; értetlen, kutató tekintet…
Ann szeme olyan gyorsan pattant ki, hogy hirtelen fel se fogta, hol van. A teste zsibbadt volt és az a tipikus rossz érzés uralkodott el rajta, amely rémálmok után keríti hatalmába az embert. Pedig neki nem is volt rémálma, legalábbis nem a hagyományos értelemben. Nem igazán emlékezett a vízióira, csupán benyomások, illatok ragadtak meg a tudatában, azt viszont el kellett ismernie, hogy az utóérzés, ami az álmot követte, rossz volt és képtelen volt szabadulni tőle. Felerősödött a korábbi csalódottsága is, amelynek az okát továbbra sem találta.
Ann nem tudott visszaaludni, egyre a megmagyarázhatatlan érzésein gondolkozott. Azt gyanította, a túl sok új élmény tehet az állapotáról.
A napfelkeltét az ablaka előtt állva nézte végig, majd gyorsan magára kapott néhány ruhadarabot, írt egy cédulát a családnak, magához vette a táskáját, benne a jegyzetfüzetével, és elindult felfedezni a várost.
A hajnali, szinte fagyos levegőtől könnybe lábadt a szeme, és a ritka köd se szállt még fel egészen, de Ann nem bánta, mert jól felöltözött, és ilyen élményben sem Londonban, a mallorcai nyaralásai során pedig végképp nem volt része.
Az egész, még alvó város az övé volt és csak arra várt, hogy felfedezze minden talpalatnyi helyét.
Az ablakokban szunnyadó virágok éppen készültek szirmot bontani, némelyiknek már az illata is érzett; Ann megállt egy virágláda előtt, és bár tudta, hogy nem illik ilyet tenni, leszakított egy már kinyílt, kék virágot és a hajába tűzte.
Elsétált a rye-i kórus épülete előtt, majd egy kis utcában rakodó emberekre lett figyelmes. Elképzelni se tudta, kik dolgoznak ilyen korán, de amint közelebb ért és megérezte a jellegzetes, finom illatot, azonnal tudta, hogy egy pékségre talált.
Amint a rakodó emberek közelében ácsorgott és magába szívta a frissen sült pékáru illatát, az egyik férfi megszólította és megajándékozta egy vajas croissant-nal. Ann megilletődve fogadta el az ételt; korábban nem tapasztalt ehhez fogható kedvességet – csupán egy péksütemény volt, de ahonnan ő jött, nem volt jellemző az effajta figyelmesség. Csillogó szemmel, arcán széles mosollyal köszönte meg a férfi nagylelkűségét, és, mivel egyébként is farkaséhes volt, úgy döntött, hogy leül valahol és megreggelizik, közben pedig átgondolja az új történetét. Míg elsétált a pékségtől, átfutott az agyán, hogy a nagy öröm és hálálkodás miatt biztosan hajléktalannak nézték a pékek, de ezen csak mosolygott; végül is, az új története is szólhatna egy árva, hajléktalan lányról.
A katolikus templom kis parkjának egyik padján ülve, a még meleg süteményt majszolva azonban arra a döntésre jutott, hogy ezúttal nem szokványos regényt ír, inkább egy napló-félét a Rye-ban töltött napjairól. Úgysem írt soha naplót, ahhoz túlságosan szétszórt volt, viszont most, ha nem az eredeti nevükön nevezi a szereplőket, írhatna egy, az életén alapuló történetet. Lehet, hogy tűzre való szemét lesz belőle, de az is lehet, hogy jól sül el a dolog.
Mialatt a hívők szép lassan szállingóztak a reggeli misére, ő nekilátott az előző napja papírra vetésének, de túl sokat kellett írnia, így, amikor reggel kilenckor még csak az írás felénél tartott, a gyomra pedig korogni kezdett, elindult reggelizőhelyet keresni.
Nem volt egyszerű olyan helyet találnia, ahol meleg reggelit is adtak, ám végül ráakadt Hayden’s Coffee Shopjára, és kiadós angol reggelit rendelt magának. Amíg az ételre várt, és később, evés közben is, a történetét írta. Annyira belefeledkezett a saját világába, hogy nem vette észre, amikor Louis megállt az asztala mellett.
