Kiss me... it's paradise/If we could only have this life for one more day-4. fejezet

Ann két napja találkozott utoljára új barátaival, az eltelt idő alatt Brightonban volt Evie nénikéjével.

Az előző reggel nénikéje azzal fogadta, hogy reggelizzen meg, gyorsan pakoljon össze néhány holmit, ami elegendő két napra, és indulhatnak is Brightonba, egy kis kikapcsolódásra. Útközben aztán kiderült, mit is ért Evie néni kikapcsolódás alatt. Szerinte Ann úgy is édes lány, ahogy most öltözködik, de szeretné, ha a lány megismerkedne az élet nőiesebb oldalával is.

Egy elegáns szállodában szálltak meg. A szobájuk elfoglalása után Evie néni be is jelentette magukat egy kényeztető esti testradírral egybekötött masszázsra, majd elmentek ebédelni.

A nénivel az egyszerű ebéd is érdekesre sikerült. Evie egészen más volt, mint Ann édesanyja, ő igazi úrinő volt, és bár nem akarta átnevelni unokahúgát, szerette volna, ha látja, hallja, hogyan kell egy ízig-vérig nőnek viselkednie.

– Két napig, szívem, semmi fiús dolog. Csupán két nap, ennyit kérek tőled. És, ha utána elfelejted ezt az egészet, nem baj, csak szeretném, ha tudnád, milyen lenne egy picit másképp élni. – A villájára tűzött egy falat halat, finoman a szájába helyezte, és csak az után szólalt meg újra, hogy lenyelte a falatot. – Én sem viselkedem mindig úrinőként, de havonta egyszer eljövünk a barátnőimmel, és úgy teszünk, mintha született arisztokraták lennénk. Ilyenkor vásárolunk, kipróbálunk minden új szépészeti technológiát, szórakozunk. Örülnék, ha egyszer te is részese lennél ennek, persze, csak, ha nincs terhedre.

Ann úgy döntött, eleget tesz nénikéje kívánságának; bár nem igazán rajongott az ilyesmiért, talán mégis jó móka lesz.

Ebéd után vásárolni mentek. Ann nem akarta, hogy a nagynénje rá költse a pénzét, de a nő hajthatatlan volt. Sorra járták a sikkesebbnél sikkesebb üzleteket és Evie néni mindegyik helyen vásárolt valamit a lánynak.

Estére Ann jobban elfáradt, mintha egész nap rúgta volna a bőrt; az elegáns kis papír táskák egy egész sarkot elfoglaltak a tágas hotelszobából. Ezek után az esti masszást Ann is alig várta, szüksége volt egy kis lazításra.

Lámpaoltás előtt Evie néni az ágyban olvasott egy romantikus regényt, Ann pedig a történetét írta. A lánynak fel se tűnt, hogy nénikéje becsukta a könyvet. Az asszony eleinte maga elé meredt, majd, bár a lány nem vette észre, Annt nézte írás közben.

– Jól érzed magad, Annie? – A lány a homlokát ráncolva fordult a szelíden mosolygó asszony felé. – Úgy értem, most, a nyaralás alatt. Tudom, hogy nem erre számítottál, de…

– Minden rendben, Evie néni, Rye nem rossz hely. Csak a sok napsütést hiányolom, de azt hiszem, kibírom a nélkül is. – Visszamosolygott a nőre.

– És Mike barátaival jól kijössz? Nem ismerem mindegyiket, nem tudom pontosan, milyenek. Egy anya, ilyen korú fiúval, csak a gyerek jó értékítéletében bízhat. Csupán reménykedni lehet, hogy nem keveredik rossz társaságba.

Ann igyekezett megnyugtatni az asszonyt. – Szerintem nincs miért aggódnod, Evie néni. Mike barátai rendes srácoknak tűnnek. Mike amúgy se az a típus, aki bármilyen jöttmenttel összehaverkodik. Ne aggódj, jól nevelted!

Az asszony elmosolyodott, majd gyanús fény csillant a szemében. Kezeit összekulcsolta az ölében, a paplan fölött, mely mozdulat érett asszonyra utalt, ám arca úgy ragyogott, akár egy izgatott bakfisé. Ann rosszat sejtett.

– És mi a helyzet a fiúkkal? – A lánynak az volt az érzése, ez az este már nem az írásról fog szólni, ezért becsukta a füzetét, közben pedig megpróbált felkészülni egy egyáltalán nem kívánatos beszélgetésre.

– A fiúkkal?

– Igen, tudod. Van udvarlód? Egy ilyen csinos lánynak már bizonyára több fiú is csapja a szelet.

– Nem, nénikém. Nincs barátom. Tudod, én vagyok a fiús lány, az örök haver. Engem nem szoktak randira hívni.

– Kár, de ezen most segítünk. Igazi kis hölgyet faragunk belőled. Hidd el, le se tudod majd vakarni a srácokat!

– Igazából, nekem úgy is jó, ahogy most van. A szerelemmel csak a gond van. Nekem nem hiányzik a dráma.

Evie néni összevonta a szemöldökét. – Ugyan, Annie, egy kis romantikára, legalább egy kalandra mindenkinek szüksége van. A nők szerelemre születtek!

Ann elhúzta a száját. – Hát, én nem! Engem még egy fiú se érdekelt igazán. Még sose voltam szerelmes. – Megvonta a vállát. – Talán későn érő típus vagyok, azért nem hatnak meg a férfiak.

– Majd eljön annak is az ideje. – Egy kis hallgatás után folytatta. – És Mike barátai? – A néni szemében Ann ismét szikrát látott. – Az a Zayn-fiú nagyon csinos! Ő se tetszik?

Ann szeme elkerekedett, majd a hitetlenkedéstől és a tehetetlenségtől felkacagott. – Evie néni, hogy te mekkora kerítőnő vagy! Nem adod fel, amíg azt nem mondom, hogy tetszik valaki, igaz?

– Hát, nem. – nevetett pirulva a nő is – Szóval? Zayn?

– Nem, nénikém. Zayn nagyon helyes srác – egy kis ideig elmélázott –, tényleg… dögös, de nem akarok tőle semmit. Ahogy ő se tőlem. Ő is Liza után fut.

– Ő is?

– Igen, meg szegény Louis is. De szerintem Zayn lesz a befutó, Louis pedig hoppon marad, bár ezt nagyon nem szeretném.

