Másik én - 52.

Fagyasztott csirke

Amikor Flora kinyitotta a szemét, üresen találta maga mellett az ágyat, a függöny résein halvány fénypászmák törtek maguknak utat és nyújtóztak végig a szobán. A lányok komódján álló ébresztőórára nézve döbbenten látta, hogy már majdnem dél van. Nem is csodálkozott rajta, az éjszaka szinte le se hunyta a szemét. Akár az előző éjjel. És annak ellenére, hogy ebédidő volt, még mindig végtelenül fáradtnak érezte magát.

Felült az ágyban és próbálta elűzni a gondolatot, amely még a szemhéját megvilágító fény eredetének kutatása előtt született meg az agyában. A gondolat természetesen Gus volt, minden, ami vele kapcsolatos. Makacs, kiírthatatlan gondolat…

Felöltözött, kezébe vette a telefonját és lesétált a földszintre, hogy megkeresse Christie nénikéjét.

A nőt a konyhában találta meg, éppen az ebédet készítette el. Az ínycsiklandó illatoktól megkordult Flora gyomra.

– Szia, Flora! – Christie néni arcán lágy mosoly játszott. – Megéheztél?

– Szia, Christie néni! Ne haragudj, hogy eddig lustálkodtam…

– Ó, nem lustálkodtál. Amikor húsz perce benéztem hozzád, úgy tűnt, mélyen alszol. Hosszú volt az éjszaka?

– Egy kicsit. – Flora nem tudta állni nagynénje pillantását. Szégyellte, hogy az ő érdektelen érzelmi élete a téma, bárkivel beszél is.

– Szólj, ha a lányok a terhedre vannak! Nagyon ragaszkodóak tudnak lenni. – Christie néni elmosolyodott.

– Igazából örülök, hogy velem aludtak. Inkább attól tartok, én zavarom őket az alvásban. Mostanában nem vagyok túl jó alvó.

– Emiatt ne izgulj, őket egy szőnyegbombázás se keltené fel. – A néni komolyan nézett Florára. – Akarsz beszélni róla?

Flora felkapta a tekintetét. – Inkább nem. Majd elmúlik. – Lenézett a kezében tartott telefonra. – Arra gondoltam, itt hívom fel apáékat, hogy te is tudj beszélni velük.

– Én már beszéltem velük. Még tegnap este. Megmondtam, hogy rendben megérkeztél.

– Értem. Azért személyesen is bejelentkezem.

– Persze, menj csak! Addig én befejezem az ebédet.

Flora begombolta a kardigánját és a csípős hideg ellenére kisétált a tornácra, hogy kitisztuljon a feje.

Tárcsázta az édesapja telefonszámát, a telefon hosszan kicsöngött, Flora már bontani készült a vonalat, amikor meghallotta az ismerős hangot.

– Szia, kislányom! Minden rendben van? Hogy érzed magad?

– Szia, apa! Jól vagyok, minden a legnagyobb rendben van. Christie néniék nagyon kedvesek. A gyerekek is. Együtt alszom a lányokkal – jó, hogy mások is vannak rajtam kívül a szobában. Nagyon okos lányok és hatalmas szívük van.

– Akkor nem bántad meg…

– Nem. Jó helyen vagyok.

– Akkor jó. Nekem csak az fontos, hogy te jól érezd magad.

– Tudom, apa. Szeretlek.

– Én is téged, kislányom.

Ebéd után Christie néni felállt, hogy elmosogasson, de megszédült.

Flora elkapta a nénikéje kezét és visszaültette.

– Maradj csak, majd én megcsinálom. Fáradtnak tűnsz. Nem kellene ennyit dolgoznod… Itt vagyok, mutasd meg, mit, hogyan kell csinálni a ház körül és megcsinálom.

– Nem szükséges, Flora. Mostanában tényleg fáradtabb vagyok, de ez csak egy kis szédülés. Biztosan front van…

– Biztosan. De attól még nem szeretnék egész végig tétlenül lebzselni a házadban.

Christie néni elmosolyodott. – Jól van. Később megmutatok mindent, de egyelőre, azt hiszem, neked is pihenned kellene. Nagyon nyúzottnak látszol.

– Nincs szükségem pihenésre. Rajtam most inkább az segítene, ha le tudnám foglalni magam. Arra van szükségem, hogy járjon az agyam – de nem Guson.

– Megértelek. – A néni tapasztalatból beszélt. – Akkor keresünk neked elfoglaltságot. Azt hiszem, nem lesz nehéz dolgunk, nagy ez a farm. – nevette el magát a néni és Flora is vele nevetett, reménykedve, hogy így valóban nem lesz ideje a problémáin törni a fejét.

Amíg Christie néni elment a városban lévő boltba és a három idősebb gyerek leckét írt, Flora vigyázott a három és fél éves Luke-ra. A lány nem volt benne biztos, hogy megfelel a feladatnak, semmilyen tapasztalata nem volt kisgyerekekkel. Tartott tőle, hogy valamit rosszul csinál.