– Szia, hugi! – Ann meg se lepődött a megszólításon, Lou az előző este kapott rá Mike miatt. – Nem bánod, ha leülök hozzád?
A lány az apró betűitől hunyorogva tekintett fel a szélesen mosolygó fiúra, és a vidáman ragyogó, kék szempár láttán, az ő arcán is boldog mosoly ragyogott fel. Tollát a megkezdett oldalhoz tűzte és becsukta a jegyzetfüzetét.
– Szia, Lou! Ülj csak le! Hogy-hogy ilyen korán?
A fiú, arcán halvány grimasszal, legyintett. – Á, csak rossz éjszakám volt.
– Nem tudtál aludni?
– Nem igazán, de nem lényeges.
Ann-nek úgy tűnt, nem egyszerű alvászavarról volt szó, inkább bánthatta valami új barátját. Néhány pillanatig hezitált, majd kezét óvatosan Louis karjára fektette.
– Tuti, nem akarsz beszélni róla?
Ann majdnem elnevette magát Lou grimaszától, amitől a fiú orra ráncba szaladt, ő maga pedig zavarában mosolygott, akár egy hétéves, miközben a fejét ingatta. – Nem fontos, nem akarlak ezzel nyaggatni. Meg amúgy is, alig ismersz, nem hiszem, hogy ez érdekelne.
– Ha nem érdekelne, nem kérdeztelek volna. Egyébként meg, tegnap veled és Zaynnel töltöttem a legtöbb időmet, szóval, szerintem, titeket már ismerlek annyira, hogy, ha megbíztok bennem, elmondjátok, mi bánt.
Louis nagyot sóhajtott. – Zayn… Hát, ez az! És mivel te tényleg vele jössz még ki a legjobban, kínos lenne…
– Vele van gond? – vágott a szavába Ann – Nézd, ha neked ettől könnyebb, beszélhetsz a dologról. Megígérem, hogy nem mondok neki semmit.
– Esküszöl?
– Igen.
– A naplódra, amit éppen írsz – ú, mennyi mocskos titok lehet benne! – Hirtelen a régi önmaga lett. – Vagy fülledt erotika, az van benne… a leszbikus élményeid egy huncut szőkével – dörzsölgette a tenyerét, de ajka játékos mosolyra görbült –, vagy…
Ann nevetve hajolt át az asztalon, hogy betapassza a srác száját. – Elég, Lou! Nincs benne semmi ilyesmi, és nem is napló. És igen, megesküszöm rá.
– De azért fontos, ugye? Akkor mit írtál olyan lelkesen?
Ann a fejét ingatta. – Fontos, az esküm értékes, de ne válts témát, mondd, mi a baj!
Louis megvonta a vállát. – Jó, de ez ne kerüljön bele a titkos füzetbe!
Ann bólintott, bár egyáltalán nem volt biztos benne, hogy a sztori kimarad a könyvéből. Elvégre, ki tudná meg?
Louis a szájához emelt egy falatot az időközben megrendelt reggeliből, és úgy, tele szájjal, ontani kezdte a szavakat.