– Ez egyre izgalmasabb! És a többiek? Vannak többen is, ugye?

Ann-nek nevetnie kellett az asszonyon, ahogy ott kuporgott az ágyában, habos-babos hálóruhában, az izgalomtól csillogó szemmel és kipirult arccal. Egy pillanatra azonban fájdalom nyilallt Annbe, szánta a nénikéjét. Ennyire unalmas lenne egy háziasszony élete? – Vannak még. Szóval, Liam, ő olyan igazi cukorfalat. Tudod, az az igazi jófiú. Őt biztosan elfogadnád vejednek. Viszont ő is foglalt, Judyval jár, vagy hamarosan fog… nem tudom, hol tartanak éppen. Nagyon összeillenek. Aztán van még Niall, a szőke srác. Azt hiszem, őt is bírom, de az ő szerelmi életéről semmit se tudok. Mindenesetre, lehet rá számítani, pedig elsőre nem olyan embernek tűnt. – Ann itt befejezettnek tekintette a beszélgetés ezen részét, ezért csendben várta, hogy a nénikéje újabb témával álljon elő.

– Ennyi? Nincs is több fiú? Egyetlen arra érdemes se akad?

Ann, hogy kifejezze nemtetszését, grimaszolt egyet. Nem akart Harryről beszélni. A parton eldöntötte, több energiát, de még gondolatot se pazarol a fiúra, mert nem érdemli meg. Értelmetlennek tartotta olyasvalakire fordítani az idejét, akit még csak nem is kedvel. Mivel azonban Evie nénikéje várakozásteljesen figyelte, megvonta a vállát. – Van még Harry, de ő említésre se méltó, nem kedvelem.

– Bántott? Mivel tudott ennyire magára haragítani az a tüneményes fiú?

Ann álla leesett. – Tüneményes?! Harry? Te ismered? Harry Styles, róla beszélsz?

– Igen. Rendes fiú. És… nagyon jóképű. – A néni felvonta egyik szemöldökét és kíváncsian, egyúttal célzatosan fürkészte unokahúga arcát.

– Jóképű, persze. Ezt nem vitatom. Viszont, úgy hallottam, nem éppen hűséges típus. Egyszerűen nem szimpatikus és kész!

– Értem. – Evie néni elgondolkozva fürkészte a lány arcát. Figyelte, ahogy idegesen bevackolta magát a takarója alá, precízen lesimította azt, majd az ujjaival babrált, a tekintetét pedig egyszer se emelte fel. Eleinte értetlenül nézte a lányt, aztán levonta a következtetéseit. Halványan elmosolyodott, majd fáradtságot színlelve felsóhajtott. – Azt hiszem, ideje aludnunk. Ne feledd, egy hosszú, pihentető alvás többet ér minden sminknél! – Azzal eloltotta a lámpát, és még mindig mosolyogva, behunyta a szemét.

Reggel Evie nénikéje ébresztette Annt egy tálcára való étellel és itallal. Miközben reggeliztek, megbeszélték az aznapi programot: mivel a ruhák, kiegészítők már mind a rendelkezésükre álltak, csak a fodrász, kozmetikus, manikűrös maradt hátra, és, hogy az egész napos fáradalmakat kipihenjék, egy újabb masszázs.

Ann fanyalogva állt az újabb, számára rémálomnak tűnő nap elé, ám hamar rákapott az ízére. A kozmetikus ujjainak finom érintése az arcbőrén egészen megnyugtatta, a manikűrös ápolt körmöket és kézfejet varázsolt a korábban elhanyagolt végtagok helyére, a fodrász pedig az addigi egyenes hajvégek helyett ritkított frizurát kreált a lánynak, melynek nyomán jobban érvényesültek a lágy hullámok és a kicsit vadabb, csigás fürtök is.

Ann alig hitt a szemének, amikor késő délután tükörbe nézett. Könnyű, sárga nyári ruhájában, a szemét kiemelő, enyhe sminkben, tökéletes frizurájával úgy érezte, a tükörből tágra nyílt szemmel rábámuló lány nem lehet ő. Korábban is átváltoztatták már fontosabb eseményekre, ám életében először látta magát igazán szépnek.

Evie néni visszafojtott lélegzettel figyelte a lányt. – Gyönyörű vagy, Annie, drágám! Igazi, ízig-vérig nő. Mondtam, hogy az leszel.

A lány csupán bólintott, ám mosolyogva ölelte meg az asszonyt. – Köszönöm, Evie néni! Mindent! De azért nem öltözöm majd minden nap így. – kacsintott és csak kacagott a nénikéje elnéző fejcsóválásán.

Még nem esteledett be, amikor Annék visszaértek Rye-ba, ám, ahelyett, hogy egyenesen hazamentek volna, a Cranberries nevű teázó felé vették az irányt. Evie néni úgy gondolta, amíg a nap véget ér, ők még játszhatják az úrinőt és egy sütemény igazán nem árthat meg az ötórai tea mellé.

Louis a virágüzletbe kísérte el barátját, virágföldet venni, annak édesanyja számára, amikor a Cranberies-zel szemben megtorpant és hunyorogva bámult a teázó irányába.

– Te, az nem Mrs. Stevens és… hugi? Ejha! Igazi bombanő!

Harry szótlanul figyelte a két nőt; Louis hiába igyekezett, semmiféle érzelmet nem látott barátja arcán.

– Jól néz ki, igaz? – Louis nem értette Harry közönyösségét, a szép lányokat még akkor is megnézte, amikor Emmával randizott. Játékosan meglegyintette barátja karját. – Azt ne mondd, hogy Emma ennyire padlóra küldött! – Hangjába őszinte aggodalom vegyült. – Ugye már nem vagy oda érte?

Harry összevont szemöldökkel nézett továbbra is a két nő után, bár ők már eltűntek a szeme elől. – Nem, de Annie se érdekel. – Megvonta a vállát, miközben beharapta az alsó ajkát. – Egy ideig egy nőt se akarok magam körül látni. Csak a baj van velük…

Louis helyeslően bólintott, átkarolta barátja vállát és folytatták útjukat a virágkereskedés felé.

Ann az ajkához emelte a kanalát egy falat gyümölcstortával, amikor Evie finoman megköszörülte a torkát.