Luke kissé visszahúzódó gyerek volt, amolyan anyás fiú. Flora ezen egyáltalán nem csodálkozott, a kisfiú nőkkel volt körülvéve, sehol egy erős, tiszteletet parancsoló férfiminta. Cameronra nyilván nem illett ez a szerep, lévén ő maga is kisfiú.

Florának fájt a szíve, amikor arra gondolt, hogy ezek a gyerekek mind apa nélkül nőnek fel. Sokadszorra kellett rájönnie, az élet nem igazságos.

Flora semmit se tudott a gyereknevelésről, de elhatározta, mindent elkövet, hogy ottléte alatt a lehető legjobb legyen az unokatestvéreihez. Azt akarta, hogy érezzék, szeretik őket, hogy tudják, van kire támaszkodniuk. Biztos volt benne, hogy Christie nénikéje mindent megad a gyerekeinek, hogy az életénél is jobban szereti őket és ezt a gyerekek is tudják, de sosem lehet tudni, kinél mi váltja ki, hogy annyira félrecsússzon az élete, mint az övé. Azt akarta, hogy ez sose történhessen meg velük.

Amint elgondolkodott a család életén, az eddiginél is nagyobb tisztelet alakult ki benne Christie nénikéje iránt. Csodálta őt, amiért nő létére, egymaga fenntartja a családját, megtartja a farmot és ráadásul jól vezeti azt, mindezt úgy, hogy nap mint nap szembe kell néznie a saját veszteségével, fájdalmával. Vajon ő hogyan él túl egy-egy napot, amikor elveszítette a férfit, akivel két évtizeden át szerették egymást? Honnan van hozzá ereje? A gyerekek – gondolta Flora –, értük küzd minden egyes nap. Ehhez képest az ő problémája Gusszal semmi. Elűzte a gondolatot.

Elnézte a kisfiút, amint az építőkockáit rendezgette és láthatólag nagyon törte valamin a fejét. Egy hidat próbált megépíteni, de még nem jött rá, hogyan készíthetné el a közepét.

– Játszhatok veled én is, Luke?

A kisfiú Florára nézett, tiszta, nyílt tekintete volt, egyfajta gyermeki bölcsesség sugárzott belőle. Bizalmatlanul méregette a lányt, az elmúlt egy nap során még nem sikerült megismernie Florát és ebből fakadóan eldönteni se tudta, szereti-e és beengedje a kis világába.

Flora közelebb hajolt.

– Ha megmutatod, hogyan kell csinálni, talán segíthetnék.

Luke még mindig gondolkodott, de úgy tűnt, Flora jó oldalról közelítette meg a kérdést, mert aztán komolyan bólintott, szőkésbarna, csigás haja pedig táncolni kezdett az arca körül. Ahogy Gusnak szokott.

– Jól van. Mivel te öreg vagy, talán tényleg tudsz segíteni. Csak hát lány vagy… – Luke megvonta a vállát és félrehajtott fejjel sandított Florára, aki alig állta meg nevetés nélkül.

Flora türelmesen végighallgatta, hogyan lehet a fakockák egymásra pakolásával felépíteni dolgokat, aztán a hidat kezdte tanulmányozni, mintha fogalma se lenne róla, hogyan oldhatná meg unokaöccse problémáját. Aztán az ajkai elé tette ujjait, miközben gondolkodott – önkéntelen mozdulat volt, tudatában sem volt; Gus csinálta ezt mindig, amikor valamin törte a fejét –, majd felcsillant a szeme.

– Mi lenne, ha így csinálnánk? – A két pillér közé félúton beállított még egy olyan kockát, mint azok, majd két téglatestet helyezett rájuk úgy, hogy a középső elemen találkozzanak.

Luke megvizsgálta a végeredményt, majd komolyan nézett Florára.

– Jó lesz. Lány létedre ügyes vagy…

Flora elmosolyodott. – Köszönöm. Akkor partnerek leszünk? Tudod, az építkezési vállalkozásban.

– Igen. – Megvonta a vállát. – Cameron mindig tanul, a lányok meg… lányok. Tudod? De te nem olyan vagy, mint ők.

– De azért szereted őket, igaz?

– Persze. A testvéreim, csak nem értenek semmihez.

Flora kis híján elnevette magát a fiúcska komolynak szánt monológján, de visszafogta magát.

Mire Luke elfáradt a játéktól, Christie néni is hazaért és hívta a kisfiát, hogy megfürdesse. Flora elkezdte elpakolni a játékokat, amikor meghallotta a nénikéje hangját, amint őt szólította.

– Luke azt mondta, csak veled hajlandó fürdeni. – Flora szemöldöke a homlokára szaladt. – Pedig eddig csak engem tűrt meg ilyenkor. – Christie néni mosolygott. – Megfürdetnéd?

– Persze.

Az este vége az lett, hogy lefektetnie is Florának kellett az unokaöccsét. Gondosan bebugyolálta a takarójába és melléült, hogy felolvasson neki.

Cameron, a szoba másik felében úgy tett, mintha belemélyedt volna a képregényébe, de csak bámulta a lapokat, valójában Florát figyelte.