– Szóval, nem Zayn a hibás, nincs vele semmi bajom, csak, ugye, van Liza, aki egy istennő, meg van Zayn, aki egy Adonisz, meg vagyok én, a paprikajancsi, és, hát, Liza tegnap is Zaynnel ment haza, pedig úgy volt, hogy én kísérem el. – Lenyelte a falatot, majd egy újabbat vett a szájába, aminek egy része az abroszra potyogott. – Én nem akarok Zaynnel versenyezni, a barátom, de úgy akarom Lizát! És nagyon úgy tűnik, hogy ő nem akar engem. Máskor viszont szinte issza a szavaim. Persze, leginkább akkor, amikor Zayn nincs a közelben. Azt a jóképű mindenit! Hiszen téged is egy perc alatt az ujja köré csavart…
– Na, ezt kikérem magamnak! Engem senki se csavart az ujja köré. Zayn ült mellettem, ezért vele beszélgettem eleinte. Ami pedig titeket illet – Liza szép lány, ez tény, viszont, bár én nem ismerem, ne feledd, hogy még csak tizenhat éves, határozatlan. Talán nem szándékosan, talán csak feszegeti a határokat, de játszik az emberekkel. Persze, ez csak egy verzió a sokból, de nekem ez a tapasztalatom a korosztályával. Aztán Zayn. Tényleg nagy… hogy is mondjam – Ann egy pillanatra zavarba jött. – szóval ő egy igazi szívtipró, de ez nem jelenti automatikusan, hogy ő kapja meg a lányt. Ami pedig téged illet – és itt jön képbe, hogy Zayn hiába helyes srác –, ne becsüld ennyire alá magad! Te nem vagy paprikajancsi, és remélem, mások előtt nem állítod be így magad! Te egy helyes, vicces pasi vagy, olyan szöveggel, hogy attól mindenki dob egy hátast. Te talán nem vagy macsó, de jóképű vagy, lenyűgöző személyiséggel. Szerintem nagyon sok lány boldog lenne veled, bár a hirtelen sikításaidat hanyagolhatnád – vigyorgott a megilletődött fiúra Ann.
Louis, az előző napi találkozásuk óta először, nem jutott szóhoz.
– És, ha Liza nem látja mindezt benned, akkor így járt, te pedig legalább esélyt kapsz egy másik lánnyal.
– Például veled? – Most Ann szeme kerekedett el. – Ne félj – mosolygott Louis –, nem támadlak le, pedig nem lenne ellenemre.
– Ő – Ann nem tudott mit mondani, nagyon zavarba jött –, aha, ez kedves tőled. – Egy percig egymásra meredtek, majd mindkettejükből kitört a nevetés. – De tényleg, tudod mit? Ha egyszer komolyan akarnál, nem utasítanálak el azonnal. De én inkább barátkozni szoktam a fiúkkal.
– A fiúkkal. És a lányokkal? – Louis megemelte a szemöldökét és pajkosan mosolygott. – Csak vicceltem, nehogy komolyan vedd! – Még mindig mosolyogva, ám tekintetében komolysággal folytatta. – Köszönöm, hogy elmondhattam. Úgy érzem, nem csak hülyítettél, komolyan gondoltad, amit mondtál, igaz?
– Abban biztos lehetsz! – bólintott Ann.
Louis beletörődően bólintott. – Majd meglátom, mi lesz, nem görcsölök. Ha meg nem jön össze, majd lesz valaki más.
– Így van! – Ann kortyolt egyet a narancslevéből, majd elgondolkozva megszólalt. – Zayn a legjobb barátod? Mert akkor tényleg át kellene gondolnod, hogy Lizára vagy Zaynre van-e inkább szükséged. Meg talán megbeszélhetnéd Zaynnel a dolgot… bár, nem tudom. – Miközben beszélt, eldöntötte, hogy ez a történet megérdemli, hogy bekerüljön a regényébe.
– Talán igazad van, de még meglátom. Egyébként nem Zayn a legjobb barátom, az Harry. – Az órájára pillantott. – Akinek már itt kellene lennie. Tegnap este megbeszéltük, hogy találkozunk. Őt se irigylem, ez az egész Emma-ügy… – De többet nem mondott, csupán a fejét ingatta összepréselt ajkakkal.
– Harry. Ó! Hát, biztosan pasis reggelre számít, szóval, nekem talán mennem kellene.
– Minek? Nem lesz itt semmiféle pasis reggel – feltéve, hogy maradsz. Örülnék neki, és szerintem Harry is. Nem láttam, hogy sokat beszéltetek volna az este. Most legalább megismerkedhettek. Jó fej, hidd el!
Ann-nek nagyon nem tetszett az ötlet, bár maga se tudta, miért tartotta ellenszenvesnek a fiút, hiszen tényleg nem ismerte. Nem volt helyes, tisztában volt vele, de az előítéletei irányították, és minden Harry ellen szólt.