– Ne haragudj, hogy rád erőltettem ezt az egészet! És tudom, hogy tegnap este is nevetségesen viselkedtem – vállig érő, szőke haját a füle mögé simította –, de néha úgy hiányzik az ilyesmi. Mindig is szerettem volna egy kislányt… – Ann letette a kanalát és a nőre fordította minden figyelmét. Meg akarta nyugtatni az asszonyt, hogy jól érezte magát az elmúlt két nap alatt, de jobbnak érezte előbb végighallgatni a nénikéje mondandóját. – Ezeket a dolgokat, a vásárolgatást, a beszélgetést a fiúkról, a saját lányommal kellett volna megejtenem, de nekem egy sincs. – Felsóhajtott. – És már nem is lehet. Pedig nem volt semmi gond, amíg… – Szürke szemébe könny gyűlt, Ann torka pedig összeszorult. Nem szokta meg, hogy mindig vidám nénikéjét ennyire összetörtnek lássa. – Erről talán nem tudsz, de Mike után egyszer még teherbe estem. Nagyon vártuk azt a babát is, a mi kis angyalkánkat, de amikor a hatodik hónapba értem, az egyik rutinvizsgálat alatt az orvosok észrevették, hogy egy ér a méhemben megvastagodott. Megnyugtattak, hogy nem lesz semmi gond, csak kíméljem magam. – Az első, kövér könnycsepp végiggördült a még mindig hamvas arcán – és mégis… egy éjjel arra ébredtem, hogy körülöttem minden csupa vér. Elpattant az ér, a kislányom pedig teljesen kivérzett. Egyetlen csepp vér se maradt benne… – Már Ann se bírta, alig tudta visszafojtani a könnyeit. – Meghalt az angyalkám. És később se lehetett másik gyermekünk – bár őt semmi sem pótolhatta volna –, mert az altatásban valami történt a méhemmel és kivették. – Néhány percig némán ültek egymással szemben, Evie néni hang nélkül sírt, hogy ne keltsen feltűnést, Ann pedig az ölébe ejtett kezeit szorította ökölbe, hogy levezesse a feszültséget. Elképzelni se tudta az asszony fájdalmát. Nem tudta, ő mit tenne, ha hasonló helyzetbe kerülne. És akkor rájött, milyen erős nő is a nénikéje valójában. Ennyi éven át együtt kellett élnie a tragédiájával és soha, egyetlen alkalommal se látszott rajta a bánat leghalványabb jele se. Csodálta őt azért is, hogy képes volt kitartani a férje mellett és tovább szeretni a kisfiát, a vesztesége ellenére is. Szeretett volna olyan lenni, mint a vele szemben ülő asszony: éppolyan erős, kitartó, sugárzó személyiség, aki – annak ellenére, ami vele történt - teljes mértékben megélte a nőiességét. Olyan szeretett volna lenni, mint a nénikéje, aki szeretett, és akit szerettek, aki lányregénybe illően gondolkozott a szerelemről, és aki tökéletes barát volt.

Ann átnyúlt az asztal felett és megszorította az asszony kezét. – Örülök, hogy elvittél magaddal. Nagyon jól éreztem magam. – mosolygott megértően.

– Ó, drágám, ne haragudj, hogy ezt rád zúdítottam és elrontottam a hétvégi mókát!

– Semmit se rontottál el. Köszönöm, hogy érdemesnek tartasz a bizalmadra.

Az asszony büszkén nézett Annre, ő már látta benne azt a nőt, akivé a lány válni szeretett volna.

Aron bácsikája elmondta Ann-nek, hogy Mike kiment a partra a barátaihoz, így Ann átöltözött egy kényelmes farmernadrágba, homokszínű tornacipőbe és egy, a vállát szabadon hagyó, törtfehér, kötött pulóverbe. Azt a kevés sminket, melyet viselt, magán hagyta, magához vette a táskáját és felült a biciklijére, hogy megkeresse Mike-ékat.

Ann egyenesen a szokásos tábortűzrakó helyükhöz kerekezett, de ott senkit se talált. A nap éppen a horizont alá készült bukni, narancsos fénybe vonva az egész partszakaszt – ebből a ragyogásból rajzolódott ki két alak sötét sziluettje az egyik dűnén. Ann nem ismerte fel őket, így közelebb ment az egymás mellett ülő alakokhoz, hogy megkérdezze, nem láttak-e erre egy csapat fiatalt.

Az emberek nem láthatták őt, mert a hátuk mögül közeledett, ám, amint Ann kellő távolságba ért ahhoz, hogy ne vakítsa el a nap fénye, Louis és Harry alakja rajzolódott ki előtte.

Először arra gondolt, hogy megkérdezi őket, hol találja a többieket, ám valami mégis arra késztette, hogy maradjon, ahol van.

Louis megdörzsölte az arcát. – Nem tudom, mint csináljak. Úgy érzem, nem győzhetek. Liza sose lesz az enyém!

Harry átkarolta a barátját. – Még van remény, ez csak egy mozi. Mi történhet ott, ami végképp keresztbe tenne neked?

– Ezt most komolyan kérdezed? Egy moziban, a sötét teremben, a hátsó sorban? Szerinted mi történhet?

Harry néhány pillanat erejéig csendben maradt. – Oké, lehet, hogy tényleg elveszíted őt – szorosabbra fonta a Louis válla köré simuló karját –, de én még mindig a tiéd vagyok! – Harry a szemöldökét emelgette, mire Louis arcára kaján vigyor ült ki, majd szó nélkül nekiesett a felkacagó barátjának. Csókot imitáltak és a játék hevében a homokba zuhantak, ahol Louis tovább birkózott Harryvel. A jelenet láttán Ann kis híján hangosan felnevetett, ezzel pedig majdnem elárulta magát, így azonban a szájára tapasztott kézzel fuldokolt, előre görnyedve a nevetéstől.

