Másik én - 50.

Ítélet: száműzetés

Flora holtfáradtan kelt ki az ágyából, Gus üzenete után szemhunyásnyit sem aludt. Az éjszakát azzal töltötte, hogy végiggondolta, mihez kezdhetne magával és az egész szituációval. Nem volt könnyű döntés, de végül meghozta és csak ez számított. Az ötlete jónak tűnt, azzal nem csak magán, másokon is segíthetne.

Felöltözött, a fésülködőasztal tükrében látott kép alapján rájött, hogy a szeme alatt húzódó sötét karikákkal nem tud mit kezdeni, így csupán a haját kötötte lófarokba és lement a nappaliba.

Az édesanyjától elkérte Christie nénikéje telefonszámát és amint az asszony hallótávolságon kívül került, tárcsázta a számot.

Christie néni nagyon kedves volt és tetszett neki Flora ötlete. Régen látta a lányt, talán három éve, amikor a szüleivel együtt részt vett a férje temetésén, és valóban, neki is szüksége volt a segítségre. Megbeszélték a részleteket és bontották a vonalat.

Flora nagyot sóhajtott, örült, hogy ilyen könnyen ment minden, mégis az az érzés gyötörte, hogy jobb lenne, ha másként alakultak volna a dolgai és nem lett volna szüksége erre a lépésre. Mert hiába sorakoztatott fel egy tucat érvet, ha őszinte akart lenni magához, be kellett ismernie, hogy mindezt csak saját magáért teszi – és még egy ember boldogságáért.

Az édesapja nesztelenül sétált be a helyiségbe, megköszörülte a torkát és komoran nézett Flora fáradt szemébe.

– Elmész? Ez a nagy megoldás?

– Ez. Te talán tudsz jobbat? Így jobb lesz nekem is, neki is…

– És Raphe?

– Te is tudod, hogy nincs jövőm Raphe-fel. Már tegnap tudhattad. Hogyan maradhatnék vele, ha mást szeretek? Nem akarom pótléknak használni, nem lenne fair vele szemben.

Az édesapja arcán félszeg mosoly ült. – Büszke vagyok rád, Flora. Jó ember vagy.

Flora szeme egy pillanatra elhomályosult, majd mégis kimérten bólintott. Végül nem bírta ki, hogy ne bújjon oda az édesapjához.

Raphe szótlanul ült a padon és Flora arcát tanulmányozta. Nem haragudott, csupán csalódott és szomorú volt. Nem sajnálta a Florával eltöltött hónapokat, jól érezte magát a lánnyal, és ha rajta múlt volna, folytatta volna a kapcsolatukat. De nem rajta múlt. A szíve mélyén tudta is, mi vezetett ehhez a reggelhez.

– Azért egy kicsit szerettél, igaz?

Flora elérzékenyülve válaszolt. – Nem kicsit, nagyon. Még most is szeretlek, de nem annyira… – Nem fejezte be ezt a mondatot. – Nem eléggé. Annyira nem, amennyire megérdemelnéd. Sajnálom, Raphe! Nem akartalak bántani. Nagyon sokat jelentesz nekem.

– Tudom. – Megfogta a lány kezét. – Köszönöm, hogy őszinte vagy és remélem, boldog leszel.

Flora nem tudott mit mondani.

Flora így is korán ért be az otthonba, a tízórai kiosztásában már segített.

Elmondta az otthon vezetőjének, hogy többé nem tud jönni, mert elutazik. Sajnálta, hogy itt kell hagynia ezt a helyet, némelyik bentlakót nagyon a szívébe zárta.

Tudta, hogy délután, az étteremben újra el kell ismételnie mindezt, hogy elvarrjon minden szálat, de ez most a legkevésbé sem zavarta. Sokkal inkább foglalkoztatta, hogy hogyan búcsúzzon el Gustól, ha egyáltalán eljön. Annak ellenére is szerette volna még egyszer látni, hogy tudta, a találkozás számára fájdalmas lesz.

Már dél is elmúlt – éppen az ebédeltetés zajlott –, amikor egy ápoló szólt Florának, hogy keresik. Flora szíve meglódult, a torkában dübörgött. Még mindig nem tudta, mit mondjon, csak abban volt biztos, hogy az igazsággal nem állhat elő.

Amikor végül megpillantotta a fiút, rájött, nem baj, hogy nem talált ki semmit, úgysem lenne alkalma akár csak egyetlen mélyenszántó gondolatot is előadni, úgy nem, hogy Melissa lesi minden rezdülésüket. Márpedig Melissa ott volt.

Gus mosolyogva fogadta, Melissa pedig mereven állt a fiú mellett. Szép kilátások…

Flora mosolyogva lépett oda hozzájuk; hellyel kínálta őket, de nem éltek a lehetőséggel.

– Köszi, de nem maradhatunk sokáig. Másfél óra múlva már kint kell lennünk a reptéren.

Flora félszegen mosolygott és csupán bólintott.

– És mikor jössz megint? – Próbált úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, nem akarta elmondani, mire készül. – Karácsonyra?

– Talán. De lehet, hogy a karácsonyt az én családommal ünnepeljük. – válaszolt Gus helyett Melissa.

Flora meg tudta volna fojtani a lányt. Nem vele akart beszélni, nem az ő nyamvadt, kényes hangját akarta hallani! Még ezt is elveszi tőle!

Gus zavarban volt. – Még meglátjuk, mi lesz. De ha nem jönnék haza, mindenképp felhívlak. Igyekszem sűrűbben jelentkezni, rendben, csajszi?

Florának elszorult a torka. Próbált nyelni, de nem tudott. Rekedtes hangon válaszolt. – Rendben. Ne aggódj miattam, megleszek.