– Elhiszem, de tényleg mennem kell. – Már pakolta is össze a holmiját, eközben pedig Louis tekintete a füzetre tévedt.
– Akkor nem mondod el, mi ez a füzet?
– Ó, ez? Semmi, csak nyári házi. – Ann maga is meglepődött, milyen könnyen jött a hazugság.
– Ah-ha. Titkos házi… Ez tetszik! Egyszer úgyis beleolvasok, úgy vigyázz!
Ann mosolyogva búcsúzkodott. – Rendben, de majd egy másik alkalommal. – Azzal elindult a kijárat felé, ám az ajtót éppen becsukta előtte valaki, belülről. Amikor az ismeretlen megfordult, Ann Harryvel találta szemben magát. A lány kis híján grimaszolt egyet, bár a teste egészen máshogy reagált a látványra.
Harry arcán öröm tükröződött Ann láttán, ám, amikor észrevette a lány arckifejezését, a vidámság homlokráncolásba fordult át.
– Szia, Annie!
– Szia… – Ann alig tudott a fiú szemébe nézni, tudta, hogy neveletlenül viselkedik, és szégyellte magát miatta.
– Épp Louis-val találkozom. Van kedved csatlakozni?
– Ó, igen, Louis már itt van egy ideje, de nekem mennem kell, bocsi.
– Biztos? – Harry közelebb lépett Annhez, és a lányt beborította az illata: parfüm és mosószer… Ann-nek görcsbe rándult a gyomra, és összevonta a szemöldökét, amire válaszul Harry hátrébb lépett.
– Tuti, hogy mennem kell! – szakadt ki a lányból, ám ekkor a háta mögül meghallotta Louis hangját.
– Neked se sikerül meggyőznöd? Pedig mondtam neki, hogy most legalább dumálhatnátok, ha már este nem tudtatok.
Harry összevonta a szemöldökét. – És erre gyorsan összekapta magát, hogy induljon?
– Hát, nagyjából. De dolga van.
– Én is itt vagyok, ez senkit se zavar? És, hogy ne legyen sértődés – szerencsétlenségére Harry felé fordult, aki egészen közel hajolt hozzá, hogy hallja a fojtott beszédet, és a lány a tágra nyílt kékes-zöld szempárral találta szemben magát, amitől egy pillanatra elakadt a mondat közepén –, ő, szóval tíz percem még van, maradok, hogy boldogok legyetek. – Azzal kikerülte a fiúkat és visszamasírozott az asztalukhoz.
Louis értetlenül nézett utána, majd Harryre, aki a szemöldökét összevonva szintén Ann után bámult.
Ann nem tudta, hogyan viselkedjen. Látta Louis-n, hogy érzi a közte és Harry között lévő feszültséget, ahogy azt is látta, hogy Harry sem érti a furcsa viselkedését, és, ha őszinte akart lenni, ő sem értette saját magát. Hallott a fiúról dolgokat, de Ann büszke volt rá, hogy saját tapasztalat alapján próbálja megítélni az embereket. Harryvel ezt miért nem tudja megtenni?
– Szóval, Annie. Tetszik a város? – hangzott el a kérdés kissé vontatottan Harry szájából.
Ann egyenesen a szemébe nézett – érdekes, hogy most mintha inkább zöld lett volna; ezen elmélázott egy kicsit –, majd zavarában az asztallapot kezdte bámulni. – Még nem tudom. Azt hiszem, igen…
Harry kis ideig még nézte az asztalra szegezett tekintetű lányt, majd halkan sóhajtott, és az előtte lévő kenyeres kosarat babrálva folytatta.
– Még csak most érkeztél, lesz időd megismerni és megkedvelni a helyet. Legalábbis, remélem, kedvelni, és nem utálni fogod.
Ann-nek az volt az érzése, hogy a fiú már nem csupán Rye-ról beszél.