– Á, telement homokkal a hajam! – Harry megrázta a fejét és a hajából valóságos porfelhő szállt fel. Louis ezen is elnevette magát. Végül Harry komolyra fordította a szót. – Amúgy, még mindig nem fér a fejembe, mit akarsz Lizától. Ő még mindig csak egy kis csitri. Hé, ne kapd fel a vizet, inkább próbáld más szemszögből nézni őt! Csak tizenhat éves, nem tudja, mit kell értékelni egy férfiban. Emmát próbálja utánozni, ez az egyetlen tudománya. Nem tagadom, ha összeszedi magát, egész csinos, bár én sose láttam benne, amit te. Ha össze is jönnétek, szerintem nem maradnátok sokáig együtt. Semmi közös sincs bennetek. – Louis szóra nyitotta volna a száját, de Harry betapasztotta azt a tenyerével, miközben mindketten nevettek. – Ne érts félre, tudom, hogy vannak jó tulajdonságai, de nem való hozzád. A te világodhoz ő sajnos felszínes és éretlen. Most még csak az izmok, meg mit tudom én, mik érdeklik, nem az, ami belül van. – Tenyerét Louis mellkasára simította. – Ezek szerint ő nem értékeli azt a hatalmas szíved, meg az idegesítő, de azért imádnivaló humorod. – Louis összeszűkült szemét és összevont szemöldökét látva elvigyorodott, majd kiöltötte a nyelvét.

– Vigyázz, mert elkapom! – nevetett fel Louis, azzal újra ráugrott a nevetéstől fuldokló fiúra.

Ann nevetés közben megcsóválta a fejét és távolabb sétált tőlük. Jól esett ilyennek látnia őket, ennyire közel egymáshoz. Harry viselkedése meglepte ugyan, a könnyedségét és az ezzel szemben álló lojalitását furcsállta, de nem esett nehezére elfogadni, sőt, ezért a beszélgetésért még kedvelte is a fiút, bár a vele szembeni fenntartásai nem szűntek meg.

Most jó érzéssel gondolt mindkettejükre, és remélte, hogy Harry átsegíti Lou-t a csalódáson, mert abban egyetértett a fiúval, hogy, ha Liza moziba ment Zaynnel, annak Louis szempontjából nem lesz jó vége.

Amikor elég távol került Louis-éktól ahhoz, hogy ne lássa őket, felhívta Mike-ot, hogy megtudja, hol vannak. Végül a Carey’sben csatlakozott a társasághoz.

Ann Lana mellé ült le, aki, mielőtt ő kényelmesen elhelyezkedhetett volna, már dicsérni kezdte, hogy mennyire megváltozott, mennyivel szebb lett.

Lana véleményét a többiek is osztották és amikor Ann tekintete Mike felé tévedt, a fiú büszkén kacsintott rá.

Egy pohár tonikkal és fél órával később megérkezett Louis és Harry is.

Louis egyenesen Ann felé indult, arcán vidám mosollyal ült le a lány mellé – Harry minden jel szerint sikerrel járt barátja felvidításában. Lou lelkesen köszöntötte Lanát is, majd visszafordult Annhez.

– Hugi, elképzelni se tudod, mennyire hiányoztál!

– Ó, valóban? – Ann meglepődött Louis kijelentésén, de a fennhéjázó stílust csak megjátszotta, ezt a fiú is észrevette.

– Ó, valóban. A lányok többsége nem igazán értékeli a poénjaimat, de…

– Talán, mert rossz helyen keresgélsz. Észre se veszed, pedig lehet, hogy az orrod előtt vannak azok az emberek, akik értékelnek.

Mialatt a Louis arcán elterülő mosoly kiszélesedett, Lana egyre kisebbre húzta össze magát és az asztal alatt bokán rúgta Annt, aki erre felszisszent. Ennek hallatán a Louis másik oldalán Niallel beszélgető Harry is Ann felé fordult és a szemöldökét megemelve nézett Annre, aki azonban a fájdalomtól összevonta a szemöldökét és szúrós tekintettel viszonozta a pillantást. Válaszul Harry is összevonta a szemöldökét, amitől megkeményedtek a vonásai.

Ann gerincén végigfutott az ismerős-ismeretlen borzongás, és végül mindketten egyszerre fordultak másfelé. Mindkettejük számára egyértelművé vált, hogy a másik még a látását se tudja elviselni.

A sors fintora, hogy később, amikor Ann kiment a mosdóba, visszatérve azzal szembesült, hogy Louis elfoglalta a helyét Lana mellett, akivel elmerülten beszélgetett.

Ennek örült, annak viszont korántsem, hogy az egyetlen üres szék Harry mellett volt.

A fiúval egyetlen szót se szóltak egymáshoz, egy alkalmat leszámítva, amikor Harry könyöke véletlenül a lány karjához ért, Ann pedig ösztönösen elhúzódott.

– Bocs! – Ann megmondta volna, hogy nem történt semmi, de Harry gyorsabb volt és egészen közel hajolva a lányhoz, a fülébe suttogta: – De ha ennyire nem tudsz elviselni, talán jobb lenne, ha helyet cserélnél Lou-val.

Ann, megzavarodva a fiúból áradó meleg, mosószerillat és parfüm egyvelegétől, és megsértődve Harry rosszindulatú megjegyzésén, dacosan válaszolt. – Ha nem bánod, nem tenném! Én úgy látom, Lou végre jól érzi magát. – Fejével a Lanával kacarászó fiú felé bökött, majd felvont szemöldökkel, érdeklődve nézett Harryre, miközben legszívesebben a terem másik végébe menekült volna a fiútól. Magában azt kántálta, hogy ez Harry, aki nem kedveli őt, akibe ennek ellenére egy pillanat alatt bele tudna habarodni, és aki a következő pillanatban darabokra is törné a szívét.

Eközben, tudomást se véve Ann küzdelméről, Harry hol a barátaira, hol Annre nézett, végül egyet értően bólintott, majd a lányra vetett hosszú pillantás után el is fordult Anntől, és az este folyamán többet nem is érintkeztek.

Kiss me... it's paradise/If we could only have this life for one more day-3. fejezet

Ann viszonylag sokáig aludt, amikor pedig végre felébredt, azért nem ment le reggelizni, mert meg kellett örökítenie az előző napon történteket. Miközben írt, újra átélt mindent, a koncert eufórikus hangulatát, a tekintetek keltette érzéseket…

Éppen félbehagyta az írást, amikor a telefonja stílusosan Ed You need me, I don’t need you című dalával megszólalt.

Judy hívta, hogy találkozzanak, és a többi lánnyal együtt menjenek le a partra a hasukat süttetni, ha már olyan szépen kisütött a nap.

Ann az ablakhoz lépett és kikémlelt, valóban gyönyörű napjuk volt, ami Angliában nyáron is ritkaságszámba megy. Gondolkodás nélkül mondott igent, elvégre a nyárnak éppen a napozásról és a semmittevésről kell szólnia.

Egy nagyobb válltáskába begyűrt egy törölközőt, naptejet és a füzetét, felvette a fürdőruháját, rá egy sortot és egy nyakba kötős felsőt, majd a fejébe nyomta a szalmakalapját. Lefelé menet feltette a napszemüvegét, a konyhában magához vett némi kekszet és egy üveg vizet, majd megmondta Evie nénikéjének, hogy hova megy, és elindult.

Judy a főtéren várta Lanával, akivel Ann-nek előző este nem volt alkalma igazán megismerkedni. Ann-nél magasabb volt, hosszú, barna hajjal, feketével kihúzott, barna szemmel. Lana a kényelem híve volt, farmerban, pólóban, hoodie-ban és tornacipőben járt legszívesebben, szerette a színes dolgokat is, mint Ann, és egy kis őrültségre mindig kapható volt. A bicikliút alatt végig csacsogott és nevetett.

Lana, Judy, Emma és Ann egyaránt tizennyolc évesek voltak és ebből kifolyólag nagyon sok dologban hasonlítottak, de Emma valahogy mégis kicsit kirítt közülük.

Emma és Liza már a parton voltak; Emma fehér monokiniben feküdt a pokrócán, fején napszemüveg, csillogó barna haja vastag fonatként pihent a feje mellett. Liza, ahogy azt korábban Judy is említette, mindenben utánozta Emmát, csupán a hajfonat hiányzott.

Ann nem tudta, hogy nevessen-e vagy sírjon. Mindenesetre, most, hogy a fiúk hiányában Emmának nincs oka féltékenykedni, elválik, hogy lehetnek-e ők ketten barátok, vagy végképp nem értenek szót. Ann-nek Emma jelentette a nap kihívását.

Judy Emma mellé tette le a holmiját, mellé ült le Ann és Lana.

Emma levette a napszemüvegét, végigmérte az újonnan érkezetteket, csak ez után szólalt meg. – Sziasztok!

Ann látta a lányon, hogy az ő társaságának nem örül, de nem foglalkozott vele. A barátnője elhívta, hát eljött.

Mindannyian kifeküdtek napozni. Judy egyfajta élő határvonalként szolgált a másik négy lány között; ő Annékkel és Lizáékkal is beszélgetett, a két oldal azonban egyetlen szót se váltott egymással. Ann ebben csak azt furcsállta, hogy Lana se beszélt a két másik lánnyal. Gondolatban fel is jegyezte magának, hogy erre később kérdezzen rá Lanánál, akit egyre jobban kedvelt.

– Mesélj, Judy! – Emma vigyorogva fordult a szőke lányhoz.

– Mit?

Emma lehúzta az orrán a napszemüveget és bal szemöldökét felvonva Judy füléhez hajolt, de suttogás helyett egészen hangosan válaszolt. – Ne tettesd magad, tudod, mire célzok! Te és Liam. Az elmúlt napokban nagyon összenőttetek. Összejöttetek végre?

Judy arca pillanatok alatt vörösre színeződött. – Nem, még nem.

– De rajta vagytok az ügyön. Ha Liam nem bénázik, hamar összejöttök. Ha meg ilyen fatökű marad, akkor te kezdeményezel.

Ann csupán fancsali képet vágott az elhangzottak után, Judy viszont kissé sértetten válaszolt is. – Liam nem fatökű, nem is bénázik, tökéletesen csinál mindent. Ha nem jövünk össze, annak más oka lesz. Sose erőltetném rá magam senkire… nem futnék olyan szekér után, ami nem vesz fel…

Ann kis híján felszisszent; Judy utolsó mondata számára nagyon célzatosnak hatott, és valószínűleg nem tévedett, mert percekre néma csönd borult a lányokra.

– Sajnálom… – fordult később Judy Emmához – Nem úgy értettem, én csak…

– De úgy értetted, és… – Emma egy pillanatra lehunyta a szemét – igazad van. Szánalmasan viselkedem. Nem is tudom, miért csinálom ezt. – Felsóhajtott. – Azok után, ami történt, nem nekem kellene utána futnom, igaz? Ő volt a hibás, ő bántott meg engem. De… szeretem.

Judy megfogta a barátnője kezét. – Biztos? Szerintem csak ragaszkodsz hozzá. Magunk között vagyunk, csak csajok, beszélhetünk őszintén – szerintem te már nem szereted Harryt, már akkor se voltál szerelmes belé, amikor megcsalt.

– De szeretem!

– Tudom, de a kettő nem ugyanaz. Szeretni valakit és szerelmesnek lenni valakibe, nem ugyanolyan. Gondolj csak bele! Ha szerelmes vagy belé, szívből megbocsátasz neki? Túltetted volna magad azon, hogy elárult?

– Azt hiszem, majd később visszajövök. – állt fel Ann.

– Hova mész?

– Sétálok. Nem hiszem, hogy ez a beszélgetés rám tartozna. – válaszolta Judynak.

– Szerintem meg rád is tartozik, tekintve, hogy Emma Harry miatt bunkó veled. Nem igaz, Emma?

Emma szemében először harag gyúlt, majd szégyenkezve bámult fel Annre. Csak egy biccentésre futotta.

– Na, ülj már vissza, Ann! Te pedig – fordult vissza Emmához – gondold át, mit művelsz. Te nem szereted Harryt, csak akarod. Birtokolni akarod, mert… nem tudom. Mert ő a nők kedvence, mert egyszer a tiéd volt és egyszer szeretted. És most azzal bünteted magad, hogy egy olyan emberhez ragaszkodsz, akit nem szeretsz, és aki téged se szeret. Bünteted Harryt azzal, hogy nem hagyod élni, mert, bár megcsalt, még mindig törődik veled, és nem akar megbántani még jobban, különben nem viselné el, hogy szinte megfojtod a ragaszkodásoddal. Igazam van? Hát, persze. – Emma háta mögött Liza is bólintott. – És végül, bünteted szegény Annt is, aki az egészről nem tehet. Csak azért, mert azt hiszed, lehetne közte és Harry között valami. Ezért még arra se veszed a fáradságot, hogy megismerd, pedig – hátranyúlt a piruló arcú lány kezéért –, Annie tök jó fej csaj. És, ha alakulna is köztük valami, ahhoz se lenne egyikünknek se köze, Harry egyikünkhöz se tartozik, csak a barátunk – szerintem már neked is csak az, Emma. – Judy együtt érzően letörölte az Emma arcán végigszaladó könnycseppeket. – Ne haragudj, hogy ezt rád zúdítottam, de valakinek muszáj szólnia, ha valamit rosszul gondolsz. Barátnők vagyunk, és szerintem egy barátnőnek az is a dolga, hogy megmondja, ha hibázol, hogy szembesítsen önmagaddal. – Figyelte barátnője reakcióját, miközben hol az arcát, hol a haját simogatta. – Haragszol?