Kis híján elsírta magát, amikor szerencséjére megszólalt a telefonja, időt adva neki, hogy összeszedje magát. Flora telefonja az egyik aktuális r&b dal dallamára csengett és amint meghallotta, Gus táncolni kezdett rá. Flora arca felderült, nem is válaszolt a hívásra, hagyta csörögni és maga is táncolni kezdett. Nevetve álltak meg, amikor a telefon elnémult.

– Jól mozogsz, csajszi!

– Jó tanáraim voltak. – Flora nevetése halvány mosollyá szelídült. Pillantása a felvont szemöldökkel rájuk meredő, egy helyben ácsorgó Melissára esett. Tudta, hogy nem lenne szabad haragudnia a lányra, amiért távol akarja tartani tőle Gust, hiszen ő a barátnője, de nem tudott igazán együtt érezni vele. Most Gusról volt szó, arról az emberről, aki megváltoztatta az életét, és akit ő maga is szeretett.

– Gus, lassan indulnunk kéne, ha el akarjuk érni a gépet!

– Persze. – Gus visszafordult Florához és elővette a legszélesebb mosolyát. – Aztán nehogy agyondolgozd magad, amíg távol vagyok! És hallani akarok rólad!

Flora megígérte, de már akkor tudta, hogy hazudik a fiúnak. Nem állt szándékában hívni őt, vagy írni neki és Gus megkeresésére sem akart válaszolni. Tervei szerint hosszú ideig ez az utolsó alkalom, hogy találkoznak. Talán egész életében nem fog vele beszélni: tudta, hogy nagyon megbántja Gust a jövőbeni hallgatásával, talán annyira, hogy végleg eltávolodnak egymástól, de azt is tudta, hogy jelen helyzetben mindketten, de legalább egyikük sérülhet. Végső soron jobb is, ha megszakad kettejük barátsága. Gusnak mindenképp, ő már most is boldogan éli az életét, és ha kiderülne, mit érez Flora, azzal amúgy is elrontana mindent, ha pedig biztonságban maradna a titka, Flora csak szenvedne, tudván, hogy a fiú sosem lesz annyira közel hozzá, amennyire szeretné.

Végignézett Guson; ez már a végső búcsú volt, még egyszer, utoljára az emlékezetébe akarta vésni a fiú vonásait: a csillogó, sötét szempárt; a csőrre emlékeztető, görbe orrot; az íves felsőajkat, mely, ha Gus mosolygott, miközben beszélt, csőrszerűen kissé előreugrott; a gyűrűs, sötét hajat. Elraktározta a vékony alkatú test minden négyzetcentiméterét, hosszú, vékony végtagjaival, keskeny csípőjével; nem Gus volt a legmegnyerőbb külsejű férfi, akivel valaha találkozott, ám, ha ránézett, mégis őt találta a legszebb embernek. Az ő szépsége a bensőjéből, egész lényéből fakadt. A legjobb ember volt, akit Flora ismert, és neki csak ez számított.

– Na, gyere ide, csajszi, hadd öleljelek meg, mert tényleg indulnunk kell!

Flora még fel sem ocsúdott, Gus máris köré zárta hosszú karjait. Szorosan tartotta; a testéből áradó meleg és parfümillat, a Flora arcába hulló, göndör hajtincsek természetes illata csak még inkább felkorbácsolta a lány érzéseit. Sejtette, hogyan nézhet rájuk Melissa, de nem érdekelte; ő utoljára van együtt Gusszal, utána kiszáll az életükből. Feloldotta gátlásait és testestül-lelkestül átadta magát ennek az utolsó ölelésnek. A fiú mellkasához simította az arcát, behunyta a szemét és olyan erősen szorította magához Gust, amennyire csak merte, anélkül, hogy elárulná magát.

Legalább egy percig álltak így, Gus ringatta őt, majd kissé oldalra fordította arcát, hogy elérje Floráét, és cuppanós puszit nyomott a lány arcára. Egy pillanattal később már el is engedte Florát és átadta helyét Melissának.

A lány megölelte Florát, hogy fenntartsa a látszatot, de nem mondott semmit, Flora viszont nem állta meg szó nélkül.

– Vigyázz rá! Ha egyszer megkaptad, el ne engedd! Te is tudod, mekkora kincs.

Melissa hitetlenül bámult rá. Csak akkor döbbent rá, mit jelentenek Flora szavai, amikor belenézett a szőke lány könnyben úszó szemébe. Akkor jött rá, hogy Flora elengedte Gust. Bólintott és elindult a fiú felé.

Gus semmit sem hallott a suttogásból, miközben felvette a kabátját. Megfogta Melissa kezét és mielőtt kiléptek volna az ajtón, még hátraszólt Florának.

– Vigyázz magadra, csajszi! Hamarosan beszélünk! – és kisétált Flora életéből.

Az étteremben minden a megszokott rend szerint zajlott. Flora távozása miatt mindenki sajnálkozott és ezúttal őszintének találta a kollégáit. Úgy tűnt, az elmúlt fél év során valóban megkedvelték. A műszak végén koccintottak a lány egészségére, megölelték, végül az édesapja hazafuvarozta Florát.

Az éjszaka folyamán sikerült minden fontos dolgot elpakolnia és két órás alvás után – ami inkább forgolódás volt – hosszú ideig valószínűleg utoljára állt a nappaliban. Az édesapja megölelte és a kezébe nyomott egy új SIM kártyát. Az új telefonszámát csak ők tudták, még Trish sem. Tőle el se tudott búcsúzni.

Még egyszer megcirógatta Golyó hófehér fejecskéjét, megfogta a csomagjait és elindult a maga választotta új élete felé.