– Ühüm, biztosan úgy lesz… – Továbbra se nézett fel, ha mégis, inkább Louis-hoz beszélt. Így telt el tíz perc; Harry próbált vele kommunikálni, de csak egyszavas válaszokat kapott. Egyszerűen nem boldogult a lánnyal és a viselkedésével, így, egy idő után, feladta és nem tett fel több kérdést.
– Hugi, kérsz még narancslevet? – fordult hozzá Louis.
– Nem, köszi, most már tényleg mennem kell. – Ann alig várta, hogy megszabaduljon a fiúktól, illetve, inkább csak Harrytől. Nem tehetett róla, minél több időt töltött a társaságában, annál rosszabbul érezte magát, és annál jobban haragudott a srácra.
Felállt, felvette a táskáját, majd szívélyesen fogadta Louis búcsúölelését, még puszit is nyomott az arcára. – Remélem, összejön, amiről beszéltünk. – suttogta, majd félszegen mosolyogva Harryhez fordult. – Szia, Harry! Örülök, hogy találkoztunk. – A hangjában nem volt meggyőződés, és amilyen gyorsan lehetett, elsétált az asztaltól. Alig hallotta Harry erőtlen búcsúját.
Annt még a hazavezető úton felhívta Mike, hogy megtudja, merre jár, és jól van-e. A lány tőmondatokban elmesélte a reggelét, de azt nem tette hozzá, hogy mennyire pocsékul érzi magát Harry miatt. Nem tudta volna elmagyarázni, miért, de szíve szerint megkérte volna Mike-ot, hogy, ha lehet, Harryvel ne fussanak össze sűrűn. Persze, ez kivitelezhetetlen lett volna, több okból is. Egyrészt, nem akarta megmondani a bátyjának, mikor találkozzon a barátaival, másrészt, önző és gyerekes kérés lett volna, harmadrészt pedig, Louis-t nagyon is kedvelte és mivel ő Harry legjobb barátja, elkerülhetetlen a találkozás.
Szégyellte magát, amiért ennyire befolyásolta mások véleménye, pedig, a saját belső hangja és a fiú tekintete azt súgta, Harry nem olyan rossz ember. De az a belső hangocska azt is megsúgta neki, hogy jobban teszi, ha távol tartja magától a fiút.
Este koncertre mentek, Ed Sheeran lépett fel Brightonban.
Mint kiderült, nem csak Ann és Mike, de az egész társaság kedvelte a velük egykorú zenészt, így mind együtt mentek.
Ann-nel és Mike-kal egy autóban volt természetesen Vicky, Louis vitte Zaynt, Harryt, Lizát és Emmát, Liam pedig Judyval, Niallel és Judy egyik barátnőjével, Lanával érkezett meg a koncert helyszínére.
Annék értek oda elsőnek és rögtön be is álltak a sorba, hogy minél közelebb kerüljenek a színpadhoz. A lány alig várta, hogy láthassa Edet, egyfajta hősként tekintett rá, aki hihetetlenül érzékletes módon képes szavakba önteni az élményeit, érzéseit.
Néhány perc múlva a többiek is csatlakoztak hozzájuk. Louis megölelte Annt. – Na, hugi, várod már?
– Naná! Ez lesz a nyár fénypontja!
Louis egy pillanatra döbbent arcot vágott. – Azt hittem, az volt, amikor megismertél minket.
Ann megijedt, hogy megbántotta a fiút. Belekarolt és vigyorogva válaszolt. – Tudod, hogy csak vicceltem!
– Akkor jó. – vidult fel újra a filigrán srác.
– Vigyázz vele, nagyon szeszélyes. – súgta oda Liam. – Olyan, mint egy lány.
– Nem, az Harry. Őt a legkönnyebb megsérteni. – szólt közbe Zayn. – Ő sajnos tipikusan az az ember, akinek fontos mások véleménye. Nehéz lehet így élni.
Ann pontosan tudta, miről beszél Zayn, ő maga is ilyen ember volt. Nagyon erős megfelelési kényszer munkált benne.