Emma alig tudott megszólalni a sírástól. – Nem, te bolond! Igazi hülye ribiként viselkedtem, igaz?

– Hát… Az a lényeg, hogy megint a régi legyél.

– Az leszek, ígérem. – Átölelte Judyt és hosszú percekig úgy is maradtak, míg Emma megnyugodott. Akkor Emma Annhez fordult. – Ne haragudj, hogy olyan hülyén viselkedtem! És tényleg nincs köztünk semmi, Harry szabad, ha… Csak várj még egy kicsit, légyszi, amíg megszokom, hogy már abszolút semmi közünk egymáshoz.

Ann zavarban volt, de mosolygott. – Borítsunk rá fátylat! Harry miatt pedig ne aggódj, alig beszéltem vele, nem akarok tőle semmit.

– Csak várd ki a végét! Senki se ússza meg, hogy legalább egy kicsit bele ne zúgjon. Itt már mindenki oda volt érte legalább egyszer, az oviban, a suliban, vagy csak egy nyári szünet erejéig, bár Harry csak Emmával járt. Szóval, ne légy benne annyira biztos, hogy nem esel bele! De nem ajánlom, hogy össze is jöjj vele – magyarázott tovább Judy –, látod, hogy Emmával is mit művelt.

– Köszi a tanácsot – mosolyodott el zavartan Ann –, majd igyekszem megfogadni. – Bár Ann elképzelni se tudta, hogy valaha is köze legyen egy Harry típusú fiúhoz. Rámosolygott Emmára és örömmel látta, hogy a barna lány a rosszindulat egyetlen szikrája nélkül viszonozta a gesztust.

Ann Lanával indult el a legközelebbi mosdóba, ami egy kisebb parti vendéglőben volt, így, ahhoz, hogy használni tudják, vettek egy-egy szelet süteményt is.

Az édességet majszolva Ann-nek eszébe jutott, hogy valamit meg akart kérdezni Lanától.

– Szóval, te miért nem kedveled Emmáékat?

Lana majdnem félrenyelt, köhögve nyúlt a vizéért. – Bocs, csak megleptél. Ami azt illeti, nem Emmáékkal, vele semmi bajom, csak Liza.

Ann türelmesen várt, hátha a lány magától is belekezd, és nem kell tapintatlanul kérdezősködnie. Igaza lett.

Lana a süteményében turkált a villájával, zavarában pedig félszegen mosolygott. – Liza olyan… Ő olyan… Tudod, őt is nagyon bírják a fiúk, mint Emmát. És van neki Zayn és Louis is… És ő mindkettővel csak szórakozik… pedig Louis nem ezt érdemelné, és nagyon meg fogja bántani, tudom. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát, vagy csalódjon. – A lány elhallgatott, és amikor felnézett, Ann megértő mosolyával találta magát szemben.

– Tetszik Louis, igaz?

Lana elvörösödött, de nem tagadta a dolgot. – Egy kicsit jobban, mint kellene.

Ann nem tudta, mit mondjon. Ő sem akarta, hogy Louis szívét összetörjék, pedig biztos volt benne, hogy így lesz.

– Akkor miért nem küzdesz érte?

Lanának leesett az álla. – Liza ellen?

– Igen. Miért, mi van Lizában, ami benned nincs meg?

– Ő szép, fiatalabb és nőiesebb. És, és…

Ann majdnem elnevette magát, de a döbbenete nagyobb volt. – Fiatalabb? Miért, te talán vén csataló vagy?

– Igen. Ő fiatalabb és Louis biztosan őt választaná.

– Lana, neked elment az eszed! Először is, Louis-nál te is fiatalabb vagy, másodszor pedig, Lou nem ötven éves, kapuzárási pánikkal, hogy egy lánya korabeli csajjal érezze csak jól magát. Harmadszor pedig, bár, én nem ismerem olyan jól, nem olyannak ismertem őt meg, aki felszínes lenne. Szóval, tuti, nem érdekli, hány éves vagy. Amúgy meg, Liza nem szebb nálad, csak más karakter. Ami pedig a nőiességet illeti, tény, hogy abban Liza nyer, de nem tudom, mi Louis ideálja. Ha szerinted a csajos nőket szereti, és mindenáron meg akarod szerezni őt, akkor időnként te is dobd be magad, de ne állandóan, mert akkor már nem az a lány lennél, akinek ismer. Egy pici taktika belefér, csak ne ess át a ló túloldalára.

Lana csendben hallgatta végig Ann monológját, csak miután befejezte, szólalt meg. – Ez lelkesítő volt. Már majdnem elhiszem, hogy sikerülhetne.

– Csak majdnem?

– Még győzködni kell egy kicsit.

– Egyébként jóban vagy Lou-val? Közel álltok egymáshoz?

– Nem tudom – vallotta be Lana –, azaz, jóban vagyunk, persze, vele mindenki kijön, de nem vagyunk közeli barátok. Csak Liammel vagyok nagyon jóban.

– Akkor fel kell magadra hívnod a figyelmét. A humor nagyon fontos, nála az tuti siker. És legyél magabiztos, de ne szállj el magadtól. Ha engem kérdezel, szerintem Liza ezen csúszik majd el. És legyél jó barátja, de ne olyan, akivel a legcikibb dolgokat is megbeszéli, mert abból sose lesz férfi-nő kapcsolat. Egy kiskaput mindig hagyni kell, hogy meglássa benned a nőt.

Lana tágra nyílt szemmel bámult Ann gesztenyebarna szemébe. – Honnan tudsz te ennyit a pasikról? Ilyen sok barátod volt? Nem mintha gond lenne, csak érdekel.

Ann hangosan felnevetett. – Nekem sok barátom? Egy se volt még. Aki volt, az nem a pasim volt, csak egy kísérlet. Engem nem bírnak a fiúk, legalábbis nem a nőt látják bennem. Onnan tudok ilyen sokat, hogy szinte csak fiú barátaim vannak. Soha nem voltam és soha nem is leszek a pasik álmai netovábbja.

– Te bolond vagy! Nem látod, hogyan néznek rád a férfiak? Nézz már tükörbe!

Ann erre nem tudott felelni, valójában sosem nézte magát más szemmel. Ő mindig a régi Annt látta a tükörben és eddig ez meg is felelt neki. Most viszont valami megmozdult benne. Hallgatva a lányok szerelmi életét, ezúttal az ő fejében is megfordult, hogy jó lenne szerelmesnek lenni. Vagy legalább kipróbálhatná, milyen is egy önfeledt nyári kaland. Csak találna valakit, akit ő is érdekel és még nem foglalt! Niall?

Ann megrázta a fejét és Lana kérdő tekintetétől kísérve felállt, hogy visszamenjenek a lányokhoz. Addig ezt a gondolatot elraktározza, hogy egy nagyon unalmas pillanatában elővehesse és eljátszadozzon vele.

Ann és Lana éppen visszaért Judyékhoz, amikor Ann telefonja megszólalt. Mike hívta.

– Szia, Mike!

– Szia, hugi! Minden rendben?

– Persze, ne aggódj!

– Dehogynem, az a dolgom. Főleg, hogy egész nap a lányokkal vagy, akiket alig ismersz.

– Aranyos vagy. – Ann valóban meghatódott a bátyja figyelmességétől. – Minden a legnagyobb rendben, jól érzem magam a csajokkal.

– Mindenkivel? Úgy láttam, nem kerültél mindenkihez közel.

– Most már mindenkivel jóban vagyok, éppen azért, mert eljöttem. – Ann hálát adott az égnek, hogy távolabb sétált, mert kínos lett volna, ha a többiek azt hiszik, ő panaszkodott Mike-nak Emma miatt.

– Akkor jó. Figyi, megkérdezed a csajokat, hogy meddig akarnak még pletykálni, mert mi is utánatok mennénk.

– Persze. Nem bírjátok nélkülünk, igaz? – Ann nevetve sétált vissza a lányokhoz, akik a kérdésére lelkesen válaszolták, hogy jöhetnek a fiúk. Egész évben egyetemen vannak, a lányok alig látják őket, így most ki akarják használni a nyarat, hogy annyi időt töltsenek együtt, amennyit lehet.

Mike elégedetten vette tudomásul, hogy a lányok nem érzik magukat jól nélkülük, bár az ő Vickyjének el kellett utaznia néhány napra.

Amíg Emma, Liza és Judy megmártóztak a vízben, Lana pedig aludt, Ann elővette a füzetét és folytatta az írást. Határozottan egyre jobbnak érezte a történetet, még akkor is, ha csak arra lesz jó, hogy később felidézze ezt a nyarat. Voltak részek, amelyeken mosolygott, másoktól furcsa, bizsergő érzés támadt a gyomrában, megint mástól dühös lett, de egyszer se volt közömbös a leírtak után.

Az IPodján át semmit se hallott a külvilágból, így, amikor hirtelen árnyék borult rá és a füzetére, azt hitte, addig tartott aznapra a jó idő.

Felnézett, hogy meggyőződjön az igazáról, ám felhők helyett a teli szájjal vigyorgó Louis-t pillantotta meg. Elmosolyodott és kivette a fülhallgatót a füléből, miközben Louis leguggolt elé.

– Nocsak, újra előkerült a kis naplód?

– Már mondtam, hogy ez nem napló – csukta be Ann azonnal a füzetét –, és nem neked vettem elő, szóval, ne bámuld annyira!

– De tudod, mit ígértél, hugi? Azt, hogy majd beleolvashatok.

– Tudom. Majd, nem most. – vigyorgott diadalittasan Ann.

Ekkor ért oda Harry térdig felhajtott szárú, bézs színű nadrágban, felgyűrt ujjú, fehér pólóban és napszemüvegben. Ann tekintete a fiú óvatos mosolyán állapodott meg.

– Mit akarsz elolvasni, Lou? Egyébként is, te meg az olvasás? Szia, Annie! – intett a lánynak is, aki éppen azzal volt elfoglalva, hogy testének minél nagyobb felületét fedje el valamilyen ruhadarabbal.

– Szia! – felelte Ann, majd folytatta az öltözködést. Már azt tervezgette, hogyan kerülhetne a lehető legtávolabb Harrytől anélkül, hogy megbántaná őt.

– Hugi memoárját, de nem hajlandó megmutatni. – kacsintott Louis Annre, majd Harryre. – Mi lenne, ha elvennénk tőle és elszaladnánk?

Harrynek még csak arra volt ideje, hogy helytelenítően mosolyogjon, és a fejét ingassa, amikor Ann már felkapta a fejét és dühösen meredt Harryre, aki közben szintén elé guggolt, és levette a napszemüvegét. Amint a tiszta, világoszöld szempárba bámult – igen, most bizonyosodott meg arról, hogy a fiúnak zöld szeme van –, azon kapta magát, hogy a haragja lassan semmivé lett. Hogy a Harry tekintetéből áradó szelídség vagy Louis dallamos kacagása okozta-e, nem tudta, de visszatért a néhány pillanatra elveszített önuralma, ezzel egy időben azonban görcsbe rándult a gyomra. Ki nem állhatta, hogy az utóbbi időben rendszeresen ingadozott a hangulata.

Magához vette a füzetét és miközben Louis-t oktatta ki, becsúsztatta a táskájába, aminek pántját átvetette a vállán. – Mondtam már, hogy ez nem napló, hanem házi.

Louis tovább vigyorgott, nem hatotta meg Ann magyarázata. – Azt hiszed, ezzel most biztonságba helyezted a naplód, hugi? – mutatott a lány táskájára – Mert szerintem nem. – Néhányszor megemelte a szemöldökét, hogy fokozza a feszültséget, majd arcán kárörvendő vigyorral folytatta. – Egy szempillantás alatt felkapunk Harryvel és máris a vízben vagy, a füzeteddel együtt.

Ann összeszűkült szemmel meredt mindkettejükre. – Meg ne próbáljátok!

Meglepetésére azonban Harry is összevonta a szemöldökét, amitől arca sokkal komolyabb, már-már baljóslatú formát öltött, pedig a fiú szép vonásaival ezt nehéz volt elképzelni. Így a kisfiús arcból hirtelen nyers erő sugárzott. Ann gerincén végigfutott a borzongás és most sokkal nehezebb volt elszakítania a tekintetét Harryétől, mint korábban.

– Ne aggódj, Annie, tőlem biztonságban lesznek a titkaid. Nem akarlak még jobban magamra haragítani, úgyhogy megyek is.

Ann némán nézte végig, ahogy a fiú felállt, majd tekintetével követte távolodó alakját, amíg Liamékhez ért. Újabb megrágandó dolog – végül mégis sikerült megbántania!

– Haver, most hová mész? – Louis széttárt karokkal, az orrát felhúzva grimaszolt.

– Hát ezt meg mi lelte? – könyökölt fel Lana is végre, és ő is Harry után bámult.

– Nem tudom. – motyogta Ann, de belül bűntudatot érzett.

– Szia, Lana! – mosolygott az álmosan hunyorgó lányra Louis.

– Szia, Lou! Mi újság?

– Egy kicsit itt hagylak titeket beszélgetni, ha nem gond. – állt fel Ann – Elmegyek sétálni.

– Menj csak, mi elleszünk.

Ann örült, hogy ott hagyhatta barátait. Legalább lehetőséget kaptak, hogy végre jobban is megismerjék egymást, ő pedig egyedül maradhatott a gondolataival.

Amikor Ann visszaért, Lizát Louis és Zayn között ülve találta, Lana kicsit távolabb, egy dombról nézte a tengert, arcán keserűség ült.

Judy és Liam egymás mellett sétált a part mentén – a látvány mosolyt csalt Ann arcára –, Mike Niallel rúgta a bőrt egy kicsit távolabb, Emma pedig Mike autójának támaszkodva magyarázott valamit Harrynek.

Ann tudta, hogy a józan ész azt diktálja, üljön oda a magányos Lana mellé, ám ő inkább ott ült le, ahol volt, és bár úgy tett, mintha ő is a tengert nézné, fél szemmel időnként Emmáékra sandított.

Úgy sejtette, a lány most mondja meg Harrynek, hogy már nem érdekli őt, és Ann kíváncsi volt a fiú reakciójára, ahogy utána Emmáéra is. Még sose látott szakítást testközelből – már, ha ezt annak lehet nevezni, hiszen Emmáék elvileg nem voltak már együtt –, és, gondolta, most megfigyelheti, mi játszódik le ilyenkor az emberekben. Később még jól jöhet az egyik regényéhez…

A végén Ann egyáltalán nem örült, hogy végignézte a jelenetet. Nem hallott ugyan egy szót se, de a testbeszédük árulkodó volt. Emma megkönnyebbült, Harry viszont mintha csalódott volna, elveszettnek tűnt és szomorúnak.

Később, amikor meggyújtották a szokásos tábortüzüket, Emma távol ült le Harrytől és láthatóan jól érezte magát. Lana Judy mellett foglalt helyet, aki viszont szorosan Liamhez tapadt, és Ann úgy látta, hogy amikor senki se figyelt, Liam a sajátjába zárta Judy kezét. Judynak ilyenkor rendszerint felragyogott az arca.

Lizát továbbra is Louis és Zayn vette körül, ám a lány most mintha kizárólag Zaynnek szentelte volna minden figyelmét. Louis legalább annyira magába roskadt, mint Lana, ezért eszébe se jutott Lanával foglalkozni.

Mike és Niall valószínűleg észrevette, hogy Harryvel nincs minden rendben, ezért eleinte megpróbálták szórakoztatni a fiút, ám, amikor rájöttek, hogy ő nem partner a dologban, magára hagyták.

Ann úgy döntött, nem pazarol több időt Harryre, ő jól akarta érezni magát, ezért inkább odaült Louis mellé, aki az ő társaságában hamarosan jobb kedvre derült. Amikor Louis újra elemében volt, Ann odacsalta a fiút Lanához. Ketten együtt sikeresebben csaltak mosolyt a lány arcára, mintha Ann egyedül próbálkozott volna.

Rengeteget nevettek együtt, Lou ontotta magából a rosszabbnál rosszabb vicceket, de úgy adta elő őket, hogy a végén a lányoknak az oldaluk is megfájdult a nevetéstől.

Az egyetlen, aki elgondolkozva, némán bámulta a tüzet, Harry volt. Ann, korábbi fogadalmával ellentétben nem tudta megállni, hogy időnként lopva a fiú felé nézzen, és mindig ugyanabban a szánalmas pózban találta. Nem értette, hogyan és miért, nem is akarta, de megsajnálta. Örült volna, ha őt is vidámnak látja, de Louis-t nem volt szíve elszakítani Lanától, aki végre kapott egy kevés figyelmet a szeretett sráctól, ő maga pedig végképp nem mehetett oda megvigasztalni Harryt.

Egy alkalommal aztán, miután Ann óvatosan körbekémlelt, hogy látja-e valaki, ismét Harryre pillantott, ám ezúttal egyenesen Harry átható pillantását kapta el. A fiú kutató tekintete fogva tartotta az övét; ezúttal nem volt szelíd, se erőt sugárzó, csupán elgondolkodó és szomorú. Ann nem volt képes megfejteni a tekintetét, mosolyogni nem tudott, hogy felvidítsa Harryt, így inkább a lányokra fordította minden figyelmét.

Néhány perc múlva Ann arra lett figyelmes, hogy Harry felállt és fáradtságra hivatkozva elbúcsúzott mindenkitől, Annre azonban rá se nézett. A lány azt nem tudta, hogy Emma is erre a sorsra jutott-e, de neki határozottan rosszul esett a fiú figyelmetlensége. Mégsem haragot, hanem csalódottságot érzett és ez az érzés ismét elkísérte az ágyig, mint az első Rye-ban töltött estéjén is.