Luke megmutatta Florának, melyik könyvből olvasott fel az édesanyja – hetekkel korábban –, és azt is, hol hagyták abba. Flora addig mesélt, amíg a kisfiú elaludt. Akkor homlokon csókolta és a korábbi kérésének eleget téve, égve hagyta a napot mintázó falilámpát. El akart köszönni Camerontól is, de akkor észrevette, hogy ő is elaludt, képregénnyel a kezében. Elmosolyodott, elrakta az újságot, betakarta a fiút és megsimogatta a haját, mielőtt elhagyta a szobát.

Amikor leült a konyhában, Christie nénikéje még a farmmal kapcsolatos papírokat olvasta. Flora érkezésére mosolyogva nézett fel belőlük.

– Elvarázsoltad a fiamat. Szó szerint és átvitt értelemben is.

Flora halványan visszamosolygott. – Mindenkinek kell egy cinkos. És úgy tűnik, mázlim volt. – A papírokra bökött. – Még mindig dolgozol? Pihenned kellene.

– Nekem úgy tűnik, a te erődet is leszívta a kicsikém.

– Ez jóleső fáradtság. – Flora felnyitotta a magával hozott laptopja tetejét. Napok óta rá se nézett az üzeneteire, úgy gondolta, itt az ideje szembenéznie a valósággal. Nem veszített sokat: a rengeteg reklámanyag között csupán egyetlen személyes üzenet várta. Gustól jött. Flora szíve kalapálni kezdett, ám ez egyáltalán nem esett jól neki. Ledermedve bámulta a képernyőt és a nagy hallgatásra felnézve ez Christie néninek is feltűnt, de nem szólt. Flora a nélkül kapcsolta ki a gépet, hogy elolvasta volna az üzenetet. Nem akarta még jobban fájdítani a szívét. Nem hívta vissza, a fiú valószínűleg az e-mailben is ezt firtatja. Azt sem akarta, hogy Gus lássa, elolvasta az üzenetet, de nem válaszolt. Nem akarta annál is jobban megbántani, amennyire muszáj.

– Jól vagy? – Christie néni együtt érző arckifejezése csak rontott a helyzeten, pedig a nő nem is tudta, hogy üzenetet kapott Gustól. – Megint Gus jár a fejedben?

– Igen… Ne haragudj!

– Miért haragudnék? Tudom, milyen a szerelmi bánat. A férjem előtt is volt szerelmi életem.

– És mennyi ideig tart, amíg túl lesz rajta az ember? Nekem még sosem volt szerelmi bánatom… – Hogyan lett volna, amikor annak idején mindent megkaphatott, amit csak akart? És őt soha, senki nem hagyta el.

– Az attól függ, mennyire szereted. Tőled függ, mikor tudod elengedni, vagy mikor látod be, hogy nincs értelme tovább kínozni magad. Tőled függ, mikor jössz rá, hogy vége, végleg vége.

Flora csak sóhajtott.

A ház elcsendesedett, csupán Flora bűvölte a kikapcsolt laptopját. Bármit megadott volna, ha hallhatta volna Gus hangját. Máskor éppen tőle várta volna a segítséget, a tanácsot, vagy a vigasztalást.

Megrázta magát, tudta, ez nem mehet így tovább. Arra volt szüksége, hogy kitisztuljon a feje.

Lépteket hallott; csak az egyik unokatestvére használta az emeleti mosdót. Nem akarta, hogy még egyszer bárki azt lássa, sajnálja magát.

Tudta, nem egy, de nem is két nap műve lesz, hogy elfelejtse a fiút, ezért úgy döntött, amíg túlteszi magát rajta, inkább egyedül lesz, amikor a Gusszal való kapcsolata hiányán rágódik. Nem kell miatta mindenki kedvének elromolnia.

Felvette a kabátját és kilépett a házból. Zsebre dugta a kezét és elindult, hogy körbejárja a farmot. Közel egy órát töltött kint. A tornácra érve visszafordult a hold felé és hosszan nézte. Tudta, hogy ostobaság, de eszébe jutott az a rengeteg romantikus történet, melyben a holddal üzentek egymásnak az erős érzelmi szállal egymáshoz kötött emberek. Ostobaság, ez tény, de úgy gondolta, rajta kívül úgyse tudja meg senki. A kint fütyülő, jeges szélben senki sem hallhatta a suttogását. – Szép álmokat, Gus!

A meleg zuhany ellenére Flora még didergett, amikor bebújt a lányok mellé, az ágyba.

– Hú, de hideg vagy, Flora! Olyan a lábad, mint egy fagyasztott csirkének!

Flora összerezzent Stella hangjára. – Ne haragudj, kicsim! Nem akartalak felébreszteni.

– Még ébren voltam. De akkor is fagyasztott csirke vagy…

Emma kuncogásától Florának is nevetnie kellett. – Igen? Akkor hadd bújjak hozzád, hogy felmelegedjek! – Magához ölelte a kis Stellát, aki kacagva sikított.

Aznap legalább mosolyogva aludt el, nem számított, hányszor ébredt fel később.