Tudta, hogy a beszélgetést a többiek, így Harry is hallja; szerette volna látni az arckifejezését, hiszen az volt az érzése, ő maga már meg is bántotta a fiút, de ezt az ötletet hamar el is vetette. Ő csak egy idegen Harry számára, nem számíthat neki a véleménye. Nem is kellett megfordulnia, érezte, egy tekintet szinte lyukat éget a tarkójába. Józan eszének utasításaival ellentétben engedélyezett magának egy röpke pillantást Harry és Emma irányába, ám nem azt kapta, amire számított. Harry szelíden nézett vissza rá, Emma volt az, aki most is féltékenyen méregette. Ann gyorsan elkapta a tekintetét, majd, mivel közben kinyitották a kaput, elindult a tömeggel. Mike próbált figyelni rá, de az emberáradat elsodorta őket egymástól. Ann egy pillanatra kétségbe esett, a következőben azonban egy erős kéz megragadta az övét. Niall végig maga mellett tartotta, és végül a színpad előtt is egymás mellett álltak meg.
Ann megköszönte a segítséget, Niall pedig csak legyintett egyet. Ann másik oldalán Mike állt, mögöttük pedig Zayn és Louis, Harry és a két lány. Liam Judyval és Lanával egy kicsit távolabb keveredett tőlük.
A koncert fergeteges volt, Ed mindent megtett, hogy a közönsége jól érezze magát, és a fiatalok hálásak is voltak ezért.
A fiúk óvták Annt és a többi lányt a túlságosan hevesen csápoló emberektől, bár Emmákkal ellentétben, akik csak ringatóztak a zenére, Ann Eddel együtt énekelt, gesztikulált és ugrált. Az izzadságtól a bőréhez tapadt a trikója, a haja vizesen csapkodta a vállát, arca teljesen kipirult. Mike elismerően pillantott le rá, büszke volt rá, hogy a húga egy életvidám, talpraesett lány. Nagyon hasonlított a másik oldalán tomboló Vickyre, akit most a derekánál fogva megragadott és megcsókolt. Nem érdekelte, hogy mögötte Lizáék panaszkodnak, hogy nem látják a színpadot, és amúgy is, otthon éljenek szexuális életet, mert ha erre lesznek kíváncsiak, betesznek egy pornófilmet.
Ann csak egy pillanatra fordult Mike felé, hogy lássa, miért nyávog annyit Liza, és ez éppen elég volt ahhoz, hogy kis híján szívrohamot kapjon. Nem vette észre, amint egy félig teli, két literes üdítős üveg éppen feléje száguld – ezt Niall kapta el –, és azt se, hogy az előtte álló, nagydarab férfi elveszítette az egyensúlyát, és egyenesen rá készült esni. Ő mindebből csupán annyit érzékelt, hogy valaki erősen átkarolta hátulról, rántott rajta egyet, amitől a mellkasa összeszorult, és a nagy tömegben maga se értette, hogyan, de másfél méterrel arrébb ért talajt a lába, mely előtt elvágódott a részeg férfi.
Zayn, miközben lefejtette róla a karjait, aggódva kérdezte: – Egyben vagy, hugi?
– Igen, köszi, hogy segítettél. – Végignézett a még mindig a lába előtt elterülő férfin, és vágott egy nem túl nőies grimaszt. – Nem hiszem, hogy ezt túléltem volna.
Zayn elvigyorodott Ann fintorgását látva. – Ja. Még jó, hogy a tesó figyelt! – Fejével Louis-ék felé bökött; Lou a földön fekvő idegent próbálta felsegíteni, csak Harry figyelte még őt aggodalmasan, talán megkönnyebbülve, de amint találkozott a tekintetük, a fiú visszafordult a színpadhoz. A lányok ügyet se vetettek rá.
Az egy órás hazaút alatt Ann végig csendben ült a hátsó ülésen. A koncert fizikailag és mentálisan is kifárasztotta; halántékát az ablaknak nyomva pergette vissza az este eseményeit. Elégedettség töltötte el, régen volt már ennyire jó élményben része. Közelebb került Niallhez is, és élőben látta végre Edet is. Ed Sheerant! Egyszer még rá is mosolygott! Másnap lesz mit írnia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése